7 főbűn -nyolcadik-

7 főbűn

-nyolcadik-

Egy harmadik fél szerint...

A Shi család évszázadok óta uralta Japánt. Hét férfi volt az alapítója. Az volt az álmuk, hogy egyszer az egész világot ők tartsák a kezükben. Hatalmas erejük lett, de nem sikerült megvalósítani, amit szerettek volna. Az utódok nem ismerték a megalakulásuknak eredeti célját, csak csinálták, amit a rangidősöktől tanultak. Így ez az álom és a vele járó eszme eltűnt. Mikor már Japán a lábuk előtt hevert, a család utódai úgy döntöttek, kiterjesztik hatalmukat Ázsiában. Ők irányították Tajvant, Vietnámot, Dél-Koreát és Oroszországot. A lista utolsó helyén szerepelt Kína. Ha őket térdre kényszerítik, rövid időn belül az egész világ a markukban van… Ha az unalmas szöveg miatt elment a kedvetek az olvasástól, megértem. De ez a történet több titkot rejt, mint bárki gondolná. És mi köze mindehhez Hyo Linnak? Neki semmi. Az anyjának viszont annál több.

1942. Egy vidám, élettel teli kisfiú rohangált a kertben. Ez a kisfiú imádta a pillangókat, ezért mindig azokat kergette, de soha nem fogta meg őket. Imádta nézni, ahogy repülnek. Ő is olyan szabad szeretett volna lenni, mint a pillangók. Tudta, ha megfogja őket, többé már nem repülhetnek és elpusztulnak. Gyönyörű idő volt, a nap sugarai melegítették az ember bőrét. Kinyílt a hatalmas ház egyik hátsó ajtaja és egy fiatal nő jelent meg mögötte.

- Gi Bong, a tanárod már vár a könyvtárban.

A kisfiú mosolya azonnal eltűnt. Ijesztő volt egy hat éves gyereket ilyen komoly arccal és elszánt tekintettel látni. A fiú rá sem nézve édesanyjára bement az ajtón és eltűnt. Minden nap megtörtént ez, de a kisfiú nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy a pillangókkal játszhasson. Napirendje volt, amit az apja írt meg neki. Hat évesen már folyékonyan tudott írni, olvasni, anyanyelvi szinten beszélt három nyelven is. Hat évesen. Gi Bong az órák után mindig a könyvtárban maradt, hogy gyakorolhassa a tanultakat. Legalábbis mindenki ezt hitte. A fiú valójában egy kézzel írt, ütött kopott könyvet tanulmányozott minden nap. Egyik nap a legjobb barátja bement hozzá a könyvtárba, mert el szerette volna kérni a mozdonyát a villanyvasúthoz. Az volt akkor a legmenőbb játék. Ekkor pillantotta meg a barát a könyvet.

-          Gi Bong. Mi ez?

A megszólított ijedtében majdnem elborult a székkel. A könyv a padlóra zuhant. A barát a kezébe vette, de nem tudott olyan jól olvasni, mint Gi Bong. Lassan betűzte a címoldalt.

-          S.H.I. F.A.M.I.L.Y. Shi family. Mi ez?

-          Ne nyúlj hozzá!

Gi Bong kikapta a barát kezéből a könyvet és magához szorította.

-          Semmi közöd nincs hozzá.

-          Én is a tagja vagyok. Nekem is van jogom.

Gi Bong lesütötte a szemét és a barátja felé nyújtotta a kincset. Az elvette és lapozgatni kezdte. értelmetlen firkákat látott, mintha valaki művészi tehetségét gyakorolta volna. Kíváncsian nézte Gi Bongot.

-          Nem értek egy szót se belőle.

-          Mert japánul van írva.

-          Japánul?

A barát visszanézett a könyvbe és elmosolyodott.

-          Mi van benne?

-          Minden a családunk alakulásától kezdve.

-          A szüleink örülni fognak.

-          Ne! Nem adhatod nekik oda.

-          Miért?

Gi Bong közelebb lépett a fiúhoz és megfogta a kezét. Megint komoly lett és elszánt.

-          Meg kell nyernünk majd a párbajt.

-          Milyen párbajt? Nem tudom, mire gondolsz.

-          Később majd megérted. Én is a könyvből tudom. Segítsük ki a másikat. Nekünk kell majd a családfőnek lennünk.

A barát nem értette, miről van szó, de bízott Gi Bongban, így bólintott.
Hat évesen…

1949. Két fiatal ült a könyvtárban. Benne voltak egy beszélgetésben, amibe nagyon bele élték magukat.

-          Teljesen más az, amit a szüleink csinálnak. Nem ez az eredeti célja a család megalakulásának.

-          Ezt ők nem tudják. Valószínűleg elveszett az évek alatt.

-          Miért nem tudtak a könyvről?

-          Én is csak véletlenül találtam rá.

Az egyik fiú megborzolta a haját, majd a másikra nézett.

-          Hogy fogunk győzni a párbajon, Gi Bong?

-          Ne aggódj. Én már kis korom óta készülök rá. Téged is felkészítettelek. Menni fog.

-          Én nem vagyok képes embert ölni.

-          Én sem.

-          Nincs esélyünk. Kim Jung Jae egy elborult elme. Ő képes rá.

-          Le kell győznünk.

-          Nem hiszem, hogy menni fog, Gi Bong.

-          De. Bármi áron.

Így gondolkodtak a jövőről. 
Tizenhárom évesen…

1951. Az akkorra tizenöt éves Gi Bong és barátja minden este a ház egyik eldugott folyosóján ültek és tanakodtak. Arrafelé nem járt senki, mert sok ijesztő történet terjengett a ház ezen részéről. A fiúk azonban nem féltek semmitől és senkitől. Túlságosan elborította őket a vágy, hogy a család élére törjenek és visszaállítsák az eredeti rendszert. Egyik este, mikor a fiúk indultak volna vissza a szobájukba, zajt hallottak. Elindultak a hang irányába és a folyosó legutolsó ajtajánál álltak csak meg. Egy női sikoly hallatszott, majd egy puffanás, mintha valaki a földre zuhant volna. Gi Bong azonnal a kilincshez nyúlt, de barátja visszatartotta.

-          Nem tudod, mi van odabent.

-          Eressz!

-          Nem tehetem! Emlékszel, mi a célunk? Ha meghalunk, nem tudjuk valóra váltani.

Gi Bong ökölbe szorított kézzel indult meg az ellenkező irányba. Olyan gyorsan ment, hogy nem vette észre az egyik szobalányt, akibe beleütközött. Semmivel sem törődve ment tovább, nehogy valaki kiszúrja a könnyeit. Felismerte abban a sikolyban a jól ismert hangot és tudta, hogy ebben a pillanatban hagyta cserben azokat, akiket a legjobban szeret. Hagyta meghalni a szüleit. Csak az járt a fejében, hogy a barátja is felismerte-e az édesanyját. Mert ha igen, egyértelmű volt a célja. Mindenki azt fogja hinni, hogy ezt ők ketten tették. És így is lett.

Másnapra eldőlt, ki nyerte meg a párbajt, aminek valójában csak négy év múlva kellett volna megtörténnie. Gi Bong lett a családfő, barátja pedig a tanácsosa.

Tizenöt évesen…

1976. Hét igen helyes és különböző fiú ült a kertben. Élvezték a napsütést és a körülöttük legyeskedő nőket, akik a luxuscikkek közé tartoztak. Akkor kapták meg az első luxusárut, mikor betöltötték a 19. életévüket. Volt, akinek már négy éve volt a tulajdonában ilyen luxuscikk és állandóan cserélgette őket. Volt, aki most kapott először, de nem is érdekelte úgy különösebben a dolog.

-          Miért adtad nekem az ajándékod? Még csak most kaptad, legalább használd ki hogy szűz.

-          Nem köt le.

-          Nem értelek, Kookie. Hisz még szűz.

-          És?

-          És? Meleg vagy?

-          Nem vagyok meleg, Jin.

-          Akkor nem értem a problémádat.

-          Nem is kell értened. Inkább örülnél neki, hogy kettőd is van egyszerre. Falod a nőket. Így nem unod meg olyan hamar.

-          Volt már három nőm is egyszerre, de még hamarabb meguntam, mintha egy lett volna.

A társaság tagjai nem értékelték Jin különleges humorát, így megvetően néztek rá. Jin volt az egyetlen olyan örökös, aki hetente képes volt váltogatni a luxuscikkeket. Ez nagy veszteség lett volna a Shi családnak, mert hatalmas pénzek múltak egy-egy luxuscikken. Ezért kompromisszumot kötött a családfővel. Nem veheti el a luxusáruk szüzességét, de bármi mást tehet velük. A lényeg, hogy ne legyenek rajtuk fizikai nyomok, amiből rájöhetnek, hogy már használt. Ezért nagy átlagban a visszaküldött árukat Jin veszi kezelésbe, majd mikor megunja, ő mondja ki rájuk a végítéletet. Ezért is vált kulcsfontosságú személlyé a legidősebb örökös. A leghiggadtabb fiú Suga volt. Ritkán lehetett kihozni a sodrából, de ha egyszer sikerült, hatalmas pusztításokat okozott, akárcsak egy tornádó. Ilyenkor kegyetlenül bánt mindenkivel, ezért a családfő úgy döntött, ezekre a ritka pillanatokra megkapja a használt árukat. Senkinek nem volt kedve utána lemenni a pincébe. Ilyenkor Nam Joon apja semmisítette meg a hulladéknak minősített árut. Ha Suga levezette a feszültséget, újra a higgadt, megfontolt, értelmes énje jelent meg. Sok orvos látogatta már meg. Mindegyik skizofrénnek diagnosztizálta. Soha többé nem jöttek ki a házból. Egy orvosnak sikerült élve maradnia, de szerinte semmi gond nem volt Suga elméjével. Szerinte teljesen egészséges volt a fiú. Azaz orvos külföldre költözött és a Shi család pénzelte a hallgatásáért.

-          Tae! Hol van a szeretőd?

-          Nem tudom. Biztos rendezgeti a szobámat.

-          Nem azt mondtad, hogy most fiúra éhezel?

Tae Hyung sokatmondóan Suga-ra nézett. Mozgatni kezdte az ujjait és a kezét, mintha valami hosszúkás tárgy lenne a markában és elbűvölő mosolyra húzta a száját.

-          Szerinted miért szorul a szobám rendezésre?

Suga felnevetett. Enyhén csóválta a fejét és játszani kezdett az áruja hajával. Szerette nagyon Tae Hyungot. Olyan volt számára, mint a kisöccse, akit védelmezni kell. Pedig Kim Tae Hyung nem olyan volt. Az említett magas, vékony testalkatú fiú hatalmas szívvel rendelkezett. Kötelességének érezte, hogy segítsen az embereken még akkor is, ha ő maga látja kárát. Sokan úgy gondolták, nem való erre a helyre, ahol emberek életével játszadoznak. Egy dolgot viszont nem vettek számításba. Tae Hyung ebben a környezetben nőtt fel, ahol az áru nem számított embernek, ezért ő így is gondolkodott. Egy áru számára nem volt több egy asztalnál. A saját autóját előbb megsajnálta, mint azokat az embereket. Ennek ellenére még is képes volt olyan erős érzelmeket táplálni más emberek iránt, amire a többiek nem voltak képesek. Mindenki azt gondolná, hogy egy ilyen jószívű ember tényleg védelemre szorul. Az igazság azonban az, hogy Tae Hyung képes volt erős és határozott lenni, ha a körülmények megkövetelték. Sokszor ő volt az, aki védelmet nyújtott a másiknak, nem fordítva. E mellett több harcművészetnek a szerelmese volt, amiket napi szinten űzött is. Kedvence az aikido volt. Ezzel nem sértett meg senkit, de képes volt a védekezésre. Tae Hyung első ránézésre egy normális, átlagos fiúnak tűnt, de mint itt mindenkinek, neki is voltak fura szokásai, megmagyarázhatatlan viselkedései és titokzatos dolgai. Ebből az egyetlen köztudott a biszexualitása volt. Amit nem tudott mindenki, hogy volt egy szerelme. Innen indult a fiúk utáni érdeklődése. A hat fiú közül beleszeretett az egyikbe, de mivel tudta, hogy reménytelen, elfojtotta magában. Így kialakult benne egy, az azonos nemhez való vonzódás. Mindenki elfogadta, kivéve azt, akibe szerelmes volt. Ő undorodott ettől és emiatt Tae Hyungtól is. Ezt a fiú érezte és nehezen dolgozta fel sőt, emiatt kialakult benne egy mentális sérülés, amit nagyon is jól titkolt. Suga nem hagyta elveszni a témát, amit elindított.

-          Mit fogsz csinálni, ha megnyered a párbajt, Tae?

-          Ezt hogy érted?

-          Akkor el kell venned azt a lányt, akit kijelölnek.

-          Elveszem. Hűséget nem kell fogadnom.

-          Nem hiszem, hogy képes lennél rá.

-          Hidd el, Suga, ha a helyzet úgy kívánja, megteszem, amit kell. Hagyjuk a témát. Nincs kedvem ilyenekről beszélgetni.

-          Holnap érkezik a leendő menyasszony. Kíváncsi vagyok rá.

Ho Seok szólt bele a beszélgetésbe. Érdekes fiú volt. Lányos testalkat, lányos hang, bájos kisugárzás. Gondolná az ember, hogy még is ő volt az, aki a legkegyetlenebb tudott lenni a hét fiú közül? Nem kell belemenni a részletekbe, de elég annyi, hogy már nem élt orvosok szerint szadista. A külföldön élt orvos szerint nincs semmi baja.

-          Gondolkodtál rajta, mit fogsz vele tenni?

Ho Seok Jiminre nézett és valóban elgondolkodott rajta, majd széles mosolyra húzta a száját.

-          Nem jár jól, ha az én feleségem lesz.

-          Abban biztos vagyok.

Jimin felnevetett és ököllel beleütött Ho Seok karjába, aki fájlalni kezdte azt.

-          Bánhatnál óvatosabban az erőddel, Jimin. Ez tényleg fájt.

-          Nem tehetek róla, hogy gyenge vagy.

-          Abba hagyhatnátok?Nem tudom kiélvezni a masszázsomat.

Nam Joon egy napozóágyon feküdt, aminek a végébe egy hosszú, fekete hajú, erősen barna fiatal nő ült és a fiú lábát masszírozta. A többieknek fel sem tűnt Nam Joon jelenléte. Voltak időszakai, mikor rengeteget beszélt és meg volt őrülve. Olyankor nagyon szórakoztató volt. Az utóbbi időben azonban inkább csöndben volt és figyelt, ami kezdte zavarni a fiúkat. Nam Joon sok gonddal küzdött, amikről a fiúknak fogalmuk sem volt. Titkon az öccse jogaiért küzdött, hogy ő is egyenlő tagja lehessen a családnak, de minden próbálkozása kudarcba fulladt. Az öccse a végrehajtók közé került, ami nagyon veszélyes munka volt. Az élete mindig csak egy hajszálon múlott. Ha a társai hibát vétettek volna, ő is megkapta volna a büntetést. A családfő így biztosította azt, hogy minél kevesebb egyéni akciót vállaljanak be a végrehajtók és ne próbálják kijátszani a családot.

A kertben kialakult idilli pillanatot Il Byul zavarta meg. Összefont karral állt a fiúk elé.

-          Mint tudjátok, holnap jön a menyasszony.

Az örökösök felkapták a fejüket és majdhogynem vigyázban ültek. A luxuscikkeiket maguk mögé parancsolták és itták Il Byul szavait. Kivéve Jeong Kook. Karba tett kézzel ült és jobbra fordította a fejét jelezve, hogy nem kíváncsi az apja szavaira.

-          Tudom, hogy kíváncsiak vagytok rá és várjátok. Előtte azonban le kell fektetnünk a legfontosabb szabályt. Nem érhettek hozzá.

-          Miért nem?

-          Mert Gi Bong ezt parancsolta. Ha valamelyikkőtök ezt megszegi, az életével is fizethet. Gi Bong ezt holnap el fogja nektek mondani, de gondoltam felkészítelek benneteket erre. Jeon Jeong Kook. Figyelsz?

-          Ahha.

-          Ez nem válasz.

Jeong Kook megvetően az apjára nézett és gúnyosan válaszolt neki.

-          Igen, édesapa. Figyelek.

-          Több tiszteletet.

-          Értettem, édesapa.

-          Én végeztem a mondandómmal. Jeon Jeong Kook. Gyere velem.

A fiú félre húzta a száját és lassan kikászálódott a székből, hogy kövesse apját a fiú részlegbe. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, ellenállást érzett az arcán, amit egy csattanás kísért. Lefejelte az ajtót és lerogyott a földre. Kezét az arcához kapta. Érezte, hogy vérzik a szája. Még abban a pillanatban felállt és farkasszemet nézett az apjával. Forrt a dühtől.

-          Nem tűröm ezt a hangnemet. Örülhetsz, hogy nem a többiek előtt kaptad.

-          Nem érdekel.

-          Nem tudom, miért vagy ilyen, de nem is vagyok rá kíváncsi. Az apád vagyok, tisztelned kell.

-          Azt ki kell érdemelni.

Még egy csattanás hallatszott, de most a fiatal fiú nem ingott meg. Erős pofon volt, mégis a helyén maradt. Tűrte a fájdalmat, de érezte, hogy mozog az egyik foga. Rájött, hogy öklöst kapott, nem pofont. Próbálta türtőztetni magát, de legszívesebben elvágta volna a saját apja torkát.

-          Meddig akartad még titkolni, apuci?

-          Mit?

Il Byul értetlenül állt a fia előtt. Nem értette, mitől bolondult meg a fia. Mindig szófogadó volt, soha nem szájalt, tisztelte az apját és felnézett rá. Meglepte az idős férfit ez a hozzá nem illő viselkedés.

-          A hegyek mögötti rezidencia, ahova minden másnap mész ellenőrizni nem is olyan lakatlan. Igaz?

Il Byul szemei kikerekedtek, pupillái kitágultak. Zilálni kezdett. Életében most először úgy érezte, hogy fél.

-          Honnan tudod?

-          Követtelek.

-          Miért?

-          El akartam neked mondani, hogy szerelmes lettem. Meg akartam veled osztani a legféltettebb titkomat, mert úgy gondoltam, te is megosztod velem. De csalódtam benned.

-          Nem mondhatod el senkinek!

-          És ha elmondom?

-          Akkor ő meghal!

-          Nem mondom el. Cserébe azonban meg kell tenned valamit.

-          Nem alkuszom.

-          Akkor meghal, apuci.

-          Jeon Jeong Kook! Az apád vagyok, azt teszed, amit mondok! Én vagyok a családfő tanácsosa is. Nem szegheted meg a szabályokat!

-          De te megtetted. Ezért támadható vagy. Az ajánlatom. Érdekel?

Il Byul egy szót sem szólt, csak próbálta türtőztetni magát. Nem tudta eldönteni, hogy fél, dühös, csalódott vagy büszke, de látta, hogy a fia kezdett felnőni. És pont olyan felnőtt lett belőle, mint amilyen ő volt. Jeong Kook folytatta.

-          Az ajánlat. Nem mondom el a kis titkodat a párbaj végéig. Neked viszont el kell érned, hogy én legyek az örökös.

-          Mi?

-          Ennyi. Nem olyan bonyolult. Ha én leszek a győztes, anya életben marad.