Not today
18 - Jimin pov.
Ahogy Taehyung
közeledett Jungkookhoz, emelkedni kezdett a pulzusom. Jungkook arcát látva
tudtam, hogy nem akarta ezt az egészet. Aggódtam régi barátom miatt. Egy ideje
teljesen kifordult magából és volt egy sejtésem, mi volt az oka. Vagyis ki.
Hoseok mellettem teljesen megfeszült az egyre közeledő
riválisokat nézve. De nem ő volt az egyetlen. Rengetegen gyűltek
össze a koli aulájában annak reményében, hogy izgalmas dolgoknak lehetnek
szemtanúi. Namjoon kikötötte, hogy nincs fotózás, így elkerülve a régebben
történteket. Mikor a feszülten figyelő emberek ujjongásba
törtek ki, visszanéztem a két fiúra, akiknek ajkai teljesen összepréselődtek.
Mindenkinek tetszett ez a helyzet, kivéve négy embert. Hoseok, Jungkook,
Taehyung és én nem voltunk elragadtatva ettől. Rajtakaptam már a két
fiút nem egy félreérthető szituációban és láttam, hogyan néz Jungkook
Taehyungra... Tudtam, mi folyik Jungkook agyában anélkül, hogy bármit is
mondott volna.
Taehyung az, aki rejtély volt számomra. Viszont ahogy Hoseokra néztem, gyanú fogott el. Féltékenynek tűnt, ami egy dologra engedett következtetni. Lehet hogy ő...meleg? Próbáltam kivetni a fejemből a kósza gondolatot, miközben a riválisok "csapatmunkáját" néztem. Ahogy a szájuk összeért és Taehyung elharapta a pepero rudat, Jungkook szemei kipattantak és belefúródtak a vele szemben álló fiúéba. Félelem kezdett eluralkodni rajtam. Ismertem ezt az arckifejezést. Mindenkit kizárt maga körül és csak Taehyungra koncentrált, megszűnt körülötte a világ. Bármire képes lett volna szégyenérzet nélkül. Automatikusan indultak meg a lábaim, hogy menthessem, ami menthető. Pár pillanat erejéig a riválisok farkasszemet néztek egymással, de Taehyung elhúzódott Kooktól és Namjoon felé fordult.
Taehyung az, aki rejtély volt számomra. Viszont ahogy Hoseokra néztem, gyanú fogott el. Féltékenynek tűnt, ami egy dologra engedett következtetni. Lehet hogy ő...meleg? Próbáltam kivetni a fejemből a kósza gondolatot, miközben a riválisok "csapatmunkáját" néztem. Ahogy a szájuk összeért és Taehyung elharapta a pepero rudat, Jungkook szemei kipattantak és belefúródtak a vele szemben álló fiúéba. Félelem kezdett eluralkodni rajtam. Ismertem ezt az arckifejezést. Mindenkit kizárt maga körül és csak Taehyungra koncentrált, megszűnt körülötte a világ. Bármire képes lett volna szégyenérzet nélkül. Automatikusan indultak meg a lábaim, hogy menthessem, ami menthető. Pár pillanat erejéig a riválisok farkasszemet néztek egymással, de Taehyung elhúzódott Kooktól és Namjoon felé fordult.
-
Teljesítettük. Semmi sem marad.
Eközben a nézőközönség
hatalmas tapssal jelezte elismerését a versenyzők felé, de én csak
Jungkookot figyeltem. Miközben siettem hozzájuk, láttam, hogy a fiú hatalmasra
nyílt szemei Taehyungra meredtek és megindult felé a keze. Ne, Jungkook! Ezt
nagyon meg fogod bánni! Legszívesebben elordítottam volna magam, de tudtam,
hogy ezzel csak az emberek figyelmét hívnám fel a gyors kézre, ami épp
megragadta Taehyung övét. Már csak két lépésnyire voltam, de hangyányit
elkéstem. Ez a két lépésnyi idő elég volt ahhoz, hogy Taehyung lenézzen az őt
megragadó kézre és ezt látva Namjoon is oda emelje a tekintetét. Csak egy
másodperc volt az egész, de ez a késés volt életem egyik legnagyobb hibája.
Ahogy odaértem hozzájuk, lefejtettem Jungkook kezét Taehyung övéről
és szorosan átöleltem a fiatalabbikat. Olyan hangosan beszéltem, hogy biztosan
sokan meghallják.
- Olyan
büszke vagyok rátok! Biztos hatalmas sokk, hogy ezt a nehéz feladatot
megcsináltátok!
Közben közelebb hajoltam
Jungkook füléhez.
- Fogd
vissza magad, Jungkook.
Legjobb barátomat mintha
villámcsapás érte volna, úgy eszmélt fel. Elhúzódtam tőle
és őt bámultam. Zavarodott tekintete ugrált az aula
különböző pontjai között. Tudtam, hogy végre realizálódott
benne a helyzet, mert rémület ült ki az arcára. Bal kezemmel átkaroltam a
nyakát és borzolni kezdtem a haját, mire ő összehúzta magát. Így
próbáltam eltakarni az egyértelmű arckifejezését az emberek elől.
Felnevettem és hangosan beszéltem hozzá.
- Ezt meg kell
ünnepelni!
Karon ragadtam a legjobb
barátomat és megindultam vele a koli szobába. Idő közben vetettem egy lopott
pillantást Namjoonra, aki összeszűkült szemekkel nézett hol rám, hol Jungkookra.
Mikor összetalálkozott a tekintetünk, hamis mosolyra húztam a számat és
intettem neki, mintha minden rendben lenne. Nem vártam meg a reakcióját.
Azonnal levettem róla a tekintetem és majdhogynem rohantam a mögöttem botladozó
Jungkookkal a szoba felé. Mikor elértünk a célhoz, lábbal kirúgtam az ajtót,
lelöktem Jungkookot Taehyung ágyára és visszamentem, hogy belökjem az falapot,
ami hatalmas csattanással be is csukódott. Olyan ideges voltam, hogy szét
tudtam volna verni a szobát. Hogy lehet valaki ennyire meggondolatlan? Mély
levegőt vettem és lassan kifújtam azt így nyugtatva
magam. Szó nélkül ültem le barátom mellé az ágyra, aki elfehéredve, ledermedve
bambult előre.
Türelmetlenségem felülkerekedett az
együttérzésemen és azonnal vallatni kezdtem őt.
- Mi volt ez az előbb?
Hangomon érződött
a düh. A fiú nem válaszolt, csak felém fordította a fejét. Mikor belenéztem
azokba a szenvedő, könnyes szemekbe, megszakadt a szívem. A dühöm
azonnal elszállt és aggódni kezdtem.
- Mi van veled
mostanában, Kook?
Még mindig válasz nélkül
hagyva Jungkook lehajtotta a fejét, így az eddig fogva tartott könnycseppek
egymás után hullottak alá a földre. Egyszer láttam őt
sírni. Tudtam, hogy nagyon nincs jól, de álmomban sem gondoltam volna, hogy
ennyire rosszul lenne. Próbáltam faggatni annak ellenére, hogy utáltam magam
emiatt.
- Mi van közted és
Taehyung között?
- Semmi.
- Ne hazudj nekem.
Ismerlek, mint a tenyeremet.
- Nem hazudok. Tényleg nincs
köztünk semmi.
- Akkor máshogy
kérdezem. Mit érzel Tae iránt?
Hosszú csönd után
Jungkook halkan szólalt meg.
- Nem tudom.
Tudom, hogy őszintén
válaszolt. Úgy gondoltam, itt a lehetőség, hogy lebeszéljem őt
arról, amit még maga sem sejtett, hogy meg fogja tenni.
- Nem jó ötlet egy fiúba
beleszeretni, Kook.
Barátom felemelte a
fejét és ijedten nézett a szemembe. Tudhatná, hogy a viselkedéséből
ki tudom találni a gondolatait ennyi év barátság után. Nagyot sóhajtottam és a
kezeimet bámultam, amiket már egy ideje tördeltem idegességemben.
- Kook. Sürgősen
el kell őt felejtened.
- Honnan veszed, hogy
szerelmes vagyok belé?
Hangja hisztérikus volt.
Még ő maga se lenne tisztában az érzéseivel?
Visszaemeltem a tekintetem a fiúra.
- Magadat talán meg
tudod vezetni, de engem nem.
- Nem áll szándékomban
megvezetni téged. Tényleg nem vagyok belé szerelmes!
- Akkor?
- Én csak...
Egy ideje már vártam, de
nem fejezte be a mondatot. Akármennyire is sajgott a szívem, kénytelen voltam őt
észhez téríteni.
- Kook. Mit érzel
iránta?
- Nem tudom.
Ha segíteni akarok neki,
tudnom kell, hogy mi járhat a fejében.
- Válaszolj őszintén
a kérdéseimre.
- Miért?
- Csak tedd, amit
kértem. Gondolkodás nélkül válaszolj.
Jungkook csak bólintott
egyet, miközben az ajkait harapdálta. Tudtam, hogy nehéz lesz, de muszáj voltam
ezt megtenni érte.
- Szoktál aggódni érte?
- Igen.
- Mennyit gondolsz rá?
- Nem tudom.
- Minden nap eszedbe
jut?
- Igen.
- Akkor is, ha nem
látod?
- Főleg
akkor.
- Min gondolkodsz, mikor
épp nincs semmi dolgod?
- Azon, hogy miért
viszonozta a csókom.
Hirtelen nagyot vert a
szívem és kikerekedtek a szemeim. Kook és Taehyung... Nagyobb a baj, mint én
azt gondoltam.
- Ti csókolóztatok?
Nem tudtam palástolni a
döbbenetet, ami ezek után ért. Jungkook csak bólintott egyet és a tenyerébe
temette az arcát.
- Kook. Azt hiszem, az
elejétől kell kezdened a mesélést.
- Nincs ezen mit
mesélni. Ittam, rajtakaptam egy lánnyal, felhúztam magam ezen, kiráncigáltam
onnan és lekaptam.
- Szóval lekaptad.
- Igen, Jimin, le.
- Ő
pedig visszacsókolt.
- Vissza. De minek.
- Mi volt ezzel a célod,
Kook?
- Semmi. Csak meg
akartam tenni. Próbáltam azzal magyarázni, hogy csak azért csinálom, mert
tudnom kell, mit érzek iránta. Nem tudom, mit csináljak Jimin! Azt hiszem,
teljesen belehabarodtam egy fiúba.
Látva Jungkook
szenvedését, nem tudtam magam rávenni, hogy lebeszéljem Taehyungról. Láttam
rajta, hogy tényleg szerelmes. Egyik pillanatról a másikra váltottam át és már
azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék neki, hogy összejöhessen Taehyunggal.
- Ha visszacsókolt az
pozitív, nem?
Jungkook hitetlenkedve
nézett rám és megrázta a fejét.
- Taehyung azzal
magyarázta, hogy fel volt húzva és már sokat ivott.
- Ez csak kifogás, Kook.
- Nem tudom, Jimin. Ha
akkor nem csókol vissza, talán már rég elfelejtettem volna, ahogy azt akartam.
- Nem felejtetted volna
el, csak beletörődtél volna a visszautasításba.
- Nem akarok iránta
érezni semmit, de olyan hatással van rám, mint még senki.
- És ez miért baj?
- Mert megszegtem az
ígéretem.
- Ígéreted?
- Emlékszel arra, ami
két éve történt?
- Hogyne emlékeznék.
- Ott, abban a
pillanatban, mikor lefejtetted apám nyakáról a kezem, megígértetted velem, hogy
kontrolláljam a dühkitöréseimet. Erre is emlékszel?
- Most, hogy így mondod,
már tudom, miről van szó.
- Sikerült is betartanom
addig a pontig, míg nem találkoztam vele.
Mint a villámcsapás, úgy
vágott belém a felismerés. Hát ezért viselkedett mostanában Jungkook úgy,
ahogy. Ilyen hatással lenne rá Taehyung? A plafon felé emelem a fejem és
behunyom a szemem. Mit csináljak? Az ígéret miatt tudta Kook kordában tartani a
dühét, de ha továbbra is az ígéretre koncentrál, nem lehet igazán boldog. Ha
meg feloldom az ígéret alól, boldog lesz, de megint elszabadulhat a pokol. Ha
nem állítom meg, képes lett volna megfojtani a saját apját miattam. Régóta
barátok vagyunk. Még Busanban voltunk szomszédok, amíg el nem költöztek. Azután
is minden nap tartottuk a kapcsolatot. Négy éve költöztem fel Szöulba egy
lakótelepi házba, de inkább mondanám Jungkook házát az otthonomnak. Az itt
töltött négy évem háromnegyed részén ott voltam náluk. Ezáltal mindent tudok
Kookról és nincs, aki nálam jobban ismerné. Legalábbis eddig azt hittem. Vajon
tényleg változott annyit, hogy kezelni tudja Taehyung mellett a kirohanásait?
Elhatároztam magam.
- Kook. Feloldalak az
ígéret alól.
- Tessék?
A mellettem ülő
fiúban megfagyott a vér.
- Jól hallottad. Nem
kell többet ezzel foglalkoznod. Koncentrálj inkább Taehyungra.
- Felejtsd el!
Meglepett Jungkook
reakciója. Azt hittem örülni fog, hogy megszabadulhat ettől
a tehertől. Olyan, mintha nem tudnék kiigazodni már rajta.
Igyekeztem leplezni a kezdeti idegességem.
- Ennek örülnöd kéne.
- Örülni? Eddig ez az
ígéret segített, hogy ne okozzak felfordulást magam körül és most úgy akarsz
tenni, mintha mi sem történt volna. Egyáltalán nem vagyok feldobva ettől.
Rátámadtam a saját apámra. Ha te nem vagy, nem tudom, mi lenne velem.
- Ha nem lennék, nem
kellett volna megtenned.
- Megtettem volna mással
is.
- Nem hiszem, Kook.
Miattam borult el az agyad.
- Néztem volna végig,
ahogy agyonver? Jimin, ezt te se gondolod komolyan.
- Jogos volt apád
reakciója.
- Jogos? Nem volt az.
- Próbáld meg
beleképzelni magad az ő helyébe. A fia húsz éves legjobb barátját egy
reggel a lánya ágyában találta anyaszült meztelenül, békésen szundikálva a
lányával, aki alig múlt tizenhat. Ráadásul a szétdobált ruhák is egyértelműen
utaltak arra, hogy mi történhetett ott az éjszaka. Persze, hogy kiakadt.
- Nem az ő
dolga eldönteni, hogy a húgom kivel bújik ágyba. Jó választása volt a húgomnak,
hogy veled vesztette el a szüzességét. Az apámnak pedig joga van tanácsot adni,
vagy a fiút a húgomtól eltiltani, de ahhoz nincs, hogy bárkire is kezet
emeljen.
- Ugyanolyan forrófejű,
mint te. Neked kellene megértened őt, nem nekem.
- Te most véded őt?
- Nem, csak felnőttként
gondolkodom, ami neked úgy látszik még nem megy.
Jungkooknak nem volt
ideje reagálni, mert kinyílt a szoba ajtaja és Hoseok jelent meg mögötte
paprikavörös fejjel.
- Beszédem van veled,
Jungkook.
Mit keres ő
itt? Kopogás nélkül bejönni és megzavarni egy beszélgetést nem valami illendő.
Jungkook kihasználva az alkalmat egyből terelte a témát és
Hoseokra összpontosított.
- Mit szeretnél?
A váratlan vendég
becsukta maga mögött az ajtót és letelepedett velünk szemben az ágyamra. Hosszú
csend után kezdett csak bele a beszédbe. Biztosan kereste a szavakat.
- Mennyire fontos neked
Taehyung?
Jungkook és én is
elképedtünk. Én hamarabb tértem észhez, mint a mellettem lévő
fiú, de nem akartam beleszólni. Úgy gondoltam, ezt nekik kell megbeszélni.
Tehát jól gondoltam, hogy Hoseok féltékeny. Miért akarja ennyi ember Jungkook
társaságát? Legjobb barátomra néztem és tetőtől
talpig végigmértem. Az ágy szélén ült könyökét a lábára támasztva. Kezeit
összekulcsolta, de olyan erősen, hogy fehéredni kezdtek az ujjai. A
legvonzóbb tulajdonsága az, hogy titokzatos. Tény, hogy helyes, maximalista és
sok mindenhez ért. Aranyos a mosolya is, de a szexi oldalát még nem láttam. Mi
lehet benne, amiért vonzódnak hozzá a fiúk is és a lányok is. Különleges ember
és örülök, hogy a barátjának mondhatom magam, de még soha nem néztem rá úgy,
mint egy barátnőjelöltre. Jungkook végre észbe kapott. Hangja
barátságos volt, de kicsit gyanakvó. Valószínűleg ez csak nekem tűnt
fel.
- Miért érdekel ennyire?
- Csak tudni akarom.
- Hoseok. Féltékeny
vagy?
- Igen.
Jól sejtettem, hogy
Hoseok szerelmes Jungkookba? Hatalmas csapásnak éreztem ezt az egy szót:
"igen". De nem csak én. Jungkook kikerekedett szemekkel, félig
nyitott szájjal bámult Hoseokra, aki kicsit zavartnak tűnt.
Legjobb barátom és én is lefagyva ültünk Hoseokkal szemben. Jungkook összekapta
magát és a lehető legegyütt érzőbben beszélt barátjához.
- Ne haragudj, de nem
vettem észre. Mióta van ez a... Dolog?
- Azt hiszem azóta,
mióta Taehyunggal versengeni kezdtetek.
Jungkook nagyot
sóhajtott és megdörzsölte az arcát. Összekulcsolt kezeire támasztotta az állát.
- Hoseok. Tudom, hogy
nehéz, de nem hiszem, hogy ez működne.
- Miről
beszélsz?
- Taehyung és én...
Szóval nem lennék képes viszonozni az érzéseidet. Taehyung más. Ő...
Különleges.
- Tessék?
Hoseok hangja hirtelen
érthetetlenbe ment át. Arckifejezéséből arra engedtem
következtetni, hogy nem tudja, miről van szó. Vagyis eddig
nem tudta. Szólhattam volna Jungkooknak, hogy ne mondjon többet, ennek ellenére
mégsem tettem meg. Kíváncsi voltam, mi sül ki belőle.
- Taehyungban van
valami, ami vonz.
- Várj, Jungkook. Lehet,
hogy nem egyről beszélünk?
- Ezt hogy érted?
- Tudni akartam,
mennyire fontos barát számodra Taehyung, de azt hiszem most olyan választ
kaptam, amit álmomban sem gondoltam volna.
- Csak a barátságunkra
vagy féltékeny?
- Ezek után örülök, hogy
nem vagyok Taehyung helyében. Jungkook! Nem is mondtad, hogy meleg vagy!
Hoseok őszinte,
de kegyetlen szavai még nekem is fájtak, nemhogy Jungkooknak. A legfiatalabb
azonnal felpattant Taehyung ágyáról és szélsebesen vonult ki a szobából.
- Felejtsd el, amit most
hallottál!
Becsapta maga mögött az
ajtót kettesben hagyva minket a ledöbbent Hoseokkal.
- Mi a fene folyik itt,
Jimin?
Csak sóhajtottam egyet
majd fáradtan Hoseokra emeltem a tekintetem.
- Pont az, amit
hallottál.
Még mindig nagy, tágra
nyílt szemekkel nézett rám.
- Jungkook szerelmes Taehyungba.
– folytattam.
Az ágyamon ülő
fiú állkapocsizmait elengedve ejtette le állát a hír hallatán. Sejtettem, hogy
hasonló módon fog reagálni.
- Tudom, hogy nehéz
elhinni, és valószínűleg sose hitted volna ezt Kookról, hogy ilyes
féle szituációba fog kerülni, de segítenünk kell neki ezen átjutni.
- Segíteni?
- Igen.
- Mégis hogyan? Taehyung
nem hiszem, hogy… az lenne…
Milyen kis finoman
fogalmaz. A mindig vidám, bohókás Hoseoknak most nyoma sem volt. Helyette egy
értetlen fiú ült velem szembe.
- Én is tudom, de ha
Jungkook így érez, akkor két dolgot tehetünk. Egy, - emeltem meg kezem, majd
mutattam fel mutatóujjam, jelezve, hogy számolok. – eltávolítjuk a közeléből
Taet.
- Ez nem fog menni. –
vágott közbe – Ők ketten a kiválasztott diákok, akiknek muszáj a
feladványokat elfogadni és végre hajtani.
Megkönnyebbülten
mosolyodtam el halványan. Örültem, hogy használja a fejét. Bólintok egy aprót
egyetértően majd kettőt mutatok kezemmel.
- Kettő,
összehozzuk őket.
Nyomasztó cseng állt be
a szobába és ereszkedett le ránk.
- Ezt komolyan mondod?
Hoseok hangja elég
komolynak hangzott. Ismételten bólintok egyet.
- Jungkook az előbb
elsírta magát Tae miatt.
- Hogy mi?!
- Jungkook sírt Taehyung
miatt.
- Ennyire komoly lenne a
dolog? Sose láttam Kookot sírni, még bekönnyezni se, pedig megnézettem vele egy
rakat érzelgős drámát!
- Ennyire komoly.
- Én meg azt hittem Taet
szeretné csak a helyemre. –nézett oldalra ekkor zavartan összekócolva
frufruját.
- Ezért voltál ilyen
Taehyunggal?
- Nincs vele más bajom, csak
az, hogy azt hittem közém és Kook közé akar állni, mint barát. – keze
homlokáról tarkójára csúszott, azt kezdte vakargatni.
- Hoseok, segítenünk
kell neki.
Az ágyamon ülő
srác egy rövid ideig csak húzta a száját az ötletemre, de végül valószínűleg
megbékélt, így bólintott egyet.
- Úgy tűnik
nincs más választásunk. Jungkook fontos számomra, nagyon jó barátom, és ha
ennyire felzaklatja ez, hogy Taehyung így bánik vele, akkor segíteni fogok!
- Ezt jó hallani.
- Na, és van terved?
Ekkor elmosolyodtam.
- Hallgatlak!
Hobi arcán egy apró
mosoly jelent meg, én pedig elkezdtem beszámolni arról, mi rajzolódott ki a
fejemben tervként.

Istenem nagyon izgalmas a helyzet mar en is azt hittem h Hopi szerelmes de nem. Ur isfen hajrá Jimin es Hopi mindent bele. Hozzatok vissza ezt a ket seggfejet XD
VálaszTörlésKookit nagyon sajnálom Tae meg... nem is tudom kiakaszt. Ilyen siman jatszott es szegény kooknak olyan fajdalmat okoz ezzel. Nam meg látott valamit remélem nem lesz baj. :(
Siessetek a folytatással.
Igen eléggé komplikált és izgalmas a helyzet de szerencse hogy Kooknak ilyen barátai vannak ^^ Engem is kiborít Tae viselkedése de hát ő már csak ilyen makacs xD Azt nem áruluuk el hogy lesz-e jelentőssége annak hogy Nam látott valamit de nemsokára úgy is kiderül a folytatásból. Köszi hogy írtál már nem kell sokat várnod. ^^
VálaszTörlésTae viselkedése kiborít?:D akkor mit szóljak én Kook hirtelen kirohanásaihoz?! :D
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésEgy olyan kérdésem lenne felétek, hogy mikor jön a következő rész mert én már nagyon-nagyon várom.