Not today-20

Not today
20 - Jungkook pov.

- Új hírekkel szolgálunk nektek.

Rion a tánckar előtt áll az anatómiatanár mellett. Mély hangja bezengi az egész hallgatótermet. Mindenki feszülten figyel és isszák minden szavát. Megijedek, mikor észreveszem, hogy én is úgy reagálok, mint a többiek. Kíváncsiság és izgalom uralkodik el rajtam. Az előttem ülő két lány egymás kezét szorongatva ugrálnak a székben és a körmüket rágva figyelik Riont. A közvetlen mellettem ülő Hoseok izmait megfeszítve ül és vár, miközben harapdálja a szája szélét. Észreveszem magamon, hogy az én tartásom is merev. Eddig nem érdekeltek soha az új dolgok és a sulival kapcsolatos hírek. Akkor most miért?

- Mint tudjátok, eljött a félévi vizsgák ideje. Ebben az évben a suli tanári kara úgy döntött, hogy kicsit összeszoktatják az ének- és tánckart, így a vizsgáitokat együtt kell megcsinálnotok.

Mindenki mozgolódni kezd a teremben. Soha nem volt még rá példa, hogy összevonjanak két kart a vizsgák alatt. A két lány előttem elengedi egymást és ledöbbenve néz a másikra. Az összes diák beszél a mellette ülőhöz és cseppet sem szép szavakkal illetik a tanári kart. Őszintén szólva most én is elengedtem pár csúnya kifejezést a tanárokra. Ez mire jó? Van bármiféle előnye? Zsibog a fejem a sok hangtól, ami visszhangozva jut el a dobhártyámig.

- Csendet kérek! Nem kértük, hogy véleményezzétek!

Lassan mindenki elhalkul. Még feszültebben újra Riont figyeli az egész terem.

- Az énekkar diákjainak saját dalt kell komponálniuk, nektek pedig csinálni kell rá egy koreográfiát. A feladat nem tűnik nehéznek, de a lényeg csak most jön. Minden énekkari hallgató kap maga mellé egy tánckari diákot, így két fős csapatokat fogtok alkotni. Ez sem olyan nagy dolog, de a neheze az, hogy a koreográfiát meg kell tanítanotok a párotoknak.

Felzeng az egész terem. A felháborodott és elégtelen diákok hangja hallatszik mindenhonnan. Én sem reagálok másképp, de egy hang sem jön ki a torkomon. Hogy fogok megtanítani egy nehéz, összetett koreográfiát egy olyan embernek, akinek a legnagyobb mozgása az életben az, ha elkésve fut az órára? Az asztalra teszem a homlokom és hatalmasat sóhajtok. Ez aztán nagyon szerencsés. Nem elég, hogy a saját vizsgámra oda kell figyelnem, még pesztrálnom kell egy, az igényes mozgáshoz analfabéta embert. Belém hasít a felismerés. Suga! Ha lehet párt választani, én őt akarom! Jó a mozgása és okos, könnyen tanul. Szeret is táncolni, ő tökéletes lesz. Rion folytatja, így újra felemelem a fejem és őt figyelem.

- A holnapi naptól fogva egy hónapotok van felkészülni a vizsgára. Azért adtak ilyen sok időt, mert nem lesz könnyű feladat. Holnaptól nem kell bejönnötök az iskolába, de higgyétek el, hogy vissza fogjátok sírni, hogy itt ülhessetek. Mindenkinek megvan már a párja, ma délután felkerülnek a párosítások a hirdetőtáblára. Sok sikert!

Pont megszólal a csengő, mikor Rion kimondja az utolsó mondatot. Pár pillanat erejéig senki sem mozdul. Beletelik egy kis időbe, mire mindenki összeszedi magát és mozgolódni kezdenek. A székek egyre hangosabban tolódnak hátra és olyan zaj alakul ki a teremben, hogy a saját gondolataimat alig hallom. Mindenki a közös feladatról beszél és senkinek sem tetszik, de ezt kaptuk, el kell fogadnunk. Nincs más lehetőség. Viszont ha Suga velem lesz egy csapatban, nem fog fájni a fejem. Meg kell kérnem Riont, hogy rakjon össze minket. Szélsebesen rohanok le hozzá, hogy meggyőzzem az elméletemről, miszerint mi Sugával tökéletes páros lennénk. Mikor mellé érek, csodálkozva néz rám.

- Mit szeretnél, Kook?

- A párok. Te tudod, ki kivel lesz ugye?

Halványan elmosolyodik és magabiztosan felém fordul.

- Namjoon és én állítottuk össze a párosokat.

- Ez csodás! Ki a partnerem?

Úgy viselkedik, mintha belém látna.

- Miért? Kit szerettél volna?

- Suga.

Rion elképed.

- Suga? Miért ő?

- Tud és szeret is táncolni. Tökéletesen betanítható alany. Nagyon jó párost alkotnánk.

Rion felnevet.

- Tény, hogy jó páros lennétek, de pont ezért hátrányba kerülne a többi diák. Ti kiemelkedően teljesítenétek együtt. De nekünk nézni kellett azt is, hogy az esélyek hasonlóak legyenek minden párosnál.

Egy pillanatra megáll bennem az ütő. Nem lehetek együtt Sugával? Akkor ezek szerint...

- Ez azt jelenti, hogy a legtehetségtelenebbet kapom magam mellé?

- Mondhatjuk így is. Gondolkozz el egy picit. Ki az, akinek csodálatos előadói képességei vannak, kiemelkedően teljesít, de a tánchoz picit sem ért?

Mint a villám, úgy csap belém a felismerés. Rion mindent tudóan kérdez.

- Ennek azért jobban örülsz. Ugye Kook?

Megborzolja a hajam és elvonul mellettem. Nem! Egyáltalán nem örülök ennek! Szeretnék közelebb kerülni hozzá, de most a vizsgára kell koncentrálnom és nem rá! Nem fog menni, ha mindig mellettem van. Most össze kell futnunk jó párszor ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni a vizsgát. Miért ver minket a sors? Nem elég, hogy tegnap az egész koli előtt kellett megcsinálnunk a pepero játékot, nem elég, hogy amitől féltem, bekövetkezett, elvesztettem az önuralmam és majdnem mindenki előtt letepertem Taehyungot, nem elég, hogy miatta képtelen vagyok minden másra koncentrálni, még vele kell megcsinálnom a vizsgát is! Olyan düh kap el, amit nem tudok leplezni. Beleütök egyet a mellettem lévő asztalba, ami hangos csattanással mutatja nemtetszését. Utállak, Kim Taehyung!

- Aish!

- Minden rendben, Jungkook?

Hoseok hangjára azonnal felkapom a fejem és feleszmélek. Még páran vannak a teremben és mindenki engem figyel. Összesúgnak és a megvető pillantások után elfordulnak. Utálom az embereket. Mindenkit utálok. A mellettem álló Hoseok aggódva méreget. Ráteszem a homlokom a vállára és mély levegőt veszek. Hazudtam. Őt nem utálom.

- Miért vagyok fél éve ilyen szerencsétlen?

- Mi történt?

Kezével paskolni kezdi a hátam. Mély levegőket veszek és nyugtatom magam. Ő meg Jimin mindig képesek elhessegetni a méregből adódó gondolataimat.

- Taehyung lesz a vizsgapartnerem.

- Tessék? Tényleg? Komolyan mondod?

Hoseok hangja gyanúsan vidáman cseng, ezért azonnal elhúzódok tőle. Nem ezt a reakciót vártam. Miért örül ennek ennyire? Neki együtt kellene velem éreznie és megnyugtatni higy elég ügyes vagyok ahhoz, hogy megcsináljam vele tökéletesre a koreográfiát. Több lehetőség is átfut az agyamon, mitől ilyen boldog ettől. Összeszűkült szemekkel mondom ki a legelső okot, ami eszembe jut.

- Örülsz, hogy nem őt kaptad, ugye? Nem kellene ennyire látványosan örülni más szerencsétlenségének!

Hoseok a szája elé teszi a kezét és próbálja eltakarni hatalmas vigyorát. Enyhén elvörösödve, még mindig csillogó szemekkel néz rám. Na szép! És még őt tekintem az egyik legjobb barátomnak. Viszont... Eszembe jut a tegnap és az, hogy elárultam neki a titkomat. Ennek ellenére mégsem húzódott el tőlem most, hogy odabújtam tőlem nem megszokott módon. Melegség áraszt el. Tényleg igaz barátom. Enyhén elmosolyodom a gondolatra, de Hoseok visszarángat a valóságba a gondolataim mélyéről.

- Bocsi. Legalább a legrosszabb táncost kizárhatom. Viszont! Amint megtudom, ki lesz a partnerem, megbeszélem vele is.

- Mit?

- A szüleim két hónapja nincsenek itthon és nem is lesznek egy ideig, úgyhogy a mi házunk teljesen megfelel arra, hogy próbáljunk.

Tényleg! A próbák helyszíne. Ezen el sem gondolkodtam csak a Tae iránti dühömre koncentráltam. Szeretem, hogy Hoseok mindig előre gondolkodik és mindig kitalál valamit. Kicsit jobb lett tőle a kedvem.

- Ez remek ötlet! Akkor nem kellene fizetni bérleti díjat a teremre.

- Pontosan. És van két hálószoba is, tehát nem kell hazajárni abban az egy hónapban. Így akkor tudunk próbálni, amikor csak akarunk. A legjobb az egészben, hogy senki nem zavarna minket, mert az erdő közepén van.

- Eszméletlen vagy Hobi!

- Tudom.

- Kis egoista.

Hoseok hatalmas vigyorral néz, majd komolyra fordítja a témát.

- Ma délután beszélek az én párommal is, hogy ez így megoldható és akkor holnap délelőtt indulhatunk is. Pakolj össze egy hónapra.

- Jól van.

Nagy hévvel indulok meg a terem ajtaja felé, de Hoseok füttyentésére azonnal visszafordulok felé. Bármikor megismerem a jellegzetes füttyentését.

- Taehyungnak majd én szólok.

Ismét elvigyorodik, majd jókedvűen vonul el mellettem, ki a teremből. Tényleg, Taehyung. Ismét elvesztettem az iménti lelkesedésem és enyhén depressziósan indulok ki a suliból egészen hazáig. Pakolás közben is csak arra tudok koncentrálni, hogy hogyan fogom rávenni Taehyungot a táncra. Eszembe jut a buli estéje, mikor a két lány között mozgatta a csípőjét és azonnal égni kezd az arcom. Próbálom elterelni a gondolataim, de sorba jönnek a képek egymás után, ahogy kiráncigáltam a sikátorba, a tekintete, miközben megcsókoltam, a hangok, amiket kiadott közben, a nyelve, ahogy visszacsókolt, az erekciója... megrázom a fejem. Nem, Jungkook! Ennek nem most van itt az ideje! Majd vizsgák után! Addig meg találd ki, hogyan veszed rá arra, hogy táncoljon!

- Aish! Utállak, Kim Taehyung!

Hoseokkal már egy ideje buszoztunk, mire leszálltunk egy erdő szélén. Követem barátomat egyenesen az erdő szívébe, ami nem kevés gyaloglást jelent. Fél órája gyalogolunk, de már most kezdem unni.

- Mikor érünk már oda? Unalmas csak sétálgatni.

- Még bírj ki öt percet. Már látom a ház körvonalát.

Abba az irányba nézek, ahova Hoseok, de a fákon kívül semmit se látok, akármennyire is erőlködöm. Ő hogy látja, amikor én semmit se veszek észre? Nem telik bele egészen öt percbe és meglátom a hatalmas, emeletes faházat. Elég lelakottnak tűnik, azonban valami arra késztet, hogy azonnal megtorpanjak. A ház körül egy hatalmas tó van, aminek a pereménél állunk. Eddig észre se vettem. A bejárathoz vezet egy sötétbarna fahíd, amin Hoseok épp most gyalogol át. Gyönyörű! Hogy csináltak a ház köré egy tavat? Átmegyek én is a hídon. Belépek Hoseok után a házba és egyből elvakít az erős fény, fényes nappal. Hatalmas üveg alkotja a padlót, amin keresztül teljes rálátásom van a kis tóra. Kicsi lámpákat látok a tó alján, ami megvilágít mindent a ház alatt. Gyönyörű. Tehát akkor a tó fölé van építve a ház. Eszméletlen! Belülről minden bézs és barna színekben pompázik. Igazi gazdag család háza. Tudtam, hogy sok pénzük van de ez felülmúlja a képzeletemet. Közvetlenül velem szemben van egy falépcső, ami ugyanolyan sötét, mint a híd. A korlát szép mintáját valószínűleg kézzel csinálták. Hatalmas a tér, de a plafon nincs magasan, körülbelül egy méterre van a fejemtől, így családias a hangulat.

- Sokáig ácsorogsz még ott?

Hoseok hangja kizökkent a bámészkodásomból és igyekszem összekapni magam.

- Gyönyörű házatok van. Kívülről lelakottnak tűnik.

- Direkt ilyen kívülről, hogy senkinek se jusson eszébe betörni. Az emeleten vannak a hálószobák. Tőled balra a konyha, jobbra a nappali. A nappaliból nyílik egy fürdő, de a szobáknak is van saját fürdőjük. Nincs benne sok szoba, de ami van az elég tágas ezért kényelmesen tudunk itt próbálni.

- Tetszik.

Leteszem a cuccaimat a lépcső mellé, mikor kinyílik az ajtó. Azonnal megdermedek. Hallom az ő hangját. Tudtam, hogy ő is itt lesz majd, de nem voltam felkészülve rá, hogy ilyen hamar jönnek. Őrülten kezd kalapálni a szívem. Nem akarom őt látni. Megint elönt a harag, amit iránta érzek. Dühös vagyok rá mert szeretem. Ez annyira nem összeegyeztethető. Nem értem saját magam. Jimin jó kedélyűen köszön.

- Sziasztok! Megjöttünk.

- Na ne. Ez ugye most csak egy vicc?

Taehyung mély hangjában csalódottság csendül. Hátra fordulok és ő egyenesen engem bámul. Automatikusan kérdezek vissza.

- Van valami gond?

- Igen. Az, hogy jobb partnerre számítottam.

- Ezt inkább én mondhatnám. Cseppet sem örülök, hogy téged kell pesztráljalak.

Taehyung meglepődik a reakciómon, de hamar összekapja magát.

- Pedig egy hónapig velem együtt fogsz élni. Biztos repesel az örömtől.

- Nem repesek egyáltalán. A vizsga fontosabb most, mint te.

Jimin szól közbe.

- Jungkook. Nekem már nem is köszönsz?

A hang gazdájára pillantok, aki azonnal mellém lép, hogy megölelhessen. Közben olyan halkan súg a fülembe, hogy senki se hallja.

- Ezt most fejezd be, Jungkook. Nem vagyunk kíváncsiak a szerelmi életedre. Felkészülni vagyunk itt.

Kibontakozom Jimin öleléséből és ellököm magamtól. Dühös vagyok. Nem elég, hogy a vizsga eleve stresszes, a partnerem béna a táncban, ráadásul pont Taehyung, aki mellett képtelen vagyok koncentrálni és ha ez még nem elég, össze leszünk zárva egy hónapig. Na ezt nem. Most lett elegem ebből az egészből de leginkább Kim Taehyungból. Felkapom a cuccaim és megindulok az ajtó felé, ahol Taehyung áll. Hoseok kiált utánam.

- Te meg hova mész?

- Haza. Én erre nem vagyok hajlandó.

Hiába próbálok kimenni az ajtón, Taehyung az utamat állja. Mellkasa előtt összefont karokkal áll és engem méreget. Próbálom eltaszítani az útból, de nem megy. Kárörvendően szólal meg.

- Mi van Nyuszi? Beijedtél?

Egyenesen a szemébe nézek, amiből süt az elégedettség. A pepero miatt lett ilyen magabiztos? Ennyi elég neki ahhoz, hogy forduljon a kocka és ő legyen a domináns? Sokáig álljuk egymás tekintetét. El foglak felejteni, Taehyung és akkor már nem fogsz tudni sakkban tartani. Jiminre esküszöm.

Not today-19

Not today 

19 - Taehyung Pov.

Mire észbe kaptam volna, hogy felfogjam mi is történik körülöttem, Jimin már mellénk vágódott. Erősen fogta Jungkook kezét és ahogy láttam valamit a fülébe súgott, mire a másik fiú szeme mint ha megnyugodott volna. Megrázva fejem próbáltam összeszedni az eléggé szétszórt gondolataimat, majd Namjoonhoz fordultam.

- Megcsináltuk. Semmi sem maradt.

Hangom szerencsére határozott és összeszedett volt, így nem hallatszódott ki az, hogy még én is meg vagyok lepve a saját tettem miatt. Mégis miért mentem el ilyen messzire?

- Igen, azt látjuk. – válaszolt Rion Nam helyett. Oldalra fordítva fejem néztem el a két végzősről. Egyszerűen nem akartam látni az arcukat. Rion, mint a tejbe tök, úgy vigyorgott ránk. Namjoon szemei pedig mást sugalltak. Tekintetében valami mély dolgot rejtett el, én pedig nem akartam megtudni, hogy mi is az.

- Gyere velem! –hallottam Jimin lágy hangját, és mire felé fordultam volna már Kook kezét fogva húzta maga után a megszeppent fiút. Átvágott vele az összegyűlt, még ujjongó tömegen, majd eltűntek a látókörömből.

Felsóhajtva vágtam zsebre jobb kezem, míg a begipszelt bal kezemet csak lógattam magam mellett, mint eddig is. A tömeg kezdett szétszóródni, így én is indultam volna a szobámba, de pár lépés után Namjoon az utamat állta. Kérdőn vontam fel szemöldökömet, ám ő – akár az előbb – olyan szemekkel nézett rám, ami miatt a már megnyugvó gyomromban egy bizsergést keltő érzést indított meg.

- Elállod az utam.

Nem voltam olyan kedvemben, hogy beszéljek vele. Fáradt voltam, másnapos és mérges rá. Nagyon. Nem hagy nyugodni, mivel folyton a versennyel nyaggat. Tudja, hogy kivagyok a tegnap miatt. Tisztában van vele, hogy nem vagyok jó formában, de még így sem hagy békén.

Választ nem várva léptem ki előle, majd indultam meg újra, ám amint mellé értem ő megragadta a jobb csukómat, így késztetett megállásra. Ismételten szemébe néztem.

- Igen?

- Beszélgessünk.

Amint kimondta ezt a szót azonnal megindult, zsebre tett kezemet kihúzva a pulóveremből és így vonszolt maga után. Még ahhoz is fáradt voltam, hogy ellenszegüljek akaratával, így unott léptekkel követtem az önkényes vezéremet. Engedtem, hogy átvezessen a megmaradt diáktömegen, majd megindulva egyenesen a saját kollégiumi szobájába vitt. Amint beértünk az én szobámhoz hasonlóan elrendezett koleszszobába bezárta maga mögött az ajtót, majd rám emelte barna íriszeit.

- Mit szeretnél mondani? –kérdeztem egy hosszabb csend után.

- Nem mondani, inkább kérdezni.

Figyeltem az előttem álló szőkére festett hajú fiút. Még mindig ott volt a szemében az a valami, amit nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy mi is egészen pontosan az. Túl fáradt voltam megmozgatni az agytekervényeimet, hogy magamtól kitaláljam mire is kíváncsi. Mivel már jártam Moon szobájában, így azt is tudtam, hogy melyik az ő ágya, szóval odaléptem mellé, majd levágódtam a kényelmes fekvőhelyre.

- Mégpedig?

Próbáltam mininél kevesebb energiát felhasználni, viszont mivel ez nem ment egyszerűen – köszönhetően annak, hogy idősebb barátom nem volt hajlandó magától elkezdeni a mondandóját – így én késztettem beszédre. Namjoon lassú léptekkel közeledett felém, majd elém lépve megállt.

- Mi volt az az előbb?

- Mire gondolsz? – néztem egyenesen szemeibe – az volt, hogy megnyertük a versenyt, így békén kell hagynotok minket egy hétig!

- Igen, azt láttam.

- Akkor minek kérded, ha tudod?

- Na és te láttad?

Ezt nem értettem. Lassan kérdően megemeltem az egyik szemöldökömet.

- Mit kellett volna lássak?

- Jungkookot.

Még jobban összezavarodtam. Már hogy ne láttam volna, mikor előttem állt egész végig? Valószínűleg értetlenségem tökéletesen kiült arcomra, mivel Namjoon felsóhajtott és fáradtan nyomkodni kezdte az orrnyergét miközben lehunyta szemeit és hallgatott el összeszedve gondolatait.

- Figyelj, szerintem én tudom, hogy mi történik itt.

Végre kinyitotta szemeit és azonnal kereste az enyémet tekintetével.

- Akkor engem is beavathatnál.

Talán túlságosan is bunkón hangzott a hangom, de nem tehettem róla. Miért ilyenkor támad kedve beszélgetni?

- Jungkook és közted.

- Akármi is az, amire gondolsz, nem úgy van!

Azonnal kipattant a szemem. Tudtam, hogy Kook miatt még megüthetem a bokámat, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar. Akármennyire is próbálja elrejteni azokat az érzéseit és azt elhitetni magával – vagy velem -, hogy nem meleg nem igazán jön össze neki. Nem csak én vettem észre, hanem már más is és ez baj. Ha Namjoon észreveszi, akkor vajon ki más tudhatja még?

- Miért szerinted mire gondolok? – erre a kérdésre szintén nem számítottam.

- Nos… - oldalra pillantottam az éjjeliszekrényre, majd sietve vettem magamhoz az ott pihenő ébresztőórát, ami egy maci mintájú ébresztő volt. Nem titok, hogy Namjoon imádja a kis cuki kinézetű medvéket. – De aranyos.

Elterelés, témaváltás. Ez biztosan beválik.

- Taehyung, ne baromkodj.

Vagy mégsem.

Sóhajtva helyeztem vissza a macis ketyegőt az eredeti helyére, majd újra a felsőbb éves felé fordultam.

- Jó, figyelek.

- Biztosra veszem, hogy neked is feltűnt most Kook viselkedése.

- Igen, feltűnt.

- Akkor gondolom, tudod is, hogy milyen szándékkal tette azt amit tett.

Akármennyire nem akartam erről beszélni, Nam szavai rákényszerítettek. Feladtam.

- Igen, tudom.

- Mesélj.

Nagy sóhajtás kíséretében kezdtem bele.

- Tagadja, de én biztosra veszem, hogy a saját neméhez vonzódik.

- Gondoltam.

- És kikészít azzal, hogy velem éli ki ezeket a dolgait! – morogtam az orrom alatt, mire Namjoon csak kérdő tekintettel mért végig.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy én nem vagyok meleg. – a szőke azonnal végigmért újra tetőtől talpig. – Most meg mit nézel?

- Miért, te hogy gondolsz Jungkookra?

- Barátként. Mégis hogy máshogy kellene rá gondolnom?

- Hm. – maga elé meredt egy pillanat erejéig az állát dörzsölve. – Mit tennél akkor, ha holnaptól kezdve nem találkozhatnál vele?

Ismételten meglepette Namjoon kérdése.

- Tessék? Ezt hogy érted?

Miért is vagyok ennyire meglepve? Hiszen ezt akartam eddig, nem? Nyugodt légkör, versenyszámok és Jungkook nélkül. Így teljesen a félévi vizsgára tudnék koncentrálni. Ez az egyik legfontosabb vizsga az évben, ezért száz százalék felett kell teljesítenem, ha el akarom érni az álmomat. Zenét kell komponálni és azt előadni, ezt pedig nem lehet egyszerűen félvállról venni. Nem direkt kezdtem el már összeállítani a számokat hetekkel ezelőtt. Ha ezt a vizsgát elbukom, nagy és mocskos foltként fog létezni az életemben és szégyellni fogom, főleg akkor, ha énekesként akarom élni az életem. Ezt viszont egyáltalán nem akarom.

Ha nem lenne Jungkook a közelemben, akkor valószínűleg a karok közötti ostoba versengésnek is vége szakadna, vagy egyszerűen csak mások kapták volna meg ezt a „nagyszerű” címet. Viszont, akkor miért érzem magam furcsán attól a gondolattól, hogy nem láthatom?

- Holnaptól eltűnne az életedből. Hogy éreznéd magad? –Namjoon szavai csak fokozták a hirtelen előtörő rossz érzést bennem, amit nem tudtam hova tenni.

- Nos, eleinte biztos jó lenne. Tudnék a tanulásra fókuszálni.

- És később?

- Később? – alsó ajkamba harapva kerestem a megfelelő szavakat. – Valami azt súgja, hogy hiányozna. A hülye versenyek miatt sokat kellett vele lógjak.

- Hiányozna? – bár mosoly nem ült ki arcára, mégis tudtam, hogy hangja vidám és belül minden bizonyára mosolyog.

- Nem úgy, csak barátilag.

- Szóval, akkor ti barátok vagytok már?

Miért érzem úgy magam, mint ha pszichológusnál lennék? Ilyen lenne nem? Már csak el kellene feküdjek az ágyában. Ő kérdez, én meg elmondom, amit gondolok, vagy érzek. Szerintem Kim Namjoon rossz szakmát választott magának a továbbtanulás szempontjából. Egyszerűen nagyszerű dili doki lenne.

- Igen. Barátok.

- De Jungkook többet érez.

- Gondolom igen.

- Szóval akkor, mi az előző kérdésemre a válaszod? – végre helyet foglalt mellettem az ágyon. Így ne éreztem azt, hogy számon kér, akár csak édesanyám a rossz osztályzatokért általános iskolás koromban.

- Valószínűleg nem örülnék neki, ha eltűnne. – vallottam be.

- Biztos vagy benne, hogy ha mellette maradsz, mint barát nem fog többet érezni?

- Tessék?

- Taehyung. Látszik Jungkookon, hogy itt többről van szó, mint barátság.

- Én ezt értem, de én nem érzek többet! – emeltem meg hangom.

Felsóhajtott, majd bólintott.

- Tudom, legalább is gondoltam. Viszont, mivel az előbb azt mondtad hiányozna, ez arra enged következtetni, hogy megkedvelted.

- Mint barátot!

Nem értem, miért nehéz megérteni azt, hogy én csak barátként tekintek rá. Már az is nagy szó, hogy riválisomból barát szintre emeltem.

- Akárhogy is – nézett egyenesen a szemembe, ami miatt kicsit lenyugodtam – Én pontosan tudom, hogy min mész keresztül.

Tudtam, hogy Namjoon egy nyugodt és összeszedett ember, viszont most mégis nehezére esett kimondani ezeket a szavakat. Éreztem, hogy ezt nem sok mindenkinek mondta el és hogy van még valami amiről be fog számolni nekem.

- Ezt hogy érted? Honnan tudnád?

- Rion.

Csak pislogtam. Kapizsgáltam mire gondol, de tőle kellett hallanom, hogy teljesen megbizonyosodjak róla.

- Rion?

- Ah, Taehyung. – sóhajtott fel, majd ajkába harapva vakarta meg ismét a tarkóját idegesen.

- Rion és én együtt vagyunk.

Tudtam. Tehát ezért vannak ilyen jóba és a pepero játék is. Szép lassan kezdett a kép összeállni.

- Együtt? – kérdeztem, miközben még tettem az értetlent. Több információt akartam magamba szívni.

Namjoon egy ideig csak nézett rám. Nem szólalt meg a kérdésem után, e végül bólintott.

- Lassan lesz egy éve.

Ha lehetséges is lenne, de úgy éreztem szemeim kiestek a helyükről annyira tágra nyitottam őket meglepettségem miatt.

- Mikor első évesek voltunk az egyik legjobb barátom lett. Szinte minden nap együtt lógtunk, akár suliban vagy suli után. Másod éves korunkra mi lettünk a kiválasztottak a két kar közötti vetélkedésben. Még ha barátok is voltunk komolyan kellett vennünk a kihívásokat, így kezdtük el a tavalyi évet.

- Emlékszem. Jó gáz feladatokat kaptatok, bár nem sokat követtem figyelemmel.

Bólintott, majd oldalra pillantott, végül vissza rám. Biztosra veszem, hogy nem sok embernek számolt be rajtam kívül Rionról.

- Hasonló szituáció történt, mint most köztetek. A barátságunk csak addig működött, amíg Rion nem kezdett el többet érezni irántam.

- Azt se tudtam, hogy meleg.

- Biszexuális. Legalább is így ismertem meg. Tudtam róla, hogy fiúk is érdeklik, de mindig csak csajok társaságában láttam.

- Ami azt illeti, tegnap pont, hogy egy csajjal smárolt. – húztam el a számat, mire Namjoon halványan elmosolyodott.

- Yerin, tudok róla.

- Tudsz róla, hogy megcsal? – néztem értetlen arccal. Hogy képes ezek után vele lenni?

- Nem csal meg. Este hazavittük.

Azonnal összeszorítottam a szám. Ez azt jelentené, hogy ők már csinálják is? Ráadásul hármasban? Túl sok információ.

- Állj! Várj! – emeltem fel a kezem – Kicsit pörgessünk vissza. Azt mondtad, hogy Rionnal csak barátok voltatok, aztán jöttetek össze. Én azt se tudtam, hogy te meleg vagy.

- Jinnel voltam együtt Rion előtt, vagy másfél évig. Nem tudtad?

Még jobban lesokkolódtam. Ők ketten meg így szobatársak? Hogy férnek meg egymás mellett egy ilyen múlttal? Kezdtem teljesen kikészülni ezektől az információktól. Minden nap találkozom velük. Namjoonra felnézek, hiszen felsőbb éves és rengeteget segít nekem, hogy jobb legyen és fejlődjek. Jin úgy szintén. Minden nap beszélgetünk, sőt még voltunk is együtt vásárolni. Sose gondoltam volna, hogy ők ketten valaha is együtt voltak. Arra még végképp nem gondoltam volna, hogy a saját neműkhöz vonzódnak.

- Na, de térjünk vissza rátok. – Moon hangja zökkentett ki az agyamat hirtelen elöntő gondolatoktól – Jungkook valószínűleg próbálja elfojtani magában az érzéseit, csak úgy tudod meggátolni azt, hogy jobban beléd szeressen, hogy eltávolodsz tőle. Ez viszont a rivalizálás miatt lehetetlen még két évig.

- Akkor váltsatok le minket. Ti megtehetitek, nem?

- Abba mi a móka?

- Ezt komolyan élvezitek? – húztam el a számat – Akkor mégis mit csináljak?

- Hát vágj bele.

- Mégis mibe?

- Járj vele!

Elképedtem. Azt hittem Namjoon kapcsolata után semmi nem fog már meglepni. Tévedtem. Éreztem, ahogy arcom elvörösödik és lángolni kezd a gondolatra. Nagyon ideges lettem.

- Hogy mi van? Megőrültél?

Mit vesztesz vele? Kezdhetnétek lassan.

- Könnyen beszélsz!

- Komolyan mondom.

- Mégis hogyan? Hogyan lehetne lassan kezdeni? Az se akarom, hogy belém szeressen!

- Mondjátok ki, hogy jártok… - kezdett bele, ám azonnal a szavába vágtam.

- Biztos, hogy nem!

- Jó akkor csak ti tudjatok róla. Így Jungkook lehiggad. Meg fog nyugodni, hogy mellette vagy. Nem kell egyből testi kapcsolat, elég, ha csak mellette állsz. Kook reakcióiból ítélve te lennél neki az első férfi párkapcsolata, így még irányítani is tudnád.

Csak pislogni tudtam Namjoonra értetlen tekintettem. Nem akartam megérteni, hogy miért akar ennyire összehozni minket. Miért lenne neki ez jó és nekem miért lenne előnyöm belőle. Bár tény, ha igaza van abban, hogy Jungkookot képes lennék irányítani, akkor könnyebb dolgom lenne. Így is összebeszéltünk, hogy előre megbeszéljük, ki nyeri az éppen aktuális versenyszámot. Talán még a tanulásra is tudnék koncentrálni.

Elmerengtem ezen a tényen, amit meg kell mondjak nem volt annyira ellenemre. Ha kordában tudnám tartani a kis vérnyulamat, máris boldogabb lenne az életem. Vajon, ha azt mondom neki, hogy „Ülj!”, akkor meg fogja tenni?

Halványan mosolyogtam el a kósza gondolatomra, ám az ajtónyitásra egyből felkaptam a fejem és egyenesen a barna nyílászáróra pillantottam. Jin jött be hozzánk.

- Végre megvagytok. – nézett végig rénk, majd végül Namjoonon állapodott meg a szeme. – Rion téged keres.

Valami furcsa volt Jin hangjában. Mint ha féltékenységet hallottam volna ki belőle. Vajon Namjoon észrevette? Nam felkelt az ágyról és mosolyogva bólintott, majd rám nézett.

- Gondolkodj el azon, amit mondtam.

- El fogok. –keltem fel az ágyról én is, majd elindultam az ajtó felé.

Jin mellé érve kicsit megálltam. A fi végig szobatársát figyelte. Köszönés nélkül léptem ált végül a küszöböt, majd zúgó fejjel és ezernyi gondolattal a fejemben indultam el a saját szobám felé. Komolyan, mi vár még rám?

Not today-18

Not today

18 - Jimin pov.

Ahogy Taehyung közeledett Jungkookhoz, emelkedni kezdett a pulzusom. Jungkook arcát látva tudtam, hogy nem akarta ezt az egészet. Aggódtam régi barátom miatt. Egy ideje teljesen kifordult magából és volt egy sejtésem, mi volt az oka. Vagyis ki. Hoseok mellettem teljesen megfeszült az egyre közeledő riválisokat nézve. De nem ő volt az egyetlen. Rengetegen gyűltek össze a koli aulájában annak reményében, hogy izgalmas dolgoknak lehetnek szemtanúi. Namjoon kikötötte, hogy nincs fotózás, így elkerülve a régebben történteket. Mikor a feszülten figyelő emberek ujjongásba törtek ki, visszanéztem a két fiúra, akiknek ajkai teljesen összepréselődtek. Mindenkinek tetszett ez a helyzet, kivéve négy embert. Hoseok, Jungkook, Taehyung és én nem voltunk elragadtatva ettől. Rajtakaptam már a két fiút nem egy félreérthető szituációban és láttam, hogyan néz Jungkook Taehyungra... Tudtam, mi folyik Jungkook agyában anélkül, hogy bármit is mondott volna. 

Taehyung az, aki rejtély volt számomra. Viszont ahogy Hoseokra néztem, gyanú fogott el. Féltékenynek tűnt, ami egy dologra engedett következtetni. Lehet hogy ő...meleg? Próbáltam kivetni a fejemből a kósza gondolatot, miközben a riválisok "csapatmunkáját" néztem. Ahogy a szájuk összeért és Taehyung elharapta a pepero rudat, Jungkook szemei kipattantak és belefúródtak a vele szemben álló fiúéba. Félelem kezdett eluralkodni rajtam. Ismertem ezt az arckifejezést. Mindenkit kizárt maga körül és csak Taehyungra koncentrált, megszűnt körülötte a világ. Bármire képes lett volna szégyenérzet nélkül. Automatikusan indultak meg a lábaim, hogy menthessem, ami menthető. Pár pillanat erejéig a riválisok farkasszemet néztek egymással, de Taehyung elhúzódott Kooktól és Namjoon felé fordult.

 -  Teljesítettük. Semmi sem marad.

Eközben a nézőközönség hatalmas tapssal jelezte elismerését a versenyzők felé, de én csak Jungkookot figyeltem. Miközben siettem hozzájuk, láttam, hogy a fiú hatalmasra nyílt szemei Taehyungra meredtek és megindult felé a keze. Ne, Jungkook! Ezt nagyon meg fogod bánni! Legszívesebben elordítottam volna magam, de tudtam, hogy ezzel csak az emberek figyelmét hívnám fel a gyors kézre, ami épp megragadta Taehyung övét. Már csak két lépésnyire voltam, de hangyányit elkéstem. Ez a két lépésnyi idő elég volt ahhoz, hogy Taehyung lenézzen az őt megragadó kézre és ezt látva Namjoon is oda emelje a tekintetét. Csak egy másodperc volt az egész, de ez a késés volt életem egyik legnagyobb hibája. Ahogy odaértem hozzájuk, lefejtettem Jungkook kezét Taehyung övéről és szorosan átöleltem a fiatalabbikat. Olyan hangosan beszéltem, hogy biztosan sokan meghallják.

 -  Olyan büszke vagyok rátok! Biztos hatalmas sokk, hogy ezt a nehéz feladatot megcsináltátok!

Közben közelebb hajoltam Jungkook füléhez.

 -  Fogd vissza magad, Jungkook.

Legjobb barátomat mintha villámcsapás érte volna, úgy eszmélt fel. Elhúzódtam tőle és őt bámultam. Zavarodott tekintete ugrált az aula különböző pontjai között. Tudtam, hogy végre realizálódott benne a helyzet, mert rémület ült ki az arcára. Bal kezemmel átkaroltam a nyakát és borzolni kezdtem a haját, mire ő összehúzta magát. Így próbáltam eltakarni az egyértelmű arckifejezését az emberek elől. Felnevettem és hangosan beszéltem hozzá.

- Ezt meg kell ünnepelni!

Karon ragadtam a legjobb barátomat és megindultam vele a koli szobába. Idő közben vetettem egy lopott pillantást Namjoonra, aki összeszűkült szemekkel nézett hol rám, hol Jungkookra. Mikor összetalálkozott a tekintetünk, hamis mosolyra húztam a számat és intettem neki, mintha minden rendben lenne. Nem vártam meg a reakcióját. Azonnal levettem róla a tekintetem és majdhogynem rohantam a mögöttem botladozó Jungkookkal a szoba felé. Mikor elértünk a célhoz, lábbal kirúgtam az ajtót, lelöktem Jungkookot Taehyung ágyára és visszamentem, hogy belökjem az falapot, ami hatalmas csattanással be is csukódott. Olyan ideges voltam, hogy szét tudtam volna verni a szobát. Hogy lehet valaki ennyire meggondolatlan? Mély levegőt vettem és lassan kifújtam azt így nyugtatva magam. Szó nélkül ültem le barátom mellé az ágyra, aki elfehéredve, ledermedve bambult előre. 

Türelmetlenségem felülkerekedett az együttérzésemen és azonnal vallatni kezdtem őt.

- Mi volt ez az előbb?

Hangomon érződött a düh. A fiú nem válaszolt, csak felém fordította a fejét. Mikor belenéztem azokba a szenvedő, könnyes szemekbe, megszakadt a szívem. A dühöm azonnal elszállt és aggódni kezdtem.

- Mi van veled mostanában, Kook?

Még mindig válasz nélkül hagyva Jungkook lehajtotta a fejét, így az eddig fogva tartott könnycseppek egymás után hullottak alá a földre. Egyszer láttam őt sírni. Tudtam, hogy nagyon nincs jól, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul lenne. Próbáltam faggatni annak ellenére, hogy utáltam magam emiatt.

- Mi van közted és Taehyung között?

- Semmi.

- Ne hazudj nekem. Ismerlek, mint a tenyeremet.

- Nem hazudok. Tényleg nincs köztünk semmi.

- Akkor máshogy kérdezem. Mit érzel Tae iránt?

Hosszú csönd után Jungkook halkan szólalt meg.

- Nem tudom.

Tudom, hogy őszintén válaszolt. Úgy gondoltam, itt a lehetőség, hogy lebeszéljem őt arról, amit még maga sem sejtett, hogy meg fogja tenni.

- Nem jó ötlet egy fiúba beleszeretni, Kook.

Barátom felemelte a fejét és ijedten nézett a szemembe. Tudhatná, hogy a viselkedéséből ki tudom találni a gondolatait ennyi év barátság után. Nagyot sóhajtottam és a kezeimet bámultam, amiket már egy ideje tördeltem idegességemben.

- Kook. Sürgősen el kell őt felejtened.

- Honnan veszed, hogy szerelmes vagyok belé?

Hangja hisztérikus volt. Még ő maga se lenne tisztában az érzéseivel? Visszaemeltem a tekintetem a fiúra.

- Magadat talán meg tudod vezetni, de engem nem.

- Nem áll szándékomban megvezetni téged. Tényleg nem vagyok belé szerelmes!

- Akkor?

- Én csak...

Egy ideje már vártam, de nem fejezte be a mondatot. Akármennyire is sajgott a szívem, kénytelen voltam őt észhez téríteni.

- Kook. Mit érzel iránta?

- Nem tudom.

Ha segíteni akarok neki, tudnom kell, hogy mi járhat a fejében.

- Válaszolj őszintén a kérdéseimre.

- Miért?

- Csak tedd, amit kértem. Gondolkodás nélkül válaszolj.

Jungkook csak bólintott egyet, miközben az ajkait harapdálta. Tudtam, hogy nehéz lesz, de muszáj voltam ezt megtenni érte.

- Szoktál aggódni érte?

- Igen.

- Mennyit gondolsz rá?

- Nem tudom.

- Minden nap eszedbe jut?

- Igen.

- Akkor is, ha nem látod?

- Főleg akkor.

- Min gondolkodsz, mikor épp nincs semmi dolgod?

- Azon, hogy miért viszonozta a csókom.

Hirtelen nagyot vert a szívem és kikerekedtek a szemeim. Kook és Taehyung... Nagyobb a baj, mint én azt gondoltam.

- Ti csókolóztatok?

Nem tudtam palástolni a döbbenetet, ami ezek után ért. Jungkook csak bólintott egyet és a tenyerébe temette az arcát.

- Kook. Azt hiszem, az elejétől kell kezdened a mesélést.

- Nincs ezen mit mesélni. Ittam, rajtakaptam egy lánnyal, felhúztam magam ezen, kiráncigáltam onnan és lekaptam.

- Szóval lekaptad.

- Igen, Jimin, le.

- Ő pedig visszacsókolt.

- Vissza. De minek.

- Mi volt ezzel a célod, Kook?

- Semmi. Csak meg akartam tenni. Próbáltam azzal magyarázni, hogy csak azért csinálom, mert tudnom kell, mit érzek iránta. Nem tudom, mit csináljak Jimin! Azt hiszem, teljesen belehabarodtam egy fiúba.

Látva Jungkook szenvedését, nem tudtam magam rávenni, hogy lebeszéljem Taehyungról. Láttam rajta, hogy tényleg szerelmes. Egyik pillanatról a másikra váltottam át és már azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék neki, hogy összejöhessen Taehyunggal.

- Ha visszacsókolt az pozitív, nem?

Jungkook hitetlenkedve nézett rám és megrázta a fejét.

- Taehyung azzal magyarázta, hogy fel volt húzva és már sokat ivott.

- Ez csak kifogás, Kook.

- Nem tudom, Jimin. Ha akkor nem csókol vissza, talán már rég elfelejtettem volna, ahogy azt akartam.

- Nem felejtetted volna el, csak beletörődtél volna a visszautasításba.

- Nem akarok iránta érezni semmit, de olyan hatással van rám, mint még senki.

- És ez miért baj?

- Mert megszegtem az ígéretem.

- Ígéreted?

- Emlékszel arra, ami két éve történt?

- Hogyne emlékeznék.

- Ott, abban a pillanatban, mikor lefejtetted apám nyakáról a kezem, megígértetted velem, hogy kontrolláljam a dühkitöréseimet. Erre is emlékszel?

- Most, hogy így mondod, már tudom, miről van szó.

- Sikerült is betartanom addig a pontig, míg nem találkoztam vele.

Mint a villámcsapás, úgy vágott belém a felismerés. Hát ezért viselkedett mostanában Jungkook úgy, ahogy. Ilyen hatással lenne rá Taehyung? A plafon felé emelem a fejem és behunyom a szemem. Mit csináljak? Az ígéret miatt tudta Kook kordában tartani a dühét, de ha továbbra is az ígéretre koncentrál, nem lehet igazán boldog. Ha meg feloldom az ígéret alól, boldog lesz, de megint elszabadulhat a pokol. Ha nem állítom meg, képes lett volna megfojtani a saját apját miattam. Régóta barátok vagyunk. Még Busanban voltunk szomszédok, amíg el nem költöztek. Azután is minden nap tartottuk a kapcsolatot. Négy éve költöztem fel Szöulba egy lakótelepi házba, de inkább mondanám Jungkook házát az otthonomnak. Az itt töltött négy évem háromnegyed részén ott voltam náluk. Ezáltal mindent tudok Kookról és nincs, aki nálam jobban ismerné. Legalábbis eddig azt hittem. Vajon tényleg változott annyit, hogy kezelni tudja Taehyung mellett a kirohanásait? Elhatároztam magam.

- Kook. Feloldalak az ígéret alól.

- Tessék?

A mellettem ülő fiúban megfagyott a vér.

- Jól hallottad. Nem kell többet ezzel foglalkoznod. Koncentrálj inkább Taehyungra.

- Felejtsd el!

Meglepett Jungkook reakciója. Azt hittem örülni fog, hogy megszabadulhat ettől a tehertől. Olyan, mintha nem tudnék kiigazodni már rajta. Igyekeztem leplezni a kezdeti idegességem.

- Ennek örülnöd kéne.

- Örülni? Eddig ez az ígéret segített, hogy ne okozzak felfordulást magam körül és most úgy akarsz tenni, mintha mi sem történt volna. Egyáltalán nem vagyok feldobva ettől. Rátámadtam a saját apámra. Ha te nem vagy, nem tudom, mi lenne velem.

- Ha nem lennék, nem kellett volna megtenned.

- Megtettem volna mással is.

- Nem hiszem, Kook. Miattam borult el az agyad.

- Néztem volna végig, ahogy agyonver? Jimin, ezt te se gondolod komolyan.

- Jogos volt apád reakciója.

- Jogos? Nem volt az.

- Próbáld meg beleképzelni magad az ő helyébe. A fia húsz éves legjobb barátját egy reggel a lánya ágyában találta anyaszült meztelenül, békésen szundikálva a lányával, aki alig múlt tizenhat. Ráadásul a szétdobált ruhák is egyértelműen utaltak arra, hogy mi történhetett ott az éjszaka. Persze, hogy kiakadt.

- Nem az ő dolga eldönteni, hogy a húgom kivel bújik ágyba. Jó választása volt a húgomnak, hogy veled vesztette el a szüzességét. Az apámnak pedig joga van tanácsot adni, vagy a fiút a húgomtól eltiltani, de ahhoz nincs, hogy bárkire is kezet emeljen.

- Ugyanolyan forrófejű, mint te. Neked kellene megértened őt, nem nekem.

- Te most véded őt?

- Nem, csak felnőttként gondolkodom, ami neked úgy látszik még nem megy.

Jungkooknak nem volt ideje reagálni, mert kinyílt a szoba ajtaja és Hoseok jelent meg mögötte paprikavörös fejjel.

- Beszédem van veled, Jungkook.

Mit keres ő itt? Kopogás nélkül bejönni és megzavarni egy beszélgetést nem valami illendő. Jungkook kihasználva az alkalmat egyből terelte a témát és Hoseokra összpontosított.

- Mit szeretnél?

A váratlan vendég becsukta maga mögött az ajtót és letelepedett velünk szemben az ágyamra. Hosszú csend után kezdett csak bele a beszédbe. Biztosan kereste a szavakat.

- Mennyire fontos neked Taehyung?

Jungkook és én is elképedtünk. Én hamarabb tértem észhez, mint a mellettem lévő fiú, de nem akartam beleszólni. Úgy gondoltam, ezt nekik kell megbeszélni. Tehát jól gondoltam, hogy Hoseok féltékeny. Miért akarja ennyi ember Jungkook társaságát? Legjobb barátomra néztem és tetőtől talpig végigmértem. Az ágy szélén ült könyökét a lábára támasztva. Kezeit összekulcsolta, de olyan erősen, hogy fehéredni kezdtek az ujjai. A legvonzóbb tulajdonsága az, hogy titokzatos. Tény, hogy helyes, maximalista és sok mindenhez ért. Aranyos a mosolya is, de a szexi oldalát még nem láttam. Mi lehet benne, amiért vonzódnak hozzá a fiúk is és a lányok is. Különleges ember és örülök, hogy a barátjának mondhatom magam, de még soha nem néztem rá úgy, mint egy barátnőjelöltre. Jungkook végre észbe kapott. Hangja barátságos volt, de kicsit gyanakvó. Valószínűleg ez csak nekem tűnt fel.

- Miért érdekel ennyire?

- Csak tudni akarom.

- Hoseok. Féltékeny vagy?

- Igen.

Jól sejtettem, hogy Hoseok szerelmes Jungkookba? Hatalmas csapásnak éreztem ezt az egy szót: "igen". De nem csak én. Jungkook kikerekedett szemekkel, félig nyitott szájjal bámult Hoseokra, aki kicsit zavartnak tűnt. Legjobb barátom és én is lefagyva ültünk Hoseokkal szemben. Jungkook összekapta magát és a lehető legegyütt érzőbben beszélt barátjához.

- Ne haragudj, de nem vettem észre. Mióta van ez a... Dolog?

- Azt hiszem azóta, mióta Taehyunggal versengeni kezdtetek.

Jungkook nagyot sóhajtott és megdörzsölte az arcát. Összekulcsolt kezeire támasztotta az állát.

- Hoseok. Tudom, hogy nehéz, de nem hiszem, hogy ez működne.

- Miről beszélsz?

- Taehyung és én... Szóval nem lennék képes viszonozni az érzéseidet. Taehyung más. Ő... Különleges.

- Tessék?

Hoseok hangja hirtelen érthetetlenbe ment át. Arckifejezéséből arra engedtem következtetni, hogy nem tudja, miről van szó. Vagyis eddig nem tudta. Szólhattam volna Jungkooknak, hogy ne mondjon többet, ennek ellenére mégsem tettem meg. Kíváncsi voltam, mi sül ki belőle.

- Taehyungban van valami, ami vonz.

- Várj, Jungkook. Lehet, hogy nem egyről beszélünk?

- Ezt hogy érted?

- Tudni akartam, mennyire fontos barát számodra Taehyung, de azt hiszem most olyan választ kaptam, amit álmomban sem gondoltam volna.

- Csak a barátságunkra vagy féltékeny?

- Ezek után örülök, hogy nem vagyok Taehyung helyében. Jungkook! Nem is mondtad, hogy meleg vagy!

Hoseok őszinte, de kegyetlen szavai még nekem is fájtak, nemhogy Jungkooknak. A legfiatalabb azonnal felpattant Taehyung ágyáról és szélsebesen vonult ki a szobából.

- Felejtsd el, amit most hallottál!

Becsapta maga mögött az ajtót kettesben hagyva minket a ledöbbent Hoseokkal.

- Mi a fene folyik itt, Jimin?

Csak sóhajtottam egyet majd fáradtan Hoseokra emeltem a tekintetem.

- Pont az, amit hallottál.

Még mindig nagy, tágra nyílt szemekkel nézett rám.

- Jungkook szerelmes Taehyungba. – folytattam.

Az ágyamon ülő fiú állkapocsizmait elengedve ejtette le állát a hír hallatán. Sejtettem, hogy hasonló módon fog reagálni.

- Tudom, hogy nehéz elhinni, és valószínűleg sose hitted volna ezt Kookról, hogy ilyes féle szituációba fog kerülni, de segítenünk kell neki ezen átjutni.

- Segíteni?

- Igen.

- Mégis hogyan? Taehyung nem hiszem, hogy… az lenne…

Milyen kis finoman fogalmaz. A mindig vidám, bohókás Hoseoknak most nyoma sem volt. Helyette egy értetlen fiú ült velem szembe.

- Én is tudom, de ha Jungkook így érez, akkor két dolgot tehetünk. Egy, - emeltem meg kezem, majd mutattam fel mutatóujjam, jelezve, hogy számolok. – eltávolítjuk a közeléből Taet.

- Ez nem fog menni. – vágott közbe – Ők ketten a kiválasztott diákok, akiknek muszáj a feladványokat elfogadni és végre hajtani.

Megkönnyebbülten mosolyodtam el halványan. Örültem, hogy használja a fejét. Bólintok egy aprót egyetértően majd kettőt mutatok kezemmel.

- Kettő, összehozzuk őket.

Nyomasztó cseng állt be a szobába és ereszkedett le ránk.

- Ezt komolyan mondod?

Hoseok hangja elég komolynak hangzott. Ismételten bólintok egyet.

- Jungkook az előbb elsírta magát Tae miatt.

- Hogy mi?!

- Jungkook sírt Taehyung miatt.

- Ennyire komoly lenne a dolog? Sose láttam Kookot sírni, még bekönnyezni se, pedig megnézettem vele egy rakat érzelgős drámát!

- Ennyire komoly.

- Én meg azt hittem Taet szeretné csak a helyemre. –nézett oldalra ekkor zavartan összekócolva frufruját.

- Ezért voltál ilyen Taehyunggal?

- Nincs vele más bajom, csak az, hogy azt hittem közém és Kook közé akar állni, mint barát. – keze homlokáról tarkójára csúszott, azt kezdte vakargatni.

- Hoseok, segítenünk kell neki.

Az ágyamon ülő srác egy rövid ideig csak húzta a száját az ötletemre, de végül valószínűleg megbékélt, így bólintott egyet.

- Úgy tűnik nincs más választásunk. Jungkook fontos számomra, nagyon jó barátom, és ha ennyire felzaklatja ez, hogy Taehyung így bánik vele, akkor segíteni fogok!

- Ezt jó hallani.

- Na, és van terved?

Ekkor elmosolyodtam.

- Ami azt illeti, van.

- Hallgatlak!

Hobi arcán egy apró mosoly jelent meg, én pedig elkezdtem beszámolni arról, mi rajzolódott ki a fejemben tervként.