Not today-18

Not today

18 - Jimin pov.

Ahogy Taehyung közeledett Jungkookhoz, emelkedni kezdett a pulzusom. Jungkook arcát látva tudtam, hogy nem akarta ezt az egészet. Aggódtam régi barátom miatt. Egy ideje teljesen kifordult magából és volt egy sejtésem, mi volt az oka. Vagyis ki. Hoseok mellettem teljesen megfeszült az egyre közeledő riválisokat nézve. De nem ő volt az egyetlen. Rengetegen gyűltek össze a koli aulájában annak reményében, hogy izgalmas dolgoknak lehetnek szemtanúi. Namjoon kikötötte, hogy nincs fotózás, így elkerülve a régebben történteket. Mikor a feszülten figyelő emberek ujjongásba törtek ki, visszanéztem a két fiúra, akiknek ajkai teljesen összepréselődtek. Mindenkinek tetszett ez a helyzet, kivéve négy embert. Hoseok, Jungkook, Taehyung és én nem voltunk elragadtatva ettől. Rajtakaptam már a két fiút nem egy félreérthető szituációban és láttam, hogyan néz Jungkook Taehyungra... Tudtam, mi folyik Jungkook agyában anélkül, hogy bármit is mondott volna. 

Taehyung az, aki rejtély volt számomra. Viszont ahogy Hoseokra néztem, gyanú fogott el. Féltékenynek tűnt, ami egy dologra engedett következtetni. Lehet hogy ő...meleg? Próbáltam kivetni a fejemből a kósza gondolatot, miközben a riválisok "csapatmunkáját" néztem. Ahogy a szájuk összeért és Taehyung elharapta a pepero rudat, Jungkook szemei kipattantak és belefúródtak a vele szemben álló fiúéba. Félelem kezdett eluralkodni rajtam. Ismertem ezt az arckifejezést. Mindenkit kizárt maga körül és csak Taehyungra koncentrált, megszűnt körülötte a világ. Bármire képes lett volna szégyenérzet nélkül. Automatikusan indultak meg a lábaim, hogy menthessem, ami menthető. Pár pillanat erejéig a riválisok farkasszemet néztek egymással, de Taehyung elhúzódott Kooktól és Namjoon felé fordult.

 -  Teljesítettük. Semmi sem marad.

Eközben a nézőközönség hatalmas tapssal jelezte elismerését a versenyzők felé, de én csak Jungkookot figyeltem. Miközben siettem hozzájuk, láttam, hogy a fiú hatalmasra nyílt szemei Taehyungra meredtek és megindult felé a keze. Ne, Jungkook! Ezt nagyon meg fogod bánni! Legszívesebben elordítottam volna magam, de tudtam, hogy ezzel csak az emberek figyelmét hívnám fel a gyors kézre, ami épp megragadta Taehyung övét. Már csak két lépésnyire voltam, de hangyányit elkéstem. Ez a két lépésnyi idő elég volt ahhoz, hogy Taehyung lenézzen az őt megragadó kézre és ezt látva Namjoon is oda emelje a tekintetét. Csak egy másodperc volt az egész, de ez a késés volt életem egyik legnagyobb hibája. Ahogy odaértem hozzájuk, lefejtettem Jungkook kezét Taehyung övéről és szorosan átöleltem a fiatalabbikat. Olyan hangosan beszéltem, hogy biztosan sokan meghallják.

 -  Olyan büszke vagyok rátok! Biztos hatalmas sokk, hogy ezt a nehéz feladatot megcsináltátok!

Közben közelebb hajoltam Jungkook füléhez.

 -  Fogd vissza magad, Jungkook.

Legjobb barátomat mintha villámcsapás érte volna, úgy eszmélt fel. Elhúzódtam tőle és őt bámultam. Zavarodott tekintete ugrált az aula különböző pontjai között. Tudtam, hogy végre realizálódott benne a helyzet, mert rémület ült ki az arcára. Bal kezemmel átkaroltam a nyakát és borzolni kezdtem a haját, mire ő összehúzta magát. Így próbáltam eltakarni az egyértelmű arckifejezését az emberek elől. Felnevettem és hangosan beszéltem hozzá.

- Ezt meg kell ünnepelni!

Karon ragadtam a legjobb barátomat és megindultam vele a koli szobába. Idő közben vetettem egy lopott pillantást Namjoonra, aki összeszűkült szemekkel nézett hol rám, hol Jungkookra. Mikor összetalálkozott a tekintetünk, hamis mosolyra húztam a számat és intettem neki, mintha minden rendben lenne. Nem vártam meg a reakcióját. Azonnal levettem róla a tekintetem és majdhogynem rohantam a mögöttem botladozó Jungkookkal a szoba felé. Mikor elértünk a célhoz, lábbal kirúgtam az ajtót, lelöktem Jungkookot Taehyung ágyára és visszamentem, hogy belökjem az falapot, ami hatalmas csattanással be is csukódott. Olyan ideges voltam, hogy szét tudtam volna verni a szobát. Hogy lehet valaki ennyire meggondolatlan? Mély levegőt vettem és lassan kifújtam azt így nyugtatva magam. Szó nélkül ültem le barátom mellé az ágyra, aki elfehéredve, ledermedve bambult előre. 

Türelmetlenségem felülkerekedett az együttérzésemen és azonnal vallatni kezdtem őt.

- Mi volt ez az előbb?

Hangomon érződött a düh. A fiú nem válaszolt, csak felém fordította a fejét. Mikor belenéztem azokba a szenvedő, könnyes szemekbe, megszakadt a szívem. A dühöm azonnal elszállt és aggódni kezdtem.

- Mi van veled mostanában, Kook?

Még mindig válasz nélkül hagyva Jungkook lehajtotta a fejét, így az eddig fogva tartott könnycseppek egymás után hullottak alá a földre. Egyszer láttam őt sírni. Tudtam, hogy nagyon nincs jól, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul lenne. Próbáltam faggatni annak ellenére, hogy utáltam magam emiatt.

- Mi van közted és Taehyung között?

- Semmi.

- Ne hazudj nekem. Ismerlek, mint a tenyeremet.

- Nem hazudok. Tényleg nincs köztünk semmi.

- Akkor máshogy kérdezem. Mit érzel Tae iránt?

Hosszú csönd után Jungkook halkan szólalt meg.

- Nem tudom.

Tudom, hogy őszintén válaszolt. Úgy gondoltam, itt a lehetőség, hogy lebeszéljem őt arról, amit még maga sem sejtett, hogy meg fogja tenni.

- Nem jó ötlet egy fiúba beleszeretni, Kook.

Barátom felemelte a fejét és ijedten nézett a szemembe. Tudhatná, hogy a viselkedéséből ki tudom találni a gondolatait ennyi év barátság után. Nagyot sóhajtottam és a kezeimet bámultam, amiket már egy ideje tördeltem idegességemben.

- Kook. Sürgősen el kell őt felejtened.

- Honnan veszed, hogy szerelmes vagyok belé?

Hangja hisztérikus volt. Még ő maga se lenne tisztában az érzéseivel? Visszaemeltem a tekintetem a fiúra.

- Magadat talán meg tudod vezetni, de engem nem.

- Nem áll szándékomban megvezetni téged. Tényleg nem vagyok belé szerelmes!

- Akkor?

- Én csak...

Egy ideje már vártam, de nem fejezte be a mondatot. Akármennyire is sajgott a szívem, kénytelen voltam őt észhez téríteni.

- Kook. Mit érzel iránta?

- Nem tudom.

Ha segíteni akarok neki, tudnom kell, hogy mi járhat a fejében.

- Válaszolj őszintén a kérdéseimre.

- Miért?

- Csak tedd, amit kértem. Gondolkodás nélkül válaszolj.

Jungkook csak bólintott egyet, miközben az ajkait harapdálta. Tudtam, hogy nehéz lesz, de muszáj voltam ezt megtenni érte.

- Szoktál aggódni érte?

- Igen.

- Mennyit gondolsz rá?

- Nem tudom.

- Minden nap eszedbe jut?

- Igen.

- Akkor is, ha nem látod?

- Főleg akkor.

- Min gondolkodsz, mikor épp nincs semmi dolgod?

- Azon, hogy miért viszonozta a csókom.

Hirtelen nagyot vert a szívem és kikerekedtek a szemeim. Kook és Taehyung... Nagyobb a baj, mint én azt gondoltam.

- Ti csókolóztatok?

Nem tudtam palástolni a döbbenetet, ami ezek után ért. Jungkook csak bólintott egyet és a tenyerébe temette az arcát.

- Kook. Azt hiszem, az elejétől kell kezdened a mesélést.

- Nincs ezen mit mesélni. Ittam, rajtakaptam egy lánnyal, felhúztam magam ezen, kiráncigáltam onnan és lekaptam.

- Szóval lekaptad.

- Igen, Jimin, le.

- Ő pedig visszacsókolt.

- Vissza. De minek.

- Mi volt ezzel a célod, Kook?

- Semmi. Csak meg akartam tenni. Próbáltam azzal magyarázni, hogy csak azért csinálom, mert tudnom kell, mit érzek iránta. Nem tudom, mit csináljak Jimin! Azt hiszem, teljesen belehabarodtam egy fiúba.

Látva Jungkook szenvedését, nem tudtam magam rávenni, hogy lebeszéljem Taehyungról. Láttam rajta, hogy tényleg szerelmes. Egyik pillanatról a másikra váltottam át és már azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék neki, hogy összejöhessen Taehyunggal.

- Ha visszacsókolt az pozitív, nem?

Jungkook hitetlenkedve nézett rám és megrázta a fejét.

- Taehyung azzal magyarázta, hogy fel volt húzva és már sokat ivott.

- Ez csak kifogás, Kook.

- Nem tudom, Jimin. Ha akkor nem csókol vissza, talán már rég elfelejtettem volna, ahogy azt akartam.

- Nem felejtetted volna el, csak beletörődtél volna a visszautasításba.

- Nem akarok iránta érezni semmit, de olyan hatással van rám, mint még senki.

- És ez miért baj?

- Mert megszegtem az ígéretem.

- Ígéreted?

- Emlékszel arra, ami két éve történt?

- Hogyne emlékeznék.

- Ott, abban a pillanatban, mikor lefejtetted apám nyakáról a kezem, megígértetted velem, hogy kontrolláljam a dühkitöréseimet. Erre is emlékszel?

- Most, hogy így mondod, már tudom, miről van szó.

- Sikerült is betartanom addig a pontig, míg nem találkoztam vele.

Mint a villámcsapás, úgy vágott belém a felismerés. Hát ezért viselkedett mostanában Jungkook úgy, ahogy. Ilyen hatással lenne rá Taehyung? A plafon felé emelem a fejem és behunyom a szemem. Mit csináljak? Az ígéret miatt tudta Kook kordában tartani a dühét, de ha továbbra is az ígéretre koncentrál, nem lehet igazán boldog. Ha meg feloldom az ígéret alól, boldog lesz, de megint elszabadulhat a pokol. Ha nem állítom meg, képes lett volna megfojtani a saját apját miattam. Régóta barátok vagyunk. Még Busanban voltunk szomszédok, amíg el nem költöztek. Azután is minden nap tartottuk a kapcsolatot. Négy éve költöztem fel Szöulba egy lakótelepi házba, de inkább mondanám Jungkook házát az otthonomnak. Az itt töltött négy évem háromnegyed részén ott voltam náluk. Ezáltal mindent tudok Kookról és nincs, aki nálam jobban ismerné. Legalábbis eddig azt hittem. Vajon tényleg változott annyit, hogy kezelni tudja Taehyung mellett a kirohanásait? Elhatároztam magam.

- Kook. Feloldalak az ígéret alól.

- Tessék?

A mellettem ülő fiúban megfagyott a vér.

- Jól hallottad. Nem kell többet ezzel foglalkoznod. Koncentrálj inkább Taehyungra.

- Felejtsd el!

Meglepett Jungkook reakciója. Azt hittem örülni fog, hogy megszabadulhat ettől a tehertől. Olyan, mintha nem tudnék kiigazodni már rajta. Igyekeztem leplezni a kezdeti idegességem.

- Ennek örülnöd kéne.

- Örülni? Eddig ez az ígéret segített, hogy ne okozzak felfordulást magam körül és most úgy akarsz tenni, mintha mi sem történt volna. Egyáltalán nem vagyok feldobva ettől. Rátámadtam a saját apámra. Ha te nem vagy, nem tudom, mi lenne velem.

- Ha nem lennék, nem kellett volna megtenned.

- Megtettem volna mással is.

- Nem hiszem, Kook. Miattam borult el az agyad.

- Néztem volna végig, ahogy agyonver? Jimin, ezt te se gondolod komolyan.

- Jogos volt apád reakciója.

- Jogos? Nem volt az.

- Próbáld meg beleképzelni magad az ő helyébe. A fia húsz éves legjobb barátját egy reggel a lánya ágyában találta anyaszült meztelenül, békésen szundikálva a lányával, aki alig múlt tizenhat. Ráadásul a szétdobált ruhák is egyértelműen utaltak arra, hogy mi történhetett ott az éjszaka. Persze, hogy kiakadt.

- Nem az ő dolga eldönteni, hogy a húgom kivel bújik ágyba. Jó választása volt a húgomnak, hogy veled vesztette el a szüzességét. Az apámnak pedig joga van tanácsot adni, vagy a fiút a húgomtól eltiltani, de ahhoz nincs, hogy bárkire is kezet emeljen.

- Ugyanolyan forrófejű, mint te. Neked kellene megértened őt, nem nekem.

- Te most véded őt?

- Nem, csak felnőttként gondolkodom, ami neked úgy látszik még nem megy.

Jungkooknak nem volt ideje reagálni, mert kinyílt a szoba ajtaja és Hoseok jelent meg mögötte paprikavörös fejjel.

- Beszédem van veled, Jungkook.

Mit keres ő itt? Kopogás nélkül bejönni és megzavarni egy beszélgetést nem valami illendő. Jungkook kihasználva az alkalmat egyből terelte a témát és Hoseokra összpontosított.

- Mit szeretnél?

A váratlan vendég becsukta maga mögött az ajtót és letelepedett velünk szemben az ágyamra. Hosszú csend után kezdett csak bele a beszédbe. Biztosan kereste a szavakat.

- Mennyire fontos neked Taehyung?

Jungkook és én is elképedtünk. Én hamarabb tértem észhez, mint a mellettem lévő fiú, de nem akartam beleszólni. Úgy gondoltam, ezt nekik kell megbeszélni. Tehát jól gondoltam, hogy Hoseok féltékeny. Miért akarja ennyi ember Jungkook társaságát? Legjobb barátomra néztem és tetőtől talpig végigmértem. Az ágy szélén ült könyökét a lábára támasztva. Kezeit összekulcsolta, de olyan erősen, hogy fehéredni kezdtek az ujjai. A legvonzóbb tulajdonsága az, hogy titokzatos. Tény, hogy helyes, maximalista és sok mindenhez ért. Aranyos a mosolya is, de a szexi oldalát még nem láttam. Mi lehet benne, amiért vonzódnak hozzá a fiúk is és a lányok is. Különleges ember és örülök, hogy a barátjának mondhatom magam, de még soha nem néztem rá úgy, mint egy barátnőjelöltre. Jungkook végre észbe kapott. Hangja barátságos volt, de kicsit gyanakvó. Valószínűleg ez csak nekem tűnt fel.

- Miért érdekel ennyire?

- Csak tudni akarom.

- Hoseok. Féltékeny vagy?

- Igen.

Jól sejtettem, hogy Hoseok szerelmes Jungkookba? Hatalmas csapásnak éreztem ezt az egy szót: "igen". De nem csak én. Jungkook kikerekedett szemekkel, félig nyitott szájjal bámult Hoseokra, aki kicsit zavartnak tűnt. Legjobb barátom és én is lefagyva ültünk Hoseokkal szemben. Jungkook összekapta magát és a lehető legegyütt érzőbben beszélt barátjához.

- Ne haragudj, de nem vettem észre. Mióta van ez a... Dolog?

- Azt hiszem azóta, mióta Taehyunggal versengeni kezdtetek.

Jungkook nagyot sóhajtott és megdörzsölte az arcát. Összekulcsolt kezeire támasztotta az állát.

- Hoseok. Tudom, hogy nehéz, de nem hiszem, hogy ez működne.

- Miről beszélsz?

- Taehyung és én... Szóval nem lennék képes viszonozni az érzéseidet. Taehyung más. Ő... Különleges.

- Tessék?

Hoseok hangja hirtelen érthetetlenbe ment át. Arckifejezéséből arra engedtem következtetni, hogy nem tudja, miről van szó. Vagyis eddig nem tudta. Szólhattam volna Jungkooknak, hogy ne mondjon többet, ennek ellenére mégsem tettem meg. Kíváncsi voltam, mi sül ki belőle.

- Taehyungban van valami, ami vonz.

- Várj, Jungkook. Lehet, hogy nem egyről beszélünk?

- Ezt hogy érted?

- Tudni akartam, mennyire fontos barát számodra Taehyung, de azt hiszem most olyan választ kaptam, amit álmomban sem gondoltam volna.

- Csak a barátságunkra vagy féltékeny?

- Ezek után örülök, hogy nem vagyok Taehyung helyében. Jungkook! Nem is mondtad, hogy meleg vagy!

Hoseok őszinte, de kegyetlen szavai még nekem is fájtak, nemhogy Jungkooknak. A legfiatalabb azonnal felpattant Taehyung ágyáról és szélsebesen vonult ki a szobából.

- Felejtsd el, amit most hallottál!

Becsapta maga mögött az ajtót kettesben hagyva minket a ledöbbent Hoseokkal.

- Mi a fene folyik itt, Jimin?

Csak sóhajtottam egyet majd fáradtan Hoseokra emeltem a tekintetem.

- Pont az, amit hallottál.

Még mindig nagy, tágra nyílt szemekkel nézett rám.

- Jungkook szerelmes Taehyungba. – folytattam.

Az ágyamon ülő fiú állkapocsizmait elengedve ejtette le állát a hír hallatán. Sejtettem, hogy hasonló módon fog reagálni.

- Tudom, hogy nehéz elhinni, és valószínűleg sose hitted volna ezt Kookról, hogy ilyes féle szituációba fog kerülni, de segítenünk kell neki ezen átjutni.

- Segíteni?

- Igen.

- Mégis hogyan? Taehyung nem hiszem, hogy… az lenne…

Milyen kis finoman fogalmaz. A mindig vidám, bohókás Hoseoknak most nyoma sem volt. Helyette egy értetlen fiú ült velem szembe.

- Én is tudom, de ha Jungkook így érez, akkor két dolgot tehetünk. Egy, - emeltem meg kezem, majd mutattam fel mutatóujjam, jelezve, hogy számolok. – eltávolítjuk a közeléből Taet.

- Ez nem fog menni. – vágott közbe – Ők ketten a kiválasztott diákok, akiknek muszáj a feladványokat elfogadni és végre hajtani.

Megkönnyebbülten mosolyodtam el halványan. Örültem, hogy használja a fejét. Bólintok egy aprót egyetértően majd kettőt mutatok kezemmel.

- Kettő, összehozzuk őket.

Nyomasztó cseng állt be a szobába és ereszkedett le ránk.

- Ezt komolyan mondod?

Hoseok hangja elég komolynak hangzott. Ismételten bólintok egyet.

- Jungkook az előbb elsírta magát Tae miatt.

- Hogy mi?!

- Jungkook sírt Taehyung miatt.

- Ennyire komoly lenne a dolog? Sose láttam Kookot sírni, még bekönnyezni se, pedig megnézettem vele egy rakat érzelgős drámát!

- Ennyire komoly.

- Én meg azt hittem Taet szeretné csak a helyemre. –nézett oldalra ekkor zavartan összekócolva frufruját.

- Ezért voltál ilyen Taehyunggal?

- Nincs vele más bajom, csak az, hogy azt hittem közém és Kook közé akar állni, mint barát. – keze homlokáról tarkójára csúszott, azt kezdte vakargatni.

- Hoseok, segítenünk kell neki.

Az ágyamon ülő srác egy rövid ideig csak húzta a száját az ötletemre, de végül valószínűleg megbékélt, így bólintott egyet.

- Úgy tűnik nincs más választásunk. Jungkook fontos számomra, nagyon jó barátom, és ha ennyire felzaklatja ez, hogy Taehyung így bánik vele, akkor segíteni fogok!

- Ezt jó hallani.

- Na, és van terved?

Ekkor elmosolyodtam.

- Ami azt illeti, van.

- Hallgatlak!

Hobi arcán egy apró mosoly jelent meg, én pedig elkezdtem beszámolni arról, mi rajzolódott ki a fejemben tervként.