Para 8.rész VÉGE

Para

8. rész
VÉGE 

# És boldogan éltek, amíg… #

Régen, amikor még Tae, Jimin és Kookie jó barátok voltak, az élet egyszerű és izgalmas volt. Mindent együtt csináltak. Közös szoba, közös barátok, közös programok, közös hobbik és közös szeretők. Ami azonban mégis tönkre tette ezt a barátságot, maga a szerelem volt. A szerelem romba dönt és épít, megsebez és meggyógyít, megöl és újjá éleszt, nyomorba dönt és boldoggá tesz. Az ember nem képes létezni, ha nem szeretik, és nem szerethet viszont.

Jimin és Tae már több éve végeztek az egyetemen. Közös munkahelyük volt és együtt laktak. Azt kellene mondanom, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ez azonban nem így volt. Ez nem egy tipikus történet. Miért ugrottunk ilyen nagyot a sztoriban? A válasz egyszerű, de szívszaggató. Azon a napon, mikor Kookie feladta a küzdelmet Tae kegyeiért, elment Soo Hyunhoz és szerelmet vallott. A lány boldogan fogadta, azonban egy kikötése volt, amit ha Kookie megszeg, a kapcsolat rovására megy. Nem találkozhatott többet Jiminnel és Taeval. Sokan felteszik azt a kérdést, hogy miért tett eleget Kookie ennek a kérésnek. Hisz Kookie szerelme Tae iránt mindennél hatalmasabb volt. Akkor hogy bírná ki Kookie Tae nélkül a hátra lévő életét? Azonban ez könnyebb volt számára, mint ahogy mi hinnénk. Nem látta többet, így nem volt hatással rá. Csak az állandó hiányérzet maradt meg benne, amit Tae hagyott maga után. Ezt az űrt azonban igyekezett Soo Hyunnal betölteni. Több, kevesebb sikerrel. Miután Kookie elhagyta az egyetemet, egy évvel barátai után, eltűnt a nagyvilágban és mi nem tudtunk meg róla semmit. Ahogy Jimin és Tae sem. A felhőtlen boldogság, amit szerelmüktől vártak, nem jött el még ennyi év után sem. Minden egyes nap, mikor az utcán sétáltak, azt várták, vajon Kookie felbukkan-e a tömegben. Jiminben olyan gondolatok kezdtek megfogalmazódni, amiket nem tudott kiverni a fejéből. Mi lett volna, ha Kookie nem adja fel? Mi lett volna, ha nem Kookie lépett volna tovább, hanem ő? Miért nem képes igazán boldog lenni Tae mellett és fordítva? Miért emészti fel napról napra ez a meg nem szűnő üresség? Miért nem képes megszabadulni ezektől a zavaró gondolatoktól? Vajon Tae is ezeken gondolkodik? Hová tűnt belőlük a szerelem tüze? Miért nem tud Taera úgy nézni, mint a szerelmére? Már több hónapja egymáshoz sem értek. Olyan, mintha megint csak barátok lennének. Jimin felismerése hatalmas fordulópont volt a két férfi életében. Még aznap leültek és megbeszélték egymással.

-          Én is így érzek, Jimin. Feltűnt, hogy újra megnézem a nőket…

-          Én… randizok is eggyel.

Tae most először nézett bele barátja szemébe, amióta elkezdtek erről beszélni. Rácsodálkozott, majd mikor látta, hogy Jimin komolyan beszélt, megkönnyebbülten felnevetett.

-          Mióta?

-          Nem is tudom. Talán bő két hónapja.

-          Örülök! Remélem, összejön.

-          Tae. Nem furcsa, hogy eljutottunk idáig?

-          Nem értelek.

-          A nagy szerelemből újból… csak egy barátság lett.

-          Mi a baj ezzel, Jimin?

-          Téged ez nem zavar, Tae?

-          Nem. Én örülök, hogy végül így alakult. Nem élhetünk örökre álomvilágban. Igaz?

Tae felállt a kanapéról és a szobája felé tartva megveregette barátja vállát. Közben azon gondolkodott, vajon Kookie mit csinál ebben a pillanatban…

Jimin és Tae már egy ideje dolgoztak egy projekten, ami a cég legfontosabb ügye volt akkor. Egy új idol bemutatására készültek, ami megváltoztathatja a cégük rangját. Az újdonsült idol Amerikából tér majd vissza Koreába, hogy valóra váltsa álmát. Jimin is és Tae is idol szeretett volna lenni, de rájöttek, hogy jobban érzik magukat a színfalak mögött. Tae előadásmódot, mimikákat fejlesztett az idolokon, Jimin pedig a koreográfiáért felelt. Mindketten szerették, amit csináltak, és a nyilvánosság elől is meg tudták védeni az akkor még lángoló szerelmüket. Azonban ahogy ez a tűz kezdett kialudni, az ismertség gondolata egyre jobban motoszkált a fejükben és egyre csalódottabbak lettek, hogy nem éltek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. A csapat sokat dolgozott azon, hogy tökéletesítsék a tervet és kimondottan elégedettek voltak magukkal, még Jiminék is elismerték a munkájukat. Azonban az ő feladatuk akkor kezdődik csak igazán, mikor már az idol jelölt megérkezik. Nagyon izgultak azon a napon, hisz új emberrel ismerkedhetnek meg és új lehetőségek nyílnak meg számukra. Állítólag az idol jelölt tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért és maximalista… Tae szíve hirtelen nagyot dobbant. Amint felmerült benne a gyanú, azonnal indult megkeresni Jimint. Amikor megtalálta, félrerángatta, hogy senki ne hallja őket.

-          Mit csinálsz, Tae? Mindjárt itt van…

-          Tudom! Csak gyere! Figyelj. Van egy rossz előérzetem és nem hagy nyugodni.

-          Mi a baj?

-          Amikor az egyetemre jártunk és Kookie még velünk volt…

-          Igen?

-          Emlékszel, hogy mi volt az álma?

-          Hogy idol lehessen.

-          Azon túl.

-          Nem értem, mit akarsz ebből kihozni, Tae?

-          Amerika! Emlékszel, Jimin?

-          Azt hiszem… egyetem után Amerika volt a cél és utána az idol élet.

-          Pontosan. A másik. Hogy jellemezte a vezetőség az új idolt?

-          Tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért, maximalista… Te jó isten Kookie?

-          Leesett?

Abban a pillanatban kinyitódott a fotóterem ajtaja. A lányok őrült sikoltozásba kezdtek, a fiúk összesúgtak.

-          Nagyon jól néz ki.

-          Bár én is ilyen magas lehetnék…

És megszólalt a jól ismert hang mélyebb, férfiasabb verziója.

-          Üdvözlök mindenkit! Jeon Jung Kook vagyok. Kérem, viseljék gondomat.

Tae és Jimin tágra nyílt szemekkel meredtek egymásra a paraván mögött. Egymás kezét szorították. A világ összes pénzéért nem merték volna kidugni onnan az orrukat. Egy ideig elmegy, hogy itt bujkálnak, de egyszer ki kell menniük innen. Maga a vezérigazgató jött köszönteni az új idolt. A fiúk azonnal megismerték a hangját.

-          Jung Kook. Üdvözöllek itt, a mi világunkban.

-          Örülök a találkozásnak. Köszönöm a megtiszteltetést.

-          Remélem, jól fogod érezni magad köreinkben és a legjobbat hozod ki magadból.

-          Igyekezni fogok.

-          Bemutatom a munkatársaidat.

A vezérigazgató bemutatott mindenkit a csapatból. A zeneszerkesztőt, dalszövegírót, a divattervezőt, a sminkeseket, a fodrászokat, a táncosokat, a fotósokat. Mindenkit, kivéve két embert. A vezérigazgató dühösen szólalt meg.

-          Hol van Tae Hyung és Jimin?

Kookie szemei tágra nyíltak, pupillái hatalmasak lettek. A légzése szapora lett és hirtelen izzadni kezdett. Mit keresnek pont itt? Az ígérete…

-          Hirtelen elszaladtak valahova.

-          Tae megragadta és elmentek.

-          Szóval elmentek. Lesz egy két keresetlen szavam hozzájuk, ha találkozunk. Jung Kook. Jimin a koreográfus, Tae Hyung pedig úgymond a színészi képességeket fejleszti, segít ellazulni a színpadon.

Kookie mosolyra húzta a száját. Ez pont nekik való feladat. Büszkeség töltötte el, ahogy rájuk gondolt. Ők is eljutottak idáig. Megkönnyebbülés.

-          Nézze, vezérigazgató. Ott vannak!

Tae megbotlott az egyik zsinórban, ami elég nagy zajt keltett, ahhoz, hogy észrevegyék őket. Tae szíve ki akart ugrani a helyéről. Lebuktak, innen nincs vissza út…

-          Kim Tae Hyung! Park Jimin! Gyertek elő! Mit bujkáltok ott, mint a gyerekek?

Jimin volt a bátrabb kettejük közül. Miközben megindult, vetett egy megvető pillantást Taera.

-          Szép volt.

Jimin ugyan izgult, de neki Kookie mindig is a barátja volt. Kevesebb vesztenivalója volt, mint Taenak. Lassan oda sétált Kookie elé, majd meghajlás helyett, talán zavarában, vagy talán csak Kookie látványa hozta ki belőle, de megölelte őt. Szorosan, ahogyan azt ennyi idő után szokták. Kookie viszonozta ezt, hisz egyszer úgy is meg kell szegnie a halott menyasszonyának tett ígéretét. Az idol jelölt mélyen szívta be Jimin illatát. Semmit nem változott, így olyan, mint ha visszarepülne a múltba. Egy valami viszont hiányzott neki. Tae még mindig nem bújt ki a paraván mögül. A vezérigazgató mély, harsány hangja törte meg az ölelés okozta csöndet.

-          Ti ismeritek egymást?

A két fiú kibontakozott az ölelésből. Jimin válaszolt.

-          Igen. Egy egyetemre jártunk és szobatársak voltunk több mint két évig.

-          És Tae Hyung?

Mindenki elhallgatott. Jimin lehunyta a szemét, Kookie pedig a paravánt figyelte. Az egyik kolléga indult meg. Megfogta a paravánt és odébb húzta. Tae összekuporodva ült, szemét nedvesség áztatta. Nem tudott felnézni, nem is akart. Az a sok szem… túl sok ember. Túl sok ahhoz, hogy lássák az első találkozását Kookieval. Az idol jelölt, amint meglátta volt szerelmét ebben a helyzetben, automatikusan megindult, hogy vigaszt adjon neki. Szinte futva közelítette meg Taet. Amint oda ért, térdre ereszkedett és szorosan átölelte barátját. Kookie meg volt lepődve saját meghatottságán. Érezte a meleg, sós könnycseppeket legördülni saját arcán…

Mielőtt azt gondolnánk, mindenki boldogan tapsolt, Tae és Kookie egymásra mosolyogtak és minden tökéletes volt, gondoljuk át az egész helyzetet. Mit érezhetett abban a helyzetben Tae… Kookie egy szemvillanás alatt tűnt el a szeme elől és az óta nem látta, nem hallott róla. Hatalmas súly volt ez Tae számára. Azonban annyira megkönnyebbült, hogy valóban boldognak érezte magát ismét Kookie karjaiban. Viszont nem jöttek össze. Kookie odaadta hűségét a menyasszonyának, aki elhunyt szívelégtelenségben. Tae pedig elzárta szívét Kookie elől. A barátságuk viszont erősebb volt, mint valaha.

Az új idol bemutatása hatalmas siker volt, már világszerte mindenhol volt turnéjuk. A cég ismert lett és egyre többen jelentkeztek, hogy ők is idolok lehessenek. A három barát újra együtt volt. Közös szobában, közös barátokkal, közös programokkal, közös hobbikkal, közös múlttal. Itt már nem volt szerelem, ami tönkre tegyen mindent. Nem voltak veszekedések, sem nézeteltérések. A sebek azonban megmaradtak. Valóban boldog a történet vége. Az ember ilyenkor hajlamos magában ezzel lezárni a történetet. De a folytatás mindig ott van a sorok mögött. Én még emlékszem arra, mikor Kookie kijelentette, hogy Tae teljes egészében kell neki. Most, hogy Jimin és Tae között nincs meg a tűz, Kookie magáénak tudhatja Taet. És Tae szívéhez a kulcs ott van nála. Tíz év őszinte, tiszta szeretet…
Rátok bízom a folytatást.

THE END

Amnézia 5.rész

Amnézia

5. rész

Emlékképek

Néha szeretnék eltűnni egy kis időre a világból, néha viszont úgy érzem, nem is tartozom igazán ide. Néha azt érzem, hogy mindennek a központjában, mindenki figyelmének középpontjában én vagyok. Néha azonban úgy érzem, mindenki hátat fordít nekem és senki sem figyel rám. Mindig pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne valakire. Valakire, akinek a figyelme csak rám irányul és senki másra…

A világ, amely most mostohaként bánik velem, forogni kezd. Jung Kook forró kezeinek érintését egyre gyengébben érzem. A szemei, amik tüzesen ragyognak előttem, elmosódnak. Mintha a nevemen szólongatna aggódó, mély hangján… nem hallok tisztán. Minden egyes hang tompán visszhangzik a fejemben. Képek, hangok, szagok és ízek, amik nem innen származnak. Mégis olyan, mintha ebben a pillanatban érnének az ingerek. Egy szép, gondozott kis park a város kellős közepén. A hatalmas hold ezüstös színnel festi be a tájat. Mindenhol nyugalom és csend honol. Kivéve a park legeldugottabb részén. A képek gyorsan váltakoznak, alig kivehetőek a momentumok. Két magas férfi áll egymással szemben, testük megfeszül. A levegő meleg, itt még is olyan fagyos a hangulat. A szívemben a hideg és a meleg találkozik, és harcot vívnak egymással. A férfi, akit mindenkinél jobban szeretek, a tiltott gyümölcs bántja a másik férfit, aki szintén sokat jelent nekem. A másik kép már az, amikor a hőn szeretett férfi elbiceg, a másik pedig a földön fekszik vérző orral, könnyező szemmel. Nem sír… a fájdalomtól könnyezik. Leguggolok mellé, és megsimogatom a fejét, közben az elhaladó, egyre halványuló alakot figyelem. Szívem kettészakad, és a szememen keresztül vérzek. A könnyeim megállíthatatlanul hullnak alá. A földön fekvő férfi nehezen felül és végigsimítja ujjai hegyét az arcomon, majd az ajkaimon. Könnyáztatta szememmel, amin keresztül mindent homályosan látok, ránézek.

-          Sajnálom, Kookie. Megszegtem a szavam.

A pillanat egy tört része alatt kerültem a parkból egy bézs színű, meleg, ismerős illattal teli szobába. Testem magától reagál a teleportálásra. Mellkasom hirtelen megszívom levegővel, miközben fekvő helyzetemből felülök. Zihálva kapkodom a levegőt, az elmém zavaros, semmit nem értek. Álomban vagyok, vagy az előbb álmodtam? Az agyam kegyetlen játszmát játszik velem. Megtévesztenek az élethű ingerek. Érzem Kookie… Jung Kook ujjait az arcomon, a meleg levegőt, amit hirtelen szívtam be meglepettségemben, a kettészakadt szívemet… kezemet lassan a szívemhez emelem. Hevesen, határozottan és összefüggéstelenül kalapál. A szememen keresztül most is minden olyan homályos. Pislogásomra egy könnycsepp hullik le a szempilláimról. Olyan valóságos és fájdalmas volt ez a pár pillanat… Gondolatmenetemet megtöri egy halk nesz. Az ajtó kilincse lassan, halkan mozdul, az ajtó nyikorogva kinyílik. A mögötte megjelenő férfit meglátva szívem kezd megnyugodni, nem kalapál, de még mindig hevesen ver. Jung Kook lassú, kimért léptekkel közelít felém. A tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit. Olyan kifejezéstelenné vált. Mikor megérkezik mellém, leül az ágyam szélére és csak néz. A csönd hatalmas súlyként nehezedik rám. Nem tudom, mi történt velem az elmúlt ismeretlen időben, de az hatással volt rá is. Óvatosan megemeli a kezét és ráhelyezi az enyémre. Ujjai enyhe nyomást keltenek. Kicsit erősen fogja a kezem.

-          Jól vagy, Ji Na?

A hangom rekedten szólal meg. Megköszörülöm a torkom, de ettől se jobb.

-          Kookie… tényleg megszegtem a szavam?

Jung Kook arca most olyan, mint akit képen vágtak. Küzd a szótlansága ellen. Nehezen jönnek ki a szavak a száján.

-          Ji Na. Soha nem szegted meg a szavad. Mindig minden ígéreted és szavad komolyan vetted. Kivéve egyet.

-          És mi volt az?

Jung Kook ráharap a szája szélére. Kezei még szorosabban szorítják az enyémeket.

-          Azt ígérted nekem, hogy el fogod felejteni Nam Joont. Azt mondtad, a próbálkozásaim nem hiába valók és nem szeretnél hamis szavakba bocsátkozni. És hogy higgyek neked. Én hittem a szavaidnak és benned is, Ji Na.

-          Nem sikerült… igaz?

-          Nem.

Kínos, hosszú csend… nyomasztóak mostanában a rám nehezedő csendek.

-          Mi történt este a parkban, Jung Kook?

-          Előbb még Kookie voltam.

Jung Kook halvány mosolyt erőltet, de csak a keserűséget látom. Rosszabb, mintha nem is próbálkozna. Kookie… hogy jutott eszembe becézni valakit, akit csak pár órája ismerek? Mintha az álmomban is így hívtam volna. Ezek szerint nem álom volt, hanem egy emlék.

-          Mire emlékszel, Ji Na?

-          Képeket láttam… te és Nam Joon összetűzésbe keveredtetek. A végén ő elment, de te ott maradtál vérző orral. Akkor mondtam neked, hogy megszegtem a szavam.

Jung Kook lehajtott fejjel válaszol. Mint ha szégyellne valamit.

-          Akkor szakítottál velem.

A szívem megint zakatolni kezd. Szakítani? Mi jártunk? És miért hagytam ott egy ilyen nagyszerű fiút? Nam Joon? Ő lenne az egyetlen, akiért bárkit eldobnék magamtól…

-          Azt mondtad, megszegted a szavad, mert nem tudod elfelejteni őt. Akármilyen erőfeszítéseket is teszel, nem megy. És hogy nem akartál velem játszadozni. Elfogadtad a szerelmem, de nem tudtad viszonozni. És hogy tudod, milyen következményekkel jár, ha ti ketten együtt vagytok, de vállalod. Aznap beszéltünk utoljára.

-          Ennyire kerültelek volna téged?

-          Nem.

-          Te kerültél engem?

-          Nem, Ji Na. Az után történt a baleseted. Amikor Nam Joon után rohantál, hogy ezt elmondd neki, elütöttek. Nam Joon nem is tudhatta ezt meg. Bennem pedig volt annyi önzőség, hogy nem mondtam el neki.

Megint az a nyomasztó csönd… össze akartam jönni Nam Joonnal? Lehetetlen. Nem lehetek vele együtt, hisz a testvérem és már szerelmes valakibe. Nem lehetek ilyen instabil személyiség. Én erős vagyok, határozott és tudom, mi a helyes út. Biztos nem az, hogy Nam Joonnal járok…

-          Jung Kook? Nam Joon már együtt volt a portás lánnyal, mikor velem ez megtörtént?

-          Nem. Csak te léteztél Nam Joon számára. Soha nem nézett rá egy nőre sem rajtad kívül még akkor sem, ha tudta, hogy ez a kapcsolat lehetetlen. A színésznőkkel, akikkel szerelmespárt játszott, mindig össze akarta hozni a sajtó, de ő megmondta nyíltan a világnak, hogy nincs párkapcsolatban, de már szeret valakit. És nem fog túllépni rajta, úgyhogy ne hozzák össze őt senkivel.

-          Színésznő társak? Nam Joon színész?

-          Színész és modell. Valamint kiváló rapper.  Ő a legjobb férfi színész a cégnél. De van nála jobb. Egy nő. A cég arca és képviselője.

-          Ki az, aki még nála is jobb?

-          Te.

-          Én?

A mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed. Alig kapok levegőt, a torkom kiszáradt és nem hiszem el, amit hallok. Nem vagyok képes hinni neki.

-          Nem hiszek neked, Jung Kook. Sajnálom.

-          Miért nem hiszed el?

-          Mert nem vagyok ilyen nagyszerű ember, azért. Egy szerencsétlen vagyok, aki szerelmes a saját öccsébe, nincs munkája, a szülei hazudnak neki, elszökik otthonról, mint egy tini és idegenekkel beszéli meg a legnagyobb fájdalmait. Nem vagyok színész, Jung Kook. Azt nem tudom, ki vagyok, nem még hogy más szerepekbe éljem bele magam. Ahhoz tudnom kéne a saját gyengeségeimet, erősségeimet, tulajdonságaimat, hogy én mást elemezzek ki és alakítsak egy színpadon.

-          Nem színpadon, hanem kamera előtt. Te film és dorama színész vagy. És pont azért vagy az, aki vagy, amit az előbb mondtál. „ Ahhoz tudnom kéne a sajátomat, hogy mást alakítsak.” Mikor interjúd volt és megkérdezték, mi a sikered kulcsa, azt válaszoltad: „Az ember csak akkor képes mást alakítani, ha ismeri saját magát. Ha nem, könnyen válhat a szerepe rabjává, és elvesztheti azt, aki valójában.” Én ekkor láttalak először életemben, és azonnal beléd szerettem.

Nem tudok hinni neki. Túl fényes, túl filmbe illő, túl abszurd. Én, mint egy cég arca és kiváló színésze, aki ilyen bölcs dolgokat mond a nagyvilágnak, akire felnéznek, akit mindig figyelnek, nem tudom elképzelni saját magam. Jung Kook nem tudom meggyőzni és ezt ős is tudja.

-          Tudod mit, Ji Na? Menjünk be Yong Gihoz és győződj meg róla a saját szemeddel.

-          Ő ki?

-          Egy nagyon jó barátunk. Az egyik legnagyobb bizalmasod volt mindig is, és neki minden anyag megvan rólad, még a vágatlan részek is, házi videók, minden.

-          Miért van rólam ennyi minden nála?

-          Nem azért, mert szerelmes, ne ijedj meg. Te kérted meg, hogy ezeket őrizze meg neked.

-          Miért kértem volna tőle ilyesmit?

-          Ezt én sem tudom. Nem kötötted az orrára.

Meglepő dolgokat hallottam Jung Kooktól. Eddig ő az egyetlen, aki alátámasztható információkkal szolgált nekem. Viszont a gondolat, hogy lássam saját magam… a régi önmagam… riaszt. Nem kellett sokat sétálnunk és már itt is vagyunk Yong Gi ajtajánál. Belépünk az ajtón, és megpillantom az illetékes személyt. Alacsonyabb, mint Jung Kook. Szőke haj, pici mandulaszemek és gyönyörű, fehér arc. Ő is egy szép férfi. Csak ilyen tökéletes pasikkal voltam körbe véve és nekem Nam Joon kellett? Pedig olyan sok lehetőségem lett volna másokba beleszeretni… utálom a régi önmagam. Yong Gi tágra nyílt szemekkel figyel. Szája mosolyra húzódik, de óvatosan közeledik felém. Illedelmes, hogy nem akar úgy lerohanni, mint Jung Kook.

-          Szia, Ji Na! Rég találkoztunk.

-          Szia.

-          Borzalmasan nézel ki. Tudsz róla?

Úgy cseveg velem, mintha mi sem történt volna… nem tudom, hogy viszonyuljak ehhez. Tetszik a közvetlensége, de nem kéne először közelről megismernem újra?

-          Hát, köszönöm a bókot. Tudod, hogy kell levenni egy nőt a lábáról.

Yong Gi felnevet. Édes mosolya van.

-          Semmit sem változtál. Tudod, hogy ki vagyok?

-          Yong Gi, állítólag a bizalmasom és… a videóim jelenlegi tulajdonosa.

-          Pontosan. Nos, gondolom a videókért jöttél.

Hátat fordít nekem és elindul az ágya felé. Benyúl az ágy alá, aminek következtében az ágy fa keretéből kipattan egy kis retesz. Észre se lehet venni, úgy eltűnik a szemem elől. Kivesz belőle egy rózsaszín adathordozót… most nem jut eszembe a neve, és bedugja a gépbe.

-          Amióta megkaptam tőled, nem néztem meg, mi van rajta. Annyit mondtál, hogy videók. Itt is vannak. Mindegyiknek van címe. Első fotózás, fellépések, sorozatok, házi kamera,  interjúk. Mire vagy kíváncsi?

-          Legyen a házi kamera.

Megfogok egy széket és Yong Gi mellé teszem, majd ráülök. Sok anyag van rajta, ezt mind végig nézni, lehetetlen. A házi kamera mappában van egy „gyanú” nevezetű videó. Megfogott a címe, ezért a választásom arra esik. Egy kis összejövetelen vagyunk, ahol sok a számomra ismeretlen arc. Magamat figyelem a képernyőn. Teljesen más hatást keltek most. Az ottani énem szép, rendezett ruhában van, gyönyörű, szolid sminkkel és kibontott, fenék alá érő hajjal… eltűnt a hajam? Most csak a hátam közepéig ér… egy kis baráti csevegés zajlik ott, én mégis kimért, határozott és megfontolt vagyok. Ilyen lenne a régi énem? Aztán Yong Gi észrevesz valamit, ami megmagyarázza a viselkedésemet.

-          Látod ott a lányt?

-          Igen.
- Na, ő Jan Di. A legjobb barátnőd.

-          Az enyém?

-          Igen. Habár sűrűn panaszkodtál hogy néha furán viselkedik veled, de nagyon szereted. Ezen a videón, ha megfigyeled, a háttérben flörtölni próbál Nam Joonnal.

-          A legjobb barátnőm?

-          Igen. Te is látod. A viselkedésed itt elég fura, mert soha nem vagy ilyen kimért, itt azonban igen. Én viszont nem hallottam róla, hogy veszekedtetek volna bármikor is Jan Dival. Nem hiszem, hogy elmondtad volna neki, hogy tudsz erről.

-          Nekem ez sok, fiúk. Én…én most ezt nem szeretném tovább nézni.

Yong Gi ennek ellenére nem kapcsolja ki a videót, hanem tovább elemzi, amit én már csak tompán hallok. A világ megint forogni kezd. Minden igazi inger eltűnik, és átveszik a helyét az emlékekben érzékelt ingerek. Érzem, hogy melegem van és rázkódom. A lábam magától mozog. Futok a parkon keresztül, mikor megpillantom Nam Joont az út túlsó felén. Kiáltok egyet, mire szerelmem megfordul. Mikor már épp lépek le az úttestre, a zebrára, egy autót hallok közeledni, de nem törődöm vele, hisz az utam zöld. Annyit látok, hogy Nam Joon ijedten néz jobbra, majd vissza rám és megindul felém. Mikor jobbra nézek, az autó már olyan közel van hozzám, hogy esélyem sincs kitérni. A sofőr nem fékez, én pedig a kezemmel próbálom védeni magam. Egy ismerős alakot látok a volánnál, de nem ismerem fel. A következő emlékem már a fájdalom, és hogy Nam Joon fölém hajol, szólongat, majd minden sötét lesz és az elviselhetetlen fájdalom is megszűnik.

A szemeimet kinyitva azt tapasztalom, hogy a földön heverek kiterülve, a fiúk a kezeimet és a lábaimat lefogva térdelnek és aggódva figyelnek. Nehezen felülök, de érzem, hogy az izmaim feszülnek, mintha görcsben lettek volna. A hajam és ruhám csurom víz, államon folyik az izzadtság. A torkom ki van száradva és iszonyatosan fáj. Nem jön ki hang a torkomon. Kookie aggódva szólal meg.

-          Ji Na. Ez már a második rohamod a mai nap. El kell menned orvoshoz. Öntudatlanul rángatózol és ordibálsz, nyögdécselsz. Nem hinném, hogy ez normális.

Para 7.rész

Para

7. rész

# Kookie kiszáll? #

Nyugodtság. Türelem. Megfontoltság. Önmegtartóztatás. Ha az ember ezeket a tulajdonságokat hallja, egyből tudja. Tae ezeknek a megtestesítője. Volt. A szerelem boldoggá tesz. A szerelem megszépít. A szerelem kiegyensúlyozottá tesz. Ha nem abban a helyzetben vagy, mint Tae. Egyik pillanatról a másikra vált türelmetlenné. Nincs egy nyugodt perce, mióta rájött az érzelmeire. A legnagyobb fordulópont azonban az volt, mikor rájött, hogy két viszonzatlan szerelme viszonzásra talált. Az ember azt gondolná, hogy a viszonzott szerelem boldogságot és szép jövőt kínál. Itt azonban nem. Tae tettei előtt nem gondolkodik, és nem fogja vissza magát. Szöges ellentéte annak, ami volt anno. Én elgondolkodnék… a szerelem tényleg egy pozitív dolog? Vagy talán csak rosszat hoz? Nem jelenteném ki határozottan egyiket sem. Mindkét meghatározás túl szélsőséges. A dolgok itt túlságosan is összefüggnek. Nem lehet minden tökéletes. És a szerelemben sem lenne öröm, ha nem lennének rossz pillanatok. De Tae úgy érzi, ez már túl sok. Nem bírja tovább…

2 nappal később

Tae a fához szögezte Soo Hyunt. Jimin nem tudott megmozdulni. Nem látta még így kifordulva magából Taet. Hosszú pillanatok alatt esett le neki, hogy szajhának hívta első szerelmét és éppen, hogy nem fojtogatja. De nem tudott ellene fellépni. Saját meglepetésére lenyűgözte, amit Tae csinált. Férfiként viselkedik, a szerelmét védi. És a mondat, ami elhangzott telt ajkain keresztül… „megengedtem, hogy Jimint elvedd tőlem.” Jimin szíve őrülten zakatolni kezdett. Tae lemondott róla? Ilyen könnyen tovább lép? Persze, hisz ott van neki Jungkook. Jimin testén végigfutott egy érzés, ami teljesen megváltoztatta a gondolatmenetét. Nem engedheti meg, hogy Kookie elvegye tőle. Nem érdekli, ha Tae nem tud dönteni, de nem akarja elveszíteni. Hajlandó osztozni Kookieval… osztozni? Ez nem úgy hangzik, mintha egy tárgyon veszekednének? Gondolatmenetét Kookie szakította félbe.

-          Tae! Engedd el! Semmi bajom.

Tae szemei égtek a dühtől. Engedett a szorításon, de nem hagyta elmenni a lányt. Hangja mélyen zengett.

-          Miért ütötted meg?

A lány köhögött, miután Tae már nem szorongatta. Alig tudott beszélni, de jobbnak találta, ha válaszol.

-          Bántotta Jimint.

Talán jobb lett volna, ha nem szólal meg. Tae ismét szorosan ráfonta kezét a lány nyakára, aki alig kapott levegőt. Kookie nem tudta tovább nézni. Odament és nehezen, de lefejtette Tae ujjait, majd a lány és közé állt. Hátat fordítva Soo Hyunnak. Muszáj volt. Tae egy másodperc alatt újra megteszi, ha Kookie nem figyel. Jimin jelen pillanatban használhatatlan volt bármire. Tae arca már vörös volt a méregtől. Soha nem utált még senkit. Ez a lány azonban felért számára egy tucat emberrel.

-          Ő bántotta Jimint? És te mit csináltál vele, amikor egy leukémiás ember mellett döntöttél helyette? Te nem bántottad meg? Ott hagytad. Sokkal nagyobb fájdalmat okoztál neki. És még én hülye azt hittem, hogy megváltoztál és boldogabb lehetne Jimin melletted.

-          Leukémiás?

Jimin hangja villámként csapott le a többiekre. Legalább annyira égett a szeme, mint Taenak az előbb. Elindult Soo Hyun felé, aki hátrálni kezdett. Megállt Kookie mellett, aki kitette a kezét, hogy megvédje a lányt Jimin haragjától is.

-          Szóval… mi azért szakítottunk, mert egy leukémiás fiú szerelmes volt beléd és te… vele maradtál?

Soo Hyunnak alig volt hangja, halkan és rekedten válaszolt.

-          Igen.

-          Azt gondoltad, hogy ezzel megnyugtatod a lelkiismeretedet és minden meg lesz bocsájtva neked? Ugye eltaláltam?

-          Nem.

-          Akkor?

Jimin megemelte a hangját. Remek alkalom ez arra, hogy végleg kiverje a fejéből ezt a lányt.

-          Én… gyerekkorom óta ismertem. Szerelmes voltam belé. Vele akartam járni, de ő mindig elutasított. Aztán összejöttem veled. Utána mondta el, hogy beteg. És hogy mindig is szeretett, és nehéz neki így látni engem. Nem akar magához láncolni, mert tudta, hogy hónapjai vannak hátra. Vele akartam tölteni ezt a kis időt. Viszont beléd szerettem. És nem tudtalak volna megcsalni. Ezért mérlegeltem. Veled még találkozom. De őt örökre elveszítem. És nem akartam úgy elbúcsúzni tőle örökre, hogy ne teljesült volna be a szerelmünk. Ezért nagy fájdalommal, de szakítottam veled. Életem legszebb korszaka volt a veled és a vele töltött idő, és életem legrosszabb szakasza volt, mikor el kellett szakadjak tőletek. És tudom, hogy többet nem leszek boldog. De te még az lehetsz. Mindig ebben reménykedtem, hogy ha már én nem, legalább te élj teljes életet. Sajnálom. Balga dolog volt tőlem újra összejönni veled és felszakítani a sebeidet. Ez a kapcsolat halott, Jimin. Ne csináljuk tovább. Szeretlek, megvédelek, de nem tudlak teljes szívvel. A másik fele már foglalt.

Kookie hatalmasra nyíló szemekkel nézte Soo Hyunt. Tae kicsit elszégyellte magát. Ő meg volt győződve róla, hogy teljesen önző célzattal tette, amit tett. Jimin azonban nem lepődött meg annyira, mint a két barátja. Most azt a lányt látta maga előtt, akibe anno beleszeretett. Dühe eltűnt, helyét átvette az együttérzés. Oda ment a lányhoz és megölelte. Tae gombócot érzett a torkában. Nem szerette, ha Jimin mást ölelget. Mikor viszont ránézett Kookiera, észre vett valamit, amit csak akkor látott, mikor kettesben voltak. Viszont most Kookie nem őt nézte, hanem Soo Hyunt. Tae elhessegette a gondolatot és elindult vissza a szobába. Barátai a szobánál érték utol. Mindenki leült az ágyára. Jimin része még üres volt. Most cuccozott el, de holnap már cuccozhat is vissza. Nagy csönd után elindított egy beszélgetést.

-          Fiúk. Gondolkodtam.

-          Szoktál olyat is?

Kookie hangjában nagy él volt. Jimin szokásosan poénként vette fel, de tudta hogy barátja nem annak szánta.

-          Én nem akarom elengedni Taet. És úgy döntöttem, hogy nem érdekel, ha… ha egyszerre kettőnkkel is jársz, Tae. Én csak… veled szeretnék lenni.

Tae rácsodálkozott Jiminre. Kookie értetlenül nézett. Hangjából kis megvetés hallatszott.

-          Te nagyon hülye vagy. Nincs benned legalább egy kis tartás?

Jimin haragosan nézett barátjára.

-          Nem érdekel. Szeretem. Te nem tennéd ezt meg? Vagy te nem szereted ennyire, mint én?

Kookie tekintetét az ablakra emelte. Hosszas csönd után megszólalt.

-          Én azt hiszem… kedvelem Soo Hyunt.

A hangulat nyomasztó lett. Tae szíve majd szét szakadt. Annyira szerette Kookiet és olyan biztos volt benne, hogy vele fog össze jönni. Már bele élte magát. Akkor nem szereti őt ennyire? Jimin mérgesen csattant fel.

-          Miket beszélsz? De hisz nem is ismered! Ennyit ér az, amit eddig megtettél Tae szerelméért? Vagy ez egy fellángolás volt?

-          Nem volt fellángolás. Még mindig nagyon szeretem őt.

Kookie ránézett Taera. A tekintete komoly volt.

-          Szeretlek, Tae. De úgy gondolom, hogy ennek a kapcsolatnak így nincs jövője. Soo Hyunban viszont megtaláltam azt, amit egy lányban sem a korosztályunkból. Érett, tapasztalt, szép lelke van. Bele tudok szeretni.

Tae most szólalt meg először.

-          Ahhoz Soo Hyun beleegyezése is kell.

-          Ne aggódj miatta.

Jimin a két fiú között váltotta tekintetét. Részben örült ennek, hisz Tae az övé lehet. Részben viszont nem tetszett neki, hogy az ex barátnőjével akar összejönni.

-          És mi van azzal, amit a betegszobában mondtál? Hogy nem tudod megtenni egy nővel sem mert engem szeretsz? Az már a múlté? Vagy ilyen hullámokban jönnek az érzelmeid? Úgy viselkedsz mint egy 12 éves kislány.

-          Tae. Te nem tudsz dönteni, kit válassz. Én megteszem helyetted. Soo Hyun mellett el tudom képzelni a boldogságot.

-          Mellettem nem?

Kookie lesütötte a szemét.

-          Nekem teljes egészében kellenél, Tae. Nem kaphatlak meg, de én Jiminnel ellentétben tovább tudok lépni.

A fiúk nem tudtak megszólalni. Ez most váratlanul érte mindkettőjüket. Kookie és Soo Hyun…

-          Ha most nem haragszotok, megyek és megkeresem Soo Hyunt.

Kookie kiment a szobából ott hagyva a két teljesen megdermedt barátját. Jimin és Tae nem szólaltak meg, csak nézték egymást. Nem tudták, mit mondjanak. Ketten lehetnek együtt? Problémák nélkül? Kookie nélkül? Ez így nem olyan…

Amnézia 4.rész

Amnézia

4.rész

Egy új szerelem kezdete?

Egy édes csók a szeretett személytől. Amire egy szerelmes ember a legjobban vágyik. Édes volt, talán túlságosan is. Miután felébredtem, arra eszméltem, hogy a szobámban vagyok. Egy ideig abban a hitben voltam, hogy mindent csak álmodtam. De rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. A számat megnyalva érdekes, szokatlanul édes ízt éreztem. Pont olyat, mint amilyen Namjoon csókja volt. Mikor rájöttem, mi történt, azonnal berontottam Namjoon szobájába, ami teljesen üres volt. Semmi jele nem maradt annak, hogy Namjoon valaha is itt lakott volna. Az illata azonban még enyhén érezhető volt. Lerohantam a lépcsőn és befutottam a konyhába, ahol apa épp újságot olvasott a kávéját kortyolgatva, anya meg főzött. Mint mindig. Jelenlétem feszültséget szabadított fel a konyhában, a szüleim engem bámultak. Hevesen verdeső szívemmel küszködve szólaltam meg.

-          Hol van Namjoon?

Kérdésemre nem érkezett válasz. Anyáék visszatemetkeztek a napi rutinba. Kezdtem idegessé válni. Tudtam, hogy itt valami nem stimmel. Tudtam, hogy sok titok van, amit valamiért nem fednek fel előttem. Még mindig tudom. Szinte már kiabálva szólaltam meg ismét.

-          Válaszoljatok, kérlek! Hol vannak a cuccai?

-          Viselkedj, Ji Na. A szüleid vagyunk, tudd, hol a helyed.

Apa szavai kemények voltak, még is igazak. Ennek ellenére még sem tudtam elviselni, hogy nem kapok választ. Hisztérikus lettem, követelőző, tudni akartam, hol van a szerelmem. Választ nem kaptam, de elértem, hogy most itt ülök a szobámban, háttal az ajtónak dőlve, ami kulcsra van zárva. Kívülről. Órákon keresztül vertem az ajtót és ordibáltam, de semmi haszna nem volt. Nem tudom, mióta ülök itt vörösre sírt szemekkel és vérző kézzel, de elég régóta ahhoz, hogy feladjam. A nap ideje is lassan lejár. Gyönyörű napnyugta van ma. Mégsem tudom élvezni ezt a ritka szép tájat. Az ablakomból olyan, mint egy élethű festmény. Erőtlenül mozdítom meg a lábam. Teljesen elgémberedtem. Olyan érzés, mintha hangyák mászkálnának a bőröm alatt. Megerőltetem magam és lassan odabicegek az ablakhoz. Ahogy a nap halvány, narancssárga fénye megvilágítja arcom, visszatükröződik az üvegen. Botrányos a kinézetem. Hol van a kitartás és a remény? Reménykedni mindig kell. Különben semmi értelme az életnek. És mindig, mindenre van megoldás. Miért pont erre ne lenne? Ahogy a saját tükörképemet nézem, megpillantom a megoldást. Az ablakomról ki lehet mászni a tetőre, onnan pedig már könnyű a lejutás. Csak esni kell. Gyorsan összeszedem, amire szükségem van. Pénztárca, iratok, pár ruha és a telefonom, amiből anyámék kivették a SIM kártyát, de bárhol tudok szerezni másikat. A számok úgy is a telefonomban vannak elmentve. A kis motyómmal, amivel nem juthatok túl messzire, kimászom az ablakon. Halkan lépkedek, nehogy meghalljanak. Amikor oda érek a tető szélére, megtorpanok. Hogy jutok innen le? Ez magasabb, mint amilyennek lentről tűnik. Muszáj lesz leugranom, különben nem jutok ki ebből a börtönből. Nem is értem. Túl idős vagyok én a szobafogsághoz. Behunyom a szemem és elrugaszkodom. Egy rövid zuhanás után éles fájdalom hasít a bal lábamba, majd térdem és a tenyerem is földet ér. A bokám. Érzem, hogy lüktet, de tovább kell mennem. Hangos volt az esés, csak másodpercek kérdése és apa kint lesz hogy körbe nézzen. A sövény mellett vannak a fák, amik arra várnak, hogy apa feldarabolja őket. Négykézláb botorkálok oda a halomhoz és megpillantok egy szimpatikus, vastagabb botot. Elveszem és óvatosan ráterhelem a súlyom, majd a jobb lábamra állok. Nehezen kiegyenesedek. A bot segítségével amilyen gyorsan csak tudok, kimegyek az utcára a buszmegállóba. Rövid idő telik el és már jön is egy busz.

-          A végállomásig kérnék egy jegyet.

Egész végig a házunk irányába nézek. Nehogy apa észrevegyen és megállítsa a buszt. Kifizetem, leülök és elbújok az ülések mögött. Elmegyünk a házunk mellett, de nem látok mozgást. Akkor eddig megmenekültem. Lassan telik az idő, de megérkeztünk végre. Elsétálok oda, ahol tegnap voltam. Az üvegpalota sötét. Senki nincs bent? Az ajtó sem nyílik. Úgy tűnik, elkéstem. Itt kell éjszakáznom? Valószínűleg igen. Leülök az egyik cserép mellé a sötétbe. Nem ismerem a belvárost, de veszélyes egy lánynak itt éjszaka. Még a külvárosban is az. Magamra húzok egy pulcsit, amit betettem a táskámba. Hirtelen hangokat hallok. Nevetések. Két embert pillantok meg a lámpa fényében. Közelebb húzódom a cseréphez és összehúzom magam, amilyen picire csak tudom. Az egyik egy lány, a másik egy fiú. A fiút tanulmányozva rájövök, hogy Namjoon az. Ahogy eljut a tudatomig a felismerés, a szívem hevesen ver a boldogságtól. Már épp mozdultam volna, mikor olyat látok, amit soha nem akartam. A lány megcsókolja Namjoont. Alig tudom felfogni a jelenetet. Ez képtelenség. Nem történhet meg. Ez egy olyan szenvedélyes csók, amit nem csinálhatna mással csak velem! Legszívesebben kiugranék innen, ha tudnék. De annyira bedagadt és fáj a lábam, hogy nem tudok megmozdulni. Ahogy próbálok megszólalni, egy hang sem jön ki a torkomon. Ennyire nem lehetek gyenge. Namjoon és a lány abbahagyja a csókolózást és elindulnak felém. A bejárat felé. A lány az öcsémbe karolva, szinte csimpaszkodva közelíti meg az ajtót. A fény a lány arcára vetül, aki boldogan mosolyog. Felismerem benne a portás lányt…. He Ji… a szívembe markol a fájdalom. Ilyet még nem éreztem. Bemennek az ajtón. Amint becsukódik mögöttük, kitör belőlem a zokogás. Hát ezért ment el Namjoon. Akkor tegnap is azért volt itt, hogy ide jöjjön a lányhoz… én meg utána jöttem, mint egy bolond…

-          Britney, állj meg!

A hang közelről jött. Azonnal abba maradt a sírásom. Britneyt pillantom meg, amikor felnézek a tenyeremből. Felém rohan. Fényes bundája fodrozódik, hosszú, lógó füle és kilógó nyelve       hátrafele csapódik. Oda ér hozzám, és agyon nyalogat.

-          Szia, Britney! Ne nyalj!

A bokámba hasít a fájdalom, mégis mosolygok. Britney, a világon az egyetlen élőlény, aki szeret, itt van velem.

-          Britney, mit találtál?

Egy édes férfi hang szólalt meg Britney mögött.

-          Lábhoz!

Britney a férfi lába mellé ült. Ahogy felnézek, a szívem gyorsan kezd verni. Egy olyan helyes férfit, fiút látok magam előtt, mint még soha. Egyedül Nam Joon néz ki jobban nála. Világosbarna, szinte szőkés haj. Magas, izmos fiú. Fekete trikóban és fekete mackónadrágban áll előttem. Leguggol elém. Az arcomat próbálja fürkészni. Kis csönd után megszólal. A hangja szinte bekúszik a fülembe és érzem, hogy hatással van rám.

-          Szóljon, ha tévednék. De nem Ji Na-hoz van szerencsém?

Meglepődöm.

-          De.

-          Jeon Jung Kook vagyok. A legfiatalabb modell az ügynökségnél. Örülök, hogy megismerhetem

.
Olyan, mintha Jung Kook várt volna valami reakciót vagy megjegyzést. De semmi nem jön a számra. Szokták azt mondani egy férfira, hogy gyönyörű? Mert nekem most úgy kiürült az agyam, hogy csak ezen tudok gondolkodni. Ez a férfi… férfi? De hisz ő egy kisfiú… ez a fiú tényleg nagyon szép. Végignézek rajta. A könyöke a térdén van, ahogy guggol. Azok az izmok… az a nyak… ez az egész fiú…és azaz érdeklődő, csillogó, kíváncsi szem… megtetszett? Nem! Nekem Nam Joon tetszik, aki nemrég még egy másik lánnyal csókolózott…

-          Ji Na? Megkérdezhetem, hogy mit keres itt este a sötétben?

Kirángatott a gondolataimból, de a mámorból amit a testem most produkál, abból ezzel a hanggal… sajnos nem tud. Csak ront a helyzetemen. De miért is ragaszkodom én Nam Joon-hoz? Hisz a testvérem. És van barátnője. Innentől kezdve szabad vagyok.

-          Elszöktem.

-          Elszökött? Honnan?

-          Otthonról.

Jung Kook tekintete megkeményedett. Kicsit megharapja a szája szélét. és csak az után szólal meg.

-          Van hol aludnia?

-          Nincs.

-          Szeretne bejönni éjszakára?

-          Oda be?

-          Persze. Van szabad hely. Miért aludna itt, ha kényelmesebb helyen is lehet?

Bólintok. Megpróbálok lábra állni, de nem megy. Egyre jobban lüktet a lábam. Jung Kook azonnal a segítségemre siet és felsegít.

-          Mi történt a lábával?

-          Szerintem eltört, ahogy leugrottam a tetőről.

-          Mit csinált?

-          Nem fontos.

-          Mindenesetre bátor dolog volt, Ji Na.

-          Ne használd a formalitást. Zavar. Tegezz nyugodtan.

-          Rendben van, köszönöm.

Jung Kook segítségével gyorsabban tudok haladni. Bent jóval melegebb van, mint kint. Beszállunk a liftbe és csak a huszonegyedik emeleten szállunk ki. Jó magasan vagyunk. Innen biztos nem ugranék le a tetőről. Jung Kook bekísér egy szobába. Hangulatos. Meleg színekkel van berendezve és tágas. Több ajtó nyílik a valószínűleg nappali helységből. Az egyik sarokban egy bárpult van. Tehát ilyen a modellek élete. Fényűzés és kényelem. Amire én is vágynék. Jung Kook leültet a kanapéra.

-          Kérsz inni valamit?

-          Nem, köszönöm.

-          Nos, a helyzet a következő. A lányoknál az összes ágy foglalt. A fiúknál van csak hely, ott vagyunk most. Az utolsó, huszonkettedik emelet a lányoké. Innen nyílik egy ajtó egy folyósóra, ahol a hálók vannak. Nincs ugyan külön szoba, de nálam van egy hely.

Meglepettségemet nem tudom leplezni. A mellkasom gyorsan kezd emelkedni és süllyedni. Jung Kook is valószínűleg észrevette, mert azonnal hozzáteszi.

-          Ne aggódj, két külön ágy a szoba két végén és függönnyel elválaszthatjuk. Nagy szoba, szóval nem lesz gond. Van fürdő is a szobákhoz külön. Először azonban azt ajánlom, hogy csináljuk meg a lábad.

-          Nem kell, köszönöm! Jól vagyok.

-          Legalább hadd fáslizzam be. Mindjárt jövök.

Jung Kook odarohant a lifthez és eltűnt az ajtó mögött. Egyedül vagyok. De mit is mondott? Ez a fiúk részlege, nem? És itt hagy egyedül? Nem valami kedves tőle…

-          Ji Na?

Hátra kapom a fejem. Nam Joon áll mögöttem, tágra nyílt szemekkel. Nem tudok a szemébe nézni. Leveszem tekintetem róla és hátat fordítok neki.

-          Már megint itt vagy? És most még a fiú részlegbe is bejutottál?

-          Szia, Nam Joon.

Nam Joon leül velem szembe. Nem hiszi el, amit lát. Én se hittem el, amit lent láttam…

-          Hogyan?

-          Mit?

-          Hogy jutottál ki otthonról?

-          Kimásztam a tetőre és leugrottam. Felültem a buszra és itt vagyok.

-          Miért?

-          Hogy érted, Nam Joon?

-          Miért nem jó neked otthon a békességben? Miért kell ide jönnöd újra és újra?

-          Tudom, hogy zavarok.

-          Nem erről van szó, Ji Na.

-          De, erről van szó. Láttalak.

-          Mit láttál?

-          Téged, és He Ji-t. Épp összeölelkezve csókolóztatok a bejárat előtt.

Nam Joon tekintete megkeményedett, arcvonásai megrándultak. Hátradőlt a fotelban, és összekulcsolta a karját a mellkasán.

-          Miért költöztél el, Nam Joon? Amiatt a lány miatt?

-          Féltékeny vagy?

-          Ja, tényleg, igazad van. Testvérek vagyunk és túl kell lépnünk a múlton, amire rohadtul nem is emlékszem, csak annyit tudok, hogy fontos vagy számomra. De legalább közölted volna, hogy így döntöttél. Ne! Inkább ne válaszolj. Igazad van, túl kell lépnünk. Én is ezt tettem, és most járok valakivel.

Nam Joon összeráncolta a homlokát.

-          Mégis kivel?

-          Jung Kook-kal.

Nam Joon hirtelen idegessé vált. Mint aki zavarban van, vagy talán… nem tudom megfogalmazni, de látom, hogy nem tetszik neki. Ez számomra imponáló.

-          És azt hiszem, komoly lesz, úgyhogy köszönöm, Nam Joon. És kérlek, tényleg legyél túl rajtam.

Mielőtt Nam Joon megszólalhatott volna, Jung Kook szállt ki a liftből. Mikor észreveszi Nam Joont, a jókedve eltűnik. Arra se méltatja, hogy ránézzen. Leül mellém. Óvatosan felemeli a lábam és felhajtja a nadrágom szárát. A bokám háromszor akkora, mint volt és a lila, zöld, kék színek minden árnyalatában pompázik. Ahogy hozzá ér, felszisszenek. Jung Kook aggódva néz rám.

-          Fájt?

A szemei hatalmasra tágultak, szája félig nyitva van. Olyan édes. Mint egy kisfiú. Nam Joon itt van, minket figyel. Jung Kook épp ápol. Tökéletes helyzet a bosszúmra. Megindulok Jung Kook felé. Lassan megérintem az arcát. Szokatlanul selymes. Magamhoz húzom, amennyire csak tudom. A választ halkan, szinte már az arcába lehelem.

-          Nem.

És pont megtörtént volna a csók, mikor Nam Joon csap rá egyet az asztalra. Nem húzódok el Jung Kook-tól. Ráharapok egyet a számra és a szemem sarkából nézek Nam Joonra.

-          Jó éjszakát, gerlepár.

Ezzel fogja magát és faképnél hagy minket. Nincs időm ezen gondolkodni, ugyanis Jung Kook ugyanúgy közeledik felém most, ahogy én tettem pár pillanattal ezelőtt. És már csak arra eszmélek, hogy Jung Kook puha szája az enyémhez ér. A fiú, akit nem is ismerek és úgy elvarázsolt már első látásra, most megcsókol. És eszembe jut, ahogy Nam Joon is ezt csinálta. Eszembe jut az arca, hogy tetszett neki. Úgy döntöttem, én is átadom magam az érzésnek, és viszonzom Jung Kook érzéki csókját. Az érzés azonban nem tűnik el, hogy Nam Joon nem lehet az enyém. A heves csók közben egy könnycsepp gördül le az arcomon és Jung Kook kezén landol. A fiú abbahagyja a csókot. Mikor kinyitom a szemem, látom, hogy szinte ég a tekintete. Megilletődök ettől, de nem tudom levenni arról a szempárról a sajátom. A hangja halk, rekedt, de határozott.

-          El fogod felejteni, Ji Na. Ígérem, hogy megint elfeledtetem veled, ahogy anno is tettem.