Not today-21

Not today

21 – Taehyung pov.

Bár arcomon elszántság tükröződött, belül mégis nyugtalan voltam. Mikor Jimin azt mondta, hogy jó táncost kapok párnak nem hazudott. Tény, hogy Jungkook a legjobb, ha a mozgásról van szó, de mégsem repdestem az örömtől, ahogy megláttam. Nem értek a tánchoz. Cseppet sem konyítok hozzá. A legtöbb mozgás, amit valaha tettem, az a busz után való futás volt. A bulikba meg csak az alkohol miatt tudtam elengedni magam, és valami tánchoz hasonlító dolgot művelni.

Az egy óra utazás alatt Jimin semmit se mondott, csupán annyit, hogy Hoseok az ő párja, aki pedig megengedte, hogy az egy hónap felkészülés alatt nála legyünk. Őszintén örültem ennek a ténynek, hiszen így kizárhattam minden nyomasztó okot, ami miatt nem tudtam koncentrálni a vizsgára. Gondolok itt a szüleimre, a suli további felesleges óráira és persze riválisomra, Jungkookra. Viszont úgy tűnik, az utóbbit nem fogom tudni elfelejteni, hiszen össze leszek vele zárva egy teljes hónapon keresztül.

Mikor Kook megindult az ajtó felé a bőröndjét megragadva automatikusan mozdultam. El akartam állni az útját. Magamon is meglepődtem, hogy milyen összeszedett volt a hangom, amikor megszólaltam.

- Mi van Nyuszi? Beijedtél?

Karomat összefonva magam előtt meredtem rá és figyeltem, ahogy a maradék nyugodtság is elszáll az előttem álló fiúból.

- Tessék?

- Jól hallottad. - kis mosolyt erőltettem magamra, nehogy észrevegye, én sem vagyok nyugodt. - Ennyire nyuszi lennél, hogy elfutsz? Ráadásul előlem?

Arca eltorzult, ahogy engem nézett, karján még pulóverén keresztül is tisztán kivehetően voltak a megfeszült izmai. Már szóra nyitotta a száját, mikor Hobi hátulról borult a nyakába.

- Nyugi van. Mi lenne, ha inkább ennénk valamit? Biztos éhesek vagytok!

Mielőtt reagálhatott volna valamit Kook, Hoseok már ki is kapta kezei közül utazótáskáját és elengedve barátját megfordult, majd bement egy másik szobába, ami gondolom a konyha lehetett.

- Hoseok! - fordult utána a fiatal és pár lépéssel követte- Azonnal add vissza!

Amint eltűntek a konyhában kiengedtem az eddig bent tartott sóhajom, majd leengedtem magam mellé a bal kezem - ami még mindig be volt kötve - míg a jobbal beletúrtam barna fürtjeimbe. Mégis hogy fogom én kibírni egy hónapig?

- Jól csináltad. - lépett mellém Jimin, de csupán mérges, megvető tekintettel tudtam díjazni szavait. - Most meg mi bajod?

- Miért nem mondtad el?

- Ha elmondtam volna, akkor nem jöttél volna.

- Ez egy olyan dolog, amit muszáj lett volna közölnöd velem! – morgolódtam - Amúgy is, jöttem volna. Kénytelen lettem volna, hiszen ez a vizsga fontos.

- Éppen ezért nem említettem. Amennyire kiismertelek, már tudom, hogy kitaláltál volna valamit, hogy párt változtass.

Túl jó ismer már. Ez baj.

- Ha jól sejtem, ő se tudta, hogy én vagyok a párja.

- Nos, ami azt illeti, ő tudott róla.

- Tessék? - megleptek Jimin szavai. Ha Jungkook tudta, hogy én vagyok a párja, akkor miért reagált így?

Jimin csak mosolygott rám, majd táskájának vállpántját megigazította magán.

- Na, gyere. Kajáljunk valamit!

Amint leültünk az asztalhoz, Hoseok,- akár csak egy jó házigazda- megterített és letett elénk egy rakat kaját. Az asztalt, ami annyiból állt, hogy a táskájából előhalászott pár rágcsát és letette az asztalra, ahol már Jungkook ült. Semmi kedvem nem volt Kook közelébe maradni, viszont a hasamnak nem hazudhattam, így kénytelen voltam én is helyet foglalni. Jimin követve engem, kihúzta magának a mellettem lévő széket és letelepedett rá, egyenesen Nyuszival szembe.

Ahogy a ház előszobáján is látszódott, Hoseok gazdag család sarja, így nem volt meglepő, hogy a konyhapult márvány borítást kapott és drágábbnál-drágább konyhai eszközök lapultak meg rajta.

- Nincs valami normális kaja? - nézte a chipsek és ropik csomagolását Jimin, miközben magához húzott egyet.

- De van. Viszont nincs kedvem most megcsinálni. Majd később lesz főtt kaja is, vagy felőlem rendelhetünk is valamit.

- Annyira nem lényeg. - ezzel a mondatával egyidejűleg, Jimin kinyitotta a rágcsálnivaló csomagolását.

Még ha nem is volt kedvem Kook közelébe lenni, az éhes hasamnak nem tudtam hazudni, így én is magam elé húztam két csomagot és kinyitva azt enni kezdtem. Nem épp erre a reggelire számítottam, viszont bőven elég volt ahhoz, hogy egy időre jól legyek. Még ha ettünk is, érezni lehetett a feszültséget a levegőben és nem sok kellett ahhoz, hogy ezt szóvá tegye valaki, így amint lenyeltem az utolsó falatomat, minden szó nélkül felkeltem az asztaltól, és kiindultam a konyhából.

- Hova mész? - nézett utánam Jimin.

- Megkeresem a szobámat, ahol alszok majd. Szóval kipakolok pár holmit.

- Mármint, ahol aludni fogtok.

Hoseok hangjára megtoppantam a küszöbnél és hátranéztem.

- Tessék?

- A házban 3 szoba van. Egy az enyém, egy a húgomé és van egy ami a szüleimé. Anyuék megengedték, hogy egy hónapig itt legyetek, viszont kikötötték, hogy az ő szobájukba nem mehet senki. Így ketté válunk.

- Király. Akkor Jimin, kipakolok a szobánkba.

- Nos, ami azt illeti, én Hoseokkal leszek.

- Tessék?

Jungkokkal ugyanakkor tettük fel a kérdést, ami miatt a másik két fiú sóhajtva nézett össze.

- Taehyung. Jungkook. Komolyan, meddig fogjátok ezt csinálni? - motyogta az orra alatt Hoseok.

- Ne mond azt, hogy vele kell lennem egy szobában! Egy teljes hónapon keresztül!

Jungkook hangjában idegesség csilingelt, ám belül tudtam, hogy talán ő az egyetlen ebbe a házban, aki tényleg örül ennek a hírnek.

- Ne legyetek már általános kislányok értelmi szintjén. Azért hoztuk meg ezt a döntést Hoseokkal, mivel a vizsga feladat miatt vagyunk itt. Ha azon kibuktok, hogy egy szobában kell aludnotok, akkor hogy a fenébe fogjátok megoldani a közös feladatot? Itt épp arról van szó, hogy együtt kell működnötök.

- Aish.. - ökölbe szorítottam a kezem, miközben JK felé pillantottam. Nem kellett sokat várjak ahhoz, hogy összezavarodott tekintete találkozzon az enyémmel. Nem időztünk el hosszasan egymás szemének tanulmányozásában, így hamar elfordultunk egymástól. Én Jimin felé meredtem, de ő csak kérdően bámult rám.

- Mi az? – morogtam fogaim között.

- Kérdeztelek.

- Tessék?

Kérdezett? Mikor?

- Azt kérdeztem, hogy miért vagy ilyen Jungkokkal?

Ledöbbentem meredtem rá, bár ökölbe szorított kezeimet még jobban összeszorítottam. Állkapcsom megfeszült miközben próbáltam összeszedni gondolataimat. Mégis miért vagyok ilyen vele? Ha nem foglalkozok azzal a ténnyel, hogy valószínűleg fülig szerelmes belém, akkor tényleg egy jó fej, céltudatos és elhatározott srácot látok benne. Aki él tanuló és komoly. Viszont ha nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy meleg és értem epekedik, már más a helyzet. Nehéz helyzet. Valamiért mégis Namjoon szavai jutnak most eszembe.

" Jöjjetek össze. Aztán ha már megnyugodott, nem lesz annyira feszült a köztetek lévő helyzet. Még az is lehet, hogy tudnád irányítani."

Na persze, irányítani...

Oldalra, Hoseok felé fordítottam a fejem, miközben halkan felsóhajtottam. 

- Merre van az a szoba, ahol lepakolhatok?

- Az emeleten, balra az első ajtó. Az az én szobám, szóval ott lecuccolhatsz nyugodtan.

- Köszi.

Halk köszönetnyilvánítás után, ismét hátat fordítottam a társaságnak, majd az említett szoba felé indultam, nagy léptekkel.

Egy perc múlva már a lépcsőn felsétálva álltam az ajtó előtt. Kezem a hideg kilincsre tapasztottam és lenyomva azt nyitottam be a szobába. Gyönyörű volt, mégis egyszerű. Modern bútorok díszítették a helyiséget, de nem volt túlzsúfolva. Fekete szekrény és asztal helyezkedett el, a világosbarna fal előtt. Egy nagy franciaágy terült el a szoba közepén. Ha jól nézem, talán 3 ember is kényelmesen elférne rajta. A fekvőhelyet egy nagy fekete takaró borította, miközben világos- és sötét barna díszpárnák pihentek meg rajta. Beléptem a szobába, majd letettem a földre az utazótáskámat. Legszívesebben elordítottam volna magam, de felesleges lett volna ennél is jobban hisztiznem a helyzetem miatt. Most a legfontosabb az, hogy egy tökéletes zenét komponáljak, és valahogy megtanuljak egy koreográfiát, ami jól is néz ki. Nem akadhatok ki azon, hogy egyetlen egy ágy van ebbe az átkozott szobában és valószínűleg arra a sorsra fogok jutni, hogy egy hónapon keresztül Jungkookkal osztozzak rajta. Nem, tényleg nem szabad kibuknom ezen.

- Szóval ez a szobánk.

A hang egyenesen mögülem jött és pontosan tudtam, hogy kihez tartozik.

- Úgy néz ki.

Meglepően nyugodtan szólaltam meg, de nem fordultam felé. Kook mellém lépett és szemem sarkából láttam, ahogy ő is az ágyra mered. Már nem volt annyira ideges, mint mikor megérkeztem, vagy csak mostanra megtanulta elrejteni az érzéseit.

- Nem fogok rád akaszkodni, szóval mi lenne ha, most mind a ketten a vizsgára koncentrálnánk?

Meglepett a gondolkodása, így egyből felé fordultam.

- Nekem is ez jutott eszembe.

Halvány, bár talán áll mosollyal az arcán fordult felém, majd bólintott.

- Ha hamar végzünk, talán hamarabb is haza tudunk menni. Nem hiszem, hogy nagy kedved van mellettem lenni ilyen sokáig.

Miért cseszeget mindenki ezzel? Szememet forgatva fordultam végül egész testemmel az irányába.

- Jungkook, figyelj. Akármennyire is nem akarok azzal a ténnyel foglalkozni, hogy mi történt köztünk eddig, nem tudok. Viszont ígérem, nem fogok ilyesmiről beszélni, amíg itt vagyunk. Plusz. - ekkor felemeltem a begipszelt kezemet- akármennyire is igyekezni fogok, ezzel a kézzel nehezen tudok majd gyorsan komponálni. Amikor jöttem fel a lépcsőn, láttam a nappaliba egy zongorát. Azt fogom használni az alapokhoz, viszont mint mondtam, nem fog gyorsan menni.

- Nincs semmi alapod? - vonta fel a szemöldökét, mire én elmosolyodtam.

- Azt mondtam, hogy lassan fogok haladni, de nem mondtam melyikkel. Már kész van egy dal, a másodiknak meg a felénél járok. Még októberbe elkezdtem komponálni, mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyik dalt adjam elő. - vállat vontam- Most meg szerintem jól fog jönni, hogy több van, legalább tudunk válogatni.

Jungkook apró, hamisnak hitt mosolya pillanatok alatt vált széles vigyorrá. Szemei, mint ha megcsillantak volna, ahogy bólintott felém.

- Remek! Had hallgassam meg azt, ami készen van és akkor össze is állítok egy táncot hozzá. Annyival is előrébb leszünk.

Szavai hallatán bólintottam egyet, majd leguggoltam a táskámhoz és ügyetlenkedve, de kicipzáraztam azt. Laptopomat kivettem belőle, majd a fekete asztalhoz mentem és letettem rá, majd leültem az előtte elhelyezett kényelmes párnával ellátott székre, és bekapcsoltam a gépet. Kook követett és mellém állt, összefonott karokkal maga előtt. Várta, hogy elindítsam a számot.

- Ez még csak az alap. Még nem énekeltem fel rá a dalszöveget. - magyaráztam, miközben nyitottam meg a mappámat, ahol a dolgaim voltak. - Igazából elkezdtem a szöveget, de nem érzem jónak, szóval vedd úgy, mint ha nem lenne hozzá semmi.

- Értem.

- Megvan.

Amint megnyitottam a fájlt, már is elindult a már jól ismert dallam a laptopba beépített mini hangszórókból. A majdnem három perces dallam végighallgatása után kérdően néztem fel Kookra. Nem is tudom, milyen visszajelzést vártam tőle, de kíváncsi voltam mit szól hozzá. Szavak nélkül is értette, miért meredek rá, mivel bólintott, miközben összefont karjait leengedte maga mellé és nadrágzsebébe bújtatta hosszú fehér ujjait.

- Nem rossz, ami azt illeti, már van is a fejemben pár mozdulat. Jól át tudnám adni a dal hangulatát, bár fogalmam nincs, milyen szöveget akarsz hozzá.

- Nos, mivel ez a nyugodtabb zene, ezért valami könnyedebb szövegre gondoltam. Ahol, az érzelmek a fontosak, a másik dal meg inkább pörgős lesz. Legalább is erre gondoltam.

Jungkook bólintott, ám innentől kezdve ismét nem szóltunk egymáshoz. Legalább is este hatig.

A nap további részét külön töltöttük. Míg én Jiminnel a zongora előtt ültem és konzultáltam a komponálásról, addig Kook Hoseokkal együtt az egyik emeleti szobát alakították át táncteremmé. Szerencsénkre abba a szobába egy hatalmas, egész falat beborító tükrös szekrénysor állt, ami lehetővé tette azt, hogy kinevezzük táncteremnek azt a szobát. Bevittek pár széket és a házigazda hangfalait. Kezdetben nem mérgelődtem, mivel pakoltak, viszont amint nekiálltak - állításuk szerint- bemelegíteni, - szerintem meg hangoskodni- már kevésbé tudtam koncentrálni.

- Ezek után fel kéne vinni a hangsúlyt. - magyarázta Jimin az általa kitalált dallamot, de cseppet sem tudtam koncentrálni a hangzavar miatt.

- Aha. - motyogtam, miközben fejemet fogtam és próbáltam az előttem lévő kottákat kiolvasni, de az egyre nagyobb dübörgés, ami a fenti táncosok miatt történt, idegesített. Nem kicsit.

- Figyelsz egyáltalán?

- Ne haragudj. - sóhajtottam fel, majd fejemet lehajtva, homlokomat a zongora billentyűire tettem, és úgy hunytam le a szemem. - Nehezen tudok figyelni, ha azt hallom, ahogy ugrálnak.

Jimin felsóhajtott, majd papírok hangját hallottam, így felé fordítottam a fejem, bár még mindig a zongorán pihentettem magam. Szobatársam, épp pakolta össze a kottáit.

- Miért pakolsz?

- Menjünk, nézzük meg őket. Ha már úgyse tudunk koncentrálni erre, legalább menjünk és táncoljunk mi is.

Azonnal kihúztam magam.

- Én nem tudok táncolni.

- Muszáj leszel. – füzeteit és lapjait összepakolta egy helyre, majd a piano tetejére tette, majd kikelt a zongorista székből. - Gyere.

- Na, de.. - alig jutottam szóhoz, de Jimin máris felrángatott az emeletre. Eleinte tiltakoztam és nem akartam vele menni, de végül feladtam a hisztériámat.

Amint az ajtóhoz értünk, ami mögött a két táncos igyekezett összehozni valamit a vizsgára, Jimin a szemembe nézett és jobb kezét a vállamra tette.

- Most csak nézd őket, oké?

- Mi mást tehetnék?

A fekete hajú csak mosolygott, majd kezét elvéve rólam kinyitotta az ajtót és belépett rajta. Követtem őt, és én is beléptem a terembe, helyet foglalva az bejárat melletti falnál.

Nem csalódtam, amikor megláttam az átrendezett szobát. A hosszú szekrény tükre előtt a két jómadár már javában mozgott, bár mikor Jimin belépett hozzájuk, a tükörből kiszúrták, így megálltak a táncban. Homlokukra az izzadtság miatt rátapadtak a hajtincseik és a laza pólójuk is nedves volt az előbb említett tény miatt. Keményen dolgozhattak, ha egy fél óra alatt ennyire kimelegedtek.

- Jimin! Taehyung! - ugrott egyet Hoseok, aki megint kicsattant az örömtől valami furcsa oknál fogva. Vagy csak ennyire szeret táncolni? - De jó, hogy jöttetek.

- Hogy haladnak a koreográfiátok? - Jimin mosolyogva állt meg a két táncos előtt, míg én csendben figyeltem őket.

- A mienk már megvan. Mármint, amiről beszéltünk. Már csak össze kell hoznunk és gyakorolnunk. Tuti mi leszünk az elsők Jiminie! - emelte fel Hobi a kezét, mire társa értve a célzását, egyenesen belecsapott.

- Bíztam benned! - nevette el magát szobatársam, majd legjobb barátjára nézett. Én is követtem tekintetét.

Jungkook épp a kis törölközővel itatta fel izzadtságcseppjeit a homlokáról, míg másik kezébe egy flakon vizet tartott. Fekete rövidnadrág volt rajta, sportcipővel és egy fehér pólóval, ami már felsőtestéhez tapadt. Eddig is tudtam, hogy Kook jó testfelépítéssel rendelkezik, de eléggé ledöbbentett az, hogy láttam a kockáit. Ilyen fiatalon ilyen jó teste nem mindenkinek van. Egy ideig elidőztem teste felmérésében, majd inkább megráztam a fejem és gyorsan észhez térve szemeibe pillantottam. Ekkor vettem csak észre, hogy engem figyel. Remek. Mit gondolhat most rólam?

- Te hogy állsz?

Unott hangon próbáltam leplezni gondolataimat, ami szerencsére működött is.

- Van még mit dolgoznom vele.

- Ez mégis hogy lehet? Hoseok már készen van. - húztam el a számat. - Hoseok már rég készen van. Lassan kezdhetnek is együtt gyakorolni, míg mi háttérbe szorulunk.

- Ne haragudj, de elég nehéz olyan koreográfiát kitalálni, amit te is képes leszel megtanulni.

Elhűlve meredtem rá. Megint kezdi. Megint fel tud idegesíteni egyetlen egy perc alatt. Kezemet ökölbe szorítottam és már szóra nyitottam a számat, mikor Jimin közbeszólt.

- Ha megint elkezditek, esküszöm, hogy kidoblak titeket az ablakon, egyenesen a tóba.

- Ch. - oldalra fordítottam fejemet, hogy még véletlenül se nézzek rá riválisomra. Szívem szerint sarkon fordulnék, de elég nagy a büszkeségem ehhez, főleg, hogy az féléves vizsga a tét. Ezt pedig nem felejthetem el.

- Inkább mutasd meg neki. - Hoseok hangja még mindig boldogan csengett, bár az ötlete érdekesnek hangzott. Igaza lehet. Hiszen, ha látom, hogy Jungkook is próbálkozik, akkor muszáj elfoganom.

Kook felé pillantottam, aki még mindig engem nézett, de egy pillanat múlva már bólintott is Hoseok szavára.

- Legyen.

- Király! - Jimin ekkor mellém lépett, majd miután Hoseok felkapta a telefonját - amiről hallgatták a számokat- szintén mellénk sétált. - Felkészültél Jungkook?

A legfiatalabb lerántotta nyakából a törülközőt, majd a vizes flakont letette a földre, egyenesen az üveg mellé. Miután felkelt és kihúzta magát, körzött egyet a nyakával, majd a tükrön keresztül egyenesen a szemeimbe nézett. Bólintott egyet.

- Mehet!

A szóra Hobi elindította az általam komponált számot. Vagy is, a még el nem készült dallamot. Jungkook várt, majd pont annál a dallamnál, amit én kezdésnek szántam mozogni kezdett. Eleinte csak unottan néztem, és vártam, mit képes kihozni ebből a munkából, de egy idő után csak ámulva néztem rá.

A mozdulatai letisztultak voltak, ritmusra mozgott, még akkor is, ha nem volt felénekelve rá semmi. Csak én tudtam, hogy milyen dalszöveget szeretnék a komponált dalhoz, viszont ahogy láttam Kookot táncolni, sorra jutottak eszembe a mondatok. Egyenesen azt láttam tőle, amit én elképzeltem. Az érzelmek átjöttek, pedig még nem tudhatta, mit is szerettem volna elérni. Kerek szemekkel néztem, ahogy egyik lépését követi a másik. Tökéletes mozdulatai, mint ha természetesek lettek volna. Észre se vettem, hogy ennyire elcsábított a fiatal mozgása, csak akkor kaptam észhez, mikor Jimin vállamra tette a kezét.

- Na mi van, tetszik?

Zavartan néztem a mellettem állóra és csak bólintottam egyet, de azonnal visszanéztem Jungkookra, aki a végpózba állt be éppen. Gyönyörű volt. Nagyon is átérezte azt, amit én akartam nyújtani a dalommal. Nem is tudtam, hogy ennyire odateszi magát, hogy ennyire komolyan veszi. Nem tudtam, hogy az én dalomat ennyire komolyan veszi.

Nem tudtam, hogy hogyan fogom én ilyen tökéletesen előadni ezt a koreográfiát és ez volt az, ami megrémített.

- Milyen? - zihálva, de felém fordult Kook, mire én csak oldalra pillantottam és egy laza mozdulattal leráztam a vállamról Jimin kezét.

- Elmegy.  Kíváncsi vagyok, hogy milyen táncot találsz ki, a másik dalomra.

Válaszát meg se várva fordultam meg és léptem ki a szobából. Nem akartam, de nem tudtam nem meghallani a csalódott, de mégis dühös szavait, amit felém irányított.

- Elmegy? Ezt mégis hogy a fenébe érted?

Nem akartam, hogy tudja, elképedtem attól, amit láttam. Nem akarom, hogy kiderüljön az, hogy büszke vagyok rá. Nem akartam, hogy elbízza magát és azt higgye, hogy bármikor ha táncolt, akkor ilyen állapotba kerüljek. Nem akartam, hogy tudja, mit érzek most. 

Egyenesen a zongorához siettem, majd felkaptam az ott hagyott kottáimat és kimentem a ház elé. Gyorsan magamra kaptam a kabátomat, majd kisétáltam a hídra. Már sötétedett, de én akkor is a házhoz vezető hídra sétáltam, majd a közepén megálltam és leültem, hogy lógassam a lábam. Magam mögött akartam hagyni a hangos zenét, és a kottára akartam koncentrálni. Azt akartam, hogy én is mutassak neki valamit, ami lenyűgözi. Akartam egy másik, egy jobb számot, ami felér az ő tánctudásához. Valamiért azt akartam, hogy büszke legyen rám, akár csak én rá.