Amnézia 9.rész

Amnézia

9. rész

Mélységből a csúcsra

Igyekszem ebben a nyomasztó csöndben lassan, hangtalanul venni a levegőt, de nem megy. Félelem uralkodik rajtam, amit nem tudok eltüntetni. Képtelen vagyok azokba az ijesztő szemekbe nézni. Érzem Kookie finom illatát. Ami eddig megnyugtatott, most teljesen felkavar. Mi történt azzal az emberrel, akibe képes lettem volna beleszeretni? Azzal a kisfiúval, aki pár évvel ezelőtt a fotózáson nézett velem farkasszemet… Én tettem ezt vele. Egy példakép voltam számára, akiért bármilyen követ képes volt megmozgatni. Bekerült ehhez a céghez, ahova tízezerből egyet vesznek fel. Irántam érzett reménytelen szerelme egyik pillanatról a másikra beteljesült, viszonzott lett. Úgy érezte, mindent elért, amit valaha az életben akart. Aztán… romba döntöttem mindent azzal, hogy szakítottam vele. Mintha csak egy játék lett volna számomra. Az amnéziám után még egyszer eljátszottam vele ugyanezt. Akkor azonban nem szakítottam vele, hanem faképnél hagytam. Eltűntem az életéből egy egész évre azok után, hogy lefeküdtünk. Milyen embert csináltam én ebből a valóságos tündérből? Egy reményekkel teli fiú összetörve végzi miattam. Nem bírom a rám terhelt nyomást. Sós nedvességet érzek az arcomon. Megérdemlem, ami ezek után jön. Úgy is itt hagyom ezt az egészet. Ez volt a tervem a baleset előtt is. Kooie hangja hirtelen töri meg a csendet. Meglepetésemre azonban nem düh, hanem aggodalom hallatszik a hangján.

-          Ji Na. Nem akarlak megríkatni.

Nem tudok se ránézni, se megszólalni. Túl kicsinek érzem magam. Egy senki vagyok. Hogy jövök én ahhoz, hogy az emberek érzelmeivel játsszak? Előbb is… Nam Joon barátságosan közeledett felém, én meg csak támadtam. Milyen jogon teszek én ilyeneket?

-          Azt hittem, hogy túltettem magam rajtad, Ji Na. Most azonban, hogy megláttalak… előjöttek a régi érzelmek. Olyan, mintha két ember lennék. Az egyik felem gyűlöl, legszívesebben kidobna téged az ablakon és örömmel nézné, ahogy a betonon landolsz.

Ijedten nézek fel Kookie szemébe. Nem csak a hangja lágy. A tekintete is olyan, mint régen.

-          A másik felem viszont védelmezni és szeretni akar. Arra vágyik, hogy hozzám érj. A másik felem azonban irtózik az érintésedtől.

Valami nem stimmel Kookieval.

-          Nem vagyok már önmagam. Sűrű hangulatingadozásaim vannak. Néha még saját magamtól is megijedek. Az interjúk előtt figyelni kell, hogy semmilyen stressz ne érjen, különben… elborul az agyam és nem tudok gondolkodni.

Fejét a vállamra hajtja. Egyenletesen lélegzik, velem ellentétben.

-          Mi történik velem, Ji Na? A szerelem… tényleg csak kínokkal jár? Miért nem lehet mindig vidám és békés? Nem szeretem ezt. Hánynom kell az egésztől.

Lassan a vállamtól elindul a nyakamhoz. Már érzem ott az orra hegyét, amit puha ajkak követnek. Finoman, lassan nyomja egymás után a csókokat. Egyre feljebb és feljebb. Nem merek megmozdulni. Még csak most veszem észre, hogy visszatartom a lélegzetem. Nem tudnám igazán megmondani, hogy tetszik-e ez a helyzet vagy sem. Talán, ha Kookie a régi önmaga lenne… Már a fülemnél tart. Megindul a számhoz, de megáll. Az örült tekintetével néz rám. Ez beindított bennem valamit? Most komolyan! Ennyi erővel egy sorozatgyilkossal is utazhatnék egy liftben az is beindítana?? Koncentrálnom kell. Valahogy… ki kell jutnom ebből a börtönből. Nem szabad elcsábulnom.

-          Tőled is hánynom kell, Ji Na.

A szívem kihagy egy pillanatra. Még szaporábban veszem a levegőt. Kookie felnevet. Más helyzetben kellemesen hatna rám a nevetése.

-          Tudod, Ji Na. Engem érdekelne, hogy te mit gondolsz. Mi járhat abban a kegyetlen kis fejedben. Mit gondoltál, mikor ott hagytál és mit gondolsz most. Gondoltál rám egyáltalán mikor szemét módon leléptél vagy csak a saját kis ügyeiddel foglalkoztál? Vagy az is meglehet, hogy kizárólag Nam Joonra tudtál gondolni. Nos? Epekedve várom a válaszod.

Esélytelen, hogy erre válaszolni tudjak. Nem tudom, mit gondoltam. És ha tudnám is… nem mondanám el. Még nagyobb tüzet szítanék vele, ráadásul Kookie egy centire van tőlem. A szemeim már kezdenek zsibbadni. Megöl a felismerés, hogy milyen bűnt követtem el Kookie ellen. Őszintén segíteni szeretnék neki. Valószínűleg miattam kattant be…

-          Kookie… sajnálom, amit veled tettem.

Semmi reakció, semmi jele annak, hogy hallotta, amit mondtam. Nem tudom, mit tehetnék.

-          Figyelj, Kookie. Nincs mentség arra, amit tettem veled az elmúlt évek során. Nem hibáztatlak, amiért utálsz. Nem fogok ellenkezni, bármi is legyen a büntetésem. A múltat azonban nem tudom megváltoztatni. Ha lenne egy dolog, amit megváltoztatnék a múltban az az a nap, mikor megismertem Nam Joont.

-          Miért?

-          Mert… az iránta érzett szerelmem… megváltoztatott. Olyan dolgokra kényszerített, amiket soha nem tettem volna meg.

-          Például?

-          Például soha nem engedtelek volna el téged.

Kookie tekintete most se rezzen meg. Nem tudom, milyen érzéseket kelthet benne az őszinteségem.

-          Tudod, Ji Na… Nekem is lenne egy dolog, amit megváltoztatnék a múltban.

-          Mit?

-          Azt a napot, amikor megismertelek.

Mintha száz vagy ezer kést forgatnának bennem. Ennyire gyűlöletre méltó ember lennék? Mások is így gondolják? Ha ezt látják, nem érdekel. Az egyetlen ember, akitől ez fáj, épp most mondta ki. Az érzelmeim teljesen rám zúdulnak. Irányíthatatlanná válnak és kitörnek. Zokogva guggolok le, hogy minél jobban el tudjam rejteni Kookie elől az arcom. Mocorgást hallok, és a lift megindul. Mikor felnézek, csak Kookie hátát látom. Az a férfias, széles váll már nem fog engem támogatni többé. Mielőtt Kookie kiszállna a liftből, még egy utolsó gondolatot megoszt velem.

-          Ne hívj többé Kookienak. Nem érdemled meg, hogy becézz.

Ezek voltak Kookie utolsó szavai hozzám. Épp rávenném magam, hogy én is kiszálljak a liftből, mikor becsukódik az ajtó és megindul lefelé. A magány most a legrosszabb társaság. Mit csináltam rosszul? Hol rontottam el? Miért játszadozok az emberekkel? Miért nem tudom őszintén kimondani azt, amit akarok? Miért akarok mindenkinek megfelelni? Az egész életem egy nagy hazugság. Az egyetlen ember, aki mindig is kitartott mellettem, elfordult tőlem. Hogy lehetek ennyire egyedül? Kinyílik a liftajtó. Én még mindig ugyanabban a magzatpózban ülök. Nam Joonnal találom magam szembe. Egy pillanatra rám néz, majd nem törődve velem beszáll a liftbe. Próbálok minél jobban láthatatlanná válni. Nem is szól hozzám, nem néz rám. Mint ha ott se lennék. Ezt vehetem jó jelnek. Leszáll végre rólam és tudomásul veszi, hogy nem érdekel sem testvérként sem férfiként. Titokban viszont arra vágyom, hogy leguggoljon hozzám, megsimogasson és megkérdezze, mi a baj. Ezt nem kellene elvárnom egy olyan embertől, akit most hagytam faképnél, és akit a sárga földig lehordtam. Itt nyilvánul meg az önzőségem. Ez természetes emberi önzőség… ugye? Nincs ebben semmi rossz. Szánalmas. Mindig így áltattam magam? Megáll a lift és kinyílik az ajtó. Nam Joon kiszáll, én pedig visszahajtom a fejem a térdeimre. Még mindig képtelen vagyok kiszállni innen. Hirtelen kezek ragadnak meg és a magasba emelnek. Nam Joon illatát érzem és valóban ő az. Kiszállunk a liftből és a hálók felé vesszük az irányt. Annyira meglepődöm, hogy egy hang se jön ki a torkomon. Kookie szobája mellet is elhaladunk, amitől fájdalom hasít a mellkasomba.

-          Kinyitod?

Nam Joon hangja rángat ki a gondolataimból. Mikor feleszmélek, észreveszem, hogy egy ajtó előtt állunk. Amint lenyomom a kilincset, a megmentőm azonnal betör a szobába és lábbal berúgja az ajtót, ami hangosan csapódik be. Letesz egy ágyra, majd megy a dolgára. Úgy érzem magam, mint egy kislány, aki először jár valahol és teljesen meg van szeppenve. Nézem a szerelmem imádott mozdulatait. Most épp a szekrény előtt áll nekem háttal. Leveszi az óráját, majd a zakóját, a nyakkendőjét, a cipőjét. Belebújik a papucsába, kinyitja a szekrény ajtaját és nekem is kivesz egyet. Mikor megfordul, azonnal szembetűnik a félig kigombolt inge mögött az a gyönyörű férfi test. Zavarba jövök, mint Nam Joonnál mindig. Nemrég még hadakoztam vele, most pedig ő húzza fel a lábamra a papucsot. Ez után folytatja inge kigombolását. Ezzel nem is lenne semmi probléma, ha nem közvetlenül előttem tenné, miközben egész végig a szemembe néz. Nem tudom leplezni a zavaromat és ez idegesít. Nem szabadna zavarban lennem szimplán egy férfi test látványától. A fotózásokon rengeteget láttam és érintettem meg. Azok közül egyik sem indított be semmit… Nam Joon tényleg más, mint a többi férfi, aki körbe vesz. Nam Joon leveszi az ingét és félre dobja a földre. Tesz felém egy lépést, majd lehajol hozzám. A szívem mélyén már a csókot várnám, mikor átnyúl a vállam felett és elvesz mögülem valamit. Egész végig a szemembe néz. Miért csinálja ezt velem?? Nem csak én kínzom az embereket. Felveszi a fehér pólóját, majd leül közvetlenül mellém. A combjaink összeérnek, amitől kiráz a hideg. Mindig ez történik, mikor hozzám ér.

-          Találkoztál Jung Kookkal?

Hirtelen jött ez a kérdés. Mindig belelát a fejembe?

-          Honnan veszed?

-          Pár perccel ezelőtt még magabiztosan hagytál ott, most meg olyan vagy, mint aki szellemet látott.

-          Miért pont Jung Kookkal kell ehhez összefutnom?

-          Mert ő az egyetlen, aki most szívfájdalom nélkül meg tudna ölni.

Nem szólalok meg egyből. Nam Joonnak teljesen igaza van. Kookie… Jung Kook most teljesen… megőrült. Képes lenne eltenni láb alól, ha csak az „egyik énjén” múlna. Rekedt hangon kezdek el beszélni.

-          Nem tudom még, hogy mekkora kárt okoztam benne.

-          Ji Na. Jung Kook furán viselkedik, de túl fogja tenni magát rajta.

-          Nem hiszem. Két énjéről beszélt, akik teljesen más vélemények vannak és nagyon ijesztő. Egyik pillanatról a másikra vált, mintha tényleg két énje lenne.

-          Ez hülyeség. Nem örült meg és nem él benne két én. Nem tudja hová tenni a kettős érzelmeit irántad. De mindennek megvan az oka. Azért dühös rád, mert szeret.

-          Nem csak dühös, hanem utál, Nam Joon.

-          A két érzelem nagyon közel van egymáshoz. Mind a kettő arra késztet, hogy foglalkozzunk a szeretett vagy épp utált személlyel. Erős érzelmekről beszélünk, amik képesek teljesen megváltoztatni az embert, de Jung Kook csak fel fog nőni ettől. Nem fog értelmileg sérülni. Ahhoz… túl okos és higgadt ember.

-          Hát most nem igazán volt higgadt.

-          Kiheveri, Ji Na.

-          Miért vagy te ennyire biztos benne?

A hangom kezd hisztériássá válni, de nem tudok rajta változtatni. Kétségbe estem.

-          Nam Joon! Egyfolytában csak azt hajtogatod, hogy túl fogja tenni magát rajta. Lehet, hogy igazad van. De mikor? Egy hét, kettő, talán egy hónap vagy több, esetleg évek? Neked sincs semmi konkrét elképzelésed róla!

-          Miért érdekel ennyire, hogy mi lesz vele?

-          Mert szeretem! Nem egyértelmű?

-          Szereted?

Nam Joon felvonja a szemöldökét és csodálkozva néz rám. Elönt a szégyen. Ő biztosan nem úgy értelmezi, ahogy én azt gondolom.

-          Ji Na. Akit szeretünk, azzal nem csinálunk ilyeneket. Tisztában vagy azzal, hogy miket tettél te szegény Jung Kookkal?

Halkan válaszolok.

-          Igen tudom. De én tényleg szeretem őt. Úgy érzem, hogy ez a te hibád, Nam Joon.

-          Az enyém? És megtudhatnám, hogy miért vagyok ÉN a hibás azokért, amiket TE csinálsz?

-          Mert megismertelek és hagytad, hogy beléd szeressek. Annyira szép volt az a kis idő, amíg együtt voltunk. Minden gond akkor kezdődött, mikor a szüleink bejöttek a képbe, és ez a testvér dolog is… nem tudtam, hogy léphetnék ki ebből a káoszból.

-          És ezért Jung Kookot használtad fel.

-          Nem használtam fel! Én próbáltam viszonozni a szerelmét. És ha te nem vagy, akkor bele tudok szeretni!

-          Még mindig akadályozlak ebben?

-          Erre nem vagyok hajlandó válaszolni.

-          Ji Na. Nagyon jól tudod, hogy én ismerlek a legjobban a világon. Nincs olyan dolog, ami titok maradna előttem. Nyitott könyv vagy, ahogy én is neked.

Mélyen Nam Joon szemébe nézek. Mikor már elég hosszú ideje ülünk így szótlanul, kitör belőlem a kérdés.

-          Mit érzel irántam?

-          Szerintem nagyon jól tudod a választ.

-          Én ebben nem vagyok biztos, Nam Joon.

-          Csak hallani szeretnéd.

Lehajtom a fejem.

-          Talán.

Nekidőlök Nam Joon vállának, és nagyot sóhajtok.

-          Mit csináljak, Nam Joon?

Nam Joon megsimogatja a fejem és nyom egy puszit rá.

-          Még én sem tudom, Ji Na, de megoldjuk. Ha tényleg ennyire szereted Jung Kookot, nem hagyjuk, hogy ilyen állapotban maradjon.

-          Köszönöm.

Oda bújok Nam Joon nyakához és mélyeket lélegzem, hogy érezzem az illatát. Nem tudom, milyen ötlettől vezérelve cselekszem. Talán csak megszokás, de jól esik és megnyugtat. A nyakához bújva szólalok meg.

-          Mindig segítettél megoldani a problémáim. Örülök, hogy vagy nekem.

-          Ugye tisztában vagy azzal, hogy most úgy viselkedsz, mintha járnánk.

Hirtelen észbe kapok és elhúzódom. Megint zavarba jöttem… hihetetlen ez a rám gyakorolt hatás.

-          Bocsánat.

Nam Joon olyan közel hajol hozzám, amennyire csak tud. Épphogy nem ér össze a szánk.

-          Nem gond, Ji Na. Akkor azonban tisztázzuk a dolgokat egyszer és mindenkorra.

Mély hangja beindítja bennem a kémiát és minden porcikám arra a vastag szájra koncentrálódik. Úgy megcsókolnám.

-           Most mi újra járunk vagy nem? Testvérként viselkedünk vagy egy párként? Mert ha nem járunk, akkor ne teremts ilyen intim helyzeteket, Ji Na. Erősebb vagyok, mint Jung Kook, de néha még engem is összezavarsz a viselkedéseddel. Magadhoz édesgetsz, majd ellöksz. Ne kínozz tovább.

Nem tudom tovább türtőztetni magam és megcsókolom. Annyira égek a vágytól, hogy újra úgy érjen hozzám, ahogy azelőtt. Hosszú szenvedélyes csókolózás után Nam Joon eltol magától és olyan szenvedéllyel néz rám, ami szinte már éget.

-          Akkor ez most azt jelenti, hogy egy pár vagyunk. Igaz?

Képtelen vagyok megszólalni ezért csak bólintok.

-          Akkor… innentől már nincs tabu. Ugye?

Kicsit ijedten nézek rá.

-          Mire gondolsz, Nam Joon?

-          A barátnőm vagy újra, szóval van mit bepótolnunk.

Időm sincs reagálni rá, mert Nam Joon egy pillanat alatt teper le az ágyra. Lassan közelít ajkaim felé, miközben kezét végig simítja a combomon.

-          Ezer éve várok rád, Ji Na.

Ahogy megcsókol, úgy érzem, repülök az időben. Azok a szenvedélyes együttlétek és találkozások, az olthatatlan tűz, ami kettőnk közt van, az a mérhetetlen szeretet és vágyakozás egymás után. Minden egyes pillanat olyan gyönyörű volt, mint most. Elmerülök Nam Joon forró csókjaiban és ölelésében arra várva, hogy vele minden problémám egy másodperc alatt eltűnjön. Átadom magam a vágyaimnak, és élvezem.

Amnézia 8.rész

Amnézia

8.rész

Bűnös lelkek

Nehéz időszakon mentem keresztül az utóbbi időben. Úgy ébredtem, hogy nem tudtam, ki vagyok és kik azok az emberek, akik aggódó tekintettel vettek körül. Nem tudtam, ki az a személy, aki mindenkinél jobban hiányzott. Nem tudtam, hogy a szüleim és az öcsém viselkedése nem volt normális, és azt sem, hogy titkolóztak előttem. Nem tudtam, hogy Britney az én kutyám, akit a város kellős közepén kötöztek ki egy villanypóznához és én haza vittem. Fogalmam sem volt róla, hogy híres ember vagyok, akit sokan csodálnak, de még többen gyűlölnek. Sejtelmem sem volt arról, hogy a szeretteim óvni akartak attól, amit most már tudok. Veszélyben vagyok én is és azok is, akiket szeretek. És legfőképp azt nem tudtam, hogy az ember, aki számomra a világot jelenti, és aki egyszer a vőlegényem volt… a vérszerinti testvérem.

„Gyógyulásom” után az első utam a szülői házhoz vezetett. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy valóban igaz-e a feltételezésem, hogy életem szerelme és én testvérek vagyunk. Tisztára úgy érzem magam, mint az argentin sorozatok főszereplői, akik ármány és hazugságok, gonosz és önző emberek áldozativá váltak. Megjelenésem otthon hatalmas örömet keltett. Anyámék nem tudták, hogy merre lehetek és élek-e még. Ahogyan senki sem. Anyámék meglepődtek, mikor észrevették, hogy minden egyes momentumra emlékszem az életemből, így azt is tudom, hogy nagyon rossz velük a kapcsolatom. Főleg anyámmal, aki mindig is önző volt és ezt soha nem fogja tudni levetkőzni még a gyereke kedvéért sem. Az arca abban a pillanatban, mikor rákérdeztem Nam Joonra, megbánást és szégyent tükrözött. Én is szégyellném magam a helyébe, ha a gyerekemnek kéne elmondanom, hogy az apja megcsalt engem. Nem éreztem gyűlöletet, csak szánalmat és megvetést. Együtt éreztem anyával. És teljes mértékben megértettem őt. Tehát a valószínűsége, hogy a teszt igaz volt, kilencvenkilenc százalék. Érzem, ahogy a szívem apró darabokra törik, és az elmém nem képes dönteni. Érdekeljen, vagy ne. Hiába felejtenénk el a tényt, hogy valóban testvérek vagyunk, ha nem lehet saját gyerekünk. A tudomány szerint nyolcvan százalék az esélye annak, hogy egy testvérpár gyereke fogyatékos lesz, vagy még szülés előtt elhalálozik. Kevésbé tudná ezt elviselni a szívem. Ráadásul undorító és természetellenes ez a dolog. És Nam Joon ugyanúgy megcsókolt és udvarolt, miután tudta ezt a tényt. Kihasználta, hogy én elfelejtettem és egy kis búcsúajándékot akart elvinni magával. Tehát ezért van azzal a macával. Miután anyám elsírta magát, ösztönből oda nyúltam hozzá és magamhoz szorítottam. Tudom, hogy milyen nehéz egy nőnek helyt állni ebben a világban és milyen érzés, mikor a férje fűvel-fával megcsalja. Mikor még nagyon kicsi voltam, rajta kaptam apát, hogy másik nővel csókolózik az utca végében. Nem félt, hogy lebukik. Már akkor tudtam, hogy ez nem szép anyával szemben. Viszont abba nem gondoltam bele a fiatalka gondolkodásommal, hogy ez veszekedéssel, sőt, válással járhat. Ennek ellenére anya azt mondta, hogy csak álmodhattam az egészet és túl valóságos volt, apa nem ilyen. Nem szólt apának, hogy tudja. Utána beállított egy nő, hogy terhes az apámtól. Ő volt Nam Joon anyja. Anya azonnal szakított apával és beadta a válópert. Apa pedig eltűnt. Engem se keresett fel az óta. Ahogy ez az emlék előjött, zokogni kezdtem. Már nem tudtam, hogy anya vígasztal engem vagy fordítva.

Nem tudok kiszállni a kocsiból. Ugyanis van saját autóm. Otthon volt a garázsban egész végig. Anya oda adta a slusszkulcsot hozzá. Képtelen vagyok vissza menni Kookiehoz. Nem tudok ezek után a szemébe nézni. Egy évvel ezelőtt lefeküdtünk és utána eltűntem. Ráadásul az emlékeim annyira szánalmasak. Kegyetlen voltam vele szemben, megbántottam nem is egyszer és még is… ő soha nem fordult el tőlem. Nem akartam soha bántani… de ez a vétek soha nem történt meg velem. Soha nem feküdtem le vele, ezért nem sérült meg olyan mértékben. Viszont egy éve megtettem, és ezzel biztos vagyok benne, hogy teljesen apró darabokra törtem össze. Gyógyíthatatlan sebeket okoztam neki és feltéptem a régi sebeit. Megbocsájthatatlan. Kookie az én bűnöm…

Valaki kopogtat a kocsi ablakán. Mikor oldalra fordulok, Nam Joon gyönyörű szemeit veszem észre. A szívem kezd kiszakadni a helyéről. Újra itt van. Így azonban, hogy mindenre emlékszem, még jobban fáj a tény, hogy szerelmes vagyok belé. Kiszállok a kocsiból, beriasztom, megnézem, hogy minden rendben van-e vele. Húzom az időt, hogy minél később kelljen újra a szemébe néznem. Félek.

-          Ütköztél?

Összerezzenek. Pontosan ettől féltem, hogy ő fogja kezdeményezni a beszélgetést. Nem nézek a szemébe, miközben válaszolok.

-          Nem. Miért kérdezed?

-          Mert egyfolytában a kocsit nézegeted.

-          Csak kíváncsi vagyok, olyan-e, mint régen.

-          Mint régen?

Basszus! Elszóltam magam. Nem akartam, hogy tudjon a visszatért emlékeimről. Mindig ez történik velem. Ha mellette vagyok, akkor kiürül a fejem és képtelen vagyok gondolkodni is. Minden gondolatom csak az ő tökéletes lénye körül forog. Annyira szeretem. Miért pont ehhez az ügynökséghez jöttél azon az őszi reggelen? Miért csókoltál meg és miért hagytad, hogy reménytelenül beléd szeressek? Miért láncolsz magadhoz a puszta létezéseddel? Miért nem engedsz szabadon a szíved börtönéből? Mi lehet a kulcsa a szabadulásomnak?

-          Ji Na! Hova tűntél az elmúlt évben? Mindenki téged keresett! Anyámék azt hitték, hogy meghaltál vagy elraboltak! A rendőrség tudomást sem vett az eltűnésedről, mintha az olyan természetes lenne! Yong Gi kétségbeesetten keresett, hogy elmondjon valamit, amire rájött. Jung Kook összetört a távozásod után és a nevedet sem akarja hallani! Mit művelsz? Mindenkit bántasz magad körül! Rólam nem is beszélve! Már azt hittem én is, hogy meghaltál!

Megállt a vér az ereimben. Abbahagyom a kocsi vizsgálgatását és felegyenesedek. Nam Joon szemébe nézek. Nem félek attól, hogy elveszek benne. Harag, mélyről fakadó, gyilkos harag gyúlt bennem. Állom a tekintetét és megvetően szólalok meg.

-          Rólad? Rólad ne is beszéljünk? Nam Joon. Ha ilyen egyértelmű hazugságokat mondasz, képes vagyok a szemedbe nevetni.

Megindulok felé lassú léptekkel. Még mindig a szemébe mélyesztem szúrós tekintetem.

-          Nevetséges vagy, Nam Joon.

-          Miről beszélsz? Mi a fene ütött beléd?

-          Te vagy az, aki egyik pillanatról a másikra otthagyott. Aztán amikor elvesztettem az emlékeim, újra tüzet gyújtottál bennem, reménykedve, hogy nem fogok emlékezni semmire. Mikor rádöbbentél, hogy valóban testvérek vagyunk, ott hagytál a házban a hazug szüleinkkel és összejöttél ezzel a macával. Igaz, Nam Joon? Szólj, ha tévedek, habár nehezen magyarázod ki magad.

-          Butaságokat beszélsz. Nem tudom, ki mondott neked ilyeneket, de hazudik.

-          Igen? Akkor mondd az emlékeimnek, hogy ne hazudjanak.

Csönd nehezedik ránk. Nam Joon fürkész a tekintetével. Olvasni akar bennem, ismerem minden mozdulatát. A rezzenéstelen arc mögött félelem van. Elárulja a szeme. Megvagy!

-          Hol voltál eddig, Ji Na?

-          Nem sok közöd van hozzá.

-          Testvérek vagyunk, úgyhogy van.

-          Az nem jelent semmit, Nam Joon.

-          Dehogy nem. Ezért tiltott a szerelmünk.

Megint zakatolni kezd a szívem. Mindig tudja, hogy mit kell mondania. Ő is legalább annyira ismer engem, mint én őt. Kezd enyhülni a haragom. Nem lesz jó. Ha sok időt töltök el vele, teljesen megbocsájtok, mint mindig.

-          A te szerelmed, Nam Joon. Nem az enyém.

-          Most ki az, aki hazudik?

-          Nem kívánok veled tovább beszélni. Hagyj békén.

-          Nem tart vissza senki, hogy elmenj innen. Te vagy még mindig itt, Ji Na.

-          Mit akarsz tőlem, Nam Joon?

-          Az igazat.

-          Milyen igazat?

-          Miért jöttél utánam a baleset estéjén?

-          Mi? Ez most miért olyan lényeges?

-          Fontos, Ji Na. Miért tetted? Az igazat.

-          Hogy elmondjam, milyen szemét vagy, amiért megütötted Kookiet.

-          Az igazat, Ji Na.

-          Meg akartalak ütni én is.

-          Az igazat mondd.

Nyugodt a hangja, mint általában mindig. Az előbbi idegességnek semmi jelét nem lehet látni. Kibukik belőlem az igazság.

-          Azért, mert el akartam mondani, hogy mennyire szeretlek. És nem érdekel a teszt, nem érdekel semmi és senki. Csak te. Ezért mentem utánad, Nam Joon. De ez már érvényét vesztette. Máshogy gondolom.

Nam Joon ide lép hozzám és magához húz. Az érintésére felforr az egész testem. Érzem, hogy mennyire kívánom őt. Nem bírom sokáig a közelségét. Annyira szeretem, hogy úgy érzem, a karjaiban halok meg.

-          És ha azt mondom, hogy nem vagyunk testvérek?

-          Nem mondanál igazat, Nam Joon.

-          Akkor sem, ha a kórház tévedett?

-          Nem tévednek.

-          Hát most megtették, Ji Na. A napokban kerestek fel, hogy valaki panaszkodott. Felcserélték az adatokat. Emberi mulasztás miatt. Az eredeti eredmény a szobámban van. Kíváncsi vagy, hogy hány százalék a valószínűsége?

-          Nem vagyok.

-          Miért ellenkezel ennyire, Ji Na? Nem ártottam neked soha.

-          Valóban így gondolod?

-          Szándékosan egyszer sem.

-          Nem érdekel ez az egész, Nam Joon. Ki akarok szállni ebből az életből.

-          Tessék?

-          Jól hallottad. Elköltözöm. És ha most megengeded.

Kibontakozok az öleléséből. Hátat fordítok neki és elindulok a bejárat felé. Utánam kiált.

-          Ji Na! Nem teheted!

Visszafordulok.

-          Márpedig megteszem. Ég veled, Nam Joon.

Amikor belépek a liftbe, pont záródna az ajtó, mikor valaki megállítja a kezével. Van egy sejtésem.

-          Nam Joon. Ne próbálkozz. Felesleges.

Legnagyobb megdöbbenésemre azonban nem Nam Joon áll velem szemben, hanem Kookie. Beszáll a liftbe. Benyomja a gombot és engem bámul. Itt áll velem szemben pár centire tőlem és a szeme izzik. Elindul a lift.

-          Üdv újra itt, Ji Na. Ha a cuccaidért jöttél, azokat már elégettem.

Mosolya ijesztő, mozdulatlansága még inkább az. Kezdek félni. Még csak pár emeletet mentünk. Ez a leghosszabb liftezés amit valaha átéltem. Belenézek Kookie szemébe, de bár ne tettem volna. Szeméből düh sugárzik. Olyan, amitől az embernek feláll a szőr a hátán. Kookie keze megindul, és benyomja a „stop” feliratú gpmbpt. A lift megáll. Kookie tesz egy fél lépést felém, szinte már hozzám ér. A kis dobozban, amiben vagyunk, nem lehet hallani semmit, csak a szívem őrült dobogását. Hangja élesen hasít a fülembe.

-          Beszélgessünk egy kicsit, Ji Na.