Who Am I? 9.fejezet

9.fejezet

Mivel még csak délelőtt tizenegy óra volt, így rengeteg idő állt rendelkezésemre, hogy elintézzek mindent ahhoz, hogy a két fiúval tudjak menni Szöulba. A legnehezebb rész az volt a tervnek, hogy a nevelőszüleimet meggyőzzem az utazásról.
Délben MinHa bejött értem a kórházba, és meglepetésemre elég összeszedettem viselkedett a két idol jelenlétében. Esküdni mertem volna, hogy ugyan úgy jelenetet fog rendezni, akár csak az álmomban.

- Add meg a telefonszámod! – nyújtotta felém Jimin a mobilját, amit habozva, de elvettem. – Így fel tudlak hívni, hogy hol találkozzunk, mielőtt indulnánk. Plusz, ha kérdésed van, akkor nyugodtan írj üzenetet.
Jogos indok. Beírtam a számomat a fiú készülékébe, majd visszanyújtottam neki. Ő pár kattintással beírta a nevemet, illetve felhívott. Azonnal a telefonom után nyúltam, majd felnéztem rá, miután kinyomta a hívást. 
- Igazából találkozhatnánk a teázó előtt is, azt mind a ketten ismerjük. – ajánlottam fel a találka helyszínét, mire bátyám csak bólintott egyetértően.
- Akkor legyen az. – mosolygott rám. – Mi Taehyunggal elintézünk pár dolgot, hogy velünk jössz. Jó, ha legalább a srácok tudnak az érkezésedről. Délután négykor találkozunk, elég annyi idő?
- Persze.
Percek múltán már a kórház információs pultjánál próbáltam rávenni az ottani nővért, hogy ő, vagy a kezelőorvosom írjon ki az iskolából egy hétre. 
- Milyen indokból írnánk igazolást?
- Nem érzem jól magam. Sosem fordult még elő velem, hogy rohamom legyen, vagy elájuljak, így kicsit félek, hogy újra megtörténik.
Látszólag az előttem álló barna haját kontyban viselő nővér nem igazán akarta beadni a derekát. Összefonta maga előtt a kezeit.
- Már elmúlt a veszély. Csak annyit kell tenned, hogy nem eszel mogyorót tartalmazó ételeket, és mindig magadnál tartod a gyógyszert, hogy ha netán mégis ennél mogyorószármazékokat. 
- Igen, ezt elmondta az orvos is. Viszont a biztonság kedvéért szeretnék otthon maradni.
Nem tágítottam. Muszáj volt ezt elintéznem, hogy eljussak Szöulba. A nővér már a saját orrnyergét masszírozta ujjaival. Karikás szemei voltak, így arra következtettem, hogy elég hosszú és fárasztó műszakja lehetett, és még ki tudja, hogy hány óra múlva van, még míg befejezi a munkáját.
- Feltételezem semmi kedve velem vitatkozni, így mi lenne, ha szerezne nekem egy igazolást, és már le is lépnék? – tettem fel az ajánlatom, mire a nő elég alaposan mérve végig végül felsóhajtott. Előhalászott a pult alól egy lapot, firkált rá valamit, majd lepecsételte és felém nyújtotta.
- Ne is lássalak! – morgott rám. – Szerencséd, hogy édesapád már kifizette a kórházi számládat, szóval menj!
- Köszönöm! – vettem el tőle az igazolást.
Fél siker. – gondoltam, majd MinHához léptem, aki az egyik padon foglalt helyet, rám várva, míg én intézkedem.
- Menjünk! – szóltam a szöszire, aki azonnal mozdult is a szavaimra.

Már a hazafele vezető úton lépkedtünk, mikor elmosolyodva néztem barátnőmre. Hirtelen fakadtam ki, így vigyorom majdhogynem fülemig ért.
- El tudod ezt hinni?  Már csak anyuéknak kell elengedniük, és mehetek Szöulba!
- Menő! – válaszolta ő is rám villantva fehér fogsorát. – Irigyellek ám!
Izgatottságomban elnevettem magam, és egy helyben kezdtem pattogni, ám barátnőm oldalba vágott, így azonnal leálltam, és nagyokat pislogva meredtem rá.
- Hé! 
- El ne felejts aláírást szerezni tőle!
- Tessék? – ekkor megszeppenve néztem rá. Hirtelen nem állt össze a kép, hogy miről is beszél.
- J-Hope! Tőle! – ütött meg még egyszer, ám most a karomat találta el.
Azonnal megfogtam az érintett kezem, és egy kicsit elhúzódtam tőle, de ekkorra már visszatért a mosoly az arcomra.
- Jól van! – kuncogtam picit – Felfogtam! Kérni fogok, oké?
- Oké! – mosolyodott el még jobban, majd, mint aki jól végezte dolgát ugrándozva ment tovább, engem hátrahagyva. 

Nagy kerek kölyökkutya szemekkel néztem nevelőszüleimre. Az otthonunk nappalijának kellős közepén álltam, míg ők a kanapén ültek, és engem figyeltek. Anyám meglepett volt, ám apám arcán az a válasz látszódott, amit nem akartam elfogadni. 
- Szóval – kezdett bele apám – azt mondod, hogy ha elengedünk, lemondasz a nyári külföldi utazásról, amit már egy éve tervezel?
- Igen!
- Kihagynád az iskolát.
Apu azonnal megfogta a számára lényeges dolgot. Tudtam, hogy őt lesz nehezebb megtörni. Már mindent felajánlottam, amit csak tudtam; mosogatás, takarítás, vasalás. Még a kertet is képes voltam volna nekiállni egyedül összepakolni, de ez sem hatotta meg őket. 
- Igen, ez igaz, de…
- De?
- De, ha most megengeditek, ígérem, többet nem hagyom ki! Úgy is csak egy hét van vissza a tavaszi szünetig. Mindenből jól állok, nincs mit javítanom. 
Szüleim összenéztek tanakodva. Éreztem, hogy veszíteni fogok ellenük. Muszáj voltam bedobni az ütőkártyámat. 
- Szeretném megismerni a bátyámat!
Apám egy pillanat erejéig lehunyta a szemeit, és lassan engedte ki az oxigént a tüdejéből. 
- Mikor indulna vissza a fiú?
- Ma este.
- Pontosabban hánykor?
- Négykor kellene találkoznom vele, hogy felvegyen.
Anyu ekkor a nagy faliórára pillantott, ami a nappali egyik falán lógott. 
- Még van három óra addig.
- Elég idő az összepakolni? 
Azonnal megértettem édesapám szavait. Egy pillanat alatt köztük termettem, és magamhoz vonva őket szoros ölelést adtam nekik. 
- Annyira köszönöm! Ti vagytok a legjobbak!
Apu gyengéden próbált eltolni magától, míg anyám mosolyogva simított végig a hátamon.
- Siess, össze kell pakolnod! –szólalt meg ismét apám, ám hangjából hallottam, hogy mosolyog.
- Megyek is! – keltem fel tőlük, majd a szobám felé vettem az irányt. 

Ahogy beértem a kis barlangomba, elővettem az utazótáskámat, amibe sok ruha bele fért. Jimin nem mondta, hogy hány napra mehetek, viszont mivel Taehyung egy hetes kiírást javasolt viszek inkább egy hétre elegendő cuccot. Inkább maradjon nálam több, amit nem használok, mint hogy kevés legyen az, amit viszek.
Egy óra tökéletesen elég volt ahhoz, hogy minden dolgomat a táskámba pakoljak. Tisztálkodási szerek, némi smink és ruha. Mi más kellene még? A laptopom elé ültem, majd elkezdtem böngészni a netet. Kíváncsi voltam, hogy van-e valami hír arról, hogy Jimin és Taehyung Busanban van jelenleg, de akármennyi oldalt is néztem át, sehol sem találtam erre utaló cikkeket. Jól el tudták rejteni azt, hogy ide utaztak. Megnyugtató ez, hiszen akkor nem nagyon lesz nyoma annak sem, hogy én hozzájuk utazok. 
Kíváncsi vagyok, milyen is az a hely ahol laknak. Nagyjából van elképzelésem róla, de csak nem olyan nyomasztó az a lakrész, mint a kollégiumok. Eddig csak olyan kolit láttam, ahol emeletes ágyak vannak, és elég kis szobák. Közös zuhanyzó, és étkező. A fiúk biztos kaptak valami jól kinéző lakást, ahol felosztva egymás között a szobákat ott élnek.
Annyira belemerültem a netezésbe, hogy teljesen elrepült az idő. Észre sem vettem, hogy már csak fél órám van összeszedni magam, és a teázó elé érni. Azonnal kikapcsoltam a számítógépemet, majd azt is a táskába tettem. Felvettem magamra egy farmert, egy laza, szinte már bő pólót, és az egyik kedvenc pulóveremet. Annyira kedvencem volt ez a piros színű ruhadarab, hogy ha tehettem minden hideg napon ezt hordtam idehaza. Szerettem, mivel nagy volt, így könnyen el tudtam bújni benne, ha úgy tartotta kedvem. MinHa szentül meg volt győződve, hogy ez egy férfi pulóver. Felkaptam magamra egy fekete sportcipőt, majd egy tavaszias kabátot. 
- Elmentem! 
- Kicsim! –anyu azonnal az előszobába lépett, majd szorosan magához ölelt- Vigyázz magadra, és hívj fel minket, ha valami baj van!
- Nem lesz semmi baj anyu! –mosolyogva öleltem vissza. – Ígérem!
Elváltam édesanyámtól, majd apura néztem, aki a konyha ajtófélfájának dőlve intett a kezével.  

Utáltam magam, ami miatt nem a gurulós bőröndömet hoztam el, a sporttáska helyett. Nem is tudom mi volt az az indok, ami miatt emellett a táska mellett döntöttem. Az biztos, hogy nem gondoltam át normálisan, mekkora súlyt kell cipelnem át a városon. Nagy küzdelmek közepette érkeztem meg a The Min teázó elé. Nem láttam még Jimint, és Taehyungot sem, így megálltam az üzlet előtt, és a nehéz táskámat magam elé ejtettem. Nagyot sóhajtva fújtam ki a levegőt tüdőmből, majd lehunyva szemem próbáltam visszaállítani légzésem a normális állapotába. 
Vagy már 10 perce álldogáltam egy helyben. Eközben elővettem a fülhallgatómat, hogy legalább zenét hallgatva teljen el a várakozás. Lábammal akaratlanul is az ütemet doboltam, szememet lehunytam és úgy dúdoltam magamban az ’I need U’ szövegét. A dalok sorra követték egymást, és ezt csak akkor vettem észre, mikor a zene hirtelen megszakadt. Ekkor pattant csak ki a szemem, hogy felfigyeljek, megint ki vette ki a fülemből a mini hangszórókat.

- Mit hallgatsz? 
Megszeppenve néztem, hogy Taehyung alig fél méterre áll tőlem. Amint feltette a kérdést, már a választ keresve, fülébe dugta a fehér fülhallgatómat. 
- Oh, ezt a számot én is szeretem. –nézett szemeimbe mosolyogva.
- Persze, hogy szereted. –oldalra pillantottam, el róla. – Hiszen te énekelsz benne.
A fiún csak egy sapka volt, most szájmaszkot nem viselt. Ruháját reggel óta nem váltotta le. 
- Gyertek már!
A hang felé figyeltem. Csak akkor vettem észre, hogy az üzlet előtt egy fekete kocsi áll, annak oldalán pedig bátyám figyel minket a nyitott ajtóból. 
- Jól van! – szólt vissza neki, az előttem álló srác, majd lehajolva felvette a táskámat.
- Mit csinálsz? 
- Segítek vinni. Nehéz egy kicsit, nem? Egy évre jössz hozzánk? –mosolyogva indult meg Jimin felé, én pedig lassú léptekkel követtem.
- Nem, de azt sem tudom, hogy meddig maradhatok. –magyaráztam. – szóval inkább többet pakoltam. 
Tae kinyitva a kocsi csomagtartóját betette a sporttáskámat, majd felém nézett, és nyújtotta a kezét. Értetlenül néztem.
- Táska?
- Tessék?
- A hátitáskádat, ne tegyük hátra?
- Áh, nem! Köszönöm. Ez jó, ha a közelemben van. –mosolyogva néztem rá, mire csak bólintott, és lecsukta a kocsi hátulját.
- Gyertek, induljunk!
Jimin végigmért, de nem szólva semmit beszállt a kormányhoz. Tae az egyik hátsó ülésen foglalt helyet, én pedig mellette. Jimin melletti ülés tele volt pakolva, így oda nem tudott volna ülni senki sem. 
Kellemes illat volt az autóba. Vaníllia. Szerettem ezt az illatot, így máris nyugodtabb voltam, mint azt gondoltam volna.
- Hogy vetted rá a szüleidet? – Nézett hátra Jimin. Én ültem mögötte. 
- Meggyőző tudok lenni, ha akarok. –mondtam büszkén.
- Áh, nem rossz. –végigmért – biztonsági öv!

Azonnal cselekedtem is, és magam elé húztam az övet. Taehyung is követte a példámat. A szürke hajú srác ekkor elégedett mosolyt vágva fordult előre, és elfordította a kulcsot a zárban. A motor felbőgött, majd el is indultunk. 
Elindultunk Szöulba. Két idollal az oldalamon.