Not today-9

Not today

9 - Taehyung pov.

A fejemet fogva borultam a padra. Lüktetett. Fájt. Azt hiszem, ismételten meg kell ígérjem magamnak, hogy nem iszok sokat. Legalább is ennyit semmiképp. Bár, nem tudom, hogy ez hányadik ígéret lenne saját magam felé.

- Hosszú volt az éjszaka? –ült le mellém Yoongi egy dobozos kakaóval a kezébe.

Ahogy szívószállal szürcsölte az italt a fejem csak még jobban zsongott. Ingerülten néztem fel rá.

- Zajos vagy.

- Te meg másnapos. –mondta ki a nyilvánvalót.

Az iskola első napján szerencsémre még nagyon sok diák késve kelt fel, így az osztályteremben rajtunk kívül csak pár tanuló foglalta el magát. Még jó, ők is zajosak lennének.

- Mennyit ittál? –kérdezte, de választ meg sem várva folytatta- Nem is, ami fontosabb, hány órát aludtál?

- Kettőt, talán.

Egy szép, lágy füttyölést ejtett meg, mire összeszorítottam a szemem, és ismételten a padra feküdtem.

Nem aludtam valami jól az este. Nyuszi szép monológja után valamiért megkövültem. Tisztában voltam vele, hogy nem kedvel, sőt! Tudtam, hogy egyenesen utálja a képem, de azok a szavak mégis fájtak. „Egy utolsó kis senki vagy a szememben, és az is maradsz!”

- Aigh… - mordultam fel az emlékkép miatt, és csak jobban beletúrtam a hajamba, ami már így is elég kócos volt.

Tegnap amint Jiminék leléptek, végül visszamentem a szórakozóhelyre. Végtére is, ott volt minden cuccom, plusz bulizni indultam el az eredeti terv szerint. Nem akartam, hogy egy ilyen szituáció megölje a jókedvem. A bárpulthoz érve kértem ki egymás után az italokat, és húztam le őket. Nem kellett sok idő, hogy részeg legyek. Sör, vodka, whisky. Minden, ami csak volt a pultba kikértem.

Fogalmam nincs, hogy hány óra lehetett, mire elvonszoltam magam a helyről, és belógtam a kollégiumba. Az az egy a biztos, hogy amint a szobámba értem, nem volt ott az új szobatársam. A szoba sötét volt, de mivel az elmúlt egy évet itt töltöttem, már rutinosan mozogtam a korom sötét térben. Mindig is jól jött ez az éjjel látó szem „képességem”, mivel a tavalyi év során többször is kilógtam volt szobatársammal. Kiszámoltuk, hogy hány lépés kell az ajtótól az ágyunkig. Gyerekes dolog, de praktikus. Voltak pillanatok, amikor a számolás miatt bírtunk csak talpon maradni. Most is jól jött volna, viszont nem számítottam arra, hogy Jimin egyik táskája a pontosan kiszámolt lépéseim útjába fog állni. Így, körülbelül a harmadik lépésemnél találkoztam az útonállóval, majd nagy csattanással értem földet. Megbotlottam a táskában. Reggelre pedig egy szép kék folt jelent meg a térdeimen, illetve a bal csuklómon. Le se tagadhatnám magam.

Sajog is rendesen. Emlékezve a nagy esésre felemelem ismételten a fejem, és a csuklómra pillantok. Lehúzom róla a pulóverem ujját, hogy jobban szemügyre vegyem. Még mindig foltos.

- Mit csináltál? – hallottam Namjoon hangját, és mire észhez kaptam volna, már előttem is termett.

A padom túloldaláról nyúlt a karomért, majd felemelve szemügyre vette.

- Másnapos. Szerintem eleshetett. –Yoongi a szokásos nyugodt, unott hangján szólalt meg, majd ismételten ajkai közé fogta a fehér szívószálat.

- Elég csúnya. Kék a csuklód.

- Volt már rosszabb is. –húztam vissza kezemet, majd letettem az ölembe.

- Szerencse, hogy a hangoddal fogsz versengeni. - az idősebbik elmosolyodva támaszkodott meg az mögötte lévő padon, és úgy figyelt engem. Meglehetősen érdekes arckifejezést vághattam, mivel mosolya szélesebbé vált. – Miért fintorogsz?

- Másnapos vagyok. – kezdtem bele fáradt hangon a mondatomba - Keveset aludtam, és még a testem is fáj. Komolyan rákényszerítesz, hogy holmi gyermekies csatába vegyek részt, az iskola két karja között? Ez nevetséges.

- Lehet, hogy számodra annak tűnik, de..

- Igen. Tényleg annak tűnik. –szólalt meg Yoongi mellettem két korty között.

- Látod!? Még Suga-shii is egyetért velem! –emeltem fel kezem, hogy rámutassak az említettre. Hogy miért is hívjuk Sugának? Egyszer, az egyik ex barátnője sokszor hívta édesemnek, így lett angolul Sugar. Viszont, az utolsó betűt elhagytuk a kedvéért miután szétmentek a lánnyal. Azóta is megmaradt ez a beceneve.

- Én sem vagyok nagyon oda, viszont jó mókák szoktak lenni. Legalább csapatépítő jellege van. –folytatta Namjoon.

Nagyot sóhajtva túrtam bele ismét a hajamba, és körbenéztem az osztályteremben. Egyre több diák szivárgott be az ajtón. Namjoon előre hajolva támaszkodott meg az padomba és úgy fürkészett engem.

- Mi van? –nem néztem rá, de éreztem, hogy engem bámul.

- Valami más rajtad ma.

- Más?

- Igen. Az arckifejezésed. Az ajtót bámulod.

- Nem nézhetem az ajtót? –ekkor már ráemeltem tekintetem.

Nem válaszolt. Csak egy hümmögéssel elhajolt tőlem, és zsebre vágta a kezeit. Ilyenkor elraktározza magában az információt, hogy később haszna legyen belőle. A közöttünk lévő már lassan kínos csendet végül Jin törte meg, aki egy lappal a kezében sétált oda hozzánk.

- Megjött az első kihívás az énekesektől.

- Oh. – Nam elvette a papírt, majd kinyitva azt felolvasta. – „ Futópálya, erőlét. Három teszt. Ebédidőben.”

Szavak volta felsorakoztatva egymás után a fehér lapon. Olyan tollal írták, ami átütött rajta így én is mindent láttam, csupán tükrözve. 

- Akkor ebédszünetben kezdődik az első kör? – kérdezett vissza Suga, mire az előttünk álló srácok csak bólintottak.

Én a fejemet fogtam. Miért kell ilyesminek történnie? Miért engem ver a sors?

- Ebédszünetig még van két órád. Addig kijózanodsz! – tette vállamra a kezét Namjoon.

Ha tudtam volna, hogy ma szerepelnem kell, nem reggel hétkor feküdtem volna el aludni. Aish! Utálom ezt! A kis bandát, akik körülöttem gyűltek össze a csengő hangja zavarta szét. Mindenki leült a saját helyére, majd elkezdődött az óra, amit én szerencsésen végigaludtam.

Sajgó testtel, és fájó fejjel vonszoltam magam Jin után, aki a jobb karomnál fogva húzott az iskola sportpályái felé.  Az a két óra nem volt elég ahhoz, hogy jobban legyek, sőt még rosszabbul hatott rám. Szemeim alatt karikák ültek, és Suga elmondása szerint még sápadt is voltam. Tény, hogy nem éreztem jól magam. El akartam menni, lefeküdni, de a harmadéves kettős nem engedte, mivel ez az első kihívás. Ha most elutasítjuk, akkor egy elég mély foltot hagyunk az énekkarban.

Mire a futópályához értünk, már egy kisebb banda várt minket. Táncosok. Mivel mindegyiken sportmelegítő volt nem volt nehéz kitalálni. Amint odaértünk, mint Jézus előtt a tenger, úgy engedtek be minket a kör közepére. Ott várt az énekkar harmadévese, mellette pedig az én riválisom, Jungkook, és szobatársam Jimin.

Jin elengedte a karomat, majd Namjoon oldalán eléjük sétáltunk.

- Hát megérkeztetek. – szólalt meg az énekesek vezére, Rion, majd kezet fogott Namjoonnal. Akármennyire is riválisoknak kellene lenniük, jó barátok, és ezt az egész suli tudja. Ennek ellenére a karok közti verseny miatt megadják a módját, hogy a két banda vezérét játsszák.

- Igen. – Nam hátba veregetett gyengéden, majd előre tolt, egyenesen Kook elé.

Akkor néztem meg csak magamnak a srácot. Sportcipő volt rajta, egy szürke melegítőnadrág, és egy laza póló, amin egy pulcsit viselt. Az orra valószínűleg jobban volt már, mivel nem láttam rajta semmi olyat, ami a tegnap esti incidensre emlékeztetett volna. Mellette Jimin állt, aki megszeppenve nézett rám. Szerintem csak most esett le neki, hogy milyen kapcsolatba vagyunk mi Jungkookkal.

- Akkor, ha mindenki itt van, kezdhetnénk is. –szólalt meg az énekesek vezére, majd miután megköszörülte a torkát folytatta. – erőlét.

Oldalra fordítva a tekintetem néztem a többi diák ruháját. Minden tánckaros melegítőben volt, a feladatnak megfelelő szettbe. Míg az énekkarosok az iskolai egyenruhában voltak, velem együtt.

Erőlét. Ez mit is jelentene? Kosarazni fogunk? Focizni? Futni? Fekvőtámasz, vagy mi a fene? Ahogy visszaemeltem a tekintetem a riválisomra, akkor láttam, hogy halvány, de elszánt mosoly húzódik arcán.

- El ne hidd, hogy nyerni fogsz ellenem. –tátogta, bár én szinte hallottam, ahogy kimondja a szavakat.