Not today-27

Not today

27 - Taehyung pov.

- Nem Jungkook, ha igazán szeretsz képes vagy megtenni!

- Szeretlek de…

- Nincs de. Fordulj! Had készítselek fel arra az élményre, amit velem élhetsz át először!

Nem gondolkoztam. Egyszerűen elvesztem az érzelmeimben, így gondolkodásnak nem volt semmi értelme. Minden ésszerű fogalom, ami átúszott az elmémen csak egy dolgot emelt ki számomra, az pedig az alattam fekvő, vöröslő arcú fiú volt.

Nem tudtam már türtőztetni magam. Ha visszagondolok, akkor az egy hónappal ezelőtti buli óta fel vagyok húzva. Időm sem volt könnyíteni magamon, hiszen folyton történt velem valami, vagy mindig volt mellettem valaki. Ez pedig általában Jungkook volt. Abban a buliban lett volna esélyem kicsit elengedni magam, amit akkor az a széplány el is kezdett, ám Kook volt az, aki kirángatott abból a kellemes helyzetből. Ezek után meg mi történt kettőnk között? Elvonszolt egy sötét sikátorba, falhoz préselt és egy olyan szenvedélyes csókcsatába hívott, amit ott akkor képtelen voltam nem elfogadni. Akármennyire is szánalmas, de teljesen beindított. Még ha nem voltam képes magamnak akkor ott, abban a helyzetben bevallani, de ennek a fiúnak a csókja sokkal jobban esett, mint a buli össze csajáé akikkel azon az éjszakán kavartam. Ezt egy hónapja képtelenségnek gondoltam, nem akartam bevallani magamnak, hogy igen is élvezhetek ilyes fajta tevékenységet egy velem egynemű személlyel, de most már nem érdekel. Igen is jól esik, ahogy a puha ajkai az enyémhez érnek, miközben édesen ízlelgethetem őket. Egy teljes hónapba telt, míg képes voltam magamban ezt megemészteni, de most már kész vagyok. Itt vagyok Kookkal, aki éppen alattam fekszik. Akinek megengedtem, hogy szenvedélyes csókba hívjon, akinek viszonoztam és akivel meg fogom azt tenni, amit soha életemben nem gondoltam volna, hogy megteszek. Le fogok feküdni egy fiúval.

Mikor Jungkookot megláttam a hóban elég hiányos öltözetben, ahogy összekuporodva öleli át térdeit valami megváltozott bennem. Az egy hónap alatt annyira összekovácsolódtunk, hogy képtelen voltam tétlenül állni és nézni, hogy ilyen állapotban van. Késztetést éreztem arra, hogy mellette legyek, támaszt nyújtsak neki és segítsem amiben csak tudom. Makacs vagyok, nem tagadom, ezért sem engedtem, hogy észrevegye azt, hogy megváltozott a véleményem. Mikor egy hónappal ezelőtt felhoztam a járás ötletét csak Namjoon szavai vezéreltek. Azt akartam, hogy nyugtom legyen és a vizsga feladatára tudjak koncentrálni, így kizárva Jungkookot. Muszáj voltam vele egy csapatként dolgozni. Kénytelen voltam társammá fogadni, hogy jól fel tudjak készülni a félévi osztályzásra, de ez alatt az idő alatt annyi mindent megbeszélünk, hogy tényleg fontossá vált. Megismertük egymást. Megtudtam, hogy miként gondolkozik, miről mi a véleménye és hogy milyen volt a múltja. Rengeteget edzett, sok mindenen ment keresztül, hogy a tánckar legjobbjának hívhassák. Az esti beszélgetések, a közös ételkészítések megtették hatásukat. Egyre közelebb engedtem magamhoz.

A mai napig nem nyomatékosult bennem ez, de most már biztosra veszem, hogy én is többet érzek iránta, mint azt képzeltem volna. Eleinte gyűlöltem, aztán riválisom lett. Nem kedveltem év elején, mindig csak bajt hozott a fejemre. Az egy hónappal ezelőtti bulin már haverként tekintettem rá, ám a csók valami fordulópont volt a kapcsolatunkban. Zavart, de kénytelen voltam elfogadni őt, mint barátom erre pedig Namjoon szavai nyitották fel a szememet. Barátként indítottam el ezt az egy hónapnyi gyakorlást, még ha ezt felé nem is így mutattam. Próbáltam elrejteni mindenki elől azt, amivel még én magam sem voltam teljesen tisztába. Mostanra pedig barátból magasabb szintre tudom emelni. Kis félelem van bennem ezek miatt, de ebben a pillanatban mint mondtam, képtelen vagyok ésszerű gondolatot kiagyalni.

Nem vagyok képes másra koncentrálni, csak rá. Haja az ágyban történő csókcsaták miatt kócosan áll ezerfelé. Barna íriszeiben a sötétség ellenére is tökéletesen látom a csillogást. Arca kipirult, enyhén piros ajkai pedig fel vannak duzzadva a heves csókolózástól. Mind a ketten zihálunk.

- Nem akarok durva lenni, de te intézted el azt, hogy ilyen legyek.

Szavaim éles késként hasítják ketté a csendet, ami kettőnk köré telepedett. Hangomra összerezzen, majd oldalra fordítja a fejét, de nem szólal meg. Kihasználva helyzetemet azonnal célba veszem fedetlen nyakát és ajkaimat rányomva kezdem csókolgatni puha bőrét. Megfeszül alattam és fészkelődni kezd, amit nem hagyok. Fogaim közé véve bőrét gyengén megharapom, mire abbahagyja a mocorgást és egy apró sóhajt enged ki magából. Elengedem nyakát, de nem mozdulok el mellőle. Meleg leheletemet egyenesen ráfújom megkínzott bőrére, miközben újra megszólalok.

- Ha ellenkezel, te jársz rosszul.

Egy hatalmasat nyel. Biztosan feszült, de ez engem nem érdekel. Tény, hogy nem akarom, hogy fájjon neki, de nehezen tudom már magam visszatartani. Bal kezemmel megtámasztom magam feje mellett, míg jobb kezemmel derekára fogok. Újra csókolni kezdem nyakát miközben egész testem az övéhez préselem. Nem nehezedek rá teljesen, de mégis hozzásimulok, így esélyt sem hagyva neki a menekülésre. A feszült teste lassan kezd ellazulni alattam, ahogy ajkaimmal vándorútra térek.

Lassan térképezem fel a dekoltázsát és mellkasát. Ahogy minden egyes négyzetcentimétert végig hintek csókokkal Jungkook csak apró sóhajokat enged ki ajkai között. Jobb kezemet ágyékához emelem és az ott dudorodó tagot kezdem el kényeztetni alsónadrágján keresztül. Érintésemre megfeszül ismét teste. Nem foglalkozva vele haladok le merev tagja felé ügyelve arra, hogy kockás hasát is apró puszikkal hintsem. Egy ideig elidőzöm, remélve hogy teljesen el tudom lazítani minden feszes izmát, így elérve, hogy tényleg beadja nekem a derekát. Miután úgy véltem, hogy nyeregben vagyok és már ő is elég kemény odalent, kezemet lecsúsztatom fenekéhez. Ám amint a két félkör közötti bejárathoz érinteném, ismét megfeszül és olyan lendülettel ül fel, amilyennel még sosem láttam. Értetlenül, ám egyben mérges tekintettel nézek fel zavaros íriszeibe. Zihál és paradicsom vörös.

- Várj!

Jungkook hangja megremeg, ahogy ezt az egy szót kimondja. Azonnal felegyenesedem, kezeimmel pedig automatikusan fogom le combjait.

- Mégis mire?

- Én - kezd bele, de elakad. Zavarodottan süti le a szemét, majd szinte azonnal rám emeli íriszeit. Keresi a szavakat. - Szóval, fel kell készüljek.

- Felkészülni?

- Igen!

Rámarkolok combjára, mire összerezzen. Fogaimat szorítom össze, hogy visszatartsam magam, nehogy elöntse a vágy az eszemet és teperjem le anélkül, hogy meghallgatnám őt is.

- Mégis hogyan? Itt vagyok, és úgy rémlik te akartad ezt legelőször.

- Igen, de - kezd bele újra, ám megakad a szava. - Egy... egy kicsit tudnál várni? - nyögte mondatát, ugyan is kezemmel ismét merevedésére fogtam.

Egyáltalán nem akartam elengedni, nem szerettem volna, ha kimegy a szobából, de önző sem akartam vele szemben lenni, így megadóan egy nagy sóhaj keretében felemeltem kezeimet. Amint szabaddá vált szélsebesen pattant ki az ágyból és rohant ki a szobából.

- Aish! - morogtam, majd hanyat dőltem az ágyon és úgy túrtam össze az amúgy is kócos hajam.

Komolyan engedtem, hogy kimenjen? Végre rászántam magam arra, hogy tényleg összejöjjek fele, erre ez van. Mégis mit hitt, hogy én, aki eddig hetero voltam engedni fogom neki, hogy domináljon? Rosszul hitte! Ha ennyire akar engem, akkor igen is tegyen érte.

Már gyanúsan sok idő telt el, Jungkook pedig nem jött vissza. A ház csendes volt, én pedig már sajnálatos módon lecsillapodtam. Keserves érzés volt, hogy egy hónap elteltével ismét fel voltam húzva ám semmi sem történt. Nem akartam magamon könnyíteni, hiszen vártam Kookra, de már vagy fél óra is eltelt mióta kiszaladt. Komolyan mi tart neki ennyi ideig felkészülni?

Morogva ültem fel az ágyba és néztem az ajtó felé. Rég kiment már Jungkook, így kezdtem aggódni. Mégis hova mehetett? Ennyire megijedt volna tőlem?

Nagy sóhaj keretében keltem ki az ágyból és indultam meg az ajtó felé. Amint elértem a küszöböt körbenéztem a folyosón. Minden ajtó be volt zárva, egyedül Jimin és Hoseok közös szobájából szűrődött ki a felkapcsolt lámpa fénye a nyitott ajtó miatt. Felvontam a szemöldökömet, mivel tisztán emlékeztem arra, hogy amikor Jungkookot hoztam fel, akkor még le volt kapcsolva a villany. Kíváncsian, lassú léptekkel közelítettem meg a szobát, majd miután beléptem alaposan körbenéztem. Sehol senki. Nem értettem miért volt felkapcsolva itt a villany, de aggodalmam kezdett nőni. Mégis hova tűnhetett Kook? Ennyire megijedt tőlem és kifutott? Mi van, ha az erdőben van és valami baja esik?

Azonnal nekiálltam minden egyes szobát átkutatni a lakásban. Megnéztem a konyhát, az összes fürdőt és mosdót, de sehol sem találtam. Már ideges voltam mire az összes helyiséggel végeztem, végül pedig a nappaliban foglaltam helyet a kanapén. Feszült voltam, mivel nem találtam meg Vérnyulamat, így utolsó lehetőségként előhalásztam nadrágzsebemből a mobiltelefonomat. Elkezdtem előkeresni a számát, majd azonnal hívtam is. Megrezzentem, ahogy észleltem, hogy az a csengőhang, amit Kook rengetegszer kapcsolt be - mivel az a kedvenc száma - az emeletről hallatszik le. Remek.

- Minek van telefonod, ha nem használod, Kook?

Idegesen szakítottam meg a vonalat, így a zene is abba maradt. Levágtam magam mellé a mobiltelefonomat a kanapéra és lehajtva a fejem kezdtem nézni az alattam elterülő kivilágított tavat. A halak kellemes lassú tempóban úszkáltak fel s alá a vízben, ami szerencsére lenyugtatott. Vagy még tíz percig ültem egy helyben és merengtem azon, hogy hova tűnhetett el tánctársam, mikor a bejárati ajtó kinyílt. Hangjára azonnal felkaptam fejem, ám amint meghallottam Jimin és Hoseok hangját egyből felkeltem ülőhelyzetemből, majd kiindultam az előszobába. Reményteljes tekintettel fordultam ki a nappaliból, hogy megkérdezhessem nem-e látták az eltűnt barátunkat. Már épp szóra nyitottam volna számat, hogy megkérdezzem Jungkook hollétét, mikor megpillantottam a keresett személyt. Jimin oldalán lépett beljebb a hideg levegőből, miközben Hoseok felé fordult. Megtoppantam.

- Áh, Taehyung! - szólított meg Jimin, mire Jungkook azonnal megállt és rám emelte tekintetét. - Azt hittük aludni fogsz már.

Kook barna íriszei egyenesen az enyémbe hatoltak. Mereven figyeltem, miközben rengeteg gondolat futott át fejemen. Hogy volt képes itt hagyni engem egyedül, miközben arra készültünk? Hogy mert lelépni, hoppon hagyni engem egy ilyen helyzetben?

A düh, mint egy villám csapta fa a mező közepén, úgy terjedt szét a testemben. Annyira mérges voltam Jungkookra, mint még soha. Az első tanítási napon való találkozásunk, mikor a telefonom képernyője betört semmi a mostanihoz képest. Legszívesebben behúznék neki egyet, de ezt semmi képen nem tehetem meg, mivel pár nap és itt a vizsga. Az arcára szükségem van.

- Bár aludtam volna. - morogtam orrom alatt, de arra ügyeltem, hogy tökéletesen hallatszódjon hangomon mérgem.

Kook azonnal oldalra fordította a fejét, hogy ne nézzen rám. A fiún Jimin ruhái voltak, ezáltal azonnal értelmet nyert, hogy miért is volt felkapcsolva a szobában a villany. Valószínűleg befutott, hogy felvegyen magára valamit, utána pedig itt hagyott.

Jimin értetlen fejet vágott Hoseokkal együtt. Érezhető volt a feszültség.

- Minden rendben? - kérdezett rá finoman Hoseok.

- Nem. Semmi sincs rendben! - emeltem meg a hangom. Szememet nem vettem le Jungkookról, így azt is láttam, hogy határozott hangom miatt kissé összerezzen. - Az első busszal haza megyek!

Meg sem vártam, hogy bárki bármit mondjon mondatomra, egyszerűen hátat fordítottam nekik és felindultam a barna falépcsőn.

- Mi bajod Taehyung?

Hallottam magam mögött Hoseok hangját, de nem törődtem vele. Azonnal berohantam a szobámba amint felértem az emeletre. Beléptem és magamra zártam az ajtót. Sosem használtam még a zárban lévő kulcsot, így itt volt az idege. Ha Jungkook ilyen helyzetben hagyott egyedül, akkor bizonyára nem lesz számára meglepő, ha nem alszik ebben a szobában. A kanapé is biztosan kényelmes.

Feszült idegekkel kezdtem el összepakolni a holmimat. Eredetileg délután indultunk volna haza, de én nem várom meg. Az első busz alig két óra múlva jön, ugyan is már hajnali három óra körül lehetett. Minden ruhámat és kellékemet hanyagul dobtam be a bőröndömbe, hogy minél hamarabb el tudjak pakolni.

Rengeteg minden kavargott a fejemben. Legfőképp az este történtek pörögtek újra és újra a szemem előtt. Folyamatosan újra játszódott bennem az egész jelenet, ahogy Jungkook eleinte felettem támaszkodik. Az ajkai az enyémet marják, kezei testem minden porcikáját végig simítják. Aztán egy szempillantás alatt foszlik szerte minden. Kook magamra hagyott. Nem csalódtam még sose ekkorát, mint a mai nap.

Hirtelen telt el az az idő, amit várnom kellett az induláshoz. Táskámat a hátamra vettem, bőröndömet pedig felemelve fordítottam el a kulcsot a zárban, majd léptem ki az ajtón. A ház azóta csendes volt, amióta bezárkóztam. Ez most sem volt másképp. Sötét volt az egész lakásban, így teljes nyugodtsággal szívemben indultam le az emeletről. Jungkook csak egyszer próbált meg bejönni hozzám, ám miután rájött, hogy nem tud bejutni és én sem vagyok hajlandó neki válaszolni, feladta. Gondolom Jiminék szobájában alszik, vagy rosszabb esetben a nappaliban. Csendes léptekkel haladtam le a lépcsőn, nehogy véletlen felébresszek valakit, ha netán lent aludna. Szerencsére elértem semmi gond nélkül a bejárati ajtót, majd magamra kaptam a cipőmet és a kabátomat is. Kezemet a kilincsre tettem és amint lenyomta azt egy hang megszólalt.

- Hova mész?

Lehunytam a szememet, hogy le tudjam nyugtatni magam. Ideges és feszült voltam, ám ezt nem akartam, hogy rajta vezessem le.

- Haza.

- Ilyen korán?

Hoseok hangja álmosan csengett. Valószínűleg most ébredt fel. Megfordultam, hogy lássam a fiút, aki a nappali ajtajában ácsorgott, szemét dörzsölve. Ezek szerint ő aludt lent.

- Te aludtál lent. – jelentettem ki a tényt, mire Hobi csak bólintott egyet.

- Aha.

- Miért?

- Jungkook nagyon meg akart beszélni valamit Jiminnel, de elég hosszú ideig tartott, én meg bealudtam a kanapén. –ásította. – Nem válaszoltál. Miért mész haza ilyenkor?

- Hirtelen honvágyam lett.

- Daegu-ban laksz.

Felsóhajtottam. Ébredés után nem kellene fáradtnak lennie? Komolyan mondom Jung Hoseok az egyetlen személy, akit ismerek, hogy ébredés után is száz százalékosan pörög az agya.

- Igen. Ott lakom. Viszont most megyek.

Rövidre akartam zárni a beszélgetést, így nem hagytam neki időt, hogy egy újabb kérdést tegyen fel számomra, így megfordulva kiléptem az ajtón és zártam be magam után. A hideg levegő megcsapott, ám nem akartam vele foglalkozni. Minél előbb ki szerettem volna érni az erdőből, hogy elérjem az első buszt, amivel haza tudok majd menni. Egész éjszaka fent voltam, így reméltem, hogy nem fogok kidőlni a fáradtságtól, maximum csak a buszon. Reménykedtem, hogy az oda vezető utat sem fogom eltéveszteni, mivel nem sokat jártam ezen az útvonalon.

A szerencse mellém szegődött hajnali öt órakor. Alig húsz perc kínkeserves séta után a buszmegállóban álltam és vártam, hogy befusson a jármű. Nem kellett sokat ácsorognom a hidegben, így a gyengén fűtött autóbusz is végre begurult és fel tudtam rá szállni. Helyet foglaltam az utolsó ülésen. Bedugtam a fülembe a haedsetem és elindítottam rajta egy lejátszási listát, remélve, hogy a zene legalább képes lesz elterelni a figyelmem a gondolataimról. Sajnos ez mégsem sikerült, mivel minden egyes újabb dal valamilyen úton módon Jungkookra emlékeztetett. Akár lassú vagy gyors zeneszám indult el, ő jutott eszembe. Csak akkor tudtam megnyugodni, mikor a fáradtság átvette felettem az uralmat és álomba merültem a busz döcögésének monoton ritmusától.