7 főbűn -tizedik-

7 főbűn

-tizedik-

Nem várt szövetség

Már sötét van. Nem tudom, mióta vagyok itt, de órák óta csak egy helyben fekszem. Nem merek megmozdulni. Il Byul megijesztett azzal, amit mondott. Miért legyek láthatatlan? Ez most az én szobám, úgyhogy azt csinálok benne, amit akarok. Vagy nem? Aish! Tanácstalan vagyok! Nagy lendülettel ülök fel. Megborzolom a hajam és visszadőlök. Nagy levegőt veszek, majd megint felülök és körbe nézek. Mit tudnék itt csinálni? Kiszúrom a bárpultot. Utálom az alkoholt, de most jól esne. Odamegyek a pulthoz és körbe nézek. Méregdrága italok sorakoznak mindenhol. Kiválasztok egyet és kitöltöm az előttem álló pohárba. Egy ideje méregetem, de nem tudom magam rávenni, hogy megigyam. Mi van, ha a jövőben ez lesz a létem kulcsa? Az alkohol. Nem érdekel. Magam kevertem ebbe a helyzetbe, hát most szó szerint megiszom a levét. A számhoz emelem a poharat, de ekkor nagy zajjal kinyílik a bejárati ajtó. Leguggolok a pult mögé. Nem értem, miért bujkálok. Elvileg ez az én ideiglenes szobám. Mindenki tudja, hogy itt vagyok. Felállnék, de félúton megállok a két ismerős hang hallatán. Hatalmasat dobban a szívem. Yuri. Mit keres ő itt? Nem is akárkivel…

- Menj be! Siess, nehogy kiszúrjanak!
- Uram, kérem, ne csinálja. Nem szabad ide bejönnöm. Mi van, ha bent van valaki?
- Nincs bent senki. Mindenki az értekezleten van. Menj!
- Ne csukja be az ajtót! Dolgom van. Gi Bong hívatott.
- Gi Bong is az értekezleten van. Ráér utána.
- Uram!
- Hé! Megbeszéltük, hogy a nevemen szólítasz, Yuri. Végül is már lassan fél éve járunk. Ennyi kiváltság igazán kijár nekem.
- Hadd menjek!
- A nevem!
- Aish! Jung Kook. Ne legyél gyerekes és engedj vissza.
- Alig van időnk egymásra és ezt a kicsit is elveszed tőlünk? Yuri, kérlek. Csak pár percet adj.
- Jung Kook. Tisztában vagy vele, hogy engem megölnek, ha megszegem a szabályokat.
- Megvédelek. Amúgy is én leszek a következő családfő.
- De akkor meg a feleséged nem lehetek.
- Megoldjuk.
- Beszéltél apáddal? Mit szólt…tudod…hozzánk?
- Nem mondtam el neki.
- Miért nem? Jung Kook! Ő az egyetlen, aki megértené és nem mondaná el senkinek. Tudna nekünk segíteni. Már hónapok óta nyaggatlak, hogy mondd el. Még te voltál az, aki meggyőzött engem, hogy tudnia kell.
- Meggondoltam magam.
- Nem értelek. Mindegy is. Engedj ki légy szíves. Tényleg mennem kell. Majd este látjuk egymást.
- Mindig ezt mondod.
- Most tényleg így lesz.

Csukódik az ajtó. Ez most komoly? Nem hiszek a fülemnek. Jung Kook és Yuri? Ez kész vicc. Ebben a házban egy szolgáló még csak rá sem nézhet a család tagjaira. Ez a fiú tényleg ennyire nem tud megülni a seggén? Szegény Yuri! Beszélnem kell vele, hogy ezt hagyja abba. Meg fog halni, ha tovább folytatja. Léptek? Jung Kook nem ment ki Yurival együtt? Ez nem jó. Nem találhat rám. De itt hova meneküljek? Nem tudok semerre sem menni. Végem van. Miért pont most kellett ide küldenie Gi Bongnak? Ne gyere ide a pulthoz. Légyszi, légyszi, légyszi. Megállt. Abban a pillanatban, ahogy kinyitom a szemem, megpillantom a fényesre pucolt fekete cipőpárt magam mellett. Újra behunyom a szemem és a pultnak döntöm a fejem. Itt a vége. Meghalok.
- Te mit keresel itt?
Jung Kook éles hangjából sugárzik a visszafojtott düh. Félek tőle. Nem szeretem őt. Kimondottan utálom. Újra kinyitom a szemem és ránézek. A hangjával ellentétben a szeme rémültséget tükröz. Fél, hogy leleplezem? Nem vagyok ilyen gusztustalan, hogy mások magánéletét használjam fel zsaroláshoz. Nem tudok megszólalni. Szokás szerint. Miért nem jön ilyenkor valaki? Il Byul vagy bárki. A fiú megragadja a karom és felrángat a földről. A hátam nekiütközik a falnak. Érzem Jung Kook leheletét, olyan közel van. Marka erősen szorul a nyakamra. Egyre nagyobb szükségem lenne a levegőre, de nem tudok lélegezni. Próbálom lefejteni magamról hosszú ujjait, de reménytelen. Nagyon erős.
- Neked nincs itt keresnivalód! Hogy mersz ide bejönni?
Nem tudok megszólalni, csak tátogok.
- Kérdeztem valamit!
Nem tudom, mi tévő legyek. A kezére mutatok a torkomon, mire enyhül a szorítás. Mélyen szívom be az oxigénnel dús levegőt a tüdőmbe és vadul köhögni kezdek. Igyekszem minél hamarabb megszólalni, de csak halkan és rekedten tudom kivitelezni.
- Száműztek.
- Száműztek? Ide? Ki?
- Gi Bong.
Jung Kook szeméből eltűnik a düh és értetlenség ül ki az arcára. Azt hittem, mindenki tud róla, hogy itt vagyok. Jung Kook suttogva beszél.
- Hát ezért van rendkívüli értekezlet. Csodás.
Akkorát üt a pultra, hogy a rajta lévő pohár is megemelkedik. Csodálkozom, hogy nem tört ketté a bútor…

- Hyo Lin. Elnézem, hogy kémkedtél utánam.
Kémkedni? A „kiket kell minél messzebb elkerülni” listám élén van, és még én kémkedek? Örülök, ha nem kell látnom! Legalább nem halok meg egyelőre. Ez jó hír.
- Mit kérsz cserébe a hallgatásodért?
Mit kérek cserébe? Eszembe se jutna erről beszélni bárkinek is. Abban a pillanatban halott lennék.
- Semmit nem kérek.
Eddig csak Jung Kook hátát láttam, de most szembe fordul velem és haragosan néz. Nem mondtam semmi rosszat! Miért kell mindig így néznie rám? Közelebb jön egy lépést, mire én hátrálnék, de visszatart a fal.
- Nem hiszek neked. Biztos van valami, amire úgy őszintén, a lelked mélyén vágysz. Én azt mind megadhatom neked. Gondolkodj egy kicsit. De gyorsan. Nem akarok sok időt pazarolni rád.
Nagyot nyelek. Amire a legjobban vágyom? Haza menni. Ezt azonban nem tudja megadni nekem. Van még egy dolog, ami fontos számomra…
- Az életem.
- Tessék?
- Életben akarok maradni.
Jung Kook nagyot kacag rajtam és neki dől a pultnak.
- Azt már Gi Bong elrendezte. Valami más?
Gi Bong? Akkor nincs veszélyben az életem? Megkönnyebbülés. Viszont nem jut eszembe semmi, amit kérhetnék Jung Kooktól. Ha az életem nincs veszélyben, akkor semmi sem kell, csak hagyjanak békén.
- Jól van, Hyo Lin. Ha te nem mondasz semmit, majd én döntök. Mivel még szűz vagy, gondolom nem voltál fiúval.

Hatalmasat dobban a szívem. Ugye nem? Nem akarom, hogy megerőszakoljanak! Közeledik! Nem szeretném! Ő az utolsó ember, akitől bármi ilyesmit szeretnék kapni. Óvatosan, oldalazva menekülni próbálok, de elkap, és megint neki taszít a falnak. Közelebb van, mint az előbb. Egy centi sincs az orrunk hegye közt. Félek tőle. Zihálni kezdek, miközben a szemébe nézek. Nem emberi szempár az övé.
- Megkapod tőlem életed első csókját.
Elvenné az első csókom? Nem! Nem engedhetem meg neki! Ez nem jutalom, hanem büntetés! Valaki jöjjön! Nem jön senki. Magamtól kell megvédenem az egyik kincsem. Hirtelen elfordítom a fejem, mire Jung Kook ajkai az arcomat érik. Erősen szorítom a szemem. Rosszul vagyok a közelségétől. A fiú elhúzódik és értetlenül néz.
- Most mi van? Miért akarsz kihagyni egy ilyen nagyszerű lehetőséget?
De nagyképű!
- Nem akarom, hogy elvedd az első csókom.
- Elvenni? Én adnám oda neked. Ezt megtiszteltetésnek kellene venned.
- Megtiszteltetésnek? Nekem nem az. Büntetés lenne számomra, ha ilyet tennél velem.
Jung Kook ledöbben, és még jobban elhúzódik. Mondott egyáltalán bárki ilyet neki? Pár másodperc kihagyás után újra észhez tér és éles hangon kérdez.
- Miért lenne büntetés? Sokan az én érintésemre vágynak.
- Nem tartozom közéjük.
- Miért nem?
- Nem tetszel. És nem is kedvellek, sőt...
Hirtelen a szám elé teszem a kezem. Túl sokat mondtam. Attól tartok, hogy rám vetődik és megfolyt. A gondolattól sajogni kezd a nyakam ott, ahol az előbb szorított. Jung Kook megint ledöbben, majd elmosolyodik. Elmosolyodik? Nagyokat pislogok, de a kép nem változik. Az csakugyan egy mosoly.
- Emlékeztetsz Yurira.
Yurira? Miért is? Ő is utálta Jung Kookot? Ne hasonlítson össze azzal a lánnyal, akivel éppen járnak. Nem akarok én is erre a szörnyű sorsra jutni. Szegény Yuri… beszélni se fogok tudni vele egy ideig. Szomorú lettem a gondolattól.
- Elérted, Hyo Lin, hogy tartozzak neked egyel. Ha bármi van, szólj. De ne felejtsd el, hogy egyszer teszek meg érted bármit, többször nem.

Hátat fordít és kimegy az ajtón. Megúsztam. Lecsúszom a fal mentén a földre és nagyot sóhajtok. Jung Kook nem is tűnik ijesztőnek, ha a saját oldalamon tudhatom… legalább egyszer. Behunyom a szemem és visszaemlékezek az elmúlt pár percre. Beleborzongok attól, hogy hozzám ért és nem a jó értelemben. Gondolataim nem jutnak messzire. Azonnal elnyom az álom.