Not today-22

Not today

22 – Taehyung pov.

A sötétnek hála nem tudtam sokáig kint ülni a hídon, így végül be kellett mennem a házba, ahol már a többiek mind felhagytak a tánccal. Egy kis idő elteltével lecsillapodtak a kedélyek, így végre eljutottunk odáig, hogy eltesszük magunkat másnapra.Még mindig nehezen viselem a tényt, hogy Kookkal kell egy szobán osztozzak, ráadásul még egy ágyba is kell vele aludjak, de annyira kimerültem a komponálás közben, hogy inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat magam körül és elmentem lezuhanyozni. A víz szerencsére kitisztította a fejem, így teljesen lenyugodva mentem be a szobába ahol egy hónapig lakni fogok. Jungkook már bent volt és az ágyon ült, kezében a telefonjával. Amikor beléptem a hálóba felnézett rám, de nem szólalt meg. Muszáj voltam így én megtörni a csendet, miközben az ágyat megkerülve, a másik oldalhoz sétáltam.

- Haladtam a másik dallal.

- Ezt jó hallani.

Hangja semlegesen csengett. Egy ideig figyeltem, egyenesen a szembe néztem, de végül lerúgtam lábamról a papucsomat és elfeküdtem az ágyban. A takarót a magamra húztam, majd hátat fordítottam neki.

- Szeretnék aludni. Szóval, ha nem nagy gond kérlek kapcsolt le a lámpát.

Még ha nem is válaszolt, azt éreztem, ahogy felkelt az ágyról, mivel a matrac megemelkedett. Hallottam a lépteit, ahogy a villanykapcsolóhoz megy, majd a szobában egyik pillanatról a másikra lett korom sötét. A hold fénye éppen hogy csak bevilágított, mivel az erdő magas fái jól takarták. Jungkook lépteinek hangja erősödött, ahogy ismét az ágy felé vette az irányt, majd éreztem, ahogy ismét letelepszik rá. Kis mocorgás után már mellettem is feküdt.Nem mertem megszólalni. Ezernyi gondolat cikázott a fejemben. Mégis mi fog most történni? Mellette fekszem, ő pedig biztosra veszem, hogy erre vágyott. Lehet, hogy ő kérte meg Hoseokot és Jimint, hogy így intézzék el a szobafelosztást. Meglehet, hogy ő kérte meg Namjoont és Riont, hogy egy párba legyünk. Azt se zárhatom ki, hogy reggelre már átölelve fog magához húzni.Megborzongtam a gondolattól miközben a takarót a nyakamig húztam. Folyamatosan kattogtam az agytekervényeim ezeken a dolgokon. Még ha szavamat is adtam neki, hogy nem fogom felhozni a köztünk történt dolgokat, képtelen vagyok elfelejteni. Az iskola orvosi szobájában történtekre sem kaptam még megfelelő választ, még ha ő próbálta kimagyarázni magát. Jó pár hónapja történt, de lelki szemeim előtt tisztán láttam azt a képet, amit aznap Yoongi küldött át nekem. Az iskolában szerencsére már nem téma, de én akkor is emlékszem rá. Az is miatta történt. A clubba pedig egyszerűen elszállt vele a ló. Azt állítja, hogy csak azért rángatott ki a lány karjai közül és csókolt meg, mert kíváncsi volt hogyan is érez. Marhaság. Minek csókolt meg, és ami a legfontosabb, én mi a bánatnak csókoltam vissza? Alkohol! Biztos amiatt történt! Meg amúgy is, előtte pont olyan állapotban voltam, hogy akárki áll előttem viszonzom a csókját. Ugye?

Fogalmam nincs, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Jungkook leoltotta a lámpát, de én lehunyt szemekkel gondolkoztam. Egyre jobban lovaltam bele magam, hogy reggelre el fogom veszíteni az ép eszemet és ami a legrosszabb, még a fenekem szüzességének gondolata is képbe került, amit mondanom se kell, azonnal elhessegettem. A rosszabbnál rosszabb gondolatokból a matrac besüppedése rángatott ki. Nem mertem kinyitni a szemem, így azt tettetem, hogy alszok.

- Taehyung.

Mit akar tőlem? Miért nem alszik?

Nem szólalok meg. Maradok annál a tervemnél, hogy eljátszom azt előtte, hogy alszok. Kirázott a hideg, ahogy éreztem a matrac süllyedését, így tudtam, hogy felült. Próbáltam szabályosan venni levegőt, hogy ne vegye észre, csak színlelek. Szemeimet nem szorítottam össze csak nyugodtan hagytam zárva szemhéjamat és vártam, hogy mire készül.A matrac bár nem volt rúgós, mégis minden apró mozzanatot éreztem, ahogy fészkelődött. Másodpercek töredéke alatt értettem meg, hogy mire is készül. Hideg ujjaival végigsimított arcomba lógó hajtincseimen, majd puha, meleg ajkaival homlokomra csókolt. Megremegtem érintésétől, de nem bukhattam le előtte.

- Jóéjszakát.

Amint kimondta a búcsúszót, visszasimította eltűrt hajamat a homlokomra, majd visszafeküdt a helyére és elcsendesedett.Miután már nem éreztem, hogy mocorogna kinyitottam szemeimet. Akármennyire nem akartam, az arcom láncra kapott és éreztem, ahogy egyre melegebb lett a takaró alatt a légtér, viszont nem mertem továbbra se megmozdulni. Ez mégis mit akart jelenteni? Miért csinálta ezt?Ismét ezernyi gondolat kerített hatalmába, de nem sokáig, ugyan is elnyomott az álom.

Másnap korábban ébredtem, mint Jungkook. Nesztelenül kiosontam a szobából és ismét lementem a zongorához, hogy összeszedjem a gondolataimat. Eleinte, csak a kottalapokra írtam a fejembe összeállt dallamokat, viszont amint a pianot kellett volna használjam, már gondba ütköztem. Egy kézzel nem hangzott jól a dallam, sőt, nem tudtam olyan gyorsan mozgatni az ujjaimat, hogy lejátsszam az általam kigondolt dallamot. Felidegesített.

- Jó reggelt.

Jungkook álmos hangja felé kaptam a fejem. Haja kócosan meredt az ég felé, ő pedig épp nyújtózva közeledett felém. Hirtelen jutott eszembe a tegnap esti pillanat, mikor homlokon csókolt. Azonnal visszafordultam a fehér billentyűk felé.

- Neked is.

- Felébreszthettél volna.

Egyre jobban közeledett.

Erősen megfogtam a kezembe lévő ceruzát, így próbáltam türtőztetni magam.

- Nem akartalak. Biztos jól aludtál.

- Ami azt illeti, igen.

Mögöttem állt. Mély levegőt véve hunytam le a szemem, majd fújtam ki feszülten az eddig tüdőmbe tartott oxigént.

- Ideges vagy?

- Igen.

- Miért?

Mit kéne feleljek? Elmondjam az igazat? Hogy ébren voltam, mikor ő az ajkait az én homlokomhoz nyomta? Nem! Ezt nem tehetem.

- Nehezen tudom összeállítani a dallamot egy kézzel. - feleltem. Bár nem mondtam hazugságot, mégis furán éreztem magam.

- Segítek, menj arrébb!

Kook választ nem várva, máris letelepedett mellém. Akaratlanul is arrébb húzódtam, hogy mellém férjen. Értetlenül néztem arcára, de ő csak mosolygott rám.

- Nem kell segíteni. - morogtam orrom alatt.

- Egy csapatot alkotunk. Megbeszéltük, hogy összefogunk a vizsga miatt. Szóval ne legyél hülye, szóval inkább add ide a kottát!

Elhúztam a szám, de végül odaadtam neki, amit kért. A lapokat maga elé helyezte, majd hosszú ujjait rutinosan helyezte le a fehér billentyűkre. Lassan kifújta a levegőt ajkai között, majd rákezdett. Sorra ütötte le a hangokat és így a zongora dalra is fakadt. Bár sose hallotta még a komponált szerzeményem, mégis hibátlanul el tudta játszani. Mi mindenhez ért még ez a srác? Gyönyörűen táncol. Jól tanul, most meg ez is.

 - Nem is tudtam, hogy tudsz zongorán játszani.

- Nagyon régen, talán öt éves koromban tanultam. - rám emelte tekintetét miközben abbahagyta a billentyűk lenyomását. - Sok minden van, amit nem tudsz rólam.

Még ha mosolygott is, én mégis mérges lettem rá. Nem tudtam az okát, egyszerűen csak elfogott az idegesség. Ennyire féltékeny lennék rá? Ennyire irigykednék azért, mert sok mindenhez ért? Ráadásul ilyen jól?Nagy sóhajjal fordultam vissza a zongorához, majd a ceruzahegyemet az üres kottalapra helyeztem.

- Mondom, hogy melyik hangot nyomd le, meglátjuk, hogy milyen dallamot hozunk ki így. Ketten.

A nap meglepetően gyorsan eltelt. Talán másfél órán át szenvedtünk Kookkal az alap dallam kitalálásában, bár sokat segített, még ha ezt nem is mondtam el neki. Miután Jimin és Hoseok is lemászott az emeletről, Hobi azonnal magával rángatta gyakorolni Jungkookot. Jimin a laptopján ügyeskedett tovább, mivel azt állította még pár simítás hátravan a dalával. Nem is zavartuk egymást, viszont miután a két táncos lábú az emeleten ismételten belekezdett a mozgásba, én képtelen voltam tovább figyelni. Így nem tehettem mást, mint azt, amit tegnap este; kimentem a szabadba, hogy a gondolataimmal maradjak.

Hihetetlenül gyorsan és meglepően kellemesen telt el a napunk. Komponáltunk, táncot tanultak, ettünk és még pihentünk is. Épp a nappaliban ültünk és figyeltem, ahogy Hoseok Jungkookkal együtt épp a konzolon játszottak. Hobi a szokásos lelkesedéssel közvetítette a történteket, így ha akartam volna se tudtam volna nem rájuk figyelni.

- Ezt kapd ki Kook! Most tuti én győzök!

- Ne gondold!

- Hé srácok! - Jimin mellettem ült a kanapén. Ugyan úgy figyelte a játékmenetet, akár csak én. - Mi lenne, ha ma este kimennénk az erdőbe egyet kempingezni?

- Kempingezni? - Hobi egyből hátrafordult felénk kérdő, értetlen fejjel.

- Aha. Idefele láttam, hogy van egy kis tisztás, ott simán le tudnánk pihenni. Vihetnénk ki sört.

- Ez egy jó ötlet! – füttyentette el magát.

- Úgy figyelj hátrafele Hoseok, hogy megnyerem.

- Mi?! Nem!

Nem kellett többet mondania a legfiatalabbiknak Hoseok máris visszafordult a plazmatévé felé és jajveszékelve próbálta behozni a játékban maradt lemaradását Kookkal szemben.

Jimin ötlete megvalósulni látszott, ugyan is pár óra elteltével, már egy hatalmas pokróccal, és pár szatyorral a kezembe battyogtam az erdőben, mögöttem Hoseokkal. Lassan tél volt, ám meglepően meleg volt az idő. Egy kisebb kabát elég volt ahhoz, hogy ne fázzunk.

- Komolyan kint akartok maradni sötétedésig? - még ha nem is néztem a fiúra, mégis hozzáirányítottam a kérdést. Tudtam, hogy egyedül csak nekem nem tetszik ez az ötlet. - Inkább a vizsgaanyaggal kellene foglalkoznunk, nem?

- Egy kis pihenés mindenkinek jót fog tenni Taehyung. Amúgy is, van sörünk! - ekkor mellém lépve mutatta büszkén a kezei között tartott tálca sörét- Elég jól fogjuk érezni magunkat ha ezt mind legördítjük a torkunkon!

- Elég rossz emlékeim vannak a túlzott alkoholfogyasztást illetően.

- Hihetetlen vagy! - húzta el a száját Hoseok - Semminek nem tudsz örülni.

- Nézd el. Épp a vizsgán jár az eszem. Egy hónapom van rá. Fél kézzel nehezen megy a dal komponálás és még táncot is kell tanulnom. Nem csattanok ki az örömtől, mivel feszült vagyok.

- Jungkook nem segít neked?

- Nos, ami azt illeti de.

- Akkor meg miért vagy ilyen? Segít megírni a számotokat és amúgy is, Kook egy nagyon jó táncos. Könnyen tanul és jól tud tanítani is, szóval ne idegeskedj rajta ennyit.

Talán igaza lehet Hoseoknak, de mégsem tudok megnyugodni a szavaira. Ahogy beszélgettünk, nem sokkal később, már a kis tisztáshoz értünk amiről Jimin beszélt. Emlékeztem erre a helyre, ugyan is itt kezdtem el nyaggatni szobatársamat, hogy árulja el, ki az én partnerem a vizsgafeladatban. Természetesen semmit se mondott, bár jobb lett volna, ha képbe vagyok a dolgokkal, mert akkor legalább fel lettem volna készülve az egész helyzetre. Tudtam volna opciókat kitalálni, hogy hogyan kerüljem el, vagy, hogy mit csináljak akkor, ha túlságosan soknak érzem. Vagy egyszerűen csak megtanulhattam volna addig pókerarcot vágni.

Jimin épp egy fapadon pakolta az eddig kicipelt holminkat, míg Jungkook épp a tűzrakóhelyet tisztogatta meg a már elszenesedett fáktól.

- Tüzet akarunk rakni? - Hoseok Jimin mellé lépve tette le a söröket.

- Legalább az is meleget fog adni, ha lemegy a nap.

- Nem rossz ötlet. - helyeseltem én is, amint letettem a szatyrokat a padra. - Itt van pár kaja is.

- Kaja?

- Hoztam csipszet!

Hoseok ekkor a már jól megszokott füttyszavát hallatta. Általában azért fütyörészett, mert jó kedve volt, de mostanában túl sokat hallottuk ezt a magas hangot.

- Kéne pár fa. - Jungkook mögöttünk állva figyelt minket- Van pár, de az hamar el fog égni. Szóval elmegyek, szerzek párat.

- Veled megyek!

Hoseok máris Jungkook mellé pattant és indultak is el tűzifát keresni.

- Remek. - sóhajtottam fel, majd levágódtam a szatyraim mellé a fapadra, ami már elég régóta itt állhatott, ugyan is a belevésések elég réginek látszódtak.

- Ennyire még te se lehetsz feszült. Mi bajod van? Megjött?

- Nagyon vicces vagy Jimin. - néztem fel a szélesen vigyorgó srácra. - Egyszerűen csak idegesít, hogy nem vagyok még kész a komponálással. Ennyi.

- Kérd meg Kookot, hogy segítsen.

- Eleget segít így is.

- Nem kéne ellöknöd magadtól. Elég jó fej srác, meg kellene becsülnöd.

- Hidd el Jimin, ő számomra csak egy rivális. Egy rivális, akit valamilyen oknál fogva mellém osztottak be, hogy egy csapatot alakítsunk.

- Negatív vagy.

- Csak Taehyung vagyok.

- Ha ennyire el fogod lökni magadtól a végén megbánod.

- Kétlem.

- Én szóltam.

Nem telt el sok idő, hogy a két fiú visszatérjen hozzánk. Amint volt elegendő faanyagunk, máris meggyújtottuk a tüzet, majd a lángok mellé telepedtünk mind a négyen, a kis pokrócainkra, amit Hoseok adott nekünk, hogy ne a földön üljünk. Eleinte meglehetősen nehezen indult be a beszélgetés, de pár doboz sör után még én is képes voltam ellazulni és megnyílni előttük.

- Amúgy komolyan, akkor a csaj Sugar-nak nevezte el Yoongit? Ez annyira cuki tőle! - Hoseok kipirosodott arccal nevetett a jelenlegi sztorin, amiről éppen beszéltünk. - És Yoongi, hogy hogy megtartotta a nevét?

- Sugarnak mégsem hívhattuk! - mosolyogtam rá- ezért, hogy újítsunk, de mégis meg tartsuk a cukkolás lehetőségét, Sugának neveztük el.

- És ő engedte?

- Kénytelen volt, mivel Namjoon, Jin és én is így kezdtük el hívni. Aztán végül az énekkar is rászokott. Azóta meg azt állítja, hogy megszerette. - vállat vontam.

- Suga tényleg jól énekel. - szólalt meg mellettem Jimin, aki már kicipzárazott kabáttal ült a helyén. - És még jól is táncol.

- Régen táncot tanult. - Jungkook volt talán a legjózanabb közülünk, de végre ő is hozzászólt a témához. - Még a buliba beszéltünk erről pár szót, majd a buli után találkoztunk és akkor mesélte el, hogy általános iskolás korában még táncversenyt is nyert.

- Az igen! - Hoseok ismételten füttyentett egyet.

- Aznap mesélte, mikor pepero játékot kellett csinálnotok?

Épp egy hatalmasat kortyoltam a sörömből, mikor Jimin szavai hallatán eszembe jutott az a nap. Amikor alig aludtam pár órát, de máris egy újabb kihívás miatt, részegen kellett Jungkook elé állnom. Aznap volt először, amikor én közeledtem felé, bár csak egyetlen egy okból kifolyólag, az pedig az volt, hogy hagyjanak békén egy teljes hónapra.

- Igen. - motyogta, ekkor már nem annyira lelkesen Kook. Miután lenyeltem az utolsó kortyot is, tekintetemmel Jungkookra pillantottam, aki zavart tekintettel fürkészte szemeimet.

- Az nem játék volt. - nyúltam egy újabb sörös doboz után- verseny.

- De hisz, nem is egymás ellen kellett játszanotok.

- Az egy dolog. Nem élveztük. - azzal ki is nyitottam a sörömet, ami egy ciccentéssel jelezte, hogy most már ihatok belőle.

- Ezt mégis miért kell felhoznod? - Kook hangja most már feszülten csengett, mint sem nyugtalanul. Ráemeltem tekintetem.

- Miért ne hoznám fel? Az egy elég elbaszott feladat volt és Namjoonék csak szórakozni akarnak rajtunk. Erre már te is rájöhettél volna.

- Fiúk. - Jimin ismét intően szólt felénk, mire felemeltem begipszelt kezem védekezően.

- Tudom! Tudom. Ha nem fogom be, beledobsz a vízbe.

- Nem arról van szó, hogy ne beszélj, csak nem értem miért kell provokálni folyton a helyzeteteket. Nem hogy belenyugodnál abba, ami van.

Erre már megemeltem a szemöldökömet és Jimin felé pillantottam.

- Belenyugodni? Tudod te, hogy miket tett velem? - mutattam ekkor Kookra, aki amint észhez tért szavaimtól rácsapott a gipszelt kezemre, mire felszisszentem csak. - Hé! - azonnal ránéztem.

- Taehyung, maradj kussba! Mégis mit tudsz te? – meredt rám - Semmit se tudsz rólam!

- Oh, dehogy is nem! Jeon Jungkook vagy, a tánckar ásza. Mindenki epekedik utánad, de képtelen vagy normális életet élni, így inkább engem követsz és értem epekedsz.

- Taehyung.  - Jimin ismét közbeszólt, de nem vettem róla tudomást.

- Engem követsz és még ha nem is tudom, hogy hogyan, de te mégis elintézed, hogy egymás mellett legyünk. Hogy egy csapatba játszunk. Megoldod, hogy egy csapat legyünk, pedig jól tudod, hogy a félévi vizsga fontos nekem. Tisztába kell legyél azzal, hogy csak azért tettem meg a pepero kíhívást, mert akkor egy egész hónapig nem kell lássalak!

- Taehyung! - Jimin egyre hangosabban szól, de még mindig ignorálom.

- Egy teljes hónapot akartam nélküled, erre mit kapok?! Egy egész hónapot! Veled! Összezárva és nem elég hogy egy házba lakunk, de egy szobában. Sőt, mi több egy ágyba kell veled legyek!

- Tae! Elég legyen! - Jimin ekkora már rám ordított.

- Sokat ivott. - Közölte Hoseok, de én még mindig nem törődtem velük, csak mélyen Jungkook szemeibe néztem.

A fiú ökleit összeszorítva, vállait befeszítve ült és íriszeit enyémbe szúrta. Tudtam, hogy mit gondolhat, miféle gondolatok cikáznak a fejében most. Vártam, hogy mit lép, de mivel még türtőztette magát, megszólaltam.

- Semmi kedvem nincs egy Nyuszival lenni, aki rágóguminak képzeli magát és rám tapad.

- Aucs, Tae. Ez durva volt már. - Hoseok ekkor vállamra tette kezét, ám én egy mozdulattal leráztam magamról és Kookot néztem, aki a tűzrakás másik oldalán, velem szembe ült. Gyilkos tekintettel méregetett, de végül egy mosolyra húzta a száját.

- Azt hiszed te különb vagy?

- Tessék? - meglepett ez a határozottság, ami a hangjába rejtőzött.

- Azt hiszed, te mást érdemelsz? Mégis mit tudsz te rólam? Barátnő? Ha tudnád az okát, akkor nem mondanál ilyeneket. Ha ismernél engem, minden szót megbánnál, amit az elmúlt percekbe kiejtettél a szádon.

- Kétlem. - húztam féloldalas mosolyra számat.

- Tae. - kiegyenesedett és széttárta a kezeit. Miért ilyen határozott? - Te csak féltékeny vagy rám.

- Hogy mi? - azonnal felkeltem a földről- Hogy én? Rád?! - végignéztem a mellettem ülő Hoseokon és Jiminen, de nem törődve arcukon tökéletesen látszó gondolataikkal visszameredtem a legfiatalabbik tagra. - Ne reménykedj.

- Gondolj csak bele. Jobban táncolok nálad. Még ha nem is énekkarra járok, mint láttad zongorát is jól ismerem és még rengeteg hangszer van, amin jól tudok játszani. Ha akarnám, rengeteg csaj rajtam lógna, és valljuk be, a suliba sokkal több haverom van, mint neked.

Eleget hallottam. Még ha meg is szédültem mikor álltam, a szavai még jobban kiütöttek. Idegesen vágtam felé a sörös dobozomat, bár szándékosan céloztam mellé. A fiú kicsit megfeszülten meredt rám, mikor a keserű nedű a fémdobozából kilöttyenve felsőjére esett. Kezemet összeszorítottam, majd semmi szó nélkül megfordultam és elindultam az erdőbe.

- Hova mész? - Jimin aggódó hangja sem volt képes megállítani, így csak egyre jobban és jobban haladtam be az erdő mélyére, a fák sűrűjébe.

- Utána megyek! - hallottam, ahogy Hoseok füttyent utánam egyet, de nem álltam meg.

Ideges voltam. Ideges és feszült. Az öt doboz sör pedig meghozta a hatását, amint felkeltem a földről, így eszméletlen szédülés kerített hatalmába. Emiatt nem jutottam nagyon messze a tisztástól. Megkapaszkodtam egy fában, majd nekidőltem és úgy fújtam ki a levegőt. Tudtam, hogy nem kellene sokat innom, de valamiért a sör segített abba, hogy lenyugodjak Jungkook jelenlétében.

- Mi a fene ütött beléd? - hirtelen Hoseokkal találtam szembe magam. Előttem állt és kérdően nézett engem.

- Semmi.

- Ne hazudj. Ennyire nem bírod a piát? Úgy rémlik, hogy a bulin sokkal többet ittál.

- Akkor táncoltam mellé. - motyogtam orrom alatt, miközben homlokomból kitűrtem barna tincseimet.

- Nem vagytok normálisak. Komolyan mondom. - sóhajtott fel, majd a hátam mögé, azaz a srácok felé pillantott- Vissza kéne menni, nem gondolod?

- Nem nagyon van kedvem ott lenni.

- Taehyung. Részeg vagy. Feltételezem, eléggé szédülsz is. Szerinted mennyivel lenne jobb az, ha az erdő közepén esel össze és alszol el, mintsem, hogy mellettünk és akkor még talán vissza is tudunk vinni a házba.

Nem szólaltam meg, de tudtam, hogy igaza van. Sőt, az lett volna a legjobb, ha egyenesen a ház felé indulok, nem pedig az ellenkező irányba. Bólintottam egyet felé, mire átkarolta a derekam és kezemet a nyakába véve állt segítségemre. Tiltakozni akartam, hogy nem szükséges vinni, hiszen tudok járni, de nem tettem. Jobbnak véltem azt, ha eljátszom, tényleg rosszul vagyok és akkor hátha előbb a házba jutok. Ráfogtam nyakamban lévő karjára, így is megtartva az egyensúlyomat.

- Nem kellene kibékülnötök Jungkookkal?

Hoseok halkan tette fel a kérdést. Hangja nyugtató volt, így nem éreztem támadásnak.

- Nem vagyunk összeveszve. - Hobi ismételten füttyentett egyet, amit nem tudtam mire vélni.

- Akkor az előbb mégis mi volt? Házastársi civakodás? Komolyan, nem értelek titeket. Egy csapat vagytok, össze kéne fognotok. Segíteni egymást, nem pedig belekötni mindenbe.

- Képtelen vagyok felfogni, hogy ő... - elharaptam a mondat végét. Nem akartam hangosan kimondani, viszont már annyit sétáltunk vissza, hogy a tűz lángjai tökéletesen láthatóak voltak. Akkor hallottam meg Jimin szavait. Hobi pedig mint ha megérezte volna, hogy csendben kell most maradni, nem kérdezett vissza és meg is állt a fasor szélén, így tökéletes kép tárult elénk, ahogy Jimin és Jungkook egymással szemben állnak.

- Jungkook, beszélnünk kell.

- Mégis miről? Taehyung egy pöcs, nem tudok vele mit kezdeni, ha erről akarsz beszélni...

- Nem róla van szó.

- Hanem?

- Rólad.

- Jimin, kérlek. Ne kezd el megint.

- Hallgass végig! És ne szólj közbe. - Meglepődtem, ahogy néztem őket. A fekete hajú közelebb lépett Kookhoz, majd ujját ajkaira téve jelezte, hogy maradjon csendbe. Jungkook pedig kikerekedett szemekkel figyelte barátját. - Ezt, rég el szerettem volna mondani neked. Nagyon rég óta kedvellek.

- Igen, tudom.

- Nem. - felsóhajtott egyet- Mondom, hogy ne szólj közbe. Én, úgy szeretlek! Többet érzek, mint barátság!

Valamiért megállt az ütő bennem. Szívem kihagyott egy ütemet, ahogy hallottam Jimin szavait. Egyszerre lettem még feszültebb és nyugtalanabb, mint az elmúlt 10 percben. Nem tudtam miért, de nem akartam, hogy ilyet mondjanak Kooknak. Akaratom ellenére szorítottam meg Hoseok kezét, mire rám emelte tekintetét.

- Mi? De, hiszen Jimin... - Kook dadogott, teljesen össze volt zavarodva. - Miért nem mondtad ezt előbb..?

- Mert nem bontakozott ki még bennem. Te folyton Taehyungot kajtatod és fáj néznem, ahogy ő lekoptat magáról. Rosszul érzed magad és teljesen magadba fordulsz. Rosszul esik.

- Na de.. Ezt nehezen tudom elhinni. Mármint.. – felsóhajtott, majd idegesen a hajába túrt Kook, miközben Jimin megfogta a másik kezét.

- Megmutathatom, hogy komolyan gondolom.

Amit akkor láttam, nem tudtam elviselni. Jimin jobbja Kook kezét fogta, míg bal kezével a fiú nyakára fogott és úgy húzta jobban magához. Egyre közeledtek egymáshoz. Jungkook szemei elkerekedtek, úgy nézte legjobb barátját, én nekem pedig nem kellett több ahhoz, hogy cselekedjek.

- Jimin!

Hangomra mindkét fiú megrezzent. Kook azonnal zavarodottan kapta fejét felém. Akkor láttam csak, hogy arca ki volt vörösödve. Teljesen zavarba volt, ám Jiminen ilyesfajta érzelmek nem látszódtak. Csak meglepetten nézett és amint felfogta, hogy én szóltam nekik elmosolyodott. Kibújtam Hoseok karjai közül, majd határozott léptekkel odamentem hozzájuk. Szó nélkül ráfogtam Kook csuklójára, és egy megvető fintort villantva Jimin felé elindultam ismét az erdő felé, Jungkookot húzva magam után.Megilletődve követett, hiszen nem volt más választása. Szorosan fogtam csuklóját, még ellenkedni sem volt ideje. Amint elég messzire kerültem a tűztől – így remélve Jimintől is – egy vaskos fatörzsnél megálltam, majd Kookot magam elé – és a fa közé – rántottam, miközben mélyen a szemébe néztem.

- Ezt mégis hogy képzelted?

- Tessék?

- Ugyan már Kook, ennyire te se nézz hülyének.

- Nem tudom mire gondolsz…

Valamiért úgy éreztem, hogy tényleg nem tud semmit. Muszáj voltam ezt a viszályt, még ha csak egy időre is de felfüggeszteni. Nem hagyhattam, hogy a vizsgám egy ilyen kölyök miatt vesszen el. Jungkook egy jó táncos. Ő az egyik legjobb, én pedig voltam olyan mázlista, hogy őt kaptam meg párnak. Még ha a köztünk lévő viszony nem a legjobb, mégsem hagyhatom azt, hogy megbukjak a vizsgán. Ismételten eszembe jutottak Namjoon szavai, miszerint ha elintézem, hogy Kook közel érezzen magához máris kezelhetőbb lesz. Ezek szerint csak ki kell mondanom azt, hogy legyünk együtt és máris kenyérre lehetne kenni? Mit veszíthetek? Muszáj megpróbálnom.

- Jungkook. – néztem mélyen a szemébe, ő pedig zavarodott tekintettel fürkészte az arcomat.

- Igen?

Nem tehettem mást, muszáj voltam kimondani.

- Járjunk!

Not today-21

Not today

21 – Taehyung pov.

Bár arcomon elszántság tükröződött, belül mégis nyugtalan voltam. Mikor Jimin azt mondta, hogy jó táncost kapok párnak nem hazudott. Tény, hogy Jungkook a legjobb, ha a mozgásról van szó, de mégsem repdestem az örömtől, ahogy megláttam. Nem értek a tánchoz. Cseppet sem konyítok hozzá. A legtöbb mozgás, amit valaha tettem, az a busz után való futás volt. A bulikba meg csak az alkohol miatt tudtam elengedni magam, és valami tánchoz hasonlító dolgot művelni.

Az egy óra utazás alatt Jimin semmit se mondott, csupán annyit, hogy Hoseok az ő párja, aki pedig megengedte, hogy az egy hónap felkészülés alatt nála legyünk. Őszintén örültem ennek a ténynek, hiszen így kizárhattam minden nyomasztó okot, ami miatt nem tudtam koncentrálni a vizsgára. Gondolok itt a szüleimre, a suli további felesleges óráira és persze riválisomra, Jungkookra. Viszont úgy tűnik, az utóbbit nem fogom tudni elfelejteni, hiszen össze leszek vele zárva egy teljes hónapon keresztül.

Mikor Kook megindult az ajtó felé a bőröndjét megragadva automatikusan mozdultam. El akartam állni az útját. Magamon is meglepődtem, hogy milyen összeszedett volt a hangom, amikor megszólaltam.

- Mi van Nyuszi? Beijedtél?

Karomat összefonva magam előtt meredtem rá és figyeltem, ahogy a maradék nyugodtság is elszáll az előttem álló fiúból.

- Tessék?

- Jól hallottad. - kis mosolyt erőltettem magamra, nehogy észrevegye, én sem vagyok nyugodt. - Ennyire nyuszi lennél, hogy elfutsz? Ráadásul előlem?

Arca eltorzult, ahogy engem nézett, karján még pulóverén keresztül is tisztán kivehetően voltak a megfeszült izmai. Már szóra nyitotta a száját, mikor Hobi hátulról borult a nyakába.

- Nyugi van. Mi lenne, ha inkább ennénk valamit? Biztos éhesek vagytok!

Mielőtt reagálhatott volna valamit Kook, Hoseok már ki is kapta kezei közül utazótáskáját és elengedve barátját megfordult, majd bement egy másik szobába, ami gondolom a konyha lehetett.

- Hoseok! - fordult utána a fiatal és pár lépéssel követte- Azonnal add vissza!

Amint eltűntek a konyhában kiengedtem az eddig bent tartott sóhajom, majd leengedtem magam mellé a bal kezem - ami még mindig be volt kötve - míg a jobbal beletúrtam barna fürtjeimbe. Mégis hogy fogom én kibírni egy hónapig?

- Jól csináltad. - lépett mellém Jimin, de csupán mérges, megvető tekintettel tudtam díjazni szavait. - Most meg mi bajod?

- Miért nem mondtad el?

- Ha elmondtam volna, akkor nem jöttél volna.

- Ez egy olyan dolog, amit muszáj lett volna közölnöd velem! – morgolódtam - Amúgy is, jöttem volna. Kénytelen lettem volna, hiszen ez a vizsga fontos.

- Éppen ezért nem említettem. Amennyire kiismertelek, már tudom, hogy kitaláltál volna valamit, hogy párt változtass.

Túl jó ismer már. Ez baj.

- Ha jól sejtem, ő se tudta, hogy én vagyok a párja.

- Nos, ami azt illeti, ő tudott róla.

- Tessék? - megleptek Jimin szavai. Ha Jungkook tudta, hogy én vagyok a párja, akkor miért reagált így?

Jimin csak mosolygott rám, majd táskájának vállpántját megigazította magán.

- Na, gyere. Kajáljunk valamit!

Amint leültünk az asztalhoz, Hoseok,- akár csak egy jó házigazda- megterített és letett elénk egy rakat kaját. Az asztalt, ami annyiból állt, hogy a táskájából előhalászott pár rágcsát és letette az asztalra, ahol már Jungkook ült. Semmi kedvem nem volt Kook közelébe maradni, viszont a hasamnak nem hazudhattam, így kénytelen voltam én is helyet foglalni. Jimin követve engem, kihúzta magának a mellettem lévő széket és letelepedett rá, egyenesen Nyuszival szembe.

Ahogy a ház előszobáján is látszódott, Hoseok gazdag család sarja, így nem volt meglepő, hogy a konyhapult márvány borítást kapott és drágábbnál-drágább konyhai eszközök lapultak meg rajta.

- Nincs valami normális kaja? - nézte a chipsek és ropik csomagolását Jimin, miközben magához húzott egyet.

- De van. Viszont nincs kedvem most megcsinálni. Majd később lesz főtt kaja is, vagy felőlem rendelhetünk is valamit.

- Annyira nem lényeg. - ezzel a mondatával egyidejűleg, Jimin kinyitotta a rágcsálnivaló csomagolását.

Még ha nem is volt kedvem Kook közelébe lenni, az éhes hasamnak nem tudtam hazudni, így én is magam elé húztam két csomagot és kinyitva azt enni kezdtem. Nem épp erre a reggelire számítottam, viszont bőven elég volt ahhoz, hogy egy időre jól legyek. Még ha ettünk is, érezni lehetett a feszültséget a levegőben és nem sok kellett ahhoz, hogy ezt szóvá tegye valaki, így amint lenyeltem az utolsó falatomat, minden szó nélkül felkeltem az asztaltól, és kiindultam a konyhából.

- Hova mész? - nézett utánam Jimin.

- Megkeresem a szobámat, ahol alszok majd. Szóval kipakolok pár holmit.

- Mármint, ahol aludni fogtok.

Hoseok hangjára megtoppantam a küszöbnél és hátranéztem.

- Tessék?

- A házban 3 szoba van. Egy az enyém, egy a húgomé és van egy ami a szüleimé. Anyuék megengedték, hogy egy hónapig itt legyetek, viszont kikötötték, hogy az ő szobájukba nem mehet senki. Így ketté válunk.

- Király. Akkor Jimin, kipakolok a szobánkba.

- Nos, ami azt illeti, én Hoseokkal leszek.

- Tessék?

Jungkokkal ugyanakkor tettük fel a kérdést, ami miatt a másik két fiú sóhajtva nézett össze.

- Taehyung. Jungkook. Komolyan, meddig fogjátok ezt csinálni? - motyogta az orra alatt Hoseok.

- Ne mond azt, hogy vele kell lennem egy szobában! Egy teljes hónapon keresztül!

Jungkook hangjában idegesség csilingelt, ám belül tudtam, hogy talán ő az egyetlen ebbe a házban, aki tényleg örül ennek a hírnek.

- Ne legyetek már általános kislányok értelmi szintjén. Azért hoztuk meg ezt a döntést Hoseokkal, mivel a vizsga feladat miatt vagyunk itt. Ha azon kibuktok, hogy egy szobában kell aludnotok, akkor hogy a fenébe fogjátok megoldani a közös feladatot? Itt épp arról van szó, hogy együtt kell működnötök.

- Aish.. - ökölbe szorítottam a kezem, miközben JK felé pillantottam. Nem kellett sokat várjak ahhoz, hogy összezavarodott tekintete találkozzon az enyémmel. Nem időztünk el hosszasan egymás szemének tanulmányozásában, így hamar elfordultunk egymástól. Én Jimin felé meredtem, de ő csak kérdően bámult rám.

- Mi az? – morogtam fogaim között.

- Kérdeztelek.

- Tessék?

Kérdezett? Mikor?

- Azt kérdeztem, hogy miért vagy ilyen Jungkokkal?

Ledöbbentem meredtem rá, bár ökölbe szorított kezeimet még jobban összeszorítottam. Állkapcsom megfeszült miközben próbáltam összeszedni gondolataimat. Mégis miért vagyok ilyen vele? Ha nem foglalkozok azzal a ténnyel, hogy valószínűleg fülig szerelmes belém, akkor tényleg egy jó fej, céltudatos és elhatározott srácot látok benne. Aki él tanuló és komoly. Viszont ha nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy meleg és értem epekedik, már más a helyzet. Nehéz helyzet. Valamiért mégis Namjoon szavai jutnak most eszembe.

" Jöjjetek össze. Aztán ha már megnyugodott, nem lesz annyira feszült a köztetek lévő helyzet. Még az is lehet, hogy tudnád irányítani."

Na persze, irányítani...

Oldalra, Hoseok felé fordítottam a fejem, miközben halkan felsóhajtottam. 

- Merre van az a szoba, ahol lepakolhatok?

- Az emeleten, balra az első ajtó. Az az én szobám, szóval ott lecuccolhatsz nyugodtan.

- Köszi.

Halk köszönetnyilvánítás után, ismét hátat fordítottam a társaságnak, majd az említett szoba felé indultam, nagy léptekkel.

Egy perc múlva már a lépcsőn felsétálva álltam az ajtó előtt. Kezem a hideg kilincsre tapasztottam és lenyomva azt nyitottam be a szobába. Gyönyörű volt, mégis egyszerű. Modern bútorok díszítették a helyiséget, de nem volt túlzsúfolva. Fekete szekrény és asztal helyezkedett el, a világosbarna fal előtt. Egy nagy franciaágy terült el a szoba közepén. Ha jól nézem, talán 3 ember is kényelmesen elférne rajta. A fekvőhelyet egy nagy fekete takaró borította, miközben világos- és sötét barna díszpárnák pihentek meg rajta. Beléptem a szobába, majd letettem a földre az utazótáskámat. Legszívesebben elordítottam volna magam, de felesleges lett volna ennél is jobban hisztiznem a helyzetem miatt. Most a legfontosabb az, hogy egy tökéletes zenét komponáljak, és valahogy megtanuljak egy koreográfiát, ami jól is néz ki. Nem akadhatok ki azon, hogy egyetlen egy ágy van ebbe az átkozott szobában és valószínűleg arra a sorsra fogok jutni, hogy egy hónapon keresztül Jungkookkal osztozzak rajta. Nem, tényleg nem szabad kibuknom ezen.

- Szóval ez a szobánk.

A hang egyenesen mögülem jött és pontosan tudtam, hogy kihez tartozik.

- Úgy néz ki.

Meglepően nyugodtan szólaltam meg, de nem fordultam felé. Kook mellém lépett és szemem sarkából láttam, ahogy ő is az ágyra mered. Már nem volt annyira ideges, mint mikor megérkeztem, vagy csak mostanra megtanulta elrejteni az érzéseit.

- Nem fogok rád akaszkodni, szóval mi lenne ha, most mind a ketten a vizsgára koncentrálnánk?

Meglepett a gondolkodása, így egyből felé fordultam.

- Nekem is ez jutott eszembe.

Halvány, bár talán áll mosollyal az arcán fordult felém, majd bólintott.

- Ha hamar végzünk, talán hamarabb is haza tudunk menni. Nem hiszem, hogy nagy kedved van mellettem lenni ilyen sokáig.

Miért cseszeget mindenki ezzel? Szememet forgatva fordultam végül egész testemmel az irányába.

- Jungkook, figyelj. Akármennyire is nem akarok azzal a ténnyel foglalkozni, hogy mi történt köztünk eddig, nem tudok. Viszont ígérem, nem fogok ilyesmiről beszélni, amíg itt vagyunk. Plusz. - ekkor felemeltem a begipszelt kezemet- akármennyire is igyekezni fogok, ezzel a kézzel nehezen tudok majd gyorsan komponálni. Amikor jöttem fel a lépcsőn, láttam a nappaliba egy zongorát. Azt fogom használni az alapokhoz, viszont mint mondtam, nem fog gyorsan menni.

- Nincs semmi alapod? - vonta fel a szemöldökét, mire én elmosolyodtam.

- Azt mondtam, hogy lassan fogok haladni, de nem mondtam melyikkel. Már kész van egy dal, a másodiknak meg a felénél járok. Még októberbe elkezdtem komponálni, mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyik dalt adjam elő. - vállat vontam- Most meg szerintem jól fog jönni, hogy több van, legalább tudunk válogatni.

Jungkook apró, hamisnak hitt mosolya pillanatok alatt vált széles vigyorrá. Szemei, mint ha megcsillantak volna, ahogy bólintott felém.

- Remek! Had hallgassam meg azt, ami készen van és akkor össze is állítok egy táncot hozzá. Annyival is előrébb leszünk.

Szavai hallatán bólintottam egyet, majd leguggoltam a táskámhoz és ügyetlenkedve, de kicipzáraztam azt. Laptopomat kivettem belőle, majd a fekete asztalhoz mentem és letettem rá, majd leültem az előtte elhelyezett kényelmes párnával ellátott székre, és bekapcsoltam a gépet. Kook követett és mellém állt, összefonott karokkal maga előtt. Várta, hogy elindítsam a számot.

- Ez még csak az alap. Még nem énekeltem fel rá a dalszöveget. - magyaráztam, miközben nyitottam meg a mappámat, ahol a dolgaim voltak. - Igazából elkezdtem a szöveget, de nem érzem jónak, szóval vedd úgy, mint ha nem lenne hozzá semmi.

- Értem.

- Megvan.

Amint megnyitottam a fájlt, már is elindult a már jól ismert dallam a laptopba beépített mini hangszórókból. A majdnem három perces dallam végighallgatása után kérdően néztem fel Kookra. Nem is tudom, milyen visszajelzést vártam tőle, de kíváncsi voltam mit szól hozzá. Szavak nélkül is értette, miért meredek rá, mivel bólintott, miközben összefont karjait leengedte maga mellé és nadrágzsebébe bújtatta hosszú fehér ujjait.

- Nem rossz, ami azt illeti, már van is a fejemben pár mozdulat. Jól át tudnám adni a dal hangulatát, bár fogalmam nincs, milyen szöveget akarsz hozzá.

- Nos, mivel ez a nyugodtabb zene, ezért valami könnyedebb szövegre gondoltam. Ahol, az érzelmek a fontosak, a másik dal meg inkább pörgős lesz. Legalább is erre gondoltam.

Jungkook bólintott, ám innentől kezdve ismét nem szóltunk egymáshoz. Legalább is este hatig.

A nap további részét külön töltöttük. Míg én Jiminnel a zongora előtt ültem és konzultáltam a komponálásról, addig Kook Hoseokkal együtt az egyik emeleti szobát alakították át táncteremmé. Szerencsénkre abba a szobába egy hatalmas, egész falat beborító tükrös szekrénysor állt, ami lehetővé tette azt, hogy kinevezzük táncteremnek azt a szobát. Bevittek pár széket és a házigazda hangfalait. Kezdetben nem mérgelődtem, mivel pakoltak, viszont amint nekiálltak - állításuk szerint- bemelegíteni, - szerintem meg hangoskodni- már kevésbé tudtam koncentrálni.

- Ezek után fel kéne vinni a hangsúlyt. - magyarázta Jimin az általa kitalált dallamot, de cseppet sem tudtam koncentrálni a hangzavar miatt.

- Aha. - motyogtam, miközben fejemet fogtam és próbáltam az előttem lévő kottákat kiolvasni, de az egyre nagyobb dübörgés, ami a fenti táncosok miatt történt, idegesített. Nem kicsit.

- Figyelsz egyáltalán?

- Ne haragudj. - sóhajtottam fel, majd fejemet lehajtva, homlokomat a zongora billentyűire tettem, és úgy hunytam le a szemem. - Nehezen tudok figyelni, ha azt hallom, ahogy ugrálnak.

Jimin felsóhajtott, majd papírok hangját hallottam, így felé fordítottam a fejem, bár még mindig a zongorán pihentettem magam. Szobatársam, épp pakolta össze a kottáit.

- Miért pakolsz?

- Menjünk, nézzük meg őket. Ha már úgyse tudunk koncentrálni erre, legalább menjünk és táncoljunk mi is.

Azonnal kihúztam magam.

- Én nem tudok táncolni.

- Muszáj leszel. – füzeteit és lapjait összepakolta egy helyre, majd a piano tetejére tette, majd kikelt a zongorista székből. - Gyere.

- Na, de.. - alig jutottam szóhoz, de Jimin máris felrángatott az emeletre. Eleinte tiltakoztam és nem akartam vele menni, de végül feladtam a hisztériámat.

Amint az ajtóhoz értünk, ami mögött a két táncos igyekezett összehozni valamit a vizsgára, Jimin a szemembe nézett és jobb kezét a vállamra tette.

- Most csak nézd őket, oké?

- Mi mást tehetnék?

A fekete hajú csak mosolygott, majd kezét elvéve rólam kinyitotta az ajtót és belépett rajta. Követtem őt, és én is beléptem a terembe, helyet foglalva az bejárat melletti falnál.

Nem csalódtam, amikor megláttam az átrendezett szobát. A hosszú szekrény tükre előtt a két jómadár már javában mozgott, bár mikor Jimin belépett hozzájuk, a tükörből kiszúrták, így megálltak a táncban. Homlokukra az izzadtság miatt rátapadtak a hajtincseik és a laza pólójuk is nedves volt az előbb említett tény miatt. Keményen dolgozhattak, ha egy fél óra alatt ennyire kimelegedtek.

- Jimin! Taehyung! - ugrott egyet Hoseok, aki megint kicsattant az örömtől valami furcsa oknál fogva. Vagy csak ennyire szeret táncolni? - De jó, hogy jöttetek.

- Hogy haladnak a koreográfiátok? - Jimin mosolyogva állt meg a két táncos előtt, míg én csendben figyeltem őket.

- A mienk már megvan. Mármint, amiről beszéltünk. Már csak össze kell hoznunk és gyakorolnunk. Tuti mi leszünk az elsők Jiminie! - emelte fel Hobi a kezét, mire társa értve a célzását, egyenesen belecsapott.

- Bíztam benned! - nevette el magát szobatársam, majd legjobb barátjára nézett. Én is követtem tekintetét.

Jungkook épp a kis törölközővel itatta fel izzadtságcseppjeit a homlokáról, míg másik kezébe egy flakon vizet tartott. Fekete rövidnadrág volt rajta, sportcipővel és egy fehér pólóval, ami már felsőtestéhez tapadt. Eddig is tudtam, hogy Kook jó testfelépítéssel rendelkezik, de eléggé ledöbbentett az, hogy láttam a kockáit. Ilyen fiatalon ilyen jó teste nem mindenkinek van. Egy ideig elidőztem teste felmérésében, majd inkább megráztam a fejem és gyorsan észhez térve szemeibe pillantottam. Ekkor vettem csak észre, hogy engem figyel. Remek. Mit gondolhat most rólam?

- Te hogy állsz?

Unott hangon próbáltam leplezni gondolataimat, ami szerencsére működött is.

- Van még mit dolgoznom vele.

- Ez mégis hogy lehet? Hoseok már készen van. - húztam el a számat. - Hoseok már rég készen van. Lassan kezdhetnek is együtt gyakorolni, míg mi háttérbe szorulunk.

- Ne haragudj, de elég nehéz olyan koreográfiát kitalálni, amit te is képes leszel megtanulni.

Elhűlve meredtem rá. Megint kezdi. Megint fel tud idegesíteni egyetlen egy perc alatt. Kezemet ökölbe szorítottam és már szóra nyitottam a számat, mikor Jimin közbeszólt.

- Ha megint elkezditek, esküszöm, hogy kidoblak titeket az ablakon, egyenesen a tóba.

- Ch. - oldalra fordítottam fejemet, hogy még véletlenül se nézzek rá riválisomra. Szívem szerint sarkon fordulnék, de elég nagy a büszkeségem ehhez, főleg, hogy az féléves vizsga a tét. Ezt pedig nem felejthetem el.

- Inkább mutasd meg neki. - Hoseok hangja még mindig boldogan csengett, bár az ötlete érdekesnek hangzott. Igaza lehet. Hiszen, ha látom, hogy Jungkook is próbálkozik, akkor muszáj elfoganom.

Kook felé pillantottam, aki még mindig engem nézett, de egy pillanat múlva már bólintott is Hoseok szavára.

- Legyen.

- Király! - Jimin ekkor mellém lépett, majd miután Hoseok felkapta a telefonját - amiről hallgatták a számokat- szintén mellénk sétált. - Felkészültél Jungkook?

A legfiatalabb lerántotta nyakából a törülközőt, majd a vizes flakont letette a földre, egyenesen az üveg mellé. Miután felkelt és kihúzta magát, körzött egyet a nyakával, majd a tükrön keresztül egyenesen a szemeimbe nézett. Bólintott egyet.

- Mehet!

A szóra Hobi elindította az általam komponált számot. Vagy is, a még el nem készült dallamot. Jungkook várt, majd pont annál a dallamnál, amit én kezdésnek szántam mozogni kezdett. Eleinte csak unottan néztem, és vártam, mit képes kihozni ebből a munkából, de egy idő után csak ámulva néztem rá.

A mozdulatai letisztultak voltak, ritmusra mozgott, még akkor is, ha nem volt felénekelve rá semmi. Csak én tudtam, hogy milyen dalszöveget szeretnék a komponált dalhoz, viszont ahogy láttam Kookot táncolni, sorra jutottak eszembe a mondatok. Egyenesen azt láttam tőle, amit én elképzeltem. Az érzelmek átjöttek, pedig még nem tudhatta, mit is szerettem volna elérni. Kerek szemekkel néztem, ahogy egyik lépését követi a másik. Tökéletes mozdulatai, mint ha természetesek lettek volna. Észre se vettem, hogy ennyire elcsábított a fiatal mozgása, csak akkor kaptam észhez, mikor Jimin vállamra tette a kezét.

- Na mi van, tetszik?

Zavartan néztem a mellettem állóra és csak bólintottam egyet, de azonnal visszanéztem Jungkookra, aki a végpózba állt be éppen. Gyönyörű volt. Nagyon is átérezte azt, amit én akartam nyújtani a dalommal. Nem is tudtam, hogy ennyire odateszi magát, hogy ennyire komolyan veszi. Nem tudtam, hogy az én dalomat ennyire komolyan veszi.

Nem tudtam, hogy hogyan fogom én ilyen tökéletesen előadni ezt a koreográfiát és ez volt az, ami megrémített.

- Milyen? - zihálva, de felém fordult Kook, mire én csak oldalra pillantottam és egy laza mozdulattal leráztam a vállamról Jimin kezét.

- Elmegy.  Kíváncsi vagyok, hogy milyen táncot találsz ki, a másik dalomra.

Válaszát meg se várva fordultam meg és léptem ki a szobából. Nem akartam, de nem tudtam nem meghallani a csalódott, de mégis dühös szavait, amit felém irányított.

- Elmegy? Ezt mégis hogy a fenébe érted?

Nem akartam, hogy tudja, elképedtem attól, amit láttam. Nem akarom, hogy kiderüljön az, hogy büszke vagyok rá. Nem akartam, hogy elbízza magát és azt higgye, hogy bármikor ha táncolt, akkor ilyen állapotba kerüljek. Nem akartam, hogy tudja, mit érzek most. 

Egyenesen a zongorához siettem, majd felkaptam az ott hagyott kottáimat és kimentem a ház elé. Gyorsan magamra kaptam a kabátomat, majd kisétáltam a hídra. Már sötétedett, de én akkor is a házhoz vezető hídra sétáltam, majd a közepén megálltam és leültem, hogy lógassam a lábam. Magam mögött akartam hagyni a hangos zenét, és a kottára akartam koncentrálni. Azt akartam, hogy én is mutassak neki valamit, ami lenyűgözi. Akartam egy másik, egy jobb számot, ami felér az ő tánctudásához. Valamiért azt akartam, hogy büszke legyen rám, akár csak én rá.