Not today-23

Not today

23 - Jimin pov.

- Ahhoz, hogy egy jó dalt tudjatok összehozni, nem elég ismerni a kottát és a betűket. Ez mind csak egy alap, ami segít. Nem elég a dalokat csak hallani, érezni kell. Ahhoz, hogy hatással legyetek más emberekre, őszinte....

A tanár lelkes, magas hangja uralta az egész hallgatótermet. Olyan dolgokat mondott el, amik egyértelműek, ha az énekkarra jársz. A többi diák mégis lelkesen figyelte és itták a szavait. Képesek voltak minden felesleges szót megjegyezni csak azért, mert segítséget vártak és elhitették magukkal, hogy ez a maszlag segíteni is fog. Én azonban tudtam, hogy milyen dalt fogok komponálni, nem volt szükségem a tanárok segítségére. Túl sok az olyan diák, aki azt hiszi még a gimibe jár és elnézik nekik, ha futnak a folyósón vagy leveleznek az előadásokon. Senki nem szól rájuk, mert ez egy egyetem, ahol felnőttek tanulnak, mert tanulni akarnak. Csalódtam, mikor rájöttem, hogy az iskola átlagos értelmi szintje vetekedik az általános iskoláékkal.

Ezen merengve bámultam ki az ablakon és néztem, ahogy a fák lombjait meg-meglibbenti az enyhe szél. A tanár hangját kezdte elnyomni az a bizonyos monoton kattogás, ami emlékeztetett a legnagyobb elenségemre, az időre. A falon nyugvó hófehér órára pillantottam, de még csak öt perc telt el azóta, hogy nemrég ránéztem. Még kétszer ennyi idő és megtudom, ki a párom.

Azóta foglalkoztatott ez a kérdés, hogy kihirdették a vizsga időpontját. Eszembe jutott Jungkook. Ha vele lennék, a fejem nem fájna. Összehoznánk egy ütős táncot a dalomra és mi lennénk a legjobbak. Azt azonban sejtettem, hogy nem így lesz. Mindig összeszorul a szívem, ha a legjobb barátomra gondolok és az arcára, amikor másodszorra láttam sírni. Ezúttal Taehyung miatt. Szeretném, ha boldog lenne de tudom, hogy az azonos neműek közötti kapcsolat soha nem végződik jól. Ennek ellenére mégis azon agyalok, hogyan tudnám ráébreszreni Taehyungot arra, hogy szereti Jungkookot. Mert tudom, hogy szereti.

Amint véget ért az óra, siettem le a hirdetőtáblához, hogy megtudjam azt, amire annyira kíváncsi voltam. Útközben szokás szerint belém ütköztek a nemtörődöm emberek akik játszótérnek nézték a suli lépcsőjét. Kikerültem pár lányt, akik klubhelységnek vagy sminkszobának nevezték ki ugyanazon lépcsőt. Mikor az aulába értem, hatalmas tömeg fogadott. A tánc és énekkar valamennyi hallgatója a tábla előtt tolongott. Esélyem nem volt még csak a közelébe se menni. Nagy levegőt vettem, amit lassan kifújtam. "Akkor várok." Ezt gondoltam, amikor hirtelen valaki a nagy tömegből a földre esett és a lábam előtt landolt. A lány hosszú haja eltakarta az arcát, de mivel nem mozdult, lehajoltam hozzá.

- Jól vagy?

Hangomra azonnal felkapta a fejét és bámulni kezdett. Egy hang sem jött ki a torkán, de nem voltam meglepve. Sok lánynak csak ennyi a reakciója, mikor hozzájuk szólok, ami elég kellemetlen ha egy kávézóban szeretnél két percen belül a kávéd társaságában leülni az asztalhoz és ez az idő emiatt megháromszorozódik. Megragadtam a karját és segítettem neki felállni, hogy megnézzem, jól van-e. A térdén egy kisebb seb éktelenkedett, ezért a zsebemből elővettem egy zsebkendőt és elé guggolva kezdtem vele itatni a sűrű vért. Mikor végeztem, láttam, hogy paprikavörös fejét próbálja takargatni több-kevesebb sikerrel.

- Legközelebb legyél óvatosabb. A törékeny lányokat sokan nem veszik figyelembe.

Bólintott egyet, de megszólalni már nem tudott, mert egy jól ismert hang ütötte meg a fülem.

- Jimin!

A hang gazdája azonnal ott termett mellettem és a vállamnál fogva húzott a kijárat felé nem törődve a lánnyal, akivel épp beszélgettem. Vagy valami hasonló.

- Találd ki kivel leszel párban a vizsgán.

- Nem szeretnék tippelni de csak remélni tudom, hogy nem te.

- Pedig de! És tutira aratni fogunk a vizsgán!

Hoseok hatalmas mosolyra húzta a száját. Utál veszíteni és ezzel nincs egyedül. A második legjobb embert kaptam magam mellé, így biztosan mi leszünk a legjobb páros. Felnevettem vele együtt és kisétáltunk az udvarra. Egy kisebb csend után Hobi megköszörülte a torkát, mire én ránéztem.

- Azt is tudom, hogy Jungkook kivel lesz.

Ismerem Hoseokot, tudtam, hogy imádja a drámai kijelentéseket, szeret a középpontban lenni és nagyon jól értett ahhoz, hogyan csigázza fel az ember kívancsiságát. Én azonban immunins voltam rá, tudtam, hogy úgy is elmondja. Nem bírja ki soha, így csak közönyösen reagáltam, habár nagyon is érdekelt az információ.

- Megnézted azt is?

- Taehyung.

- Taehyung?

- Taehyung bizony. És ez tudod mit jelent?

Mint egy villanykörte az animékben, úgy ragyogott fel a hatalmas lehetőség, ami nem is lehetne kedvezőbb ennél.

- Hogy össze tudjuk hozni őket!

Hoseok egy pillanatra megtorpant és csak utána jött tovább. Arckifejezése egyértelműen elárulja, hogy nem ért velem egyet.

- Én arra akartam célozni, hogy még Kook se tud legyőzni minket így hogy Taehyunggal van. De mégis hogy tudnánk összehozni őket? Nem tudnak együtt dolgozni és az egész vizsga egy nagy bukta lesz nekik, Jimin.

- Nem, ha ügyesek vagyunk.

- Nem hiszem, hogy ez a mi dolgunk.

Sokáig csak mentünk egymás mellett és egy szót sem szóltunk. Tudom, hogy Hoseoknak Jungkook sokat jelent, de nem gondolja azt, hogy Taehyung valaha is szeretni fogja Kookot. Ő nem reménykedik én viszont minden követ meg fogok mozgatni hogy jól süljön el ez az egy hónap. Hoseok törte meg a csöndet.

- Mi lenne ha arra az egy hónapra beköltöznénk a családi házunkba? A szüleim nincsenek itthon és nem is lesznek egy ideig az üzlet miatt. Van hely gyakorolni, tudunk lazulni, van hol aludni. Minden helyben van és nem kell próbateremre költeni.

- Ez eddig jó. Benne vagyok, de valamit ki kell agyalni hogy hogyan hozzuk össze őket. Van egy kezdetleges tervem, de csak ötven százalék hogy beválik.

- Mivel szeretném, hogy Kook boldog legyen, segíteni fogok. Mi az a terv?

- Féltékennyé kell tenni Taehyungot.

- Minek?

- Ha Taehyung nem hajlandó bevallani magának amit valójában érez Jungkook iránt, akkor rá kell vezetni. Meg kell mutatni neki, hogy nem csak barátként gondol Kookra.

- És honnan szerzel egy csajt aki hajlandó eljönni?

- Nem csaj kell, Hoseok, hanem egy másik fiú.

Mikor ránéztem a fiúra, ijedséget láttam átsuhanni a szemében. Azonnal megtorpant és tiltakozóan felemelte a kezeit.

- Nem vállalom! Ha már ilyen jól kitervelted, csináld te. Imádom Jungkookot de valahogy nem vágyom romantikázni vele.

Lehunytam a szemeimet és felsóhajtottam. Miért mindent nekem kell csinálni?

- Megcsinálom én, csak segíts. El kell különítenünk majd őket hogy kettesben maradhassak Jungkookkal. Kell majd egy jel, amivel tudsz majd üzenni hogy Taehyung lát minket. Ezeket majd megbeszéljük később, most megyek a koliba összepakolni. Este találkozunk nálad én még összeszedem Taehyungot.

A koli felé vezető úton megpillantottam két embert az egyik padon és elöntött a düh. Volt egy sejtésem, hogy ki állította össze a párokat és nagyon nem tetszett a gondolat. Gondolkodás nélkül odamentem a két vezetőhöz és karbatett kézzel megálltam előttük. A hűvösebb időjárás ellenére egy szál póló volt rajtuk, míg én pulcsiban is fáztam. Mindketten csodálkozva mértek végig, mielőtt megállapodott volna a tekintetük az enyémen. Olyan mérges voltam, hogy minden kertelés nélkül szóltam hozzájuk. Úgy éreztem, hogy miattuk szenved most Jungkook. Őket hibáztattam, miközben valójában én voltam a bűnös...

- Miért Taehyung és Jungkook?

- Neked is szép napot, Jimin.

Namjoon higgadtan szólalt meg ami méginkább fokozta bennem a tüzet.

- Miben segíthetek?

- Azt kérdeztem, miért pont Taehyung és Jungkook. Miért ők lettek a kiszemeltek?

Namjoon nyugodtan ült rezzenéstelen arccal, mint akit semmi nem érdekel. Éreztem, hogy minden egyes mondattal emelkedik a hangszínem.

- Miért kell nekik szenvedni miattatok? Mivel érdemelték ki ezt az egészet? Miért kell még a vizsgát is együtt csinálniuk?

- Nekünk ahhoz semmi közünk.

Rion mély hangja is nyugodt volt, habár határozottabb és lekezelőbb, mint Namjooné.

- Ne nézzetek hülyének. Tudom, hogy benne van a kezetek a dologban.

- Mit tudsz te kettőjükről, Jimin?

Namjoon kérdése hirtelen ért, de nem engedhettem, hogy kicsússzon a kezeim közül az irányítás.

- Itt inkább az a kérdés, hogy ti mit tudtok.

Namjoon felnevetett, de egy centit sem mozdult. Úgy nézett rám, mintha átlátna rajtam. Ezt nem szerettem benne. Mindig mindent tud mindenkiről már csak azzal, hogy ránéz az emberekre.

- Jimin. Ez az egész egy ártatlan versengés. Ne láss bele többet, mint ami.

- Nem vertek át. Többről van szó sokkal. Most jöttem csak ide, de van egy sejtésem, hogy direkt kinéztetek magatoknak két olyan embert, akiben láttatok fantáziát. Nem kellene a perverz dolgaitokat másokra rávetíteni.

Rion hirtelen állt fel a padról és lépett elém közvetlenül az arcom elé tolva az övét. Magasabb volt nálam sokkal, de ennyivel nem tudott megijeszteni. Kevés volt ő ehhez. Sziszegve préselte ki a szavakat.

- Mégis mit tudsz te? Beszélsz a levegőbe, találgatsz és vádaskodsz. Nem tudod hol a helyed, Chimchim?

- A reakciódból ítélve beletrafáltam. Nem szeretnék balhét, csak választ akarok.

- A válasz előtted van.

- Unom már, hogy mindig kertelve beszélsz, Namjoon. Mondd ki egyértelműen amit gondolsz.

- Csak nézd meg őket együtt. Ha nem csal a megérzésem, azért vagy mérges mert te is látod, mi van közöttük.

Rion nem tágított az aurámból, ami Namjoon szavait hallgatva  egyre kevésbe zavart. Egyértelmű, hogy mi folyik Kook és Tae között ugyanúgy, ahogy Nam és Rion között is. Az énekkar vezetője komótosan felállt a padról és Rion vállára tette a kezét, mire az utóbbi hátrébb lépett. Látszólag lenyugodott. Úgy látszik, Nam dominál a kapcsolatukban. Naivak, ha azt hiszik, nem látok át rajtuk.

- Jimin. Nem sok ember tud a múltamról, de nagyon sokan sejtik. Mivel új vagy, beavatlak egy két dologba.

- Nem érdekel a múltad.

- Ha végighallgatsz, megtudod, miért is ilyen fontos ez.

Nagyot sóhajtottam és köröztem egyet a fejemmel. Megkerülve Riont leültem a padra és a háttámlájára fektettem mind a két kinyújtott karomat, keresztbe tettem a lábam és Namjoont figyeltem.

- Hallgatlak, de fogd rövidre. Sietek.

- Amikor elkezdtem ide járni, már tudtam, hogy nem érdekelnek a lányok ezt azonban el akartam folytani. Ugyanúgy, mint Jungkook.

- Jungkook nem tudta, hogy meleg, amíg össze nem boronáltad Taehyunggal.

Namjoon elmosolyodott és felhúzta a szemöldökét.

- Te vagy a legjobb barátja és észre sem veszed, hogyan néz rád a barátod?

- Tessék?

Értetlenül álltam a dolgok előtt. Rám? Mint barát. Mindig is barátként nézett rám, sehogy másképp. Azt hiszi Namjoon hogy mindent tud pedig igazából semmit sem tud.

- Hülyeségeket beszélsz, Namjoon.

- Rendben van akkor ne higgy nekem és lapozzunk. De ne szólj közbe még egyszer.

Elfordítottam a fejem és elfintorodtam. Fogalmam sem volt, mit akart ebből kihozni.

- Volt egy jó barátom, Jin. Sülve főve együtt voltunk de én többet éreztem iránta. Ő elég nagy nőfaló volt. Végignéztem minden "kapcsolatát", minden kis afférjáról tudtam, mindig támogattam. A szerelmem egy halvány jelét sem mutattam neki, csak mellette voltam, pedig belül nagyon szenvedtem. Ordítani tudtam volna. Legszívesebben Jin képébe kiabáltam volna hogy mennyire vak mert nem látja, mennyire szeretem. Aztán... Valamilyen oknál fogva bevallotta nekem, hogy szerelmes belém. Nem gondoltam volna, hogy ez valaha is meg fog történni velünk, ugyanis ő olyan volt mint te.

- És az milyen?

- Száz százalékosan hetero.

Elhúztam a szám szélét. Tekintetemet az ő szemébe fúrtam. Látni akartam a reakcióit, a mimikáját miközben mesél de ő nem engedett meg efféle dolgokat magának. Manipulatív ember, még sem tudtam utálni soha. Nem használta rosszra ezt a képességét, csak a maga javára fordított szinte mindent és mindenkit. Nem ártott vele jóba lenni de ezzel a baromságával most felhúzott. Miért kellett Kook életét így felforgatni csak azért, hogy ő jót szórakozzon? Kifejezéstelen arccal folytatta a kis meséjét.

- Mikor összejöttünk nagyon boldog lettem és majd kicsattantam, de valamiért nem volt felhőtlen ez a boldogság. Minden egyes nappal egyre kellemetlenebb helyzetekbe kerültem Jinnel, ahogy oszlott fel a lila köd. Aztán később rájöttem, hogy egy nagyon egyszerű oka van ennek.

Hirtelen csöndbe maradt, ami fusztrálni kezdett.

- És mi volt az?

- Most már érdekel a sztorim?

- Nem igazán. Sürgetni próbállak.

Nam felnevetett, mire az amúgy is szűk szemei egy vonallá húzódtak össze. Zsebre tette a kezét és úgy mondta ki a mondatot, mintha az a világ legegyértelműbb ténye lenne mindenki számára.

- Nem voltunk egymáshoz valók. Miután erre rájöttem, nem hagytam ott őt. Ez volt a legnagyobb hibám. Már akkor ki kellett volna lépni, de nem voltam képes rá. Benne maradtam a kapcsolatban amiben nem voltam már boldog többé. Tudod milyen érzés az, amikor nem szeretsz már úgy valakit, mint régen és ugyanúgy kell mosolyognod rá, támogatnod, ölelned, csókolnod és az ágyon osztozni vele mint az elején?

Válasz helyett csak nemlegesen megráztam a fejem. Soha nem volt még ilyenben részem. Ha nem szerettem valakit, ott hagytam nem fordítottam soha felesleges dolgokra az energiámat.

 - Sejtettem. Te képes vagy átlépni hamar dolgokon. Igazam van?

- Nem azért vagyok itt, hogy elemezgess, Nam. Sietnem kell, ne húzd az időmet és térj a lényegre légyszíves.

- A lényeg csak most jön. Ez után választottak meg minket a vezetők a párbajra Rionnal. Ő rá is barátként tekintettem egy ideig de rá kellett jönnöm, hogy amit Jin iránt éreztem az rajongás volt. Ugyanis Rionba teljes szívemből beleszerettem.

- És?

- Ennyi a sztori vége.  Szakítottam Jinnel, összejöttem Rioannal és boldogan élünk a mai napig.

- Szép és jó hogy elmondtad mindezt. És mi köze ennek Kookhoz és Taehez?

- Most képzeld el a sztori főszereplőjeként Jungkookot. Jin vagy te, Taehyung pedig Rion.

- Cöh. Jungkook nem szerelmes belém. Nem volt és nem is lesz! És nem is jártunk soha.

- Az akkori vezetők nem véletlenül vártak ugyanúgy egy évet arra, hogy kiválasszák a párbajosokat. Megfigyelték az egész kart és kiválasztottak egy embert valami alapján.

- És mi alapján?

Nam nem volt hajlandó azonnal válaszolni. Várt. Talán arra, hogy én találgassak, vagy arra, hogy rákérdezzek, de ez nem az én műfajom. Hobi megedzett már. Pár másodperc elteltével az énekkar vezetője belátta a csend feleslegességét, vagy csak úgy érezte, ez elég hatásszünet volt a bejelentés előtt.

- Hogy ki a legboldogtalanabb.

Síri csend nehezedett ránk, ami egy idő után kezdett nyomasztó lenni. Jungkook...nem volt az utóbbi időben kicsattanóan boldog, de soha nem tűnt fel, hogy ő lenne a legboldogtalanabb. Ráadásul nem tudtam elképzelni, hogy Jungkook valaha is többet érzett volna irántam. Éreztem, ahogy a pupilláim kitágulnak. Nem nagyon tudtam összerakni a képet és nem értettem, miért mondta ezeket nekem de egy dolog nagyon motoszkált bennem.

- Ti az alapján választottatok, hogy ki a legboldogatalanabb?

- Én ezt nem mondtam.

- Namjoon. Konkrét választ szeretnék a kérdésemre. Megint kertelsz.

- Nekem is a párbaj változtatta meg az életem. Haladj az árral és meglátod, hogy mi lesz a vége.

- Te sejted, mi lesz a vége, Namjoon?

A fiú nem válaszolt, helyette hátat fordítva nekem elindult az egyetem felé. Helyette Rion hagyott magamra, de előtte még modnott nekem valamit, ami még inkább idegessé tett.

- Ne csak nézz, figyelj és láss. És vigyázz. Egy rossz lépés kell ahhoz, hogy elszúrj mindent.