Kulisszák mögött 12.fejezet

                      Kulisszák mögött

                                       XII. fejezet – Mentőakció

Reggel lenne? Mintha fény bántaná a szememet. Nem akarom kinyitni. Vissza akarok aludni. Álmomban Jiminnel voltam a strandon. Szép kék víz, gyönyörű fák. Az egyik fa árnyékában feküdtünk, kézen fogva. Nem nézett meg minket senki. Normális volt, hogy mi együtt vagyunk. Nagyon boldog voltam. És Jimin is. Így ebből a gyönyörű álomból felébredve… már attól is elment a kedvem, hogy éljek. Nem emlékszem, hogy kerültem be a szobámba. Arra sem, hogy anyuék mikor mentek el. Csak a fájdalom és kétségbeesés maradt meg a tegnapból. Fel kellene kelnem. Vissza kell térjek a közéletbe. Nem tudom, hogy fogom végigcsinálni azzal a tudattal, hogy örökre elveszítettem Jimint. Ahogy felülök az ágyon, iszonyatos fájdalom hasít a fejembe. Lüktet. És a szám is fáj. Ssszz! Au! Véres. Talán álmomban harapdáltam szét. Úgy érzem, mintha ólomból lenne az egész testem. Alig tudok mozogni. Ahogy felállok… olyan, mintha órákig tartana egy mozdulat. Ahogy kimegyek a nappaliba, a BTS többi tagját látom. Valamibe nagyon benne vannak. Namjon olyan átéléssel magyaráz. Akkor szokta ezt csinálni, ha meg akar valamit értetni a többiekkel. Ott vannak mind az öten. Csak öt tag… és én. Hiányzik. Nagyon. Ahogy lenézek a padlóra, az ajtó felé vezető vércsík már nincs ott. Feltakarították. Tehát az egyetlen bizonyíték arra, hogy Jimin valaha is itt volt, eltűnt. Olyan, mintha most lennék egy álomban, és az álmom lenne a valóság. Szeretném ezt hinni. Szeretnék egész nap arról a világról álmodni, ahol Jimin velem van és a szerelmünk elfogadott. De nem dédelgethetem magamban örökké ezt az álmot. A valóságban vagyok, és ebben a világban nekem dolgoznom kell. Akár Jiminnel, akár nélküle. Beletörődök. Nem tudom, mit teszek, ha bejelentjük az Armyknak Jimin távozását. Ki fognak találni valami kamu sztorit, hogy ne tudódjon ki a kettőnk kapcsolata. Biztos vagyok benne, hogy sírni fogok. Az Armykkal együtt fogjuk gyászolni Jimint. Olyan, mintha meghalt volna. És ez szörnyű érzés.

-          Jungkook! Gyere ide, légy szíves.

Namjon biztos nekem is el akarja mondani, amit annyira magyarázott a többieknek. Nem akarom hallani, hogy fogjuk folytatni Jimin nélkül. Biztos vagyok benne, hogy ezt beszélték. Én nem akarok úgy tovább élni, mintha soha nem lett volna a testvérünk. Ennek ellenére szót fogadok a vezetőnknek, és helyet foglalok a kanapén pont vele szemben.

-          Jungkook… tudom, hogy nehéz erről beszélni a tegnapi eset után. És azt is tudom, hogy még friss a dolog.

A bevezetés. Megpróbál felkészíteni a szomorú tényre, amit közölni fog „ Jimin nem lesz többé velünk, éljünk úgy, mintha ez nem történt volna meg”. Persze. Nekik kicsivel könnyebb, mint nekem.

-          De a fiúkkal már több órája beszélgetünk. Nem tartom jogosnak, hogy ne tudj róla. Szóval… van sejtésed arról, hogy Jimin szülei hogyan tudták meg ezt az egészet?

-          Nem, Namjon. Nincs.

Ahj! De fáj a fejem. Annyira nincs hangulatom most ehhez. Csak legyünk túl rajta gyorsan…

-          Nos, ha azt mondom, hogy én tudom, érdekel?

Nem érdekel. A végeredmény ugyanaz. Jimin nincs itt, otthon van, a szülei tudják és kész. Az, hogy hogyan tudták meg, engem nem érdekel. Pont magasról le… de persze nem mondhatom ezt. Inkább azt teszem, amit várnak tőlem.

-          Igen, érdekel.

-          Emlékszel a videóra, amit Jin csinált rólatok?

-          Igen? Mi van vele.

-          Jin… amíg én a főnökkel beszéltem, elküldte Jimin szüleinek a videót.

-          Mi?? Jin?? Mégis hogy képzelted????

-          Jungkook, nyugodj le!

-          Hogy tudnék lenyugodni, amikor már megint miatta nem lehetünk együtt! Gondolkodtál rajta egyáltalán, hogy mi lesz a következménye annak, amit csinálsz? Válaszolj, Jin, mert tényleg agyon foglak most már verni!

-          Sajnálom…

-          Jungkook! Már megkapta Jin a leszidását, nem ez a mondandóm lényege.

-          Akkor mi lenne a lényeg? Mert semmi elképzelésem sincs, mit akarsz ebből a szarból kihozni.

-          Itt igazából az a lényeg, hogy Jin írt Jimin szüleinek mellé egy levelet, amiben megírta, hogy Jimin itt nem lehet boldog, mert te mellette nőkkel kavarsz…

-          Tessék??? Hát az eszem megáll!

Komolyan ennyire nem tudja elviselni a tényt, hogy szeretjük egymást Jiminnel?? Mekkora önző egy szemét! Ha nem rúgnának ki érte, legszívesebben belefojtanám a wc-be.

-          Jungkook. Emlékszel arra is, hogy amikor Jiminnel összevesztetek… te Hyorinál voltál? Jin ennek a hatására tette, amit tett. És ezt nem önzőségből tette. Tényleg azt gondolta, hogy amit tesz az helyes. Az, hogy tévedett már egy más tál tészta.

-          Nem Hyorinál voltam! Haza mentem, hogy tudjak beszélni anyuval! Nem csaltam meg Jimint és nem is fogom. Még ha most nem is vagyunk egy helyen, együtt járunk és szerelmesek vagyunk. Még ezek után sem vagyok hajlandó senkivel sem lefeküdni!

-          Tudjuk, hogy otthon voltál, beszéltünk anyuddal. Szóval, ha lenyugodnál végre, elmondanánk a tervünket, hogy mivel hoznánk vissza Jimint.

-          Visszahozni? Van egy tervetek?

-          Igen van, Jungkook. És te is kellesz hozzá.

Amióta haza értem, egy szót sem szóltam a szüleimhez. Iszonyatosan dühös vagyok rájuk, amiért elrángattak Kookie mellől. Nem fogom tudni ezt feldolgozni. Mi tévő legyek? Nem tudok visszamenni, mert akkor utánam jönnek, és még dühösebbek lesznek. Hiányzol Kookie… és az orrom is nagyon fáj. Apa nagyon ideges volt, ha képes volt megütni. Soha nem ütött még meg. Más gyerekekkel ellentétben engem nem veréssel büntettek. Nem tartják jó nevelési módszernek… mégis. Jobban fáj emiatt a szívem, mint az orrom. Apa egyfolytában a cégről beszél. Mindig tanít, hogy mit hogyan csináljak. És egyáltalán nem zavarja, hogy nem szólok hozzá. Csak beszél és beszél és beszél. Már most unom az egészet, pedig egy délelőttöt töltöttem itthon. Holnap fellépés lenne… mostantól nélkülem fogják csinálni. Szeretem a csapatot, a munkámat és az Armykat. De leginkább Kookiet szeretem. Ahogy apáék hoztak ki a lakásunkból, hallottam Kookie keserves és megtört ordibálását. Megszakadt a szívem. Legszívesebben visszafutottam volna, és a karjaimba zártam volna. Meg akartam vigasztalni. De nem tehettem meg. Nem fordulhattam vissza, mert akkor súlyosabb dolgok történtek volna. Annyira hiányzol, Kookie! Én is ennyire hiányzom neked, mint te nekem? Mert ha igen, nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy te is ennyire szenvedsz. Hm?  A csöngő? Ki jött?

-          Hagyd, drágám, majd én kinyitom. Ne hagyd ott a konyhát. Jó napot kívánok! Kit tisztelhetek meg szerény hajlékomban?

-          Jó napot, Mr. Park. Kim Hyo Ri vagyok, és Jiminhez jöttem.

-          Talán a barátnője vagy?

Hyori??? Mit keres ő itt? Most komolyan! Mi ütött ebbe a lányba, hogy beállít ide?

-          Nem, csak egy nagyon jó barátja. Elég testközelből ismerjük egymást.

-          Ohhh. Hmm. Gyere csak be.

-          Köszönöm!

Most Hyori nem a szokásos ruhatárából öltözött fel. Semmi kirívó nincs rajta. Egy farmer, fehér póló, meg egy farmerdzseki. Így kimondottan esztétikus, és soha nem mondanám meg róla, hogy ekkora… férfiimádó.

-          Szia, Hyori! Minek köszönhetem a látogatásod?

-          Igazából azért jöttem, hogy elmondjam az igazat?

-          Az igazat? Mire gondolsz?

-          Nem akarom így látni többé Jungkookot! Belefájdul a szívem! Egész nap a szobájában gubbaszt és sír. Nem hajlandó senkivel sem beszélni.

-          Már ne is haragudjon, kisasszony, de nem tudom, miért jött ide Jiminhez, ezzel az információval?

-          Mr. Park! Jungkook szakított velem! Aznap, amikor feljött hozzám, azt mondta, hogy nem tud velem tovább együtt lenni, mert Jimint szereti! Nagyon fájt a szívem, de most még rosszabb, hogy boldogtalannak látom!!

Szakítani? Mégis miről beszél?? Nem is jártak! Jungkook a szüleihez ment, nem Hyorihoz. Miket zagyvál itt össze ez az őrült nő??

-          Miss. Kim! Kérem, ne zargassa a fiamat ezekkel. Miért kéne tudnia, hogy mi zajlik Szöulban? Ő most már itt él, az itteni dolgokhoz van köze, nem az ottaniakhoz.

-          Jimin, kérlek! Hallgass meg! Nem engedhetem, hogy ha már nem velem van, boldogtalan legyen! Jungkook képes volt 1 év után szakítani velem, mert kiderült, hogy téged szeret! És nem csajozott. Egy ideje már nem is volt köztünk semmi. Mindig csak rád gondolt és rólad beszélt. És amikor kiderült, hogy te is szereted, azonnal szakított velem. Nem baj, csak ne lássam így!!

-          Hyori, te sírsz? Ne sírj, kérlek! Miért mondod ezeket nekem? Nem értelek. Tessék itt egy zsebkendő!

Ez most valami színjáték, lenne? Mert ezek közül, amiket összezagyvál itt, egyik sem igaz. Az egész egy nagy humbug. Menjek bele a játékba? De mi lesz ennek a vége? És mi a célja?

-          Hyori, igazából…

A csengő? Megint? Mi van itt?

-          Hagyd apa, kinyitom!

Ez volt az első mondat, amit tegnap óta mondtam neki. Pedig sokáig akartam húzni a szótlanságomat, ezzel büntetve őket a tegnapiért.

-          Kookie???

Úgy érzem, megállt a szívem! Kookie tényleg itt áll a szüleim házának ajtajában, és engem néz. Ez a valóság? Nem hiszem, hogy az lenne. Biztos csak álmodom. Hyori és Kookie képes volt eljönni Szöulból ide csak miattam? Annyira boldog vagyok, hogy láthatom! Gondolkodás nélkül ugrom, hogy megöleljem!

-          Jimin! Légy szíves, ne csináld!

Mi? Ellök? Ez most mi? Nem értem ezt az egészet. Hyori ide állít és elkezd hülyeségeket összehordani róla és Kookieról, erre nem sokkal később megjelenik maga Kookie, és amikor végre láthatom, megölelhetem, ellök magától? Megőrültetek, srácok?? Itt mindenki meg van zavarodva? Mit műveltek?

-          Jó napot kívánok, Mr. Park, azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek öntől a tegnapiért, és hogy elbúcsúzhassam Jimintől. Kérem, engedje meg nekem!

Mi? Elbúcsúzni?? És miért hajol meg ilyen mélyen???? Nem tettél semmit Kookie, ne alázkodj meg! És főleg ne búcsúzkodj, amikor megígértük egymásnak azzal a csókkal, hogy kitartunk a végsőkig! Ez lenne az a bizonyos végső cérnaszál? Ennyit bírt elviselni Kookie?? Kérlek, de hisz én azt hittem, tényleg szeretsz!

-          A tegnapiak után ide mersz jönni a lakásomba, és azt kérni tőlem, hogy elbúcsúzhass a fiamtól? Ha nem lettetek volna olyan makacsok, már tegnap túleshettetek volna a búcsúzáson.

-          Tudom, Mr. Park, és ezért szeretnék bocsánatot kérni öntől. Igaza volt, tényleg messzire mentünk Jiminnel, de ha nem lehet többet velem, legalább azt engedje meg, hogy rendesen elköszönjek tőle.

-          Jungkook! Te mit keresel itt?

-          Hyori? Te miért vagy itt?

Nem tudtak egymásról? Ez meg… ezt a felfordulást! Fel se fogom, mi történik, csak sodródom az árral.

-          Azért jöttem, hogy elmondjam Jiminnek, hogy szakítottál velem, azért mert őt szereted.

-          MI? Miért tetted? Ezt nem szabadott volna megtudnia! Azt akartam, hogy azt higgye, téged szeretlek. Azért jöttem, hogy elhitessem vele, rendben vagyok, és legyen boldog! Miért kell mindenbe bele ütnöd az orrod?

-          Sajnálom! Én azt hittem, hogy ezzel jót csinálok! Én csak, nem tudtam elviselni, hogy olyan szomorú vagy Jimin miatt… azt akartam, hogy visszamenjen hozzád.

-          Hyori! Jimin nem tud visszajönni hozzám, mert nem lehet! És épp most rontottad el azt, amit elterveztem. Jimin! Sajnálom, azt akartam, hogy abban a tudatban legyél, én elfelejtettelek. Úgy gondoltam, neked könnyebb lesz így…

-          Kookie! Te most viccelsz velem? Megígérted, hogy végigvisszük ketten! Amikor megcsókoltalak, azt üzentem, tarts ki mellettem. És a te csókod meg azt üzente, rád bízom magam! És ezek után képes lennél feladni, és beadni nekem, hogy Hyoriba vagy szerelmes??

-          Ne haragudj, Jimin! Én kitartanék melletted, de jobban jársz, ha nem küzdesz apád ellen. Ez neked a legjobb. És ha azt hiszed, már nem szeretlek, könnyebben menne. De így, hogy tudod, soha nem leszek többé olyan, mint melletted voltam… nem tudom elviselni ezt a tényt.

-          Kookie!

-          Jimin! Sajnálom, de tényleg búcsúzni jöttem. Nagyon szeretlek, ezért vettem a bátorságot, hogy ide jöjjek.

-          Jungkook! Ezt nem teheted meg sem Jiminnel, sem magaddal!

-          Hyori, te ebbe ne szólj bele. És de, meg fogom tenni, mert azt akarom, hogy itt is ugyanolyan boldog legyen, mint velem.

-          Kérlek Jungkook! Nem tudom elviselni, hogy így látlak!

-          Hyori! Engedj el, és ne bőgj itt nekem! Aki bőghetne, az én vagyok, és mégsem teszem!

-          Kookie? Te tényleg azt hiszed, hogy ha elbúcsúzol tőlem, nekem könnyebb lesz? Pedig nem. Csak rosszabbat csinálsz ezzel. Nem akarok nélküled élni, és én sem lehetek önmagam nélküled! Kérlek! Maradj itt velem!

Nem! Ezt nem hiszem el! Nem fogok fel semmit az egészből. Tényleg nem tudom, mi zajlik körülöttem. Csak azt tudom, hogy nem akarom elveszíteni, és most hogy itt van, még rosszabb, mert ez a hely is rá fog emlékeztetni, hogy itt állt a nappali ajtajában, és épp elbúcsúzott tőlem.

-          Elég!

Apa? Most mérges. Biztos kidobja innen Kookiet, és nem lesz könyörületes.

-          Miss. Kim! Tényleg szakított önnel Jungkook azért mert beleszeretett a fiamba?

-          Igen, Mr. Park.

-          Jungkook! Azért jöttél elbúcsúzni a fiamtól, hogy neki jobb legyen, és képes lettél volna egy kegyes hazugságra Jimin miatt?

-          Igen.

-          Jimin? Tényleg nem tudsz itt élni velünk, ha nincs itt Jungkook?

-          Nem, apa. Nem tudnék.

Hosszú csönd. Apa most minket néz. Próbál kigondolni valamit? Vagy talán azon töpreng, ez nem csak egy színjáték-e? Jó lesz ennek a vége?

-          Jungkook!

-          Igen, Mr. Park?

-          Itt tudnál maradni a fiammal, hogy vele legyél? Nem akarom visszaengedni oda, de látom, a ti szerelmetek tényleg szerelem. Megtennéd ezt a fiamért? Feláldozni a munkádat? Tudom, hogy nehéz döntés, és még gondolkodnod kell rajta, de..

-          Igen!

-          Tessék?

-          Igen, Mr. Park! Itt maradok Jiminnel, ha ön is megengedi! Kérem, Mr. Park! Én lennék a legboldogabb, ha megtehetném!

Tessék? Apa felajánlotta Kookienak hogy maradjon itt, és Kookie egyből igent válaszol? Megőrült? Mi lesz a családjával, a munkával, a karrierrel?

-          Jungkook! Ne tedd ezt! Mit fognak csinálni a szüleid, ha ezt megtudják?? És mi lesz a karriereddel??

-          Hyori, anyáéknak van munkájuk, meglesznek a fizetésem nélkül. A karrierem pedig… nem olyan fontos, mint Jimin. Nélküle nem lenne igazi öröm.

-          Kookie? Komolyan mondod?

-          Igen, Jimin, veled maradok. Persze ha apukád is beleegyezik. Mr. Park?

Apa sokat gondolkodik. De ő ajánlotta fel, hogy maradjon. Akkor most miért nem vágja rá, hogy persze és mutatja meg Kookienak a vendégszobát???

-          Vidd innen!

-          Tessék, Mr. Park? Nem értem…

-          Azt mondtam, vidd innen. Menjetek vissza! Vidd magaddal Jimint is! Addig, amíg meg nem gondolom magam!

-          Na, de Mr. Park…

-          Semmi de! Vidd vissza és vigyázz rá! De mint a két szép szemedre! Értve vagyok? És ha megtudom, hogy egyszer is megbántottad, szíjat hasítok a hátadból!

-          Tényleg, Mr. Park? Ez most komoly? Nagyon hálás vagyok! Köszönöm.

-          Nem miattad teszem, Jimin miatt.

-          Apa… köszönöm!!

Nem hiszem el! Tényleg visszaengedett???? Ez most álom? Nem tudom eldönteni. Ébren vagyok? Mert ha igen, akkor az életem újra a régi lesz, azzal a különbséggel, hogy Kookieval együtt lehetünk, most már nyilvánosan is!

-          Apa, de mi lesz anyával? Úgy döntöttél, hogy őt kihagytad belőle…

-          Jimin! Hidd el, hogy anyád a konyhában mindent hall, és nem véletlenül maradt is ott. Ő egyáltalán nem értett egyet azzal, hogy elhozlak onnan. Szóval a nagy részét neki köszönheted. Menj elköszönni anyádtól, szedd össze a cuccaidat, és menjetek gyorsan, míg így gondolom!

-          Köszönöm apa! Igazán köszönöm!!

Tényleg színjáték volt! És tényleg bevette apa. Azért jöttek, hogy kiszabadítsanak!! Annyira jó érzés! El sem tudom hinni! Végre haza mehetek!

Végre az autóban ülünk, és hazafele tartunk. És Jimin mellettem van. Azt hittem, nem fog beválni a tervünk, de végül Jiminnel tartok vissza Szöulba, kéz a kézben. De a színjátékunk nem volt tökéletes. Miután Jimin elment összepakolni, Mr. Park félre hívott.

-          Jungkook. Haza engedem veled Jimint, de ne hidd azt, hogy azért, mert sikerült átverni.

-          Tessék? Átverni? Nem terveztünk ilyesmit, mi…

-          Ne magyarázkodj. Átlátok a szitán, nem vagyok már 20 éves. De nagyra értékelem, hogy képesek voltatok ilyesmit megtenni Jiminért. Az a kislány is… jól játszotta, de kicsit eltúlozta. Mikor megjelent, már volt egy sejtésem, hogy te is be fogsz toppanni. De kérlek, tényleg ne bántsd meg. Így is nehéz elfogadnom, hogy egy fiúval van együtt… hát, még ha a szívét is összetöröd.

-          Nem fogom, Mr. Park. Én lennék az első, aki megutálnám magam, ha megtenném. És köszönöm, hogy így megbízik bennem. És a tegnapit… tényleg sajnálom.

-          Nem haragszom. Küzdtél. Ahogy azt egy férfi teszi. Én is megtettem volna Jimin anyjáért.

Teljesen meghatott Mr. Park. De nem akarom, hogy Jimin megtudja, az apja átlátott rajtunk. Jobb így. Így még hálásabb lesz nekem. Már ma este kikérem a részem.

-          Kösz, Hyori, hogy belementél ebbe. Nélküled nem sikerült volna.

-          Igazán nincs mit, Jungkook. De tartoztok nekem egyel, és hidd el, hogy be fogom hajtani rajtatok.

-          Haha! Persze! Nem is vártunk mást. Igaz, Jimin?

-          Igen.

Nagyon boldog. És én is az vagyok. Végre most már semmi nem akadályoz minket abban, hogy boldogok legyünk együtt. És ez olyan megkönnyebbülés, hogy el is álmosodtam. Nem aludtam jól az éjjel. Azt hiszem, kicsit ledőlök… Jimin válla nagyon kényelmes. Kicsit tompultak az érzékeim az álmosságtól, de az illatát nagyon jól érzem. Nagyon megnyugtató Jimin édeskés illata. A bőrének, samponjának és kellemes parfümjének összessége mindig kivált belőlem valami erős érzelmet. Most például a teljes nyugalmat. Mint az óceán, ami egy hatalmas vihar után nyugodtan tükrözi vissza a nap gyönyörű fényét.

-          Jót alakítottam. Ugye, Jimin? De a sírást kicsit eltúloztam. Csodálkozom, hogy apud nem vette észre.

Ahogy résnyire nyitva van a szemem, látom a visszapillantóból Jimin arcát. Nyugodt ő is és engem néz. Mosolyog. A szemei azt üzenik: „Dehogy nem. Észrevette ő.” De arra már nincs időm, hogy fel is fogjam. Ahogy behunyom a szemem, már álomba is zuhanok. És amikor egy pillanatra felébredek, érzem Jimin csókját az ajkamon. Azt hiszem. Vagy álmodom? Nagyon élethű álom. Csodálatos. És most már ez nem csak az álmaimban történhet meg, hanem a valóságban is. Együtt vagyunk. Szerelmesek vagyunk. És az álmomban, amit most álmodok, együtt élünk egy vidéki házban. Együtt a szüleinkkel. Egy aranyos, kis szőke, kék szemű lány futkározik a kertben, piros kis egybe ruhában, amit fehér pöttyök díszítenek. Két hátra fogott copfját piros masnik kötik össze. Azt álmodom, hogy fut felénk, miközben azt kiabálja: apa, anya! Nézzétek milyen szép virágok. És tudom, hogy az álmaimban ő az a lány, akit Jiminnel fogadunk örökbe, mikor már nem leszünk idolok. És azt is tudom, hogy a nagyközönség már rég rájött a kapcsolatunkra, és mindenki örül nekünk. Ez az álmom. Ez, ami titkos vágyaim szerint valóra fog válni. És én leszek majd az anyuka, mert én tudok a legjobban főzni, és Jimin tud a legjobban irányítani. A Kapcsolatunkban ő a dominánsabb, ő csak hagyja, hogy irányítsam. És ezt imádom benne a legjobban. Nem tudom kiszámolni, hogy mikor van az a pillanat, mikor előtör a férfi, és egy másodperc alatt levesz a lábamról. Szeretem. És szeretnék majd egy szőke, kék szemű kislányt, akit közösen nevelhetünk majd fel. Mi, és a szüleink. Abban a szép vidéki kisházban.