Amnézia 6.rész

Amnézia

6. rész

Késsel a szívünkben

Általában nem hallgatok senkire. Mindig a saját fejem után megyek, nem számít, hogy mi lesz a döntésem következménye. Most azonban mégis itt találom magam a kórházban, ahol minden kezdődött. Kookienak egy szavába került, hogy itt üljek az orvosi szobában és hagyjam, hogy a doktor úr vizsgálgasson. Egy szót nem szólt arról, hogy mi lehet a rohamaim kiváltó oka. Komoly arccal, rutinos mozdulatokkal és nagy érdeklődéssel szemlél engem és a falra kitűzött röntgenképet az agyamról. Már kezdem elveszíteni a türelmem, pedig fegyelmezettségem ebben a helyzetben páratlan. Eddig legalábbis az volt. A doktor úr hirtelen hátat fordít nekem, leül a székébe és csillogó szemekkel figyel, majd megszólal.

-          Kedvesem. Az ön rohamai igen szokatlanok. Ritka esetek egyike, mikor az emlékek fizikai tünetekkel is járnak, de nem lehetetlen. Hasonlóak a tünetek, mint az epilepsziánál, azonban az ön izmai nem feszülnek görcsbe, ami csak azért jó, mert nem olyan csúnya látvány végig nézni. Természetesen az agya küldi ezeket az ingereket, aminek okára még nem sikerült rájönnöm. Ha a laboreredményeket megkapom, azonnal tudni fogok konkrétabb választ adni.

-          Ennyivel tud csak szolgálni? Amit akkor is tudok, ha nem jövök el önhöz?

-          Tudnék mondani feltételezéseket, de kellenek a laboreredmények, valamint egy pszichológus véleménye. Nem mondhatok alátámasztások nélkül semmit, mert téves információt adhatok tovább.

-          Engem érdekelnek a feltételezések.

-          Rendben van. A probléma nem fizikai, hanem pszichés. Valószínűleg.

-          Ez mit takar, doktor úr?

-          Azt, hogy olyan, mintha lenne egy korlát, egy akadály a fejében. Mint egy gát a folyóknál. Képzelje el, hogy az emlékei alkotnak egy folyót, aminek a vize megreked a gátnál. Azonban ahogy egyre közelebb kerül a régi környezetéhez, egyre több mindent tud meg a múltjából, a víz, vagyis az emlékei felhalmozódnak a gát mögött. A gát viszont nem olyan erős és nem bírja el ezt a mennyiséget. A tetején kezd kicsorogni a víz, tehát egy-egy emlék foszlány látható lesz számára. Ez azonban azzal jár, hogy egyszer csak átszakad a gát…

-          És elárasztják Ji Nát az emlékei. Igaz?

A doktor a hang irányába fordítja a fejét. Rámosolyog Kookiera és folytatja, innentől viszont neki mondja.

-          Pontosan. Ez jól hangozhat, hogy Ji Na visszanyeri az emlékezetét, de nem szerencsés eset.

-          De miért?

A doktor újra nekem intézi szavait.

-          A magyarázat egyszerű. Az agyunk nagy részét nem használjuk ki. A képességeinknek tíz százalékával sem vagyunk tisztában. Ez a kis része az agyunknak, amit használunk jóval kevesebb információ feldolgozására alkalmas. Ha apránként, folyamatosan kapjuk az információt, könnyen fel tudjuk dolgozni, és készen állunk a következő fogadására, valamint feldolgozására. Egy ideig képesek vagyunk nagy mennyiségű információt feldolgozni. Azonban ha ez egyszerre ér minket, jelen esetben magát, nem lesz képes ezt feldolgozni. Tudja, hogy ez hová vezet?

-          Nem.

-          Őrületbe.

-          Azt mondja, meg fogok őrülni?

-          Az elméje feladja a harcot. Nem fogja tudni, mikor van a jelen és mikor van a múlt. El fogja veszíteni az időérzékét, az ítélőképessége el fogja veszíteni a realitását. Ez nem vicc, Ji Na. Ha minden stimmel a laborvizsgálat eredményében, akkor ez a helyzet áll fent. Akkor viszont pszichológusra lesz szüksége és el kell zárnunk a külvilágtól, hogy az emlékei magától, fokozatosan törjenek a felszínre.

-          Azt nem tudja, doktor úr, hogy mi okozza ezt a gátat?

-          Sok okozója lehet. Felállíthatja saját maga, mert történt valami és el akarja felejteni. Okozhatja az idegek közötti kapcsolat valamilyen szintű rongálódása, de külső hatás is.

-          Külső hatás? Mármint valaki más beszélte a fejembe?

-          Így is mondhatjuk, de a hivatalos neve a hipnózis.

-          De én az elejétől fogva nem emlékszem és nem volt senki, aki hipnotizálhatott volna.

-          Az egyik legegyszerűbb módja a hipnózisnak, ha az alany alszik. Hallottak már a motivációs CD-ékről? Az emberek alvás közben elindítják, és miközben alszanak, a fülükbe mondja egész éjjel egy hang, amit hallani akarnak. Reggel úgy érzik, bármit megtehetnek, erősek és kitartóak, sikeresek. Ha fel tud szabadítani dolgokat az elmében, el is tudja rejteni ugyanazt…

 Az új szobámban ülök, és csak bambulok. A doktor úr szavai szinte megbénítottak. Hatalmas veszélynek vagyok kitéve és nem tudom ennek az okát. Ki akart eltörölni végleg a Föld színéről? Mivel érdemeltem ki valakinek a haragját és mérhetetlen bosszúvágyát? Azt mesélték a fiúk, hogy miután megtörtént a balesetem, Jan Di eltűnt és az óta sem találják. Szerintük ez gyanús, én azonban nem értek velük egyet. Lehet, hogy Jan Di helyében én is ezt tettem volna, hisz nem könnyű feldolgozni, ha történik egy általunk szeretett személlyel valami. Még is felmerülnek bennem kétségek e felől. Ez a kettősség megőrjít. Én vagyok a rossz, vagy aki megpróbált megölni? Okkal történik ez velem? Vajon megérdemeltem, hogy ily módon szenvedjek, vagy csak valaki Istent játszik? Felemészt a tudatlanság és az ezzel járó bizonytalanság. Talán hallgatnom kellene a doktorra, és elvonulni a világ szeme elől. Távol minden zavaró tényezőtől, megszabadulva a megtévesztő emberektől. A szobám ajtaja hirtelen kinyílik. Kookie lép be rajta. Becsukja maga mögött és elindul felém.

-          Talán illenék kopogni, mielőtt belépsz egy lány szobájába.

-          Talán a lánynak nem kellene elfelejteni, hogy ez a szoba közös.

-          Igen, de ha kopogsz, elhúzom a függönyt és mindjárt lesz sajátom.

-          Akkor tartsd mindig elhúzva a függönyt és nem kell kopognom.

-          Még gondolkodom valami ötletes válaszon.

-          Sakk matt Ji Na. De gondolkodj csak nyugodtan. Addig legalább csönd van.

-          Nem vagy odáig a csöndekért, Kookie.

-          Melletted áldást jelent pár pillanat is.

-          Nem tudnád elviselni, ha nem lennék itt, szóval ne kamuzz.

-          Valóban nem.

Mindketten mosolygunk a kialakult helyzet miatt. Biztos vagyok benne, hogy régen is ilyen csodás hangulat volt közöttünk. Kookie a saját ágya helyett az enyémen helyezi magát kényelembe. Nem zavartatom magam miatta. Úgy érzem, mintha tényleg szeretném őt. Valódi, letisztult szeretetet érzek lángolás helyett, a nélkül vagyok mellette, hogy a szívem kihagyna a kalapálástól. Még is izgatott és boldog vagyok vele. Csupán a jelenlétével megnyugtat. Hanyatt dőlök, hogy a fejem pont Kookie mellkasát keresztezze. Kookie óvatosan a hajamat kezdi cirógatni, majd az arcom kényezteti forró kezével. Behunyom a szemem és hagyom, hogy érintései harmóniát teremtsenek bennem. A fejemben kavargó gondolatok kezdenek letisztulni. Miért van ilyen hatással rám és Nam Joon miért váltja ki belőlem az ellenkezőjét? Mitől más Kookie érintése?

-          Kookie.

-          Hm?

-          Szerethet valaki egyszerre két embert?

Hosszú idő telik el a kérdés és a válasz között, azonban ez nem a szokásos nyomasztó csend. Mindketten gondolkodunk a lehetséges jó válaszról. Igen vagy nem? Ezt tudja egyáltalán valaki? Hisz olyan sokan határozott véleménnyel rendelkeznek erről. Még is úgy érzem, hogy nem gondolkodtak el igazán ezen a kérdésen. Kookie előbb talál választ mint én.

-          Szerethetsz két embert egyszerre. Nem lehetetlen, de különbség van a két szeretet között.

A hasamra fekszem úgy, hogy az állam Kookie mellkasára támaszthassam. Látni szeretném, miközben ilyen intim dologról beszélünk. Közben a keze észrevétlenül a hátamra lopózott és szórakozottan lépeget rajta az ujjaival. Olyan jól esik, hogy a hideg is kiráz tőle.

-          Sok ember keveri össze a baráti szeretetet vagy a testi vonzalmat a szerelemmel. Attól függ, hogy te egy kapcsolatban mire helyezed inkább a hangsúlyt.

-          Miből jövök rá, hogy szerelemről, szeretetről vagy vonzalomról van szó? Van konkrét jele ennek?

-          Szerintem ez szubjektív dolog. Nem lehet általánosítani. Vannak jelek, de mindenki maga tudja csak felismerni.

-          Kookie, ha elmesélem neked, mi zajlik bennem, te meg tudnád különböztetni a kettőt?

-          Nem hiszem.

-          Pedig jól ismersz engem.

-          Ez nem elég, Ji Na. Ezt neked kell tudnod. Tudok pár példát mondani, ha az segít.

-          Örülnék, ha megosztanád velem.

-          Például ha nálad a testi vonzalom dominál, akkor könnyen úgy érezheted, hogy akivel találkozgatsz abba szerelmes vagy. De azt nem veszed figyelembe, hogy beszélgetni nem igazán tudtok egymással. Te úgy gondolod, hogy a vágyaid kielégülnek, ezáltal boldognak érzed magad. Azonban hosszú távon nem működik, mert egy idő után arra vágysz, hogy megoszd vele az élményeid, ő azonban nem értékeli ezt a gesztusod. Akkor már a vágyaid sem igazán tudnak kielégülni és kénytelen vagy beismerni, hogy ebbe egy csepp érzelem sem volt.

-          Ez esélytelen. Más példa, Kookie?

-          Ha lelkis vagy, akkor inkább arra vágysz, hogy jól el tudj valakivel beszélgetni. Ha ezt meg tudod tenni egy fiúval, érezheted azt, hogy igen, ő a lelki társad és úgy érzed, szerelmes vagy. De ha arra kerülne a sor egyszer, hogy megcsókold, lehet, hogy képtelen lennél megtenni, hiába álmodoztál róla hónapokig. Általában ilyenkor szoktak megszakadni a nagyon értékes barátságok egy fiú és lány között. Persze sok kivétel van, de ők szerencsésnek mondhatják magukat.

-          Akkor a második példádnak a lényege, hogy amellett, hogy jól el tudunk beszélgetni meg szórakozni, testi vonzalomnak is lennie kell? És ha mind a kettőnél megvan ugyanez?

-          Ez ennél bonyolultabb. Sok dologból jöhetsz rá. Ki az, aki pozitív érzelmeket vált ki belőled és ki az, aki csak felcsigáz. Ki az, akire sokat gondolsz. Ha mindkettőre, akkor kire miért gondolsz sokat. Kivel szeretnél lenni többet stb. Napokon keresztül lehetne sorolni. Ez bonyolultabb, mint amilyennek látszik, Ji Na.

-          Például ki mellett érzem szeretve magam és ki az, aki csak az elérhetetlensége miatt vonz.

Kookie keze megáll a hátamon. A szíve gyorsabban kezd dobogni, lélegzetvétele gyorsul.

-          Igen. Rátapintottál a lényegre.

-          Kookie. Meg lehet állapítani egy csókból mindezt?

-          Nem tudom. Talán.

-          Kipróbálhatom?

-          Meg szeretnél… nem tudom. Kétszer már visszautasítottál. Ez nekem… nem egyszerű így itt feküdni sem. A csók a késszúrással lenne egyenlő számomra.

-          Tekints rá úgy, hogy választ keresünk egy kérdésre.

-          Ne erőltess rám olyan dolgokat, amiket nem szeretnék megtenni, Ji Na.

-          Nem szeretnél megcsókolni? Jó. Akkor mondd azt, hogy „Ji Na, én nem akarlak megcsókolni, felejtsd el.”

Hosszú csend. Tudom, hogy mi lesz a vége és kiharcolom magamnak. Nem szép dolog? Valóban nem az, de szeretnék tőle egy búcsúcsókot, mielőtt elmegyek. Szeretném érezni legalább egyszer azt, milyen, amikor én is akarom azt a csókot és nem hirtelen ér. Elviszem magammal emlékbe a hosszú utamra. Kookie hirtelen mozdulattal termett felettem. A szememnek követni, az agyamnak pedig felfogni sem volt ideje ezt a hirtelen helyzetváltozást. Előbb még én voltam előnyben, most olyan vagyok, mint egy megszelídített oroszlán. Kookie tekintete ismét izzik, mint pár nappal ezelőtt. Mellkasa gyorsan nő és süllyed, arca lassan közeledik. Mikor már majdnem a számhoz ér, mélyen a szemembe néz, majd szemhéja mögé rejti gyönyörű, sötét szemeit és lágyan tapasztja száját az enyémre. Lassú, szenvedélyes csók, amit a világon mindennél jobban szeretek. Kookie puha ajkai és buján játszó nyelve teljesen lefegyverzett. Testem átveszi felettem az uralmat és Kookie testének feszül. Távolról hallom a saját sóhajaimat, de Kookie hangja annál erősebben hatol a fülembe. Minden porcikám beleremeg ezekbe a pillanatokba. Akartam ezt. Tudni akartam, hogy mit érez pontosan a testem és a szívem. Szeretem. Azonban a „kísérletnek” nevezett búcsúm túl jól sikerült. Érzem, hogy keze a pólóm alatt barangolja be testem és égeti a bőröm minden érintése. Nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Elvesztettem magam felett az irányítást. Sodródom…

Fáj a szívem. Szinte depressziósnak érzem magam. Hiányzik… kell a csókja, kell az érintése! Látni akarom.

-          Ji Na. Jöjjön, kérem, megmutatom a szobáját, ahol az elkövetkezendő évet tölteni fogja.

-          Megyek, Doktor úr. Köszönöm.

Túl jól sikerült a búcsú. Oly annyira, hogy nem tudtam elköszönni tőle. Bőgve rohantam ki a szobából és hagytam el az ügynökség épületét. Nem néztem vissza. A neurológusom személyesen jött el értem, hogy minél hamarabb elkezdjük a kezelést. Mostantól ő lesz az egyetlen ember, akivel találkozni fogok… teljes magány. Én és a gondolataim. Szembe kell néznem önmagammal. El kell felejtenem, ami ma történt. Nem hathat ki rám a tény, hogy lefeküdtem Kookieval. Nem engedhetem meg.

-          Megérkeztünk, Ji Na. Kérem, hadd vezessem körbe új otthonában.

TÚL JÓL SIKERÜLT A BÚCSÚ. KOOKIE. A kés még mindig a szívemben van, amit tőled kaptam. És neked?