7 főbűn -első-

7 főbűn


-első-
Felsőbb hatalom

( A rajzot készítette: Szabó Fanni )




Az előző este csodálatos volt, olyan, mint az összes eddigi szülinapom. Húsz éves lettem, nagykorú, felelősségekkel halmozott gyerek. Értelmetlen volt számomra, hogy anyáék korábban ünnepeljék ezt a napot, de megérte. Gyarapodott a felejthetetlen emlékek listája. Mikor reggel felkelek, eszembe jut a tegnapi nap és mosolygok. Ez azonban nem tart sokáig. Hangzavar jön kintről, amitől egyből lefagy az arcomról a mosoly. Feltápászkodom és kivágom az ajtót. Hét idegen, körülbelül negyvenes férfi áll apával szemben a bejárati ajtón kívül. Amint meglátnak, elmosolyodik az egyik. Kiráz a hideg ezektől az alakoktól. Elegáns ruházat, rendezett haj, karizmatikus kisugárzás. Mondhatnám rájuk, hogy vonzóak, de valami ezt felülírja. Az állatias, kegyetlen kisugárzás és hatalmas erő, ami belőlük árad. Hirtelen meggyengülnek a lábaim és összerogynak alattam. Megkapaszkodom az ajtófélfába, hogy ne essek el. Édesanyám odasiet hozzám és magához húz olyan erősen, ahogy eddig még soha. Érzem, hogy az egész teste remeg. Nem láttam még így félni és ez engem is megijeszt. Az eddig biztonságot adó ház és emberek most jelentéktelennek tűnnek a jövevények társaságában. Amelyik az előbb elmosolyodott, most megszólal.

-          No lám. Még is itthon van. Tae Ik-ssi! Nem hívsz meg minket egy kávéra? Milyen modortalan viselkedés ez a vendégekkel szemben.

Erős, ellentmondást nem tűrő apám most még nálam is kisebb és törékenyebb. Kis hezitálás után félre áll az útból és invitálóan kinyújtja jobb karját a ház belseje felé. Közben enyhén meghajol. Az én apám! El sem tudom mondani, milyen érzés van bennem. Düh, harag, félelem, kétségbeesés, de leginkább aggodalom a szüleim iránt. Miért vannak itt ezek az emberek és mit akarnak tőlük? Apám erőtlenül szólal meg.

-          Nincs elég vendégpapucsom.

A legfélelmetesebb férfi apa felé fordul és ijesztően mosolyog. Válasza éles, amitől összerezzenek és még jobban oda préselem magam anyához.

-          Nem szükséges. Nem maradunk sokáig.

Anyára néz.

-          Lina drága. Megtenné, hogy megkínál bennünket a legfinomabb frissen őrölt kávéjából?

Anya egy szót sem szól. Amikor felnézek rá, azt látom, hogy tekintete ölni tudna. Ha a férfi egyedül lenne, most biztos rárontott volna. Azt azonban én is tudtam, hogy túl gyenge még ahhoz az egyhez is. Lassan megmozdul, hogy elindulhasson, én viszont nem engedek a szorításból. Ide hajol hozzám, és halkan súgja a fülembe.

-          Engedj, Hyo Lin.

Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akit először visznek az óvodába. Lassan engedek az ölelésből és anya elindul, hogy kávét főzzön a nem várt vendégeknek. A hét férfi addigra már elfoglalta a helyét a kanapén és a három fotelon. Apának már nem maradt hely, így megáll az ijesztő férfi mellett. Az első pillanattól kezdve utálom és soha nem is fogom szeretni. Bántja a szüleimet és cipőben sétál be a drága bézs szőnyegre, amit anya olyan nagy gondossággal választott. Olyan érzés aput ott látni a férfi mellett, mintha mellbe vágtak volna. Most apa tűnik a legkisebb embernek az egész világon. Az eddig nagy tekintéllyel bíró férfi, akire mindig is felnéztem, olyan, mint aki parancsra vár, hogy a főnöke kedvére tehessen. A szeme azonban mást tükröz. Egészen állati, de még így sem olyan ijesztő, mint a másik hét férfié.

Apa feleszmél, hogy még mindig ott állok az ajtóban és rám parancsol.

-          Menj a szobádba, Hyo Lin. Ne gyere ki, amíg nem szólok.

Épp megindultam volna, de az éles hang ismét elvette minden erőmet és mozdulni sem bírok.

-          Tae Ik-ssi. Barátom. Ne küldd el. Hisz őt is érinti a dolog.

-          Nincs semmi, amiről tudnia kéne.

-          Valóban?

Az éles hangú férfi, az egyetlen, aki eddig megszólalt, de most az egyik mellette ülő vonta kérdőre apámat. Magas, vékonyabb alkat, mint a másik. Hangjának nincs akkora éle, de nyugtalanabb és idegesebb. Ennek ellenére kevésbé félelmetes. Apa sokat mondóan rám néz, de képtelen vagyok megmozdulni. Földbe gyökerezett a lábam. Egy harmadik személy szólal meg. Kellemes, mély hangja simogat, miközben beszél.

-          Gyere, Hyo Lin- ah. Ülj ide közénk. Van még számodra egy kis hely.

A bariton hangú férfi távolabb húzódik a mellette ülőtől, hogy helyet csináljon nekem. Kivillantja tökéletes, fehér fogsorát, miközben rám mosolyog és a nekem szánt helyen a kanapét paskolja. Automatikusan indulnak meg a lábaim a nappaliba. Gondolkodás nélkül cselekszem, mint aki már évek alatt be lett idomítva erre. Az üres hely az ijesztő és a kellemes hangú férfi között vár rám. Némi hezitálás után halkan szólalok meg, szinte suttogok. Abban reménykedem, hogy csak az hallja meg a szavaimat, akinek szólnak.

-          Nem ülhetnék a másik oldaladra?

Végig a kellemes hangú férfit nézem, de a szemem sarkából látom az ijesztő férfit, aki hatalmas mosolyra húzza a száját, majd hangos nevetésben tör ki.

-          Tae Ik-ssi! Igazán okos lányod van! Azonnal tudja, hogy kit kell tisztelni és kitől kell félni. Hyo Lin-ah! Tudod, hogy én ki vagyok?

Nem szeretnék ránézni, de anyuék arra tanítottak, hogy akivel beszélek, annak mindig nézzek a szemébe. Ezért már csak megszokásból is ránézek az ijesztő férfire. Tudatosul bennem, hogy közelről még félelmetesebb és állatiasabb. Nem jön ki egy hang sem a torkomon, ezért inkább megrázom a fejem. Mindezt olyan hévvel, hogy majdnem hanyatt dőlök, de a kellemes hangú férfi megragadja a karom és visszahúz, mielőtt ez megtörténne. Enyhén meghajolok, hogy kinyilvánítsam a köszönetem, majd a padlóra szegem a tekintetem. Legszívesebben elbújnék szégyenemben, de érzem, hogy előlük nincs menekvés.

-          Park Gi Bong vagyok, a Shi család feje. Hallottál már a Shi családról?

Megint megrázom a fejem, de óvatosabban, mint az előbb.

-          Tudatlan lány. Apád nem világosított fel semmiről, ugye?

Felnézek a padlóról, hogy lássam az ijesztő férfi, Park Gi Bong arcát. Félelmetes még a neve is. Azt sugallja, hogy mindenki felett áll, mindenkinél hatalmasabb. Szeretném tudni, mi köze van apámnak ezekhez a férfiakhoz és mi közöm van nekem hozzájuk. Közben frissen főzött kávé illata csiklandozza az orromat. Eszembe jut, hogy ma még nem is ittam, pedig imádom az ízét. Anya egy hatalmas tálcával érkezik mellém, amin hét pohár, cukor, tej és egy kancsóban a finom kávé van. Leteszi az asztalra és mindenkinek kiönt valamennyi kávét. Az ízesítést rájuk bízza. Mindeközben fojtogató csend vesz körül minket, amitől egyre feszültebbé válok. Az ijesztő férfi nem fejezi be velem a beszélgetést, inkább apához fordul.

-          Te nem iszol velünk?

-          Nem, köszönöm.

Park Gi Bong visszafordul kávéja felé és szürcsölni kezdi. Szemei csillognak, arca kipirosodik. A mosoly az arcán most nem ijesztő, hanem normális, mint az átlagemberé.

-          Nagyon finom, Lina drága. Csodálatos kávét főzöl. Tudtad, hogy ez a legdrágább kávénk, amit árulunk? Tae Ik-ssi kapta tőlem születésnapjára. Ti kóstoltátok már? Ez a kedvencem.

Úgy társalog anyával, mintha régi jó barátok lennének és csak átugrott volna egy könnyed baráti csevejre. Irritáló ez a hirtelen változás. Egyik pillanatról a másikra képes felvenni bármilyen hangulatot. Sosem tudhatod, vajon mikor csap le, miközben mosolyog…

-          Gi Bong-ssi. Kérlek mondd el, hogy miért jöttél ide.

Apa hangja megszakítja a gondolatmenetemet. Még ő se tudja hogy miért vannak itt? Nem jelent semmi jót. Gi Bong leteszi a kávéscsészét és benyúl a zakója belső zsebébe. Kihúz onnan egy papírt és lengetni kezdi apa orra előtt. Apa szemében felismerés csillan és egyből szabadkozni kezd.

-          De hisz nem is mondtam semmit a családról senkinek. Lina is csak azért tud rólatok, mert régebben is eljöttél ide és te meséltél az egészről neki. Nincs jogotok ezt tenni.

A kellemes hangú férfi, aki nekem szimpatikus, vigasztaló hangon beszél apához, de nem néz rá. Végig engem néz. Ez zavar, ezért inkább az ijesztő férfit bámulom. Ő legalább arra se méltat, hogy észrevegyen.

-          Tae Ik-ssi. Valóban igazad van, tudjuk, hogy megtartottad a szavad. Azonban nem olvastad el figyelmesen, hogy mit írsz alá.

-          De hisz megbeszéltük szóban, hogy mi van benne. Sietnem kellett a kórházba. Lina épp szült.

A kellemes hangú férfi leveszi rólam a tekintetét és a világ összes szánalma tükröződik benne, mikor apára figyel. Összeszorul a szívem. Apát átverték volna? De mit írhatott alá? Ugye nem anyu…

-          Sajnálom, Tae Ik-ssi. Mi átverésekből és csalásokból élünk, illegális dolgokkal foglalkozunk. Te voltál az, aki megbízott ilyen emberekben. Ha elolvastad volna, találtál volna benne egy részt, ami neked nem szimpatikus, és megegyezhettünk volna, új szerződéssel, mindennel. De nem tetted, és aláírtad, hogy a tulajdonunk lesz és birtokba vehetjük húsz év múlva. Vagyis ma.

-          Tae Ik, mit tettél…

Anya szinte suttog, de kivehetőek a szavai. A szüleim ledöbbenve állnak mellettem és a kellemes hangú férfira merednek. Nem vihetik el anyát. Anya senkinek se a tulajdona. Szabad ember, aki oda megy, ahova akar és maga dönt a saját sorsáról. Apa hogy tehetett ilyet vele. A feszültség a testemben egyre csak gyűlik és úgy érzem, mindjárt robbanni fogok. Egy pillanat alatt lett a kellemes hangú férfiből és a többiből ellenség, akiket le kell győznöm. Előtte azonban anyát kell megmentenem, különben lehet hogy soha többé nem látom őt.

-          Nem vihetik el őt!

A hangom élesen hasít a csöndbe és mindenkit ledöbbent. Az összes szem rám szegeződik. Van köztük ijedt, kifejezéstelen, érthetetlen, elszánt és kíváncsi tekintet. A szüleimé inkább dühös, mintsem aggódó. Gi Bong kíváncsisága a hangjából is kihallatszik.

-          Hm? Mért nem?

-          Mert ő az anyukám és apához tartozik.

A hangom egyre bátortalanabb, de igyekszem minél határozottabb lenni. Apa üvölt velem.

-          Ne szólj bele, Hyo Lin! Azt se tudod, miről van szó!

-          Maradj csönden, Tae Ik-ssi. Érdekel a lányod véleménye.

Gi Bong hangja fenyegető, így apa elhallgat. Felém int, hogy folytassam.

-          Nem szeretném, ha elválasztanátok őket egymástól.

-          Nem szeretnéd?

Ismeretlen hang szólal meg mögöttem. Mikor hátra nézek, látom, hogy egy középmagas, félhosszú hajú, karizmatikus kiállású férfi ül a fotelban. Vonzó a szememnek, annak ellenére, hogy jóval idősebb nálam. A hangja nem fenyegető, de van benne némi rendre utasítás.

-          Minket nem érdekel, hogy ki mit szeretne. Addig foglalkozunk az igényekkel, míg a szerződés meg nem köttetik. Utána a feje tetejére állhat bárki, hidegen hagy. Szerződésszegés egyenlő a végítélettel és ezt mindenki tudja. Az hogy tudatlan vagy, nem mentesít a szabályok alól, kisasszony. Szóval ne legyen olyan nagy a szád főleg úgy, hogy fogalmad sincs, mibe keveredtél a szüleiddel együtt. Én a helyedben csöndben végig nézném az eseményeket és tűrném. Különben pár végtagodtól búcsút vehetsz. Kár lenne ugyan, hisz szép kis pofikát kaptál a jó kis tested mellé. Bánnám, ha bármidet is elveszítenéd.

-          Tae Joon. Ne ijeszd meg szerencsétlent. Így is remeg a félelemtől.

Gi Bong szavai ébresztettek fel. Valóban remegek, mintha vacognék. Ez a férfi, Tae Joon… kifejezéstelen arccal és mérhetetlen higgadtsággal közölte velem, hogy levágja a testrészeimet. Milyen emberek ezek? Az ő neve is tekintélyt parancsoló. Nagyság, uralkodó. Mik ezek a nevek? Hogy hívhatják a kellemes hangú férfit?

-          Jeon Il Byul vagyok, ha erre vagy kíváncsi.

Hirtelen fordulok vissza az eredeti pozíciómba. Hallja a gondolataimat? Ugye nem? Képességekkel lennének felruházva, mint a kitalált regényekben? Biztos, hogy nem! Ilyenek nem léteznek.

-          Honnan tudta?

-          Hangosan gondolkodsz. Mindig kimondod azt, amit gondolsz?

A számhoz kapok és ijedten nézek rájuk. Mindent kimondtam? Hogy lehet valaki ennyire egy szerencsétlen, hogy kiadja a belső gondolatait? Lehajtom a fejem és megadom magam a felsőbb hatalomnak. Itt nincs esély a győzelemre, hisz olyan emberekkel vagyok körül véve, akik egy másodperc alatt képesek megölni embereket. Érthető az állatias tekintet és a hidegvér, miközben csonkításokról beszélnek. Ők egy teljesen különálló, morbid világban élnek, és mi is részesei lettünk ennek a zord világnak. Megmentem anyát tőlük.

-          Miért nem visznek el engem?

-          Hyo Lin!

Egyszer sem láttam még a húsz évem alatt, hogy anya kikelne magából, de most sikerült kihoznom belőle. Nem hagyom, hogy őt bántsák!

-          Nem, anya, most én mondom ki az utolsó szót helyetted. Én megyek és kész. Nincs vita, nem vagyok hajlandó engedni és biztos vagyok benne, hogy egy húsz éves lánynak jobban örülnének, mint neked.

-          De…

-          Remek! Hyo Lin. Tehát önként jössz velünk. De hisz ez csodálatos! Itt van egy másik szerződés nálam.

Gi Bong kivesz még egy papírt a zakója zsebéből és elém tolja. Nincs apró betű, sem hosszú, érthetetlen szöveg.

„ Én, fent nevezett igazolom, hogy döntési lehetőséget kaptam. Továbbá igazolom még, hogy önként megyek a Shi család házába előre nem meghatározott időre. Valamint igazolom, hogy aláírásom nem hamisította senki, nem kényszerítettek erre sem. Mindenről én, fent nevezett szabadon dönthettem”

Aláírom a szerződést és visszaadom a tollat a család fejének. Anyámék ledöbbent arccal merednek rám. Nem tudom, mi járhat a fejükben, de jobb lesz ez így mindenki számára. Anya apával maradhat, én pedig megkezdhetem a felnőtt életemet tőlük függetlenül. A szívem kalapál, az agyam tompa, gondolkodni se tudok. Rengeteg érzelem zúdul rám egyszerre, de ezek közül a legerősebb a bátorság. Életemben nem voltam még bátor és önálló. Ez jó érzés, azonban a tudatlanság, hogy mi várhat rám félelemmel tölt el. Ezekkel az emberekkel fogok kimenni a jól megszokott ajtón és lehet, hogy soha többet nem teszem be ide a lábam. „Előre nem meghatározott időre.” Az egyenlő lehet az örökké szóval. Összeszorul a szívem és könnycseppek gördülnek le az arcomon. Apa összekapja magát, szorosan átölel és a fülembe súgja utolsó, nekem szánt szavait.

Maradj életben, Hyo Lin.