Kulisszák
mögött
VII.
fejezet - Ösztön
Még mindig nem tudom megemészteni, ami Jin és köztem
történt. Miután közölte, hogy csak a testem kell neki, megcsókolt, és lefeküdt
aludni. Ez a csók… egyszerűen visszataszító volt. Nem tudtam, hogy lehet
undorodni egy ilyen intim dologtól. Mindig is szerettem csókolózni, de ezt még
egyszer nem szeretném átélni. Meg kellene barátkoznom azzal a gondolattal, hogy
ilyeneket kell csinálnom Jinnel? És ha eljutunk odáig… azt hiszem, rosszul
vagyok! Fürdő! Fürdő! Te jó isten. A mai vacsorám kárba veszett. Pedig
Kookieval ez teljesen normálisnak tűnt. Így viszont ez visszataszító és
természetellenes. Mit tegyek? Mire vállalkoztam? Kookie…
-
Jó reggelt!
-
Neked is, Jungkook.
-
Mit eszel? Ugye nem megint azokat a vackokat?
Tegnapról maradt egy kis csípős csirke. Miért nem eszed azt?
-
Most valahogy nem jó a gyomrom. Nem venné be.
-
Jimin jól vagy?
-
Persze jól vagyok, csak nem kívánom a csirkét.
Nem hinném, hogy annyira jól lenne, mint ahogy előadja.
Szürke az egész arca, a szemei alatt táskák vannak. És vörösek a szemei… sírt
volna? Megint? Aznap éjszaka én is sírtam. Mikor ott hagyott. Becsukta az ajtót
és elkezdtek potyogni a könnyeim. Annyira szeretem őt. De nincs itt senki.
Miért ne csókolhatnám meg? Hisz tudjuk egymásról, hogy szerelmesek vagyunk.
Nagyon szexi a szája. Ahogy a hosszú rámen egyik pillanatról a másikra eltűnik
benne… és a kis szaft, ami rajta maradt a száján…
-
Kookie! Mi a fenét csinálsz?
-
Csak maradt egy kis szaft a szádon.
-
És azt neked egyből le kellett nyalni?
-
Kíváncsi voltam az ízére. De ez csak ízelítő
volt. Akarok még.
-
Itt van, egyél az enyémből.
-
Nekem a szád kell.
Olyan finom volt. Akarok még egyet! Most!
-
Sziasztok.
Ahh. Jin mindig tudja, mikor kell megjelenni. Ez hihetetlen!
Idegesít. Legalább ha látja, hogy kettesben vagyunk és tudja, hogy mi van
köztünk, fordult volna vissza. Olyan kotnyeleskedő!
-
Szia Jiminem!
-
Ahj! Hányszor mondjam el, hogy nem vagyok a
tiéd. Felidegesítesz.
-
De az vagy. Adj egy csókot!
-
Mi? De én nem ak…
Tessék? Jiminem?? Adj egy csókot? Megcsókolta? Megcsókolta!
Megcsókolta Jimint itt előttem!! MI? Nem! Csak álmodom, igaz? Mondd, hogy
álmodom. Nem álom. Tényleg csókolóznak. És még mindig… Rosszul vagyok.
Émelygek. Kavarog a gyomrom. Mi ez? Nem értem! Tegnap még… még mindig
csókolóznak? … Azt hiszem legördült egy könnycsepp az arcomon. Nem vagyok
biztos benne, mert nagyon elzsibbadtam. Mintha éreztem volna még egyet.
Homályosan látok… Nem bírom! Muszáj eltakarnom az arcom mielőtt Jimin így lát!
-
PFFJ. Engedj már el! Nem lett volna elég egy
szájra puszi? Miért kell a torkomig ledugnod a nyelved?? Gusztustalan vagy!
-
Csak azért, hogy Jungkook is tisztában legyen
azzal, amit lát. És felfogja, hogy velem vagy együtt.
-
Nem vagyunk együtt, te tévedésben vagy!
Megmondtam, hogy nem foglak szeretni! Kookie? Te sírsz?
Észrevette. Nem tudtam elrejteni a könnyeimet. Maguktól
jönnek. Nem tudom őket elállítani. Fel kell néznem. Jimin aggódik. Persze, hisz
itt bőgök mellette. De nem akarom látni. Nem akarom nézni Jin elégedett fejét.
Pont azt tettem, amire számított. Elég már! Elég! Miért nem lehetünk csak
egyszerűen boldogok együtt?
-
Kookie, kérlek, nézz fel. Hé! Ne sírj! Én is el
fogom bőgni magam. Hé! Reagálj már valamit! Szerelmem!!!! Szerelmem nézz rám!!!
-
Szerelmed??
Az előbb csókolózott szenvedélyesen Jinnel, és nekem mondja,
hogy szerelmem? Normális? Játszadozik velem? Nem tudja, hogy nekem milyen
komolyak az érzéseim? Azt hiszi, hogy csak úgy átlépek felette? Hát nem! Nem
leszek senkinek a kiskutyája, vagy alkalmi ágyasa. Én soha!
-
Szóval a szerelmed vagyok? Mégis Jinnel
csókolózol előttem, amikor tudod, hogy mit érzek! Mit gondolsz magadról? Te vagy
a világ közepe? Körülötted forog a világ? Ha bármit is csinálsz, ez a
hülyegyerek megbocsájt neked?? Hát nem!
Idióta! Hagyd már abba! Nem Jimin a hibás! Te másztál rá
azon az éjszakán és csábítottad el. Miért rajta töltöd le a csalódottságod?
Fejezd be! Miért nem Jinnel kiabálsz? Miért? Miért bántod meg azt, akit
szeretsz??
-
Ha eddig is Jinnel jártál, vagy belé voltál
szerelmes, akkor minek kellett az a bizonyos esti incidens?? Hmm? El tudnád
nekem magyarázni? Mert én nem értem. Miért nem mondtad akkor azt, hogy vele
vagy együtt? Akkor megértettem volna, hogy miért nem akarsz velem egy légtérben
lenni. Miért nem akarsz rám nézni. Miért áradozol arról, hogy rájöttél, Jin
milyen jó fej és milyen jó barátod lett. És azt is, hogy miért fetrengett azon
az éjszakán Jin a földön bőgve, azt mondogatva tébolyultan, hogy megöllek.
Elegem van. Befejeztem. Innentől kezdve te ne nézz rám, ne szólj hozzám, és ne
érdeklődj utánam senki felől. Legyetek boldogok. És hagyjatok ki ebből. Nem
vagyok rátok kíváncsi. Egyikkőtökre sem.
Megőrültem. Kikapcsolt az agyam, nem tudom, mit csinálok.
Ösztön. Ez az, ami az állatokat jellemzi. Ösztönből esznek, vadásznak,
rejtőzködnek, alszanak, választanak párt, gondoskodnak a kisebbekről. Ez teszi
őket különlegessé. Mi viszont azért vagyunk emberek, a lánc csúcsán, mert nem
ösztönből cselekszünk. Mindent alaposan meggondolunk és eszerint élünk. Minden
napunk döntésekből áll. Az én döntésem ezek után az, hogy ösztönből cselekszem.
Állati leszek. És különleges. Fogom a kabátom és megyek. Hova? Nem tudom. Miért
a vándormadarak tudják a földrész nevét, ahova készülnek? Nem. Csak azt tudják,
hogy ott meleg van, amíg itt fagy, hideg és jég borít mindent. Én is ezt a
meleg helyet keresem. Azt a helyet, ami elfeledteti velem életem legfájdalmasabb
5 percét. Azt az 5 percet, ami teljesen kiforgat önmagamból és a munkám
rovására mehet. A munkám rovására, ahol megismertem életem első igazi
szerelmét. A munkám rovására, ahol együtt lehetek életem szerelmével. A munkám
rovására, ahol csak keserű jelen és jövő vár rám lesben állva. Lesben állva
azért, hogy elkapjon és magába olvasszon. Ahonnan nincs kiút. Sem most, sem
később. Állat leszek. És most kiderül, milyen állat is lennék, ha nem ember
lennék…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése