Értékes szerelem 5.rész

                               Értékes szerelem 

                                                                         V. fejezet

Ma reggel, mikor kikeltem az ágyból, olyan volt, mintha a tegnapot csak álmodtam volna. Ismét a régi Chinae voltam. Határozottan, magabiztosan indultam meg a fürdőszobába. De most, hogy itt állok a tükör előtt… azon gondolkodom, ki vagyok és mi a célom. Nem jutok semmire. Csak telnek a percek, miközben magamat tanulmányozom. A sírástól a szemeim vörösek és dagadtak. Ajkaim duzzadtak. Az arcom fel van puffadva. Nem nézek ki valami jól. Kérnem kéne Hoseoktól szabadnapot? Egy napot csak kibírnak a fiúk nélkülem. Kell egy nap. Csak egy nap, amikor végre kipihenhetem magam. Képtelen lennék ma azt a szintet nyújtani, amit eddig. Fintorogva hátat fordítok a tükörnek és elindulok a telefonom felé. Amikor oda érek, és feloldom a telefont, semmi gondom nincs. Tárcsázom Hoseok telefonszámát. Viszont mikor Hoseok megszólal a vonal túlsó felén, leblokkolok.

-          Mondjad, Chinae. Miért hívtál?

A hangja nem sejtet semmit a tegnapból. Ugyan olyan, mint régen. Jó kedélyű és kedves. Az a Hoseok, aki több mint egy éve rabolta el a szívem. Bizonytalan vagyok. Tényleg megtörtént a tegnap? Vagy csak álmodtam? De nem lehetett álom, mert szörnyen nézek ki és a térdemen éktelenkedik egy seb. Ezt akkor szereztem, mikor a lábam úgy döntött, elveszti minden erejét és a földre kényszerített. Most rákérdezzek, hogy tényleg álom volt-e? Nem. Ha valóság volt, Hoseok megint az arrogáns főnök szerepét fogja átvenni. És ha nem történt meg, akkor sem tudok bemenni, mert még mindig az álom hatása alatt vagyok. Az is lehet, hogy álmomban sírtam és estem le az ágyról. Igen. Ez lehet a magyarázat.

-          Chinae? Itt vagy?

-          Persze! Ne haragudj, Hoseok, de ma nem tudok bemenni.

-          Mi a baj? Rosszul vagy?

-          Igen. Egy kicsit. Nem probléma, ha ma a fiúkra hagyom?

-          Nem, semmi gond. Amúgy is hétfő van, ilyenkor nincsenek sokan. Holnap be tudsz majd jönni?

-          Be, persze. Csak ma maradnék itthon.

-          Jól van. Pihenj csak. Holnap találkozunk. Szia!

-          Szia!

Egyre biztosabb vagyok a dolgomban. Igen. Biztos, hogy ez csak egy álom volt. De még milyen szörnyű álom. Végre eljutott a tudatomig, hogy nem a valóság volt. Tényleg a képzeletem játszadozik velem. A szívem azonban nem nyugszik meg. Egyre jobban kalapál. Miért? Tényleg ennyire az álom hatása alá kerültem? Nem szabad ilyeneket megengedned magadnak, Chinae. Erős nő vagy, aki el fogja érni, hogy a főnöke bele szeressen. Ezektől a gondolatoktól a szívem még nyugtalanabb. Hagyd már abba! Az eszem azt mondja, nem volt valóság, hogy a főnököm meleg és Taehyung megcsókolt! Akkor te miért nem tudsz nyugton maradni? Hoseok mondta egyszer azt, hogy az agy bármit képes elhitetni az emberrel, de a szív soha nem hazudik. Megrémülök ettől a gondolattól. Elhessegetem a számomra kellemetlen információt, és úgy döntök, nem a szívemnek hiszek. Visszafekszem az ágyba, de nem tudok vissza aludni. Úgy döntök, álomba éneklem magam. Imádok énekelni. De ez az egyik dolog, amiben nem vagyok valami jó. Nincs énekhangom. De itthon sűrűn énekelek, és mindig megnyugtat. Van egy szám, amit nagyon szeretek. Ailee a kedvenc előadóm. Gyönyörű hangja van és szépek a számai. És tőle a kedvencem a Heaven. Mennyország. Szomorú szám. Mindig sírok rajta. Már a szám gondolatától is könnyek szöknek a szemembe. Elkezdem énekelni, de a sírástól nehezen megy. A kedvenc mondataimnál mindig elcsuklik a hangom. Ez most sincs máshogy.

„ Te tanítottál meg szeretni ebben a zord világban.”

„ Boldog vagyok veled. Egyedül.”

„ Amikor hallom a hangod, úgy érzem, mintha álmodnék.”

„ Mert az ok, amiért élek te vagy.”

„ Ennyire egyedül”

Ennyire egyedül? Igen, teljesen egyedül. Annyi ember vesz körül mégis magányos lennék? Olyan sokszor hallottam már ezt a számot… mégsem gondolkodtam el rajta, hogy számomra mit jelent. Ki tanított meg engem szeretni? Boldog vagyok vele, de mégsem vagyunk együtt? Meghallom a hangját és megszűnik a világ? Érte élek? És mégis egyedül érzem magam? Ki ez az ember? A szívem tudja a választ, de az eszem nem. Blokkolja az agyam a számomra bántó információkat. Pedig érzem, hogy tudom a választ. Ahogy a párnám egyre jobban nedvesedik a könnyektől, szépen lassan elalszom. Nem álmodok. Arra kelek, hogy valaki csönget. Már szürkül odakint. Ilyen sokáig aludtam volna? Fáj a gyomrom. Éhes vagyok. Tényleg csöngettek? Megint megszólal a csöngő. Ki keres ilyenkor? Nincsenek olyan barátaim, akik átjárnának hozzám. Senki nem volt még a lakásomon. Tényleg magányos vagyok. Egyedül Hoseok tudja, hogy hol lakom. Talán ő az? Az eszem azt akarja, hogy boldog legyek ettől a gondolattól, de a szívem csalódott. Miért? Odaérek az ajtóhoz. Elhúzom a reteszt és kinyitom az ajtót. Ahogy meglátom az illetőt, a fejemben lévő gát teljesen áttörik. Rám zúdulnak a tegnap emlékei és a szívem elkezd repesni az örömtől. A szívemnek volt igaza. És ha rá hallgatnék, most az előttem álló fiúnak a nyakába ugranék. De nem teszem.

-          Tae? Miért vagy itt?

Tessék! Már megint becézem. Csak kicsúszott a számon. Nem akarom így hívni. Vagy akarom, csak nem merem? Merem? Félek Taehyung reakciójától? Vagy mitől? Nem tudom. Megint olyan elveszett lettem. Taehyung nem lepődik meg a becézésen, inkább a látványom lepi meg. Rózsaszín, nyuszis pizsama, kócos haj, gyűrött arc, álmatag tekintet és kisírt szemek. Ahogy fáradt tekintetem Tae kezére emelem, megpillantok benne egy csokrot. Szegfű. De legnagyobb meglepetésemre nem vörös. Eddig mindig, mikor virágot kaptam, tök mindegy, milyen fajta volt, csak vöröset kaptam. Ez az első alkalom, hogy valaki fehér virágot vesz nekem. Szeretem a fehér színű virágokat. Liliom, rózsa, orchidea, gerbera vagy szegfű… nem számít. Örülök neki, hogy végre fehéret kapok. Tae valószínűleg észrevette, hogy nagyon nézem, mert gyors mozdulattal elém tolja. Kicsit mintha zavarban lenne.

-          Ne haragudj, hogy csak így ide állítottam. Tessék! Ezt neked hoztam.

Miközben kinyújtott kézzel felém tartja a virágot, nem néz a szemembe. Igen. Biztos, hogy zavarban van. Elveszem tőle a virágot, és a szám elé emelem. El akarom rejteni a saját zavaromat. Hoseokon kívül még senki nem hozott zavarba. Megköszörülöm a torkom, és nagy erőfeszítések árán megszólalok.

-          Köszönöm. Be szeretnél jönni?

Tae hirtelen rám néz. Kicsit ijedt a tekintete. De hát nem azért jött, hogy meglátogasson? Vagy… miért is jött egyáltalán? Nem értem. De ezt illik tenni, ha egy beteg embert meglátogatnak. Sokat tanultam az illendőségről. Anyáék mindig belém sulykolták.

-          Igazából csak azért jöttem, hogy megnézzem jól vagy-e. Nem akarok zavarni meg semmi ilyesmi.

Miközben beszél, zavartan vakargatja a haját. Nagyon aranyos. Megmosolyogtat. Nevetve válaszolok.

-          Ha már megtetted az utat idáig, igazán bejöhetnél egy kicsit. Legalább meginni valami frissítőt. Már este van, de még mindig fülledt a levegő.

-          Nos, ha nem zavarok, akkor egy kicsit maradok.

-          Gyere csak.

Félre állok az ajtóból és kitárom azt a kezem, amiben a gyönyörű szegfűcsokor fekszik. Tae zavartan, de átlépi a küszöböt és nem palástolja kíváncsiságát. Rendesen körbe néz a lakásban. Szerencsére rendszerető ember vagyok, így nem baj, ha meglepetésként toppannak be. Persze nem áll minden sarkosan, és a portörlés nem épp a kedvencem, de szeretem, ha mindent megtalálok. Utálok kapkodni és keresgélni. Odavezetem Taehyungot a kanapéhoz, hogy üljön le.

-          Mit kérsz inni? Van víz, üdítő, sör meg kis Hubertus.

Megilletődve néz rám.

-          Sör?

-          Ja, igen. Én utálom a sört, de mindig van itthon, ha esetleg vendégek jönnek.

-          Biztos sokan járhatnak át, ha mindenre gondolsz.

-          Igen.

Pedig nem. Senki nem volt még itt. Taehyung az első, aki a lakásomban van.

-          Kérnék egy kis Hubertust. Meg mellé üdítőt.

-          Jól van, persze.

Kiszolgálom Taehyungot. Furcsa érzés. Ezt mindig csak a kávézóban csináltam. Közbe vízbe teszem és az asztal közepére rakom a csokor gyönyörű szegfűt. Leülök Tae mellé egy pohár üdítővel.

-          Te nem iszol velem egy Hubit?

-          Áh! Nem. Nem vagyok jól.

-          Ettől jobban leszel. Na! Igyál velem egyet. Kérlek.

Olyan szépen néz rám, hogy nehéz ellen állni. Nem kívánom most az alkoholt. De ha Taehyung inni szeretne, nem mondok neki nemet. Miért is nem? Erre nem tudom a választ. Bemegyek a konyhába, előveszek egy feles poharat. Kiöntöm a Hubertust és elfoglalom a helyem Taehyung mellett.

-          Akkor koccintsunk.

-          Mire?

-          Chinae! Nem történt semmi mostanában, amire koccinthatnánk?

-          Nem igazán. Veled?

-          Semmi.

Ott ültünk vagy 5 percre mire Taehyung megszólalt.

-          Igyunk arra, hogy melletted végre kinyílhattam és más ember lehetek. Köszönöm neked.

-          Nekem? De én nem csináltam semmit.

-          De igen is csináltál.

Nem értem, miért miattam lett más ember. Nem csináltam semmit. Tény hogy ő sem, mégis sokat változtatott rajtam. Mivel nekem nincs olyan, amire koccinthatnánk, engedek Tae ötletének.

-          Rendben, akkor koccintsunk erre.

Ahogy teltek az órák, egyre többet ittunk meg a Hubertusból. Csak azért fejeztük be az ivást, mert üres lett az üveg. A hangulat nagyon jó. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudom kedvelni Taehyungot.

-          Chinae.

-          Hmm?

-          Tudod, miért jöttem fel?

-          Nem. Aggódtál?

-          Is. Meg hiányoztál.

Te jó ég!! Hiányoztam neki?? Annyira tompák az érzékeim. Nagyon be vagyok csiccsentve. Örülök, hogy ezt mondja.

-          Örülök neki.

-          Tényleg?

-          Igen, Taehyung. Tényleg örülök.

-          Jól esik ezt hallani. Azt hittem utálsz.

-          Én is ezt hittem, de nem utállak. Kimondottan kedvellek. Amúgy te éltél külföldön?

-          Igen, Európában, Magyarországon. Nem sok ideig, de nagyon megszerettem. Honnan tudod?

-          Mert első nap kézcsókot adtál egy vendégnek. Ez ottani szokás.

-          Igen, ott ragadt rám. És ott tudod mit jelent a szegfű?

Ezen el kellett gondolkodjak. Nem tudom, hogy mit jelent. De kíváncsi vagyok.

-          Mit?

-          Komoly szerelem.

Ez most teljesen levett a lábamról. Taehyung egy szegfűcsokrot adott, ami azt jelenti, hogy szerelmes lenne belém? Nem tudom elhinni. Nagyon örülök neki. Lehet hogy azért, mert be vagyok csiccsentve, de úgy érzem, meg akarom megint csókolni.

-          És ezt miért hoztad nekem?

-          Azért, Chinae… hogy bevalljam neked az érzelmeimet.

Egyszerűen meg kell zabálnom, annyira imádnivaló. Azt hiszem, kész vagyok arra, amit eddig nem tudtam megtenni. Odaadom a legértékesebb dolgot, ami az én birtokomban van. A szüzességem. Lehet, hogy az alkohol miatt gondolom így, de most ezt akarom. És nem fogom visszafogni magam.

-          Tae?

-          Mi az?

-          Megcsókolhatlak?

Erre a kérdésre nem számított. Meglepődött. Elég kéjesen nézek rá. Legalábbis azt hiszem. Ebben az állapotban inkább nem mernék tükörbe nézni. Egyszer csak Tae meleg érintését érzem az arcomon. Simogat, és közben megindul felém. Amikor a szánk összeér, beleborzongok. Nem hiszem el, hogy ez megtörténik. Itt vagyok fent Taehyunggal a saját lakásomban, és berúgva csókolózunk. Ráadásul én többet akarok. Nem iszom soha többé Hubertust, de most ezen nem gondolkodom. Élvezem ezt a szenvedélyes csókot. Egyre vadabb, a testem már szinte ég. Mint a pokolban, úgy érzem magam. De imádom. És tényleg Taehyung csókjának a függője lettem. Akarom! Mindent akarok. Ahogy a nyelve szenvedélyesen játszik az enyémmel, nagyon felizgat. Ideje 22 évesen elveszteni a szüzességem. Azt hiszem.

-          Tae!

-          Hmm?

Olyan szemekkel néz rám, amikkel akár fel is falhatna. Sőt. Mintha a tekintetével már levetkőztetett volna.

-          Már sötét van. Nincsen járatod. Nem maradsz itt éjszakára?

 Részletek Taehyung naplójából

 Nincsenek bejegyzések.