Not today-15

Not today

15 - Taehyung pov.

Szívverésem az egekbe szökött, ahogy a fiú tekintete az enyémbe fúródott.

- Jobban kívánsz engem, mint azt a lányt. Igazam van?

Mintha villám csapott volna belém, úgy józanodtam ki Jungkook szavai hallatán. Egyetlen mondata elég volt ahhoz, hogy kitisztuljon előttem a kép, hogy mit is csináltam az elmúlt pár pillanatban. Pár perce még lent voltam a klubban, most pedig itt vagyok egy hideg sikátorban a falnak nyomva riválisom társaságában.

Jungkook arcáról egyértelműen le lehetett olvasni az elégedettséget, viszont amint észhez tértem kezeimet a fiú mellkasára tapasztottam, majd határozottan löktem el magamtól. Az elégedettség azonnal átváltozott értetlenséggé az arcán. Szívverésem szapora volt, lélegzetvételem pedig szabálytalan. Éreztem, ahogy a vér az ereimben sebesen áramlik, és hogy emiatt az arcom vörösen lángol. Zihálva kapkodtam a levegőt, reménykedve, hogy több oxigén jut a tüdőmbe és ezáltal le tudok nyugodni. Így a nadrágom is kényelmesebbé válik majd.

- Taehyung?

- Megint… - kezdtem bele, de nyelvembe harapva hagytam abba az elkezdett mondatomat.

Próbáltam minél összeszedettebb mondatot összehozni, de a gondolataim teljesen szétestek. Nehezemre esett Jungkook szemeire fókuszálni, mivel tekintetem többször is lecsúszott a csóktól felduzzadt kivörösödött ajkaira. Ösztönösen haraptam saját párnámba, majd eltökélten ismét az előttem álló barna íriszeit vettem célba.

- Mi megint? – lépett közelebb hozzám Kook, de én automatikusan hátráltam tőle, így még jobban a hideg falhoz simultam. Jungkook megtoppant tettemre, így fél méternyi távolság maradt köztünk.

Szívem még hevesebben kalapált a közelségétől. Miért tett ilyet velem? És ami fontosabb, én miért tettem azt? Miért történik ilyesmi velem? És miért pont vele? Miért van az, hogy amióta elkezdődött ez a tanítási év és Namjoon hyung rám akasztotta a versenyzés terhét, azóta felfordult az életem? Nem tudok a saját karrieremre koncentrálni. Már az első találkozásom Kookkal katasztrófa volt. A telefonom bánta. És azóta mi van? Elájultam. A suli egyik celebje lettem, akit egy hónapig követtek, és zaklattak, és nem éppen jó értelemben. Most pedig ismét itt vagyok. Vele. Érzem, hogy ebből se fog semmi jó kisülni.

Az előttem álló fiú megszeppenten bámult rám. Hozzám hasonlóan ő is beleharapott az ajkába, majd lesütötte a szemét és a földet kezdte bámulni. Ahogy néztem észrevettem, hogy puha, hibátlan bőrét most izzadságcseppek borítják. A mindig tökéletesen beállított, frissen mosott haja most kócosan állt, amit egy madárijesztő is megirigyelhetett volna tőle. Ahogy felpillantott rám hosszú pillái alól láttam, hogy pupillái kitágultak. Ő is sokat ihatott. Betudhatom a tettét ennek?

- Te… - kezdtem bele. Nagyot nyelt, ahogy a hangomat újra kiengedtem. – Megint kezded!

- Tessék?

Ökölbe szorítottam a kezeimet. Valamiért mérges lettem miatta. Miatta? Mérges? Tényleg dühöt éreztem, de hogy miatta-e azt nem tudom. Talán magam miatt voltam mérges. Amiatt, hogy viszonoztam a csókját, nem pedig ellöktem magamtól amint közelebb jött. Mégis mi a fenét csináltam én?

- Gusztustalan vagy! – tört ki belőlem hirtelen. – Ismét kivetíted rám a hajlamaidat!

- Ez nem így van… - láttam, ahogy nehezen mondja ki a szavakat. Tudja egyáltalán mit is tett?

- Megmondtam; nem izgat, hogy te milyen vagy. Milyen beállítottságú, de én nem bukom a pasikra! Egyáltalán nem! Totálisan nem! Szóval tűnj el előlem, és ne gyere soha többé közel hozzám! – hangom a mondataim végére felemelkedett.

- Te viszonoztad! – akadt ki.

Igaza volt. Megtettem. De ezt én sem gondoltam komolyan.

- Az véletlen volt.

- Véletlen?! Véletlenül hogy lehet viszonozni egy csókot Taehyung? – lépett közelebb hozzám, de én egyet jobbra lépve a fal mentén próbáltam minél távolabb kerülni riválisomtól.

- Kirángattál egy olyan helyzetből, amiből nem kellett volna. Fel voltam húzva és még ittam is. Azt se tudom, hogy kerültél oda. Minden olyan gyorsan történt. – magyaráztam, de sokkal inkább saját magamnak, mint neki. – Te meg a semmiből jöttél, falhoz löktél és lekaptál. Mégis mit vártál, mit teszek?!

Kook mélyen nézett a szemeimbe. Pár másodpercig figyelt, majd halvány mosoly jelent meg az arcán. Nem olyan volt, mint az előbb, de akkor is mosoly volt.

- Nem tudtam mit fogsz tenni, de azt biztos nem gondoltam volna, hogy belemész.

- Jungkook! –mordultam rá és még egy lépést araszoltam a fal mellett, így még távolabb kerültem tőle. Ő a hangomra összerezzent, majd oldalra pillantott. – Én most lépek!

- Várj! –nézett azonnal rám. – Ezt meg kellene beszélnünk.

- Megbeszélni? –emeltem meg a hangom. Kézfejeim még mindig ökölbe voltak szorítva, már annyira, hogy ujjaim végei elfehéredtek. – Nincs mit megbeszélni. Ez meg sem történt, és mi soha többet nem fogunk egymás elé kerülni.

A fiú idegesen túrt hajába, majd lassan kifújta a széndioxiddal teli lélegzetét tüdejéből. Az eddig is kócos haja még kuszábbá vált. Hajtincsei égnek meredtek. Arcáról leperdült pár izzadtságcsepp, de nem válaszolt.

Gyorsan cselekedtem, így máris sarkon fordultam és visszaindultam a szórakozóhely felé. Ahogy kiértem a sikátor hideg falai közül, pár lépés után megtoppantam. Mereven bámultam magam elé és jobb kezemet egyenesen a szívemre helyeztem.

- Miért dobogsz ennyire? – suttogtam alig hallhatóan.

Pár mély levegővétel után felemeltem a fejemet, hogy újra elinduljak, de ezt nem tettem meg. Arcom elkomorodott, ahogy lassan néztem végig az előttem álló alakra, aki kitágult pupilláival nézett engem. Mereven. Már szinte ijesztő tekintettel.

- Mit akarsz?

Egyáltalán nem voltam jó kedvemben. Felkavartak a történtek és még nem nyugodtam meg. Én csak le akartam jönni, kikapcsolódni egy pillanatra, erre versenyre kényszerítenek a felsőbb évesek és leitatnak. Azon csodálkozom, hogy nem forog körülöttem már a világ. Eleinte még jól is alakult de Jungkook mindent tönkretett. Most pedig a kolonca is a nyakamon van.

- Hol van Jungkook? – a világosbarna hajú srác egy lépéssel közelebb lépett felém.

- Mint látod, itt nincs. – válaszoltam, majd felé indultam, hogy kikerüljem és mehessek a dolgomra. Amint mellé értem, ő megfogta a karomat és visszarántott. Azonnal a szemébe meredtem. – Eressz el!

- Mit csináltatok ti ketten együtt?

Hirtelen hasított belém az felismerés. Megláthatott minket? Biztosan azért kérdez rá, hogy tőlem hallja a történteket. Egy gyors mozdulattal rántottam ki karomat a szorításából, majd elhátráltam. Mogyoróbarna íriszeivel végigmért. Az előttem álló srác cseppet sem volt olyan, mint amilyennek a pletykák elmesélték. Úgy hallottam, hogy ő is benne van a tánckar legjobb tanulói között, sőt, kiemelkedően teljesít. Gyönyörűen mozog és tökéletesek a koreográfiában nyújtott előadásai. Folyton vidám, sokat mosolyog. Szemei mindig csillognak. És most? Most az íriszei villámokat szórnak felém. Szinte tekintetével döfte belém a láthatatlan tőrét. Komor arca van. Ijesztő.

- Miért nézel így rám? – léptem egyet hátrébb.

Választ nem kaptam, viszont a fiú arckifejezése előttem változott meg.  Olyan hirtelen váltott személyiséget, hogy már rémisztővé tette őt.

- Jungkookie!

- Hoseok? Mit keresel itt?

Tekintetem riválisom hangja miatt azonnal felé szegeződött. Hoseok barátja láttán azonnal felé indult, engem félre lökve lépett felé és megállt előtte. Mosolygott rá. Barátságosan. Bezzeg engem megölt volna a szemeivel.

- Nem találtalak sehol a klubban és aggódtam.

Őszinte.

- Miattam? Miért?

- Túl sokat ittál és el is tűntél. Aggódtam, hogy ez az idióta csinál veled valamit! – nézett ekkor rám ugyan csak a gyilkos tekintetével. Lassan kezdem megszokni ezt a nézését.

Elfintorodva tettem kezeimet a nadrágzsebembe. Bár tisztában lenne vele, hogy itt nem én vagyok az, aki helytelen dolgokat művel a másikkal.

- Ch. Eszem ágában sincs vele bármit is csinálni!

Szavaimat igazából Hoseok felé irányítottam, de jobban belegondolva Jungkooknak is célozhattam volna. Ez az egy mondat tökéletesen elmondta azt, amit érzek. Valószínűleg ezt riválisom is felfogta, mivel szemei megváltoztak. Tekintete zavartnak, talán még szomorúnak is tűnt.

Szavaim villámként hasítottak a fiúkba mivel csönd telepedett le ránk. Mind a ketten engem néztek. Úgy éreztem, nekem kell megtörni ezt a kínzó hallgatagságot.

- Átengedem neked a nyereséget. Élvezzétek egymás társaságát! – emeltem kezem, majd intve vele hátat fordítottam a táncosoknak és visszaindultam a buliba.

Nem telt sok időbe, míg visszavonszoltam magam. Idegesen próbáltam előkeresni a cigarettámat, ám amint a klub területére értem jutott eszembe, hogy a fekete felsőmben maradt. Viszont hogy az a ruhadarab merre lehet, nem tudtam.

- Taehyung!

Nevem hallatán emeltem fel a fejem. Yoongi jött felém. Megállva néztem rá és vártam, míg elém ér.

- Hol voltál? – Yoongi tetőtől talpig végigmért.

- Sétáltam.

- Egyedül?

- Igen.

Értetlenül emelte meg a szemöldökét.

- Hánytam. Oké? –forgattam a szememet. Így legalább átadtam a versenyszám nyereségét a Nyuszinak. Mindenki boldog lesz és engem békén fog hagyni.

- Merre sétáltál? – Yoongi hyung nem hagyott nyugton.

Felé fordultam, majd a kezemet oda nyújtottam, úgy, hogy a tenyerem az ég felé legyen.

- Mi van?

- Adj a cigarettádból.

- Minek?

- Mert az enyém a felsőmben van és fogalmam nincs, az hol van. –néztem egyenesen a szemébe. – Szóval adj egy szálat!

Suga végigmért még egyszer. Végül megszánva engem elővette a doboz cigijét és átnyújtott felém egy szálat. Azonnal számhoz emeltem és a fiú kezéből kikapva a gyújtót lángra lobbantottam azt. A bagó vége felizzott, én pedig magamba tudtam szívni a nikotint. Jól esett. A nap végére végre valami jó is történik.

Mivel a buli kezdett lelaposodni én pedig kezdtem kijózanodni teljesen, így úgy gondoltam, visszamegyek a kollégiumba. Jimin még bulizni akart, így egyedül sétáltam haza. Fél óra séta elég volt ahhoz, hogy minden ittas érzést kiszellőztessem a fejemből. A friss levegő jót tett a lüktető fejemnek és az émelygő gyomromnak, viszont a gondolataimon nem segített. Egész úton kattogtam. Mégis mi ütött belém? Miért viszonoztam azt a csókot? Azonnal el kellett volna lökjem magamtól. Sőt! Már akkor le kellett volna lépjek, amint megtudtam hogy Jungkook ráncigált el a sötét szobából. Már akkor ott kellett volna hagyjam és lelépni. Miért maradtam vele?

Hamarabb értem el a kollégiumhoz, mint hittem volna. Amint beértem a szobámba egyenesen az ágyba vetődtem. Csak a cipőmet rúgtam le a lábamról. A takarót a fejemre húztam, hogy megelőzzem a perceken belül beszűrődő fénysugarakat. Lassan reggel nyolcat ütött az óra, így nem volt esélyem sötétben elaludni. Abban reménykedtem, hogy azonnal el fog nyomni az álom, ám ezt a kavargó gondolataim megakadályozták. Akár csak egy hullámvasúton, úgy kavarodtam egyre jobban bele a fejemben előálló kifogásokba. Próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy miért hagytam megtörténni azt a csókot. Több ok is eszembe jutott, kezdve a túl sok alkoholtól, az ismeretlen lány által generált szexuális vágyakig. Még azt is megpróbáltam bemesélni magamnak, hogy annyira ittas voltam, hogy azt hittem a másik lány jött el értem és ő húzott ki magával a sikátorba. Ez mind megállta volna a helyét, ha be tudtam volna mesélni magamnak, hogy annyira részeg voltam, hogy riválisomat lánynak néztem.

- Aish! –ültem fel idegesen az ágyban fejemen a takaróval. Indulatosan rántottam le a meleg anyagot magamról, majd néztem körül.

Tekintetem az éjjeliszekrényemen nyugvó kis digitális órára szegeződött. 9:53. Majdnem két órán át forgolódtam és agyaltam. Körbenéztem a szobában és akkor vettem észre, hogy Jimin már az ágyában szuszog. Saját ajkamba harapva figyeltem, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ugrottam ki a fekvőalkalmatosságból, és szobatársam mellé siettem. Leguggoltam mellé, és mutatóujjammal megböktem csupasz vállát.

- Jimin.

Szólítgattam, de mint akit leütöttek, úgy aludt.  Összeszűkítettem szemeimet, majd erősebben böktem a fiú vállába. Megmozdult.

- Jimin, ébredj.

- Hm - mocorgott és a takarót a fejére húzva bújt el előlem. – mi van?

- Te tudod, hogy hol lakik ugye?

Csend.

- Jimin!

- Mi van? –azonnal ledobta fejéről a takarót és úgy nézett rám. Szemei alatt hatalmas karikák terültek el.

- Hol lakik?

- Kicsoda? –morogta. Éreztem, hogy most elég szép, melegebb égtájakra kíván el.

- Jungkook.

Nem válaszolt. Egy ideig nézett, miközben tekintete megenyhült. Lassan lehunyta a szemeit, majd felsóhajtott.

- Nem akarom tudni, hogy miért kérdezed. – kinyitotta szemhéját, majd az éjjeliszekrényéről leemelte a mobiltelefonját és elkezdett rajta pötyögni. Másodperceken belül az én telefonom pityegett jelezve, hogy üzenetet kaptam. Jimin visszatette a helyére a telefont, majd rám nézett. – Elküldtem a címet. Most meg hagyj aludni.

Halvány mosolyt villantottam felé, ő pedig újra visszabújt a takarója alá. Felkeltem mellőle, majd az ágyam mellé sétáltam és magamhoz vettem a telefonomat. Megnyitottam Jimin üzenetét, amiben tényleg benne volt egy cím. A szuszogó kupac felé néztem. Tényleg elküldte. Másodperceken belül magamra húztam egy cipőt, felvettem a kabátomat és fejemre húztam a kapucniját.

Nem kellett messzire mennem az iskolától. A címet, amit Jimin megadott, a telefonom segítségével hamar megtaláltam, így már egy tömör kapu előtt álltam. Az utca szép rendezett volt, így nem voltam meglepve, hogy az utcában lakó emberek kerítése, illetve kapuja is modern volt, vagyis legalább jól megépített. A kapu, amibe megálltam egy nagy vörösfenyőből készült bejárat volt. Nagy kőfal volt a kerítés. Házszám pedig 20-as volt.

Mivel nem tudtam Jungkook telefonszámát, így szólni sem tudtam neki, hogy érkezem. Amúgy se hiszem, hogy örült volna a jöttemnek. Ahogy ott álltam a nagydarab nyílászáró előtt, elmerengtem. Miért is jöttem én ide? Én löktem el magamtól Jungkookot, sőt, figyelmeztettem is, hogy ne jöjjön a közelembe. Most pedig én vagyok az, aki a házához jön, hogy beszéljen vele. Pár órával ezelőtt, ő volt az, aki kérlelt, hogy beszéljük meg az egészet, de én gyáva mód elmenekültem. Ez így nem mehet tovább! Képtelen vagyok aludni is a gondolataimtól.

Nagy levegőt vettem, majd felemelve jobb kezem megnyomtam a csengőt, ami a kőkerítésbe volt beépítve. Lágy hangon csengett fel a csengő dallama. Vártam, míg történik valami, de semmi életjelet nem tapasztaltam. Elszámoltam harmincig. Még mindig semmi. Vettem a bátorságot, és újra megnyomtam a csengőt. Szintén elkezdtem számolni, ahogy elhalkult a dallam. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt. Hat. Hét. Nyolc. Kilenc…

- Ki az?

Ezt a hangot felismerem. Szerencsém van, hogy pont ő az, aki kijön ajtót nyitni. Nem szólaltam meg, így rákényszerítettem, hogy tényleg elsétáljon a kapuhoz és ki nyissa azt.

- Taehyung?

Hangja rekedtes volt. Haja még mindig kócos és a bulis ruhája, most otthonira volt váltva. Laza pulóver és melegítőnadrág. Meglepő, de még ez a stílus se állt rosszul neki. Amint meglátott szemei elkerekedtek.

- Beszélnünk kell!