Who Am I? 3.fejezet

3.fejezet

Miután eljöttünk a rendőrőrsről, nem voltam képes megnyugodni. Mégis hogy fordulhatott fel ennyire az életem? Nem elég, hogy megtudtam, hogy tizennyolc évig mások neveltek fel, és ennyi év után találkozom a vérszerinti szüleimmel, de közlik még bónuszként, hogy van egy bátyám is. Még hozzá egy ikertestvérem. Ez mennyire menő már? Van egy másik felem. Akaratlanul is mosolyogtam ezen a tényen, amit nevelőszüleim boldogan fogadtak miközben hazafelé tartottunk.
- Cseréltünk telefonszámot Mr. Parkkal. –szólalt meg apa, ahogy bekanyarodott az utcánkba az autóval, majd a házunk elé érve leállította a pörgő motort.  – Azt mondta, hogy amint eléri a fiát, összehoz egy találkozót, hogy megismerhessétek egymást. Reméli, hogy ezt még hétvégén meg tudják oldani.
- Ez jól hangzik! – nagyon jó kedvem volt, nem is tudom, hogy térhetett vissza újra az életkedvem. Eddig teljesen magam alatt voltam, kifordultam önmagamból. Mindig is egy életvidám lány voltam, aki minden hülyeségben benne van, folyton vigyorog és nevet. Eleinte az egész gyermekcsere dolog zavart, de most, hogy tudom (nagyjából) mi történt, azt hiszem újra egyenesbe jött az életem. Van egy tökéletes pár, akikkel eddig is laktam, akik felneveltek. Azt hiszem, továbbra is nyugodt szívvel hívhatom őket anyának, és apának. Illetve végre megtudtam, hogy kik a vérszerinti szüleim, és ennek tetejében még egy bátyót is kaptam. Biztosra veszem, hogy amint többet fogok tudni a vérszerinti szüleimről, és testvéremről még jobb lesz az életem. Nem is értem, miért zuhantam ennyire össze. – Már alig várom.

Másnap a hét utolsó munkanapja volt, azaz péntek. Az iskolában ültem, épp ebédszünet volt, így MinHa-val együtt az iskola udvarán lévő egyik fapadon ültünk. A szőkeség kezében egy adag chips volt, azt rágcsálta, míg én a szokásos eper ízesítésű nyalókámat tettem a számba. Alig vártam már ezt a szünetet, mivel így húsz percünk volt, hogy csacsogjunk, és el tudjam normálisan mondani a tegnap történteket.
- Egész este vártam, hogy írj, de nem tetted. –szólalt meg két falat között barátnőm. Mai napon a már megszokott fekete ruhái mellett, most piros kiegészítőket is viselt. Fekete bőrkabátját piros kitűzőkkel dobta fel, ami tökéletesen passzolt a tűzpiros cicanadrágjához, és fehér toppjához. Hogy teljes legyen az összkép, egy piros kendőt kötött hajába, így oldotta meg, hogy a tavaszias szellő ne fújja arcába szőke tincseit. – Aztán amióta bejöttél a suliba, mindig csak azt mondod, hogy ’majd elmeséled’. Remélem, jó okod van rá, hogy megvárakoztattál szivi!
Bólintva mosolyogtam rá, majd kivettem számból az édességet és bele is kezdtem.
- Pak bácsikám kutakodott egy kicsit, elég sok mindenre fény derült tegnap. – hangom nyugodt volt, próbáltam fokozni a lány kíváncsiságát.
- Sunny! –rikkantott fel, mire én összerezzentem. Nem hittem volna, hogy ennyire kivan az információ hiány miatt.
- Jó, jó! –nevettem el magam, majd lábamat felhúzva, felültem törökülésbe a padra, miközben teljes testemmel felé fordultam. 
- Megtaláltuk a vérszerinti szüleimet. –mosolyom szinte fülemig ért, ahogy ezt kimondtam – Nagyon szimpatikusak, és hasonlítok is rájuk. Az anyukámnak hosszú fekete haja van, ugyan olyan, mint az én eredeti hajszínem. Még a testalkatunk is hasonlít. Apukám meg tuti valami főnök, akinek ha nem is cége, de magán vállalkozása lehet. Lerí róla, hogy komoly, és odafigyel a munkájára, és a családjára is. 
- Azta! –ámuldozott barátnőm, és mint aki moziban lenne, ette tovább a nassolnivalóját, miközben beszéltem. 
- És most kapaszkodj meg! – szabad kezemet, amiben nem a nyalókát tartottam, ekkor MinHa térdére helyeztem, felkészítve őt a még nagyobb hírre. – Van egy ikertestvérem.
- Úristen Sunny! – kiáltotta el magát örömében. A chipsét letette az ölébe, és gyengéden magához vont egy gyors ölelésre, majd visszahelyezkedve eredeti pozíciójába újra arcomba meredt. – Mi a neve a csajnak?
- Nem csaj, fiú. –javítottam ki, mire arcáról egy pillanat alatt eltűnt a vigyor, és érthetetlenség ült ki fejére.
- Fiú?
- Igen, az. Ha jól tudom, akkor kő kemény három perccel idősebb nálam. –mondtam büszkén.
- Azta. –fújta ki a levegőjét tüdejéből a szőkeség, majd miután felfogta pontosan mit is mondtam az előbb, azonnal visszatért szemébe a kíváncsiság. – Helyes? Hogy néz ki?
- Nem láttam még. –nevettem el magamat MinHa reakcióin. – Nem tudok még róla szinte semmit. Csupán annyit, hogy Park a vezetékneve, de ez nem sokat segít, mivel, mint te is tudod, ez nagyon gyakori név Koreában. 
- Tényleg nem tudsz róla semmit?
- Tényleg. –mosolyogtam barátnőmre, ami azt hiszem végre felfogta, amit mondok, így felhagyott a további kérdezgetésemmel.
- Ugye tudod, hogy ezt meg kell ünnepelnünk? –tette fel a kérdést, miután mentünk be az épületbe a jelzőcsengetést meghallva. – Este el kell mennünk valahova ezért!
- Nem is tudom, nincs nagyon kedvem most partizni. –mondtam, bár igazat megvallva szerintem jót tett volna egy kis lazítás. – Bár, mit szólnál hozzá, ha elmennénk holnap délután egy nyugodt helyre, kibeszélni magunkat, és ha ezek után is van kedvünk, akkor benézünk valami szórakozóhelyre. – tettem fel az ajánlatomat, mire MinHa elég erőteljesen elgondolkozott. Tudtam, hogy csak megjátszza, hogy megforgatja az agytekervényeit. Ha buliról, vagy kávézásról volt szó, mindig igen volt a válasza. 
- Legyen! –nézett rám végül, mire mosolyogva felsóhajtottam. – Úgy is kinéztem nemrég egy kávézót. Jó sok pozitív visszajelzést hallottam a helyről, szóval holnap megnézhetnénk! 

Ezen nem is kellett sok szót fecsérelnünk, beleegyeztünk mind a ketten. 
Másnap elég sokáig aludtam. Lehet nem kellett volna fent maradnom sokáig filmet nézni, de hát késő bánat, eb gondolat, ahogy tartja a mondás. Amint kimásztam az ágyból tizenegy órát ütött az óta. MinHa-val délután 4-et beszéltünk meg a találkozóra, így még rengeteg időm volt idehaza. Így gondolva egyet, segítettem anyunak a házimunkában. Ez mindig jó pont volt nála. Szerette, ha önállósodom az itthoni munka terén. Folyton azt mondogatta, hogy a takarítást, főzést és a mosást muszáj berögzült dolognak gondolnom, mivel ha lesz férjem, akkor minden naposak lesznek ezek a tevékenységek, szóval, ha még most, fiatalon megtanulok ezzel együtt élni, később nem lesz kínszenvedés vagy kényszer. Na igen, egyenlőre kellene találnom magamnak egy barátot, nem hogy egyből férjek… Miután segítettem itt-ott anyunak felmentem a szobámba, hogy elkezdjek készülődni. Kezdésnek vettem egy jó nagy forró fürdőt, és megmostam a hajamat. Még péntek este elvonszoltam magam a fodrászhoz, hogy kezdjen valamit a hosszú, töredezett hajammal. Természetesen most sem úszhatta meg szimpla vágással, mivel úgy döntöttem, hogy sötétbarna hajamat világosabb árnyalatra festetem be. A világosbarna haj alatt csendben bújtak meg a szőke tincseim mindaddig, míg lófarokba nem köttem. Az addig észrevehetetlen szőke fürtök ilyenkor extrémitást nyújtottak megjelenésemnek. Pont erre volt szükségem.
Beszárítottam a hajam, hogy ne kelljen rajta vasalni, bár szerencsémre az enyhén hullámos haj tökéletesen állt rajtam. Raktam fel magamra egy kis sminket, de nem túl erőset, mivel nem a bulizás volt a cél. Viszont, így ha mégis elkeverednénk valahova, legalább legyen rajtam valami, halványan. Inkább csak a szememet húztam ki, és rajzoltam fel a tusvonalat, mint sem szemhéjpúderrel csináltam volna valamit. 
Öltözékemet sem vittem túlzásba. Egy sötétkék farmernadrágba bújtam, aminek a jobb térdénél volt egy szakadás. Manapság ezek a fajta nacik a divatosak, de ne értsétek félre, nem vagyok egy divatmajom. A szakadás véletlen került rá, mivel MinHa macskája kiszakította, ám barátnőm nem engedte, hogy összevarrjam, így megfogta az ollóját, és a kis szakadásból egy nagyobbat csinált. Azóta így van a nadrág, bár meg kell vallanom, nekem is tetszik így. Egy fehér pólót húztam magamra, és egy egyszerű fekete pulóvert rá. Hogy teljes legyen a szerelésem felkaptam magamra a keki színű tavaszi kabátom, aminek kapucnis része fekete volt. Fekete bakancsommal vált végleg teljessé az öltözékem. Hátitáskámba beletettem pénztárcámat, és szüleimtől elköszönve indultam el a megbeszélt találkozóhelyre, a teaházba.

Négy óra előtt öt perccel értem oda, ám MinHa-nak semmi nyoma nem volt. Miért van olyan érzésem, hogy késni fog? Még vártam rá tíz percet, ám mivel ezek után sem láttam, gondoltam egyet, és beléptem az üzletbe. Ahogy beértem, és bezártam magam mögött az ajtót a teafüvek kellemes illata csapta meg az orromat. Mint ha csak illatosítónak használták volna. Nem megszokott teázóról volt szó, a padok helyett kényelmes fotelek, és kanapék várták a vendégeket, kis üvegasztalokat körbezárva. A vevőpulton végig kint tárolták a tea filtereket, vagy teafüveket, hogy a vendég saját maga lássa, mit is szeretne kérni. A barna ülőalkalmatosságokat pár zöld növény dobta fel, és nyújtott nyugodt hatást az ide látogatóknak. A falakon képek lógtak, és volt pár könyvespolc is, ahonnan le lehetett venni egy-egy szimpatikus olvasmányt. Ahogy körbenéztem az üzleten a szemem megakadt a vevőpult melletti falon. Lassan sétáltam közelebb, hogy jobban szemügyre vegyem az ott felsorakozó képeket. Teljesen ledöbbentem, de nem voltam képes nem mosolyogni, ugyan is a fehér fal tele volt BTS képekkel. Bangtan Boy fiúk arca nézett vissza rám. Nem tudtam, hogy az üzlet ennyire rajong egy koreai kpop idol csapatért, de az biztos, hogy ezzel a hely elérte azt, hogy többet járjak ide. Mennyire jó fejek lehetnek az üzlet tulajdonosai, hogy ilyen féle képen dobják fel az üzletüket.
Ahogy sorra figyeltem meg a képeket, észrevettem, hogy ezek mind alá vannak írva. Eredetiek. Mégis, hogy szerezhették meg ezeket, mikor én, - aki követi a fiúk tevékenységeit- sose láttam még a képeket. Ezen kattogva merültem bele a falon lévő bekeretezett csodákba, mikor valaki megfogta a vállamat, mire ugrottam egyet, és az illetőre néztem.
- Itt szólítgatlak már egy ideje. –MiHan állt mögöttem, kis duzzogós arccal. Valószínűleg azért vágott ilyen fejet, mert nem vettem észre.
- Sajnálom. –fújtam ki lassan a bent tartott levegőt a tüdőmből. – de ezt nézd! –fordultam újra a fal felé- ez itt mind eredeti.
- Aha, remek. – ezzel le is rendezte a számára cseppet sem érdekes dolgot, majd átkarolta a kezem, és magával rángatva leültünk az egyik kanapéra. – Most inkább azt mond meg, hogy miért nem kértél még semmit se? –maga elé rántotta az üvegasztalon meglapuló itallapot, és tanulmányozni kezdte. – Azt hittem rendelsz valamit, amíg ideérek. 
- Direkt késtél?- vontam fel a szemöldökömet, ám a szőkeség kérdésemre csak jobban belemélyült a kínálatba. 
Felsóhajtva egy utolsó pillantást tettem a BTS fal felé, majd elengedve a tényt, hogy egy hatalmas fan üzletében vagyok, én is belenéztem a teaválasztékba.
Pár perc múlva már előttünk volt a választott ital, és MiHan kérésére egy-egy szelet sütemény is.

- Azt hittem fogyózni akarsz. –gúnyolódtam barátnőmön, mikor elkezdte befalni az édességet.
- Csak szeretnéd. –motyogta, ám nem törődve a pár napja megígért fogadalmával, mi szerint le ad pár kilót nyárig, elkezdte tömni magába a csokis csodát.
Elnevettem magam, ám ekkor megcsörrent a mobilom. Apu volt az így azonnal fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen? 
- Kicsim, Mr. Park hívott. Azt kérdezte, hogy ma tudnál-e találkozni velük. Mondtam neki, hogy mára programod van, de megadtam neki a telefonszámodat a biztonság kedvéért.
- Nincs programom mára! – vágtam rá a nyilvánvaló hazugságot, mire MiHan villámokat szóró szemekkel nézett rám. – Mármint, van. –javítottam ki magam, mire a szőkeség bólintott – De tudok alkalmazkodni.
- Szerintem nemsokára hívni fog téged, hogy értesítsen. – hallottam, ahogy apu elmosolyodik a vonal túlsó végén. 
- Rendben van. –feleltem, ám valami belső hang ekkor rám szólt, hogy nézzek körül az üzletben, így ezt meg is tettem. Felemelve tekintetemet, körbenéztem a teaházban, és elég nagy meglepetés ért. Mr. Park épp a pultnál állt, és egyenesen rám nézett. Bele a szemembe. – Bár, azt hiszem nem fog hívni.
- Ezt hogy érted Kicsim? Az előbb azt mondta, azonnal felkeres. 
- Épp előttem áll. –feleltem teljesen ledöbbenve. Mr. Park öltönyzsebébe rejtette a kezében tartott telefonkészüléket, és felénk indult. – Apu, leteszem. Ha valami van hívlak! – hadartam el gyorsan a telefonba, majd letettem azt. 
MinHa értetlenül nézett engem, majd tekintetét oda fordította, ahol épp az enyémet tartottam. Egyenesen Park úron, azaz a vérszerinti apukámon. A férfi mellénk sétált, mire azonnal felkeltem a kényelmes kanapéról. 
- Mr. Park. –szólaltam meg meglepetten, de az arcomról még így sem tudtam levakarni a mosolyt. – Mi szél hozta erre?
- Ezt én szerettem volna kérdezni előbb. –rám villantotta fehér fogsorát, úgy mosolygott. – Bejöttem megnézni, hogy megy az üzlet. – felelte az előbb említett kérdésemre.
Hogy megy az üzlet? Miért hangzik ez úgy, mint ha övé lenne a bolt?
- Ezzel azt akarja mondani, hogy…? –tettem fel a kérdést, ám nem tudtam befejezni, mivel az öltönyös gyorsabb volt nálam.
- Enyém a teaház. Illetve az enyém, és a feleségemé. 
- Hű... –ámultam vigyorogva a férfira. Szóval akkor egy üzlet vezetője. Ez se semmi. 
- Kit tisztelhetek meg a gyönyörű hölgyben? –kérdezte, majd MinHa-ra pillantott, aki az utolsó falat sütit nyelte éppen le. A szőkeség, ahogy meghallotta, hogy róla van szó, kihúzta magát. Haját a válláról leseperte, és széles mosollyal nézett fel az öltönyös férfire. 
- Jun MinHa vagyok. –bólintott egy aprót, majd nagy mosollyal arcán nézett rá- ő az igazi apukád?
Szúrós szemekkel próbáltam megszidni, amiért ennyire nyíltan mondta ezt ki, de nem vette az adást. Viszont Mr. Park egy nagyot nevetett barátnőm ostoba viselkedésén, majd helyettem is válaszolt.
- Igen, én vagyok SunGi vérszerinti édesapja. –tekintete köztem és a szőkeség között váltakozott. - Park Pil-Woo a nevem. Enyém az üzlet, szóval remélem meg vagytok elégedve a teával.
- Minden tökéletes. –feleltem egyből. Kihasználva az alkalmat, hogy most rám figyelt Park úr folytattam a beszédet. – Apa telefonált. –itt kicsit abbamaradtak a szavak. Apa? Nem furcsa ezt pont neki mondanom? Mégis milyen más szóval tudnám illetni azt a férfit, akit eddig minden nap apának szólíthattam?
Eléggé kiülhetett arcomra önmagam szitkozódása, mivel Mr. Park a vállamra tette jobb kezét, és gyengéden megszorított. Ekkor felnéztem a szemébe, mire bólintott egyet.
- Ne aggódj, nincs ezzel semmi baj. – Még ha nem is mondta ki, tökéletesen tudtam mire céloz, így folytattam.
- Azt mondta, hogy hívni fog, mivel ma tudnék találkozni a bátyámmal. 
- Így is van. – helyeselt, majd vállamnál fogva gyengéden letessékelt a kanapéra, hogy ne álljak tovább, mint egy idióta. Ő maga is helyet foglalt kis körünkbe. Hálát adtam az istennek, hogy MinHa nem pattog érte, amiért megszakította a csajos teázgatásunkat. – Sikerült elérnem a fiamat, és megkérni, oldja meg, hogy visszautazzon a hétvégén Busanba.
- Vissza utazzon? –értetlenkedve vettem kezembe a teás csészét. – Nem kellett volna iderángatni. Biztos vagyok benne, hogy neki is furcsa most az, hogy mégis él a húga.
- Igen, igazad van. Nem is hitte el először, de eléggé kíváncsi természetű. Nem volt nehéz meggyőznöm, hogy jöjjön el ma ide. –elégedetten fonta össze maga előtt a kezeit. – Bár, nem hittem volna, hogy te itt leszel, de így eléggé meg lett könnyítve a helyzet. 
- Ide jön? Most? –egyre jobban izgultam. Szívem gyorsabban kezdett verni. Ma végre találkozhatok a bátyámmal! Rengeteg kérdés futott át az agyamon. Hogy néz ki? Milyen magas? Milyen színű a szeme, a haja? A szája hasonlít az enyémhez? 
- Perceken belül beeshet. –nézett a karórájára a férfi.

MinHa észre vehette rajtam, hogy izgulok, ezért csak a térdemre tette az egyik kezét. Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék most, csak hálásan mosolyogtam barátnőmre. Ezernyi kérdés cikázott a fejembe, nem tudtam leállítani őket.
Alig mondta ki utolsó szavait az üzlet tulajdonosa, mikor az ajtó nyílását jelző csengettyű megszólalt. Gondolkodás nélkül az ajtó felé fordítottam a fejemet, remélve, meglátom ott a bátyámat. Ám amit ott láttam, jobban ledöbbentett. 
Egy fiatal srác lépett be az üzletbe, tetőtől talpig fekete ruhába öltözve. Fekete nadrágján több szakadás volt, fekete pulcsija jóval nagyobb volt rá, így kezei eltűntek a ruhanemű ujjában. Fekete baseball sapkáját erősen szemébe húzta, ami alól csak egy-két kósza szürke hajtincs látszódott ki. Fülébe a fülbevaló megcsillant a napfényben. Fekete szegecsekkel feldíszített hátitáskáját hanyagul hagyta vállán, ami már majdnem lecsúszott onnan. Szerelését egy fekete bakancs tette teljessé. Egyedüli fehér kiegészítő volt rajta, és az a fülhallgatójának zsinórja volt.  
Elállt a lélegzetem. Még ha szájmaszk is volt rajta, én felismertem. Nem tudtam volna nem felismerni.

- Park Jimin? –meredtem a fiúra, aki nevét meghallva egyenesen rám nézett.