Amnézia 7.rész

Amnézia

7.rész

Ji Na naplója

Részlet az orvos zárójelentéséből Ji Na kezeléséről

 „Ma van egy éve, hogy a páciens bekerült az intézetünkbe. Eleinte semmi jelét nem mutatta annak, hogy hatásos a kezelés. Heteken keresztül minden nap feltettem neki a kérdést – Mire emlékszik? – amire a válasz mindig ugyan az volt – Semmi újra. – Majd április 22-én, pont két hónappal a beköltözése után feltört a legelső emléke elméje mélyéből. Az azt követő napok emlékek sorozatát hozta, ami jobban leterhelte a pácienst, mint azt mi gondoltuk. Először nyugtatózni, majd altatni kellett, hogy stabilizálhassuk az állapotát. Ha nem került volna be időben az intézetbe, ez a megtébolyodás pillanata lett volna. Egy hét után felébresztettük az altatásból, azt remélve, hogy jobban lesz. Az állapota jelentősen javult, azonban az addig előtört emlékeket ismét elfelejtette. Ez így ment egészen a tizenegyedik hónapig, amikor is minden emléke egyszerre visszatért. Orvosilag nem tudtuk ennek okát meghatározni. Ezen esetet kutatta rajtam kívül még három orvos, különböző szakokról. Majd ma, az utolsó napján, mikor kijelentettük, hogy a kezelés sikeres volt, átadta nekem azt, ami megmagyarázott mindent. Egy naplót tartottam a kezembe tele a páciens feljegyzéseivel. A gyógyulást tehát nem csak a mi kezelésünk, de saját naplója is elősegítette. Mivel az elme torzulásának semmi jelét nem találtuk és minden vizsgálaton maximum eredményeket produkált, a mai napon, 2016. február 22-én sikeresnek nyilvánítottuk a kezelést. A pácienst pedig holnapi határidővel haza bocsájtottuk. A legfőbb bizonyítékot a gyógyulásra, a naplót a napokban küldöm a központba vizsgálatra.”

Részletek Ji Na naplójából

„Még mindig nem emlékszem semmire, pedig már öt hete tartózkodom az intézetben. Kezdek kételkedni az orvosok képességeiben. A módszereik elég szokatlanok és nem értettem a miértjüket. Valamelyik nap megkérdezte tőlem a neurológus, hogy mi jut eszembe a virágról. Nem tudtam mit válaszolni, ezért a legnagyobb klisét mondtam. „Színes, illatos, szép.” Azóta minden nap megkérdezi tőlem a virágot, a járdát, a tükröt és még sok mindent. Észrevettem, hogy mindig újabb és újabb dolgok jutnak eszembe róluk, amik kezdenek eltérni a megszokottól. A virágról most konkrétan a jácint jut eszembe. Nem tudom, hogy miért pont ez.”

„Őrülten hiányzik Kookie és Nam Joon. Látni akarom őket, tudni, hogy jól vannak és azt remélni, hogy még várnak rám. Vajon kérdezősködtek felőlem? Feladták már a reményt, hogy visszatérek? Tudnak rólam bármit is? Hiányzom nekik? Ezeken járnak a gondolataim, amikor a gyógyulásomra kellene koncentrálnom. Megint eltelt egy hét, és még mindig nem emlékszem semmire.”

Április 22.

„Őszi szellő fújja hosszú hajam és a hűvös időjáráshoz túl lenge ruhámat. A fák gyönyörű színben pompáznak körülöttem. A színes avar lenyűgöző szőnyeget alkot lábam alatt. Körülvesznek az emberek és a kamerák. A mozdulataim könnyedek, természetesek és nőiesek. Különböző pózokba helyezem magam és pillanatok alatt változtatom a hangulatokat az arcomon. Egy őszi fotózás kellős közepén vagyok, ahol én vagyok mindennek a középpontjában. Egy új hang üti meg a fülem, mire szüneteltetik a fotózást. Fekete hajú, fiatal fiú tűnik fel a szemem előtt, aki mindenki figyelmét rólam magára tereli. A cég új arca, aki fényes jövő elé néz. Szeme egyből megakad rajtam. Szimpátiát érzek, kíváncsiság hajt. Megindulok felé, hogy üdvözöljem.”

Április 23.

„Az új fiú finoman magához húz. Annyira már nem is új, hisz több mint fél éve van már a cégnél. A neve Kim Nam Joon, és épp megcsókol. Ez a csók teljesen feltüzeli a testem és olyan érzéseket vált ki belőlem, amiket még soha senki. Szétválnak ajkaink, és halkan suttogja a fülembe azt a bizonyos szót. A szívem repesni kezd az örömtől és hatalmas mosollyal mondom ki ugyanaz. „ Én is szeretlek, Nam Joon.” Az első csókunk, ami a cég egyik fotótermében történt meg teljesen váratlanul.”

Április 24.

„Majdnem két éve dolgozom már a cégnél, Nam Joon pedig egy éve. Ma megint egy új fiú érkezik hozzánk, aki tényleg kimondottan fiatal. Három évvel vagyok idősebb nála, még is megfogott első látásra. Szemei ragyognak, néha tágra nyílnak, mint egy babának, de ha rám néz, olyan szenvedély és tűz sugárzik belőle, hogy gondolatban már párszor biztos megrontott. Pedig én vagyok az idősebb. Jeon Jung Kook, akivel még nem beszéltem, és ezek után nem is tervezem.”

„Közös fotózáson vagyunk. Tavaszi kollekciót mutatunk be. Jung Kook és én. Hónapok teltek el és ez az első alkalom, hogy kénytelen vagyok vele beszélni. Sokszor hallottam már a hangját, de közvetlen közelről szinte megigéz. Velem szemben ott ül Nam Joon, aki a saját fotózására vár. És nem mellékesen a vőlegényem.”

Április 25.

„Nam Joon és én meglepve állunk a cég aulájában. Szinte az összes dolgozó ott van és a szüleinkkel állnak szemben. Nam Joon apja és az én anyám általunk ismerkedtek meg egy vacsorán. Azóta már sokszor megbántuk, hogy bemutattuk egymásnak őket, ugyan is most jelentik be hogy össze fognak házasodni. Hamarabb tervezik az esküvőt, mint mi, és mindenki tudtára adják, hogy Nam Joon és én mostohatesók leszünk.”

„Nam Joon sokat panaszkodik, hogy mindenki az esküvőnk ellen van, főleg a szüleink. Engem azonban nem érdekelnek az emberek, én őt szeretem, senki mással nem fogok házasságot kötni. Hirtelen eszembe jut Jung Kook, akivel egyre több időt töltök kettesben. Talán még egy valaki szóba jöhetne…”

„A jól ismert szobában vagyok. Jung Kook szobájában. Az ablak előtt állok. Valaki a kezemnél fogva megragad és neki szorít az üvegnek. Jung Kook égő tekintete találkozik az enyémmel. A szívem hevesen ver, és nem tudom vissza fogni magam. „Kookie, kérlek!” Nem érdekli a csekély próbálkozásom az ellenállásra. Száját a számhoz tapasztja és szenvedélyesen, még is lassan csókol. Ahogyan igazán szeretem. Bűntudatom lesz, ahogy Nam Joon arca tűnik fel előttem.”

Április 26.

„Otthon állok a konyhaajtóban. Anyám égő tekintete szinte villámokat szór. Mostohaapám feje paprikavörös, látszik, hogy mindjárt robban. Nam Joon sehol, pedig megígérte, hogy ő is eljön. „Azt mondtam, hogy nem mész hozzá Nam Joonhoz és kész!” – „Hozzá fogok menni. Ne felejtsétek el, hogy előbb voltam a menyasszonya, minthogy ti megismertétek egymást!” – „Fiatal vagy még ahhoz, hogy elkötelezd magad” – „Nam Joon lesz a férjem. Ha nem most, akkor később. És ezt lezártam!” Kiviharzom a házból, hogy Kookie karjaiban találhassam meg a vigaszt.”

„Nam Joon egyre kevesebbet keres, Kookie azonban egyre többször. Úgy érzem, el kell felejtenem Nam Joont. Valószínűleg ő is úgy gondolja. Vívódom, a gondolataim kavarognak. Döntöttem.”

Április 27.

„Nam Joon könnyáztatta szemei fájdalmat keltenek a szívemben. Most mondtam el neki a döntésem, hogy elhagyom őt. „Jung Kook miatt?” – „Nem, Nam Joon! Magunk miatt.” Nam Joon tudomásul veszi, és sokáig nem is látom őt viszont.”

„Boldog vagyok Kookie mellett, még is szomorú Nam Joon nélkül. Úgy döntök, magam keresem meg Nam Joont. A szobájában nem tartózkodik senki, még is ég a villany. Megakad a szemem egy papíron. DNS teszt. A laboreredmény szerint Nam Joon és az apja között nincs egyezés. Nam Joon és anyám között sincs egyezés, anyám és köztem viszont kilencvenkilenc százalék. Köztem és Nam Joon között kilencvennyolc százalékos egyezés. Lehetetlen. Közös apánk lenne? A fürdőből kilép Nam Joon, törölközővel a derekán. Hajából csöpög a víz, ami a vállán és mellkasán gördül le. Ijedten néz a papírra, majd rám. „ Nam Joon. Ugye nem igaz. Mi tényleg testvérek vagyunk?” Sós könnyek gördülnek le az arcomon…”

Február 22.

„Ma vége van a kezelésnek. Mindenre emlékszem és azt is tudom, hogy nem direkt ütöttek el. Folytatnom kell, amit akkor befejeztem. Ki kell derítenem, hogy valóban igaz-e, amit állítottak. Azt is tudom, hogy ezeket Yong Gi mind tudta. Ideje, hogy Kookie is megtudja az igazságot. Ami megérzéseim szerint valakinek a hazugsága. Az a valaki bábként használ minket a céljaihoz. És ki fogom deríteni, miért éppen engem szemelt ki magának és tette szappanoperává az eddig tökéletes életemet.”

Amnézia 6.rész

Amnézia

6. rész

Késsel a szívünkben

Általában nem hallgatok senkire. Mindig a saját fejem után megyek, nem számít, hogy mi lesz a döntésem következménye. Most azonban mégis itt találom magam a kórházban, ahol minden kezdődött. Kookienak egy szavába került, hogy itt üljek az orvosi szobában és hagyjam, hogy a doktor úr vizsgálgasson. Egy szót nem szólt arról, hogy mi lehet a rohamaim kiváltó oka. Komoly arccal, rutinos mozdulatokkal és nagy érdeklődéssel szemlél engem és a falra kitűzött röntgenképet az agyamról. Már kezdem elveszíteni a türelmem, pedig fegyelmezettségem ebben a helyzetben páratlan. Eddig legalábbis az volt. A doktor úr hirtelen hátat fordít nekem, leül a székébe és csillogó szemekkel figyel, majd megszólal.

-          Kedvesem. Az ön rohamai igen szokatlanok. Ritka esetek egyike, mikor az emlékek fizikai tünetekkel is járnak, de nem lehetetlen. Hasonlóak a tünetek, mint az epilepsziánál, azonban az ön izmai nem feszülnek görcsbe, ami csak azért jó, mert nem olyan csúnya látvány végig nézni. Természetesen az agya küldi ezeket az ingereket, aminek okára még nem sikerült rájönnöm. Ha a laboreredményeket megkapom, azonnal tudni fogok konkrétabb választ adni.

-          Ennyivel tud csak szolgálni? Amit akkor is tudok, ha nem jövök el önhöz?

-          Tudnék mondani feltételezéseket, de kellenek a laboreredmények, valamint egy pszichológus véleménye. Nem mondhatok alátámasztások nélkül semmit, mert téves információt adhatok tovább.

-          Engem érdekelnek a feltételezések.

-          Rendben van. A probléma nem fizikai, hanem pszichés. Valószínűleg.

-          Ez mit takar, doktor úr?

-          Azt, hogy olyan, mintha lenne egy korlát, egy akadály a fejében. Mint egy gát a folyóknál. Képzelje el, hogy az emlékei alkotnak egy folyót, aminek a vize megreked a gátnál. Azonban ahogy egyre közelebb kerül a régi környezetéhez, egyre több mindent tud meg a múltjából, a víz, vagyis az emlékei felhalmozódnak a gát mögött. A gát viszont nem olyan erős és nem bírja el ezt a mennyiséget. A tetején kezd kicsorogni a víz, tehát egy-egy emlék foszlány látható lesz számára. Ez azonban azzal jár, hogy egyszer csak átszakad a gát…

-          És elárasztják Ji Nát az emlékei. Igaz?

A doktor a hang irányába fordítja a fejét. Rámosolyog Kookiera és folytatja, innentől viszont neki mondja.

-          Pontosan. Ez jól hangozhat, hogy Ji Na visszanyeri az emlékezetét, de nem szerencsés eset.

-          De miért?

A doktor újra nekem intézi szavait.

-          A magyarázat egyszerű. Az agyunk nagy részét nem használjuk ki. A képességeinknek tíz százalékával sem vagyunk tisztában. Ez a kis része az agyunknak, amit használunk jóval kevesebb információ feldolgozására alkalmas. Ha apránként, folyamatosan kapjuk az információt, könnyen fel tudjuk dolgozni, és készen állunk a következő fogadására, valamint feldolgozására. Egy ideig képesek vagyunk nagy mennyiségű információt feldolgozni. Azonban ha ez egyszerre ér minket, jelen esetben magát, nem lesz képes ezt feldolgozni. Tudja, hogy ez hová vezet?

-          Nem.

-          Őrületbe.

-          Azt mondja, meg fogok őrülni?

-          Az elméje feladja a harcot. Nem fogja tudni, mikor van a jelen és mikor van a múlt. El fogja veszíteni az időérzékét, az ítélőképessége el fogja veszíteni a realitását. Ez nem vicc, Ji Na. Ha minden stimmel a laborvizsgálat eredményében, akkor ez a helyzet áll fent. Akkor viszont pszichológusra lesz szüksége és el kell zárnunk a külvilágtól, hogy az emlékei magától, fokozatosan törjenek a felszínre.

-          Azt nem tudja, doktor úr, hogy mi okozza ezt a gátat?

-          Sok okozója lehet. Felállíthatja saját maga, mert történt valami és el akarja felejteni. Okozhatja az idegek közötti kapcsolat valamilyen szintű rongálódása, de külső hatás is.

-          Külső hatás? Mármint valaki más beszélte a fejembe?

-          Így is mondhatjuk, de a hivatalos neve a hipnózis.

-          De én az elejétől fogva nem emlékszem és nem volt senki, aki hipnotizálhatott volna.

-          Az egyik legegyszerűbb módja a hipnózisnak, ha az alany alszik. Hallottak már a motivációs CD-ékről? Az emberek alvás közben elindítják, és miközben alszanak, a fülükbe mondja egész éjjel egy hang, amit hallani akarnak. Reggel úgy érzik, bármit megtehetnek, erősek és kitartóak, sikeresek. Ha fel tud szabadítani dolgokat az elmében, el is tudja rejteni ugyanazt…

 Az új szobámban ülök, és csak bambulok. A doktor úr szavai szinte megbénítottak. Hatalmas veszélynek vagyok kitéve és nem tudom ennek az okát. Ki akart eltörölni végleg a Föld színéről? Mivel érdemeltem ki valakinek a haragját és mérhetetlen bosszúvágyát? Azt mesélték a fiúk, hogy miután megtörtént a balesetem, Jan Di eltűnt és az óta sem találják. Szerintük ez gyanús, én azonban nem értek velük egyet. Lehet, hogy Jan Di helyében én is ezt tettem volna, hisz nem könnyű feldolgozni, ha történik egy általunk szeretett személlyel valami. Még is felmerülnek bennem kétségek e felől. Ez a kettősség megőrjít. Én vagyok a rossz, vagy aki megpróbált megölni? Okkal történik ez velem? Vajon megérdemeltem, hogy ily módon szenvedjek, vagy csak valaki Istent játszik? Felemészt a tudatlanság és az ezzel járó bizonytalanság. Talán hallgatnom kellene a doktorra, és elvonulni a világ szeme elől. Távol minden zavaró tényezőtől, megszabadulva a megtévesztő emberektől. A szobám ajtaja hirtelen kinyílik. Kookie lép be rajta. Becsukja maga mögött és elindul felém.

-          Talán illenék kopogni, mielőtt belépsz egy lány szobájába.

-          Talán a lánynak nem kellene elfelejteni, hogy ez a szoba közös.

-          Igen, de ha kopogsz, elhúzom a függönyt és mindjárt lesz sajátom.

-          Akkor tartsd mindig elhúzva a függönyt és nem kell kopognom.

-          Még gondolkodom valami ötletes válaszon.

-          Sakk matt Ji Na. De gondolkodj csak nyugodtan. Addig legalább csönd van.

-          Nem vagy odáig a csöndekért, Kookie.

-          Melletted áldást jelent pár pillanat is.

-          Nem tudnád elviselni, ha nem lennék itt, szóval ne kamuzz.

-          Valóban nem.

Mindketten mosolygunk a kialakult helyzet miatt. Biztos vagyok benne, hogy régen is ilyen csodás hangulat volt közöttünk. Kookie a saját ágya helyett az enyémen helyezi magát kényelembe. Nem zavartatom magam miatta. Úgy érzem, mintha tényleg szeretném őt. Valódi, letisztult szeretetet érzek lángolás helyett, a nélkül vagyok mellette, hogy a szívem kihagyna a kalapálástól. Még is izgatott és boldog vagyok vele. Csupán a jelenlétével megnyugtat. Hanyatt dőlök, hogy a fejem pont Kookie mellkasát keresztezze. Kookie óvatosan a hajamat kezdi cirógatni, majd az arcom kényezteti forró kezével. Behunyom a szemem és hagyom, hogy érintései harmóniát teremtsenek bennem. A fejemben kavargó gondolatok kezdenek letisztulni. Miért van ilyen hatással rám és Nam Joon miért váltja ki belőlem az ellenkezőjét? Mitől más Kookie érintése?

-          Kookie.

-          Hm?

-          Szerethet valaki egyszerre két embert?

Hosszú idő telik el a kérdés és a válasz között, azonban ez nem a szokásos nyomasztó csend. Mindketten gondolkodunk a lehetséges jó válaszról. Igen vagy nem? Ezt tudja egyáltalán valaki? Hisz olyan sokan határozott véleménnyel rendelkeznek erről. Még is úgy érzem, hogy nem gondolkodtak el igazán ezen a kérdésen. Kookie előbb talál választ mint én.

-          Szerethetsz két embert egyszerre. Nem lehetetlen, de különbség van a két szeretet között.

A hasamra fekszem úgy, hogy az állam Kookie mellkasára támaszthassam. Látni szeretném, miközben ilyen intim dologról beszélünk. Közben a keze észrevétlenül a hátamra lopózott és szórakozottan lépeget rajta az ujjaival. Olyan jól esik, hogy a hideg is kiráz tőle.

-          Sok ember keveri össze a baráti szeretetet vagy a testi vonzalmat a szerelemmel. Attól függ, hogy te egy kapcsolatban mire helyezed inkább a hangsúlyt.

-          Miből jövök rá, hogy szerelemről, szeretetről vagy vonzalomról van szó? Van konkrét jele ennek?

-          Szerintem ez szubjektív dolog. Nem lehet általánosítani. Vannak jelek, de mindenki maga tudja csak felismerni.

-          Kookie, ha elmesélem neked, mi zajlik bennem, te meg tudnád különböztetni a kettőt?

-          Nem hiszem.

-          Pedig jól ismersz engem.

-          Ez nem elég, Ji Na. Ezt neked kell tudnod. Tudok pár példát mondani, ha az segít.

-          Örülnék, ha megosztanád velem.

-          Például ha nálad a testi vonzalom dominál, akkor könnyen úgy érezheted, hogy akivel találkozgatsz abba szerelmes vagy. De azt nem veszed figyelembe, hogy beszélgetni nem igazán tudtok egymással. Te úgy gondolod, hogy a vágyaid kielégülnek, ezáltal boldognak érzed magad. Azonban hosszú távon nem működik, mert egy idő után arra vágysz, hogy megoszd vele az élményeid, ő azonban nem értékeli ezt a gesztusod. Akkor már a vágyaid sem igazán tudnak kielégülni és kénytelen vagy beismerni, hogy ebbe egy csepp érzelem sem volt.

-          Ez esélytelen. Más példa, Kookie?

-          Ha lelkis vagy, akkor inkább arra vágysz, hogy jól el tudj valakivel beszélgetni. Ha ezt meg tudod tenni egy fiúval, érezheted azt, hogy igen, ő a lelki társad és úgy érzed, szerelmes vagy. De ha arra kerülne a sor egyszer, hogy megcsókold, lehet, hogy képtelen lennél megtenni, hiába álmodoztál róla hónapokig. Általában ilyenkor szoktak megszakadni a nagyon értékes barátságok egy fiú és lány között. Persze sok kivétel van, de ők szerencsésnek mondhatják magukat.

-          Akkor a második példádnak a lényege, hogy amellett, hogy jól el tudunk beszélgetni meg szórakozni, testi vonzalomnak is lennie kell? És ha mind a kettőnél megvan ugyanez?

-          Ez ennél bonyolultabb. Sok dologból jöhetsz rá. Ki az, aki pozitív érzelmeket vált ki belőled és ki az, aki csak felcsigáz. Ki az, akire sokat gondolsz. Ha mindkettőre, akkor kire miért gondolsz sokat. Kivel szeretnél lenni többet stb. Napokon keresztül lehetne sorolni. Ez bonyolultabb, mint amilyennek látszik, Ji Na.

-          Például ki mellett érzem szeretve magam és ki az, aki csak az elérhetetlensége miatt vonz.

Kookie keze megáll a hátamon. A szíve gyorsabban kezd dobogni, lélegzetvétele gyorsul.

-          Igen. Rátapintottál a lényegre.

-          Kookie. Meg lehet állapítani egy csókból mindezt?

-          Nem tudom. Talán.

-          Kipróbálhatom?

-          Meg szeretnél… nem tudom. Kétszer már visszautasítottál. Ez nekem… nem egyszerű így itt feküdni sem. A csók a késszúrással lenne egyenlő számomra.

-          Tekints rá úgy, hogy választ keresünk egy kérdésre.

-          Ne erőltess rám olyan dolgokat, amiket nem szeretnék megtenni, Ji Na.

-          Nem szeretnél megcsókolni? Jó. Akkor mondd azt, hogy „Ji Na, én nem akarlak megcsókolni, felejtsd el.”

Hosszú csend. Tudom, hogy mi lesz a vége és kiharcolom magamnak. Nem szép dolog? Valóban nem az, de szeretnék tőle egy búcsúcsókot, mielőtt elmegyek. Szeretném érezni legalább egyszer azt, milyen, amikor én is akarom azt a csókot és nem hirtelen ér. Elviszem magammal emlékbe a hosszú utamra. Kookie hirtelen mozdulattal termett felettem. A szememnek követni, az agyamnak pedig felfogni sem volt ideje ezt a hirtelen helyzetváltozást. Előbb még én voltam előnyben, most olyan vagyok, mint egy megszelídített oroszlán. Kookie tekintete ismét izzik, mint pár nappal ezelőtt. Mellkasa gyorsan nő és süllyed, arca lassan közeledik. Mikor már majdnem a számhoz ér, mélyen a szemembe néz, majd szemhéja mögé rejti gyönyörű, sötét szemeit és lágyan tapasztja száját az enyémre. Lassú, szenvedélyes csók, amit a világon mindennél jobban szeretek. Kookie puha ajkai és buján játszó nyelve teljesen lefegyverzett. Testem átveszi felettem az uralmat és Kookie testének feszül. Távolról hallom a saját sóhajaimat, de Kookie hangja annál erősebben hatol a fülembe. Minden porcikám beleremeg ezekbe a pillanatokba. Akartam ezt. Tudni akartam, hogy mit érez pontosan a testem és a szívem. Szeretem. Azonban a „kísérletnek” nevezett búcsúm túl jól sikerült. Érzem, hogy keze a pólóm alatt barangolja be testem és égeti a bőröm minden érintése. Nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Elvesztettem magam felett az irányítást. Sodródom…

Fáj a szívem. Szinte depressziósnak érzem magam. Hiányzik… kell a csókja, kell az érintése! Látni akarom.

-          Ji Na. Jöjjön, kérem, megmutatom a szobáját, ahol az elkövetkezendő évet tölteni fogja.

-          Megyek, Doktor úr. Köszönöm.

Túl jól sikerült a búcsú. Oly annyira, hogy nem tudtam elköszönni tőle. Bőgve rohantam ki a szobából és hagytam el az ügynökség épületét. Nem néztem vissza. A neurológusom személyesen jött el értem, hogy minél hamarabb elkezdjük a kezelést. Mostantól ő lesz az egyetlen ember, akivel találkozni fogok… teljes magány. Én és a gondolataim. Szembe kell néznem önmagammal. El kell felejtenem, ami ma történt. Nem hathat ki rám a tény, hogy lefeküdtem Kookieval. Nem engedhetem meg.

-          Megérkeztünk, Ji Na. Kérem, hadd vezessem körbe új otthonában.

TÚL JÓL SIKERÜLT A BÚCSÚ. KOOKIE. A kés még mindig a szívemben van, amit tőled kaptam. És neked?