7 főbűn -ötödik-

7 főbűn

-ötödik-

Első ellenségeim PJM és JJK

( A rajzot készítette: Szabó Fanni )

Nehezen múlnak a percek. Az összes porcikám sajog, a térdeim sebesek. Minden egyes mozdulat felér egy késszúrással. Mikor kinyitottam a szemem, tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig fog tartani. Jimin percenként beleköt abba, amit csinálok. „Nem jól tartod!” „Ne újheggyel fogd, hanem markolj rá!” „Gyorsabban csináld, mert így nem lesz eredménye!” Szárazon nincs semmi haszna!” Idegesítő. Már hajnali három óra és én még mindig itt vagyok ahelyett, hogy fent aludnék.

-          Hyo Lin!

Felkapom a fejem, de éles fájdalom hasít a tarkómba. Odakapom a kezem, amitől a vállam kezd elviselhetetlenül sajogni. Jimin hangosan nevet, majd komolyra fordítja a szót.

-          Menj a szobádba aludni.

Megkönnyebbülést érzek. Végre abba hagyhatom. Lassú, óvatos mozdulatokkal állok fel és indulok meg a kijárat felé.

-          Hé! Hyo Lin! Gyere csak vissza.

Hatalmasat dobban a szívem és félelem önt el. Kimérten és megfontoltan fordulok Jimin felé.

-          Mit szeretnél még?

-          Gyere ide.

Odavánszorgok Jimin elé. Megállok közvetlenül előtte és lesütöm a szemem. Mit akar tőlem? Nem volt elég neki ez a pár óra kínzás? A fiú feláll a helyéről és az egyik szekrényből kivesz egy dobozt. Mikor visszaül, paskolni kezdi a kanapét.

-          Ülj le.

Nem akarok mellé ülni! Már most utálom őt is, ahogyan az apját is! Ha beleszakadok se megyek közelebb!

-          Mi van a dobozban?

-          Azt mondtam, hogy ülj le.

-          Nem szeretnék.

-          Többször nem kérem.

-          Jimin, kérlek, hadd menjek…

A fiú hirtelen megragadja a karom és leránt a kanapéra. Minden porcikám kínozza az éles fájdalom.

-          Nem szoktál ennyit dolgozni, ugye?

Jimin aggodalmas hangja pár pillanat erejéig elfeledteti velem a fájdalmat. Tényleg tud kedves is lenni? Megfogja a lábam és az övére teszi. A nadrágom teljesen kiszakadt a térdemnél. Alig észrevehetően szöknek a könnyek a szemembe. A szívem most jobban sajog, mint bármi más az elmúlt órákban. Jimin kinyitja a dobozt és kivesz belőle egy fiolát. A tartalmát egy vattára önti és ügyetlenül kenni kezdi vele a sebet. Az erős, csípő érzéstől felszisszenek. A fiú rám pillant, kis ideig néz, majd leteszi az asztalra a dolgokat. Komolyan szólal meg.

-          Vedd le a nadrágod.

Kikerekednek a szemeim és lefagyok. A szívem hevesen kezd verni, a kezeim is zsibbadnak. Elhúzom a lábam, de Jimin még időben elkapja. Nem tudom megmozdítani sem. Sokkal erősebb nálam.

-          Így nem tudom lekezelni a sebeid. Le kell venned.

-          Nem!

-          Nem érdekel, hogy mi van alatta, csak hadd tegyem jóvá, amit én okoztam.

-          Ezt nem tudod jóvátenni.

-          Pár nap alatt begyógyul, csak hadd kezeljem le.

-          A nadrágról beszélek.

Értetlenül néz rám. Ő nem tudja, mennyire fontos számomra az egyetlen dolog, ami még a szüleimhez köt. Az összegyűlt könnyek lassan közelítenek az arcomon a föld felé.

-          Nem érted.

-          Tényleg nem. Ez csak egy ócska farmer.

-          Apa választotta nekem!

Úgy hisztizek, akár egy kisgyerek. Jimin a tönkrement farmert nézi, majd rám emeli a tekintetét. Hirtelen mozdulattal terít le a kanapén. Az arca centikre van az enyémtől, amitől zavarba jövök. Elveszek a tekintetében. Elszánt, tüzes, ellentmondást nm tűrő. Lassan közelít a keze a derekam felé. Mire észbe kapok, hogy mit csinál, már rég kigombolta és lehúzta a nadrágom cipzárját. Vergődni kezdek, de annyira erősen szorít, hogy nem tudom kiszabadítani magam.

-          Engedj el!

Jimin egy szót sem szól, miközben húzza le rólam a farmert. Félek, hogy mit fog tenni velem. Nem volt elég neki, hogy felsikáltatta velem a padlót? Még mást is akar? Valaki segítsen! Nem teheti meg velem!

-          Jimin! Eressz el!

A nadrág már a sebeimet bántja a térdemnél. Fájdalmamban felordítok, mire Jimin két lábával közre fogja a csupasz combomat, egyik kezével a két kezemet tartja, másikkal befogja a számat.

-          Ha szeretnéd visszakapni a nadrágod, jobban teszed, ha csöndbe maradsz.

Mire Jimin befejezi a mondatot, kivágódik az ajtó és Yuri lép be rajta. Egyikünk sem mozdul. Yuri cipője hangosan kopog, miközben felénk siet. Megáll Jimin mellett és úgy néz a fiúra, mint egy szánni való kisgyerekre. Hosszú csönd után halkan szólal meg.

-          Fiatal Úr! Ugye tudja, hogy ezt nem teheti meg.

Jimin most először veszi le rólam a tekintetét. Felnéz a szobalányra és lassan elenged.

-          Yuri, félreérted. A nadrágja…

-          Nem érdekel, mit szándékozott tenni Hyo Linnal. A szabály az, hogy nem érhet hozzá. Ön ezt megszegte. Ha az apja tudomást szerez erről, …

-          Nem mondhatod el neki!

Jimin erőteljesen szól Yurira, de a lány arca rezzenéstelen marad. Higgadtan válaszol. Nem lehet tudni, mit gondol valójában.

-          Nem mondom el neki.

Jimin kifújja az eddig benntartott levegőt és a mellkasomra fekszik. Eddig észre se vettem, hogy mindketten visszafojtjuk a lélegzetünket. Nem ijedek meg Jimin gesztusától, mert tudom, hogy ez nem nekem szól. Megkönnyebbült, hogy nem jut el az apjához a mai nap történése.

-          Fiatal Úr! Kérem, szálljon le Hyo Linról és engedje, hogy felvigyem a szobába.

Jimin, mint egy jól nevelt kisfiú szót fogad a szobalánynak és lehuppan a fotelba. Kezével támasztja a fejét, mintha valamin gondolkodna. Eközben Yuri sebesen felhúzza a nadrágom, felsegít és kilökdös az udvarra. Megragadja a karom és visszarángat a szobámba. Óvatosan becsukja az ajtót és neki támaszkodik. Pár hosszú, kínos perc után megfordul és felém ront. Megijedek, de nem üt meg, csak megáll közvetlenül előttem. Érzem, ahogy fújtat.

-          Még is mit gondolt, mikor szökni próbált?

Meghökkenek és egy hang sem jön ki a torkomon. Tudja, hogy mi volt a célom? Honnan? Mikor kijöttem, senki nem látott!

-          Válaszoljon!

Yuri már majdnem ordít, amitől még inkább megijedek, és a sírógörcs kerülget. Próbálom kipréselni magamból a szavakat.

-          Én…nem…én igazából…

Érzem, ahogy minden porcikám remeg. Sós könnyek hullnak  a padlóra és görcsösen kapkodom a levegőt. Yuri homályos alakja még közelebb jön, de nem látom tisztán a tekintetét.

-          Örüljön, hogy Jimin csak megdolgoztatta és nem jelentette senkinek. Ha életben akar maradni, ne kövesse el még egyszer ezt a hibát!

Yuri nagyot sóhajt és járkálni kezd a szobában. Én közbe a rám tört rohammal küszködök. Alig kapok levegőt, artikulálatlan hangok jönnek ki a torkomon és mindenem remeg. Yuri közel jön hozzám és suttog a fülembe.

-          Ezt nekem jelentenem kell az Asszonyomnak.

A roham egyre erősebb, szinte már fuldoklom. Tehetetlenül lezuhanok a földre és rángatózni kezdek. A testem magától mozog, nem tudom irányítani. Elsötétül minden. Egyedül maradtam.

Felriadok. Körbe nézek a szobámban és megpillantom Yurit a szekrényem előtt. Éppen vasalja a ruháimat. A mozgásra felemeli a fejét. Odajön hozzám és leül az ágy szélére. Felkapja a jobb kezem és mérni kezdi a pulzusom, majd a homlokomat tapogatja. Megkönnyebbülten mosolyog rám.

-          Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyenge az idegrendszere.

Próbálok felülni, ami elég nehezen megy. Az egész testem megviselt. Yuri segít felülni és párnát tesz a fejem alá. Nem értem az egész helyzetet.

-          Mi történt, Yuri?

-          Rohama volt.

-          Nem emlékszem. Te hoztál a szobába?

-          Nem emlékszik?

-          Nem.

Yuri mosolyog, és megsimítja a fejem búbját.

-          Nem történt semmi komoly. Az orvos szerint gyógyszert kell szednie és akkor minden rendben lesz.

-          Nyugtató?

Yuri elhúzza a szája szélét. Előkapja a kisbarna fiolát az éjjeliszekrény fiókjából.

-          Napi kettő. Reggel és este. Nem hagyhat ki egyet sem, különben megismétlődhet a tegnap esti.

-          Nem akarom, hogy begyógyszerezzenek.

A szobalány hangosan vágja a kis üveget az asztalra, majd mellém ül.

-          Ide figyeljen! Szednie kell! Ez a maga érdeke, nem az enyém. Gyenge az idegzete, nem bírja azt, ami itt van. Ez a második napja itt és már rohamot kapott. Ön szerint mi lesz egy hét vagy egy hónap múlva? Még nem tapasztalt meg semmit azokból, amik itt valójában zajlanak. Nekem ma el kell utaznom az Asszonyomhoz. Nem tudom leellenőrizni, hogy szedi-e. Magán múlik.

-          Nem fogok ilyeneken élni. Nem leszek olyan mint az asszonyod.

Yuri megint elmosolyodik és feláll az ágyról. Visszateszi a helyére a gyógyszert és megindul a vasaló felé. Halkan beszél, de még hallom, hogy mit mondd.

-          Már most rá emlékeztet.

Mikor végre sikerül erőt vennem magamon és kimozdulnom a szobából, már az ajtóban összefutok Jiminnel. Egy pillanatra megállok és nekitámaszkodom a falnak. Rám néz, biccent egyet majd megy tovább. Még is mi ez a hozzáállás a tegnapi kínzásom után? A sebeim még mindig sajognak, a testem pedig szinte használhatatlan és ennyi a reakciója? Lekászálódok a lépcsőn és a fal mentén megindulok az étkezőbe. Előbb kell oda érnem, mint Gi Bong. Korog a gyomrom és mindjárt bezárják az ajtót. Akkor ebédig semmit nem ehetek. A gondolatomra a gyomrom egy hatalmas korgással válaszol. Össze kell kapnom magam és gyorsabban menni. Minden egyes mozdulat felér egy késszúrással. Még rosszabb, mint tegnap. Lépteket hallok magam mögött, ezért gyorsan kiegyenesedem és próbálok normálisan menni. Jung Kook halad el mellettem. Valószínűleg nem vette észre, hogy bármi bajom lenne. Hála Istennek! Lehajtom a fejem, sóhajtok egyet, de mikor felnézek, Jung Kook közvetlenül előttem áll. Hátra hőkölök ijedtemben. Jung Kook nagyon vizsgálgat a szemeivel. Már majdnem olyan közel van, mint tegnap Jimin.

-          Minden rendben, kedvesem?

Bólintok. Esélytelennek tartom, hogy egy szó is kijöjjön a torkomon. Ez a fiú annyira titokzatos. Miután megunja, hogy engem bámuljon, elindul abba az irányba, amerről jött. Érthetetlenek ezek a fiúk. Azt hiszem még csak most fogom fel, hogy mit mondott. Kedvesem? Ha! Olyan, mintha már készpénznek venné, hogy a felesége leszek. Nem leszek senki felesége itt! Nagy nehezen folytatom az utam. Jung Kook miatt vesztettem néhány percet. Megint lépteket hallok magam mögött, most azonban már nincs annyi erőm, hogy kiegyenesedjek. Megint Jung Kook halad el mellettem, most azonban tovább megy. Hirtelen egy kéz ragadja meg a vállam és leránt a földre. Készülök a becsapódásra, de e-helyett egy széken landolok, ami gurulni kezd alattam. Mikor hátra pillantok, látom, hogy Jung Kook inasa tolja a tolószéket. Megkönnyebbülés. Belém hasít a felismerés. Nem láthatnak meg így! Kérdezősködni fognak arról, hogy mit csináltam egy éjszaka alatt. Nem mondhatom el nekik! Akkor nekem is és Jiminnek is annyi. Megszólítom a férfit.

-          Elnézést! Megtenné, hogy megáll?

Az inas reagálás nélkül tol tovább. Figyelembe se vesz? Ennyire nem vagyok senki itt, hogy ne figyeljenek rám! A fiúkat és az asszonyokat megértem. De hogy már az alkalmazottak is így viselkednek velem, azt már nem!

-          Azonnal állj meg!

-          Mindjárt ott vagyunk.

-          De én nem akarok így oda menni!

Megint semmi válasz? Legszívesebben kiugranék a kocsiból, de képtelen vagyok rá. Megpillantom az ajtóba Jung Kookot és Jimint. Elegánsan vannak felöltözve. Sötét bordó zakó, fekete nadrág, fehér ing, belőtt haj. Mintha a filmvászonból léptek volna ki. Gyönyörű látvány lenne, ha nem a halálom felé tartanék. Az inas hirtelen megállítja a kocsit és meghajol előttem.

-          Megérkeztünk.

Még is mi a franc történik itt? A két elegáns fiút nézem, akik engem méregetnek. Eddig beszélgettek, de most hogy ide értem, csendben vannak. Remélem nem a tegnapot mesélte el Jimin Jung Kooknak, mert akkor felképelem. Jimin megkerüli Jung Kookot, mögém jön és tolni kezdi a kocsit. Nem akarom, hogy toljon!

-          Engedd el a kocsit, Jimin!

-          Be kell menni. Apa már bent van.

-          Nem érdekel! Bemegyek a saját lábamon.

-          Nem hiszem.

-          Engedd már el azt a rohadt kocsit!

Jimin hirtelen megáll. Minden erőmet összeszedem ahhoz, hogy meg tudjak mozdulni. Lassan kászálódok ki a kocsiból és bizonytalan léptekkel indulok az ajtó felé. Nagyon fáj! Minden porcikámban érzem az elviselhetetlen fájdalmat! A térdembe olyan éles fájdalom hasít, hogy összecsuklik. Jung Kook ellép tőlem, nehogy hozzá érjek. Mikor összeszedem magam annyira, hogy fel tudjak nézni, látom, hogy mindenki engem bámul. A kitárt ajtó kellős közepén fekszem pont szembe Gi Bonggal. A férfi feláll az asztaltól és gyors, tekintélyparancsoló léptekkel közelít. Közben robusztus hangja zeng a teremben.

-          Mi folyik itt?

Jung Kook int az inasának, aki azonnal összeszed a földről és beleültet a székbe. A szívem a torkomban van. Nem szabad Gi Bongnak tudomást szerezni a tegnapról! Jimin apja oda ér hozzánk és mind a hármunkat méregetni kezdi.

-          Valaki válaszoljon.

Jung Kook lép előre jelezve azt, hogy ő fog beszélni.

-          Tegnap edzettünk és izomláza van.

Gi Bong nem igazán akarja elhinni ezt a kis mesét. Felvont szemöldökkel néz Jiminre és rám. Nagyon remegek. Félek ettől a férfitól!

-          Valóban? Nem valami hihető. Mit kerestetek ti hárman együtt?

Most Jimin folytatja a kitalált mesét.

-          Hyo Lin kijött a kertbe megnézni a virágokat és összefutottunk, miközben az edzőterembe tartottam. Elhívtam magammal, hogy nincs-e kedve neki is edzeni.

-          Hyo Lin. Utálod a sportokat. Miért mondtál igent?

Kiszáradt a torkom. Gi Bong kérdésének célja egyértelmű. Ha nem adok jó választ, minden kiderül. Hosszú némaság után Gi Bong türelme kezd lankadni.

-          Válaszolj, ha kérdezek!

Összerezzenek, de összegyűjtöm a bátorságom. Reszelős hangon válaszolok.

-          Egyedül érzem magam.

Láthatóan sikerült felkeltenem Gi Bong érdeklődését. Ha azt mondom, hogy szerettem volna kipróbálni, úgy sem hiszi el. Kíváncsi szemekkel várja a folytatást. Folytatom a hazugságot, aminek a fele teljesen igaz.

-          Nem ismerek itt senkit. A nők mind kinéznek, a személyzet dolgozik. A fiúk nyitottabbak felém, ezért mondtam igent. Nem szeretek edzeni, sőt, utálok, de a társaságra vágyom.

-          Nem félsz, hogy bajod esik a fiúk mellett?

A fiúk is rám szegezik a tekintetüket. Mind a heten. Olyan választ kell adnom, ami hihető. Úgy döntök, az igazat mondom.

-          Mindenkitől félek, aki itt él. De ha nem nézek szembe a félelmemmel, nem fog soha elmúlni, csak erősödni és abba belebetegszem.

Gi Bong elégedetten néz fel. Elmosolyodik, majd megveregeti Jimin vállát.

-          Jól megviselte az edzés az ifjú hölgyet. Legközelebb ne legyetek vele ilyen kemények. Nézzétek, milyen bátor lány. Érdemes érte harcolni! Gyere, Hyo Lin. Kerítünk a székednek és neked is helyet.

Gi Bong megindul az asztal felé. Jimin úgy néz rám, mint akit meg tudna ölni. Jung Kook menet közben megfogja Jimin vállát és az ebédlőbe invitálja. Eközben Jung Kook olyan szemekkel néz rám, amitől kiráz a hideg. A félelem veszi át az uralmat felettem. Hevesen dobog a szívem, miközben megindul alattam a kocsi. Úgy érzem magam, mint a réten menekülő nyúl, akit két sólyom kerget. Ők vadásznak az életben maradásért, én futok az életemért.