Not today-29

Not today

 29 - Taehyung pov.

Zavartan, kimerülten és keserű hangulattal nyitottam ki ólom súlyú pilláimat, mikor egy sötétkék kabátban lévő személy gyengéden a vállamra fogva próbál felkelteni. Látom, hogy tátog, de nem hallom a hangját, így ráérősen kihúzom a fülemből a fülhallgatómat.

- Fiatalember, a busz beért a végállomásra, leszállna?

Kissé megrázom a fejem, hogy valamennyire észhez térjek, az alig másfél órányi alvás után, majd enyhén meghajlok az idős buszvezető előtt, jelezve számára, értem a célzást, és már itt sem vagyok. Két meglehetősen hosszúra nyúlt perc múlva már a pályaudvaron állok, kezemben az utazótáskámmal. Fogalmam nincs, merre kellene, hogy elinduljak, hiszen még csak reggel hét óra van, bár ennek ellenére a város eléggé pörög. Mindenki indul munkába, vagy még csak most próbál meg hazaesni az éjszakai szórakozóhelyről. Én pedig, itt állok az emberek között, akár egy rakat szerencsétlenség. Tisztában vagyok vele, hogy teljesen megviselt a kinézetem. Arcom biztos fakó, szemeim megduzzadhattak a sok sírástól, tekintetem pedig üveges. Furcsa, sosem hittem volna, hogy így fogom érezni magam, arra pedig legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy ezt mind Jeon Jungkook miatt fogom megélni.

Mivel jobb ötletet nem tudok, ezért előveszem a telefonomat a zsebemből és egy hosszabbra nyúlt perc után meg is találom a keresett számot; SeokJin Hyung. Amint rányomok a hívás gombra pár másodperc várakozás után máris meghallom az idősebbig fáradt ásítását.

- Taehyung?

- Szia Hyung, figyelj csak, nincs véletlenül egy felesleges ágyad számomra?

Nem válaszol egyből, bár mit is várok ilyenkor? Akármennyire is szerettem volna, a hangomból teljesen levehető, hogy én magam is fáradt vagyok.

- Ne haragudj Tae, alig egy órája aludtam el.

- Tanultál?

- Nem egészen. -sóhajt fel, én pedig várom a továbbiakat, viszont egy perc elteltével sem folytatja, így megköszörülöm a torkom.

- Hyung?

- Taehyung, nem vagyok egyedül.

- Oh.

Minden azonnal világossá vállik számomraa helyzete, így amilyen gyorsan tudok elköszönök tőle és bontom a vonalat. Még magának Kim SeokJinnek is jobb szerelmi élete van, mint nekem. Mekkora égés ez már?

Második esélyemre gondolva, újra kikeresek egy telefonszámot a már átfagyott ujjaimmal és egy imát mormolva magamban várok, hogy maga Min Yoongi fogadja a hívásomat. Amint ez megtörténik fellelkesülve a lehetőségen gyorsan elhadarom a mondandómat.

- Csá Hyung! Figyelj, elég szar helyzetben vagyok, alig aludtam és itt vagyok a buszpályaudvaron. Kellene egy kis segítség, mondjuk kezdésnek egy ágy, amin tudnék aludni.

- Szia - szólal meg a túlvégről egy számomra ismeretlen hang, amire egyből felvonom a szemöldökömet - Fogalmam nincs, hogy ki vagy, mivel a kijelzőn csak annyi állt, hogy Balek , - erre még jobban megemelkedett a szemöldököm - és nem igazán hiszem, hogy Suga tudna most segíteni neked.

- Már nem azért, de te ki vagy? Miért van nálad Hyung telefonja?

- Yoo Kihyun vagyok, Yoongi egyik régi barátja.

- Hol van Suga?

- Suga? - itt felkuncogott kissé - Éppen a mosdó peremét szorongatja, és adja ki magából a nem kívánt dolgokat.

- Mi van?

- Részeg, bulizni voltunk, és nem rég jöttünk el, hogy kicsit össze tudja szedni magát. Jelenleg egy kávézó mellékhelyiségében vagyunk, mivel nem bírtam már tovább tartani, és jobb ha kiadja magából a dolgokat. Szóval bocs, de nem tudok most segíteni neked, épp tartom, hogy ne fejelje be az egész wécét.

- Aha. Köszi.

Amint elköszönt az idegen, máris bontotta a vonalat, aminek a végén még hallottam, ahogy Yoongihoz beszél, miszerint a wc papír nem ehető.

Nincs több ötletem, hogy kit tudnék felhívni. Namjoon hyung valószínűleg Rionnal van, hozzájuk sem szeretnék társulni. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire nincsenek barátai, akikre rossz helyzetekben segítséget kérhet.

Hogy valamit mégis tegyek magammal erősen megmarkoltam a kezemben tartott sötétkék sporttáskát, majd megindultam valamerre. Nem tudtam eldönteni, hova is kellene menjek, hiszen haza mégsem mehettem. A nyakamon van a vizsga, és elég kellemetlen lenne pár nappal előtte felutazni Daeguba, csak hogy nyugtom legyen. A kollégiumba viszont nem szerettem volna menni, hiszen ha Jungkookék visszaérnek, az lesz az első hely, ahol fel fognak keresni. Még egy zsákutca. Nagyot sóhajtva kezdtem el erőteljesen gondolkozni – ami ennyi alvás és sírás után meglehetősen nehézkesnek bizonyult -, hogy mégis mi lenne a legjobb döntés, mire végül megszületett az egyetlen olyan helyszín, ahova tudom, hogy mehetek, még ha ára is van.

Kedvetlenül veszem elő ismételten a telefonomat a zsebemből, majd kikeresem annak a személynek a telefonszámát, akivel rég nem szerettem volna összefutni, hiszen olyan múltam van vele, amit jobbnak véltem mostanra már eltörölni az emlékezeteimből, viszont most sajnos nincs más választásom. Rányomok a hívás gombra, majd fülemhez helyezem a készüléket, ami pár másodpercen belül meg is találja a kívánt személyt, aki fáradt hangon beleszólal a vonal másik végén.

- Jó reggelt Jiyeon, felébresztettelek?

Próbálok kedves hangot felvenni, hiszen tudom jól, hogy a volt barátnőm rég óta vár arra, hogy ismét felkeressem. Régi kapcsolat, még akkor azt hittem, hogy összeillünk, így mindent megtettem, hogy megszerezhessem magamnak ezt a lányt. Abban az időben, szinte minden lány a nyakamon volt, én mégis ő érte voltam oda, ezt pedig szerencsémre ő maga is viszonozta. Első szerelem lehettem a részéről, nekem pedig egy újabb kaland, talán egy pár alkalmas kapcsolat volt csupán, amit idővel be is vallottam számára. Nem voltunk sokáig együtt, de mégis ő volt az a lány, akivel leghosszabb időt töltöttem, ez pedig összesen hat hónap volt. Szegényt megviselte a szakítás, én pedig félvállról véve az egészet tovább álltam. Tudtam, ha akkor engedem, hogy tovább járjunk, én sínylem meg az egészet, így viszont szegény Jiyeont bántottam meg, de ő végig hitegetett, hogy nincs baj, szóval hittem neki. Az utolsó beszélgetésünknél említette azt, hogy ha szükségem lenne valakire, csak hívjam fel, most pedig elég nagy szükségem van valakire.

Alig fél óra elteltével ismételten a rég látott fakerítés előtt toporogtam szétfagyva. Az alig két perces telefonbeszélgetés megtette a hatását, így Jiyeon azonnal befogadott. Szerencsére nem kérdezett semmit, inkább arra koncentrálhatott, hogy átmegyek hozzá.

Újra tárcsáztam, de most kinyomott. Tudtam, hogy mit jelent, szóval csak álltam egy helyben és vártam, hogy beengedjen magukhoz. Másodperceken belül már hallottam is, ahogy kinyitódik a lakás ajtaja, majd kulcs zaja, és máris nyílt előttem a kapu. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, hogy valami csekély jelét lássa annak, örülök neki. Meg kell hagyni, az elmúlt egy év alatt sokat változott, ami jót tett neki, hiszen még szebb lett.

- Kim Taehyung. – mondta ki a nevem, mire én még jobban elmosolyodtam.

- Szia. – köszöntem, de ő válasz gyanánt csak előre lépett, majd a nyakamba vetette magát.

A nap hátralévő része szerencsémre gyorsan telt el. Jiyeon szülei nem tartózkodtak otthon, így egy fél órás „rég láttalak, beszélgessünk” szóba elegyedés után eldőltünk filmezni, aminek az lett a következménye, hogy én szépen bealudtam. Valamikor délután kettő tájékán ébredtem Jiyoennak köszönhetően. A lány velem együtt aludt, viszont akár csak régen, most is hozzám bújva. A kezemet használta párnának, miközben hasán feküdt, lábait pedig az enyéimbe gubancolta. Nagyot kellett nyeljek, hiszen ez a látvány felébresztette bennem a múlt emlékeit. Ugyan így aludtunk, amikor egy pár voltunk, csupán az ébredéseinkkor jobb dologgal töltöttük el az időt, mint a kávé készítés. Akaratlanul is visszaemlékeztem a vele együtt töltött percekre, aminek köszönhetően alul kezdett szűkös lenni a nadrágom. Nem tudtam lecsillapítani magam, hiszen Kooknak hála több, mint egy hónapja kielégületlen vagyok, és a legutóbbi akciója után, még magamon sem könnyíthettem. Most pedig egy ágyban vagyok azzal a lánnyal, akivel a legjobb volt a szex, akkor mégis miért ne használhatnám ki a helyzetet? A gondolatmenetemhez lassan tettek is csatlakoztak, így magamhoz húztam Jiyeont, és egy apró puszit nyomtam az enyhén szétnyílt ajkaira, mire kis életjelet mutatva fészkelődni kezdett.

A tettemet még több cselekvés követte, a ruháinktól sorra szabadultunk meg, én pedig az eszemet vesztettem azalatt az idő alatt. Teljes mértékben elvesztettem az önkontrollt magam felett, a testem irányított, amit Jiyeon készségesen viszonzott. Minden érintése, minden egyes hang csak még jobban felcsigázott. A vörös hajú lány keze szinte feltérképezte a testemet, mitől nem elég, hogy kirázott a hideg, de csak még jobban beindultam. Egyre gyorsabban történtek a dolgok, a szobát pedig a mi testünk hőmérséklete melegítette fel. Csak akkor tértem észhez és fogtam fel, hogy mit is tettem, amikor elért a teljes beteljesedés, Jiyeon kezei és szája által.

Olyan szinten tértem észhez, mint még soha. Zihálva fogtam a lány kezére, aki elégedett mosollyal nézett fel rám, miközben lenyelte végtermékem és letörölte a száján maradt nedvem. Hazudnék, ha azt mondanám nem élveztem, de mégis rossz érzésem lett, hiszen csak a testem akarta azt, hogy ezt tegyem.

- Jiyeon. – szólaltam meg halkan, még mindig igyekezve visszaállítani légzésem normálisra.

- Tudom, jó volt. Észrevettem. – mosolygott rám, majd elkezdett felém mászni, hogy visszafektethessen az ágyra, miközben ő négykézláb felém tornyosul. – Most pedig, hogy az első körben elmentél, legalább a szex több ideig fog tartani.

Nyelnem kellett. Igaza van, hisz emlékszik. Viszont én nem szeretnék összefeküdni. Nem vele szeretnék.

- Jiyeon, figyelj. –fogtam felkarjára, majd gyengéden elkezdtem letolni magamról a lányt, aki meglepetten pislogott tettem miatt. – Nekem, ez még nem fog menni.

- Ezt hogy érted?

- Mi lenne, ha... – itt elakadtam, hiszen mit mondhatnék? Jó volt, szép volt, kellemes volt, de ennyi? Ne adj’ Isten, köszönöm? Nem értené meg, de még egyszer nem tiporhatom el. – Ha ez a kapcsolat csak ennyi lenne?

- Ennyi?

- Igen. – erőltettem magamra egy apró, nem túl igazi mosolyt.

- Szexpartnernek szeretnél? – vonta fel kérdően a szemöldökét.

- Mondjuk inkább csak azt, hogy barátok extrákkal. Az szebben hangzik.

Nem szólal meg, gondolkozik. Fogalmam nincs, hogy mit fog válaszolni, de két esélyem van. Az első, kiakad, majd szó szerint kiteszi a szűrömet, ergo, mehetek megint keresni valami szállást. A második, az, hogy belemegy, amire jelen pillanatban kevesebb esélyt látok.

- Miért akarod ezt pont velem? – néz rám, bár még mindig felettem támaszkodik.

Muszáj vagyok beleharapni saját ajkamba, hogy még véletlenül se mondjam ki a valós okát. Mit gondolhatna rólam? A srác, aki a volt barátja most felbukkan elég ramaty állapotban. Nem kérdez semmit az állapotomról, mégis befogad magához. Pedig ha tudná, hogy miért voltam annyira magam alatt, ha tudná, hogy sírtam, pedig én soha életemben nem hullajtottam könnyet egy ember iránt sem. Ha tudná, hogy mind ez egy másik személy miatt van, aki még hozzá egy fiú… Biztosan nem értené meg.

- Csak, kalandra vágyom. –vágom rá, remélve, hogy ez a semleges, mégis Taehyungos válasz megfelel számára, hogy ne dobjon ki.

- Legyen. – vágja rá, majd leszáll rólam, ezzel befejezve az eddig történteket.

- Tényleg? – támaszkodom fel, megpróbálva meglepettségemet leplezni, miközben nézem, ahogy Jiyeon megfogva a pólóját elkezd felöltözni.

- Aha. Én is régóta vágyom ilyesfajta kalandra. Utánad volt pár alkalmam is, de mivel te vagy a legjobb az ágyban, így belemegyek. Végtére is, mit veszíthetek? – néz rám huncut mosollyal az arcán.

Miután mind a ketten felöltöztünk, úgy gondoltuk, jó lenne elütni az időt valamivel, így a játékterem mellett döntöttünk. Mikor még együtt voltunk, sokszor vittem el oda, így ő is megkedvelte a helyet. Az odafelé vezető úton lelkesen kezdte mesélni, hogy mi minden történt vele azóta, amióta nem találkoztunk, viszont képtelen voltam figyelni rá. Folyton folyvást az járt a fejemben, hogy miért kezdeményeztem az egészet, és miért engedtem, hogy idáig elfajuljanak a dolgok. Akárhányszor is próbáltam meg végiggondolni, mindig egy dologhoz lyukadtam ki, az pedig Jeon Jungkook volt. Ő volt az, akit abban a pillanatban odaképzeltem, ő volt az, aki a lehunyt szemem előtt lebegett, és a csudába is! Ő vele akartam volna ezt átélni. Kihasználtam a helyzetet, és ha ezt Jiyeon megtudná, biztosra veszem, hogy egy hatalmas nagy tenyérnyom díszelegne az arcomon. Mégis miért gondolok folyamatosan Kookra, amikor el kellene felejtenem? Mérgesnek kellene lennem rá, mégis rá gondoltam egy jó helyzetben. Mi a fene van velem?

- Tae.

Nevemre azonnal kizökkenek a gondolataimból, majd megtoppanva hátrapillantok, hiszen Jiyeon vagy három lépéssel le van maradva.

- Igen?

- Itt van a játékterem. – mutat maga mellé, az említett helyre, mire én abba az irányba fordulok.

- Oh, tényleg. – vakarom meg zavaromban a tarkómat, majd visszalépkedek a lány mellé, aki belém karolva indul meg velem a bejárathoz.

- Mi történt? Teljesen szét vagy esve. - pillant fel rám.

- Csak a vizsga miatt kicsit feszült vagyok, ennyi. – hárítom azonnal, majd, hogy tereljem is a figyelmét azonnal az egyik kedvenc játékához indulok. – Tánc?

- Benne vagyok! – szorítja meg erősebben a karomat, majd megindulva a már így is zsúfolttá vált játékteremben az említett géphez indulunk.

A táncgépről annyit kell tudni, hogy egy kijelzővel ellátott parketta lényegében. Előre, hátra, jobbra és balra néző nyilak helyezkednek el a földön, majd miután a játékos kiválasztotta a számára legszimpatikusabb számot, az elindul. Különféle párosításokban, gyorsaságokban jelennek meg a monitoron a nyilak, amiket a lábbal le kell nyomni. Nem bonyolult, mégis elég jól le lehet izzadni.

Jiyeon azonnal a gép mellé pattan, ahol jelenleg egy lány táncol. Ráérősen beállok mögé, kezeimet a zsebembe mélyesztve, úgy figyelem a játékost. Elég jól mozog, bár van pár hibája, kicsit késik.

- A testtartásán is kellene változtatnia, hogy a megfelelő időben tudja megtenni a lépést, így a maximális pontszámot is el tudná érni. – mondom inkább magamnak, mintsem másnak, ám Jiyeon azonnal meghallja. Ezt is Jungkook miatt tudom megállapítani.

- Tessék?

- Csak annyi, hogy ha nem görnyedne ennyire meg, akkor jobban menne neki.

- Ha ennyire jól tudod, a helyes testtartást, akkor mutasd meg Tae! – villantja ki hófehér fogait a vörös, mire azonnal kezeimet felemelve tiltakozni kezdek.

- Azért jöttünk, hogy te játssz ezzel, nem pedig én.

- Ugyan már, egy próbát megér. – fog rá karomra, és amint az előbbi lány lelép a parkettáról, engem tuszkol fel. – Ne szégyenlősködj, inkább indítsd el amit akarsz.

Ódzkodva, de hallgatok a szavára, így az első ismerős dalt el is indítom. Beállok a kezdőpozícióba és várom, hogy elinduljon a szám. Az egész lassan kezdődik, így minden lépésre száz százalékig tudok figyelni, egyet sem tévesztek. Ahogy telnek a másodpercek, úgy indul be az egész, amiért bár kezdek feszült lenni, de még kitartok. A nyilak gyorsak, a zene pörög, a lábaim fáradnak. Jiyeon mellettem eleinte ámultan figyel, de amint százötvenet érek el hibátlanul, ujjongani kezd. Szavai bíztatóak, így egy apró mosolyt megengedve magamnak folytatom.

Nem engedhetem meg magamnak, hogy veszítsek, egy hibát sem véthetek, hiszen, ha egy hétköznapi játékgépen nem tudok száz százalékosat teljesíteni, hogy várhatom el, hogy a vizsgán megteszem? Jiyeon egyre hangosabb, a pulzusommal együtt, és hangjára egyre többen gyűlnek körénk. Még ha a szám mindössze három perces, nekem többnek tűnik. Az utolsó lépéseket is hibátlanul teljesítem, és amint vége a számnak, szinte csak zihálva állok, és mereven bámulom a képernyőt. Új rekord, egyetlen egy hibát sem vétettem.

- Tae! – ugrik a nyakamba, én pedig csak akkor térek észhez. Automatikusan fonom derekára a kezemet, míg ő egy puszit nyom az arcomra. – Hibátlan, nem is tudtam, hogy ennyit fejlődtél a játékban – Hát én sem. – Büszke vagyok rád!

- Nem csináltam semmit. – emeltem végre rá a tekintetem. Minden lépésem Kook miatt fejlődött ennyit.

- Játssz még! – Jött egy ismeretlen hang mellőlünk, akire oda is figyeltem, kérdően felvonva a szemöldökömet. – Indítsd el a legnehezebb számot, lássuk azzal, hogyan teljesítesz.

- Hé haver, kezdő vagyok a játékban. – legyintettem az ismeretlen barna hajú srác felé. – Tudod, kezdők szerencséje.

- Lehetetlen, hogy az legyél. A lépéseid letisztultak, próbáld meg. – szólalt fel még egy vadidegen. Elhúztam a számat. Nem látványosságnak jöttem ide.

- Hajrá Tae, - ölelt erősebben Jiyeon – csak még egyet!

Visszapillantottam az engem szorongató lányra, majd felsóhajtottam.

- Legyen.

Jiyeon elengedett, majd visszalépett az előbbi helyére, beékelődve a körénk gyűlt társaságba. Nagyot sóhajtottam, majd ismételten felvettem a kezdő pozíciót, míg az idegen barna hajú srác, megkereste nekem a szerinte legnehezebb számot a gépen. Vártam, hisz mi mást tudtam volna tenni? Így is örültem a fejemnek, hogy az előbbi dalt hibátlanul el tudtam táncolni. Ezt is Jungkooknak köszönhettem. Ő szenvedett velem egy hónapon keresztül, és tanított meg az alaplépésekre. Még ha ez nem is olyasfajta tánc, amit mi csináltunk hosszú napokon keresztül, izzadságba fürödve, akkor is fejlődött a ritmusérzékem.

- Mehet? – néz rám a srác, én pedig bólintok.

- Mehet.

A szám elindul. Ez most nem lassan kezdődik, de a gyors kezdést követően is tudom tartani a lépést, körülbelül a dal feléig. Izzadok, zihálok, és fáradtak a lábaim. Nekem ez gyors, de nem akarom feladni. Nem tehetem meg, hiszen bizonyítani akarok és, hogy kinek? Magamnak. Még ha nem is tudom, a száz százalékot teljesíteni, kilencven alá nem adok! A zeneszám és a vele járó nyilak gyorsan haladnak, a lábam pedig kezd összeakadni. Már lassan azt hiszem, hogy elesek, de végül a játék véget ér. Ég a tüdőm, de a mosolyt az arcomról lehetetlen lenne lekaparni; kilencvenöt százalékot teljesítettem.

- Ez az! – ujjong az egyszemélyes szurkolócsapatom, majd ismételten nyakamba ugorva von magához.  Légszomjammal nem foglalkozva hajol ajkaimra és von egy gyors, számomra érzéketlen csókba, ezzel elérve, hogy ne a kijelzőt figyeljem. Lassan kezeimet a derekára helyezem, hogy mégse tűnjön annyira távolinak, majd kicsit megfordulok vele, de bár ne tettem volna.

Szívem szapora verését egy nagy dobbanás rázza meg, hiszen Jungkook előttem áll, bár még vagy öt méterre. Látom rajta, hogy elképedten bámul minket, ami egyszerre esik rosszul, mégis valami miatt elégedettség tölt el. Valamiért örülök neki, hogy ezt látja Kook, hiszen most már ő is rosszul érezheti magát.

Jiyeon mosolyogva hajolt el tőlem, miközben kibontakozik a karomból.

- Szomjas vagy? Menjünk venni valami üdítőt?

Csak bólintok, nem futja többre. Végig Jungkook szemeibe nézek, mígnem újdonsült barátnőm kézen ragad és elindul velem a játékterem bárpultja felé. Egyre jobban közeledünk Kook felé, én pedig eddig bírom tartani a szemkontaktust. Még nagyobb fájdalom lehet számára, ha figyelmen kívül hagyom.

Valamiért felszabadultak bennem azok a gondolatok, hogy féltékennyé tegyem, még ha ezt nem is így terveztem eredetileg, de ha tálcán nyújtja felém az élet, miért is ne fogadnám el? Fontos vagy nekem Jungkook, de ha te fájdalmat okoztál nekem, akkor én is ezt fogom tenni veled!