Not today-Prológus

Not today

Prológus – Jimin pov.

Dankook University, röviden DKU. Ez az a hely, ahova rengetek fiatal és tehetséges koreai szeretne bekerülni. Szeretnék hencegni vele, hogy én már itt tanulok. Biztosan sokan irigykednének, csodálnának, kérdezősködnének. Ha feltennék a kérdést, hogy tényleg olyan jó az iskola mint a hírneve, azt kellene mondanom, hogy igen. De akkor hazudnék. A hazugságot meg mindennél jobban gyűlölöm. Ezért inkább csak annyit mondok, hogy egyetemre járok. Ha megkérdezik, hogy melyikre, kikerülöm a témát. Felmerült bennetek a kérdés, hogy miért nem jó az egyetem? A válaszom az, hogy az oktatás, a tanárok, a technika és a tudás, amit megszerzel itt az tökéletes. Egy dolog azonban mindent tönkre tesz... Park Jimin a nevem. Huszonegy éves egyetemista vagyok és két tűz között vagyok. Vagy inkább úgy jellemezném, hogy a két legjobb barátom a tűz és a víz.

Az egyetemen több kar is van. Mindenki békésen megvan egymás mellett, kivéve az ének és a tánc kart. Örök rivalizálás megy közöttük. A két osztály legjobbjai mindig versengenek egymással. Az osztályok megszavazzák a legtehetségesebb embert és ők kénytelenek képviselni mindenkit, különben pokollá változik az életük. Nos, én vagyok itt a legnagyobb különc az iskolában, ugyanis igazgatói engedéllyel mind a két karra járok. Nehezen megoldható és nagyon fárasztó, de mindent megteszek azért, hogy egyszer az egyik legelismertebb előadó lehessek világszerte. Mind a két karon van egy-egy jó barátom. A táncról Jeon Jungkook, az énekről Kim Taehyung. Mind a ketten nagyon tehetséges és karizmatikus emberek. Ezáltal ők váltak az osztályuk legjobbjaivá, akik mindig rivalizálnak egymással...

– Hé! Vigyázz, hová nyúlkálsz V! Kook elveri a segged!
– Fogd be a szád, nincs hozzá közöd!
Megint elkezdődött. Minden ebédszünetben - mikor egy órát kaptunk tizenöt perc helyett - ez történt. Felemeltem a fejemet a padról. Épp az ének kar óráin vettem részt. Az osztályterem teljesen üres volt. Kelletlenül feltápászkodtam a székemből és az ajtóhoz csoszogtam. Igyekeztem kitörölni az álmot a szememből. Előttem egy seregnyi fiatal állt egy kört alkotva. Tudtam, mi folyik annak a bizonyos körnek a közepén.
– Felébredtél, Jimin?- egy vidám hang szólalt meg mögöttem. Felismertem anélkül, hogy hátra néztem volna. Kim Nam Joon sorolt be mellém.
– Ja.- motyogtam az orrom alatt. A fiú a vállamra tette a kezét és rám mosolygott.
– Nem nézzük meg, mi folyik ott?

Biccentettem egyet, de tudtam, hogy mi történik. Legalábbis azt hittem. Nam Joon vezetésével előre törtünk a tömegben. Mikor a legelső sorhoz értünk, ugyanolyan tátott szájjal néztünk, mint a többi hallgató. A jelenet akkor annyira az agyamba vésődött, hogy a mai napig sem tudom kitörölni. Kookie háttal a falnak tapadva, hatalmas szemekkel nézett az előtte álló Tae Hyungra. A vékonyabbik fiú kezeivel közre fogta a táncos lábú Kookiet. Nem ez volt a döbbenetet kiváltó dolog, hanem Tae szája, ahogy épp a kar legfiatalabb tagját csókolta...
Talán túl előre ugrottam a sztoriban. Talán kezdjük az elején, mikor még nem voltak ilyen... közvetlen viszonyban egymással. Azzal a bizonyos évnyitóval.