Not today-22

Not today

22 – Taehyung pov.

A sötétnek hála nem tudtam sokáig kint ülni a hídon, így végül be kellett mennem a házba, ahol már a többiek mind felhagytak a tánccal. Egy kis idő elteltével lecsillapodtak a kedélyek, így végre eljutottunk odáig, hogy eltesszük magunkat másnapra.Még mindig nehezen viselem a tényt, hogy Kookkal kell egy szobán osztozzak, ráadásul még egy ágyba is kell vele aludjak, de annyira kimerültem a komponálás közben, hogy inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat magam körül és elmentem lezuhanyozni. A víz szerencsére kitisztította a fejem, így teljesen lenyugodva mentem be a szobába ahol egy hónapig lakni fogok. Jungkook már bent volt és az ágyon ült, kezében a telefonjával. Amikor beléptem a hálóba felnézett rám, de nem szólalt meg. Muszáj voltam így én megtörni a csendet, miközben az ágyat megkerülve, a másik oldalhoz sétáltam.

- Haladtam a másik dallal.

- Ezt jó hallani.

Hangja semlegesen csengett. Egy ideig figyeltem, egyenesen a szembe néztem, de végül lerúgtam lábamról a papucsomat és elfeküdtem az ágyban. A takarót a magamra húztam, majd hátat fordítottam neki.

- Szeretnék aludni. Szóval, ha nem nagy gond kérlek kapcsolt le a lámpát.

Még ha nem is válaszolt, azt éreztem, ahogy felkelt az ágyról, mivel a matrac megemelkedett. Hallottam a lépteit, ahogy a villanykapcsolóhoz megy, majd a szobában egyik pillanatról a másikra lett korom sötét. A hold fénye éppen hogy csak bevilágított, mivel az erdő magas fái jól takarták. Jungkook lépteinek hangja erősödött, ahogy ismét az ágy felé vette az irányt, majd éreztem, ahogy ismét letelepszik rá. Kis mocorgás után már mellettem is feküdt.Nem mertem megszólalni. Ezernyi gondolat cikázott a fejemben. Mégis mi fog most történni? Mellette fekszem, ő pedig biztosra veszem, hogy erre vágyott. Lehet, hogy ő kérte meg Hoseokot és Jimint, hogy így intézzék el a szobafelosztást. Meglehet, hogy ő kérte meg Namjoont és Riont, hogy egy párba legyünk. Azt se zárhatom ki, hogy reggelre már átölelve fog magához húzni.Megborzongtam a gondolattól miközben a takarót a nyakamig húztam. Folyamatosan kattogtam az agytekervényeim ezeken a dolgokon. Még ha szavamat is adtam neki, hogy nem fogom felhozni a köztünk történt dolgokat, képtelen vagyok elfelejteni. Az iskola orvosi szobájában történtekre sem kaptam még megfelelő választ, még ha ő próbálta kimagyarázni magát. Jó pár hónapja történt, de lelki szemeim előtt tisztán láttam azt a képet, amit aznap Yoongi küldött át nekem. Az iskolában szerencsére már nem téma, de én akkor is emlékszem rá. Az is miatta történt. A clubba pedig egyszerűen elszállt vele a ló. Azt állítja, hogy csak azért rángatott ki a lány karjai közül és csókolt meg, mert kíváncsi volt hogyan is érez. Marhaság. Minek csókolt meg, és ami a legfontosabb, én mi a bánatnak csókoltam vissza? Alkohol! Biztos amiatt történt! Meg amúgy is, előtte pont olyan állapotban voltam, hogy akárki áll előttem viszonzom a csókját. Ugye?

Fogalmam nincs, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Jungkook leoltotta a lámpát, de én lehunyt szemekkel gondolkoztam. Egyre jobban lovaltam bele magam, hogy reggelre el fogom veszíteni az ép eszemet és ami a legrosszabb, még a fenekem szüzességének gondolata is képbe került, amit mondanom se kell, azonnal elhessegettem. A rosszabbnál rosszabb gondolatokból a matrac besüppedése rángatott ki. Nem mertem kinyitni a szemem, így azt tettetem, hogy alszok.

- Taehyung.

Mit akar tőlem? Miért nem alszik?

Nem szólalok meg. Maradok annál a tervemnél, hogy eljátszom azt előtte, hogy alszok. Kirázott a hideg, ahogy éreztem a matrac süllyedését, így tudtam, hogy felült. Próbáltam szabályosan venni levegőt, hogy ne vegye észre, csak színlelek. Szemeimet nem szorítottam össze csak nyugodtan hagytam zárva szemhéjamat és vártam, hogy mire készül.A matrac bár nem volt rúgós, mégis minden apró mozzanatot éreztem, ahogy fészkelődött. Másodpercek töredéke alatt értettem meg, hogy mire is készül. Hideg ujjaival végigsimított arcomba lógó hajtincseimen, majd puha, meleg ajkaival homlokomra csókolt. Megremegtem érintésétől, de nem bukhattam le előtte.

- Jóéjszakát.

Amint kimondta a búcsúszót, visszasimította eltűrt hajamat a homlokomra, majd visszafeküdt a helyére és elcsendesedett.Miután már nem éreztem, hogy mocorogna kinyitottam szemeimet. Akármennyire nem akartam, az arcom láncra kapott és éreztem, ahogy egyre melegebb lett a takaró alatt a légtér, viszont nem mertem továbbra se megmozdulni. Ez mégis mit akart jelenteni? Miért csinálta ezt?Ismét ezernyi gondolat kerített hatalmába, de nem sokáig, ugyan is elnyomott az álom.

Másnap korábban ébredtem, mint Jungkook. Nesztelenül kiosontam a szobából és ismét lementem a zongorához, hogy összeszedjem a gondolataimat. Eleinte, csak a kottalapokra írtam a fejembe összeállt dallamokat, viszont amint a pianot kellett volna használjam, már gondba ütköztem. Egy kézzel nem hangzott jól a dallam, sőt, nem tudtam olyan gyorsan mozgatni az ujjaimat, hogy lejátsszam az általam kigondolt dallamot. Felidegesített.

- Jó reggelt.

Jungkook álmos hangja felé kaptam a fejem. Haja kócosan meredt az ég felé, ő pedig épp nyújtózva közeledett felém. Hirtelen jutott eszembe a tegnap esti pillanat, mikor homlokon csókolt. Azonnal visszafordultam a fehér billentyűk felé.

- Neked is.

- Felébreszthettél volna.

Egyre jobban közeledett.

Erősen megfogtam a kezembe lévő ceruzát, így próbáltam türtőztetni magam.

- Nem akartalak. Biztos jól aludtál.

- Ami azt illeti, igen.

Mögöttem állt. Mély levegőt véve hunytam le a szemem, majd fújtam ki feszülten az eddig tüdőmbe tartott oxigént.

- Ideges vagy?

- Igen.

- Miért?

Mit kéne feleljek? Elmondjam az igazat? Hogy ébren voltam, mikor ő az ajkait az én homlokomhoz nyomta? Nem! Ezt nem tehetem.

- Nehezen tudom összeállítani a dallamot egy kézzel. - feleltem. Bár nem mondtam hazugságot, mégis furán éreztem magam.

- Segítek, menj arrébb!

Kook választ nem várva, máris letelepedett mellém. Akaratlanul is arrébb húzódtam, hogy mellém férjen. Értetlenül néztem arcára, de ő csak mosolygott rám.

- Nem kell segíteni. - morogtam orrom alatt.

- Egy csapatot alkotunk. Megbeszéltük, hogy összefogunk a vizsga miatt. Szóval ne legyél hülye, szóval inkább add ide a kottát!

Elhúztam a szám, de végül odaadtam neki, amit kért. A lapokat maga elé helyezte, majd hosszú ujjait rutinosan helyezte le a fehér billentyűkre. Lassan kifújta a levegőt ajkai között, majd rákezdett. Sorra ütötte le a hangokat és így a zongora dalra is fakadt. Bár sose hallotta még a komponált szerzeményem, mégis hibátlanul el tudta játszani. Mi mindenhez ért még ez a srác? Gyönyörűen táncol. Jól tanul, most meg ez is.

 - Nem is tudtam, hogy tudsz zongorán játszani.

- Nagyon régen, talán öt éves koromban tanultam. - rám emelte tekintetét miközben abbahagyta a billentyűk lenyomását. - Sok minden van, amit nem tudsz rólam.

Még ha mosolygott is, én mégis mérges lettem rá. Nem tudtam az okát, egyszerűen csak elfogott az idegesség. Ennyire féltékeny lennék rá? Ennyire irigykednék azért, mert sok mindenhez ért? Ráadásul ilyen jól?Nagy sóhajjal fordultam vissza a zongorához, majd a ceruzahegyemet az üres kottalapra helyeztem.

- Mondom, hogy melyik hangot nyomd le, meglátjuk, hogy milyen dallamot hozunk ki így. Ketten.

A nap meglepetően gyorsan eltelt. Talán másfél órán át szenvedtünk Kookkal az alap dallam kitalálásában, bár sokat segített, még ha ezt nem is mondtam el neki. Miután Jimin és Hoseok is lemászott az emeletről, Hobi azonnal magával rángatta gyakorolni Jungkookot. Jimin a laptopján ügyeskedett tovább, mivel azt állította még pár simítás hátravan a dalával. Nem is zavartuk egymást, viszont miután a két táncos lábú az emeleten ismételten belekezdett a mozgásba, én képtelen voltam tovább figyelni. Így nem tehettem mást, mint azt, amit tegnap este; kimentem a szabadba, hogy a gondolataimmal maradjak.

Hihetetlenül gyorsan és meglepően kellemesen telt el a napunk. Komponáltunk, táncot tanultak, ettünk és még pihentünk is. Épp a nappaliban ültünk és figyeltem, ahogy Hoseok Jungkookkal együtt épp a konzolon játszottak. Hobi a szokásos lelkesedéssel közvetítette a történteket, így ha akartam volna se tudtam volna nem rájuk figyelni.

- Ezt kapd ki Kook! Most tuti én győzök!

- Ne gondold!

- Hé srácok! - Jimin mellettem ült a kanapén. Ugyan úgy figyelte a játékmenetet, akár csak én. - Mi lenne, ha ma este kimennénk az erdőbe egyet kempingezni?

- Kempingezni? - Hobi egyből hátrafordult felénk kérdő, értetlen fejjel.

- Aha. Idefele láttam, hogy van egy kis tisztás, ott simán le tudnánk pihenni. Vihetnénk ki sört.

- Ez egy jó ötlet! – füttyentette el magát.

- Úgy figyelj hátrafele Hoseok, hogy megnyerem.

- Mi?! Nem!

Nem kellett többet mondania a legfiatalabbiknak Hoseok máris visszafordult a plazmatévé felé és jajveszékelve próbálta behozni a játékban maradt lemaradását Kookkal szemben.

Jimin ötlete megvalósulni látszott, ugyan is pár óra elteltével, már egy hatalmas pokróccal, és pár szatyorral a kezembe battyogtam az erdőben, mögöttem Hoseokkal. Lassan tél volt, ám meglepően meleg volt az idő. Egy kisebb kabát elég volt ahhoz, hogy ne fázzunk.

- Komolyan kint akartok maradni sötétedésig? - még ha nem is néztem a fiúra, mégis hozzáirányítottam a kérdést. Tudtam, hogy egyedül csak nekem nem tetszik ez az ötlet. - Inkább a vizsgaanyaggal kellene foglalkoznunk, nem?

- Egy kis pihenés mindenkinek jót fog tenni Taehyung. Amúgy is, van sörünk! - ekkor mellém lépve mutatta büszkén a kezei között tartott tálca sörét- Elég jól fogjuk érezni magunkat ha ezt mind legördítjük a torkunkon!

- Elég rossz emlékeim vannak a túlzott alkoholfogyasztást illetően.

- Hihetetlen vagy! - húzta el a száját Hoseok - Semminek nem tudsz örülni.

- Nézd el. Épp a vizsgán jár az eszem. Egy hónapom van rá. Fél kézzel nehezen megy a dal komponálás és még táncot is kell tanulnom. Nem csattanok ki az örömtől, mivel feszült vagyok.

- Jungkook nem segít neked?

- Nos, ami azt illeti de.

- Akkor meg miért vagy ilyen? Segít megírni a számotokat és amúgy is, Kook egy nagyon jó táncos. Könnyen tanul és jól tud tanítani is, szóval ne idegeskedj rajta ennyit.

Talán igaza lehet Hoseoknak, de mégsem tudok megnyugodni a szavaira. Ahogy beszélgettünk, nem sokkal később, már a kis tisztáshoz értünk amiről Jimin beszélt. Emlékeztem erre a helyre, ugyan is itt kezdtem el nyaggatni szobatársamat, hogy árulja el, ki az én partnerem a vizsgafeladatban. Természetesen semmit se mondott, bár jobb lett volna, ha képbe vagyok a dolgokkal, mert akkor legalább fel lettem volna készülve az egész helyzetre. Tudtam volna opciókat kitalálni, hogy hogyan kerüljem el, vagy, hogy mit csináljak akkor, ha túlságosan soknak érzem. Vagy egyszerűen csak megtanulhattam volna addig pókerarcot vágni.

Jimin épp egy fapadon pakolta az eddig kicipelt holminkat, míg Jungkook épp a tűzrakóhelyet tisztogatta meg a már elszenesedett fáktól.

- Tüzet akarunk rakni? - Hoseok Jimin mellé lépve tette le a söröket.

- Legalább az is meleget fog adni, ha lemegy a nap.

- Nem rossz ötlet. - helyeseltem én is, amint letettem a szatyrokat a padra. - Itt van pár kaja is.

- Kaja?

- Hoztam csipszet!

Hoseok ekkor a már jól megszokott füttyszavát hallatta. Általában azért fütyörészett, mert jó kedve volt, de mostanában túl sokat hallottuk ezt a magas hangot.

- Kéne pár fa. - Jungkook mögöttünk állva figyelt minket- Van pár, de az hamar el fog égni. Szóval elmegyek, szerzek párat.

- Veled megyek!

Hoseok máris Jungkook mellé pattant és indultak is el tűzifát keresni.

- Remek. - sóhajtottam fel, majd levágódtam a szatyraim mellé a fapadra, ami már elég régóta itt állhatott, ugyan is a belevésések elég réginek látszódtak.

- Ennyire még te se lehetsz feszült. Mi bajod van? Megjött?

- Nagyon vicces vagy Jimin. - néztem fel a szélesen vigyorgó srácra. - Egyszerűen csak idegesít, hogy nem vagyok még kész a komponálással. Ennyi.

- Kérd meg Kookot, hogy segítsen.

- Eleget segít így is.

- Nem kéne ellöknöd magadtól. Elég jó fej srác, meg kellene becsülnöd.

- Hidd el Jimin, ő számomra csak egy rivális. Egy rivális, akit valamilyen oknál fogva mellém osztottak be, hogy egy csapatot alakítsunk.

- Negatív vagy.

- Csak Taehyung vagyok.

- Ha ennyire el fogod lökni magadtól a végén megbánod.

- Kétlem.

- Én szóltam.

Nem telt el sok idő, hogy a két fiú visszatérjen hozzánk. Amint volt elegendő faanyagunk, máris meggyújtottuk a tüzet, majd a lángok mellé telepedtünk mind a négyen, a kis pokrócainkra, amit Hoseok adott nekünk, hogy ne a földön üljünk. Eleinte meglehetősen nehezen indult be a beszélgetés, de pár doboz sör után még én is képes voltam ellazulni és megnyílni előttük.

- Amúgy komolyan, akkor a csaj Sugar-nak nevezte el Yoongit? Ez annyira cuki tőle! - Hoseok kipirosodott arccal nevetett a jelenlegi sztorin, amiről éppen beszéltünk. - És Yoongi, hogy hogy megtartotta a nevét?

- Sugarnak mégsem hívhattuk! - mosolyogtam rá- ezért, hogy újítsunk, de mégis meg tartsuk a cukkolás lehetőségét, Sugának neveztük el.

- És ő engedte?

- Kénytelen volt, mivel Namjoon, Jin és én is így kezdtük el hívni. Aztán végül az énekkar is rászokott. Azóta meg azt állítja, hogy megszerette. - vállat vontam.

- Suga tényleg jól énekel. - szólalt meg mellettem Jimin, aki már kicipzárazott kabáttal ült a helyén. - És még jól is táncol.

- Régen táncot tanult. - Jungkook volt talán a legjózanabb közülünk, de végre ő is hozzászólt a témához. - Még a buliba beszéltünk erről pár szót, majd a buli után találkoztunk és akkor mesélte el, hogy általános iskolás korában még táncversenyt is nyert.

- Az igen! - Hoseok ismételten füttyentett egyet.

- Aznap mesélte, mikor pepero játékot kellett csinálnotok?

Épp egy hatalmasat kortyoltam a sörömből, mikor Jimin szavai hallatán eszembe jutott az a nap. Amikor alig aludtam pár órát, de máris egy újabb kihívás miatt, részegen kellett Jungkook elé állnom. Aznap volt először, amikor én közeledtem felé, bár csak egyetlen egy okból kifolyólag, az pedig az volt, hogy hagyjanak békén egy teljes hónapra.

- Igen. - motyogta, ekkor már nem annyira lelkesen Kook. Miután lenyeltem az utolsó kortyot is, tekintetemmel Jungkookra pillantottam, aki zavart tekintettel fürkészte szemeimet.

- Az nem játék volt. - nyúltam egy újabb sörös doboz után- verseny.

- De hisz, nem is egymás ellen kellett játszanotok.

- Az egy dolog. Nem élveztük. - azzal ki is nyitottam a sörömet, ami egy ciccentéssel jelezte, hogy most már ihatok belőle.

- Ezt mégis miért kell felhoznod? - Kook hangja most már feszülten csengett, mint sem nyugtalanul. Ráemeltem tekintetem.

- Miért ne hoznám fel? Az egy elég elbaszott feladat volt és Namjoonék csak szórakozni akarnak rajtunk. Erre már te is rájöhettél volna.

- Fiúk. - Jimin ismét intően szólt felénk, mire felemeltem begipszelt kezem védekezően.

- Tudom! Tudom. Ha nem fogom be, beledobsz a vízbe.

- Nem arról van szó, hogy ne beszélj, csak nem értem miért kell provokálni folyton a helyzeteteket. Nem hogy belenyugodnál abba, ami van.

Erre már megemeltem a szemöldökömet és Jimin felé pillantottam.

- Belenyugodni? Tudod te, hogy miket tett velem? - mutattam ekkor Kookra, aki amint észhez tért szavaimtól rácsapott a gipszelt kezemre, mire felszisszentem csak. - Hé! - azonnal ránéztem.

- Taehyung, maradj kussba! Mégis mit tudsz te? – meredt rám - Semmit se tudsz rólam!

- Oh, dehogy is nem! Jeon Jungkook vagy, a tánckar ásza. Mindenki epekedik utánad, de képtelen vagy normális életet élni, így inkább engem követsz és értem epekedsz.

- Taehyung.  - Jimin ismét közbeszólt, de nem vettem róla tudomást.

- Engem követsz és még ha nem is tudom, hogy hogyan, de te mégis elintézed, hogy egymás mellett legyünk. Hogy egy csapatba játszunk. Megoldod, hogy egy csapat legyünk, pedig jól tudod, hogy a félévi vizsga fontos nekem. Tisztába kell legyél azzal, hogy csak azért tettem meg a pepero kíhívást, mert akkor egy egész hónapig nem kell lássalak!

- Taehyung! - Jimin egyre hangosabban szól, de még mindig ignorálom.

- Egy teljes hónapot akartam nélküled, erre mit kapok?! Egy egész hónapot! Veled! Összezárva és nem elég hogy egy házba lakunk, de egy szobában. Sőt, mi több egy ágyba kell veled legyek!

- Tae! Elég legyen! - Jimin ekkora már rám ordított.

- Sokat ivott. - Közölte Hoseok, de én még mindig nem törődtem velük, csak mélyen Jungkook szemeibe néztem.

A fiú ökleit összeszorítva, vállait befeszítve ült és íriszeit enyémbe szúrta. Tudtam, hogy mit gondolhat, miféle gondolatok cikáznak a fejében most. Vártam, hogy mit lép, de mivel még türtőztette magát, megszólaltam.

- Semmi kedvem nincs egy Nyuszival lenni, aki rágóguminak képzeli magát és rám tapad.

- Aucs, Tae. Ez durva volt már. - Hoseok ekkor vállamra tette kezét, ám én egy mozdulattal leráztam magamról és Kookot néztem, aki a tűzrakás másik oldalán, velem szembe ült. Gyilkos tekintettel méregetett, de végül egy mosolyra húzta a száját.

- Azt hiszed te különb vagy?

- Tessék? - meglepett ez a határozottság, ami a hangjába rejtőzött.

- Azt hiszed, te mást érdemelsz? Mégis mit tudsz te rólam? Barátnő? Ha tudnád az okát, akkor nem mondanál ilyeneket. Ha ismernél engem, minden szót megbánnál, amit az elmúlt percekbe kiejtettél a szádon.

- Kétlem. - húztam féloldalas mosolyra számat.

- Tae. - kiegyenesedett és széttárta a kezeit. Miért ilyen határozott? - Te csak féltékeny vagy rám.

- Hogy mi? - azonnal felkeltem a földről- Hogy én? Rád?! - végignéztem a mellettem ülő Hoseokon és Jiminen, de nem törődve arcukon tökéletesen látszó gondolataikkal visszameredtem a legfiatalabbik tagra. - Ne reménykedj.

- Gondolj csak bele. Jobban táncolok nálad. Még ha nem is énekkarra járok, mint láttad zongorát is jól ismerem és még rengeteg hangszer van, amin jól tudok játszani. Ha akarnám, rengeteg csaj rajtam lógna, és valljuk be, a suliba sokkal több haverom van, mint neked.

Eleget hallottam. Még ha meg is szédültem mikor álltam, a szavai még jobban kiütöttek. Idegesen vágtam felé a sörös dobozomat, bár szándékosan céloztam mellé. A fiú kicsit megfeszülten meredt rám, mikor a keserű nedű a fémdobozából kilöttyenve felsőjére esett. Kezemet összeszorítottam, majd semmi szó nélkül megfordultam és elindultam az erdőbe.

- Hova mész? - Jimin aggódó hangja sem volt képes megállítani, így csak egyre jobban és jobban haladtam be az erdő mélyére, a fák sűrűjébe.

- Utána megyek! - hallottam, ahogy Hoseok füttyent utánam egyet, de nem álltam meg.

Ideges voltam. Ideges és feszült. Az öt doboz sör pedig meghozta a hatását, amint felkeltem a földről, így eszméletlen szédülés kerített hatalmába. Emiatt nem jutottam nagyon messze a tisztástól. Megkapaszkodtam egy fában, majd nekidőltem és úgy fújtam ki a levegőt. Tudtam, hogy nem kellene sokat innom, de valamiért a sör segített abba, hogy lenyugodjak Jungkook jelenlétében.

- Mi a fene ütött beléd? - hirtelen Hoseokkal találtam szembe magam. Előttem állt és kérdően nézett engem.

- Semmi.

- Ne hazudj. Ennyire nem bírod a piát? Úgy rémlik, hogy a bulin sokkal többet ittál.

- Akkor táncoltam mellé. - motyogtam orrom alatt, miközben homlokomból kitűrtem barna tincseimet.

- Nem vagytok normálisak. Komolyan mondom. - sóhajtott fel, majd a hátam mögé, azaz a srácok felé pillantott- Vissza kéne menni, nem gondolod?

- Nem nagyon van kedvem ott lenni.

- Taehyung. Részeg vagy. Feltételezem, eléggé szédülsz is. Szerinted mennyivel lenne jobb az, ha az erdő közepén esel össze és alszol el, mintsem, hogy mellettünk és akkor még talán vissza is tudunk vinni a házba.

Nem szólaltam meg, de tudtam, hogy igaza van. Sőt, az lett volna a legjobb, ha egyenesen a ház felé indulok, nem pedig az ellenkező irányba. Bólintottam egyet felé, mire átkarolta a derekam és kezemet a nyakába véve állt segítségemre. Tiltakozni akartam, hogy nem szükséges vinni, hiszen tudok járni, de nem tettem. Jobbnak véltem azt, ha eljátszom, tényleg rosszul vagyok és akkor hátha előbb a házba jutok. Ráfogtam nyakamban lévő karjára, így is megtartva az egyensúlyomat.

- Nem kellene kibékülnötök Jungkookkal?

Hoseok halkan tette fel a kérdést. Hangja nyugtató volt, így nem éreztem támadásnak.

- Nem vagyunk összeveszve. - Hobi ismételten füttyentett egyet, amit nem tudtam mire vélni.

- Akkor az előbb mégis mi volt? Házastársi civakodás? Komolyan, nem értelek titeket. Egy csapat vagytok, össze kéne fognotok. Segíteni egymást, nem pedig belekötni mindenbe.

- Képtelen vagyok felfogni, hogy ő... - elharaptam a mondat végét. Nem akartam hangosan kimondani, viszont már annyit sétáltunk vissza, hogy a tűz lángjai tökéletesen láthatóak voltak. Akkor hallottam meg Jimin szavait. Hobi pedig mint ha megérezte volna, hogy csendben kell most maradni, nem kérdezett vissza és meg is állt a fasor szélén, így tökéletes kép tárult elénk, ahogy Jimin és Jungkook egymással szemben állnak.

- Jungkook, beszélnünk kell.

- Mégis miről? Taehyung egy pöcs, nem tudok vele mit kezdeni, ha erről akarsz beszélni...

- Nem róla van szó.

- Hanem?

- Rólad.

- Jimin, kérlek. Ne kezd el megint.

- Hallgass végig! És ne szólj közbe. - Meglepődtem, ahogy néztem őket. A fekete hajú közelebb lépett Kookhoz, majd ujját ajkaira téve jelezte, hogy maradjon csendbe. Jungkook pedig kikerekedett szemekkel figyelte barátját. - Ezt, rég el szerettem volna mondani neked. Nagyon rég óta kedvellek.

- Igen, tudom.

- Nem. - felsóhajtott egyet- Mondom, hogy ne szólj közbe. Én, úgy szeretlek! Többet érzek, mint barátság!

Valamiért megállt az ütő bennem. Szívem kihagyott egy ütemet, ahogy hallottam Jimin szavait. Egyszerre lettem még feszültebb és nyugtalanabb, mint az elmúlt 10 percben. Nem tudtam miért, de nem akartam, hogy ilyet mondjanak Kooknak. Akaratom ellenére szorítottam meg Hoseok kezét, mire rám emelte tekintetét.

- Mi? De, hiszen Jimin... - Kook dadogott, teljesen össze volt zavarodva. - Miért nem mondtad ezt előbb..?

- Mert nem bontakozott ki még bennem. Te folyton Taehyungot kajtatod és fáj néznem, ahogy ő lekoptat magáról. Rosszul érzed magad és teljesen magadba fordulsz. Rosszul esik.

- Na de.. Ezt nehezen tudom elhinni. Mármint.. – felsóhajtott, majd idegesen a hajába túrt Kook, miközben Jimin megfogta a másik kezét.

- Megmutathatom, hogy komolyan gondolom.

Amit akkor láttam, nem tudtam elviselni. Jimin jobbja Kook kezét fogta, míg bal kezével a fiú nyakára fogott és úgy húzta jobban magához. Egyre közeledtek egymáshoz. Jungkook szemei elkerekedtek, úgy nézte legjobb barátját, én nekem pedig nem kellett több ahhoz, hogy cselekedjek.

- Jimin!

Hangomra mindkét fiú megrezzent. Kook azonnal zavarodottan kapta fejét felém. Akkor láttam csak, hogy arca ki volt vörösödve. Teljesen zavarba volt, ám Jiminen ilyesfajta érzelmek nem látszódtak. Csak meglepetten nézett és amint felfogta, hogy én szóltam nekik elmosolyodott. Kibújtam Hoseok karjai közül, majd határozott léptekkel odamentem hozzájuk. Szó nélkül ráfogtam Kook csuklójára, és egy megvető fintort villantva Jimin felé elindultam ismét az erdő felé, Jungkookot húzva magam után.Megilletődve követett, hiszen nem volt más választása. Szorosan fogtam csuklóját, még ellenkedni sem volt ideje. Amint elég messzire kerültem a tűztől – így remélve Jimintől is – egy vaskos fatörzsnél megálltam, majd Kookot magam elé – és a fa közé – rántottam, miközben mélyen a szemébe néztem.

- Ezt mégis hogy képzelted?

- Tessék?

- Ugyan már Kook, ennyire te se nézz hülyének.

- Nem tudom mire gondolsz…

Valamiért úgy éreztem, hogy tényleg nem tud semmit. Muszáj voltam ezt a viszályt, még ha csak egy időre is de felfüggeszteni. Nem hagyhattam, hogy a vizsgám egy ilyen kölyök miatt vesszen el. Jungkook egy jó táncos. Ő az egyik legjobb, én pedig voltam olyan mázlista, hogy őt kaptam meg párnak. Még ha a köztünk lévő viszony nem a legjobb, mégsem hagyhatom azt, hogy megbukjak a vizsgán. Ismételten eszembe jutottak Namjoon szavai, miszerint ha elintézem, hogy Kook közel érezzen magához máris kezelhetőbb lesz. Ezek szerint csak ki kell mondanom azt, hogy legyünk együtt és máris kenyérre lehetne kenni? Mit veszíthetek? Muszáj megpróbálnom.

- Jungkook. – néztem mélyen a szemébe, ő pedig zavarodott tekintettel fürkészte az arcomat.

- Igen?

Nem tehettem mást, muszáj voltam kimondani.

- Járjunk!