7 főbűn -hatodik-

7 főbűn

-hatodik-

Szégyen

Majdnem két hét telt el, mióta összeestem. Azóta a masszőrön és a Yurit helyettesítő szobalányon kívül senkivel sem beszéltem vagy találkoztam. A testem már teljesen jól van és az elmémnek is jót tett a magány. Ez azonban ma véget ér. Rendezvény lesz a házban, ahol kötelességem megjelenni. A szobalány kikotyogta, hogy a Shi család „megrendelői” vagy „vevői” fognak eljönni a bálra és hoznak magukkal még leendő vevőket. A szobalány azt mondta, bizalmasan bánjak az információval, mert nem tudódhat ki senki számára. Nem mintha bárkivel is kapcsolatba tudnék lépni. Yuri is ma fog érkezni az asszonyokkal együtt. Kiráz a hideg ha Ji Min anyjára gondolok. Kopognak a szobám ajtaján.

-          Gyere be.

Az egyik fiú lép be az ajtón. Ha jól emlékszem, Jung Ho Seok a neve. Becsukja maga mögött az ajtót és megáll ellőttem.

-          Miben segíthetek?

Fura másokkal is beszélgetni ennyi idő után, de úgy tűnik, jótékony hatással volt rám a magány.

-          Kérdezni szeretnék valamit.

-          Kérdezz nyugodtan.

-          Tudsz keringőzni?

-          Keringőzni?

Nem értem, minek kellene nekem keringőzni.

-          Igen. A leendő feleséget be kell mutatnunk. Nálunk ezt keringővel szokás.

Tudok keringőzni, de nem akarok idegenek előtt illegni, billegni. Mit csináljak?

-          Ezt senki nem említette. Botlábú vagyok, nem értek az ilyenekhez.

-          Akkor meg kell rá tanítsalak.

-          Alig három óra van a bálig.

-          Nyugi, betanítom neked és a többiekkel is ugyanazt fogod majd táncolni.

Aish! Nem értem ezt az egész felhajtást! Mint a tizenkilencedik században! Bál, keringő, kastélyszerű ház, asszonyok, meg örökösök meg maffia. Annyira abszurd az egész. Már azt sem tudom eldönteni, hogy álmodom, vagy ébren vagyok. Kedvetlenül felállok az ágyról és Ho Seok elé lépek. Hogy kerüljem el ezt az egész felhajtást?

-          Szerintem erre semmi szükség.

-          Hagyomány, Hyo Lin. Nem rúghatod fel őket.

-          Miért nem?

Ho Seok meglepetten néz rám.

-          Hát… mert hagyomány.

-          Ettől még mondhatok nemet.

Ho Seok tanácstalanul áll előttem. Pár pillanat erejéig néz, majd visszaveszi a lábára a papucsot. Csalódottnak tűnik. Nem igazán érdekel, hogy náluk mi a szokás. Be lehet mutatni minden felhajtás nélkül is, mint a normális embereket szokás. Nem kell ez a sok felesleges lejárt dolog. Úgy érzem magam, mintha egy vámpíros fantáziakönyv szereplője lennék.

-          Akkor a bálon majd találkozunk.

Ho Seok hátat fordít nekem és kimegy az ajtón. Francba! Miért ilyen könnyű lelkiismeret furdalást okozni? Most nagyon megbántottam? Ez az első beszélgetésem volt ezzel a fiúval és már elrontottam! Ji Min és Jung Kook már így is utál. Miért csinálok mindig hülyeségeket? Utálom magam! Ezért kerülnek engem mindig az emberek? Most miken is gondolkodom? Mit számít, hogy utálnak-e vagy szeretnek? Minél előbb ki akarok innen jutni. Ha sikerül, pont nem fog érdekelni, hogy mit gondolnak rólam…. Egy árnyék tűnik fel mellettem. Hátra kapom a fejem. Észre se vettem, hogy valaki bejött a szobába. Il Byul magas alakja közelít felém. Leül a tükör előtti székbe, keresztbe rakja a lábát, könyökét a karfára támasztja, és a hüvelykujját harapdálja.

-          Mikor jött be?

A férfi előre hajol, miközben a karját a lábszárára támasztja. Félmosolyra húzza a száját és csóválja a fejét.

-          Még mindig magadban beszélsz. Jobb lesz, ha ezt ebben a házban sürgősen elfelejted.

A szám elé kapom a kezem. Ez már nem az első eset, hogy hangosan beszélek Il Byul előtt. A kezembe temetem az arcom.

-          Nem jársz jól, ha szökni próbálsz.

Felkapom a fejem és ijedten nézek a férfire. Már majdnem mindenki tud a szökésemről, akkor már nem kell sok, hogy eljusson Gi Bonghoz. A félelem kiülhet az arcomon, mert Il Byul azonnal témát vált.

-          Táncoljunk.

Feláll a székből és felém tart. Miért akarja mindenki, hogy táncoljak? Unom ezt. Nem akarok táncolni, nem akarom azt se, hogy idegeneknek mutogassanak, mint valami cirkuszi különlegességet. Nem akarok itt senki felesége lenni, sem gyerekeket szülni, hogy örökösök legyenek és harcoljanak a címért. Az egész felfordulást megszüntetném, ami itt van!

Il Byul megáll előttem és felém nyújtja a bal kezét. Lábait összezárva hajol meg előttem, ahogyan az a Nagy Könyvben meg van írva. Elmosolyodom. Soha nem volt részem még ilyen dologban. Il Byul pedig kevésbé félelmetes, mint itt bárki.

-          Muszáj ezt tennem?

A férfi rám emeli a tekintetét.

-          Sajnálom, Madame.

Kitör belőlem a nevetés.

-          Madame? Elég szakadt egy úri hölgy vagyok.

-          Ma ragyoghat.

Tetszik Il Byul humora. Kimondottan viccesnek tartom. Jókedvűen teszem a férfi tenyerébe az enyémet és hagyom, hogy segítsen felállni.

-          Van cipője?

Il Byul értetlenül néz rám.

-          Van egy gardróbnyi, de nem hiszem, hogy az ön mérete lenne.

Megint kitör belőlem a nevetés, miközben a szoba közepe felé irányít.

-          Úgy értem, hogy most.

-          Miért kéne nekem cipő?

Miközben Il Byul felteszi a kérdést, megpörget, de direkt elveszítem az egyensúlyom és rálépek a lábára. A férfi felszisszen, majd visszaforgat az előző irányba.

-          Lehet, hogy kellene az a cipő.

Megint nevetek. Közben a Il Byul közelebb húz magához, szinte már összeér a testünk. Kezét lecsúsztatja a derekamra és a szemembe néz.

-          Hyo Lin, az első szabály, hogy a partnered szemébe kell nézned.

Úgy döntök, hogy követem az utasításait. Nem mint ha nem tudnám, hogyan kell keringőzni. Bele nézek a szemébe. Szép, barna, ragyogó szemei vannak. Nem látszik, hogy túllépte már a harmincat. Il Byul fojtatja.

-          Második szabály, hogy a könyököd mindig egyenes vonalban legyen a válladdal. Ha nem így van, nem mutat jól. Egyenesen kell tartanod a hátad. Ha ez is megvan, a harmadik szabály az irányítás. Hagyd, hogy a férfi irányítson, kövesd le a mozdulatait. Mindig irányítani fog a kezével. A derekadat arra fogja húzni, amerre menned kell. A negyedik szabály pedig a legfontosabb. Add át magad a táncnak. Ne gondolkozz, csak csináld. Kezdhetjük?

Bólintok. Úgy kell tennem, mint aki életében nem táncolt még soha, ezért már első lépésnél megbotlok. Il Byul szonban nem adja fel. Elnevetem magam, de nem hagyja, hogy kiessek a ritmusból.

-          Egyenesedj ki! Egy, két, há!

Miközben telik az idő, elfeledkezem magamról. Elfelejtem, hogy szándékosan bénáznom kéne és a legjobb tudásom szerint táncolom a keringőt. Il Byullal még az idő is gyorsan megy.

Már csak fél óra van hátra a bál kezdetéig. Il Byul már rég elment, de a szobalány még mindig sehol. Türelmetlenül járkálok a szobában fel és alá. Mi tart ennyi ideig? Fél óra alatt még a hajamat se lehet megcsinálni. Úgy döntök, hogy megkeresem az ideiglenes szobalányomat. Egyedül nem tudok elkészülni. Lerohanok a folyósón. Még zárva van a bejárati ajtó és egy lélek sincs az aulában, ami már fel van díszítve. Gyönyörű bordó és fehér színben pompázik minden. Úgy tűnik, ez a család szereti a bordó színt. Bemegyek a személyzeti részlegbe és végig megyek a folyósón. Befordulok balra és le a lépcsőn. Általában ott tartózkodnak a személyzet tagjai. Mikor berontok az ajtón, hátra hőkölök. Emberek sokasága tölti be a személyzeti részleget. Valójában nem is ez a sokkoló. Az emberek nagy része le van láncolva. Kikerekednek a szemeim. Kirívó, hiányos öltözékben sorakoznak nők, lányok, fiúk és férfiak. Többségük nem néz fel, csak bambul maga elé. Közvetlenül jobbra előttem az egyik lány önkívületi állapotban dülöngél és érthetetlenül motyog valamit. Sűrűn kezdem kapkodni a levegőt. A látvány elborzaszt és félelemmel tölt el. Mit keresnek itt leláncolt emberek úgy felöltöztetve, mint a próbababák? Halk sóhajok és pityergések hallatszanak, amik keverednek a magukról nem tudók zagyválásaival. Milyen hely ez? Azonnal ki kell mennem innen! Hátra fordulok és kirohanok az ajtón. Nem jutok sokáig. Velem szembe pincérruhába öltözött férfiak állnak. Meglepetten néznek rám, ugyanúgy, ahogy én rájuk. Már indultam volna, mikor az egyik megragadja a karom.

-          Ki vagy te és mit keresel itt?

Képtelen vagyok megszólalni. A szám mozog, de egy hang se jön ki. Amelyik megragadott, most nekivág a falnak és a torkomat szorongatja.

-          Segítsek megszólalni?

Egy másik szólal meg.

-          Ezzel nem segítesz neki.

A férfi enged a szorításból és méregetni kezd. Végignéz a testemen, majd hátra fordítja a fejét a társai felé. Hevesen ver a szívem. Nagyon félek! Nem tudom, kik ezek az emberek, még soha nem láttam őket, ráadásul az egyik fojtogat. Ijesztőek. Mi van, ha most azonnal megölnek? Nem lesznek könyörületesek, ha kiderül, hogy mindent láttam bent. Vagy nem mindent? Lehet, hogy ez csak az ízelítője egy ennél sokkal embertelenebb dolognak.

-          Nekem eléggé úgy tűnik, hogy áru.

-          Áru?

Aki feltette a kérdést, közelebb jön hozzám és az előzőhez hasonlóan végig mér. Ugyanígy tesznek a többiek is. Az egyik bólogat.

-          Igen, nekem is úgy tűnik. Fiatal, jó testű, nincs nemes ruhában. Nem a családhoz tartozik, az biztos.

-          Akkor miért nincs a többiekkel?

Hosszú csend következik. Érzem, hogy a fejem kezd lilulni. Még így is alig kapok levegőt, mindjárt el fogok ájulni. Aki a markában szorongat, megint megszólal.

-          Lehet, hogy új szerzemény.

-          Akkor Il Byul szólt volna.

Il Byul? Mi köze neki ezekhez az emberekhez? Milyen áruról beszélnek? Nem vagyok áru! Ember vagyok, húsvér ember. A sírógörcs kerülget. Nem hagyhatom, hogy ezt higgyék. El kell mondanom, ki vagyok. Vergődni kezdek, mire az egyik felém mutat.

-          Szerintem mondani akar valamit.

Az engem szorító férfi most elenged, mire majdnem a földre zuhanok. Köhögő roham jön rám és percekig tart, mire összekapom magam. Az öt férfi viszont türelmetlen.

-          Mit akarsz? Nem érünk rá!

-          Lee Hyo Lin vagyok.

A fiúk összenéznek, majd értetlenül felém fordulnak.

-          Ki?

-          Lee Hyo Lin. A leendő menyasszony.

Hosszú csend után a fiúk nevetésben törnek ki. Miért nevetnek ki?

-          Te nem lehetsz az. Ő már rég készül a bálra.

-          Én vagyok az!

A hisztérikus hangom visszhangzik a folyósón. A jobb oldalamon álló férfi befogja a számat és megragadja a ruhámat. Magához húz és szinte már sziszeg.

-          Mondhattál volna kevésbé egyértelmű hazugságot. Ha azt mondod, a személyzet egy tagja vagy, elhittük volna de ezt a kis mesédet nem vesszük be.

-          Látod, ha nem lennél olyan becsvágyó, már rég elfuthattál volna.

-          Vigyük be, rendezzük le őt is aztán menjünk, mert leszedik a fejünket.

-          Szó szerint!

Nevetésben törnek ki, miközben vonszolnak magukkal. Nem! Én tényleg a menyasszony vagyok! Miért nem hisz ebben a házban nekem senki! Nem akarok úgy kinézni mint a leláncolt emberek! Valaki segítsen! Őrült sírásba kezdek, miközben próbálom kiszabadítani magam a hentesek kezei közül. Úgy fogom végezni, mint az állatok! Elhaladunk az „áruk” mellett. Miközben őket nézem, egyre elkeseredettebben küzdök a szabadulásért. Hiába rángatózok, próbálok ütni, harapni, mindent, amit egy gyenge nő tehet, semmi haszna. Fogva tartóim kellemesen cseverésznek és viccelődnek, miközben én az életemért küzdök. Engem is be fognak drogozni? Ugyanígy fel fognak öltöztetni és kikötni? Mit tettem, hogy ezt érdemeltem? Apa! Kérlek, segíts rajtam! Haza akarok menni! Nem akarok itt lenni! Utálom az egész helyet úgy, ahogy van!

-          Hallgattasd már el! Idegesít, ahogy vergődik.

-          Szerintem aranyos, ahogy küzd. Nem szoktak így harcolni.

-          Nem, mert addigra már elkábulnak. Nincs rá idejük.

-          Milyen igazad van.

-          Mennyit adjak be neki?

-          Szerintem ennek a csöpp termetnek elég lesz fél adag is.

-          Csöpp termet? Tudod, hogy küzd? Lehet, hogy ló nyugtató kéne neki.

-          Az! Meg is ölnéd. Kinyírnak, ha selejtet csinálunk.

-          Életet az életért. Jogos.

-          Na, szúrd be neki, aztán haladjunk.

Ne! Miért csinálják ezt? Engedjetek el! Nem akarom így végezni! A férfi felfektet az asztalra, egy másik megfogja a lábam, a harmadik a karom, a negyedik elővesz egy tűt és a nyakam felé tart. Fájdalmas szúrást érzek. Pár másodperc múlva forogni kezd minden, elhomályosul a kép és nem érzem a végtagjaimat. Szörnyű! Eszemnél vagyok, csak a testem irányíthatatlan! Ugyanígy érez az a lány is, aki az előbb motyogott? A férfiak letépik rólam a ruháimat. Állj! Nem tehetitek ezt velem! Nem akarom! Legszívesebben ordítanék és sírnék, de csak a könnyeim engedelmeskednek, amik komótosan folynak végig az arcomon. Felráncigálnak rám valami fehér csillogó maskarát, megcsinálják a hajam és a sminkem. Eredetileg ezért indultam el, de nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Rám azonban nem raknak láncot. Az egyik a karjába vesz.

-          Ő lesz az utolsó, úgyhogy félre rakom ide a sarokba.

-          Jól van, csak szólj, nehogy ott hagyjam.

-          Nem is néz ki olyan rosszul.

Amelyik beültetett a sarokba, most az arcomat nézegeti. Magamtól nem tudom egyenesen tartani, ezért ő fogja nekem. Legszívesebben most szembe köpnélek te szemét! Vedd le rólam ezeket a szarokat és engedj fel a szobámba! Még a táncba is beleegyeztem Il Byul kedvéért, és ti mindent elrontotok?

-          Megvennélek, de azt hiszem, te értékesebb leszel bármelyiknél.

-          Dobjuk össze a pénzt aztán szórakozzunk rajta egy kicsit!

-          Persze! Majd őt veszem meg az autó helyett!

-          Van autód.

-          A gyereknek kell. Most lesz tizenhat.

Gyereked van te szemét, és ilyeneket csinálsz? Nem hogy otthon tanítanád neki, hogyan kell élni! Utolsó gerinctelen féreg!

-          Szerintetek szűz?

-          Jó kérdés.

Mind az öten körém gyűlnek és méregetnek. Ne nézzetek! Szemétládák!

-          Na, látod ezt jó lenne tudni, mert akkor dupla pénzt ér.

-          Annyiért még öten se tudjuk megvenni.

-          Leellenőrzöm.

Mi a francot csinálsz? Húzd vissza a bugyimat! Hová nyúlsz? Ne! Nem akarom!

-          Hé! Óvatosan! Ha szűz, akkor felsértheted!

A férfi óvatosan nyúl fel és tapogatózni kezd. Gusztustalan és visszataszító! Soha nem csináltak még velem ilyet, ők meg tíz perc után ezt teszik? Inkább Ji Mint akarom! Ő legalább nem csinált velem ilyeneket! Il Byul! Gi Bong! Valaki!

-          Szerintem szűz. Nagyon szűk.

Kihúzza az ujját.

-          Dupla.

-          Akkor óvatosan kell vele bánni. Először a láncosok mennek, azok már használt áruk, félárasok. Utána mennek az első osztályúak, mint ez itt.

Egyesével kezdik kihordani az embereket, miközben én sikítok, mindent csinálok egymagamban. Ez a legrosszabb, ami valaha történhet egy emberrel. Nem bírom tovább ezt a szégyent és megaláztatást! Úgy beszélnek az emberekről, mint valami kiállított tárgyak! Féláras? Használt? Ez, ez, ez nem, én nem. Segítsen valaki!

Hosszú percek után két ember jön be, de nem látom az arcukat, előre bukott idő közben a fejem. A cipőjük fényesre van pucolva. Fekete nadrág van rajtuk. Feljebb nem látok. Próbálok megszólalni, de csak erőtlen nyögések jönnek ki a torkomon.

-          Nincs itt sem.

Tae Hyung! Tae Hyung! Itt vagyok! Kérlek, segíts! Nézz ide! Haló! Hallasz? Nézz már erre!

-          Hova tűnt ez a nő?

Jung Kook! Valamelyikkőtök vegyen már észre!

-          Nem hiszem el! Csak nem bújt el.

-          Ho Seok azt mondta, hallani sem akart táncról.

-          Még is mit gondol? Nem szakíthatja meg a hagyományokat! Egyelőre ő került be ide, nem mi az ő házába!

-          Nyugodj meg, Jung Kook. Meglesz.

-          Nem érted, Tae Hyung! Nem az érdekel engem, hogy meglesz-e. Amióta itt van, csak a bajt okozza és teljesen felforgat itt mindent!

-          Ne vidd túlzásba, Kookie.

-          Uraim! Önök mit keresnek itt?

Az egyik pincérruhában lévő férfi. Tűnj innen! Hadd vegyenek észre! Az sem érdekel, ha utána Jung Kook haragjával kell szembe néznem, csak kerüljek ki ebből a helyzetből!

-          Nem fontos. Megyünk is, csak leellenőriztünk valamit.

-          Gyere, Kookie.

Ne menjetek el! Itt vagyok az orrotok előtt, hát nem látjátok? Mi a francot csináljak, komolyan? Kezdem feladni a reményt! Soha nem fogok megmenekülni?

-          Na, gyere szépségem, már csak ketten vagytok hátra.

A férfi ölbe vesz, és sokáig visz. Mikor megáll, erős fénysugarakat látok a távolban. Egy nő leellenőrzi a ruhám és a sminkem. Őt se láttam még. Megnézi a papírt a kezében és elcsodálkozik.

-          Már megvan az összes. Ez már nem kell.

-          Új szerzemény. Valószínűleg még nem került fel a listára.

-          Jól van, akkor a harmincegyedik számot kapja. Luxuscikk?

-          Az. Szűz.

-          Tyűű. Sokat fognak rajta kaszálni.

A férfi tovább visz és egy átlátszó dobozba ültet. Hozzákötözi a végtagjaimat a dobozban lévő székhez és kitámasztja a fejem. Odahajol a fülemhez.

-          Ha jól viselkedsz, jó helyed lesz. Csak tűrd el, amit tesznek veled, és figyelj arra, hogy ne unjanak meg.

Miről beszél ez? El fognak innen vinni? Becsukja a doboz oldalát és elmegy. Nem sokkal utána megmozdul alattam a talaj. Kezdem hallani a külvilágot. Mozogni még mindig nem tudok. Ki akarok innen jutni! Egyre erősödnek a fények. Egy férfi hangját hallom visszhangozni.

-          … és erősen figyeljenek! Leginkább az uraknak kedvezünk. A következő árunk luxuscikk. Teljesen friss hús, még senki nem érintette.

Felzúg a tömeg. Egyszer csak elvakít valami hatalmas fény, és közvetlenül mellettem hallom a tömeg hangját. A szemem csak résnyire van nyitva. Se becsukni, se kinyitni nem tudom. Könnyezni kezdek a bántó fénytől. Megáll alattam a talaj.

-          Amint látják, egy fiatal lányról van szó. Kellemes arc, habtest. Igazán kívánatos. A induló licit rá….

Várjunk csak! Az ott elöl ugye nem? Apa! Apa van a fal mellett? Mit keres itt? Apa! Apa nézz fel, itt vagyok, kérlek ments meg! Emeld fel a fejed, ne a földet nézd! Apa!!

-          Álj!

Gi Bong? Apa felnéz! Meglátott! Apa itt vagyok! Kikerekedett szemekkel néz rám.

-          Hyo Lin!

Apa és Gi Bong egyszerre indulnak meg felém. Gi Bong félre taszítja apát, aki szót fogad, de egész testében megfeszül. Gi Bong feljön a színpadra, tesz egy mozdulatot a kezével és elveszi a mikrofont a konferáló kezéből. Hangja így még mélyebb, erősebb, de most biztonságot ad. Közben valakik matatni kezdenek a dobozomnál. Nem tudom arra fordítani a fejem.

-          Zárják le az egész telket! Senki nem mehet innen ki és senki nem jöhet be! Megkeressük a felelősöket ezért! Az érintettek, ha szeretnének még napfényt látni, jelentkezzenek maguktól a dolgozóban! Ez a hölgy nem eladó! Ő a leendő menyasszony és valaki megszégyenítette! Ha önként jelentkeznek a felelősök, nem kapnak súlyos büntetést!

Gi Bong vissza adja a mikrofont és lemegy a színpadról. Közben engem valaki kiemel a dobozból. Az egyik fiú az. Talán ő az, aki Suganak nevezi magát. Mellette ott áll Ji Min aggódó, zavarodott tekintettel. A könnyek megint maguktól indulnak meg. Tehetetlenül lát több száz ember, közöttük van apa is. Igyekszem a tekintetem apára emelni. Mikor megtalálom, látom, hogy Gi Bong mondd neki valamit, de apa folyton engem néz. Próbálok megszólalni. A hangom már erősebb, de elveszik a tömegben. Valószínűleg kivehető volt, hogy mit mondok, mert Suga megszólít.

-          Hyo Lin! Nem láthatod őt. Nem is tudhattál volna róla, hogy itt volt. Sajnálom.

A fiúk a másik irányba visznek keresztül az elhűlt tömegen. Minden tekintet rám szegeződik. Szánalmas vagyok és sebezhető! Nem akarom, hogy apa így lásson utoljára! Szeretném, ha a mosolyomra emlékezne! Még ha nem is látom őt többé, legalább kellemes emlékei legyenek. Ne ez! Mikor kiérünk a tömegből, egy inas áll a folyósón. Ji Min parancsol neki.

-          Hozz altatót.

-          Azonnal. Engedelmével.

Nem akarok bealudni! Magamnál akarok lenni! Ellenszert hozzatok vagy valamit, ami elmulasztja ezt az állapotot!

-          Felviszem a szobájába.

-          Megyek veled.

Megindulunk a szobám felé. Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy meg tudjak szólalni, vagy megmozdulni, de egyik sem megy. Erőtlen vagyok.

-          Akkor ezért tűntél el.

Ji Min nekem beszél?

-          Mikor kezdtétek keresni?

-          Már egy órája keressük. Utána minden követ megmozgattunk, hogy megtaláljuk, de semmi.

-          Én ezt nem értem.

-          Mit?

Suga mély hangja most kicsit megnyugtat, miközben Ji Minnek beszél.

-          Kookie és Tae voltak lent a személyzetin és nem látták ott. Ezt nem tudom mire vélni. Ha meglátták volna, elhozták volna. Megértem, hogy Kookie pikkel rá, de Tae nem hagyta volna ott. Te mit gondolsz, Ji Min?

-          Szerintem az volt a probléma, hogy eszükbe se jutott, hogy ez megtörténhet, ezért nem ilyen öltözékben és állapotban keresték, ahogy most van. A többi között meg nem tűnhetett fel nekik.

-          Van benne valami.

Ji Min annyira értelmes és nem alkot összeesküvés elméleteket, hanem tényekre alapoz. Csúnyán elbántam a fiúkkal, akik megvédtek Gi Bonggal szemben. Megint nekem van lelkiismeret furdalásom. Beérünk a szobába. A fiúk letesznek az ágyra. Megállnak az ágy végébe és néznek. Ji Min elszörnyed.

-          Borzasztó őt így látni. Annyira… tehetetlen és elesett. Amúgy is olyan, de most…

-          Ji Min! Hagyd abba. Mindent hall. Tudatánál van, csak nem képes mozogni.

Ji Min meglepetten néz Sugara.

-          Az áruk is ilyen állapotban vannak?

-          Igen.

Ji Min engem bámul és lehet, hogy tévedek, de mint ha könnyek jelennének meg a szeme sarkában. Suga töri meg a kínos csöndet.

-          Nekünk nem ezzel kell törődnünk. El kell adnunk őket és pénzt beforgatni. Ha minden árura úgy gondolsz, hogy hús vér ember, belebolondulsz.

-          Tudom.

-          Nem neked való a vezetői poszt.

Ji Min szúrós tekintettel néz Sugara. Gúnyosan intézi neki a szavakat.

-          Nem azt mondtad, hogy mindent hall? Ez nem rá tartozik.

Feszültség nehezedik ránk. Érdekes, de még így is biztonságban érzem magam. Most már tudom, hogy ők nem fognak úgy bánni velem, mint mások. Meg kell változtatnom a hozzáállásom. Az inas belép az ajtón az altatóval. Nem akarok elaludni! Maradjatok itt velem és várjuk meg, amíg elmúlik! Az inas mellém lép és pöckölgetni kezdi a fecskendőt. Közelít felém a tű. Enyhén szúró érzést kelt a bal karomban. Mielőtt elsötétülne a világ, Ji Min beszél hozzám.

-          Erősödj meg, Hyo Lin. Előtte azonban… szép álmokat.

Lassan minden elsötétül.