Who Am I? 5.fejezet

5. fejezet

Az a pár perc csend, ami eltelt mióta Mr. Park bezárta maga után az ajtót szinte óráknak tűnt. A teaház irodájának közepén álltam, és zavarodottan markolásztam a pólóm alját. Jimin azóta mellettem állt, amióta berángatott a szobába, de a kezemet már elengedte, viszont nem távolodott el tőlem. Meglehetősen zavaró volt, ahogy bámult azokkal a csillogó mogyoróbarna szemeivel, mint ha csak egy árva kiscica lennék akit be szeretne fogadni. A másik két srác értetlenül néztek egymásra, nem tudták hova tenni azt, hogy barátjuk miért van ennyire megbabonázva miattam. Nyelve egy nagyot végre belenéztem bátyám szemeibe.

- Direkt nézel ennyire…? –szólaltam meg végül megtörve a csendet.
Jimin ekkor szélesen elvigyorodott. Mindenki legnagyobb meglepetésére ekkor megragadta az egyik kezem, és azt meghúzva rántott magához, majd megölelt. Ha eddig nem voltam zavarban, akkor most már biztosan az lettem. Arcon hihetetlen gyorsasággal vörösödött el, és az a zord Sunny, akit eddig mutattam felé egy szempillantás alatt vált semmissé. 
- Akárhogy is nézlek, tényleg hasonlítasz anyára! –rikkantott fel, miközben egyre szorosabban zárt karjai közé.
- Megfojtasz… –siránkoztam, bár csak indokot kerestem, hogy minél előbb elengedjen. 
- Öhm, nem akarom megzavarni a pillanatot, de elárulnád, hogy mi a fene folyik itt? – Hobi hangja váltotta fel enyémet, aki a maknaeval együtt még mindig értetlen pillantásokat vetettem ránk.
Szerencsémre a narancs hajú srác szavaira Jimin végre elengedett. Kihasználva az alkalmat hátrébb léptem egyet, és kifújtam az eddig tüdőmben rekesztett levegő adagot.
- Ő a húgom! – vigyorogva mutatott rám a szürkeség- tudjátok, hogy nem vagyok egyke.
- Nos, ami azt illeti, ezt most hallom először. –vakarta meg tarkóját a legidősebb tag.
Időközben lekerült a szájmaszk a srácokról, és a sapkájukat is levették. Hoseok kérdően nézte szürke hajú barátját. Vele beszélt, őt figyelte. Ám Jungkook nem ezt tette. Merev tekintettel bámult engem. Mikor felfigyeltem erre én is a szemeibe bambultam. Álltam a tekintetét, szinte farkasszemet néztünk egymással. Még mindig vörös volt az arcom Jimin ölelése miatt, de az, hogy Kook így nézett, kezdtem azt hinni, hogy még jobban kipirulok. Úgy figyelt, mint ha teljesen belelátott volna a lényembe. Nem szoktam megfutamodni, de most muszáj volt. 
- Úgy emlékszem már meséltem erről. –kezdett bele bátyám a történetünkbe. – Édesanyám ikreket várt. Viszont eddig úgy tudtam, hogy csak én születtem meg. Azt mondták, hogy a húgom meghalt miután megszületett, viszont most… - ekkor újra megfogta a kezemet, és az övéi közé fogta- itt van előttem!
- Ez komoly? – nem csoda, hogy Hoseok nem hitte el, még számomra is nehéz megemészteni. Nem is hibáztatom azért, ha kételkedne, bár Jimin meglepően könnyen vette a hírt. 
- Nézz csak rá! –ekkor Jimin egyenesen maga elé rántott, majd eltolva magától, Hobi elé lökött. 

A lendülettől, és a hirtelen helyváltoztatástól elvesztve az egyensúlyom estem Hoseok mellkasára. Ez ma már a második, hogy egy idol karjai között végzem, és még meg sem erőltettem magam. Paradicsom vörös bőrrel meredtem J-Hope arcába. A fiú is ugyan úgy volt megszeppenve, akár csak én, de ettől függetlenül megvárta, míg visszanyerem az egyensúlyomat, és csak utána húzódott el tőlem. Zavaromba azonnal meghajoltam előtte sűrű bocsánatkérés keretében.
- Nem a te hibád, Jimin volt udvariatlan. –mordult rá a fiatalabbikra, de az folytatta.
- Nézd meg! A szemei teljesen olyanok, mint anyukámé. Hasonlít más is! Te jó vagy ebbe, nézd meg közelebbről.
- Nem kell! –vágtam rá azonnal- elég közelről látott már így is. 
- Hm. – Hobi összeszűkítette a szemeit, úgy vizsgált meg. Szerintem csak most kezdett el tényegesen megnézni. Milyen zavarba ejtő! 
- Most, hogy jobban megnézem, igazad van. 
- Mondom én! Ő a húgom. 
Hoseok ekkor szélesen vigyorodva csapta össze kezeit, majd kicsit meghajolt előttem.
- Örülök a találkozásnak! Én vagyok a reményed, és egyben angyalod, J-Hope.
Olyan széles mosolyt villantott felém, hogy még én is elképedtem. Szerencsére rendeződött az arcszínem, így most már bátrabban álltam a fiúk előtt. Hobi bemutatkozására én is megengedtem magamnak egy apró mosolyt, és viszonoztam a meghajlást.
- Téged hogy hívnak? 
- Min Sun Gi, de a barátaim csak Sunnynak hívnak. 
- Sunngi? –kérdezett vissza a narancs hajú fiú.
- Nem. Sunny. S.U.N.N.Y. –betűztem le neki becenevem. A fiú annyira figyelt, hogy minden egyes betű elhangzásával bólintott egyet, hogy a lehet leggyorsabban memorizálja azokat.
- Sunny. –hallottam megint, azt a selymes hangot. Jungkook most szólalt meg először, amióta bent voltunk a szobában. Lassú pillantással néztem rá. Eddig is tudtam, hogy figyel, mivel szinte bőrömbe égett tekintete, de figyelmen kívül hagytam. Nem foglalkoztam vele. 
Most, hogy ránéztem, a szemei cseppet sem változtak. Mereven figyeltek, mint ha én lennék az egyetlen dolog a földön, amit nézni kell. Arcáról még mindig nem tudtam kiolvasni, hogy mire is gondolhat. Ő volt az a tag, aki a gyermekies arc mögött, valami mást lapult. Valami olyat, amit nem tudtam kitalálni. Most, hogy itt állt előttem, nem segített semmit annak érdekében, hogy el tudjam képzelni mire is gondolhat éppen.
- Igen. –helyeseltem végül, majd gyorsan visszafordultam újdonsült bátyámhoz. – Viszont, én.. tényleg megyek most már. 
- Dehogy mész! –hajolt közelebb hozzám Hoseok, mire reflexszerűen elhajoltam tőle, és szerintem a lehető legostobább tekintet ült ki arcomra- Mesélj inkább, hol voltál eddig?
- Suliba. –vágtam rá, mire Hobi és Jimin is egyszerre kezdtek nevetni. – Mi ezen olyan vicces? 
- Semmi. –nevetett Jimin. – Semmi. 
Tényleg érthetetlenül figyeltem az előttem álló fiúkat. Jókedvük volt csupán attól, hogy közöltem velük, suliba járok. A bátyám Hobival együtt fogták hasukat, úgy próbálták csillapítani kacagásukat, ám a legfiatalabbik még mindig rezzenéstelen arccal fürkészett engem. Ez kezdett irritálni.
- Mi olyan nagyon érdekes rajtam, hogy így kell bámulni? – címeztem a kérdést a barna hajú fiúnak, mire kizökkent a merengéséből. Nagyokat pislogva nézett újra rám, majd elmosolyodott- Hasonlítasz Jiminre. Csak ezt figyeltem.

Percek teltek el mire felfogtam mi is történik körülöttem. Egy autóban ültem a három sráccal együtt, és már Busan utcáit szeltük. A fekete opel belsőtere igazán tiszta volt, de lehetett látni, hogy ez egy Bangtan furgon. Ha nem tudnám, hogy Jhope kocsija, le mertem volna fogadni, hogy egy ARMY-é. Mivel a narancs hajúé volt a jármű, így természetesen ő is vezetett. Mellette Jimin ült így én a hátsó ülésen foglaltam helyet a maknaeval. 
Hobi épp arról beszélt bátyámmal, hogy Taehyung éppen mit tesz-vesz a dormban, viszont én képtelen voltam követni a szavaikat. Nehezemre esett felfogni, hogy épp a banda kocsijában ülök szombaton, délután ötkor. Jungkook felé fordultam, de ő (akár csak az irodában) nagy elszántsággal figyelt engem. kezdett kicsit zavaró lenni, ezért előre hajoltam, egyenesen Jimin arca mellé, és úgy néztem az előttünk lévő utat.
- Hova is megyünk? – tettem fel a kérdést, és éppen azt figyeltem, ahogy az emberek áthaladnak előttünk az utcán. Pár iskolás lány hátitáskáján ott lógott a fiúkról készült kitűző. A telefonjaikat bújva, vihogva lépkedtek egymás mellett. Eszükben se jutott, hogy három tag, alig pár méterre van tőlük.
- Moziba. –vágta rá egyből Hobi. Mosolya elszélesedett.
- Moziba? –kérdeztem vissza hitetlenkedve. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy ők is eljárhatnak ilyen helyre? – Mi lesz a fanokkal? Mi lesz, ha észrevesznek?
Jimin ekkor felemelte az eddig ölében tartott sapkáját, és fekete szájmaszkját. 
- Ezeket használva megyünk majd be. A leghátsó székeken fogunk leülni, és amint elsötétül a terem le tudjuk venni ezeket, anélkül, hogy bárki is rájönne kik vagyunk. Nem egyszerű, de többször sikerült már.
- Ha meg meglátnak, adunk nekik autogramot, meg fotót, és akkor nem lesz semmi gond. – Ekkor Hobi a zöld lámpa felvillanásával újra rálépett a gázra.
- Oh, értem. – ültem vissza rendesen a helyemre és felsóhajtva néztem ki az ablakon. Busan tavasszal nagyon szép volt. Annak ellenére, hogy rengeteg ember sétált az utcákon, mégis békésnek tűnt. 

Nem telt sok időbe, míg elértünk a célunkhoz.  A város egyik nagyobb mozijához eljutva, már a kezünkbe tartottuk a jegyeinket. 
- Oké, szóval akkor a négyes terembe lesz a film. –álltunk egy kis körbe a fiúkkal. Hobi az órájára nézve folytatta a mondatát. – Jiminnel elmegyek a büféhez, hogy vegyünk valami rágcsálnivalót a filmhez. 
Erre bátyám csak bólintott egyet.
- És akkor mi? –kérdeztem érthetetlenül, és a szokásosnál jobban felemelt fejjel. A srácok ragaszkodtak hozzá, hogy én is viseljek sapkát, így Jungkook egyik darabját meg is kaptam. Jimin annyira belehúzta a szemembe a napellenzőt, hogy tényleg csak magam elé tudtam figyelni, így viszont nehezen tudtam felnézni a szemükbe, ha beszéltek. 
- Te Kookkal előre mehetsz, hogy elfoglaljátok a helyeinket.  Megosztjuk a munkát. –válaszol ismét a narancs hajú. 
Azonnal felnéztem az említett idolra, aki szótlan volt, de barátja szavaira bólintással jelezte, hogy megértette. 
- Add meg a számod Sunny. –nyomta elém telefonját Hobi, amire értetlenül néztem, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, folytatta. – Könnyebb, ha leírod, hogy hányadik sorban ültök, így nem kell a sötétbe a jegyeinket babrálni, hogy leolvassuk róla.
Érthető – gondoltam magamban, és bepötyögtem a telefonszámomat, majd átnyújtottam a készüléket a gazdájának.
- Öt perc múlva kezdődik a film, szóval tuti lemaradunk az elejéről, de sietni fogunk! Menjetek előre! – adta ki az utasítást bátyám, majd megfordulva elindultak ételt szerezni.
Ahogy kettőt pillantottam, Jungkook már el is tűnt mellőlem. Zavartan néztem körbe, mire feleszméltem, hogy ő már a terem felé lépdel engem hátra hagyva. Hogy lehet ilyen tapintatlan ez a gyerek? Követtem nagyokat lépve, így sikerült beérnem. Szorosan a nyomában járva mentem fel a kivilágított lépcsőn. Sajnos már reklámokat vetítettem, így félhomály uralta a termet. A lábaimat néztem, hogy hova lépek, így nem vette észre, mikor Kook eléri a jegyünkön szereplő sort, így egyenesen a hátának ütköztem. Ijedten kaptam fel a fejem, és kapaszkodtam meg a felsőjében. A fiatal srác szinte azonnal hátranézett. Mormolva valamit az orra alatt vette le a kezeimet ruhaneműjéről, majd mutatott az egyik székre. Ezzel jelzett nekem, hogy üljek le. Szót fogadva foglaltam helyet, majd felsóhajtva néztem végig az előttem elterülő termen. Alig volt pár ember, így nem tudom, hogy miért kellett ennyire félnünk, hogy meglátják őket. Amúgy is, én miért vagyok ennyire megrémülve, hogy felismerik őket? Egyáltalán nem az én dolgom ez. Végül a fiú is leült mellém, de nem szólalt meg.

Vagy tíz perc telt el a filmből, mire megérkezett a két jómadár is. Jimin mellettem foglalt helyet, míg Hobi Jungkook mellé telepedett le. Bátyám kezembe adta a nekem vásárolt üdítőt, míg saját maga ölébe a nachos-t helyezte el. Hobi szintúgy átnyújtotta Jungkooknak az üdítőjét, illetve a kezébe nyomott egy nagy adag popcornt is.
- Lemaradtunk valamiről? –súgta oda nekem bátyám, de szemeivel a vetítővásznat nézte.
- Nem, semmiről. –válaszoltam, majd belekortyoltam a hideg italba.
Nem is kellett többet beszélnünk, egyből mindenki a filmre koncentrált. Fel sem tűnt, hogy a film első pár perce mennyire magával ragadta a figyelmemet.