Amnézia 2. rész

Amnézia

2. rész 

Gyanú

Mikor reggel felkeltem, ugyanabba a ruhába voltam, amibe lefeküdtem. És ugyan abban a kényelmetlen pózban. A fejem és a lábam lelógott, ahogy keresztbe feküdtem az ágyon. Ahogy próbáltam felkelni, éreztem, hogy a nyakam elgémberedett. Alig tudtam mozgatni. Nagy nehezen felkeltem és akkor vettem észre, hogy egy takaró van rám terítve, a papucsomat valaki levette és az ágyam mellé tette. Jött egy sugallat, amitől kirázott a hideg. Namjoon. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. A fürdőbe indultam. A tegnapi nap után kell egy kis felfrissülés. Már épp nyitottam volna az ajtót, mikor hallottam, hogy valaki bent van. Hezitáltam. Nem tudtam, hogy anya vagy apa, vagy esetleg… Namjoon van-e bent. Nem mertem megkockáztatni. Úgy éreztem, hogy Namjoon van bent. Gyorsan megfordultam a tengelyem körül, hogy visszafussak, mikor beleütköztem valamibe. Valamibe, ami magas, puha, nincs rajta ruha és Namjoon illata van. Kinyitottam a szemem. Namjoont láttam magam előtt. Illetve a mellkasát, amibe beletemettem az arcom. Még akaratlanul is. Gyorsan hátra léptem. Nagy ívben meghajoltam és elnézést kértem, mire Namjoon megszólalt édes, mámorító hangján.

-          Miért te kérsz bocsánatot és hajolsz meg. Nekem kéne, te vagy az idősebb.

Ráharaptam a szám szélére. Nem tudtam hova nézzek. A szavait fel sem fogtam. Mikor meghajoltam, a szálkás felsőtestét figyeltem, aztán próbáltam a szájára koncentrálni miközben beszélt. Egyik sem volt jó ötlet. Mindkettő látványa… megigézett. Megpróbáltam a szemébe nézni. Ez sem járt sikerrel. Amint találkozott a tekintetünk, éreztem hogy paprikavörös vagyok és eszembe jutott a tegnapi forró csókja. Elvettem a tekintetem és a nyakára, majd kezére néztem, de mindegyik testrésze tetszett. Nagyon is. Nem volt olyan pont, ami ne indított volna be bennem valamit. Lenéztem a földre és megláttam a lábfejét. Elhűltem. A lábfeje… szintén TÖKÉLETES. Hogy létezhet ilyen ember a világon, akinek még a lábfeje is szép??? Komolyan velem lehet a probléma. Hirtelen azok a tökéletes inakkal rendelkező lábfejek megindultak felém. Elkezdtem hátrálni, majd beleütköztem a falba. Mikor már vészesen közel kerültek hozzám azok a lábak, felnéztem. Nem kellett volna. Namjoon közvetlenül az orrom előtt állt, bele tolakodva az aurámba. Ami… nem zavart. Megigéztek a szemei. Nem tudtam másra nézni. Elmosolyodott. Akkor fogtam fel, hogy egy szál fehér, rövid kis törölközőben áll előttem. Még jobban elpirultam. Szerintem ilyen tűzpiros szín már nincs is a színpalettán, amilyen színben az én arcom pompázott.

-          Hallottad amit mondtam?

Nagyot nyeltem. Gőzöm sincs, mit mondott. Azzal voltam elfoglalva, hogy hova ne nézzek. Nem is fogtam fel, hogy beszél. Nem reagáltam. Ijedt kiskutya tekintettel néztem rá. Legalábbis én azt hiszem.

-          Akkor mi a válaszod? Igen, vagy nem?

-          Mi volt a kérdés?

-          Nem fogom elmondani még egyszer. Válaszolj.

Nem tudtam miről van szó. Biztos voltam benne, hogy nemmel kell válaszoljak.

-          Nem.

Namjoon elhúzta a szája szélét. Félmosoly. Iszonyatosan jól áll neki ez a fajta mosoly azzal a… vad tekintettel! Na jó, be kell fejeznem. Én, Oh Ji Na, ünnepélyesen megfogadtam, hogy nem fogok bedőlni neki. Nem hiszem el, hogy bármi történt volna közöttünk. Habár a testem nem ért egyet velem. Betudom annak, hogy elég esztétikus kinézete van Nam Joonnak és biztos tetszett régebben is. Kinyílt a fürdő ajtaja és anya jött ki onnan.

-          Oh, ti itt vártatok? Ne haragudjatok, apátok befoglalta a fürdőt. Már itt sem vagyok. További kellemes időtöltést.

Erre anya egy huncut vigyorral az arcán elvonult. Ennyire élvezi a helyzetet? Tudja, hogy Nam Joon rám hajtott? Biztos, hogy nem. Elszörnyednének, ha megtudnák, hogy mi ketten… na, most már tényleg elég. Átbújtam Nam Joon karja alatt, amit a falnak támasztott és elindultam vissza a szobámba. Nam Joon megragadta a felsőm ujját és visszahúzott. Hátulról megölelt és a nyakamba bújva búgta a fülembe a szavakat.

-          Mégis hová mész?

Lefagytam. Nem tudtam rendesen válaszolni. Levegőt is alig kaptam.

-          Én… megvárom… bemegyek a…

-          Jössz be velem a fürdőbe.

A szívverésem és a légzésem leállt, a szemem tágra nyílt. Minden életfunkcióm eltűnt.

-          Hova?

-          Azt mondtad, nem.

-          Mire mondtam nemet?

-          Hogy szeretnél-e egyedül fürdeni.

Becsapott? De hisz tudta, hogy nem hallottam. Direkt nem kérdezte meg még egyszer. Biztosan nem fogok bemenni vele a fürdőbe! Ne nézzen hülyének senki. Együtt fürödni Nam Joonnal… egyszerűen… csodás lenne? Ugyan már mi lenne benne a csodálatos! Nem és kész!

-          Engedj el! Nem megyek be oda veled.

-          Dehogynem. Azt mondtad nem szeretnél egyedül fürdeni.

-          Becsaptál. Ha tudom, mit kérdezel, biztosan nem ez lett volna a válaszom!

-          Miért nem hallottál? Mással voltál elfoglalva?

A kis mocsok. Okosan játszik. Engem azonban biztos nem fog megint belerángatni a fertőbe. Megfogadtam, hogy jobb ember leszek!

-          Nem megyek be veled és kész.

-          Megígérted.

-          Mikor ígértem én ilyet? Nem emlékszem hasonlóra sem.

-          Mielőtt elmentem Amerikába, azt mondtad, együtt fogunk fürdeni ha haza jövök.

-          Nem hiszek neked. Soha nem tennék ilyet.

Nam Joon ölelése engedett. Arra gondoltam, ez remek lehetőség a menekülésre. Kitörtem Nam Joon karjai közül és elindultam a szobám felé. Mikor csuktam be az ajtót, Nam Joon kitárta az ajtót és becsapta maga után. Én addig hátráltam, míg el nem értem az ágyig, ahol egyből leültem.

Nam Joon töretlenül jött felém. Leguggolt elém és megfogta a combom. Az érintésére összerezzentem. Elvette rólam a kezét. Megborzolta szőke haját és a kezébe temette az arcát. Felnézett rám, közben megnyalt a szája szélét.

-          Ji Na. Tényleg ennyire lehetetlennek látod a kapcsolatunkat?

-          Nincs semmiféle kapcsolat köztünk, azon kívül hogy testvérek vagyunk.

Nam Joon lehajtotta a fejét.

-          Ugye tudod, hogy egyszer már túlestünk ezen. És ugyanígy ellenkeztél.

-          Megvolt rá az okom akkor is és most is.

-          Igen. De egy valamit tudnod kell.

-          Nem hiszem.

-          De. Az, hogy a szüleink általunk ismerkedtek meg és mi már egy ideje együtt voltunk, mikor ők összejöttek.

Nem hiszek neki. Biztos vagyok benne, hogy hazudik. Ilyesmit anyáék nem is említettek. Soha nem mondták… legalábbis ebben az egy hónapban nem. Emlékezni akarok! Tudni akarok mindent! De ez… nem tűnik hihetőnek. Ennyire meg akar szerezni magának hogy képes ilyen hazugságokra?

-          Nem hiszek neked.

-          Sejtettem. Akkor kicsit nehezebb dolgom lesz veled mint anno.

-          Ezt hogy érted?

-          Meg foglak hódítani Ji Na. Ha kell, akkor százszor is meghódítalak egy életben. De nem foglak elengedni többé.

Tágra nyíltak a szemeim. Annyira meghatottak ezek a szavak. Sírni tudtam volna. Hinni akartam benne, hogy igaz. Azt akartam hogy tényleg így legyen, hogy engedhessek az érzelmeimnek amik akaratlanul zúdultak rám egyik pillanatról a másikra. Úgy döntöttem, megbizonyosodom erről. Nam Joon egy szó nélkül felállt és kivonult a szobából. Majdnem elbőgtem magam. Rám zúdult egy csomó minden ebben a két napban. De tegnap gyenge voltam, egyszer már megtörtem. Nem sírok többé. Erősnek kell lennem, céltudatosnak és határozottnak. Nem gyengülhetek el. Különben soha nem nyerem vissza az emlékezetem és olyanokkal tömik majd a fejem, amik hazugságok. Felálltam az ágyról és leviharoztam. A fürdőszoba mellett elhaladva nem hallottam semmit. Megfordultam, és Nam Joon szobája csukva volt. Ő már lefürdött valószínűleg. Akkor csak miattam jött ki. Megszegte az ígéretét. Nem velem fürdött elöször… Nem! Ki innen buta, balga gondolatok. Nincs időm ilyenekkel foglalkozni. A konyhában megtaláltam anyut. Épp újságot olvasott, miközben az ebéd a gázon forrt. Leültem vele szemben. Tipikusan abban a pózban, amikor mondani vagy kérdezni szeretnék tőle valamit. Letette az újságot és levette a szemüvegét.

-          Mi az, drágám. Mit szeretnél?

-          Tudni akarok valamit. Válaszolsz nekem őszintén?

-          Persze. Kérdezz csak.

-          Mi ismertük már egymást Nam Joonnal mikor ti apuval összejöttetek?

Hosszú csönd. Anyu gondolkodott. Vajon azon gondolkodott hogy miért kérdezek tőle hirtelen ilyet, vagy azon hogy mit hazudjon, vagy hogy hogyan tálalja az igazságot? A válasza megfontolt és kimért volt. Tőle szokatlan módon.

-          Igen, drágám ismertétek egymást.

Szünet.

-          És együtt voltunk Nam Joonnal? Jártunk?

Anya csodálkozva nézett rám.

-          Mire emlékszel?

-          Semmire.

-          Jaj, édesem dehogy voltatok. A munkahelyedről ismeritek egymást. Ő részmunkaidős az iskola mellett, te pedig teljes állásban dolgozol… vagyis. Dolgoztál.

-          Azt mondtátok, nem dolgoztam a suli óta.

Anya megköszörülte a torkát. Hirtelen oda ment a tűzhelyhez, mintha fontos lenne megnéznie az ételt és sokáig kavargatni. Majd újra visszaült és nem nézett a szemembe. Úgy válaszolt.

-          Nos, dolgoztál egy… helyen, de kiléptél onnan, mert… azt mondtad nem bírod és inkább itthon maradsz nekem segíteni.

Érdekes. Nem úgy ismerem az eddigi énemet, mint aki olyan hamar feladja. Gyanús nekem ez az egész. Hazudik? Anya csak nem hazudik nekem. Ő az anyám. Mi oka lenne erre? Komolyan. Nem értem, nincs ötletem.

-          Kössz, anya. Sokat segítettél.

Felrohantam az emeletre. El kezdtem teljes erőből verni Nam Joon ajtaját. Kinyílt az ajtó. Berontottam és bezártam magam után.

-          Ji Na?

-          Dongsaeng, mesélned kell.

-          Mit meséljek?

-          Az igazat. Az elejétől a végéig. Mondj el mindent, kérlek.

Hosszú másodpercekig néztünk némán farkasszemet az öcsémmel. Biztosra vettem, hogy mesélni fog nekem, hogy elnyerje a bizalmam. Tévedtem.

-          Nem, Ji Na. Nem mesélek.

-          Miért nem?

-          Mert mindenre neked kell rájönnöd. A lényeget már tudod. Együtt voltunk és már régebb óta ismerjük egymást mint a szüleink. Innen már össze fogod tudni rakni a képet.

-          Miért nem mondod el egyszerűen? Miért csinálod ezt? És ha nem tudok meg semmit?

-          Okos lány vagy, mindenre rá fogsz jönni.

-          Mesélj, Nam Joon.

-          Nem.

-          Kim Nam Joon!

A nevét már szinte ordítottam.

-          Sajnálom, Ji Na. Nem tehetem. Neked ártok vele.

-          Azzal, ha megelőzöd, hogy átverjenek anyámék?

Nam Joon félmosolyra húzta a száját.

-          Látod, már ezt is észrevetted.

Ziláltam. Nagyon ideges voltam. Anyám miatt aki hazudik, Nam Joon miatt aki titkolózik. Mi folyik itt? Azt hittem, egy rendes családban nőttem fel…

-          Rendben van, Nam Joon. Engedélyt adok.

-          Mire.

-          Hogy udvarolj.

Nam Joon felnevetett.

-          És ebbe mi az izgalmas?

-          Ha megtörök, és egy kis jelét is mutatom a szimpátiámnak feléd, elárulsz egy dolgot. Mindig csak egyet.

-          És honnan tudjam, hogy nem direkt fogod viszonozni?

-          Onnan, hogy a hátam közepére sem kívánom a szerelmed, Dongaseng.