7 főbűn
-nyolcadik-
Egy harmadik fél szerint...
A Shi család évszázadok óta uralta Japánt. Hét férfi
volt az alapítója. Az volt az álmuk, hogy egyszer az egész világot ők tartsák a
kezükben. Hatalmas erejük lett, de nem sikerült megvalósítani, amit szerettek
volna. Az utódok nem ismerték a megalakulásuknak eredeti célját, csak
csinálták, amit a rangidősöktől tanultak. Így ez az álom és a vele járó eszme
eltűnt. Mikor már Japán a lábuk előtt hevert, a család utódai úgy döntöttek,
kiterjesztik hatalmukat Ázsiában. Ők irányították Tajvant, Vietnámot, Dél-Koreát
és Oroszországot. A lista utolsó helyén szerepelt Kína. Ha őket térdre
kényszerítik, rövid időn belül az egész világ a markukban van… Ha az unalmas
szöveg miatt elment a kedvetek az olvasástól, megértem. De ez a történet több
titkot rejt, mint bárki gondolná. És mi köze mindehhez Hyo Linnak? Neki semmi.
Az anyjának viszont annál több.
1942.
Egy vidám, élettel teli kisfiú rohangált a kertben. Ez a kisfiú imádta a
pillangókat, ezért mindig azokat kergette, de soha nem fogta meg őket. Imádta
nézni, ahogy repülnek. Ő is olyan szabad szeretett volna lenni, mint a
pillangók. Tudta, ha megfogja őket, többé már nem repülhetnek és elpusztulnak.
Gyönyörű idő volt, a nap sugarai melegítették az ember bőrét. Kinyílt a
hatalmas ház egyik hátsó ajtaja és egy fiatal nő jelent meg mögötte.
- Gi Bong, a tanárod már vár a könyvtárban.
A kisfiú mosolya azonnal eltűnt. Ijesztő volt egy
hat éves gyereket ilyen komoly arccal és elszánt tekintettel látni. A fiú rá
sem nézve édesanyjára bement az ajtón és eltűnt. Minden nap megtörtént ez, de a
kisfiú nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy a pillangókkal játszhasson.
Napirendje volt, amit az apja írt meg neki. Hat évesen már folyékonyan tudott írni,
olvasni, anyanyelvi szinten beszélt három nyelven is. Hat évesen. Gi Bong az
órák után mindig a könyvtárban maradt, hogy gyakorolhassa a tanultakat.
Legalábbis mindenki ezt hitte. A fiú valójában egy kézzel írt, ütött kopott
könyvet tanulmányozott minden nap. Egyik nap a legjobb barátja bement hozzá a
könyvtárba, mert el szerette volna kérni a mozdonyát a villanyvasúthoz. Az volt
akkor a legmenőbb játék. Ekkor pillantotta meg a barát a könyvet.
-
Gi Bong. Mi ez?
A megszólított ijedtében majdnem elborult a székkel.
A könyv a padlóra zuhant. A barát a kezébe vette, de nem tudott olyan jól
olvasni, mint Gi Bong. Lassan betűzte a címoldalt.
-
S.H.I. F.A.M.I.L.Y. Shi family. Mi ez?
-
Ne nyúlj hozzá!
Gi Bong kikapta a barát kezéből a könyvet és magához
szorította.
-
Semmi közöd nincs hozzá.
-
Én is a tagja vagyok. Nekem is van
jogom.
Gi Bong lesütötte a szemét és a barátja felé
nyújtotta a kincset. Az elvette és lapozgatni kezdte. értelmetlen firkákat
látott, mintha valaki művészi tehetségét gyakorolta volna. Kíváncsian nézte Gi
Bongot.
-
Nem értek egy szót se belőle.
-
Mert japánul van írva.
-
Japánul?
A barát visszanézett a könyvbe és elmosolyodott.
-
Mi van benne?
-
Minden a családunk alakulásától kezdve.
-
A szüleink örülni fognak.
-
Ne! Nem adhatod nekik oda.
-
Miért?
Gi Bong közelebb lépett a fiúhoz és megfogta a
kezét. Megint komoly lett és elszánt.
-
Meg kell nyernünk majd a párbajt.
-
Milyen párbajt? Nem tudom, mire
gondolsz.
-
Később majd megérted. Én is a könyvből
tudom. Segítsük ki a másikat. Nekünk kell majd a családfőnek lennünk.
A barát nem értette, miről van szó, de bízott Gi
Bongban, így bólintott.
Hat
évesen…
1949.
Két fiatal ült a könyvtárban. Benne voltak egy beszélgetésben, amibe nagyon
bele élték magukat.
-
Teljesen más az, amit a szüleink
csinálnak. Nem ez az eredeti célja a család megalakulásának.
-
Ezt ők nem tudják. Valószínűleg
elveszett az évek alatt.
-
Miért nem tudtak a könyvről?
-
Én is csak véletlenül találtam rá.
Az egyik fiú megborzolta a haját, majd a másikra
nézett.
-
Hogy fogunk győzni a párbajon, Gi Bong?
-
Ne aggódj. Én már kis korom óta készülök
rá. Téged is felkészítettelek. Menni fog.
-
Én nem vagyok képes embert ölni.
-
Én sem.
-
Nincs esélyünk. Kim Jung Jae egy
elborult elme. Ő képes rá.
-
Le kell győznünk.
-
Nem hiszem, hogy menni fog, Gi Bong.
-
De. Bármi áron.
Így gondolkodtak a jövőről.
Tizenhárom évesen…
1951.
Az
akkorra tizenöt éves Gi Bong és barátja minden este a ház egyik eldugott
folyosóján ültek és tanakodtak. Arrafelé nem járt senki, mert sok ijesztő
történet terjengett a ház ezen részéről. A fiúk azonban nem féltek semmitől és
senkitől. Túlságosan elborította őket a vágy, hogy a család élére törjenek és
visszaállítsák az eredeti rendszert. Egyik este, mikor a fiúk indultak volna
vissza a szobájukba, zajt hallottak. Elindultak a hang irányába és a folyosó
legutolsó ajtajánál álltak csak meg. Egy női sikoly hallatszott, majd egy
puffanás, mintha valaki a földre zuhant volna. Gi Bong azonnal a kilincshez
nyúlt, de barátja visszatartotta.
-
Nem tudod, mi van odabent.
-
Eressz!
-
Nem tehetem! Emlékszel, mi a célunk? Ha
meghalunk, nem tudjuk valóra váltani.
Gi Bong ökölbe szorított kézzel indult meg az
ellenkező irányba. Olyan gyorsan ment, hogy nem vette észre az egyik
szobalányt, akibe beleütközött. Semmivel sem törődve ment tovább, nehogy valaki
kiszúrja a könnyeit. Felismerte abban a sikolyban a jól ismert hangot és tudta,
hogy ebben a pillanatban hagyta cserben azokat, akiket a legjobban szeret.
Hagyta meghalni a szüleit. Csak az járt a fejében, hogy a barátja is
felismerte-e az édesanyját. Mert ha igen, egyértelmű volt a célja. Mindenki azt
fogja hinni, hogy ezt ők ketten tették. És így is lett.
Másnapra eldőlt, ki nyerte meg a párbajt, aminek
valójában csak négy év múlva kellett volna megtörténnie. Gi Bong lett a
családfő, barátja pedig a tanácsosa.
Tizenöt
évesen…
1976.
Hét
igen helyes és különböző fiú ült a kertben. Élvezték a napsütést és a
körülöttük legyeskedő nőket, akik a luxuscikkek közé tartoztak. Akkor kapták
meg az első luxusárut, mikor betöltötték a 19. életévüket. Volt, akinek már
négy éve volt a tulajdonában ilyen luxuscikk és állandóan cserélgette őket.
Volt, aki most kapott először, de nem is érdekelte úgy különösebben a dolog.
-
Miért adtad nekem az ajándékod? Még csak
most kaptad, legalább használd ki hogy szűz.
-
Nem köt le.
-
Nem értelek, Kookie. Hisz még szűz.
-
És?
-
És? Meleg vagy?
-
Nem vagyok meleg, Jin.
-
Akkor nem értem a problémádat.
-
Nem is kell értened. Inkább örülnél
neki, hogy kettőd is van egyszerre. Falod a nőket. Így nem unod meg olyan
hamar.
-
Volt már három nőm is egyszerre, de még
hamarabb meguntam, mintha egy lett volna.
A társaság tagjai nem
értékelték Jin különleges humorát, így megvetően néztek rá. Jin volt az
egyetlen olyan örökös, aki hetente képes volt váltogatni a luxuscikkeket. Ez
nagy veszteség lett volna a Shi családnak, mert hatalmas pénzek múltak egy-egy
luxuscikken. Ezért kompromisszumot kötött a családfővel. Nem veheti el a
luxusáruk szüzességét, de bármi mást tehet velük. A lényeg, hogy ne legyenek
rajtuk fizikai nyomok, amiből rájöhetnek, hogy már használt. Ezért nagy
átlagban a visszaküldött árukat Jin veszi kezelésbe, majd mikor megunja, ő
mondja ki rájuk a végítéletet. Ezért is vált kulcsfontosságú személlyé a
legidősebb örökös. A leghiggadtabb fiú Suga volt. Ritkán lehetett kihozni a
sodrából, de ha egyszer sikerült, hatalmas pusztításokat okozott, akárcsak egy
tornádó. Ilyenkor kegyetlenül bánt mindenkivel, ezért a családfő úgy döntött,
ezekre a ritka pillanatokra megkapja a használt árukat. Senkinek nem volt kedve
utána lemenni a pincébe. Ilyenkor Nam Joon apja semmisítette meg a hulladéknak
minősített árut. Ha Suga levezette a feszültséget, újra a higgadt, megfontolt,
értelmes énje jelent meg. Sok orvos látogatta már meg. Mindegyik skizofrénnek
diagnosztizálta. Soha többé nem jöttek ki a házból. Egy orvosnak sikerült élve
maradnia, de szerinte semmi gond nem volt Suga elméjével. Szerinte teljesen
egészséges volt a fiú. Azaz orvos külföldre költözött és a Shi család pénzelte
a hallgatásáért.
-
Tae! Hol van a szeretőd?
-
Nem tudom. Biztos rendezgeti a szobámat.
-
Nem azt mondtad, hogy most fiúra éhezel?
Tae Hyung sokatmondóan
Suga-ra nézett. Mozgatni kezdte az ujjait és a kezét, mintha valami hosszúkás
tárgy lenne a markában és elbűvölő mosolyra húzta a száját.
-
Szerinted miért szorul a szobám
rendezésre?
Suga felnevetett.
Enyhén csóválta a fejét és játszani kezdett az áruja hajával. Szerette nagyon
Tae Hyungot. Olyan volt számára, mint a kisöccse, akit védelmezni kell. Pedig
Kim Tae Hyung nem olyan volt. Az említett magas, vékony testalkatú fiú hatalmas
szívvel rendelkezett. Kötelességének érezte, hogy segítsen az embereken még akkor
is, ha ő maga látja kárát. Sokan úgy gondolták, nem való erre a helyre, ahol
emberek életével játszadoznak. Egy dolgot viszont nem vettek számításba. Tae
Hyung ebben a környezetben nőtt fel, ahol az áru nem számított embernek, ezért
ő így is gondolkodott. Egy áru számára nem volt több egy asztalnál. A saját
autóját előbb megsajnálta, mint azokat az embereket. Ennek ellenére még is
képes volt olyan erős érzelmeket táplálni más emberek iránt, amire a többiek
nem voltak képesek. Mindenki azt gondolná, hogy egy ilyen jószívű ember tényleg
védelemre szorul. Az igazság azonban az, hogy Tae Hyung képes volt erős és
határozott lenni, ha a körülmények megkövetelték. Sokszor ő volt az, aki
védelmet nyújtott a másiknak, nem fordítva. E mellett több harcművészetnek a
szerelmese volt, amiket napi szinten űzött is. Kedvence az aikido volt. Ezzel
nem sértett meg senkit, de képes volt a védekezésre. Tae Hyung első ránézésre
egy normális, átlagos fiúnak tűnt, de mint itt mindenkinek, neki is voltak fura
szokásai, megmagyarázhatatlan viselkedései és titokzatos dolgai. Ebből az
egyetlen köztudott a biszexualitása volt. Amit nem tudott mindenki, hogy volt
egy szerelme. Innen indult a fiúk utáni érdeklődése. A hat fiú közül
beleszeretett az egyikbe, de mivel tudta, hogy reménytelen, elfojtotta magában.
Így kialakult benne egy, az azonos nemhez való vonzódás. Mindenki elfogadta,
kivéve azt, akibe szerelmes volt. Ő undorodott ettől és emiatt Tae Hyungtól is.
Ezt a fiú érezte és nehezen dolgozta fel sőt, emiatt kialakult benne egy
mentális sérülés, amit nagyon is jól titkolt. Suga nem hagyta elveszni a témát,
amit elindított.
-
Mit fogsz csinálni, ha megnyered a
párbajt, Tae?
-
Ezt hogy érted?
-
Akkor el kell venned azt a lányt, akit
kijelölnek.
-
Elveszem. Hűséget nem kell fogadnom.
-
Nem hiszem, hogy képes lennél rá.
-
Hidd el, Suga, ha a helyzet úgy kívánja,
megteszem, amit kell. Hagyjuk a témát. Nincs kedvem ilyenekről beszélgetni.
-
Holnap érkezik a leendő menyasszony.
Kíváncsi vagyok rá.
Ho Seok szólt bele a beszélgetésbe. Érdekes fiú volt.
Lányos testalkat, lányos hang, bájos kisugárzás. Gondolná az ember, hogy még is
ő volt az, aki a legkegyetlenebb tudott lenni a hét fiú közül? Nem kell
belemenni a részletekbe, de elég annyi, hogy már nem élt orvosok szerint
szadista. A külföldön élt orvos szerint nincs semmi baja.
-
Gondolkodtál rajta, mit fogsz vele
tenni?
Ho Seok Jiminre nézett és valóban elgondolkodott
rajta, majd széles mosolyra húzta a száját.
-
Nem jár jól, ha az én feleségem lesz.
-
Abban biztos vagyok.
Jimin felnevetett és ököllel beleütött Ho Seok
karjába, aki fájlalni kezdte azt.
-
Bánhatnál óvatosabban az erőddel, Jimin.
Ez tényleg fájt.
-
Nem tehetek róla, hogy gyenge vagy.
-
Abba hagyhatnátok?Nem tudom kiélvezni a
masszázsomat.
Nam Joon egy napozóágyon feküdt, aminek a végébe egy
hosszú, fekete hajú, erősen barna fiatal nő ült és a fiú lábát masszírozta. A
többieknek fel sem tűnt Nam Joon jelenléte. Voltak időszakai, mikor rengeteget
beszélt és meg volt őrülve. Olyankor nagyon szórakoztató volt. Az utóbbi időben
azonban inkább csöndben volt és figyelt, ami kezdte zavarni a fiúkat. Nam Joon
sok gonddal küzdött, amikről a fiúknak fogalmuk sem volt. Titkon az öccse
jogaiért küzdött, hogy ő is egyenlő tagja lehessen a családnak, de minden
próbálkozása kudarcba fulladt. Az öccse a végrehajtók közé került, ami nagyon
veszélyes munka volt. Az élete mindig csak egy hajszálon múlott. Ha a társai
hibát vétettek volna, ő is megkapta volna a büntetést. A családfő így
biztosította azt, hogy minél kevesebb egyéni akciót vállaljanak be a
végrehajtók és ne próbálják kijátszani a családot.
A kertben kialakult idilli pillanatot Il Byul
zavarta meg. Összefont karral állt a fiúk elé.
-
Mint tudjátok, holnap jön a menyasszony.
Az örökösök felkapták a fejüket és majdhogynem
vigyázban ültek. A luxuscikkeiket maguk mögé parancsolták és itták Il Byul
szavait. Kivéve Jeong Kook. Karba tett kézzel ült és jobbra fordította a fejét
jelezve, hogy nem kíváncsi az apja szavaira.
-
Tudom, hogy kíváncsiak vagytok rá és
várjátok. Előtte azonban le kell fektetnünk a legfontosabb szabályt. Nem
érhettek hozzá.
-
Miért nem?
-
Mert Gi Bong ezt parancsolta. Ha
valamelyikkőtök ezt megszegi, az életével is fizethet. Gi Bong ezt holnap el
fogja nektek mondani, de gondoltam felkészítelek benneteket erre. Jeon Jeong
Kook. Figyelsz?
-
Ahha.
-
Ez nem válasz.
Jeong Kook megvetően az
apjára nézett és gúnyosan válaszolt neki.
-
Igen, édesapa. Figyelek.
-
Több tiszteletet.
-
Értettem, édesapa.
-
Én végeztem a mondandómmal. Jeon Jeong
Kook. Gyere velem.
A fiú félre húzta a
száját és lassan kikászálódott a székből, hogy kövesse apját a fiú részlegbe.
Mikor becsukta maga mögött az ajtót, ellenállást érzett az arcán, amit egy
csattanás kísért. Lefejelte az ajtót és lerogyott a földre. Kezét az arcához
kapta. Érezte, hogy vérzik a szája. Még abban a pillanatban felállt és
farkasszemet nézett az apjával. Forrt a dühtől.
-
Nem tűröm ezt a hangnemet. Örülhetsz,
hogy nem a többiek előtt kaptad.
-
Nem érdekel.
-
Nem tudom, miért vagy ilyen, de nem is
vagyok rá kíváncsi. Az apád vagyok, tisztelned kell.
-
Azt ki kell érdemelni.
Még egy csattanás
hallatszott, de most a fiatal fiú nem ingott meg. Erős pofon volt, mégis a
helyén maradt. Tűrte a fájdalmat, de érezte, hogy mozog az egyik foga. Rájött,
hogy öklöst kapott, nem pofont. Próbálta türtőztetni magát, de legszívesebben
elvágta volna a saját apja torkát.
-
Meddig akartad még titkolni, apuci?
-
Mit?
Il Byul értetlenül állt
a fia előtt. Nem értette, mitől bolondult meg a fia. Mindig szófogadó volt,
soha nem szájalt, tisztelte az apját és felnézett rá. Meglepte az idős férfit
ez a hozzá nem illő viselkedés.
-
A hegyek mögötti rezidencia, ahova
minden másnap mész ellenőrizni nem is olyan lakatlan. Igaz?
Il Byul szemei
kikerekedtek, pupillái kitágultak. Zilálni kezdett. Életében most először úgy
érezte, hogy fél.
-
Honnan tudod?
-
Követtelek.
-
Miért?
-
El akartam neked mondani, hogy szerelmes
lettem. Meg akartam veled osztani a legféltettebb titkomat, mert úgy gondoltam,
te is megosztod velem. De csalódtam benned.
-
Nem mondhatod el senkinek!
-
És ha elmondom?
-
Akkor ő meghal!
-
Nem mondom el. Cserébe azonban meg kell
tenned valamit.
-
Nem alkuszom.
-
Akkor meghal, apuci.
-
Jeon Jeong Kook! Az apád vagyok, azt
teszed, amit mondok! Én vagyok a családfő tanácsosa is. Nem szegheted meg a
szabályokat!
-
De te megtetted. Ezért támadható vagy.
Az ajánlatom. Érdekel?
Il Byul egy szót sem
szólt, csak próbálta türtőztetni magát. Nem tudta eldönteni, hogy fél, dühös,
csalódott vagy büszke, de látta, hogy a fia kezdett felnőni. És pont olyan
felnőtt lett belőle, mint amilyen ő volt. Jeong Kook folytatta.
-
Az ajánlat. Nem mondom el a kis titkodat
a párbaj végéig. Neked viszont el kell érned, hogy én legyek az örökös.
-
Mi?
-
Ennyi. Nem olyan bonyolult. Ha én leszek
a győztes, anya életben marad.
