Erkölcstelen vágyak

Erkölcstelen vágyak

  /Oneshot/

Felismerés

Már megint. Leteszem a könyvet és magam elé bámulok. A szívem zakatol, a vér zubog az ereimben. Vágy. De mi után? A könyv főhőse egy helyes, sikeres, gazdag, hidegvérű férfi, akitől a hátam is borsódzik. Mégis. Szívesen lennék a főhősnő helyében. Összeszorítom a combjaimat. Kétségtelenül megmozgatott bennem valamit. Nem is akármit. Kellemetlenül hűsít a fehér neműm, ami csak egyet jelenthet. Nedves. A mellettem nyugodtan szuszogó fiúra nézek, majd az órámra. Hajnali négy óra. Nem kelthetem fel, hisz holnap – vagyis már ma – dolgozni megy. Leteszem a könyvet és lekapcsolom a szekrényen nyugvó olvasólámpát. Behunyom a szemem, de nem tudok aludni. Éget a vágy, szeretkezni akarok. Szeretkezni. Biztos, hogy ezt akarom? Lassan álom jön a szememre és egy magas, izmos férfivel álmodom. Nem látom az arcát, de az érzés, amit az érintése kelt bennem, olyan élethű. Bizsergek, ahol megérint.

Másnap sem múlik el az a bizonyos vágy az ismeretlen dolog iránt. Reggel egy csókra ébredek, amit életem szerelme lehel az ajkamra. Bizseregni kezdek mindenhol, a szám ég, ahová a csókot adta. Összedörzsölöm a combjaimat és érzem, hogy még mindig nedves vagyok. Az álom hatása? Ki volt az a titokzatos férfi? A mellettem fekvő fiú felé fordulok és ösztönből cselekszem. Egyik lábamat az övére helyezem, hogy jobban hozzá férjek, de kopogtatnak az ajtón.

-          Már reggel van! Keljetek fel, mert elkéstek.

Nem fogom fel a hallott információt és folytatom, amit elkezdtem, de nem azt a reakciót kapom, amire várok.

-          Menjünk. Mindjárt itt vannak értem.

A barátom kimászik mellőlem és készülődni kezd. Pech. Otthon az üres ház fogad. A barátomnál aludtam, de nem történt semmi több. Hogy lehet ez, amikor én annyira akartam? Megfogadom, hogy ma este mindent beleadok és addig nem olvasom tovább a könyvet. A zuhany alatt állok és csak bambulok. Rám zúdul a forró víz, de nem éget annyira, mint a bennem robbanni készülő hatalmas kéjvágy. Csillapítanom kell, hisz délután dolgozni megyek. Így nem fogok tudni koncentrálni. Magamhoz nyúlok…

Enyhül, de nem múlik el.

Este alig várom, hogy felhívjam a barátom és találkozót ajánljak neki. Elutasít. Mi?

-          Ne haragudj, szívem de nagyon fáradt vagyok és holnap ötkor kelek. Minek kelnél fel ötkor, mikor délutánra mész?

-          Reggel nyolcra megyek.

Pár másodperc csönd a vonal túlsó végén. Épp beszédre nyitnám a számat, de a barátom megelőz.

-          Majd máskor, jó?

Majd máskor? Eluralkodik rajtam a düh, de nem mutatom felé. Tudom, hogy fáradt, sokat dolgozik. Kinyögök egy „rendbent”, vagy valami ilyesmit. Nehezen tudom palástolni a csalódottságomat. Miután letesszük a telefont, a könyvre meredek. Olvasni akarom, de így nem. Csillapítanom kell ezt a mérhetetlen vágyat.

Nem tellett két-három napba és már a második kötetet olvasom. A barátom természetesen nem ér rá, így egymagam vagyok. Csillapítom a vágyat, de nem múlik el. Csörög a telefon. Ő az. Gyorsan felveszem és tisztán hallatszik a hangomon, hogy reménykedek valamiben.

-          Szia! Elmenjek érted? Nálunk alszol?

-          Persze!

-          Rendben. Akkor tíz perc és ott vagyok.

Nem volt egészen tíz perc és már feléjük tartunk. Úgy látom, ő is arra vágyik, amire én…

Fürdés után irány az ágy és megtörténik, aminek meg kell. Mégis. Nem mentem el? Ritkán megyek el. Pedig most teljesen biztos voltam a dolgomban. Most sem sikerült. Hanyatt fekszem az ágyban és a plafont bámulom a sötétben. Miért nem? A fiú mellettem már horkol. A bennem rejlő pokol pedig nem csillapodott. Csak fokozódott. Lehunyom a szemem, de a fáradtság most erősebb a vágynál. Alszom. Álmomban megint azt a férfit látom. Homályos a kép, nem látom, mi van a kezében. Éles fájdalmat érzek a combomon. Valami suhan és rajtam csattan. Megint. Megint és megint. Újra és újra. Egyre elviselhetetlenebb a tűz, ami éget… Felriadok. Most már tudom. A felismerés boldoggá tesz, végre tudom, mi kell nekem. Azonban el is szomorít. A sötétben a mellettem szuszogó fiút hallgatom. Ő soha nem tenne velem ilyet. Tanácstalan vagyok.

Találkozás

Napok óta azon agyalok, hogyan mondjam meg a barátomnak, hogy akkor mehetek el, ha én vagyok az alárendelt, ő pedig aki… nos. Idióta! Miért kell ez nekem? Miért nem tudok normális lenni? Miért nem mozgat meg a misszionárius póz vagy bármelyik egyszerű, normális aktus? A számat rágcsálom. Tudom már! Előhalászom a zsebemből a telefonom és tárcsázok egy számot.

-          Min Ho? Szia! Seol Hi vagyok.

-          Szia drágám, mondd!

-          Tudnánk találkozni? Tanács kellene.

-          Persze. Ma délután várlak a szokásos randi helyen.

Leteszi. Ő biztosan tud segíteni.

Már a kávézó bejáratánál vár. Szokásos ölelés, nagy mosoly, öröm a viszont látás. Min Ho a legjobb fiú barátom. Fura fétisei vannak, vonzódik mindkét nemhez, de most épp egy fiúba szerelmes. Vele bármikor, bárhol meg tudok vitatni bármit, de ő az egyetlen, akivel a szexuális dolgaimat megoszthatom. Bízom benne.

-          Baj van egyetlenem?

Visszazökkent értelmetlen kalandozásomból. Nagyot nyelek. Még előtte is izgulok, hogy mit reagál majd a kérésemre. Pedig ő és a barátnőm az egyetlenek, akik tudnak a múltbéli félrelépésemről. Beülünk a hangulatos helységbe, a lehető legmesszebb az emberektől. Elmesélek neki mindent, miközben érzem, hogy ég az arcom.

-          Hát, drágám. Ezt nem néztem volna ki belőled.

-          Ne idegesíts fel, Min Ho!

-          Jójó. Csak gondoltam, kicsit lazábbra veszem a dolgot viccelődéssel, de látom feszültebb vagy, mint gondoltam. Figyelj. Nem gáz a szitu. A barátod valószínűleg ezt nem fogja veled megtenni. Mást kell keresned.

-          Pont emiatt hívtalak.

-          Nem! Én nem vállalom, bocsi. A párom keresztbe lenyelne.

-          Olyan hülye vagy! Nem is rád gondoltam. Neked vannak kapcsolataid. Biztos ismersz valakit, aki esetleg…

-          Bevállalna?

Nagyot kortyolok a kávémból, majd kinyögök egy félszeg igent. Gondolkodik, de nem látok megoldást az arckifejezésén. A falon lévő egyik festményt tanulmányozza és fintorog egyet.

-          Tudok pár embert, ha mazochista hajlamaid vannak. Vannak olyan ismerőseim, akik eléggé hajlanak a szadizmus felé és…

-          Nem. Félreértesz.

Érzem, hogy paprikavörös lettem. Nem magyaráztam neki nyilvánvalóan? Csodálkozva néz rám. Abbahagyja a szakálla dörzsölgetését és keresztbe tett karját az asztalra támasztja.

-          Hallgatlak, kincsem.

-          Nem az kell, hogy fájjon. Nem fájdalomra vágyom. Én csak… annyit szeretnék, ha irányítanának. Tudod… nem tehetem azt, amit akarok, zsarnokoskodik, emellett észvesztően dögös és elolvadok már a látványától is…

-          Ne folytasd. Az irányításkedvelőknél nehezen lehet elkülöníteni a fájdalom okozta és az irányítás okozta örömet. Náluk általában a kettő együtt jár…

-          Reménytelen vagyok, igaz?

-          Nem, nem vagy az. Tudok egy helyet.

Elővesz egy papírt és egy tollat. Felír egy címet és két időpontot, majd elém tolja.

-          Ez mi?

-          A cím és hogy mettől meddig fogadnak vendégeket.

-          Milyen hely ez?

-          Férfi prostituáltak.

-          Mi?

Annyira meglepődöm, hogy eldobom magamtól a szögletes, csúnya betűkkel tarkított cetlit.

-          Nem tudok más megoldást neked, egyetlenem. Ott azt csinálják, amit te elvársz. Ha irányítást akarsz fájdalom nélkül… Habár az lehetetlen, maximum enyhébben bánnak veled, de elkerülhetetlen, hogy kicsit fájjon.

-          Jó. Az nem gond. Csak… legyen valami, mert felrobbanok.

-          Sok sikert, kincsem. Most azonban mennem kell, mert a párom elakadt a szakdolgozatával és én segítek neki. Néha úgy érzem, mintha a felesége lennék.

Kuncogok.

-          Hát, ha el kellene képzelnem, biztos nem te lennél a csábító férfi.

-          Áu! Ez fájt.

-          Szeretlek!

-          Én is, egyetlenem, én is.

Elmúlt este hat. Ma szabadnapos vagyok, de otthon azt mondtam, hogy dolgozom. Belépek a normális épület normális ajtaján. Nem erre számítottam. Kivilágított üveget képzeltem el mögötte pár félmeztelen fiúval egy putris környéken. Ez azonban egy elegáns környezet. Fertő az elit városrész közepén. A fogadtatás sem olyan, amire számítottam. Recepciós fiú ül a pult mögött. Nem a leghelyesebb fiú, akit láttam. Szemüveges, világosbarna haja van és hosszúkás, vékony feje. Mikor a pulthoz lépek, látom, hogy nagyon vékony. Ilyen lenne a többi is? Rám néz, egy pillanatra meglepődik, majd elmosolyodik. Feláll a székből.

-          Üdvözlöm! Miben segíthetek?

Hát te semmiben! Hülye! Rosszmájú liba! Megdorgálom magam a ki nem mondott bunkó megjegyzésem miatt és zavartan rámosolygok.

-          Izé… szóval… azért jöttem, mert…

-          Ne aggódjon. Nem kell zavarban lennie. Itt egy adatlap, amit ki kellene töltenie. Készpénzben tud csak fizetni és egy perccel sem lépheti túl az időkorlátot. Két részletben kell fizetnie, ha új. Márpedig még nem találkoztam önnel. Emlékeznék magára.

A nem túl vonzó fiú bókjától még vörösebb lettem, mint voltam. Csoda, hogy nem raktak még ki jelzőlámpának az útra…

-          A felét kifizeti előre, biztosítékként nekünk, a másik felét csak akkor kell odaadnia, ha elégedett volt azzal, amit kapott. Parancsoljon.

Elém tolja a lapot, amit én szaporán kitöltök és türelmetlenül toporgok. Telefonál egyet, majd egy idősebb, negyvenes férfi jön ki az egyik ajtón. Szélesen rám mosolyog és meghajol előttem. Egy idősebb férfi? Ez nem megszokott… mondjuk ez a hely sem épp megszokott.

-          Üdvözlöm. Kérem, kövessen.

Bemegyünk azon az ajtón, amin ő kijött. Belépőkártyás rendszer… komoly. Hosszú folyósón megyünk végig, majd egy balos és balra a legelső ajtó. Mikor belépek, megcsap az erős férfi parfüm illat. Elbódulok tőle. Te jó ég, hova kerültem. Mikor az idegenvezetőm – aki szerintem a tulaj – félre áll, hat igen vonzó, fiatal fiút pillantok meg. A lélegzetem is eláll. Hirtelen nem tudom, hova nézzek. A számításaimmal ellentétben azonban ruhában vannak, ráadásul utcaiba. Szerencsére nincs tipikus férfitang… Megrázom a fejem. Az undorító lenne.

-          Nos, itt van a választékunk. Bemutatom őket egyesével. Fiúk!

A gyönyörű fiúk felállnak. Miközben az idegenvezető bemutatja őket, meghajolnak előttem. Lehetséges, hogy velem egykorúak?

-          Jin. A szőke herceg. Rap Monster. A tüzes, kényeztetni imádó szerető.

Ez az igazi nevük vajon? Vagy valami… hát. Művésznév… féle?

-          J-Hope. A vidám, buja, csinos kisfiú szerepét tölti be. V. Forró, sokat megélt rejtett szex imádó. Suga. A hűvös, megközelíthetetlen, szingli. A lányok bálványa. És végül Jimin. Pajkos, szenvedélyes, vágytól fűtött mostohatesó. Nyugodtan menj oda hozzájuk, mérd föl őket. Meg is érintheted őket, ha a felső testre vagy kíváncsi vagy bármire, levetkőznek neked.

Ég az arcom. Szent szar! Komolyan? Aww nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom. Nagyon zavarban vagyok, ezért egy kicsit sem mozdulok meg. Zavartan nézem őket, de valahogy nem mozgatnak meg bennem semmit. Miért nem? Ha a kinézetet nézem, talán Jimin, de a mostohatesó dolog… bizarr. Rejtett szex imádó, V. Hát. Jó-jó. Biztos ő a szadista hajlamú, valamiért ezt érzem. De a kinézete… Mármint, helyes, de annyira nem az én típusom egyik sem. És ha nincs meg az a bizonyos szikra, mikor a szemébe nézek, semmit sem ér. Viszont az összeg felét már kifizettem. Na most… akkor döntenem kell, nem bukhatok el ennyi pénzt a semmiért. A tulaj érdeklődve néz, majd kirángat a mélázásomból.

-          Nem tetszenek?

Hirtelen ér a kérdés. Ennyire nyilvánvaló? Pedig úgy ügyelek rá, hogy ne látszódjon semmi.

-          De… jól néznek ki… csak…

Ahj! Tök zavarban vagyok. Ez annyira nem az én világom. Még is, nagyon lángolok odalent. Már itt vagyok a nyitott kapu előtt, csak be kéne sétálnom rajta és minden gondom elszállna. Miért tétovázok?

-          Elmondod nekem, hogy milyen a típusod? Ha szabad megkérdeznem a könnyítés végett.

A típusom? Ezen még nem gondolkodtam. Az égnek emelem a tekintetem és a számat harapdálom. Erősen gondolkodom. Beugrik egy kép… egy kép, amit az álmomban láttam. Gondolkodás nélkül írom le a tulajnak az álombeli rejtélyes személyt.

-          Magas, nem túl vékony és nem is túl vastag. Izmos, de nem kigyúrt. Pont kellemes a szememnek. Hosszú ujjai fürgék, mégis kecsesek. Arrogáns, még is kedves.

Homályosan beugrik az arca. Nem felismerhető, de kivehetőek a vonások.

-          Vastag száj, kerekebb szemek az átlagnál, hosszúkás orr, félhosszú haj, hosszú, kecses nyak. A szeme ég, ahogy rám néz… a vágytól…

Elhallgatok. Túl sok információ. A tulaj is és a fiúk is mosolyognak. Olyan tipikus mindent tudó tekintettel egymásra néznek. A fiúk leülnek.

-          Fél óra. Ha annyit tudsz várni, megérkezik a te választottad.

Van még egy fiú? Remény szikrája csillan bennem és izgatottá válok. Hevesen verdeső szívem még több vért koncentrál lentre, amitől majdnem összerogyok. Hirtelen ért. Ennyire nem lehetek buja… nem ilyen vagyok. A tulaj a szobába kísért, de már több mint fél óra is eltelt. Türelmetlenül várok. Hol van már? Feladom. Az ajtóhoz sietek, hogy gyorsan lelépjek, mikor az magától kinyílik. Aki mögötte megjelenik, az egy észbontóan dögös, szemtelenül fiatal, de karizmatikus fiú… vagy férfi… nem tudom, mit gondoljak. A lélegzetem is eláll. A szívverésem felgyorsul, hangosan és szaporán veszem a levegőt. Oxigént! Pont olyan, mint amilyennek álmomban láttam! Csak még jobban néz ki! Kitágult szemekkel nézek rá. Belép az ajtón, becsukja maga mögött és megáll előttem. Rám mosolyog. Nincs fél méterre tőlem, így érzem az illatát. Drága parfüm lehet, mert elkábít. Tompul a gondolkodásom, érzem, hogy az összes létező vér egy helyre koncentrálódik, amitől képtelen vagyok a gondolkodásra.

-          Szia! Hallottam, hogy kimondottan engem vártál. Megtiszteltetésnek veszem.

Széles, bájos mosoly… Megbabonázott. Kész. Nem bírom tovább, tényleg robbanni fogok. Egy izzadtságcseppet érzek legördülni a homlokomon. Bólintok.

-          Jung Kook vagyok.

Jung Kook. Ez valami angyalnak a neve lehet csak. Nem evilági, abban biztos vagyok. Összeszedem magam, amennyire csak tudom és nyitom a számat, hogy megszólaljak, mire egy hosszú, vékony, még is észvesztően férfias és szexi mutatóujj ér a kiszáradt ajkaimra. Hogy lehet egy kéz ennyire izgató? A fiú/férfi vagy férfi/fiú… ez az isten mélyen a szemembe néz és enyhe mosolyra húzza a szája szélét.

-          Neked nem kell bemutatkozni. Kivéve, ha azt szeretnéd, hogy közben a nevedet nyögjem a füledbe.

Olyan könnyedén, félvállról mondja nekem ezt, miközben veszi le magáról a kabátját és az akasztóra teszi. Fehér, már majdnem átlátszó ing van rajta, világos, szűk farmer és barna bakancs. Csodás összhang. Ez a karizmatikus kisugárzás teljesen levett a lábamról. Lecövekeltem, miközben ő lazán leül az ágyra, férfiasan szétteszi a lábát, a térdeire támasztja összekulcsolt kezét és az átható, égető tekintetével engem vesz szemügyre. Sima farmernadrág van rajtam egy hasonló cipő, mint az övé és egy laza, nem szűk bézs színű póló. Nem túl szexi, de neki mindegy. Meg kell tennie, amit kérnek tőle.

-          Nem járnak ide túl gyakran ilyen fiatal lányok. Elmúltál már húsz?

Meglep a kérdése. Ennyire gyereknek nézek ki? Elvörösödöm és halkan, rekedten válaszolok.

-          Huszonhárom leszek az idén.

Csodálkozva néz rám, majd elneveti magát.

-          Remek. Három évvel idősebb vagy nálam.

Kikerekednek a szemeim és tátva marad a szám. Még csak most lett nagykorú? Nem hiszek a fülemnek. Tényleg szemtelenül fiatal és valószínűleg sokkal tapasztaltabb nálam. Lesütöm a szemem és olyan szégyen tör rám, hogy azonnal futni akarok. Titkon azt lesem, melyik pillanatban ragadhatom meg a kilincset és rohanhatok ki egészen a buszig, hogy soha többé ne kelljen ennek a szívdöglesztő fiúnak a szemébe néznem.

Ő

Több verzió is átfutott az agyamon, hogy miként tudnék innen szabadulni. Elviselhetetlen számomra a szégyen, hogy fiatalabb nálam és mégis többet tud az erotika rejtelmeiről. Mély, nyugodt hangja kiszakít a gondolatmenetemből.

-          Egy óránk van. Az időt onnan számolom, hogy rendesen felmértem az igényeidet.

Hatalmasat dobban a szívem. Az igényeim. Most mondjam el neki? Húzni szeretném még az időt. Fel kell erre készülnöm. Alig hallhatóan kinyögök valami félig igazságot.

-          Szeretném, ha előtte lezuhanyoznánk.

Nem látok semmi reakciót. A szeme nem tükröz semmit, az arca rezzenéstelen. Titokzatos.

-          Legyen. Viszont azt már beleszámolom az egy órába, úgyhogy ne húzzuk az időt a külön fürdéssel.

Olyan higgadt. Mintha rideg tényeket közölne számokról és nem a szexről beszélne. Végül is ez még nem az. Csak együtt fürdünk egy négyzetméternyi helyen. Meztelenül. Égni kezd az arcom és meginog a lábam. Annyira tapasztalatlannak érzem magam. Lehet, hogy az is vagyok. Valószínűleg észrevehette a bizonytalanságom, mert gyors mozdulattal feláll és a kezemet megragadva egy másik ajtóhoz vezet egyenesen a fürdőszobába. Közvetlenül előttem kezd megszabadulni a feleslegesnek bizonyuló ruhadaraboktól. A cipővel kezdi, majd a zokni és az ing. Az ing. Mindvégig a szemembe néz. Átható pillantása azt az érzetet kelti bennem, hogy máris meztelen vagyok. Lassan, tudatosan gombolja fentről lefelé az ing gombjait, miközben engem vizslat. A reakciómat figyeli. Most még tűzvörösebb vagyok, mint azelőtt. Gyorsan a földet kezdem nézni. Beindított. Magával ragad ez a fiú. Csak a nyakát láttam és a szegcsontja gyönyörű ívét és máris felizgultam. Hosszú, hűvös ujjak érintik az állam. Felemeli a fejem. Amikor a szemébe nézek, még erőtlenebbé válok. Tűztől égő, vágyakozó, barna szempár veszik el az enyémben. Gúnyosan elmosolyodik, majd közelebb lép. Megfogja mindkét kezem és a legfelső gombjához vezeti. A vékony ing alatt egy kemény, izmos testet tapintok meg. Elkapom a kezem, de ő azonnal reagál és visszateszi.

-          Csináld te.

Kikerekednek a szemeim. Idegessé válok, és még jobban remegek. Az izgalomtól vagy az idegességtől, azt nem tudom.

-          Úgy izgalmasabb.

Mély, lágy hangja hallatán libabőrös leszek és kihagy egyet a szívem. Remegő kézzel próbálom kibújtatni a gombot, de nem megy. Megfogja a kezem, hogy segítsen. Ahogy haladunk egyre lejjebb és lejjebb, az ing többet és többet mutat tökéletes izmaiból. Érzem, hogy kiszáradt a torkom. A szívem már a torkomban van, szabadulni akar. Az utolsó gomb után lassan a vállára vezeti a kezemet. Az ing már szabadon hagyja a vállait, a bicepszét és végül már nem takar semmit. A ruha a földön hever, én pedig lángoló fejjel bámulom az előttem álló istent.

-          Most én jövök.

Alig fogtam fel az információt, de már húzza felfelé a pólómat. Az is a földön köt ki. Nagyot nyelek, de olyan érzés van a torkomban, mintha az lenne a sivatag közepe. Kibújtat a nadrágból, a zokniból és a melltartóból. Leguggol elém és lassan húzza le a bugyim, miközben végig a szemembe néz. Kibújtatja a fehérneműből a lábam és nyom egy csókot a felszabadult testrészemre. Beleremegek és alig hallhatóan hangot adok ki magamból. Zavarban vagyok, ez nem is kétség. Egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal, ő meg ezt a ronda testet bámulja és csókolgatja. Elfordítom a fejem, hogy ne lássam. Hiába vagyok én az, aki fizet, úgy érzem, nem vagyok méltó arra, hogy előtte mutatkozzam. Hallom, ahogy a nadrágszíj csörög. Hideg ujjai hátra simítják rakoncátlan tincseimet, végighúzza kezét az arcomon, majd maga felé fordítja a fejem. A szemem megakad a gyönyörű fiún. Tökéletes. Annyira, hogy az már büntetendő. Hirtelen kiszalad a lábam alól a talaj és a fiú karjaiban találom magam. Ölben visz be a zuhanykabinba. Mikor becsukja az ajtót, csak egy talpalatnyi hely van közöttünk. Olyan közel van. Megengedi a forró vizet és a tust a bőrömhöz érinti. Végigvezeti a testemen a nyakamtól indulva le a melleimhez, ahol hosszasan elidőz, majd megy tovább a hasamon keresztül lefelé. Közben hideg ujjait a bal mellem köré fonja és játszadozni kezd vele. Egyből reagálok, összeszorítom a combom és halkan felnyögök. Kajánul mosolyog rám.

-          Édes a reakciód.

Suttogó, kéjes hangjától még inkább zavarba jövök. Próbálom uralni a testem és az egész helyzetet. Nehezen préselem ki a szavakat, miközben a zuhanyrózsa a lábam közt játszik.

-          Csak zuhanyzásról volt szó.

Arra számítok, hogy elveszi a tust, de még erősebben nyomja oda és hevesebben köröz vele. Beleremegek a gyönyörbe és a vállaiba kapaszkodom. Közelebb hajol, mellkasa a melleimhez simul gerjesztve ezzel érzékeny bimbóimat. Érzem a vágyat benne, miközben kéjesen suttog a fülembe.

-          Ez az én ajándékom neked. Úgy döntöttem, hogy ezért nem kell fizetned.

Rekedten, erőtlenül tudok csak megszólalni.

-          Miért?

-          Mert kedvem támadt megrontani.

Ezt már a számba nyögi, és olyan hevesen csókol meg, hogy elveszítem a józan eszem. Nincs többé önuralmam, a testem ösztönből cselekszik. Hozzátapadok a testéhez, beletúrok a hajába és vadul visszacsókolom. Érzem, hogy tetszik neki, de hirtelen abbahagyja és elhúzódik. Bekeni a testét tusfürdővel majd nekilát az enyémhez is. A bőröm bizsereg az érintésétől. Miért hagyta abba? Olvashat a gondolataimban, mert azonnal válaszol a fel nem tett kérdésemre.

-          A többiért fizetned kell.

Tényleg. Annyira elkábított, hogy el is felejtettem, miért vagyunk itt. Visszamegyünk a szobába, de annyira remeg a lábam, hogy alig tudok menni. Vadul forrok ott lenn és minden porcikám arra vágyik, hogy bennem legyen. Leülök az ágyra és ő mellém huppan. Közel. Túlságosan is közel van. Mellkasa a vállamnak támaszkodik, combja szorosan simul az enyémhez.

-          Mik a kívánságaid, mielőtt elindítom az órát?

Közben az asztalon álló időzítőre mutat hosszú mutatóujjával. Végigvezetem a szemem a karján. Izmos, erőteljes, kecses. Összerándulnak lent az izmaim. Annyira feltüzel. A már amúgy is menthetetlen kéjvágyam a háromszorosára nőtt. Oly annyira, hogy már semmi sem érdekel.

-          Irányíts.

Érzem, hogy a szavam hatására egész testében megfeszül. Feláll és elindítja az órát. Ennyi elég volt neki? A többit is el akarom mondani. Ne legyen nagyon fájdalmas, ő legyen vadító, határozott, még is kényeztető… Épp készülök megszólalni, de eláll a szavam, mikor rá nézek. A vadító, égető nézése mögött ott bujkál valami állati. Határozottan megindul felém, de nem áll meg előttem. Ledönt az ágyra és velem együtt zuhan. Érzem, ahogy a súlya rám nehezedik. Keményen érkezem az ágyra, de nem fáj. Törölközőbe csavart csípője izgatóan mozogni kezd, csupasz felsőteste erőteljesen simul az enyémhez. Megharapja a nyakam, miközben lerántja rólam a törölközőt. Felszisszenek, mikor a fülemet kezdi harapni. Izgatóan fájdalmas. Érzem, hogy minden porcikám utána vágyakozik. Keze érzékien simul végig a testemen egészen lentre. Mikor hosszú ujjait mozgatni kezdi, beleremeg a lábam. Érzem, hogy teljesen elvesztem az eszem. Hátra szegem a fejem, az egész testem megfeszül és érzékien nyögök, miközben elmegyek. Jung Kook mély, rekedtes hangon búg a fülembe.

-          Ez gyors volt.

Zilálok, hevesen veszem a levegőt. Felém tornyosul, és a szemembe néz. Elvarázsolnak vágytól égő szemei.

-          Mikor megláttalak azonnal megkívántalak. Meg akarlak dugni.

Amúgy is verdeső szívem most össze-vissza kalimpál. Megkívánt? Egy ilyen tökéletes pasi? Lehetetlen.

-          Azok az ártatlan szemek kéjesen utánam fognak sóvárogni. Ebben az egy órában az enyém vagy.

Hirtelen mozdul és már a lábam között van. Ügyes nyelve úgy kényeztet, ahogyan még soha senki. Belemarkolok a hajába és vadul zihálni kezdek. Beleremegnek a lábaim a gyönyörbe. El se tudtam volna képzelni, hogy valaha is egy ilyen pasi fog így kényeztetni. Egyre hangosabb vagyok, de nem bírom magam kontrollálni. Fészkelődni kezdek, ahogy közeledek a csúcs felé. Jung Kook újra felém tornyosul, és egy mozdulattal megfordít. A hasamon fekszem. Két kezemet lefogja és hirtelen érzem, hogy bennem van. Fájdalmasan, mégis a vágytól megrészegülve felnyögök. Irgalmatlanul kezd mozogni bennem. Nem tudom türtőztetni magam és hangos, artikulálatlan hangokat adok ki magamból. Az érzés, hogy ez a fiú bennem van, leírhatatlan. Mellkasát a hátamhoz nyomja. Vadító, kéjes nyögéseket hallat, amik még inkább izgatnak. A bennem gyülemlő feszültség egyre elviselhetetlenebb. Kezemet a falhoz nyomom és összeszorítom a markom. Fájdalmas és izgató is, amit csinál. Újra a katartikus állapotom előtt vagyok, de mielőtt elmennék, kihúzza. Egy másodperc töredéke alatt újra a hátamon fekszem. Érzéki, vad csókjától alig kapok levegőt. Nyelve érzékien köröz az enyém körül. Úgy csókol, mintha fel akarna falni. Megharapja az alsó ajkam és húz rajta egyet. Fölém tornyosul, két térde a vállam mellett van. Tudom, mit akar.

-          Szopd!

Gondolkodás nélkül engedelmeskedem. A nyelvemmel a hegyét kezdem ízlelgetni, majd egyre mélyebbre és mélyebbre engedem a számban. Egyre gyorsabban mozgok. Hangosan felnyög, megragadja a hajam, hátra rántja a fejem és kiszabadítja a számból ágaskodó részét. Felhúzza a térdeimet a vállamig és újra magamban érzem. Annyira mélyen van bennem, hogy nem tudom eldönteni, fájdalmat vagy gyönyört érzek. Nem finomkodik, keményen mozog bennem ki és be. Gyöngyözve jelennek meg rajta az izzadtság cseppek. Nem bírok magammal. A mellkasát kezdem simogatni, mire ő megragadja a karom és falhoz nyomja. Megint érzem, hogy közelítek a csúcs felé. Kérlek, most ne hagyd abba! Még pár pillanat és elmegyek! Megint kihúzza, és újra megcsókol. Nyelve szinte egybeolvad az enyémmel. Gondolkodás nélkül, csók közben könyörgöm.

-          Kérlek!

Abbahagyja és engem néz. Sötét mosolya tudatja, hogy direkt nem hagy elmenni. Azt akarta, hogy könyörögjek.

-          Mit kérsz?

-          Engedj elmenni.

-          Megérdemled?

Simogatja a nyakam, miközben a fülemet csókolgatja.

-          Kérlek!

Újra az ajkaimra tapad, és kegyetlenül belém hatol. Felordítok. Most még erősebbeket lök rajtam.

-          Még nem.

Hirtelen ölbe kap és kivisz a teraszra. Kint már korom sötét van, csak a halvány lámpák és a házak adnak némi fényt. Felültet a korlátra, és miközben szorosan magához húz, megint mozogni kezd. Épp hangot adnék ki magamból, de befogja a számat.

-          Sokan mászkálnak ilyenkor erre. Ne akard felhívni ránk a figyelmüket.

Sötét szemeiben megcsillan valami. Nagyon élvezi a helyzetet. Érzem a mellkasomon a az ő szívverését is. Gyorsan, kegyetlenül mozgatja a csípőjét, miközben harapdálni kezdi a nyakam. Úgy vágyom rá, hogy felordítsak, olyan hatalmas feszültség van bennem. Elengedi a számat és mindkét kezét a fenekemre teszi, azt kezdi markolászni. Érzéki szája megindul a nyakamtól a fülemhez. Kéjesen nyög, harap, nyal, markol, szorít, élvez. Annyira vágyom rá, pedig bennem van. Többet és többet akarok. Mozogni kezdek én is a korláton előre hátra, aminek hatására erősebbé válnak a lökések. Felnyög, de abba hagyja. A szemébe nézek, ami tele van vággyal. Izzadt haja a homlokához van tapadva. Hangosan, szaporán veszi ő is a levegőt. Ugyanazt érezheti, amit én.

-          Mondtam, hogy mozoghatsz?

Csodálkozva nézek rá. Nem mondott ilyet.

-          A testem magától mozdult.

-          Ne legyen több ilyen. Most meg kell büntetnem.

Felemel a korlátról és ledob az ágyra. Újra a lábaim közt van a feje és vadul ízlelni kezd, mire én megint felordítok. Kezd elviselhetetlenné válni a kéjvágy, ami felhalmozódott bennem. Épp elmennék, mikor abbahagyja és a nyakamnál fogva felültet. Fejemet a péniszéhez húzza.

-          Nyisd ki!

Szót fogadok, és a szám újra tele van. Most azonban ő mozog. Eleinte óvatosabban, majd egyre gyorsabban és erősebben. Alig kapok levegőt, miközben ezt csinálja. Érzem, hogy már a torkomnál van és öklendezni kezdek. Akkor megáll, egy kicsit ott tartja, amitől még inkább öklendeznem kell és kihúzza. Vadul szívom be a levegőt. Ez tényleg büntetés. Messzebb kerültem az orgazmustól. Jung Kook letaszít az ágyra, felém tornyosul, felteszi bal lábamat a vállára és ismét irgalmatlanul belém hatol. Tövig bennem van és erőteljesen kezd mozogni. Közben elégek a tekintetétől. Újra a csúcs felé közelítek. Mozdítani akarom a karom, de nem engedi. Mozdulni se bírok, úgy tart. Ez a gondolat még inkább izgat. Pár lökés alatt érzem, hogy felszabadul a feszültség. Most viszont végre nem egyedül megyek el. Jung Kook hátra szegi közben a fejét, felnyög és úgy szorít, mintha az élete múlna rajta. Hang nélkül rogyik le rám, miközben mindkettőnknek sebesen mozog a mellkasa. Másodpercekig nem mozdulunk. Belém hasít a felismerés. Az órára nézek. Még öt perc. Éles fájdalom hasít a mellkasomba. Vége. Nem tudom leplezni a csalódottságomat, csak az órát bámulom. Jung Kook is az órára pillant, majd rám. Elmosolyodik és végigsimítja tenyerét az arcomon. Rekedtes hangon szólít meg.

-          Mit szeretnél? Van még egy kis időnk.

A szemébe nézek. Ez a fiú, aki előttem van… úgy érzem, ő az igazi. Beletúrok a hajába és megérintem az arcát. Hüvelykujjammal az ajkát simogatom, majd leeresztem a kezem. Liheg. Izmos mellkasa szaporán mozog, izzadságtól nedves haja még dögösebbé teszi. Lehet, hogy csak az extázistól érzem, de mintha… nem akarom itt hagyni. Ránézek az órára. Négy perc.

-          Van barátnőd?

Meglepte a kérdésem és habozva válaszol.

-          Nincs.

-          Miért?

-          Miért érdekel?

-          Nem lényeges. Csak kérdeztem.

Leereszkedik mellém és magához ölel.

-          A lányok nem maradnak meg mellettem, mikor megtudják a munkám. Eleinte mindegyikkőjük megpróbálja elfogadni, de végül feladják. Ez a sorsom.

Oldalra fordulok, hogy lássam a szemét. Eltúrom vizes haját a szeméből.

-          És ha jönne egy lány, aki elfogadna így?

Felnevet.

-          Ne is álmodj róla.

Mintha egy éles kést döftek volna a szívembe. A sírógörcs kerülget. Miért? A hátára fekszik, kezeit a feje alá teszi. Fúj egyet.

-          Nem kezdek ki kuncsaftokkal. Ez nálam aranyszabály.

Megint a gondolataimba lát? Nagyot nyelek. Érzem, hogy a torkom még jobban kiszáradt. Nem adom fel. Kell nekem.

-          Jövök még.

Felém fordítja a fejét.

-          Ilyen jól keresel?

Lebiggyesztem az ajkaimat. Ezt is alig tudtam kifizetni. Hirtelen sípoló hang jön az asztal felől. Ránézek az órára. Nulla. Lejárt az időm. Jung Kook összeszedi a ruháit és felöltözik. Leveszi a kabátját a fogasról és megindul az ajtó felé. A kilincshez nyúl, de még hátra fordul.

-          Emlékezni fogok az ígéretedre.

Rám mosolyog és kimegy. Nem hiszem el, hogy megtettem és ráadásul… biztos hogy nem szerettem bele. Nem tudok róla semmit. Ez csak a testem reakciója. Nem ismerem, így nem szerethetem. Az viszont biztos, hogy a testem mindig emlékezni fog rá. Lassan kikászálódok az ágyból. Lefürdök és kimegyek a szobából. Végigmegyek a folyósón. Elhaladok a szoba mellett, ahol a hat fiút bemutatták nekem. Hirtelen egy mély hang szólít meg nem szokványos módon.

-          Hé, te!

Odakapom a fejem. A tulajdonos. Integet, hogy menjek be. Belépek a szobába és meglátom a fiúkat. Most már heten vannak. Megpillantom Jung Kookot. Összetalálkozik a tekintetünk és érzem, hogy lángol a fejem. Bizonytalanul beljebb megyek pár lépést, majd megállok majdnem a szoba közepén. Minden szem engem néz. Nem tudom, hova bújjak szégyenemben. Mit is szégyellek? Hisz mindenki ezért jár ide. Próbálok a tulajdonosra konventrálni.

-          Igen?

-          Gyere közelebb.

Közelebb megyek két lépést, mire a tulajdonos megragad és közelebb ránt. Ijedtemben elejtem a táskám és a kabátom. Elém tol egy papírt.

-          Vélemény.

-          Tessék?

Értetlenül állok előtte. Milyen vélemény?

-          Le kell írnod a tapasztalatod Jung Kokkal kapcsolatban, hogy tudjuk, jól végzi-e a munkáját.

Nem tudok megszólalni. Azóta se ittam egy kortyot sem és úgy érzem, mintha homok lenne a számban. Hosszú másodpercekig állok némán, a tulajra meredve, mikor valaki mellém lép és egy pohár vizet tol elém. Megismerem ezt a bizonyos kezet, ami annyi örömet okozott ma nekem. Még vörösebb árnyalatot vesz fel az arcom. Elveszem a vizet és rekedten, nehezen kinyögök egy köszönömöt. Miközben iszom, Jung Kook nem mozdul mellőlem és egyfolytában engem néz. Mikor kiürül a pohár, a kezét nyújtja. Visszaadom neki a poharat, de nem mozdul. Óvatosan felnézek rá. Nagyot nyelek. Vággyal teli, lángoló szemei megint megbabonáznak. Megszűnik a világ körülöttünk. Nem tudom, meddig állhattunk így, de a tulaj kizökkent az állapotomból.

-          Ezt a kislányt elnézve nem fogsz rossz véleményt kapni.

Oda kapom a fejem. Gyűlölöm, ha kislánynak neveznek. Élesen kérdezek vissza.

-          Kislány? Három évvel idősebb vagyok nála.

A tulaj meglepetten néz, majd bocsánatot kér. Most úgy nézhetek ki, mint egy pirosra festett felfuvalkodott csirke, de ezt utálom a legjobban a világon. Mikor lenéznek mert fiatalabbnak tűnök a koromnál.

-          Most már lassan tapasztalatban is utol fogsz érni.

Ledermedek- Érzem, hogy süllyedek egyre mélyebbre. Jung Kook megjegyzése hazavágott. A többiek kuncognak. Felszívom magam és a szemébe nézek. Csillognak a szemeli és édesen mosolyog. Hogy tudnék ennek ellenállni? Próbálok határozott lenni.

-          Ezzel lehúztad az értékelésed.

Síri csönd lett. Mindenki feszülten figyel. Jung Kook vadítóan néz rám, közelebb lép úgy, hogy már hozzám ér. Újra felgyorsul a szívverésem. A testem nagyon is emlékszik rá és sóvárog utána. Lent összehúzódnak az izmaim és érzem, hogy kezdek felizgulni a közelségétől. Kicsit lehajol és félmosolyra húzza a száját.

-          Akkor miért reagálsz a közelségemre ilyen aktívan?

Ledöbbenek. Honnan tudja? Mutatóujjával a lábamra mutat, majd a mellkasomra.

-          Összezártad a combjaid és gyorsabban veszed a levegőt. A tested árulkodik.

Annyira lefagyok, hogy nem tudok mit reagálni. Nem tudom levenni a szemem róla, annyira vonz. Elmosolyodik és hátra lép egyet. Elveszi a lapot és a tollat és az orrom elé tolja. Lassan elveszem tőle anélkül, hogy levenném róla a szemem. Ráírok két mondatot és olvashatóan alá írom. A tulajdonos megköszörüli a torkát. Nyúlna a lapért, de én Jung Kooknak adom. Mikor elolvassa, elmosolyodik. Szemei megigéznek… még mindig. Újra látni akarom ezeket a szemeket. A tulajdonos felé fordulok, oda adom neki a pénz második felét, meghajolok és mosolyogva eljövök. Azt hiszem, ma szingli lettem, aki a kedvenc prostituáltjára fogja költeni a fél fizetését.

„Mindig betartom az ígéretem.

                        Köszönettel a csodás egy óráért:

                                               Kim Seol Hi”