7 főbűn -negyedik-

7 főbűn

-negyedik-
Napjaink

Van egy hely Koreában, ami minden oda látogatót elkápráztat. Ez a hely a félsziget dél-keleti részén fekszik. Sokoldalú és titokzatos, szinte kiismerhetetlen. Korea második legnagyobb városa, Busan minden embertípusnak megfelel. A hatalmas városról a legtöbb embernek a homokos tengerpart és a Japán-tenger juthat az eszébe, de Busan ennél sokkal több. Hatalmas kereskedelmi kikötői vannak, amik az egész világon meghatározzák az áruforgalmat. Ez a civil ember számára elérhetetlen hely, és a sok megközelíthetetlen rész az, ami miatt a titokzatos jelző ráillik a városra. Busan szívében rengeteg ember és épület vesz körbe, ami Szöulra emlékeztet. Megközelíteni csak tömegközlekedéssel, rendszerint metróval lehet. Éppen erről a metróról szállt le egy alacsony, fekete hajú nő. Kerek arcát meghosszította kiengedett, derékig érő haja. Arccsontja kiálló volt és hegyes, amitől inkább Kínainak látszott. Magabiztosan tette egymás után a lépéseket, mintha már nem először járt volna itt. Néhány perc séta után a nyüzsgő utcákról lefordult egy kevésbé forgalmas útra. Nem egészen egy perc múlva megpillantotta a homokos tengerpartot. Tudta, hogy ilyenkor kell balra fordulnia és ott lesz az egyik panel bejáratánál. Már a harmadik emeleten járt, amikor megállt egy ajtóval szemben, ami azonnal kitárult előtte. Egy idős nő állt az ajtó túlsó felén. Haja már erősen őszült, de helyenként egy-egy szőke tincs még nem adta meg magát az időnek. Kedvesen mosolygott a fiatal vendégére és beinvitálta a lakásba. Az egyszerű berendezési tárgyak és a csecsebecsék hiánya azt az érzést kelltette, hogy itt nem él senki. A fiatalabbik helyet foglalt a barna bőr kanapén és kutatni kezdett a táskájában. A lakás tulajdonosa gondosan bezárta az ajtót és megindult a nappaliba.

-          A szokásosat?

-          Igen, Nénje, köszönöm.

Az idős nő ráérős, magabiztos léptekkel megindult a konyhába. Ránézésre a hatvanadik életévénél járhatott, de az öltözködése általában messzemenően divatosabb volt a fiatalokénál. Mindig elegáns ruhákban járt, általában halványabb, kevésbé erőteljes színű szoknyákat vett fel. Ma egy barack színű, kicsit testhez simuló ruha volt rajta, ami kiemelte még mindig formás derekát. Hosszú haja kontyba volt kötve, ami kimondottan előnyős volt a számára. Egy tálcával a kezében jelent meg, amin frissen főzött kávé gőzölgött. Letette a fiatal nő elé, majd helyet foglalt a fotelban. A vendég megcsinálta a kávéját, majd kinyitotta az előtte heverő hatalmas füzetet. Pár oldal már tele volt írva, de rengeteg áthúzás és javítás volt benne. Az idősebbik erőteljes, de nyugodt hangon szólalt meg.

-          Még mindig nem értem magát. Miért kézzel ír? Gépelni könnyebb és gyorsabb is lenne.

A megszólított elmosolyodott, és a legelső oldalhoz lapozott. Odanyújtotta a vele szemben ülőnek, aki kíváncsian vette át a füzetet. Percekig nézte, de nem változott az arckifejezése. Visszaadta a füzetet.

-          Ez olvashatatlan.

-          Pontosan.

A fiatal nő szélesre húzta mosolyát és büszkén tárta fel titkát házigazdája előtt.

-          Az a lényege, hogy csak én tudom elolvasni. Ha gépelném azokat, amiket mesél, más megtalálná és az én munkámmal ékeskedne. Ezt csak én tudom elolvasni, így senki nem veheti el tőlem.

Az idős hölgy hosszú percekig méregette a fiatal nőt, aki kezdett ettől zavarba jönni. Hülyén érezte magát. Mit gondolhat most róla a példaképe? Egész életében őt kereste és mikor megtalálja, lejáratja magát előtte. Kezdett elvörösödni az arca.

-          Maga okosabb, mint hittem.

A fiatal nő felkapta a fejét. A vörös színnek nyoma sem volt már az arcán. Büszkének érezte magát, hogy megdicsérte őt Korea és a világ első számú nője. Nem tudott sokáig mámorban úszni, ugyanis az idősebbik a tárgyra tért.

-          Szólt a családjának, hogy pár napig itt marad?

-          Igen, Nénje szóltam nekik. Persze nem örültek neki, de mondtam, hogy ez a munka most fontos.

-          Gyorsan kell haladnunk. Nem kell sok idő és rám találnak. Addigra önnek nem szabad itt lennie.

-          Igen, tudom.

-          Akkor kezdjünk neki. Hol tartottunk?

A fiatal nő előre lapozott a füzetben.

-          Jimin letérdeltette és akkor nyitotta ki a szemét. Nénje, ugye nem az történt, amire gondolok?

Az idős nő lassan lehunyta a szemét, úgy beszélt.

-          Jimin nem olyan volt, mint amilyennek hiszed. Tudod, mi a hét főbűn?

-          Igen, tudom.

-          Jimin tökéletes megtestesítője volt a hiúságnak. Soha nem ért volna hozzám. Habár, ha jobban bele gondolok…

Az idős nő kinyitotta a szemét és alig láthatóan hunyorgott. Bele kezdett a mesélésbe, a fiatal lány meg csak írt, mintha az élete múlna rajta. Közben azon gondolkodott, ő túlélte volna azt, amit a vele szemben ülő nő épphogy túlélt.