Amnézia 7.rész

Amnézia

7.rész

Ji Na naplója

Részlet az orvos zárójelentéséből Ji Na kezeléséről

 „Ma van egy éve, hogy a páciens bekerült az intézetünkbe. Eleinte semmi jelét nem mutatta annak, hogy hatásos a kezelés. Heteken keresztül minden nap feltettem neki a kérdést – Mire emlékszik? – amire a válasz mindig ugyan az volt – Semmi újra. – Majd április 22-én, pont két hónappal a beköltözése után feltört a legelső emléke elméje mélyéből. Az azt követő napok emlékek sorozatát hozta, ami jobban leterhelte a pácienst, mint azt mi gondoltuk. Először nyugtatózni, majd altatni kellett, hogy stabilizálhassuk az állapotát. Ha nem került volna be időben az intézetbe, ez a megtébolyodás pillanata lett volna. Egy hét után felébresztettük az altatásból, azt remélve, hogy jobban lesz. Az állapota jelentősen javult, azonban az addig előtört emlékeket ismét elfelejtette. Ez így ment egészen a tizenegyedik hónapig, amikor is minden emléke egyszerre visszatért. Orvosilag nem tudtuk ennek okát meghatározni. Ezen esetet kutatta rajtam kívül még három orvos, különböző szakokról. Majd ma, az utolsó napján, mikor kijelentettük, hogy a kezelés sikeres volt, átadta nekem azt, ami megmagyarázott mindent. Egy naplót tartottam a kezembe tele a páciens feljegyzéseivel. A gyógyulást tehát nem csak a mi kezelésünk, de saját naplója is elősegítette. Mivel az elme torzulásának semmi jelét nem találtuk és minden vizsgálaton maximum eredményeket produkált, a mai napon, 2016. február 22-én sikeresnek nyilvánítottuk a kezelést. A pácienst pedig holnapi határidővel haza bocsájtottuk. A legfőbb bizonyítékot a gyógyulásra, a naplót a napokban küldöm a központba vizsgálatra.”

Részletek Ji Na naplójából

„Még mindig nem emlékszem semmire, pedig már öt hete tartózkodom az intézetben. Kezdek kételkedni az orvosok képességeiben. A módszereik elég szokatlanok és nem értettem a miértjüket. Valamelyik nap megkérdezte tőlem a neurológus, hogy mi jut eszembe a virágról. Nem tudtam mit válaszolni, ezért a legnagyobb klisét mondtam. „Színes, illatos, szép.” Azóta minden nap megkérdezi tőlem a virágot, a járdát, a tükröt és még sok mindent. Észrevettem, hogy mindig újabb és újabb dolgok jutnak eszembe róluk, amik kezdenek eltérni a megszokottól. A virágról most konkrétan a jácint jut eszembe. Nem tudom, hogy miért pont ez.”

„Őrülten hiányzik Kookie és Nam Joon. Látni akarom őket, tudni, hogy jól vannak és azt remélni, hogy még várnak rám. Vajon kérdezősködtek felőlem? Feladták már a reményt, hogy visszatérek? Tudnak rólam bármit is? Hiányzom nekik? Ezeken járnak a gondolataim, amikor a gyógyulásomra kellene koncentrálnom. Megint eltelt egy hét, és még mindig nem emlékszem semmire.”

Április 22.

„Őszi szellő fújja hosszú hajam és a hűvös időjáráshoz túl lenge ruhámat. A fák gyönyörű színben pompáznak körülöttem. A színes avar lenyűgöző szőnyeget alkot lábam alatt. Körülvesznek az emberek és a kamerák. A mozdulataim könnyedek, természetesek és nőiesek. Különböző pózokba helyezem magam és pillanatok alatt változtatom a hangulatokat az arcomon. Egy őszi fotózás kellős közepén vagyok, ahol én vagyok mindennek a középpontjában. Egy új hang üti meg a fülem, mire szüneteltetik a fotózást. Fekete hajú, fiatal fiú tűnik fel a szemem előtt, aki mindenki figyelmét rólam magára tereli. A cég új arca, aki fényes jövő elé néz. Szeme egyből megakad rajtam. Szimpátiát érzek, kíváncsiság hajt. Megindulok felé, hogy üdvözöljem.”

Április 23.

„Az új fiú finoman magához húz. Annyira már nem is új, hisz több mint fél éve van már a cégnél. A neve Kim Nam Joon, és épp megcsókol. Ez a csók teljesen feltüzeli a testem és olyan érzéseket vált ki belőlem, amiket még soha senki. Szétválnak ajkaink, és halkan suttogja a fülembe azt a bizonyos szót. A szívem repesni kezd az örömtől és hatalmas mosollyal mondom ki ugyanaz. „ Én is szeretlek, Nam Joon.” Az első csókunk, ami a cég egyik fotótermében történt meg teljesen váratlanul.”

Április 24.

„Majdnem két éve dolgozom már a cégnél, Nam Joon pedig egy éve. Ma megint egy új fiú érkezik hozzánk, aki tényleg kimondottan fiatal. Három évvel vagyok idősebb nála, még is megfogott első látásra. Szemei ragyognak, néha tágra nyílnak, mint egy babának, de ha rám néz, olyan szenvedély és tűz sugárzik belőle, hogy gondolatban már párszor biztos megrontott. Pedig én vagyok az idősebb. Jeon Jung Kook, akivel még nem beszéltem, és ezek után nem is tervezem.”

„Közös fotózáson vagyunk. Tavaszi kollekciót mutatunk be. Jung Kook és én. Hónapok teltek el és ez az első alkalom, hogy kénytelen vagyok vele beszélni. Sokszor hallottam már a hangját, de közvetlen közelről szinte megigéz. Velem szemben ott ül Nam Joon, aki a saját fotózására vár. És nem mellékesen a vőlegényem.”

Április 25.

„Nam Joon és én meglepve állunk a cég aulájában. Szinte az összes dolgozó ott van és a szüleinkkel állnak szemben. Nam Joon apja és az én anyám általunk ismerkedtek meg egy vacsorán. Azóta már sokszor megbántuk, hogy bemutattuk egymásnak őket, ugyan is most jelentik be hogy össze fognak házasodni. Hamarabb tervezik az esküvőt, mint mi, és mindenki tudtára adják, hogy Nam Joon és én mostohatesók leszünk.”

„Nam Joon sokat panaszkodik, hogy mindenki az esküvőnk ellen van, főleg a szüleink. Engem azonban nem érdekelnek az emberek, én őt szeretem, senki mással nem fogok házasságot kötni. Hirtelen eszembe jut Jung Kook, akivel egyre több időt töltök kettesben. Talán még egy valaki szóba jöhetne…”

„A jól ismert szobában vagyok. Jung Kook szobájában. Az ablak előtt állok. Valaki a kezemnél fogva megragad és neki szorít az üvegnek. Jung Kook égő tekintete találkozik az enyémmel. A szívem hevesen ver, és nem tudom vissza fogni magam. „Kookie, kérlek!” Nem érdekli a csekély próbálkozásom az ellenállásra. Száját a számhoz tapasztja és szenvedélyesen, még is lassan csókol. Ahogyan igazán szeretem. Bűntudatom lesz, ahogy Nam Joon arca tűnik fel előttem.”

Április 26.

„Otthon állok a konyhaajtóban. Anyám égő tekintete szinte villámokat szór. Mostohaapám feje paprikavörös, látszik, hogy mindjárt robban. Nam Joon sehol, pedig megígérte, hogy ő is eljön. „Azt mondtam, hogy nem mész hozzá Nam Joonhoz és kész!” – „Hozzá fogok menni. Ne felejtsétek el, hogy előbb voltam a menyasszonya, minthogy ti megismertétek egymást!” – „Fiatal vagy még ahhoz, hogy elkötelezd magad” – „Nam Joon lesz a férjem. Ha nem most, akkor később. És ezt lezártam!” Kiviharzom a házból, hogy Kookie karjaiban találhassam meg a vigaszt.”

„Nam Joon egyre kevesebbet keres, Kookie azonban egyre többször. Úgy érzem, el kell felejtenem Nam Joont. Valószínűleg ő is úgy gondolja. Vívódom, a gondolataim kavarognak. Döntöttem.”

Április 27.

„Nam Joon könnyáztatta szemei fájdalmat keltenek a szívemben. Most mondtam el neki a döntésem, hogy elhagyom őt. „Jung Kook miatt?” – „Nem, Nam Joon! Magunk miatt.” Nam Joon tudomásul veszi, és sokáig nem is látom őt viszont.”

„Boldog vagyok Kookie mellett, még is szomorú Nam Joon nélkül. Úgy döntök, magam keresem meg Nam Joont. A szobájában nem tartózkodik senki, még is ég a villany. Megakad a szemem egy papíron. DNS teszt. A laboreredmény szerint Nam Joon és az apja között nincs egyezés. Nam Joon és anyám között sincs egyezés, anyám és köztem viszont kilencvenkilenc százalék. Köztem és Nam Joon között kilencvennyolc százalékos egyezés. Lehetetlen. Közös apánk lenne? A fürdőből kilép Nam Joon, törölközővel a derekán. Hajából csöpög a víz, ami a vállán és mellkasán gördül le. Ijedten néz a papírra, majd rám. „ Nam Joon. Ugye nem igaz. Mi tényleg testvérek vagyunk?” Sós könnyek gördülnek le az arcomon…”

Február 22.

„Ma vége van a kezelésnek. Mindenre emlékszem és azt is tudom, hogy nem direkt ütöttek el. Folytatnom kell, amit akkor befejeztem. Ki kell derítenem, hogy valóban igaz-e, amit állítottak. Azt is tudom, hogy ezeket Yong Gi mind tudta. Ideje, hogy Kookie is megtudja az igazságot. Ami megérzéseim szerint valakinek a hazugsága. Az a valaki bábként használ minket a céljaihoz. És ki fogom deríteni, miért éppen engem szemelt ki magának és tette szappanoperává az eddig tökéletes életemet.”