Talán már fél éve...+16

Talán már fél éve...

+16

/Jimin x Suga/
Jimin pov.

(Taeter One Shot)

Talán már fél éve, hogy ebben a bandában vagyok. Itt tengetem az összes szabadidőmet, annak ellenére, hogy egyáltalán nincs kedvem közöttük lenni. Még ha ennyi hónap el is telt azóta, hogy beléptem azon a bizonyos ajtón, nem sok minden változott. Velem kapcsolatban legalább is nem. A tagok ugyan úgy viselkednek, mint ha semmi sem történt volna, annyi kivétellel, hogy mostanra képesek legalább köszönni, illetve emberi hangnemben rám szólni, ha éppen nem jó helyen ülök, vagy csak útban vagyok nekik. Olyankor szimplán arrébb sétálok és keresek egy másik helyet a szobában, ahol nem zavarok. Most viszont úgy látszik olyan helyzetben tudtam leülni, ahol senkinek sem bántom a szemét. Jó választás volt a nappaliban lévő kanapé, hiszen most senki sem szeretett volna rajta terpeszkedni.

Magam előtt összefonott karokkal nézem a tagokat, akik éppen a biliárdasztalt támasztják, vagy a darts táblát próbálják megfelelően eltalálni pár alkohol tartalmú itallal a társaságukban. Már meg se tud lepni, hogy engem nem invitáltak a társaságukba, és nem is kínáltak meg szeszes itallal. Már első alkalommal, mikor közéjük kerültem visszautasítottam, és azóta meg nem kérdeztek erről. Nem is baj. Nem azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam, vagy hogy igyak. Nem nagy titok, hogy nem érdekel a Bangtan névre hallgató csapat, bár ennek ellenére ezt nem szívesen hangoztatom előttük. Egyetlen egy dolog miatt vagyok velük, az pedig egy személy. A neve Min Yoongi, a legjobb barátom.

Amióta az eszemet tudom, ismerem Yoongit. A szüleink régi barátok voltak, és voltunk olyan szerencsések, hogy csak pár háztömbnyire laktunk egymástól, így már pelenkás korunk óta együtt töltöttük az időt. Óvodában és iskolában is egy évvel felettem járt, és taposta előttem az utat. Neki köszönhettem, hogy a felsőbb évesek ismertek és befogadtak. Mindig vitt magával, és megismertetett az emberekkel. Minden egyes találkozóra, buliba hivatalos volt, ő pedig – ha kérdezték, ha nem – automatikusan felkarolt, és vitt magával, így akarva-akaratlanul megjelentem én is. Szerencsés egyénnek mondhatta magát, mivel folyton ő volt a társaság középpontjában, úgy, hogy nem csinált semmit, csak önmagát adta. Nagyon vidám kisugárzású természete volt, mindig érdeklődött a társai iránt. Jó tanuló volt, elég szép karrier állt előtte, ám ez egy nap megváltozott. A folyton mosolygós, sok poént mondó srác egyik pillanatról a másikra fordult ki magából. Az éjfekete haját hirtelen szőkítette ki. Ez sem állt neki rosszul, de mivel többé már nem mosolygott, nem mutatta meg valódi énjét, így teljesen más lett. Próbáltam segíteni neki, megérteni mi problémája lehet, mivel éreztem, hogy valami nincs rendben. A hirtelen változások okát, viszont csak rá egy héttel tudtam meg. Úgy kellett kiszednem belőle az infókat.

Elmesélte, hogy az egyik bulin – amin én nem tudtam megjelenni, mivel vagy harminckilenc fokos lázzal nyomtam az ágyam– végre közelebb került a régóta kinézett lányhoz. Rengeteget mesélt róla nekem. Sokat beszélgettek, és a házibuli előtti időben tényleg érezhető volt a kettejük közötti vonzalom, amit valamiért meg is irigyeltem akkor. Viszont Yoongi azon az estén egy nagy traumát élt át. Elmondása szerint többet ittak a kelleténél, de ez nem tartozott a rossz dologhoz. Végre felszabadultabban tudtak beszélgetni, és elcsattant a rég várt csók is kettejük között. Még egy üres szobát is találtak maguknak és az alkohol mámorától eltelve az ágyat is birtokba vették azonnal. Viszont a könnyű kezdet egyből nehézkessé vált, főleg barátom számára. Szerintem elég, ha annyit mondok, hogy nem állt készen arra az estére. A lány a lehető legrosszabbul reagálva le a helyzetet egy hatalmas pofonnal díjazta a próbálkozást, majd faképnél hagyva, lelépett egy másik sráccal.

Yoongi az eset után változott meg teljesen. Nem az volt már, akit én gyerekként megismertem. Száznyolcvan fokos fordulatot vett. Magába fordult, nem volt kedve semmihez és elhatározta, hogy most fordít hátat a világnak. A szüleivel sem beszélt, kezdte elhanyagolni a tanulást, és a barátait is. Engem is képes lett volna hátrahagyni, ám én nem adtam fel a barátságunkat, mivel tudtam, hogy szüksége van rám, még ha nem is mondja ki. A hajszínváltás után pár nappal jött a teljes ruhatárának azonnali megváltoztatása. A laza, színes, sportos ruháit leváltották a fekete színben pompázó vadabb, lázadóbb kinézetű darabok. Később előkerült az alkohol és a dohány is, több mennyiségben, mint ez idáig. Csak bulikon ivott eddig, viszont mostanra napi rendszerességgel gördít le a torkán pár korty sört, vagy töményet.

Ebben az időben gondolt egyet, és csatlakozott a Bangtan nevű csapathoz. Rengeteg rendőrségi ügyük volt már, így egy elég neves, rosszfiúkból álló csapatba akart kapaszkodni. A graffitik mellett kisebb bolti lopásokon kívül még a drogárusítás is hozzá tartozott a listájukhoz. Viszont valamilyen oknál fogva mindig megúszták egy figyelmeztetéssel. Ez a húsz és huszonöt év közötti fiúkból álló csapat jelentette Yoongi számára az életet. Legalább is az elmúlt hónapokban biztosan. A szülei a fiúkkal való rossz viszonyuknak hála csak a munkát vették figyelembe. Így miután az egyetlen fiúk úgy döntött, hogy nem kosarazik tovább – ami annyira jól ment neki, hogy nem egy főiskola ajánlotta fel neki az ösztöndíjat -, és nem tanul tovább, a szülei úgy gondolták, hogy szereznek plusz anyagi támogatást gyermeküknek a jövőre nézve. Barátom ezáltal egyedül maradt, mivel ősei egész nap el voltak foglalva az üzleti dolgaikkal. Tökéletes teret hagytak neki arra, hogy rossz utat válasszon magának, én pedig ezt nem hagyhattam. Nem akartam, hogy teljesen tönkretegye az életét. Mellette akartam lenni, és támogatni őt, még akkor is teljesen szét van csúszva. Ha már fejébe vette, hogy ebben az átkozott bandában akar lenni, akkor én itt leszek mellette, ha máshogy nem is, de támaszként biztosan.

Még csak este kilencet ütött az óra, de a csapat öt tagja legjobb barátommal együtt bódult állapotban teng a lakás nappalijában. Az egyetlen józan ember pedig én vagyok. Frusztráló. Arcmimika nélkül nézem, ahogy a csapat önkényes – ám eszes – vezére, Namjoon a nála pár évvel idősebb Jinnel koccintja össze a poharát, amiben már a sokadszorra töltöttek whisky-t. A két legfiatalabb tag alig töltötte be a húszas éveit, máris kezükben egy-egy sörösüveg díszelgett, és azokat szorongatva dobálták a darts nyilakat. Mikor éppen valamilyen szerencsének köszönhetően sikerült jó helyre dobniuk a színes tárgyakat, nagyot ujjongva küldenek le pár korty keserű nedűt a torkukon egy koccintás után. Az utolsó bandatag a nagy mosolyt villantó Hoseok volt, aki azt nézte, ahogy legjobb barátom a biliárdasztal mellett állva éppen tarol. Kezéből nem hiányozhatott a már hozzánőtt tekert cigaretta sem, amibe mélyet szippantva hunyta le a szemeit a bagó iránti élvezetétől. Barbár népség.

- Hibátlan. –szólalt meg Namjoon, aki Jinnel együtt a zöld anyaggal beborított billiárdasztal mellett állt, majd letette a poharát a szélére. Gyakran dicsérte Yoongit.

- Ne csodálkozz. Ő Min Yoongi.

Hoseok azonnal az említett mellé lépett, és átkarolta a szőke nyakát. Barátom azonnal felfigyelt a mosolygós Hoseokra, majd egy laza mozdulattal lerázta a válláról a másik kezét, megvető pillantásokkal illetve.

- Mit szedtél be?

- Csak ezt a joint! – emelte fel a kezébe lévő füstölgő szálat.

- Az már a harmadik. – szólalt meg Jin, mire Hoseok csak elnevette magát. Ez egyértelmű jel volt arra, hogy az állítás igaz.

Csak felsóhajtani tudtam, ahogy hallgattam őket, majd fáradtan hunytam le a szemem. Fél éve minden nap találkozom velük, viszont még mindig nem vagyok képes megszokni az életstílusukat. Viszont Yoonginak ez nem okoz nagy gondot, így teljesen a banda életének rabjává vált. Az első két hónapban volt a legaktívabb. Folyton követte a tagokat, mindenhova elment velük, és teljesítette a kéréseiket, akár csak egy jól idomított kiskutya, aki követi a gazdáját egy kis jutalomfalat reményében. Ez a hozzáállás nem sokáig tartott ugyan, de a kezdetekkor bármire képes lett volna. Most viszont az alárendelt tagból pár hónap elteltével lett másodrangú vezért. Nincs ugráltatva, nem kérik meg akármire. Miután lenézően közli a fiúkkal, hogy az adott dologhoz neki nincs kedve, annyiba is hagyják a zaklatását. Természetesen engem próbáltak helyette beállítani az utolsó, pattogtatható, irányítható egyednek, de szőke barátom szavainak hála letettek erről a tervről is.

„Ő csak nézelődő.”

Tisztán emlékszem a szavaira, amivel megmagyarázta a jelenlétem okát. Azon a napon megértette velük, hogy én nem fogok semmilyen dologban részt venni, egyedül csak azért vagyok ott, hogy egy plusz szem legyen a szobába. A banda eleinte ódzkodott ettől, ám idővel belenyugodtak a jelenlétembe. Ennek már négy hónapja, hogy csak egy szótlan szobanövényt képviselek a Bangtan házban. Megszokott lett a létezésem közöttük, ám mégis úgy viselkednek velem, mint ha ott sem lennék. Ez egyszerre frusztráló, és megnyugtató.

Szememet kinyitva néztem a mellém huppanó szőkeségre, aki megzavarva gondolatmenetemet nézett végig rajtam.

- Mi az? – kérdeztem figyelve Yoongi rezzenéstelen arcát.

- Meddig fogod játszani a bébiszittert?

- Nem játszok el semmit.

- Jimin. –egyenesen a szemembe nézett, én pedig álltam a tekintetét.

- Mond. – sóhajtottam ismételten miután fél perc elteltével sem volt hajlandó folytatni a mondatát.

- Nem értelek…

Nem erre a mondatára számítottam tőle, így szemöldököm lassan felszaladt a homlokomra. Velem ellentétben ő már ivott, és nem is keveset.

- Én sem értelek. – tökéletesen láttam Yoongi íriszeiben a saját arcképem, mivel pupillái hatalmasra nőttek. Fogalmam sincs, hogy most éppen melyik tablettát próbálta ki, amit Hoseok kínált neki. – Már több, mint fél éve, hogy ilyen vagy. Nem unod már?!

A vártnál sokkal erőteljesebben sikerült kimondanom az utolsó mondatomat, így minden egyes tag felénk fordult.

- Mi bajod Park? – Namjoon hangja cseppet sem volt kedves, mire én csak egy aprót bólintottam, remélve hátha elfelejt, és folytatja az ivászatot.

- Jé, mégis megszólalt! – tekintetem ekkor a két fiatal felé fordítottam. – Nyertem Kook! Mondtam, hogy a héten fog beszélni! Kérem a pénzem!

Taehyung elégedett vigyorral nyújtotta ki kezét, mire a mellette álló Jungkook száját húzva vette elő tárcáját, majd tett barátja tenyerébe pár papírpénzt. Ezek most komolyan fogadtak rólam? Komolyan nem tudok azonosulni ezzel a társasággal…

Visszafordultam a szőke barátom felé, majd karonfogva felkeltem vele a kanapéról és megindultam a ház elé magam után húzva. Szerencsémre most engedelmesen követett. Gondolom ő is épp úgy szeretett volna velem beszélni, mint én vele, máskülönben már lerázta volna magáról a kezem, akár csak Hoseok esetében.

Pillanatok alatt kiértünk a Bangtan klubház elé, ami Namjoon otthona is volt egyben. Az épület előtt egy kis terasz terült el, amin egy kerti asztal, és hozzátartozó székek voltak. Az asztalról nem hiányozhattak a hamutartók mellett a sörösüvegek sem. A ház előtti udvar kivételesen zöldellt, amin egyáltalán nem látszott a házigazda életvitele. Gondozott volt, rendezett. A fű le volt vágva, egyetlen gaz sem díszelgett az udvaron. A kapuig vezető járdán pedig egyetlen egy frissen festett Yamaha típusú motor állt, amit a napokban szerzett be Yoongi. A tagok nagyon szerették ezt a járművet, engem leszámítva. Nem voltam elájulva attól a ténytől, hogy most már a ’rosszfiú vagyok’ című kitalált listájára a száguldozást is felírta.

- Mit akarsz? – nézett rám, miközben kihúzott egy széket, és helyet foglalt rajta.

- Yoongi… - kezdtem bele mondandómba, ám barátom a következő pillanatban előhalászta a zsebéből az ott rejtegetett cigaretta dobozát, majd kivett egy szál füstölnivalót, és a szájába tette. Elfintorodtam a látványtól, ugyan is tudtam, hogy az nem a megszokott, normális dohány, így azonnal kikaptam az ajkai közül, és a földre ejtve rátapostam. – Teljesen kifordultál magadból! Minek ez?

- Ezt már megbeszéltük. – felsóhajtott tettemre, viszont beletörődött, hogy előttem nem fog elszívni semmiféle cigarettát. Letéve a dobozt, kezébe vette kedvenc kis játékát, a fém tűzhányót, és azt kezdte el kattintgatni. Minden egyes mozdulat után egy apró lángcsóva kelt életre, majd alut is el hirtelen.

- Nem egészen. Jó pár hónapja, hogy ezt a témát felhoztam neked, ám te egy mondatba lereagáltad, majd miután elhajtottál magad mellől olyan szinten leittad magad, hogy nekem kellett hazavinnem téged!

- Előfordulhat ilyesmi.

- Min Yoongi! –emeltem fel a hangom, mire leállt az öngyújtó be- és kikapcsolásával. - Eddig bírtam nézni, hogy teljesen tönkreteszed magad! - Felvonta egyik szemöldökét, ám nem szólalt meg, így folytattam. – Eddig bírtam csendben figyelni, ahogy leiszod magad a sárga földig, ha éppen úgy gondolod. Az iskolát is elhanyagolod, be se jársz már órákra. Tehetséges vagy, és jól teljesítettél, de most csak ebben a kicseszett házban tengeted az életed, és Hoseok példáját követve szeded be a drogot, ami éppen a kezedbe akad. Őket istenítve mész tovább a rossz irányba, mind ezt miért? Mert egy idióta csaj úgy reagált egy helyzetre, ahogy nem kellett volna. Komolyan megéri neked, hogy tönkretedd magad?

Éreztem, ahogy minden egyes kimondott szó után megy fel bennem a pumpa. Mérges voltam rá, nem kicsit, viszont eddig ezt próbáltam elfojtani magamban. Eddig háromszor próbáltam vele erről beszélni, de mindig lekezelően ejtette a témát. Ökölbeszorítottam kezeimet, és úgy figyeltem, ahogy izmai megfeszülnek szavaim hallatán.

- Az a lány volt álmaim csaja. – morgott rám mély, ideges hangján, ám mielőtt szólhattam volna folytatta. – Több hónapig fűztem. Folyton azt lestem, miben kedveskedhetek neki. Egy rakat csajt elküldtem magam mellől, csak azért, hogy az ő helye ne legyen bepiszkolva.

Pontosan tudtam miről is beszél. Még ha ő volt a partikon a legnépszerűbb ember, sose engedett maga mellé más lányt. Nem mondom, hogy nem csattant el egy-egy ittas állapotban történő csók, viszont azon kívül mást nem engedett senkinek. Nem az a fajta srác, aki népszerűségét kihasználva minden egyes diáklányról lehízelgi a fehérneműt, és ágyba viszi pár kedves szó után. Neki ez sokkal többet jelentett, így nem csoda, hogy a tökéletesre várt, hogy eljöjjön az a pillanat. Neki az a hosszú, göndör hajú csajszi kellett az évfolyamomból, akinek több mint egy évet áldozott az életéből, hogy közel kerüljön hozzá. Folyton engem árasztott el az aktuális helyzettel, hogy éppen milyen fázisban is van a kapcsolatuk. Kezdetekben csak a társaságunkba vonta be, így szemtanúja lehettem annak, ahogy megbarátkoznak egymással. Végül szinte rendszeressé vált az, hogy ő is ott van a közelünkbe. Természetesen minden tervét elmesélte, hogy hova szeretné elvinni a lányt, vagy hogy milyen ötletei vannak vele kapcsolatban. Bár kezdetleges volt a viszony, ennek ellenére néha rám tört az a furcsa érzés, ami megrémített. Folyton az járt a fejemben, hogy ha összejönnek, akkor másodhegedűs leszek a lány mellett, és kevesebb időt fog velem eltölteni Yoongi. Más részről viszont örültem nekik, mivel tudtam, hogy boldog a barátom. Tényleg tudtam, hogy komolyan gondolja az egészet.

- Tisztába vagyok vele Yoongi. – sóhajtva dőltem neki a faasztalnak, majd túrtam hátra a homlokomba lógó narancssárga tincseimet. Sajnos elkerülhetetlen volt egy hajszínváltás, ha csatlakozni szerettem volna a bandába. Ez volt a legkevesebb, ha Yoongi mellett akartam maradni. – Viszont mind a ketten részegek voltatok.

- Ez nem kifogás!

- De az. Ha sokat iszik az ember előfordul, hogy… - kis szünetet tartottam, viszont muszáj voltam kimondani azt, ami már hónapok óta a fejemben van. -… hogy nem tud megfelelően teljesíteni.

Felhorkantva kelt fel a székről és lépett egyenesen elém.

- Ha egy elismert távfutóként nem vagy képes teljesíteni adott idő alatt a száz méter hossz távolságot, az az, amikor nem tudsz megfelelően teljesíteni. Az, ha majd egy év ismerkedés és udvarlás után, végre ágyba tudod vinni a csajt, és nem áll fel a farkad, az nem az! Az gáz, érted? Szégyen!

Szótlanul meredtem barátomra. Tudtam, hogy nagyon érzékenyen érinti a dolog, én pedig akármit is mondanék neki, nem lennék képes szavakkal lenyugtatni. Akárhogy is forgattam az agytekervényeimet, hogy rájöjjek, mit kellene tennem ebben a helyzetben, csak kinyitottam a számat és kimondtam azt, ami először az eszembe jutott. Bár ne tettem volna.

- Nyugodj meg!

Ez a két szó elég volt ahhoz, hogy Yoongi a maradék önkontrollját is elveszítse. Következő pillanatban kezei a pólóm nyakának anyagába markoltak és olyan erősen szorított rá, hogy hallottam, ahogy a cérnaszálak elpattannak. Nem kellett sok ahhoz, hogy elszakítsa a felsőmet.

- Ne mond nekem azt, hogy nyugodjak meg baszki! Hogy a fenébe lennék képes megnyugodni, ha ez történt? Ráadásul pont velem?!

Szorítása még erősebb lett, én pedig ekkor tudtam csak lenyelni azt a nagy gombócot, ami a torkomon akadt. Kezdett kényelmetlen lenni a helyzet. Töményen megcsapott a belőle áradó alkohol bűze, ahogy a felsőmnél fogva magához rántott. Már ez is elég lett volna, de olyan közel kerültünk egymáshoz közben, hogy teljesen nekipréselt az asztalnak, így csak fokozódott bennem az eddig felhalmozódott feszültség.

- Engedj el! – motyogtam, miközben próbáltam visszatartani a lélegzetemet.

Idegesen nézett szemeimbe, és olyan közel húzott magához, hogy csak kézfejei választottak el egymástól. Szinte éreztem, ahogy veszi a levegőt, és hogy szíve hasonlóan gyorsan pumpálja a vért ereibe, akár csak az enyém. Szívverésem egyre gyorsabb lett, de próbáltam magam csillapítani, így csak egy mély levegőt véve kezdtem el beszélni annyira higgadtan, amennyire csak tudtam.

- Nem a te hibád. Ő reagált rosszul.

- Alattam feküdt, meztelenül, érted? Arra várt, hogy történjen valami – összeszorítva szemeit rántott egyet rajtam, aminek következménye az lett, hogy elszakította a pólómat.

- Yoongi! – mordultam rá.

- Én meg mindent elrontottam! Miattad!

Elkerekedtek a szemeim, ahogy meghallottam szavait. Akaratlanul is végigmértem az előttem álló srácot. Szőke tincsei kócosan álltak, és ahogy kinyitotta szemeit láttam, hogy pupillái még mindig hatalmasak voltak.

- Tessék? Ezt hogy érted?

- Aish! – hirtelen engedett el, így azonnal a mögöttem lévő asztalhoz lapultam, kezeimet a falapra támasztva, míg ő egyet hátrébb lépve túrt idegesen fürtjei közé. – A fenébe már…

- Mégis miről beszélsz? Mit csináltam, hiszen ott se voltam!

Figyeltem egy ideig barátomat, viszont tekintetem nem sokkal később a felsőmre kúszott. Elhúztam a számat, mivel a nyakánál eléggé szétszakadt, így kénytelen voltam beletörődni abba, hogy az egyik kedvenc pólómat a kukába kell dobnom.

- Persze, hogy nem voltál ott idióta!

Összeszűkített szemekkel néztem fel ismételten rá. Nem szerettem, ha alaptalanul szid. Kíváncsi voltam, hogy mégis mit tettem annak érdekében, hogy az az este úgy süljön el, ahogy. Mivel, ha azt állítja, hogy én miattam történtek a dolgok, akkor ezek szerint miattam él most így.

Másodpercek töredéke alatt fogott el a pánik érzet, miközben rám tört a felismerés. Még ha az miértjét nem is tudom, akkor is azt állítja, hogy én voltam az oka, hogy akkor nem jól sültek el a dolgok. Ezek szerint én voltam az okozója annak, hogy ilyen szinten kifordult magából a legjobb barátom. Hogy a trauma következtében megváltoztatta a kinézetét, és egy olyan bandához csatlakozott, akikkel soha az életben nem kellett volna még találkoznia sem. Miattam van, hogy így érzi magát, és hogy úgy próbál javítani a helyzetén, hogy drogokat és alkoholt töm magába. Én lennék mindennek az oka?

Eddig komor tekintetem azonnal aggódóvá vált. Yoongi alsó ajkát harapva próbált uralkodni indulatain, miközben ide-oda lépkedett kezében az öngyújtójával, amit ismételten ki-be kapcsolgatott.

- Hé, figyelj… - szólaltam meg, mire azonnal felém fordította fejét. – Ha nem voltam ott, akkor mégis, hogyan? Mármint, mit csináltam, hogy engem hibáztatsz?

- Mondtam én egy szóval is, hogy téged hibáztatlak, Jimin?

Megfogott, tényleg nem mondott ilyesmit, mégis úgy érzem, én vagyok a hibás.

- Nem tudom, hogy mit csináltam, de akkor is aggódóm miattad.

- De ne tedd! – lépett egyből elém – Nem érted, hogy ez az, ami kikészít?

- Tessék?

- Ne aggódj miattam. Ne vigyázz rám. Ne tarts szemmel, és legfőképp ne akarj mellettem lenni!

- Mégis mit csináljak akkor? A barátod vagyok, és aggódom érted Yoongi!

- Ne csak a barátom legyél!

Ajkaim résnyire szétnyílnak a meglepettségtől. A szívem vagy két ütemet kihagyott, majd egyből őrült tempóba váltott át. Akárhogy is szeretném eltüntetni arcomról az érzelmeket, nem megy. Csak bambán nézek az arcára, és próbálok rájönni, mégis mire gondolhat. Ezt most komolyan Min Yoongi mondta?

- Yoongi…?

- Látod?! Ezt is kimondtam!

- Te most, komolyan… - kezdtem bele mondandómba, ám a szavak bennem akadtak, ahogy a szőkeség közelebb lépett, így megint olyan közelségbe kerültünk, akár csak az előbb.

- Hazudtam. Oké?

- Hazudni?

Nem tudtam tisztán gondolkozni. Akármennyire is szerettem volna összeszedni a gondolataimat, nem sikerült. Ezer és egy dolog futott át az agyamon, ami megnehezítette összerakni a szálakat. Yoongi egy évig próbált felszedni egy csajt, méghozzá előttem. A segítségemet is kérte pár dologba, kikérte a véleményemet. Adott a szavamra. Most pedig nem elég, hogy feszült állapotban van, de biztosra is veszem, hogy a füves cigi mellett még valami tablettát is beszedhetett. Ezektől is beszélhet marhaságokat. Ha ez mind igaz, akkor miért érzem magam ilyen furcsán?

- Igen, hazudni. Egy éven keresztül próbáltam túllépni azokon az érzéseimen, amiket nem akartam megérteni. Nem akartam, hogy azok valósak legyenek. Ezért muszáj voltam felszedni egy csajt. –hangja megenyhült miközben adta ki magából az információt- Az egyetlen egy csaj, akiről beszéltél előttem az ő volt, így azt gondoltam, hogy ha vele jövök össze, akkor mérges leszel rám, és ki fogsz akadni. Viszont te nem hogy berágtál volna rám, még segítettél is!

- Baj az, ha segítek?

- Ahj, Jimin! –megfeszültek izmai, ahogy két kezét mellém tette le az asztalra, így körbezárt menekülési utat nem hagyva. Megfagyva meredtem íriszeibe. – Azt akartam, hogy gyűlölj!

- Miért?

- Mert tudtam, hogy hogy érzel irántam!

Hirtelen, egy pillanat alatt szédültem meg, és azt hittem majd elájulok a felismerésre. Honnan tud róla? Azt hittem a lehető legjobban tudom eltitkolni, hogy mit érzek iránta. Egy apró jelet sem hagytam, hogy lásson. Sose viselkedtem úgy a közelében, hogy gyanút foghasson. Akkor mégis hogyan jött rá, hogy többet érzek iránta, mint barátság?

- Te tudsz róla?

Kérdésemre csak bólintott egyet, majd halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Napi szinten melletted vagyok, szerinted nem jövök rá ilyesmire?

Nem jutottam szóhoz, csak meredtem rá elképedve, ám ő folytatta.

- Azt hittem, hogy ha ráhajtok arra a lányra, akkor ez valamilyen szinten féltékenységet vált ki belőled, ám sose gondoltam volna, hogy egy éven keresztül támogatni fogsz. Tanácsokat adtál, hogy minek örülne az a szerencsétlen csaj, ám valld be, hogy amit elmondtál, arra mind te magad vágysz! – oldalra nézett egy pillanat erejéig, majd elnevette magát és ismételten felém fordult- Egy idő után feladtam azt a tervem, hogy téged figyellek, így élveztem azt, amit a csajszi adott nekem. Azon a bulin viszont nem tudtam koncentrálni. Te betegen feküdtél otthon. Egyfolytában te jártál a fejemben, hogy hogyan érzed magad. Aggódtam érted!

Kezdett összeállni a kép. Nagyjából tudtam, hogy mire is gondol Yoongi, viszont az ő szájából szerettem volna hallani az igazat. Még ha a drog hatása miatt is mond el nekem mindent, még ha ebből semmi sem igaz, akkor is kíváncsi vagyok, mi lehet ennek a történetnek a vége.

- Megvoltam. – hangom halk és bizonytalan volt. Akaratom ellenére is megremegett, ezt pedig a szőkeség is észrevette, mivel mosolya egyre szélesebbé vált.

- Most viszont nem vagy meg. El akarod rejteni előlem azt, amit érzel. Jól tudom. –egyik kezét elemelve a falapról az arcomhoz emelte, és tenyerét a bőrömhöz tette. Megremegtem az érintésére, és egy furcsa melegség áradt szét a testemben. Ha ezt tovább folytatja, nehezen fogom tudni tartani magam.

- Yoongi, mégis mire akarsz kilyukadni? – kénytelen voltam tartani magam és azt mutatni felé, hogy összeszedett vagyok, még ha pontosan tudtam, hogy ha ezt folytatja, előtte fogok szétesni.

- Arra, hogy akkor este akárhogy is ittam le magam, te jártál a fejemben. Folyton rád gondoltam, viszont mikor az ágyba kerültem a lánnyal, egyszerűen nem voltam képes vele megtenni. Úgy nem, hogy nem őt szerettem volna magam alá, – ekkor kezét végigsimította orcámon - hanem téged.

Automatikusan fogom meg barátom kézfejét. Nem akarom elengedni. Nem akarom, hogy az, amit hallottam semmissé váljon, ha eltávolodik tőlem. Nem akarom azt, hogy ezek csak egy ostoba tabletta miatt kimondott üres szavak legyenek. Azt akarom, hogy ezeknek a mondatoknak komolyabb jelentésük legyen.

- Jimin. –gondolataimból Yoongi kellemes hangja zökkent ki, így azonnal száján elkalandozott szemeimet visszairányítom az ő íriszeibe. Végig engem nézett, szinte belém lát. – Azért löktelek el magamtól az eset után, mert miattad nem voltam képes lefeküdni vele. Nem tudtam megtenni, mivel rád gondoltam. Összezavarodtam ezután, érted? Nem akartam, hogy az, amit éreztem akkor valós legyen. A legjobb barátommal kapcsolatban ilyesmire gondolni sem akartam. Ez számomra abszurd volt.

- Szólhattál volna…

- Nem tehettem. Mint mondtam, össze voltam zavarodva – még egy lépést tett felém, így testünk összesimult. Szívem szaporán dolgozott, így egész testemben éreztem, ahogy pumpálja a vért ereimbe, arcom felforrósodott. – De mikor csatlakoztam a bandához, te pedig még ide is követtél, az elgondolkodtatott. Fél évig mellettem voltál, még akkor is, ha marhaságokat csináltam. Elnézted nekem, és segítettél, pedig pontosan tudom, hogy magadban ezerszer kiosztottál, mégis mellettem maradtál. – másik tenyerét is arcomra tapasztotta – Én pedig nem tudom tovább magamban tartani azt, amit talán már több, mint fél éve érzek.

Lassan közeledni kezd felém, majd ajkait épphogy enyéimre nyomja, de meg sem mozdul. Csupán várja a reakciómat, ami nem több egy halk sóhajnál, ami tompán hagyja el a torkomat. Izmaim befeszülnek közelségétől, ezernyi érzéseim pedig gondolkozásképtelenné tesznek.

Közös emlékképek ugranak fel előttem, ami velünk történt. Pulzusom az egekbe szökik, légzésemmel együtt. Ez az, amire vártam. Meg sem tudom mondani mióta, és most itt van előttem, kezeivel közrefogja arcomat, és a puha párnáit az enyémhez nyomja. Nem tudom tovább türtőztetni magam, így azonnal cselekszem. Kezeimet Yoongi nyakába fonom, és úgy húzom közelebb magamhoz, miközben éhesebben marok párnáira. Cselekedetemre egy apró nyögés hagyja el ajkait, de nem ellenkezik. Miért is tenné? Hisz ő kezdeményezett.

Min Yoongi, akiről azt hittem, hogy csak legjobb barátja lehetek, aki mellette áll, még akkor is, ha a sárga földig issza le magát, vagy tép be. Azt hittem, hogy csak egy jó szárnysegédje lehetek. Viszont most úgy látszik, tévedtem. És életemben először örülök ennek a tévedésnek.