7 főbűn
-második-
Új otthon
( A rajzot készítette: Szabó Fanni )
Minden
erőmmel azon vagyok, hogy tartsam magam és ne omoljak össze, miközben a hét
férfi mellett utazom az autóban. Már több mint egy órája kocsikázgatunk. Van olyan
hely, ahol már kétszer vagy háromszor is jártunk. Eleinte felismertem a
környékeket, de mostanra teljesen elvesztem. Valószínűleg ez volt a céljuk,
hogy ne tudjam behatárolni a tartózkodási helyünket. A zord útitársaim szinte
egy szót se szóltak azóta, hogy beültünk az autóba. Talán nem szeretnék azt, ha
hallanék nem rám tartozó dolgokat. Őszintén szólva nem is szeretnék. Jobb a
tudatlanság, mint a tudás miatti esetleges halál. Darabokra tört a szívem,
amikor ott hagytuk anyáékat és a házat. Anya teljesen összeomlott, a földön
ülve zokogott. Apa tartotta magát, összeszedte a szükséges holmikat és kikísért
az autóhoz. Gi Bong nem engedett neki sok dolgot bepakolni a táskába mondván,
hogy úgy is kapok mindenből másikat. Pár szükséges ruha és a kedvenc könyvsorozatom
alkotja a csomagomat. Most is épp az első kötetét tanulmányozom, hogy
lefoglaljam magam. Patrick Rothfusstól A Szél Neve. Tanulságos, izgalmas könyv.
A mögöttes tartalma tág, szinte mindenre kiterjed, ami valaha is érhet egy
embert. Sokat tanultam belőle és valószínűleg most fogom a legnagyobb hasznát
venni. Miközben a kedvenc részemet olvasom, érzem, hogy megáll az autó.
Felnézek és egy hatalmas kovácsolt vaskapu két szárnya nyílik ki éppen. A
mögötte álló ház és kert pompázik, varázslatos látvány tárul elém. Megindulunk
a ház felé és mindvégig az egészséges, gondozott növényeket nézem. Nálunk se
volt ilyen szép a kert, pedig minden tőlünk telhetőt megtettünk. A fű élénkzöld
és dús, pont jó hosszúságú. A rózsák különböző színben pompáznak és a fák
lombjai sok helyen nyújtanak menedéket a tűző nap ellen. Hatalmas szökőkút áll
a kert közepén, valószínűleg kézzel kifaragott mintával. A ház oldalára néz egy
fa ajtó, ami mögött látszanak a különböző fajta virágok és egy hatalmas
üvegház. Legalább a természettel nem kegyetlenek ezek az emberek. A sofőr
leparkol az autóval a ház előtt, majd kinyitja számunkra az ajtókat. Én szállok
ki utoljára és végig a kertet csodálom. Azt is elfelejtem ilyen környezetben,
hogy gyilkosok fészkében vagyok. Gi Bong hangja zavar meg a kedvenc
tevékenységemben.
-
Tetszik?
Hátra
fordulok a hang irányába. Már csak Gi Bong és Il Byul áll mellettem, a többiek
mind eltűntek. Elmosolyodom, és visszafordulok az eredeti pozíciómba.
-
Gyönyörű látvány.
-
Mostantól minden nap nézheted és csodálhatod.
Most azonban dolgunk van, úgyhogy meg kell, kérjelek, hogy fáradj beljebb.
Megkérni?
Mióta udvarias velem ez az ember? Mikor utoljára hozzám szólt, csöpögött belőle
a gúny és megvetés. Nem tudom, mi változhatott röpke pár óra alatt. Nem szólok,
mert félek, hogy újra felveszi azt a mogorva stílust.
A ház belülről elég tágas. Több ajtó is nyílik a hatalmas aulából. Kétszárnyú
lépcső vezet az emeletre és még egy kétszárnyú lépcső a második emeletre. Mi a
földszinten maradunk. Belépünk az egyik ajtón és egy óriási tárgyalóteremben
találom magam. Hatalmas méretű asztal van a helység kellős közepén, amit
legalább harminc vagy több szék vesz körül. Abból körülbelül tíz vagy tizenöt
foglalt. Pontosabban tizenhárom. Hat idősebb nő és hét fiatal fiú. De még
milyen helyes fiatal fiúk. Soha nem vettem figyelembe a másik nemet, de ők
lenyűgözőek. Kisugárzásuk ugyanolyan erőt tükröz, mint a hét negyvenes
férfinek, de nincs bennük az a bizonyos állatias tekintet és hidegvér. Nem
tapasztaltak annyi mindent, mint az útitársaim. Il Byul kihúz nekem egy széket
közvetlenül Gi Bong mellett az asztalfőn. Zavarban vagyok, mert mindenki engem
néz. Ezek a helyes fiúk is követnek a tekinteteikkel, ami zavarba ejtő. Biztos,
hogy fülig elvörösödtem. Tudatosul bennem, hogy még mindig a rózsaszín
virágmintás pizsamámba vagyok és érzem, hogy égni kezd az arcom. Hosszú szőke
hajam loboncos, még cipő sincs rajtam csak az otthoni mamuszom. Olyan idiótán
nézek ki! Nem szabad, hogy ez elterelje a figyelmem. Koncentrálnom kell azért, hogy
ne szegjem meg az ígéretem, amit apának tettem. Életben kell maradnom. Helyet
foglalok Gi Bong mellett, aki rám mosolyog és megsimítja fésületlen hajamat. A
kétszárnyú ajtó, amin beléptünk becsukódik és Gi Bong hangja zeng az óriási
teremben.
-
Örülök, hogy mindnyájan itt vagytok.
Sikerrel jártunk. Itt van Lee Tae Ik lánya, Lee Hyo Lin.
Szavait
eddig a társaságnak intézte, de egy mondat erejéig felém fordul.
-
Üdvözöllek az új otthonodban.
Jó
kedélyűen folytatja a „gyűlés” többi tagjának a beszédet.
-
Kicsit szedett vetett állapotban van,
mert kirángattuk békés otthonából, de majd rendbe tesszük és meglátjuk,
mennyire illik majd a család új fejéhez. Amiért most össze kellett ülnünk az,
hogy elmondjam nektek, mit tehettek Hyo Linnal és mit nem. Ugyancsak Hyo Linnak
is van egy két dolog, amit tudnia kell.
-
Komolyan ez a csaj lesz a főnyeremény?
Ez ugye csak egy vicc?
A
mély hang tulajdonosa az asztal bal oldalán ül. Középmagas, szőke, félhosszú
hajú fiatal fiú. Sápadt, fehér bőre van és gyönyörű mandulaszemei, melyekkel álmatagon
néz. Gi Bong a tőle telhető legnagyobb türelemmel szól a fiúhoz.
-
Yong Gi.
-
Suga. Suga az új nevem.
Gi
Bong felhúzza a szemöldökét és hosszasan mered a fiúra. Majd mikor sikerül
feldolgozni az információt, folytatja.
-
Suga. A főnyeremény a hatalom, nem a
lány. Ha esetleg. És nyomatékosítom, esetleg megnyered a párbajt, ezt a lányt
elveszed feleségül, de nem vagy köteles többször lefeküdni vele. Olyan lotyóval
jársz össze, akivel akarsz. Elég egyszer teherbe ejteni, addig meg húzol egy
zacskót a fejére. Világos?
-
Feltéve, ha fiút szül először.
-
Az meg rajtad múlik, nem rajta. Tegyél
róla, hogy fiú legyen, és nem kell többször felcsinálni.
Micsoda?
Lesokkolódtam. Felcsinálni? Gyereket szülni? Feleség? Én? Biztos, hogy anya
volt a célpont? Túl hamar beleegyeztek abba, hogy velük jöjjek. Nem akarok itt
lenni. Úgy beszélnek rólam, mint egy tárgyról, akit bárki birtokba vehet!
-
Apuka, ha én nyerek, nem tudok majd
betelni vele. Sok kis örökösünk lesz.
Vékony,
magas hang gazdája rám kacsint, miközben kajánul mosolyog. A másik fiú
alacsony, vörös hajú. Szép arca elvarázsol. Fehér trikót visel, ami nem takarja
el jól kidolgozott izmait. Zavarba ejt a látvány.
-
Jimin, fiam. Ne reménykedj. Nem hiszem,
hogy te fogsz nyerni.
Halk,
elfojtott nevetések jönnek minden irányból. Jimin bőrszíne egyre inkább
hasonlít a hajára. Összefonja két karját a mellkasán és duzzogva csönddel
tüntet. Apja, Gi Bong elégedetten nyugtázza, hogy sikerült elhallgattatni fiát
és komolyra fordítja a szót.
-
Most jön a lényeg. Senki ne szóljon
közbe, különben szankciókra számíthat. Először is az elhatárolások. A feleségek
nem állhatnak szóba a leendőbeli családfő menyasszonyával. Semmilyen nemű
kapcsolatot nem vehetnek fel egymással, nehogy szoros barátság alakuljon ki
vagy esetleg titkok lássanak napvilágot. A menyasszony nem hajolhat egyik
családhoz sem. Ezért asszonyainkat külön helyre visszük, ahol egymás között
élnek egészen addig, míg el nem jön a házasság ideje. Akkor visszatérhetnek
ide.
A
nők, akik egymás mellett ülnek, egy szót sem szólnak, de látszik rajtuk a
megkönnyebbülés. Nem tudom, miért, de az biztos, hogy eszük ágában sincs
tiltakozni.
-
Egy utolsó feladatot még kaptok tőlem.
Tegyétek rendbe Hyo Lint és menjetek el vásárolni, hogy szép ruhái legyenek.
Vegyetek fel kozmetikust, fodrászt, sminkest meg hasonlókat, amik a nőknek
kellenek. Nektek igaz, hogy van, de mennek veletek. Szóval Hyo Linnak
mindenképpen kellenek. És ha lehetséges, férfiakat vegyetek fel, akikkel nem
lehet pletykázni. Asszonyok lerendezve. Fiúk! Nem érhettek hozzá Hyo Linhoz.
Sehogyan sem, mielőtt valaki megkérdezi. A hajszálát is maximum a földről
felszedve érinthetitek meg. Tilos, ugyanis a családfő felesége lesz, csakis ő
érhet hozzá. Szerencséje lesz az illetőnek, ugyanis a lány teljesen szűz.
Úgy
érzem, mindjárt elégek. Pár centit lejjebb csúszom a széken, hátha nem látnak
annyira, de nem segít. Minden szem rám szegeződik és csodálkozva merednek rám.
Mit csináljak? Valaki mentsen ki! Az egyik fiú hirtelen megszólal.
-
Soha nem volt még dolgunk szűz lányokkal.
Ez az egyetlen jó ebben a csajban. Úgy tanítom be, ahogy akarom.
Gi
Bong kezd ideges lenni, veszít a türelméből.
-
Kim Seok Jin! Mit mondtam nektek a
közbeszólásokról?
-
Elnézést. Megörültem.
-
Ne örüljél. Korántsem biztos, hogy te
nyersz. Rád is kevés esélyt látok.
Megint
halk nevetések hallatszanak. Érdekes azt látni, hogy egy családban a
szurkálódás és az egymást bántás szórakoztató. Én soha nem bántottam meg a
szüleimet kedvtelésből, mert jól esett, ha kinevethetem őket. Érdekes egy
család. Gi Bong megint higgadtan folytatja.
-
Egy a lényeg, ha valamelyiktőtök hozzá
nyúl, azt azonnal kinyírom a saját kezemmel. Érthető?
A
fiúk egyszerre bólintanak, mint akik már jól begyakorolták az egyszerre
mozgást.
-
Hyo Lin. Neked pedig csak kevés szabályt
kell betartanod. Az udvaron belül oda mész, ahova akarsz, de a kapun kívülre
csakis a személyes sofőröddel mehetsz és engedéllyel. Ő mindenhova kísér, még a
mosdóba is. Nincs olyan, hogy maradjon kint, különben őt nyírom ki, téged pedig
megkínozlak.
Hatalmasat
dobban a szívem. Olyan ijesztő lett megint. Nyugodtan, higgadtan beszél az
öldöklésről és kínzásokról. Mintha azt mondta volna el, hogy mit reggelizett
tegnap. Eszembe se fog jutni, elmenni mosdóba. Inkább bepisilek.
-
A másik, hogy a házon belül a felső
emelet a rangidősöké, tehát a miénk. Ott komornyikok állnak mind a két oldalt.
Ha szeretnél valamit tőlünk, feljössz, és megvárod, míg ők szólnak nekünk. Oda
tilos a bemenetel. Nagyon indokolt esetben bejöhetsz, de a komornyik úgy is
eldönti, hogy mennyire nyomós az ok. A harmadik szabály pedig az alagsor. Oda
semmiféleképpen sem, még csak véletlenül se tedd be a lábad. Azaz a hely, ami
számodra nem létezik. Olyan dolgok vannak ott, amit ha meglátsz, kénytelenek
leszünk megölni téged. Barátom, Il Byul felesége ezért halt meg pár évvel
ezelőtt. Il Byul saját maga lőtte fejbe. Innentől kezdve sejtheted, mennyire
hat meg a te halálod. Ne hagyd, hogy a kíváncsiság miatt vesszél kárba. Túl
bájos vagy ahhoz.
Miközben
rám mosolyog, megsimogatja az arcom. Összerezzenek az érintésétől és odébb
húzódom. Il Byul, akinek olyan kellemes hangja van az egyetlen, aki barátságos
velem. Nem tudom őt elképzelni abban a helyzetben. Lelőni a saját feleséged
egyenlő azzal, hogy megcsonkítod magad. Il Byult nézem, aki leszegett fejjel
bambulja a földet. Hosszasan bámulom őt, de nem mozdul. Valóban megtette volna
ezt a szörnyűséget? Akkor ezért ül itt csak hat nő és nem hét. Még a hideg is
kiráz a gondolattól, de valamiért nem tudom elhinni ezt a kis mesét. Gi Bong
elveszi a kezét rólam, majd újra a társaság többi tagja felé fordul.
-
Azt hiszem a lényeget elmondtam. Fiúk,
nyugodtan ismerkedjetek Hyo Linnal, mutassatok meg neki mindent, amit akartok,
de semmi tapi, semmi puszi. Még a lábaitok se érjenek egymáshoz. Azt hiszem
érthető voltam. Még valamit elfelejtettem. Hyo Lin. A fiúk, ha úgy döntenek,
megoszthatják veled a gondjaikat, belső gondolataikat. Neked azonban titokban
kell tartanod minden ilyesmit. Ha fény derül bármire, ami összeugrasztja őket,
elvágom a torkod és kivéreztetlek, mint egy disznót. Nő miatt soha nem veszünk
össze. Ha mégis, elhárítjuk a problémát. Értve?
Hevesen
bólintok. Ijesztő ez az egész helyzet, de csak akkor, ha megszegem a
szabályokat. Be kell tartanom, amit kérnek tőlem és nem lesz bajom. A természet
úgy is vonzóbb, mint a sötét, nyirkos pince. Mindenki kivonult már a
tárgyalóból csak én és öt fiú maradtunk bent. Nem tudom, merre van a szobám és
azt sem, hogy merre induljak egyáltalán el. Jelentéktelen kis csomagom
mellettem hever a földön.
-
Hyo Lin. Igaz?
Egy szőke hajú fiú szólal meg. Mély hangja hallatán
kirázza a hideg a testem és libabőr borít be mindenhol. A fiú szemet és fület
gyönyörködtető. Miközben őt bámulom, széles mosolyra húzza a száját. Szűk
szemei ettől vonallá préselődnek össze. Kifejező mimikája barátságossá teszi az
arcát. Észbe kapok, hogy elfelejtettem válaszolni. Bólintok egyet.
-
Kicsit fáziskésében vagy.
A magas hang tulajdonosa egy vékony, barna hajú fiú.
Gyönyörű, nőies vonású arca miatt ő sem tűnik ijesztőnek. Ha nem hallanám a
hangját, azt hinném, hogy lány. A fiú kecsesen feláll a székéből és megindul
felém. Magas és vékony alkat. Hosszú lábaival három lépés alatt mellettem
terem. Közel hajol hozzám, mire én reflexből elhúzódom. Mosollyal nyugtázza,
hogy nem szívlelem a közelségét és felveszi az eredeti pozícióját. Zsebre
dugott kezén fel van húzva a pulcsi ujja, ami megmutatja szép, nőies karját.
Gyönyörű fiú.
-
Jung Ho Seok vagyok, Jung Hwa Jun első szülött
fia. Örülök a találkozásnak.
Kicsit meghajolok, hogy megköszönjem a kedves
gesztust. A barátságos, szőke fiú megint megszólal.
-
Be se mutatkozol? Ez mindenhol szokás,
nem? Vagy Ausztriába nem tudják, mi az illendőség?
Habozok egy kicsit. Mire összeszedném a bátorságom,
valaki a megmentésemre siet.
-
Megmutassuk a házat?
Kellemes,
mély hang szólít meg. Tulajdonosa magas, erős kiállású, arca viszont arról
árulkodik, hogy még fiatal. Félhosszú, fekete haja illik a kevésbé vágott
gyönyörű barna szeméhez. Lenge fekete ing van rajta, alatta pedig egy fehér
trikó. Zavarba jövök attól, hogy engem bámulnak. A szőke hajú fiú újra
megszólal, de most a megmentőmhöz intézi szavait.
-
Jung Kook. Nem kéne mindenbe
beleszólnod. Te leszel a törékeny kismadár védelmezője?
Megmentőm,
Jung Kook megvetően néz megszólítójára. Félmosolyra húzza a száját és olyan
hangon szólal meg, ami beindít bennem valamit. Valamit, amit még nem éreztem
odalent.
-
Nam Joon. Te nem úgy gondolod, hogy
védelmeznem kell a menyasszonyom?
Csend
borul a szobára és feszültség halmozódik fel. Nam Joon épp készül visszavágni.
Nem hagyhatom, hisz ő is megmentett egy kínos beszélgetéstől. Vagy inkább
helyben hagyástól.
-
Megmutatnátok a szobámat? Szeretnék…
rendes ruhát felvenni és kicsit rendbe szedném magam.
Minden
szem rám szegeződik megint. Hevesen kalapál a szívem. Anyán kívül még soha nem
kellett megvédenem senkit. Viszont úgy gondolom, még mindig könnyebb mást
megvédeni mint magamat. Arra mindig is képtelen voltam. Néhány pillanat után az
egyik fiú megszólal.
-
Rád férne.
-
Taehyung!
-
Mi van, Ji Min? Tényleg pocsékul néz ki.
Ne mondd, hogy te szívesen elvennéd!
-
Nekem tetszik!
-
Jung Kook! Azért védelmezed mert tetszik
neked is, mi?
-
Nem érdekel, hogy hogyan néz ki. A
lényeg, hogy megkapjam.
-
És vele a vezető szerepét is mi?
-
Pontosan, Tae Hyung. Ezt eltaláltad.
A
két fiú között olyan feszültség gyűlt össze, hogy alig tudom elviselni.
Kellemetlenül mocorgok a széken, sehogy se kényelmes. Azután a feszültség egy
pillanat alatt eltűnik, és a fiúk hangos nevetésben törnek ki. Érthetetlen még
mindig ez a csipkelődés. Közben egy hölgy jön be a tárgyalóba. Megismerem, ő
ült Gi Bang jobbján. Lehetséges, hogy a felesége?
-
Hyo Lin, gyere velem légy szíves.
Megindulok
a kijárat felé. Közben Jimin hisztériáját hallgatom.
-
Ne már anya. Most akartuk megmutatni
neki a szobáját.
Jimin
anyja gyanakvóan néz a fiúkra.
-
A szobáját?
-
Ő kérte.
-
Nem szükséges, fiúk. Menjetek a
dolgotokra.
Jimin
anyukája és én elindulunk a tárgyalóból fel a lépcsőn, majd befordulunk jobbra.
Sokat sétálunk, mire a folyosó végéhez érünk. Egy szó se hangzott el egész
úton. Jimin anyja kinyitja az előttünk lévő ajtót és magabiztosan lép be rajta.
Alacsony nő, gyönyörű alakkal. Hosszú, fekete haja a derekáig ér. Hullámos haja
könnyedén ringatózik, miközben lép. Tetszik a fekete haj. Mindig is fekete
színt szerettem volna a tejföl szőke helyett, de anya nem engedte. A nő arcán
meglátszik a kora. Enyhe ráncok húzódnak a szeme alatt és a szája sarkánál.
Nagy, barna szemei határozottságot és erőt sugároznak. Illik a családfő
feleségének a szerepébe. Elegáns, nőies mozdulatai még jobban megszépítik.
Olyan könnyedén mozog, mintha lábai nem is érnék a földet. Mikor belépek én is
a szobába, eláll a lélegzetem. Bordó és rózsaszín színekben pompázik a szoba.
Bársony borítja a falat, a fehér szőnyeg pedig olyan puha, mint egy kis nyuszi
bundája. Egy hatalmas baldachinos ágy van a szoba közepén. A jobb sarokban az
ablak mellett van egy tükör, ami előtt egy kisszekrény áll. Tele van rakva
pipere dolgokkal. Fésű, smink, körömlakk, ékszerek. Nem is merek belegondolni,
mi lehet a szekrényben. Kiütést kapok a nőies dolgoktól. Jimin anyja kecsesen
megfordul, de mikor a szemébe nézek, hátra hőkölök. Olyan, mintha nem is földi
ember szemei lennének. Tele van irántam érzett gyűlölettel és méreggel. Az
elegáns nőből hirtelen gyilkos jelölt lett. Lassan megindul felém. Minden egyes
lépéssel közelebb kerül hozzám, a szívem pedig egyre hevesebben dobog. Arra
számítok, hogy mikor mellém ér, előrántja a szoknyája alá rejtett kést, de nem
teszi. Elhalad mellettem, de a sötét aura, ami körbe veszi, szinte fojtogat.
Becsukja az ajtót és abban a pillanatban eltűnik a nőiesség és kecsesség.
Hirtelen hátra fordul és akkora pofont kapok, hogy megtántorodok. Hanyatt esek
a csomagjaimban és úgy beverem a fejem, hogy hirtelen elsötétül minden. Mire
visszanyerem a látásom, a nő felettem áll és szinte vicsorog. Amennyire tudom,
tolom magam hátra a kezeimmel, de a nő megragadja a lában és szinte egy
rántással visszahúz. Térdeivel közre fogja a két oldalam, elkapja a két karom
és a földhöz szorítja. Mozdulni sem bírok. Honnan van neki ennyi ereje és mi a
baja velem? Tudtommal nem ártottam neki semmit. Annyira közel hajol hozzám,
hogy szinte érzem, ahogy fújtat dühében. A szavakat fröcsögve mondja, így olyan
az egész nő, mint egy éhes farkas, aki hónapok óta először kapta el kiszemelt
áldozatát.
-
Te vagy annak a ribancnak a lánya?
Megszólalni
sem bírok a meglepettségtől. Sok érzelem zúdul rám egyszerre, amiket nem tudok
feldolgozni. Kapálózni próbálok, hogy szabaduljak a megtébolyodott nő
szorításából, de nem jutok vele sokra. Elfogy az energiám és zihálva veszem a
levegőt. A nő elmosolyodik elégedettségében és még erősebben szorít, mint
eddig. Satuba fogott, mint a kígyó az áldozatát.
-
Úgy nézel ki, mint az anyád. Azonban
akárhogyan is nézlek, apádból semmit sem látok. Nem gondolkodtál még ezen?
Kezdem
úgy érezni magam, mint aki mindjárt robban. Próbálok higgadt maradni és
értelmes mondatban válaszolni.
-
Nem. Miért fontos ez?
A
nő hangosan felnevet.
-
Te tényleg semmiről nem tudsz? Nem is
sejted, hogy miért vagy itt?
Megrázom
a fejem.
-
Akkor nem én leszek az, aki elmondja
neked. Szeretném látni az arcod, mikor megtudod.
-
Engedjen el.
-
Nem tudod, mire vállalkoztál, mikor ide
jöttél.
-
Engedjen el.
-
Nem fogsz megszabadulni tőlem.
-
Engedjen már el!
Teli
torokból ordítottam a nőre, aki ettől hátra hőköl és enged a szorításból.
Kiszabadítom magam és azonnal talpra ugrok. A nő lassan feláll, megigazítja a
ruháját, a haját, egymásra helyezi maga előtt a kézfejét. A nőies, kecses hölgy
egy szempillantás alatt visszatér, és kellemes hangján szólal meg.
-
Egyet hibázol, és én ott leszek.
Elmosolyodik.
-
Érezd magad otthon, hisz mi vagyunk az
új családod.
A
nő hátat fordít nekem és kimegy az ajtón. Mikor az bezáródik, lezuhanok a
földre. A stressztől gondolkodni sem tudok. Mi ez az egész? Ez a nő olyan
álarcot visel magán, amit valószínűleg csak kevés ember tudott áttörni. Lehet,
hogy ebbe bele tartozik anya is. Ezért utálhatja? Miért baj az, ha valaki nem
hasonlít valamelyik szülőjére? Jimin is inkább az anyjára hasonlít. Habár ezek
után nem akarok találkozni senkivel. El akarok tűnni. Hirtelen kivágódik az
ajtó és egy magas, vékony fiú áll meg előttem. Széles mosolyát szép fehér fogak
díszítik. Belép a szobába és becsukja maga után az ajtót. Mikor odaér hozzám,
leül velem szemben törökülésben és bámul. Nem merek ránézni. Félek, hogy ő is
olyan szörnyeteggé válik, mint Jimin szülei. Hosszú, kínos csend után nyújtja
felém a jobb kezét. Meglepődve nézek a kezére, majd a fiúra. Törékenynek és
barátságosnak látszik. Kezet akarna velem fogni? Észrevehette, hogy nem értem a
helyzetet, mert magyarázkodni kezd.
-
Európában laktál, nem? Gondoltam csenek
egy kis otthont ebbe az idegen helybe.
A
kedvességétől kitör belőlem az eddig visszafojtott kín és zokogni kezdek. A
könnyeimtől homályosan, de látom, hogy felém közeledik és nyújtja a kezét.
Ennek ellenére azonban nem ér hozzám. Gyorsan vissza kapja a kezét és
érdeklődve figyel. Zavarban érzem magam, ezért próbálom abba hagyni a sírást. Nehezen,
de sikerül csillapítani. Erőtlenül ugyan, de meg tudok megszólalni.
-
Ne haragudj. Nem akartam. Bocsánat.
A
fiú hirtelen mozdul meg, ami miatt összerándulok, mint akit ütni készülnek.
Mikor oda nézek, térdeire támaszkodva ül és félig kinyújtott keze megint felém
közeledik. Megint visszakapja. Nehéz lehet úgy vigasztalni valakit, hogy nem
érhetsz hozzá. Pár másodpercig ülünk csak csöndben egymással szemben.
-
Kim Tae Hyung vagyok, Kim Tae Joon
második gyereke és egyetlen fia. Üdvözöllek a főbázison.
Nagyokat
pislogok, aminek hatására lecsöppen egy könnycsepp a szempilláimról a kezemre.
-
Főbázis?
-
Így hívjuk ezt a helyet. Amolyan
becenév.
-
Hány bázis van?
-
Koreában tizenöt. Mindegyiknek más a
funkciója. Majd ha beházasodsz a családba, láthatod azokat is.
-
Miért kell nekem ide beházasodni?
Tae
Hyung a szája elé kapja a kezét, mint aki kikotyogott valamit. De ezt eddig is
tudtam, nem titok. Hirtelen feláll, mint akinek eszébe jutott valami sürgős
dolog és elindul az ajtó felé. Közben motyog magában valamit és vakargatja a
fejét. Visszafordul és a mutató ujját a szája elé emeli.
-
Nem jártam itt.
Rám
kacsint, majd kivonul a szobából. Fura ez az egész helyzet. Nem értem, hogy
miért vagyok itt, miért bánnak másképp velem az emberek és mi ez az egész.
Lassan összekapom magam és megindulok a szekrény felé. Kinyílik az ajtó és egy
cseléd lép be rajta. Meghajol és idejön hozzám.
-
Yuri vagyok, örülök, hogy önnek
dolgozhatom.
Nem
kerültem még ilyen helyzetben, ezért meghajolok előtte én is. A cseléd
elfehéredett arccal mered rám és rázza a fejét.
-
Kérem, ne hajoljon meg előttem, ne
köszönje meg, ha teszek önért valamit és ne legyen kedves velem.
-
Miért ne?
-
Mert ha ezt meglátják, engem ölnek meg.
Érzem,
ahogy kiszökik a vér a fejemből. Erőt veszek magamon és bólintok egyet. Nem
akarom, hogy miattam essen baja. De ha nem hallja senki, beszélhetek vele
kedvesen.
-
Miért jöttél?
-
Azt mondták, hogy én leszek az ön
cselédje.
-
Ki mondta?
-
A ház asszonya.
-
Köszönöm, de nincs szükségem rá.
A
cseléd megindul a szekrényem felé és válogatni kezd a ruhák közül. A ruhákba
bújva intézi nekem a szavakat.
-
Sajnos nem teheti meg. Itt minden
hölgynek van egy cselédje, aki minden pillanatban vele van. Nekem kell
csinálnom a dolgokat ön körül.
-
Meg tudom csinálni, köszönöm.
Nem
szeretném, ha kémet állítanának rám. Egyedül szeretnék lenni a kertben, ahol
csak a természettel kerülhetek kapcsolatba. Minden problémától, gondtól,
gonoszkodástól és rosszindulattól messze. Yuri befejezi a kutakodást és csípőre
tett kézzel támaszkodik a szekrénynek.
-
Sajnálom, de nem tehetem meg, hogy nem
vagyok ön mellett. Az életem múlik rajta.
Az
ajtó felé néz és megindul felém. Vékonyszálú, rövid, szürkésbarna haja
hajgumival van összefogva. Világoskék színű cselédruhája lóg rajta, annyira
vékony. Térd alatt kilátszik a lába, amit sebhelyek sokasága csúfít el. Közel
hajol hozzám és úgy súgja a szavakat a fülembe, hogy én is alig hallom.
-
Ne mondjon nekem semmi olyat, amit nem
mondhatok el az Asszonyomnak.
Jelentőségteljesen
rám néz, majd visszatér a szekrényhez. Sejtettem, hogy ezért van itt.
-
Miért mondtad el nekem?
-
Mert ön egy kedves ember, és amit én
tudok, az nem marad titok. Nem erre a helyre való, ezért meg kell edződnie. Nem
hagyhatja, hogy megtörjék. Elláthatom önt tanácsokkal, de figyeljen arra, hogy
ne adjon ki nekem információt.
-
Rendben. Köszönöm.
-
Ne köszönje. Besúgó vagyok, nem barát.
Kiválaszt
egy barackszínű egybe ruhát, ami feszül az egész testen. Ilyeneket kell
hordanom? Nem tudom, mit tegyek. Yuri kirak egy fehér színű magas sarkút, majd
a tükör előtti székbe ültet. Szép hullámos tincseket csinál a szög egyenes
hajamból. Enyhe, a ruhámhoz illő sminket csinál nekem, de ez se nyeri el a
tetszésem. Mikor mindennel végez, elhagyja a szobát.
-
Öltözzön fel. Megvárom az alsó szinten.
Szófogadóan
elkezdem levenni magamról a ruhát. Csipkés fehérneműt rakott ki nekem. Már
venném fel a barack színű ruhát, mikor beront valaki az ajtón és becsapja maga
után. Miért jön ide mindenki? Nagy meglepettségemre az egyik idősebb férfi áll
előttem. Ösztönösen magam elé kapom a ruhát és összezárom a lábaim, amennyire
csak tudom. Felismerem. Ő a kellemes hangú, barátságos ember. Hogy is hívják?
Jeon Il Byul! Megindul felém és kikapja a kezemből a ruhát. Ijedtemben majdnem
sikítok. Végig néz rajtam, majd enyhén elvörösödött fejjel megindul a szekrény
felé. Mi ez az egész? Arra számítottam, hogy lerohan és megerőszakol, de e
helyett elővesz egy szolidabb, bézs színű ruhát. Térd fölé érő, kevésbé feszülő
garbós egybe ruha. A mellkasánál csipke van a selyem anyag helyett. A háta
ugyan kivágott, de nem rikító ruha. Még ez sem tetszik. Tartozik hozzá egy sál
is, amit valószínűleg vállra való. Elővesz egy kevésbé magas cipőt és elém
dobja.
-
Ezt vedd fel!
Ezek
után elindul kifelé. Majdnem elér az ajtóig, mikor utána szólok.
-
Miért csinálta ezt?
Il
Byul nem fordul meg, úgy válaszol.
-
Nem egy időszakos örömlány vagy, hanem a
ház leendő fejének a leendő felesége. Nem öltözhetsz így.
-
Honnan tudta, hogy mit…
-
Sok a kérdés. Elég annyi, hogy vannak,
akik nem értenek egyet bizonyos dolgokkal és emberekkel.
Válasz
nélkül vonul ki a szobából és csukja be maga után az ajtót, magamra hagyva a
gondolataimmal.
