Értékes szerelem 17. rész

                             Értékes szerelem  

                                                                     XVII. fejezet

Reggel van. Tae és én a kanapén aludtunk el tegnap este. Most azonban az ágyamban vagyok. Nem emlékszem rá, hogy feljöttem volna. Elfordulok abba az irányba, ahol Tae hűlt helyét találom. Lassan kikelek az ágyból. Nem tudom, mi vezérel, de úgy érzem, ki kell néznem az ablakon. Úgy, mint régen. Elhúzom a függönyt. Amit látok, az teljesen ledöbbent. Tae a leégett, kihalt ház felé tart. Gyalog. Hatalmasat dobban a szívem. Mit csinál? Miért megy oda? Nem szabad, Tae! Mielőtt észbe kaptam volna, már rohanok le a lépcsőn, ki az ajtón és szaladok. Nem tudom, miért. A tegnapi ruhám van rajtam. Legalább nem pizsama. Tae messze jár már. Nem fogom utolérni. Nem akarom, hogy bemenjen oda! Nem merek belegondolni, milyen látvány fogad majd. Tae már eltűnt. Bement a házba. Félelmetes ez a hely. De nem érdekel. Tae után kell mennem. Nem hagyhatom egyedül ebben a helyzetben. Nagy lendülettel futok. Már nagyon kifáradtam. Kapkodom a levegőt. A bejárat előtt azonban megtorpanok. Vasból van a bejárati ajtó, a falak pedig kőből. Mind meg vannak feketedve. Az ajtó résnyire nyitva van. Tae nem csukta be maga után. Bekukkantok a résen. Sötétség, hideg és égett szag. Még mindig érezni a tragédia erejét ezen az épületen. Bátorságot veszek magamon és bemegyek. Ahogy belépek, hatalmas aula fogad, ami egykor még gyönyörű lehetett. Minden márványból van. Ezeket is megviselte az a tűz, ami megváltoztatta Tae életét. Lassan elindulok. Merre menjek? Velem szemben egy vaslépcső, ami két irányba ágazik el. Mellettem mind a két oldalt ajtók helyei sorakoznak. Biztosan fából voltak. Valamilyen megérzés azt sugallja, hogy induljak fel a lépcsőn. Már most utálok itt lenni. Ahogy lenézek a földre, a porban és hamuban lábnyomokat vélek fölfedezni. Tae! Elindulok a lábnyomok után. Felfelé vezetnek a lépcsőn. Aztán jobbra. A felső szint még ijesztőbb, mint az aula. Szűkösebb. A falak teljesen leégve a kövekig. Talán tapéta lehetett, vagy bársonnyal volt beborítva. Nem tudom. De az biztos, hogy leégett. Bútorok nincsenek sehol. Egyre frusztrálóbb és ijesztőbb itt lenni. Megkeresem Taet és elviszem innen. A lábnyomok egy szobához vezetnek. Itt szintén leégett az ajtó. Benézek a helységbe. Itt sokkal nagyobb kár keletkezett, mint máshol. Összerakom a képet. Innen indulhatott a tűz. Ami azt jelenti, hogy ez a dolgozószoba. Belépek a volt ajtón. A bal oldalamon megpillantom Taet. Nem sír, nincs letörve, nem őrjöng. Csak néz meredten maga elé. Belefeledkezett az emlékeibe. Nem tudom, hogy megzavarjam-e vagy sem. Úgy döntök, hogy inkább megvárom a volt folyósón. Mikor megfordulok, hogy kimenjek, meghallom a hangját.

-          Hogy kerültél ide?

A hang irányába nézek. Tae még mindig maga elé bambul. Félelmetes. Rossz előérzetem van. De Tae nem olyan hogy megőrüljön. Biztos csak… nem tudom. Félek.

-          Láttalak az ablakból. Gondolkodás nélkül jöttem utánad. Sajnálom. Visszamegyek.

-          Ne! Örülök hogy itt vagy. Maradnál, ha megkérlek?

Tae most egyenesen a szemembe néz. Nem őrült meg. Teljesen tiszta a tekintete. Kicsit paranoiás vagyok. Odamegyek Taehez. Tekintetét megint oda viszi, ahol eddig volt. Én is oda nézek. Nem értem, mit néz annyira. Akkor eddig nem is bambult.

-          Mit nézel ennyire?

-          Egy követ.

-          Azt látom.

Rám néz megint.

-          Nem érted.

-          Tényleg nem.

-          Én egy bizonyos követ keresek. Olyat, ami kicsiben különbözik a többitől. Valahol itt kell lennie.

-          Miért olyan fontos az a kő?

-          Anno, amikor apa behívta ide anyát, hogy beszéljen vele, én hallgatóztam. Hallottam, hogy valami örökségről beszélnek. Akkor nem tudtam, hogy az enyém. Emlegetett apa egy követ a falban. Megkérte anyut, hogy húzza ki. Anya meg el volt ájulva az ötlettől. És valami széf van mögötte. A kód az én születési dátumom. Ezt keresem.

-          Úgy gondolod, hogy itt van az örökséged?

-          Igen. Nem tudom, mi van a végrendeletben. De biztos vagyok benne, hogy a végén ide lyukadnék ki.

-          Értem. Ez elég bonyolult. Nem szerette véletlenül apukád a kémfilmeket?

Tae értelmetlenül néz rám. Egy ideig csak néz, majd elneveti magát.

-          De. Most hogy mondod, kimondottan szerette az ilyeneket.

Én is nevetek. Nézem a falat. Nem látok semmi különöset. Mind fekete. Rárakódott a korom. Rárakódott…

-          Tae! De buták vagyunk!

-          Miért is?

-          Azért nem vesszük észre a különbséget, mert mind ugyanolyan a koromtól. Ha leszedjük erről a falról, akkor jobban észre vehetjük.

-          Tényleg.

Tae leveszi a felsőjét. Tae leveszi? Úr isten nincs rajta póló. Te jó ég.

-          Te mit csinálsz?

-          Valamivel le kell szedni.

-          De a felsőddel? Miért nem keresünk valami rongyot vagy…

-          Chinae! Most komolyan. Egy olyan házban akarsz rongyot keresni, ahol még a tömör fa is elégett?

Uh. Tényleg. Igaza van. Nem gondolkodtam. Csak a kövek és a vas maradt meg. A tető nem tudom milyen anyagból lehet, de annak semmi baja nincsen. Lehet a mennyezeten lévő kőréteg elzárta a tűz útját. Így maradt ép. Tae elkezdi levakarni a koromréteget a kövekről. Kissé nehezen jön le… és mivel a kő is kapott a tűzből elég rendesen, van, ami le se jön. De már többet lehet látni belőlük. Mikor Tae befejezi, egyből kiszúrok egyet. Nem különbözik nagyon a többitől. A felülete ugyanolyan érdes, mint a többi. De kicsivel nagyobb, és olyan, mintha meg lenne formázva. Egyből odamegyek és elkezdem húzni. Nem mozdul. Miért nem? Rosszul választottam volna? Tae odajön és ő is megpróbálja.

-          Nem értem. Pedig annyira különbözik a többitől.

-          Annyira vészesen nem, Chinae. De tény, hogy gyanús. Miért nem tudom kihúzni?

-          Biztos vagy benne hogy jól emlékszel a dolgokra?

-          Ezt hogy érted?

-          Kicsi voltál, rég volt. Talán rosszul emlékszel.

-          Nem hiszem. Szinte biztos vagyok benne, hogy így kell.

-          Szinte…

-          Mit csináljunk?

Egy ideig így állunk egymás mellett. Tanácstalanul azon gondolkodva, hogy lehetne kiszabadítani onnan azt a követ. Egy ötlettől vezérelve elkezdem a mellette lévőket befelé nyomogatni, hátha megmozdul az egyik.

-          Mit csinálsz?

-          Nem tudom. Csak próbálkozom hátha. Apud szerette az ilyeneket akkor biztos nem annyi az egész, hogy kihúzod és ott a széf.

Ahogy ezt kimondtam, az egyik kő, amihez épp hozzáértem benyomódott. Csodálkozva nézek. A nagyobb, kissé szabályosabb kő kiemelkedett a többi közül. Tae azonnal fogja és kihúzza a helyéről. Ledobja a követ és benéz a lyukon.

-          Ott van!

Benyúl a résen. Van akkor lyuk, hogy befér a két keze. Ahogy húzza ki a kezét, benne van egy széf. Valószínűleg acél lehet. Semmi baja. Az egyetlen tárgy ebben a házban, ami fényes és ép. Leteszi a földre.

-          Ez ilyen kicsi? Ebbe nem fér bele sok minden.

-          Chinae. A gazdagok világa nem olyan, mint amiben mi most élünk. Ott elég egy darab cetli és milliomos vagy.

Ez elég kioktató volt. Most valahogy nem úgy viselkedik, ahogy eddig. Mintha a fejébe szállt volna, hogy ő gazdag családból való. Nem tetszik ez nekem. Beüti a számokat és a széf kinyílik. Tae kivesz belőle egy kisebb csomagot. Mikor kinyitja akkor látom, hogy képek vannak benne. Tae gyorsan becsukja és félreteszi. Láthatóan felkavarja ez a dolog. Majd kivesz belőle egy levelet és egy dobozt. Kinyitja a levelet végig olvassa. Könnyek szöknek a szemébe.

-          Tae. Minden rendben?

-          Persze. Csak kicsit meghatott, amit apám írt a levélben. Nem lényeges. A lényeg a hátulján van. Azt írja, hogy ebben a dobozban van az eljegyzési gyűrűnk a kijelölt lánnyal. Meg ír egy nevet. Alá pedig egy négy jegyű számot. Ami a bankban lévő széf száma. Amit csak akkor engednek nekem kinyitni, ha megmutatom a házassági szerződést. Ami azt jelenti, hogy soha nem nyílik ki az a széf. Bocs apa.

Tae összegyűri a levelet és ledobja a földre. Mindent otthagyva feláll és elindul visszafele.

-          Tae!

Gyorsan összeszedem a cuccokat és elindulok utána. Kicsit nehezen, de utolérem.

-          Tae mi ütött beléd?

-          Az, hogy ez az egész egy nagy baromság! Miért kell a szüleimnek még a haláluk után is irányítani az életem?

-          Biztos fontos nekik, hogy jó jövőd legyen.

-          Ha az én jövőmmel foglalkoznának, csak odaadnák az örökséget és kész. Nem pedig belekényszeríteni egy ilyen hülyeségbe. Ki vesz el manapság kényszerből akárkit?

-          Miért ilyen fontos neked az a pénz? Te mondtad, hogy össze tudjuk szedni magunk is amink van. Mi ez a hirtelen változás?

-          Mert félek, hogy nem fogok tudni rendes jövőt biztosítani neked, Chinae! Félek, hogy nem leszek rá képes. És te szenvedni fogsz mellettem.

-          De Tae! Ha mellettem vagy, nekem mindegy hogy milyen körülmények között lakunk.

-          Pont ez a probléma!

-          Nem értelek.

-          Nem fogok tudni úgy nyugodtan aludni, hogy tudom, hogy neked sokkal jobb jövőd lehetne ha nem vagy mellettem. Szeretném, ha soha nem bánnád meg, hogy Jimin helyett engem választottál.

-          Hogy jön ide a megbánás? És Jimin? Össze vissza zagyválsz mindent, Tae. Nem vagy tiszta. Pihenj le és majd utána beszélünk erről.

-          Nem. Semmi baj nincs az agyammal se meg semmivel. Csak annyira szeretlek, hogy belehalnék, ha nem tudnék neked megadni mindent! Erről van szó. Ilyen nagy baj?

-          Jaj, Tae!

Odamegyek hozzá és megölelem. Az egész teste remeg. Ideges. Nem akarom, hogy ideges legyen. Megcsókolom. Imádom a csókjának ízét. Annyira puha és érzéki ajkai vannak még ilyenkor is. Kezdem úgy érezni, hogy beindulok. Pedig ez nem a megfelelő időzítés. A hely, az idő és az érzelmi állapotok sem kedvezőek. Miért gondolok én ilyenekre, miközben őt csókolom? Tae hirtelen megragadja a derekam és szorosan magához húz. Úgy simulunk egymásra, mint két mágnes. Közben egyre szenvedélyesebben csókol. Akkor nem csak én vagyok az, aki beindult itt, ezen a lehetetlen helyen? Tae hirtelen leválik a számról és szenvedélyes, vágytól égő szemét az enyémre emeli. Érzem, hogy elpirultam. Nem is kicsit vagyok zavarban. Alig tudom állni a tekintetét.

-          Chinae. Menjük fel a szobádba. Azt hiszem nem tudom tovább visszafogni magam.