Not today-5

Not today

5 – Taehyung

Az a kis semmirekellő Nyuszi. Talán még sem fog rá illeni ennyire ez a név. Úgy látszik, alábecsültem. Az ártatlan gyermekies kinézete mellett, nagy erő lapul benne. Még mindig sajog a nyakam a fogása miatt.
- Aish, idegesítő! –bukott ki belőlem egy elfojtott káromkodás, miután már elég távol kerültem az iskola területétől.
Egyenesen a legközelebbi játékteremhez siettem. Kibéreltem pár órára egy számítógépet, és ott időztem el a gondolataimmal, egy jó kis Overwatch mellett. Vettem egy forró ráment, és eleszegettem két játékmenet között. Szerencsémre a terem nem volt tele, hiszen szeptember elsején minden diák még az iskolában volt. Engem kivéve. Bele se merek gondolni, hogy Namjoon milyen büntetést akaszt rám, ami miatt ott hagytam az évnyitót.
A gondolatra megráztam a fejem, majd a hajamba túrva dőltem hátra a széken. Mégis mi a fenét tegyek? Rám lett bízva egy ostoba verseny. Azt hittem az ellenfelem egy nyuszi, hiszen megijedt és elfutott a felelőssége elől, viszont akkor mi volt az az iskola előtt? Vérnyúllá változott volna? Idióta kölyök. Esküdni mertem volna, hogy nem is a mi sulinkba jár, de ha tényleg ő lenne az a bizonyos Jungkook, akkor ő a vetélytársam. Furcsa, de úgy érzem, a sok nyűg ellenére érdekes évnek nézek elébe. Nem csoda, valamiért ki szeretnék állni ellene. Úgy érzem érdekes lesz a mi rivalizálásunk. Ismeretlenül is egymásnak estünk, mi lesz most, hogy már tudjuk, hogy néz ki a másik?

Körülbelül délután kettőig ültem, és bambultam a képernyőt. Erőt véve elernyedt testemen, végül hazaindultam, miután rendeztem a számlámat a helynek. Szerencsémre egyik szülőm se volt otthon, így nyugodt, higgadt és persze kérdésmentesen tudtam összepakolni a holmimat. Elővéve a bőröndömet, és sporttáskámat elpakoltam pár ruhaneműt. Tisztasági csomagot, illetve kiegészítőket is tettem a táskákba. Miután minden szükségesnek vélt dolgot elcsomagoltam, unottan néztem végig a szobámon.
- Valami kimaradt.
Ahogy végigmértem a szobámat, megakadt a szemem az asztalon.
- Hát persze!
Azonnal a laptopomhoz rohantam, majd miután azt is eltettem a bőröndbe, végül elbúcsúztam a kényelmes ágyamtól, és elindultam az iskola mellett lévő kollégiumba.
Egy fél órámba telt, mire tömegközlekedéssel átvergődtem a városon az intézményig. Mivel már délután fél négy volt, így az összes kollégiumi diák fel-alá rohangált. Az épület előtti terület, amolyan kis parknak felelt meg. Fák, fű, és egy nagy szökőkút. Természetesen voltak sportpályák, focipályától indulva kosárpályáig át, a futóig. Minden diák megtalálhatta a számára tökéletes időtöltést, ha nem a tananyagra koncentrált. Még ha ének, vagy tánckarra is jártunk, azért nekünk is fontos volt a testedzés. Ezt a kollégiumban megtalálható edzőteremben sokszor ki is használtuk.
Ahogy végighúztam a nehéz gurulós utazótáskát a kerten, végül elértem a kollégiumi épületet. Elég modern építménynek mondhatom, szép, tiszta lágy színre festett falak. Az előtér, amit lányok és fiúk egyaránt használhattak fehér elemekkel volt díszítve. Fehér képkeretekbe voltak kitűzve az év fontosabb eseményei. A hirdetőtáblán sok lap hevert, bár volt pár, ami még a tavalyi évről maradt kint. Itt szokták meghirdetni, ha egy újonnan kitalált klub alakul, hogy csatlakozzanak a tagok. Itt szoktak keresni különféle dolgokra embereket, illetve ide teszik ki, ha eltűnt valakinek valamije. Az előtér, egy idő után átváltott egy kisebb nappali féleségbe. Itt kanapék, és fotelek mellett TV is volt. Itt szoktak a diákok összegyűlni, ha a kinti idő nem engedi, hogy találkozzanak. Van, aki itt írja a házi feladatát, amit nem értek, mivel a könyvtár, és a saját szobája pont olyan megfelelő helyszín erre. Nem értem, miért kell megmutatni másnak, hogy mit is csinál…

A lány és a fiú részleg külön volt. A lányoké a földszinten volt, míg a mienk az emeleten. Ez abból a szempontból volt rossz, hogy nehezebben tudtunk éjszaka kiosonni a kollégiumból. Természetesen ezt HyungWoo utálta a legjobban, a tavalyi évben ő volt a szobatársam. Sajnálatos módon, idén nem ő lesz a kiválasztott srác, akivel a szobámat meg kell osztanom, ugyan is kiment Amerikába tanulni. Kíváncsi vagyok, ki lesz az a szerencsétlen srác, akit beosztanak mellém.
Perceken belül meg is tudtam, amint felcipeltem a táskáimat az emeletre, és elértem a 101-es szobához. Mázli, hogy a szobaszám nem változott. Amint benyitottam, már ott várt az új diák. Az egyik ágyon ült, és épp a saját ruháit pakolta. Természetesen, mivel az ajtót, majdhogynem kirúgtam a helyéről, úgy léptem be, azonnal felfigyelt rám, és tekintetét rám szegezte.
Fekete haját egy fehér baseball sapka fedte. Iskolai egyenruha helyett egy fekete csőnadrágot, egy laza fehér pólót, és egy farmerkabátot viselt. Teljes utcai szerelés. Húzott szemeivel figyelt engem. Végül beléptem a szobába, és bőröndömet magam mellé állítva, sporttáskámat levéve a vállamról, nyújtóztam egyet, majd lábammal lazán belöktem az ajtót, hogy az bezáródjon.

- Te lennél az idei szobatársam? – hangom talán túlságosan is komornak hangzott, mivel válasz képen csak bólintott egyet. Ennyire félelmetes lennék? – Kim Taehyung vagyok.
- Park Jimin. –kelt fel ekkor az ágyáról, majd elém lépett. Ahogy elnéztem, kisebb volt nálam. Valamiért ez egy apró mosolyt csalt az arcomra, de ő folytatta. – Idén kerültem be az iskolába.
- Akkor elsőéves vagy?
- Nem, dehogy! –zavarodottan megvakarta a tarkóját- Másodikos, csupán az első évemet máshol töltöttem.
- Áh, vagy úgy. Fogadok te is amolyan kiválasztott vagy, abból a programból, amit tavaly hirdettek.
- Ami azt illeti igen.
- És, melyik karra vettek fel? –érdeklődtem.
- Ének, - már kezdtem megörülni, hogy csapattársra találtam, ám ekkor kimondta azt a szót, ami miatt elhűlt a tekintetem. – és tánc.- Tánc?  
- Igen.
- Várj, te két karra jársz egyszerre? Lehet egyáltalán ilyet? – meglepett, nem tagadom.
- Igazgatói engedéllyel tudom így csinálni. Mivel mindkét karra én értem el a legmagasabb ponthatárt, ezért felvettek így. – halvány mosoly ült ki arcára, biztosan büszke volt a teljesítményére.
Remek. Egy szupersztárt kaptam szobatársnak. Miért nem őt kérték meg, hogy versenyezzen? Bár, ha bele gondolok, maga ellen semmi értelme nem lenne rivalizálni. Ah, túl sok a probléma, még mindig.
A fiú válaszára, csupán egy bólintással feleltem, majd a megmaradt, üres ágyra pillantottam.
- Mázli, tavaly is ott aludtam. –indultam meg a még be vetetlen heverő felé. – Na és, mond.. ő.. –néztem ismételten a fekete hajúra, mivel nem memorizáltam a nevét.
- Jimin.
- Igen, Jimin. –leültem a díványra. – nyugtass meg, hogy nem vagy stréber. Az, hogy jó vagy csak a gyakorlás miatt van, ugye?
- Persze! Utálok tanulni, de a gyakorlás az életem.
- Remek, akkor mit szólnál, ha ma este elmennénk szórakozni?
- Tessék? –arcán tisztán láttam a meglepettséget. Fogadni mernék, hogy nem gondolta volna, hogy az első iskolai napon már buliba hívják.
- Szórakozni, buli, tánc. Ilyesmi. Szoktál, ugye?
- Szoktam, persze. –ekkor elgondolkozott majd végül egy széles vigyorral nézett rám. – Hívhatom az egyik barátomat? Ma van a születésnapja, így remek alkalom lenne megünnepelni.
- Persze. –bólintottam rá az ötletére. Végül is, minél többen vagyunk, annál jobb.  Szólj neki, hogy este 7kor jöjjön a koli szobánkba, összeszedjük magunkat, és mehetünk is. Addig meg legalább mind a ketten kipakolhatjuk a dolgainkat.
- Remek!

Jimin mosolygós arccal vágódott le a saját ágyára, majd kezébe véve telefonját, már gondolom üzent is az illetőnek a ma estéről. Ez az egyetlen nap, amikor nincs ellenőrzés a kollégiumban, így mindenki azt tehet, amit szeretne este. Természetesen bizonyos keretek között, de úgy gondolom, hogy egy kiadós tánc, és szórakozás, pár üveg pia mellett még megállja a helyét.