Not today-28

Not today

28 - Jungkook pov.

 - Megismételnéd, kérlek? Nem hallottam tisztán amit az előbb mondtál.

Jimin hangja rezzenéstelen maradt, mégis vészjóslónak érzem. Miután Taehyung elment a legelső busszal, Hoseok azonnal felébresztett és válaszokat akart a rengeteg kérdésére, amit egy percen belül, levegő vétel nélkül tett fel nekem. Én azonban leráztam annyival, hogy Taehyung biztos kiborult a sok gyakorlástól és begolyózott, később majd lenyugszik. Hoseok próbált úgy tenni, mintha hinne nekem, Jimin azonban nem ilyen egyszerű eset. Amikor megérkeztünk, szó szerint felrángatott a koliszobába, ahonnan hiányoztak Taehyung cuccai, amiket magával hozott az egy hónapra. Azóta se járt még itt és ebben az elmúlt fél órában sem érkezett még meg, amióta itt vagyunk. Jimin azonnal leültetett az ágyra és feltett egy nagyon egyszerű, lényegre törő kérdést.

“ Mit műveltél Taehyunggal?”

Kénytelen voltam neki elmesélni a helyzetet, arra azonban nem tudtam rábeszélni magam, hogy szóról szóra beszámoljak, ahogyan ő ezt kérte. Szinte érzem, ahogy Jimin tekintete lyukat éget a halántékomra. Nagyot nyelek és újra kimondom azt a szót, ami ezelőtt is nehezemre esett.

- Elfutottam.

Jimin egy szót sem szólva feláll az ágyról és járkálni kezd a szobában. Mutatóujjával az alsó ajkát babrálja és meredten néz előre. Már abba beleszédülök, ha csak nézem. Egyszerű laza fekete póló van rajta és egy világos farmer. Jól állnak neki ezek az egyszerű ruhák. Nem úgy, mint Taehyungnak. Tae személyisége szinte megkövetelné, hogy feltűnő, bizarrabbnál bizarrabb ruhákat hordjon, ezt azonban nem látja be. Ő is inkább kerülné a feltűnést és vígan elélne a saját kis világában.

Aish, mit tettem! Hogyan várjam el, hogy bárki is kiigazodjon rajtam, ha én magam nem vagyok képes erre. Kavarognak a fejemben a gondolatok.

- Mégis mit képzeltél, mikor faképnél hagytad?

Jimin hangja hirtelen rángat ki a zavaros gondolataimból. Egy pillanatra lefagyok, de igyekszem hamar összeszedni magam. Végül is Jimin a legjobb barátom, neki sok mindenről őszintén beszélhetek.

- Nem tudom. Hirtelen… azt hiszem, hogy megijedtem.

- Megijedtél. Kim Taehyungtól? Jeon Jeongkook? Ez egy picit hihetetlennek hangzik.

- Pedig így történt. Tényleg megijedtem tőle. Te nem láttad akkor, milyen elszánt volt és… ahhj, Jimin. Tudom, hogy elrontottam, de nem gondoltam bele, hogy valaha is én leszek az, akinek kétszer is el fogják venni a szüzességét. Tudom azt is, hogy olcsó és hülye kifogás, de hirtelen nem tudtam, mit tegyek.

- És ezért könnyebb volt elszökni ahelyett, hogy megbeszélted volna vele és akkor nem ez lett volna a vége.

- Próbáltam vele megbeszélni, de hathatatlan volt. Annyira beindult, hogy közölte velem a tényeket. Ha szeretem, megteszem érte. Aztán a következő mondta már az volt, hogy forduljak. Hát… nem tudom, te mit reagáltál volna a helyemben.

- Szögezzük le, Kook, hogy én nem hozom magam ilyen helyzetekbe, mert nem megyek bele egy meleg kapcsolatba sem. Én ehhez túl… normális vagyok.

- Nem kértem a szemre hányásodat, Jimin. Azt kérted meséljem el hogy mi történt, most meg megint degradálsz.

- Persze, hogy degradállak!

Jimin hangja egy pillanat alatt szökött fel az egekbe sértve ezzel a dobhártyámat. Megértem, hogy mérges, de eddig semmi miatt nem kiabált velem. Akkor most miért?

- Jimin, megtennéd, hogy nem kiabálsz?

- Nem! Nem tudom megtenni, ugyanis felhúztál, Jungkook, nem is kicsit.

- Miért veszed ennyire a szívedre? Nem a te dolgod ez!

- De igen is az én dolgom lett, amióta eldöntöttem, hogy segítek neked a boldogságod érdekében. Még Hoseokot is meggyőztem, hogy működjön velem együtt! Nem kis erőfeszítésembe került, hogy Taehyung eljusson érzelmileg arra a szintre, ahol most tart! És te egyetlen pillanat alatt elrontottad az egészet, számba se véve azt, hogy a másik munkáját és idejét teszed értéktelenné!

- Nem kértem, hogy segíts!

- Nem kérted, de én látni szerettelek volna újra mosolyogni!

Jimin szinte beleordít az arcomba. Még soha nem láttam így kikelni magából. Szorítani kezd a mellkasom és a síró görcs kerülget. Tény, hogy az elmúlt időben eléggé lehangolt voltam Taehyung miatt, de ebben az egy hónapban újra önmagam lehettem, amit úgy tűnik, nem csak Taehyungnak köszönhetek.

Jimin mély levegőt vesz és leül mellém az ágyra. Nem vagyok képes a szemébe nézni. Már így is küszködök a könnyeimmel. Eszembe jut, mit mondott Tae akkor, amikor elsírtam magam előtte. “ Ne sírj már, ez tök égő!” “ Egy fiú nem teheti meg, hogy ennyiszer sírjon egymás után.” Akaratlanul is elmosolyodom, mikor eszembe jut a kétségbe esett arca. Olyan tanácstalan volt, de talán ez volt az, ami segített felvidulni. Végre önmagát adta előttem. Emlékszem, mikor még Nyuszinak hívott. A falat tudtam volna kaparni, mikor kimondta, viszont így utólag visszagondolva, akkor nem volt egy őszinte reakciója sem felém. Olyan volt, mintha mindent megfontolt volna, mielőtt beszélt vagy cselekedett volna. Ebben az egy hónapban azonban ledöntöttem azt a hatalmas falat köztünk és mindent elrontottam. Mindent.

- Sajnálom, Jimin. Azt hiszem ezt már nem tudom visszacsinálni.

- Nem hinném, hogy minden elveszett volna. Csak hagynod kellene neki egy kis időt.

Mikor Jimin kimondja a végszót, váratlanul kinyílik a szoba ajtaja. Hatalmasat dobban a  szívem. Taehyung? Haza jött volna? Talán itt az esély arra, hogy bocsánatot kérjek. Nagy levegőt veszek, hogy szembe tudjak fordulni Taehyunggal, de Jimin megelőz.

- Namjoon!

Namjoon? Akkor Taehyung még mindig nem jött vissza? Hatalmas csalódottság veszi át az izgatottság helyét a szívemben. Soha nem fog megbocsátani azért, amit tettem.

- A környéken mindenki Jungkook szerelmi életét hallgatja. Mi a fene folyik itt?

Már csak ez hiányzott. Az énekkar vezetője…

- Bocs, ha megzavartunk. Kicsit bonyolult a helyzet.

Jimin zavartan megvakargatja a tarkóját és felveszi a mű mosolyt. Nem szeretem, mikor így nevet. Nála általában ez a vihar előtti csend. Namjoon gondosan becsukja maga mögött az ajtót és leül velünk szembe Taehyung ágyára.

- Mi a gond?

- Nem hinném, hogy rád tartozik.

A hangomban erős él érződik, de Namjoon szokás szerint még csak meg se rezzen. Nem az ő dolga, hogy beleszóljon a magánéletembe.

- Szerintem fogok tudni segíteni.

- Nem kell a segítséged. Nélküled is meg tudom oldani az életemet, de köszönöm a lehetőséget. Most ha megkérhetnélek, kifáradnál?

- Jungkook. Ez egyelőre az én szobám. Nam pedig addig marad, amíg én azt nem mondom.

- Rendben. Akkor én távozom.

Felállok az ágyról, meghajolok Namjoon előtt és megindulok az ajtó felé. Nem értem, hogy Jimin miért hagyja, hogy bárki is belátást nyerjen a magánéletembe. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik köztem és Taehyung között.

- Jungkook. Szerintem Taehyung jobba szeret téged annál, hogy ilyen kis dolgok miatt elhagyjon.

Namjoon hangjára azonnal megtorpanok. Lassan felé fordulok, hogy jobban szem ügyre tudjam venni. Egy fekete, laza szövet nadrág van rajta és egy fehér póló. Kócos haja arról árulkodik, hogy nem olyan rég kelhetett ki az ágyból. Kezeit a térdére fektetve kulcsolja össze és kifejezéstelen, komoly arccal mered rám. Zavaró. Olyan, mintha belém látna. Ennyi mindent hallhattak ott kint? És mit is tud ő pontosan?

- Honnan veszed, hogy Taehyung és én járunk?

- A pepero óta feltűnt a viselkedésed és azóta jobban megfigyeltelek titeket. Ráadásul nem voltatok halkak Jiminnel. Szerencsétek, hogy minden hallgatózót elzavartam az ajtó elől.

- Hogy csak te hallhassad az egészet. Kössz. Igazán nem kellett volna fáradnod.

- Jungkook. Először is válogasd meg a szavaidat velem szemben. Másodszorra pedig segíteni szeretnék.

- Miért akar nekem mindenki segíteni? Úgy tűnik, mintha egy elveszett gyerek lennék, aki nem tud mit kezdeni a felé nyújtott kezek nélkül?

- Jiminnél lehet, hogy ez a helyzet, én azonban magamat láttam meg benned.

- Semmi közös nincs bennünk.

Namjoon jóízűen felnevet.

- Több van, mint hinnéd. Azonban Taehyung esetében várható volt, hogy át akarja venni az irányítást.

- Mégis miből vontad le a következtetést?

- Taehyung…. egyszerű ember. Könnyű kiismerni, ha egy kicsit is oda figyelsz rá. Szerintem bőven elég lesz neki, ha bocsánatot kérsz tőle és megbeszélitek az egészet. Nem vagytok egyszerű helyzetben, mert mind a ketten tapasztalatlanok vagytok. Viszont én úgy gondolom, hogy nem fontos, ki melyik szerepet tölti be. Régóta vágysz rá és mikor megkapod, elszaladsz egy ilyen kis semmiség miatt. Ha tényleg szereted, meg tudod tenni érte. És nem mellesleg sejtésem szerint ha akkor kicsit határozottabb vagy és nem berezelsz, Tae megadta volna magát neked. Így viszont az egészből csak annyi jön le, hogy önző vagy és nem vagy hajlandó áldozni érte, holott egész végig ezt bizonygattad neki.

- Még is mit tudsz te?

- Jungkook! Elég ebből! Gondolkozz el rajta, amit Nam mondd neked. Teljesen igaza van. Ezt te szúrtad el, hozd is helyre.

Tudom, hogy igaza van, de nem akarom, hogy egy kívülálló jobba ismerje Taehyungot nálam és kioktasson, hogyan viselkedjek a saját szerelmemmel.

- Én léptem.

Hátat fordítok a két idősebbnek és kiviharzok a szobából. Jézusom! Kim Namjoon oktat ki arról, hogy hogyan kezeljem Taehyungot. Te jó ég! Nincs bajom Namjoonnal de miért kell neki is az én szerelmi életemmel foglalkoznia? Miért mindenki az enyémmel van elfoglalva, mikor van sajátjuk is. Aish! Idegesítő, hogy ennyire igaza van.  Teljesen felbosszantott ő is és Taehyung is! Miért fiúba kellett beleszeretnem? Mindez nem lenne, ha lány lenne. Mindenestre sejtem, hogy hol keressem.

Kim Taehyung! Miért fiúnak születtél???

Végül a játékteremben kötöttem ki, ahol Taehyung olyan sok időt szokott eltölteni. Nehezen fogom megtalálni, ugyanis az egész hely teljesen tömve van. Úgy döntök, hogy megyek egy kört az ital pulttól indulva a nyerő gépeken keresztül a mosdóig, de nem találom sehol. Eszembe jut még egy hely, ahol nem kerestem, de ott biztosan nincs. A játékteremnek egy nagy része el van szeparálva és ott vannak a fizikai mozgást igénylő játékok. Esélytelen, hogy ott legyen. Egy próbát megér, hátha megkedvelte az egy hónap alatt a mozgást és így vezeti le a feszültséget. Elindulok a másik helység felé, ahol egyre nagyobb a hangzavar. Lányok sikoltozását hallom fiúk elégtelen morgásával vegyítve. Valamelyik fiú biztosan megnyert valamit. Ahogy közeledek a visítozó tömeg felé, kiszúrom az egyik kedvenc játékomat. Mindig jó pontszámokat érek el a táncgépen. Kíváncsiságból közelebb megyek, hogy megnézzem kinek szurkolnak ennyire, mikor megpillantom azt, akit keresek. Egymás után teszi a tánc lépéseket, amiket a gép kér. Akaratlanul is elmosolyodom. Kicsit még ügyetlen, de nagyon sokat fejlődött. Nem is sejti, milyen büszke vagyok rá. A gép abba hagyja a zenélést. Vége van a játéknak, ezért elindulok felé, hogy félre hívjam. A szívem őrült tempót diktál magának. Szinte kiugrik a helyéről, úgy kalapál. Olyan, mintha mindenki eltűnt volna mellőlünk, csak mi ketten lennénk. Célirányosan, egyre gyorsuló léptekkel megyek felé, de valami arra késztet, hogy megtorpanjak. Taehyung hatalmas mosollyal néz oldalra valakire. Eddig észre sem vettem, hogy ott van egy csinos, vörös hajú lány. Viszonozza a mosolyt és Taehyung karjaiba omlik, mintha ezer éve együtt lennének. Ez biztos félre értés. Lehet a húga, vagy a legjobb barátja. Igen. Minden rendben van, ne gondolj egyből a legrosszabbra. Teszek még egy lépést, de a lábaim nem hajlandóak többet megmozdulni. Olyan gyorsan történnek az események, hogy alig tudom követni, nem még hogy felfogni. Az egyik pillanatban Taehyung felém fordítja a fejét és azonnal kiszúr.  Pár másodpercig farkas szemet nézünk, miközben az ő arcáról lefagy a mosoly. Még jobban kalapál a szívem, mint eddig, de a következő pillanatban kihagy pár dobbanást és nem akar tovább verni többé. A csinos vöröske egy laza mozdulattal magához húzza és lesmárolja Taehyungot. Akkor még sem a húga. Nem kapok levegőt. Ez nem történhet meg. Miközben a lánnyal csókolózik, Taehyung egy pillanatra se vette le rólam a szemét. Olyan, mintha azt üzenné: “ Faképnél hagytál. Akkor nézd végig ezt és jegyezd meg örökre, hogy soha nem leszel már a lány helyében.”

Mikor végre lecuppannak egymásról, a lány súg valamit Tae fülébe, mire a fiú bólint és kézen fogva a lányt indul meg felém. Ekkor már Tae egyáltalán nem néz rám. Úgy vonulnak el mellettem, mint két idegen. Nem tudom felfogni. Nem vagyok képes erre. Egy kar nyújtásnyira van tőlem a szerelmem és nem tudom neki elmondani, hogy mit érzek. Ketté hasad a szívem. Nagyon fáj. Annyira, hogy sírni tudnék és teljesen tehetetlen vagyok. Mintha lelassítottak volna egy filmet, úgy érzékelek mindent. Teljesen eltompult az agyam.

Taehyung az előbb csókolózott…. és nem velem. De hisz… mi járunk, nem? Vagy…. Nedvességet érzek az arcomon. Azt hiszem Kim Taehyung dobott.