Amnézia 7.rész

Amnézia

7.rész

Ji Na naplója

Részlet az orvos zárójelentéséből Ji Na kezeléséről

 „Ma van egy éve, hogy a páciens bekerült az intézetünkbe. Eleinte semmi jelét nem mutatta annak, hogy hatásos a kezelés. Heteken keresztül minden nap feltettem neki a kérdést – Mire emlékszik? – amire a válasz mindig ugyan az volt – Semmi újra. – Majd április 22-én, pont két hónappal a beköltözése után feltört a legelső emléke elméje mélyéből. Az azt követő napok emlékek sorozatát hozta, ami jobban leterhelte a pácienst, mint azt mi gondoltuk. Először nyugtatózni, majd altatni kellett, hogy stabilizálhassuk az állapotát. Ha nem került volna be időben az intézetbe, ez a megtébolyodás pillanata lett volna. Egy hét után felébresztettük az altatásból, azt remélve, hogy jobban lesz. Az állapota jelentősen javult, azonban az addig előtört emlékeket ismét elfelejtette. Ez így ment egészen a tizenegyedik hónapig, amikor is minden emléke egyszerre visszatért. Orvosilag nem tudtuk ennek okát meghatározni. Ezen esetet kutatta rajtam kívül még három orvos, különböző szakokról. Majd ma, az utolsó napján, mikor kijelentettük, hogy a kezelés sikeres volt, átadta nekem azt, ami megmagyarázott mindent. Egy naplót tartottam a kezembe tele a páciens feljegyzéseivel. A gyógyulást tehát nem csak a mi kezelésünk, de saját naplója is elősegítette. Mivel az elme torzulásának semmi jelét nem találtuk és minden vizsgálaton maximum eredményeket produkált, a mai napon, 2016. február 22-én sikeresnek nyilvánítottuk a kezelést. A pácienst pedig holnapi határidővel haza bocsájtottuk. A legfőbb bizonyítékot a gyógyulásra, a naplót a napokban küldöm a központba vizsgálatra.”

Részletek Ji Na naplójából

„Még mindig nem emlékszem semmire, pedig már öt hete tartózkodom az intézetben. Kezdek kételkedni az orvosok képességeiben. A módszereik elég szokatlanok és nem értettem a miértjüket. Valamelyik nap megkérdezte tőlem a neurológus, hogy mi jut eszembe a virágról. Nem tudtam mit válaszolni, ezért a legnagyobb klisét mondtam. „Színes, illatos, szép.” Azóta minden nap megkérdezi tőlem a virágot, a járdát, a tükröt és még sok mindent. Észrevettem, hogy mindig újabb és újabb dolgok jutnak eszembe róluk, amik kezdenek eltérni a megszokottól. A virágról most konkrétan a jácint jut eszembe. Nem tudom, hogy miért pont ez.”

„Őrülten hiányzik Kookie és Nam Joon. Látni akarom őket, tudni, hogy jól vannak és azt remélni, hogy még várnak rám. Vajon kérdezősködtek felőlem? Feladták már a reményt, hogy visszatérek? Tudnak rólam bármit is? Hiányzom nekik? Ezeken járnak a gondolataim, amikor a gyógyulásomra kellene koncentrálnom. Megint eltelt egy hét, és még mindig nem emlékszem semmire.”

Április 22.

„Őszi szellő fújja hosszú hajam és a hűvös időjáráshoz túl lenge ruhámat. A fák gyönyörű színben pompáznak körülöttem. A színes avar lenyűgöző szőnyeget alkot lábam alatt. Körülvesznek az emberek és a kamerák. A mozdulataim könnyedek, természetesek és nőiesek. Különböző pózokba helyezem magam és pillanatok alatt változtatom a hangulatokat az arcomon. Egy őszi fotózás kellős közepén vagyok, ahol én vagyok mindennek a középpontjában. Egy új hang üti meg a fülem, mire szüneteltetik a fotózást. Fekete hajú, fiatal fiú tűnik fel a szemem előtt, aki mindenki figyelmét rólam magára tereli. A cég új arca, aki fényes jövő elé néz. Szeme egyből megakad rajtam. Szimpátiát érzek, kíváncsiság hajt. Megindulok felé, hogy üdvözöljem.”

Április 23.

„Az új fiú finoman magához húz. Annyira már nem is új, hisz több mint fél éve van már a cégnél. A neve Kim Nam Joon, és épp megcsókol. Ez a csók teljesen feltüzeli a testem és olyan érzéseket vált ki belőlem, amiket még soha senki. Szétválnak ajkaink, és halkan suttogja a fülembe azt a bizonyos szót. A szívem repesni kezd az örömtől és hatalmas mosollyal mondom ki ugyanaz. „ Én is szeretlek, Nam Joon.” Az első csókunk, ami a cég egyik fotótermében történt meg teljesen váratlanul.”

Április 24.

„Majdnem két éve dolgozom már a cégnél, Nam Joon pedig egy éve. Ma megint egy új fiú érkezik hozzánk, aki tényleg kimondottan fiatal. Három évvel vagyok idősebb nála, még is megfogott első látásra. Szemei ragyognak, néha tágra nyílnak, mint egy babának, de ha rám néz, olyan szenvedély és tűz sugárzik belőle, hogy gondolatban már párszor biztos megrontott. Pedig én vagyok az idősebb. Jeon Jung Kook, akivel még nem beszéltem, és ezek után nem is tervezem.”

„Közös fotózáson vagyunk. Tavaszi kollekciót mutatunk be. Jung Kook és én. Hónapok teltek el és ez az első alkalom, hogy kénytelen vagyok vele beszélni. Sokszor hallottam már a hangját, de közvetlen közelről szinte megigéz. Velem szemben ott ül Nam Joon, aki a saját fotózására vár. És nem mellékesen a vőlegényem.”

Április 25.

„Nam Joon és én meglepve állunk a cég aulájában. Szinte az összes dolgozó ott van és a szüleinkkel állnak szemben. Nam Joon apja és az én anyám általunk ismerkedtek meg egy vacsorán. Azóta már sokszor megbántuk, hogy bemutattuk egymásnak őket, ugyan is most jelentik be hogy össze fognak házasodni. Hamarabb tervezik az esküvőt, mint mi, és mindenki tudtára adják, hogy Nam Joon és én mostohatesók leszünk.”

„Nam Joon sokat panaszkodik, hogy mindenki az esküvőnk ellen van, főleg a szüleink. Engem azonban nem érdekelnek az emberek, én őt szeretem, senki mással nem fogok házasságot kötni. Hirtelen eszembe jut Jung Kook, akivel egyre több időt töltök kettesben. Talán még egy valaki szóba jöhetne…”

„A jól ismert szobában vagyok. Jung Kook szobájában. Az ablak előtt állok. Valaki a kezemnél fogva megragad és neki szorít az üvegnek. Jung Kook égő tekintete találkozik az enyémmel. A szívem hevesen ver, és nem tudom vissza fogni magam. „Kookie, kérlek!” Nem érdekli a csekély próbálkozásom az ellenállásra. Száját a számhoz tapasztja és szenvedélyesen, még is lassan csókol. Ahogyan igazán szeretem. Bűntudatom lesz, ahogy Nam Joon arca tűnik fel előttem.”

Április 26.

„Otthon állok a konyhaajtóban. Anyám égő tekintete szinte villámokat szór. Mostohaapám feje paprikavörös, látszik, hogy mindjárt robban. Nam Joon sehol, pedig megígérte, hogy ő is eljön. „Azt mondtam, hogy nem mész hozzá Nam Joonhoz és kész!” – „Hozzá fogok menni. Ne felejtsétek el, hogy előbb voltam a menyasszonya, minthogy ti megismertétek egymást!” – „Fiatal vagy még ahhoz, hogy elkötelezd magad” – „Nam Joon lesz a férjem. Ha nem most, akkor később. És ezt lezártam!” Kiviharzom a házból, hogy Kookie karjaiban találhassam meg a vigaszt.”

„Nam Joon egyre kevesebbet keres, Kookie azonban egyre többször. Úgy érzem, el kell felejtenem Nam Joont. Valószínűleg ő is úgy gondolja. Vívódom, a gondolataim kavarognak. Döntöttem.”

Április 27.

„Nam Joon könnyáztatta szemei fájdalmat keltenek a szívemben. Most mondtam el neki a döntésem, hogy elhagyom őt. „Jung Kook miatt?” – „Nem, Nam Joon! Magunk miatt.” Nam Joon tudomásul veszi, és sokáig nem is látom őt viszont.”

„Boldog vagyok Kookie mellett, még is szomorú Nam Joon nélkül. Úgy döntök, magam keresem meg Nam Joont. A szobájában nem tartózkodik senki, még is ég a villany. Megakad a szemem egy papíron. DNS teszt. A laboreredmény szerint Nam Joon és az apja között nincs egyezés. Nam Joon és anyám között sincs egyezés, anyám és köztem viszont kilencvenkilenc százalék. Köztem és Nam Joon között kilencvennyolc százalékos egyezés. Lehetetlen. Közös apánk lenne? A fürdőből kilép Nam Joon, törölközővel a derekán. Hajából csöpög a víz, ami a vállán és mellkasán gördül le. Ijedten néz a papírra, majd rám. „ Nam Joon. Ugye nem igaz. Mi tényleg testvérek vagyunk?” Sós könnyek gördülnek le az arcomon…”

Február 22.

„Ma vége van a kezelésnek. Mindenre emlékszem és azt is tudom, hogy nem direkt ütöttek el. Folytatnom kell, amit akkor befejeztem. Ki kell derítenem, hogy valóban igaz-e, amit állítottak. Azt is tudom, hogy ezeket Yong Gi mind tudta. Ideje, hogy Kookie is megtudja az igazságot. Ami megérzéseim szerint valakinek a hazugsága. Az a valaki bábként használ minket a céljaihoz. És ki fogom deríteni, miért éppen engem szemelt ki magának és tette szappanoperává az eddig tökéletes életemet.”

Amnézia 6.rész

Amnézia

6. rész

Késsel a szívünkben

Általában nem hallgatok senkire. Mindig a saját fejem után megyek, nem számít, hogy mi lesz a döntésem következménye. Most azonban mégis itt találom magam a kórházban, ahol minden kezdődött. Kookienak egy szavába került, hogy itt üljek az orvosi szobában és hagyjam, hogy a doktor úr vizsgálgasson. Egy szót nem szólt arról, hogy mi lehet a rohamaim kiváltó oka. Komoly arccal, rutinos mozdulatokkal és nagy érdeklődéssel szemlél engem és a falra kitűzött röntgenképet az agyamról. Már kezdem elveszíteni a türelmem, pedig fegyelmezettségem ebben a helyzetben páratlan. Eddig legalábbis az volt. A doktor úr hirtelen hátat fordít nekem, leül a székébe és csillogó szemekkel figyel, majd megszólal.

-          Kedvesem. Az ön rohamai igen szokatlanok. Ritka esetek egyike, mikor az emlékek fizikai tünetekkel is járnak, de nem lehetetlen. Hasonlóak a tünetek, mint az epilepsziánál, azonban az ön izmai nem feszülnek görcsbe, ami csak azért jó, mert nem olyan csúnya látvány végig nézni. Természetesen az agya küldi ezeket az ingereket, aminek okára még nem sikerült rájönnöm. Ha a laboreredményeket megkapom, azonnal tudni fogok konkrétabb választ adni.

-          Ennyivel tud csak szolgálni? Amit akkor is tudok, ha nem jövök el önhöz?

-          Tudnék mondani feltételezéseket, de kellenek a laboreredmények, valamint egy pszichológus véleménye. Nem mondhatok alátámasztások nélkül semmit, mert téves információt adhatok tovább.

-          Engem érdekelnek a feltételezések.

-          Rendben van. A probléma nem fizikai, hanem pszichés. Valószínűleg.

-          Ez mit takar, doktor úr?

-          Azt, hogy olyan, mintha lenne egy korlát, egy akadály a fejében. Mint egy gát a folyóknál. Képzelje el, hogy az emlékei alkotnak egy folyót, aminek a vize megreked a gátnál. Azonban ahogy egyre közelebb kerül a régi környezetéhez, egyre több mindent tud meg a múltjából, a víz, vagyis az emlékei felhalmozódnak a gát mögött. A gát viszont nem olyan erős és nem bírja el ezt a mennyiséget. A tetején kezd kicsorogni a víz, tehát egy-egy emlék foszlány látható lesz számára. Ez azonban azzal jár, hogy egyszer csak átszakad a gát…

-          És elárasztják Ji Nát az emlékei. Igaz?

A doktor a hang irányába fordítja a fejét. Rámosolyog Kookiera és folytatja, innentől viszont neki mondja.

-          Pontosan. Ez jól hangozhat, hogy Ji Na visszanyeri az emlékezetét, de nem szerencsés eset.

-          De miért?

A doktor újra nekem intézi szavait.

-          A magyarázat egyszerű. Az agyunk nagy részét nem használjuk ki. A képességeinknek tíz százalékával sem vagyunk tisztában. Ez a kis része az agyunknak, amit használunk jóval kevesebb információ feldolgozására alkalmas. Ha apránként, folyamatosan kapjuk az információt, könnyen fel tudjuk dolgozni, és készen állunk a következő fogadására, valamint feldolgozására. Egy ideig képesek vagyunk nagy mennyiségű információt feldolgozni. Azonban ha ez egyszerre ér minket, jelen esetben magát, nem lesz képes ezt feldolgozni. Tudja, hogy ez hová vezet?

-          Nem.

-          Őrületbe.

-          Azt mondja, meg fogok őrülni?

-          Az elméje feladja a harcot. Nem fogja tudni, mikor van a jelen és mikor van a múlt. El fogja veszíteni az időérzékét, az ítélőképessége el fogja veszíteni a realitását. Ez nem vicc, Ji Na. Ha minden stimmel a laborvizsgálat eredményében, akkor ez a helyzet áll fent. Akkor viszont pszichológusra lesz szüksége és el kell zárnunk a külvilágtól, hogy az emlékei magától, fokozatosan törjenek a felszínre.

-          Azt nem tudja, doktor úr, hogy mi okozza ezt a gátat?

-          Sok okozója lehet. Felállíthatja saját maga, mert történt valami és el akarja felejteni. Okozhatja az idegek közötti kapcsolat valamilyen szintű rongálódása, de külső hatás is.

-          Külső hatás? Mármint valaki más beszélte a fejembe?

-          Így is mondhatjuk, de a hivatalos neve a hipnózis.

-          De én az elejétől fogva nem emlékszem és nem volt senki, aki hipnotizálhatott volna.

-          Az egyik legegyszerűbb módja a hipnózisnak, ha az alany alszik. Hallottak már a motivációs CD-ékről? Az emberek alvás közben elindítják, és miközben alszanak, a fülükbe mondja egész éjjel egy hang, amit hallani akarnak. Reggel úgy érzik, bármit megtehetnek, erősek és kitartóak, sikeresek. Ha fel tud szabadítani dolgokat az elmében, el is tudja rejteni ugyanazt…

 Az új szobámban ülök, és csak bambulok. A doktor úr szavai szinte megbénítottak. Hatalmas veszélynek vagyok kitéve és nem tudom ennek az okát. Ki akart eltörölni végleg a Föld színéről? Mivel érdemeltem ki valakinek a haragját és mérhetetlen bosszúvágyát? Azt mesélték a fiúk, hogy miután megtörtént a balesetem, Jan Di eltűnt és az óta sem találják. Szerintük ez gyanús, én azonban nem értek velük egyet. Lehet, hogy Jan Di helyében én is ezt tettem volna, hisz nem könnyű feldolgozni, ha történik egy általunk szeretett személlyel valami. Még is felmerülnek bennem kétségek e felől. Ez a kettősség megőrjít. Én vagyok a rossz, vagy aki megpróbált megölni? Okkal történik ez velem? Vajon megérdemeltem, hogy ily módon szenvedjek, vagy csak valaki Istent játszik? Felemészt a tudatlanság és az ezzel járó bizonytalanság. Talán hallgatnom kellene a doktorra, és elvonulni a világ szeme elől. Távol minden zavaró tényezőtől, megszabadulva a megtévesztő emberektől. A szobám ajtaja hirtelen kinyílik. Kookie lép be rajta. Becsukja maga mögött és elindul felém.

-          Talán illenék kopogni, mielőtt belépsz egy lány szobájába.

-          Talán a lánynak nem kellene elfelejteni, hogy ez a szoba közös.

-          Igen, de ha kopogsz, elhúzom a függönyt és mindjárt lesz sajátom.

-          Akkor tartsd mindig elhúzva a függönyt és nem kell kopognom.

-          Még gondolkodom valami ötletes válaszon.

-          Sakk matt Ji Na. De gondolkodj csak nyugodtan. Addig legalább csönd van.

-          Nem vagy odáig a csöndekért, Kookie.

-          Melletted áldást jelent pár pillanat is.

-          Nem tudnád elviselni, ha nem lennék itt, szóval ne kamuzz.

-          Valóban nem.

Mindketten mosolygunk a kialakult helyzet miatt. Biztos vagyok benne, hogy régen is ilyen csodás hangulat volt közöttünk. Kookie a saját ágya helyett az enyémen helyezi magát kényelembe. Nem zavartatom magam miatta. Úgy érzem, mintha tényleg szeretném őt. Valódi, letisztult szeretetet érzek lángolás helyett, a nélkül vagyok mellette, hogy a szívem kihagyna a kalapálástól. Még is izgatott és boldog vagyok vele. Csupán a jelenlétével megnyugtat. Hanyatt dőlök, hogy a fejem pont Kookie mellkasát keresztezze. Kookie óvatosan a hajamat kezdi cirógatni, majd az arcom kényezteti forró kezével. Behunyom a szemem és hagyom, hogy érintései harmóniát teremtsenek bennem. A fejemben kavargó gondolatok kezdenek letisztulni. Miért van ilyen hatással rám és Nam Joon miért váltja ki belőlem az ellenkezőjét? Mitől más Kookie érintése?

-          Kookie.

-          Hm?

-          Szerethet valaki egyszerre két embert?

Hosszú idő telik el a kérdés és a válasz között, azonban ez nem a szokásos nyomasztó csend. Mindketten gondolkodunk a lehetséges jó válaszról. Igen vagy nem? Ezt tudja egyáltalán valaki? Hisz olyan sokan határozott véleménnyel rendelkeznek erről. Még is úgy érzem, hogy nem gondolkodtak el igazán ezen a kérdésen. Kookie előbb talál választ mint én.

-          Szerethetsz két embert egyszerre. Nem lehetetlen, de különbség van a két szeretet között.

A hasamra fekszem úgy, hogy az állam Kookie mellkasára támaszthassam. Látni szeretném, miközben ilyen intim dologról beszélünk. Közben a keze észrevétlenül a hátamra lopózott és szórakozottan lépeget rajta az ujjaival. Olyan jól esik, hogy a hideg is kiráz tőle.

-          Sok ember keveri össze a baráti szeretetet vagy a testi vonzalmat a szerelemmel. Attól függ, hogy te egy kapcsolatban mire helyezed inkább a hangsúlyt.

-          Miből jövök rá, hogy szerelemről, szeretetről vagy vonzalomról van szó? Van konkrét jele ennek?

-          Szerintem ez szubjektív dolog. Nem lehet általánosítani. Vannak jelek, de mindenki maga tudja csak felismerni.

-          Kookie, ha elmesélem neked, mi zajlik bennem, te meg tudnád különböztetni a kettőt?

-          Nem hiszem.

-          Pedig jól ismersz engem.

-          Ez nem elég, Ji Na. Ezt neked kell tudnod. Tudok pár példát mondani, ha az segít.

-          Örülnék, ha megosztanád velem.

-          Például ha nálad a testi vonzalom dominál, akkor könnyen úgy érezheted, hogy akivel találkozgatsz abba szerelmes vagy. De azt nem veszed figyelembe, hogy beszélgetni nem igazán tudtok egymással. Te úgy gondolod, hogy a vágyaid kielégülnek, ezáltal boldognak érzed magad. Azonban hosszú távon nem működik, mert egy idő után arra vágysz, hogy megoszd vele az élményeid, ő azonban nem értékeli ezt a gesztusod. Akkor már a vágyaid sem igazán tudnak kielégülni és kénytelen vagy beismerni, hogy ebbe egy csepp érzelem sem volt.

-          Ez esélytelen. Más példa, Kookie?

-          Ha lelkis vagy, akkor inkább arra vágysz, hogy jól el tudj valakivel beszélgetni. Ha ezt meg tudod tenni egy fiúval, érezheted azt, hogy igen, ő a lelki társad és úgy érzed, szerelmes vagy. De ha arra kerülne a sor egyszer, hogy megcsókold, lehet, hogy képtelen lennél megtenni, hiába álmodoztál róla hónapokig. Általában ilyenkor szoktak megszakadni a nagyon értékes barátságok egy fiú és lány között. Persze sok kivétel van, de ők szerencsésnek mondhatják magukat.

-          Akkor a második példádnak a lényege, hogy amellett, hogy jól el tudunk beszélgetni meg szórakozni, testi vonzalomnak is lennie kell? És ha mind a kettőnél megvan ugyanez?

-          Ez ennél bonyolultabb. Sok dologból jöhetsz rá. Ki az, aki pozitív érzelmeket vált ki belőled és ki az, aki csak felcsigáz. Ki az, akire sokat gondolsz. Ha mindkettőre, akkor kire miért gondolsz sokat. Kivel szeretnél lenni többet stb. Napokon keresztül lehetne sorolni. Ez bonyolultabb, mint amilyennek látszik, Ji Na.

-          Például ki mellett érzem szeretve magam és ki az, aki csak az elérhetetlensége miatt vonz.

Kookie keze megáll a hátamon. A szíve gyorsabban kezd dobogni, lélegzetvétele gyorsul.

-          Igen. Rátapintottál a lényegre.

-          Kookie. Meg lehet állapítani egy csókból mindezt?

-          Nem tudom. Talán.

-          Kipróbálhatom?

-          Meg szeretnél… nem tudom. Kétszer már visszautasítottál. Ez nekem… nem egyszerű így itt feküdni sem. A csók a késszúrással lenne egyenlő számomra.

-          Tekints rá úgy, hogy választ keresünk egy kérdésre.

-          Ne erőltess rám olyan dolgokat, amiket nem szeretnék megtenni, Ji Na.

-          Nem szeretnél megcsókolni? Jó. Akkor mondd azt, hogy „Ji Na, én nem akarlak megcsókolni, felejtsd el.”

Hosszú csend. Tudom, hogy mi lesz a vége és kiharcolom magamnak. Nem szép dolog? Valóban nem az, de szeretnék tőle egy búcsúcsókot, mielőtt elmegyek. Szeretném érezni legalább egyszer azt, milyen, amikor én is akarom azt a csókot és nem hirtelen ér. Elviszem magammal emlékbe a hosszú utamra. Kookie hirtelen mozdulattal termett felettem. A szememnek követni, az agyamnak pedig felfogni sem volt ideje ezt a hirtelen helyzetváltozást. Előbb még én voltam előnyben, most olyan vagyok, mint egy megszelídített oroszlán. Kookie tekintete ismét izzik, mint pár nappal ezelőtt. Mellkasa gyorsan nő és süllyed, arca lassan közeledik. Mikor már majdnem a számhoz ér, mélyen a szemembe néz, majd szemhéja mögé rejti gyönyörű, sötét szemeit és lágyan tapasztja száját az enyémre. Lassú, szenvedélyes csók, amit a világon mindennél jobban szeretek. Kookie puha ajkai és buján játszó nyelve teljesen lefegyverzett. Testem átveszi felettem az uralmat és Kookie testének feszül. Távolról hallom a saját sóhajaimat, de Kookie hangja annál erősebben hatol a fülembe. Minden porcikám beleremeg ezekbe a pillanatokba. Akartam ezt. Tudni akartam, hogy mit érez pontosan a testem és a szívem. Szeretem. Azonban a „kísérletnek” nevezett búcsúm túl jól sikerült. Érzem, hogy keze a pólóm alatt barangolja be testem és égeti a bőröm minden érintése. Nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Elvesztettem magam felett az irányítást. Sodródom…

Fáj a szívem. Szinte depressziósnak érzem magam. Hiányzik… kell a csókja, kell az érintése! Látni akarom.

-          Ji Na. Jöjjön, kérem, megmutatom a szobáját, ahol az elkövetkezendő évet tölteni fogja.

-          Megyek, Doktor úr. Köszönöm.

Túl jól sikerült a búcsú. Oly annyira, hogy nem tudtam elköszönni tőle. Bőgve rohantam ki a szobából és hagytam el az ügynökség épületét. Nem néztem vissza. A neurológusom személyesen jött el értem, hogy minél hamarabb elkezdjük a kezelést. Mostantól ő lesz az egyetlen ember, akivel találkozni fogok… teljes magány. Én és a gondolataim. Szembe kell néznem önmagammal. El kell felejtenem, ami ma történt. Nem hathat ki rám a tény, hogy lefeküdtem Kookieval. Nem engedhetem meg.

-          Megérkeztünk, Ji Na. Kérem, hadd vezessem körbe új otthonában.

TÚL JÓL SIKERÜLT A BÚCSÚ. KOOKIE. A kés még mindig a szívemben van, amit tőled kaptam. És neked?

Para 8.rész VÉGE

Para

8. rész
VÉGE 

# És boldogan éltek, amíg… #

Régen, amikor még Tae, Jimin és Kookie jó barátok voltak, az élet egyszerű és izgalmas volt. Mindent együtt csináltak. Közös szoba, közös barátok, közös programok, közös hobbik és közös szeretők. Ami azonban mégis tönkre tette ezt a barátságot, maga a szerelem volt. A szerelem romba dönt és épít, megsebez és meggyógyít, megöl és újjá éleszt, nyomorba dönt és boldoggá tesz. Az ember nem képes létezni, ha nem szeretik, és nem szerethet viszont.

Jimin és Tae már több éve végeztek az egyetemen. Közös munkahelyük volt és együtt laktak. Azt kellene mondanom, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ez azonban nem így volt. Ez nem egy tipikus történet. Miért ugrottunk ilyen nagyot a sztoriban? A válasz egyszerű, de szívszaggató. Azon a napon, mikor Kookie feladta a küzdelmet Tae kegyeiért, elment Soo Hyunhoz és szerelmet vallott. A lány boldogan fogadta, azonban egy kikötése volt, amit ha Kookie megszeg, a kapcsolat rovására megy. Nem találkozhatott többet Jiminnel és Taeval. Sokan felteszik azt a kérdést, hogy miért tett eleget Kookie ennek a kérésnek. Hisz Kookie szerelme Tae iránt mindennél hatalmasabb volt. Akkor hogy bírná ki Kookie Tae nélkül a hátra lévő életét? Azonban ez könnyebb volt számára, mint ahogy mi hinnénk. Nem látta többet, így nem volt hatással rá. Csak az állandó hiányérzet maradt meg benne, amit Tae hagyott maga után. Ezt az űrt azonban igyekezett Soo Hyunnal betölteni. Több, kevesebb sikerrel. Miután Kookie elhagyta az egyetemet, egy évvel barátai után, eltűnt a nagyvilágban és mi nem tudtunk meg róla semmit. Ahogy Jimin és Tae sem. A felhőtlen boldogság, amit szerelmüktől vártak, nem jött el még ennyi év után sem. Minden egyes nap, mikor az utcán sétáltak, azt várták, vajon Kookie felbukkan-e a tömegben. Jiminben olyan gondolatok kezdtek megfogalmazódni, amiket nem tudott kiverni a fejéből. Mi lett volna, ha Kookie nem adja fel? Mi lett volna, ha nem Kookie lépett volna tovább, hanem ő? Miért nem képes igazán boldog lenni Tae mellett és fordítva? Miért emészti fel napról napra ez a meg nem szűnő üresség? Miért nem képes megszabadulni ezektől a zavaró gondolatoktól? Vajon Tae is ezeken gondolkodik? Hová tűnt belőlük a szerelem tüze? Miért nem tud Taera úgy nézni, mint a szerelmére? Már több hónapja egymáshoz sem értek. Olyan, mintha megint csak barátok lennének. Jimin felismerése hatalmas fordulópont volt a két férfi életében. Még aznap leültek és megbeszélték egymással.

-          Én is így érzek, Jimin. Feltűnt, hogy újra megnézem a nőket…

-          Én… randizok is eggyel.

Tae most először nézett bele barátja szemébe, amióta elkezdtek erről beszélni. Rácsodálkozott, majd mikor látta, hogy Jimin komolyan beszélt, megkönnyebbülten felnevetett.

-          Mióta?

-          Nem is tudom. Talán bő két hónapja.

-          Örülök! Remélem, összejön.

-          Tae. Nem furcsa, hogy eljutottunk idáig?

-          Nem értelek.

-          A nagy szerelemből újból… csak egy barátság lett.

-          Mi a baj ezzel, Jimin?

-          Téged ez nem zavar, Tae?

-          Nem. Én örülök, hogy végül így alakult. Nem élhetünk örökre álomvilágban. Igaz?

Tae felállt a kanapéról és a szobája felé tartva megveregette barátja vállát. Közben azon gondolkodott, vajon Kookie mit csinál ebben a pillanatban…

Jimin és Tae már egy ideje dolgoztak egy projekten, ami a cég legfontosabb ügye volt akkor. Egy új idol bemutatására készültek, ami megváltoztathatja a cégük rangját. Az újdonsült idol Amerikából tér majd vissza Koreába, hogy valóra váltsa álmát. Jimin is és Tae is idol szeretett volna lenni, de rájöttek, hogy jobban érzik magukat a színfalak mögött. Tae előadásmódot, mimikákat fejlesztett az idolokon, Jimin pedig a koreográfiáért felelt. Mindketten szerették, amit csináltak, és a nyilvánosság elől is meg tudták védeni az akkor még lángoló szerelmüket. Azonban ahogy ez a tűz kezdett kialudni, az ismertség gondolata egyre jobban motoszkált a fejükben és egyre csalódottabbak lettek, hogy nem éltek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. A csapat sokat dolgozott azon, hogy tökéletesítsék a tervet és kimondottan elégedettek voltak magukkal, még Jiminék is elismerték a munkájukat. Azonban az ő feladatuk akkor kezdődik csak igazán, mikor már az idol jelölt megérkezik. Nagyon izgultak azon a napon, hisz új emberrel ismerkedhetnek meg és új lehetőségek nyílnak meg számukra. Állítólag az idol jelölt tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért és maximalista… Tae szíve hirtelen nagyot dobbant. Amint felmerült benne a gyanú, azonnal indult megkeresni Jimint. Amikor megtalálta, félrerángatta, hogy senki ne hallja őket.

-          Mit csinálsz, Tae? Mindjárt itt van…

-          Tudom! Csak gyere! Figyelj. Van egy rossz előérzetem és nem hagy nyugodni.

-          Mi a baj?

-          Amikor az egyetemre jártunk és Kookie még velünk volt…

-          Igen?

-          Emlékszel, hogy mi volt az álma?

-          Hogy idol lehessen.

-          Azon túl.

-          Nem értem, mit akarsz ebből kihozni, Tae?

-          Amerika! Emlékszel, Jimin?

-          Azt hiszem… egyetem után Amerika volt a cél és utána az idol élet.

-          Pontosan. A másik. Hogy jellemezte a vezetőség az új idolt?

-          Tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért, maximalista… Te jó isten Kookie?

-          Leesett?

Abban a pillanatban kinyitódott a fotóterem ajtaja. A lányok őrült sikoltozásba kezdtek, a fiúk összesúgtak.

-          Nagyon jól néz ki.

-          Bár én is ilyen magas lehetnék…

És megszólalt a jól ismert hang mélyebb, férfiasabb verziója.

-          Üdvözlök mindenkit! Jeon Jung Kook vagyok. Kérem, viseljék gondomat.

Tae és Jimin tágra nyílt szemekkel meredtek egymásra a paraván mögött. Egymás kezét szorították. A világ összes pénzéért nem merték volna kidugni onnan az orrukat. Egy ideig elmegy, hogy itt bujkálnak, de egyszer ki kell menniük innen. Maga a vezérigazgató jött köszönteni az új idolt. A fiúk azonnal megismerték a hangját.

-          Jung Kook. Üdvözöllek itt, a mi világunkban.

-          Örülök a találkozásnak. Köszönöm a megtiszteltetést.

-          Remélem, jól fogod érezni magad köreinkben és a legjobbat hozod ki magadból.

-          Igyekezni fogok.

-          Bemutatom a munkatársaidat.

A vezérigazgató bemutatott mindenkit a csapatból. A zeneszerkesztőt, dalszövegírót, a divattervezőt, a sminkeseket, a fodrászokat, a táncosokat, a fotósokat. Mindenkit, kivéve két embert. A vezérigazgató dühösen szólalt meg.

-          Hol van Tae Hyung és Jimin?

Kookie szemei tágra nyíltak, pupillái hatalmasak lettek. A légzése szapora lett és hirtelen izzadni kezdett. Mit keresnek pont itt? Az ígérete…

-          Hirtelen elszaladtak valahova.

-          Tae megragadta és elmentek.

-          Szóval elmentek. Lesz egy két keresetlen szavam hozzájuk, ha találkozunk. Jung Kook. Jimin a koreográfus, Tae Hyung pedig úgymond a színészi képességeket fejleszti, segít ellazulni a színpadon.

Kookie mosolyra húzta a száját. Ez pont nekik való feladat. Büszkeség töltötte el, ahogy rájuk gondolt. Ők is eljutottak idáig. Megkönnyebbülés.

-          Nézze, vezérigazgató. Ott vannak!

Tae megbotlott az egyik zsinórban, ami elég nagy zajt keltett, ahhoz, hogy észrevegyék őket. Tae szíve ki akart ugrani a helyéről. Lebuktak, innen nincs vissza út…

-          Kim Tae Hyung! Park Jimin! Gyertek elő! Mit bujkáltok ott, mint a gyerekek?

Jimin volt a bátrabb kettejük közül. Miközben megindult, vetett egy megvető pillantást Taera.

-          Szép volt.

Jimin ugyan izgult, de neki Kookie mindig is a barátja volt. Kevesebb vesztenivalója volt, mint Taenak. Lassan oda sétált Kookie elé, majd meghajlás helyett, talán zavarában, vagy talán csak Kookie látványa hozta ki belőle, de megölelte őt. Szorosan, ahogyan azt ennyi idő után szokták. Kookie viszonozta ezt, hisz egyszer úgy is meg kell szegnie a halott menyasszonyának tett ígéretét. Az idol jelölt mélyen szívta be Jimin illatát. Semmit nem változott, így olyan, mint ha visszarepülne a múltba. Egy valami viszont hiányzott neki. Tae még mindig nem bújt ki a paraván mögül. A vezérigazgató mély, harsány hangja törte meg az ölelés okozta csöndet.

-          Ti ismeritek egymást?

A két fiú kibontakozott az ölelésből. Jimin válaszolt.

-          Igen. Egy egyetemre jártunk és szobatársak voltunk több mint két évig.

-          És Tae Hyung?

Mindenki elhallgatott. Jimin lehunyta a szemét, Kookie pedig a paravánt figyelte. Az egyik kolléga indult meg. Megfogta a paravánt és odébb húzta. Tae összekuporodva ült, szemét nedvesség áztatta. Nem tudott felnézni, nem is akart. Az a sok szem… túl sok ember. Túl sok ahhoz, hogy lássák az első találkozását Kookieval. Az idol jelölt, amint meglátta volt szerelmét ebben a helyzetben, automatikusan megindult, hogy vigaszt adjon neki. Szinte futva közelítette meg Taet. Amint oda ért, térdre ereszkedett és szorosan átölelte barátját. Kookie meg volt lepődve saját meghatottságán. Érezte a meleg, sós könnycseppeket legördülni saját arcán…

Mielőtt azt gondolnánk, mindenki boldogan tapsolt, Tae és Kookie egymásra mosolyogtak és minden tökéletes volt, gondoljuk át az egész helyzetet. Mit érezhetett abban a helyzetben Tae… Kookie egy szemvillanás alatt tűnt el a szeme elől és az óta nem látta, nem hallott róla. Hatalmas súly volt ez Tae számára. Azonban annyira megkönnyebbült, hogy valóban boldognak érezte magát ismét Kookie karjaiban. Viszont nem jöttek össze. Kookie odaadta hűségét a menyasszonyának, aki elhunyt szívelégtelenségben. Tae pedig elzárta szívét Kookie elől. A barátságuk viszont erősebb volt, mint valaha.

Az új idol bemutatása hatalmas siker volt, már világszerte mindenhol volt turnéjuk. A cég ismert lett és egyre többen jelentkeztek, hogy ők is idolok lehessenek. A három barát újra együtt volt. Közös szobában, közös barátokkal, közös programokkal, közös hobbikkal, közös múlttal. Itt már nem volt szerelem, ami tönkre tegyen mindent. Nem voltak veszekedések, sem nézeteltérések. A sebek azonban megmaradtak. Valóban boldog a történet vége. Az ember ilyenkor hajlamos magában ezzel lezárni a történetet. De a folytatás mindig ott van a sorok mögött. Én még emlékszem arra, mikor Kookie kijelentette, hogy Tae teljes egészében kell neki. Most, hogy Jimin és Tae között nincs meg a tűz, Kookie magáénak tudhatja Taet. És Tae szívéhez a kulcs ott van nála. Tíz év őszinte, tiszta szeretet…
Rátok bízom a folytatást.

THE END

Amnézia 5.rész

Amnézia

5. rész

Emlékképek

Néha szeretnék eltűnni egy kis időre a világból, néha viszont úgy érzem, nem is tartozom igazán ide. Néha azt érzem, hogy mindennek a központjában, mindenki figyelmének középpontjában én vagyok. Néha azonban úgy érzem, mindenki hátat fordít nekem és senki sem figyel rám. Mindig pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne valakire. Valakire, akinek a figyelme csak rám irányul és senki másra…

A világ, amely most mostohaként bánik velem, forogni kezd. Jung Kook forró kezeinek érintését egyre gyengébben érzem. A szemei, amik tüzesen ragyognak előttem, elmosódnak. Mintha a nevemen szólongatna aggódó, mély hangján… nem hallok tisztán. Minden egyes hang tompán visszhangzik a fejemben. Képek, hangok, szagok és ízek, amik nem innen származnak. Mégis olyan, mintha ebben a pillanatban érnének az ingerek. Egy szép, gondozott kis park a város kellős közepén. A hatalmas hold ezüstös színnel festi be a tájat. Mindenhol nyugalom és csend honol. Kivéve a park legeldugottabb részén. A képek gyorsan váltakoznak, alig kivehetőek a momentumok. Két magas férfi áll egymással szemben, testük megfeszül. A levegő meleg, itt még is olyan fagyos a hangulat. A szívemben a hideg és a meleg találkozik, és harcot vívnak egymással. A férfi, akit mindenkinél jobban szeretek, a tiltott gyümölcs bántja a másik férfit, aki szintén sokat jelent nekem. A másik kép már az, amikor a hőn szeretett férfi elbiceg, a másik pedig a földön fekszik vérző orral, könnyező szemmel. Nem sír… a fájdalomtól könnyezik. Leguggolok mellé, és megsimogatom a fejét, közben az elhaladó, egyre halványuló alakot figyelem. Szívem kettészakad, és a szememen keresztül vérzek. A könnyeim megállíthatatlanul hullnak alá. A földön fekvő férfi nehezen felül és végigsimítja ujjai hegyét az arcomon, majd az ajkaimon. Könnyáztatta szememmel, amin keresztül mindent homályosan látok, ránézek.

-          Sajnálom, Kookie. Megszegtem a szavam.

A pillanat egy tört része alatt kerültem a parkból egy bézs színű, meleg, ismerős illattal teli szobába. Testem magától reagál a teleportálásra. Mellkasom hirtelen megszívom levegővel, miközben fekvő helyzetemből felülök. Zihálva kapkodom a levegőt, az elmém zavaros, semmit nem értek. Álomban vagyok, vagy az előbb álmodtam? Az agyam kegyetlen játszmát játszik velem. Megtévesztenek az élethű ingerek. Érzem Kookie… Jung Kook ujjait az arcomon, a meleg levegőt, amit hirtelen szívtam be meglepettségemben, a kettészakadt szívemet… kezemet lassan a szívemhez emelem. Hevesen, határozottan és összefüggéstelenül kalapál. A szememen keresztül most is minden olyan homályos. Pislogásomra egy könnycsepp hullik le a szempilláimról. Olyan valóságos és fájdalmas volt ez a pár pillanat… Gondolatmenetemet megtöri egy halk nesz. Az ajtó kilincse lassan, halkan mozdul, az ajtó nyikorogva kinyílik. A mögötte megjelenő férfit meglátva szívem kezd megnyugodni, nem kalapál, de még mindig hevesen ver. Jung Kook lassú, kimért léptekkel közelít felém. A tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit. Olyan kifejezéstelenné vált. Mikor megérkezik mellém, leül az ágyam szélére és csak néz. A csönd hatalmas súlyként nehezedik rám. Nem tudom, mi történt velem az elmúlt ismeretlen időben, de az hatással volt rá is. Óvatosan megemeli a kezét és ráhelyezi az enyémre. Ujjai enyhe nyomást keltenek. Kicsit erősen fogja a kezem.

-          Jól vagy, Ji Na?

A hangom rekedten szólal meg. Megköszörülöm a torkom, de ettől se jobb.

-          Kookie… tényleg megszegtem a szavam?

Jung Kook arca most olyan, mint akit képen vágtak. Küzd a szótlansága ellen. Nehezen jönnek ki a szavak a száján.

-          Ji Na. Soha nem szegted meg a szavad. Mindig minden ígéreted és szavad komolyan vetted. Kivéve egyet.

-          És mi volt az?

Jung Kook ráharap a szája szélére. Kezei még szorosabban szorítják az enyémeket.

-          Azt ígérted nekem, hogy el fogod felejteni Nam Joont. Azt mondtad, a próbálkozásaim nem hiába valók és nem szeretnél hamis szavakba bocsátkozni. És hogy higgyek neked. Én hittem a szavaidnak és benned is, Ji Na.

-          Nem sikerült… igaz?

-          Nem.

Kínos, hosszú csend… nyomasztóak mostanában a rám nehezedő csendek.

-          Mi történt este a parkban, Jung Kook?

-          Előbb még Kookie voltam.

Jung Kook halvány mosolyt erőltet, de csak a keserűséget látom. Rosszabb, mintha nem is próbálkozna. Kookie… hogy jutott eszembe becézni valakit, akit csak pár órája ismerek? Mintha az álmomban is így hívtam volna. Ezek szerint nem álom volt, hanem egy emlék.

-          Mire emlékszel, Ji Na?

-          Képeket láttam… te és Nam Joon összetűzésbe keveredtetek. A végén ő elment, de te ott maradtál vérző orral. Akkor mondtam neked, hogy megszegtem a szavam.

Jung Kook lehajtott fejjel válaszol. Mint ha szégyellne valamit.

-          Akkor szakítottál velem.

A szívem megint zakatolni kezd. Szakítani? Mi jártunk? És miért hagytam ott egy ilyen nagyszerű fiút? Nam Joon? Ő lenne az egyetlen, akiért bárkit eldobnék magamtól…

-          Azt mondtad, megszegted a szavad, mert nem tudod elfelejteni őt. Akármilyen erőfeszítéseket is teszel, nem megy. És hogy nem akartál velem játszadozni. Elfogadtad a szerelmem, de nem tudtad viszonozni. És hogy tudod, milyen következményekkel jár, ha ti ketten együtt vagytok, de vállalod. Aznap beszéltünk utoljára.

-          Ennyire kerültelek volna téged?

-          Nem.

-          Te kerültél engem?

-          Nem, Ji Na. Az után történt a baleseted. Amikor Nam Joon után rohantál, hogy ezt elmondd neki, elütöttek. Nam Joon nem is tudhatta ezt meg. Bennem pedig volt annyi önzőség, hogy nem mondtam el neki.

Megint az a nyomasztó csönd… össze akartam jönni Nam Joonnal? Lehetetlen. Nem lehetek vele együtt, hisz a testvérem és már szerelmes valakibe. Nem lehetek ilyen instabil személyiség. Én erős vagyok, határozott és tudom, mi a helyes út. Biztos nem az, hogy Nam Joonnal járok…

-          Jung Kook? Nam Joon már együtt volt a portás lánnyal, mikor velem ez megtörtént?

-          Nem. Csak te léteztél Nam Joon számára. Soha nem nézett rá egy nőre sem rajtad kívül még akkor sem, ha tudta, hogy ez a kapcsolat lehetetlen. A színésznőkkel, akikkel szerelmespárt játszott, mindig össze akarta hozni a sajtó, de ő megmondta nyíltan a világnak, hogy nincs párkapcsolatban, de már szeret valakit. És nem fog túllépni rajta, úgyhogy ne hozzák össze őt senkivel.

-          Színésznő társak? Nam Joon színész?

-          Színész és modell. Valamint kiváló rapper.  Ő a legjobb férfi színész a cégnél. De van nála jobb. Egy nő. A cég arca és képviselője.

-          Ki az, aki még nála is jobb?

-          Te.

-          Én?

A mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed. Alig kapok levegőt, a torkom kiszáradt és nem hiszem el, amit hallok. Nem vagyok képes hinni neki.

-          Nem hiszek neked, Jung Kook. Sajnálom.

-          Miért nem hiszed el?

-          Mert nem vagyok ilyen nagyszerű ember, azért. Egy szerencsétlen vagyok, aki szerelmes a saját öccsébe, nincs munkája, a szülei hazudnak neki, elszökik otthonról, mint egy tini és idegenekkel beszéli meg a legnagyobb fájdalmait. Nem vagyok színész, Jung Kook. Azt nem tudom, ki vagyok, nem még hogy más szerepekbe éljem bele magam. Ahhoz tudnom kéne a saját gyengeségeimet, erősségeimet, tulajdonságaimat, hogy én mást elemezzek ki és alakítsak egy színpadon.

-          Nem színpadon, hanem kamera előtt. Te film és dorama színész vagy. És pont azért vagy az, aki vagy, amit az előbb mondtál. „ Ahhoz tudnom kéne a sajátomat, hogy mást alakítsak.” Mikor interjúd volt és megkérdezték, mi a sikered kulcsa, azt válaszoltad: „Az ember csak akkor képes mást alakítani, ha ismeri saját magát. Ha nem, könnyen válhat a szerepe rabjává, és elvesztheti azt, aki valójában.” Én ekkor láttalak először életemben, és azonnal beléd szerettem.

Nem tudok hinni neki. Túl fényes, túl filmbe illő, túl abszurd. Én, mint egy cég arca és kiváló színésze, aki ilyen bölcs dolgokat mond a nagyvilágnak, akire felnéznek, akit mindig figyelnek, nem tudom elképzelni saját magam. Jung Kook nem tudom meggyőzni és ezt ős is tudja.

-          Tudod mit, Ji Na? Menjünk be Yong Gihoz és győződj meg róla a saját szemeddel.

-          Ő ki?

-          Egy nagyon jó barátunk. Az egyik legnagyobb bizalmasod volt mindig is, és neki minden anyag megvan rólad, még a vágatlan részek is, házi videók, minden.

-          Miért van rólam ennyi minden nála?

-          Nem azért, mert szerelmes, ne ijedj meg. Te kérted meg, hogy ezeket őrizze meg neked.

-          Miért kértem volna tőle ilyesmit?

-          Ezt én sem tudom. Nem kötötted az orrára.

Meglepő dolgokat hallottam Jung Kooktól. Eddig ő az egyetlen, aki alátámasztható információkkal szolgált nekem. Viszont a gondolat, hogy lássam saját magam… a régi önmagam… riaszt. Nem kellett sokat sétálnunk és már itt is vagyunk Yong Gi ajtajánál. Belépünk az ajtón, és megpillantom az illetékes személyt. Alacsonyabb, mint Jung Kook. Szőke haj, pici mandulaszemek és gyönyörű, fehér arc. Ő is egy szép férfi. Csak ilyen tökéletes pasikkal voltam körbe véve és nekem Nam Joon kellett? Pedig olyan sok lehetőségem lett volna másokba beleszeretni… utálom a régi önmagam. Yong Gi tágra nyílt szemekkel figyel. Szája mosolyra húzódik, de óvatosan közeledik felém. Illedelmes, hogy nem akar úgy lerohanni, mint Jung Kook.

-          Szia, Ji Na! Rég találkoztunk.

-          Szia.

-          Borzalmasan nézel ki. Tudsz róla?

Úgy cseveg velem, mintha mi sem történt volna… nem tudom, hogy viszonyuljak ehhez. Tetszik a közvetlensége, de nem kéne először közelről megismernem újra?

-          Hát, köszönöm a bókot. Tudod, hogy kell levenni egy nőt a lábáról.

Yong Gi felnevet. Édes mosolya van.

-          Semmit sem változtál. Tudod, hogy ki vagyok?

-          Yong Gi, állítólag a bizalmasom és… a videóim jelenlegi tulajdonosa.

-          Pontosan. Nos, gondolom a videókért jöttél.

Hátat fordít nekem és elindul az ágya felé. Benyúl az ágy alá, aminek következtében az ágy fa keretéből kipattan egy kis retesz. Észre se lehet venni, úgy eltűnik a szemem elől. Kivesz belőle egy rózsaszín adathordozót… most nem jut eszembe a neve, és bedugja a gépbe.

-          Amióta megkaptam tőled, nem néztem meg, mi van rajta. Annyit mondtál, hogy videók. Itt is vannak. Mindegyiknek van címe. Első fotózás, fellépések, sorozatok, házi kamera,  interjúk. Mire vagy kíváncsi?

-          Legyen a házi kamera.

Megfogok egy széket és Yong Gi mellé teszem, majd ráülök. Sok anyag van rajta, ezt mind végig nézni, lehetetlen. A házi kamera mappában van egy „gyanú” nevezetű videó. Megfogott a címe, ezért a választásom arra esik. Egy kis összejövetelen vagyunk, ahol sok a számomra ismeretlen arc. Magamat figyelem a képernyőn. Teljesen más hatást keltek most. Az ottani énem szép, rendezett ruhában van, gyönyörű, szolid sminkkel és kibontott, fenék alá érő hajjal… eltűnt a hajam? Most csak a hátam közepéig ér… egy kis baráti csevegés zajlik ott, én mégis kimért, határozott és megfontolt vagyok. Ilyen lenne a régi énem? Aztán Yong Gi észrevesz valamit, ami megmagyarázza a viselkedésemet.

-          Látod ott a lányt?

-          Igen.
- Na, ő Jan Di. A legjobb barátnőd.

-          Az enyém?

-          Igen. Habár sűrűn panaszkodtál hogy néha furán viselkedik veled, de nagyon szereted. Ezen a videón, ha megfigyeled, a háttérben flörtölni próbál Nam Joonnal.

-          A legjobb barátnőm?

-          Igen. Te is látod. A viselkedésed itt elég fura, mert soha nem vagy ilyen kimért, itt azonban igen. Én viszont nem hallottam róla, hogy veszekedtetek volna bármikor is Jan Dival. Nem hiszem, hogy elmondtad volna neki, hogy tudsz erről.

-          Nekem ez sok, fiúk. Én…én most ezt nem szeretném tovább nézni.

Yong Gi ennek ellenére nem kapcsolja ki a videót, hanem tovább elemzi, amit én már csak tompán hallok. A világ megint forogni kezd. Minden igazi inger eltűnik, és átveszik a helyét az emlékekben érzékelt ingerek. Érzem, hogy melegem van és rázkódom. A lábam magától mozog. Futok a parkon keresztül, mikor megpillantom Nam Joont az út túlsó felén. Kiáltok egyet, mire szerelmem megfordul. Mikor már épp lépek le az úttestre, a zebrára, egy autót hallok közeledni, de nem törődöm vele, hisz az utam zöld. Annyit látok, hogy Nam Joon ijedten néz jobbra, majd vissza rám és megindul felém. Mikor jobbra nézek, az autó már olyan közel van hozzám, hogy esélyem sincs kitérni. A sofőr nem fékez, én pedig a kezemmel próbálom védeni magam. Egy ismerős alakot látok a volánnál, de nem ismerem fel. A következő emlékem már a fájdalom, és hogy Nam Joon fölém hajol, szólongat, majd minden sötét lesz és az elviselhetetlen fájdalom is megszűnik.

A szemeimet kinyitva azt tapasztalom, hogy a földön heverek kiterülve, a fiúk a kezeimet és a lábaimat lefogva térdelnek és aggódva figyelnek. Nehezen felülök, de érzem, hogy az izmaim feszülnek, mintha görcsben lettek volna. A hajam és ruhám csurom víz, államon folyik az izzadtság. A torkom ki van száradva és iszonyatosan fáj. Nem jön ki hang a torkomon. Kookie aggódva szólal meg.

-          Ji Na. Ez már a második rohamod a mai nap. El kell menned orvoshoz. Öntudatlanul rángatózol és ordibálsz, nyögdécselsz. Nem hinném, hogy ez normális.