Amnézia 10.rész

Amnézia

10. rész

Váratlan megbízás

Az előző éjszakára visszaemlékezve mámor önti el a testem. Nam Joon úgy zárt a karjaiba, mint aki soha nem akar elengedni. Az a szenvedély és tűz, ami köztünk gyúlt, szinte égetett. A legcsodálatosabb és legerotikusabb együttlétünk közé tartozik az elmúlt éjszaka. Annyira boldog vagyok. Nem akarom elrontani azzal, hogy kikelek az ágyból. Nam Joon ugyan nincsen mellettem, de az illatát tisztán érzem. Mintha itt feküdne mellettem. Mocorgást hallok, ezért kinyitom a szemem. A nap még csak most bújik elő a házak mögül, ezért épphogy nyújt némi fényt. Egy árnyékot látok mozogni, aki nem Nam Joon. Alacsony, tömzsi ember lehet az ajtóban, aki enyhén bicegve közeledik az ágy felé. Hirtelen világosság éri a szemem, ami már fizikailag fáj. A fejemre rántom a takarót és álmatagon eléktelenkedem. Egy magas férfihang szólal meg.

-          Nam Joon mondta, hogy itt talállak.

Óvatosan lehúzom a fejemről a takarót, és hunyorogva próbálom élesíteni a látásom. A menedzserem az. Az álmosság egy másodperc alatt eltűnik és kipattannak a szemeim. Még nem szoktak hozzá a fényhez, ezért erősen bekönnyeznek. Sebesen felülök és sűrűn pislogok, hogy eltűnjön a homály. Ahogy felülök, a takaró lehullik a felső testemről.  A menedzserem száznyolcvan fokos fordulatot tesz és zavartan szólal meg.

-          Ji Na. Megtennéd, hogy felöltözöl?

Lenézek és látom, hogy nincs rajtam ruha. Teljesen elfelejtettem. Az arcom fehér színe egy szempillantás alatt felveszi a paprikavörös árnyalatot és égni kezdenek a füleim.

-          Ne haragudj! Nem tudtam, hogy nincs rajtam semmi. Öhm… megkérhetlek, hogy kimész, amíg rendbe teszem magam?

-          Persze!

A menedzser gyorsan válaszolt és már viharzik is ki az ajtón. De kellemetlen! Nem hiszem el, hogy a legszebb pillanatokat is el tudom rontani. Pedig olyan jó reggelem volt eddig. Gyorsan felkapom a tegnapi ruháimat és kimegyek én is az ajtón. A falnak támaszkodva meglátom a menedzsert, aki még mindig vörös és zavart. Nem túl sok nőt láthatott így. Hirtelen és gyorsan beszél. Nem néz a szemembe, a padlóhoz intézi szavait.

-          Bocsánat, amiért így rád rontottam.

-          Semmi gond.

-          A tárgyalóteremben gyűlés van és neked is meg kell jelenned.

-          De hisz nem is volt meghirdetve!

-          Tudom, Ji Na. Rendkívüli tárgyalás van. Az egyik partner, aki dorámához keres színészeket szerződtetésre úgy döntött, hogy a mi színészeinket szeretné, és nem tűrik a halasztást.

-          Mégis mióta ugrálunk mi úgy, ahogy mások fütyülnek?

-          Ez fontos partner és nagyon jónak ígérkezik a doráma. Jó a forgatókönyv és már most több milliós az érdeklődés a világ minden tájáról. A vállalatok versengtek azért, hogy az ő színészeiket válasszák. Ezért fontos.

-          Pff. Szánalmas.

-          Tudom. De ebben nem mi döntünk.

Megindulunk a tárgyaló felé. Az első emeleten van, annak is a legeldugottabb részén. Körülbelül tíz perc az út lifttel együtt. Van időnk a beszélgetésre.

-          Menedzser. Eddig mindig mi választottunk, hogy kinek az ajánlatát fogadjuk el. Mi ez a hirtelen váltás, hogy mi versengünk?

-          Jang Geun Suk a rendező.

Megtorpanok. Az egyik legjobb színész Koreában dorámát rendez? Sokan felkérték már, hogy rendezze meg a dorámájukat, de eddig nem fogadta el a felkéréseket. Mindig azt mondta, hogy jobb annál a szakmánál maradni, amiben tudod, hogy jó vagy. Akkor nem eshet csorba a hírneved. Érdekes, hogy most megváltozott a véleménye.

-          És kinek a forgatókönyvét rendezi meg?

-          Azt nem tudni. Most fogjuk hallani a részleteket. Meg akarnak várni vele téged.

Odaérünk a tárgyalóhoz. Az ajtó még nyitva van jelezve azt, hogy nem kezdték el az eszmecserét. Belépek a terembe és meghajolok. Az igazgató a hosszú asztal egyik végén ül, mellette Kookie. Az igazgató jobbján ül Nam Joon és mellette a többiek. Díszlettervező, dizájnőr, sminkes, fodrász stb. Mit keresnek ők itt? Az asztal másik végén ül Jang Geun Suk, a menedzsere és a többi munkatárs. Nem tudom kik ők. Két hely van még szabadon Kookie mellett. Gondolom az a menedzser és az én helyem. A menedzser előre invitál, majd kihúzza a Kookie mellett lévő üres széket. A hátam közepére se kívánom most Kookiet. A kudarcaimra emlékeztet. Nem elég, hogy kirángatnak édes világomból, még mellé is kényszerítenek. Az igazgató megkezdi a tárgyalást. Feláll, illedelmesen meghajol és visszaül a helyére. Kezeit összekulcsolja és inkább Geun Suknak intézi szavait, mint nekünk.

-          Megtiszteltetés, hogy minket választott. Örülök, hogy egy asztalnál ülhetünk és a közös munkáról tárgyalhatunk.

-          Miénk a szerencse, hogy önök választottak minket. Igazából majdnem sikerült elsiklani a jelentkezési papírjaik mellett. Nem akartuk elhinni, hogy önök versengenek bárkivel is. Öröm volt látni ezt és azonnal döntöttem. Senkit nem kérdeztem meg róla, hogy mit gondolnak.

Az igazgató elégedetten elmosolyodik és enyhén meghajtja a fejét. Geun Suk folytatja.

-          Először is szeretném én kezdeni, ha megengedi.

-          Természetesen.

Az igazgató elég készséges. Nem értem, mire ez a meghunyászkodás.

-          Azt a forgatókönyvet, amit készülök megrendezni, csak véletlenül olvastam el. Pár évvel ezelőtt volt egy fiú, aki odanyomta a kezembe. Ez akkoriban történt, mikor mindenki engem szeretett volna rendezőnek. Pár hónappal ezelőtt épp az irodámat pakoltam, mikor a fiókomban megtaláltam. Úgy gondoltam, hogy elolvasom.

Kookie fészkelődni kezd mellettem. Eléggé zavaró tud lenni, ha koncentrálni szeretnék. Megszokásból majdnem rátettem a combjára a kezem, de egyből elkaptam. Most az én combomon hever magányosan, messze Nam Joontól. Próbálok Geun Sukra figyelni.

-          Legnagyobb megdöbbenésemre egy eszméletlenül izgalmas történet tárult elém, amit abban a pillanatban láttam a szemem előtt. A főszereplő gondolatait és életszemléletét, a dolgokat, ahogyan ő látja. Egy görbe tükröt tart elénk, miközben lefesti a valóságot is. Nagyszerű forgatókönyv tele cselekménnyel és mély gondolatokkal, humorral és erős szexualitással. A valóság és álomvilág erős párhuzama olyan kontrasztot teremt, ami lenyűgözött. Ezért úgy döntöttem, hogy a filmvászonra festem a nyilvánosság számára. És felmerül a kérdés, hogy ezt most miért mesélem el. Nem véletlenül örültem meg, hogy önök is pályáztak.

Mindenki értetlenül áll a dolog előtt. Értelmetlennek tűnik ez az egész. Nem csak én vagyok így vele. Mindenki szemén látom az értetlenséget.

-          Aki írta ezt a forgatókönyvet, itt ül közöttünk.

Hatalmas sokk és ledöbbent arcok. Itt ül velünk? Ki az, aki forgatókönyvet írt és még csak nem is nekünk adta oda, hogy keressünk hozzá rendezőt? Ez hatalmas árulás, ami miatt ki is rúghatják az illetőt. Mindenki elhűlt, kivéve Kookie. Idegesen, feszengve ül a székén, szinte remeg. Szemei kitágultak, arca elfehéredett. Ő volt, aki ezt megírta? Megszokásból megszorítom a kezét. Lassan néz rám és bámul. Az arca kezdi visszanyerni rendes színét. Másik kezével megszorítja az enyémet, szinte kapaszkodik. Jól esik neki a támogatás. Senki nem gyanakszik rá, csak én. Az igazgató hitetlenkedve szólal meg.

-          Ne is haragudjon, Geun Suk, de nem tartom valószínűnek, hogy az itt dolgozók közül bárki megtenné ezt. Annak komoly következményei vannak.

Geun Suk elmosolyodik. Előre hajol a székében és rákönyököl az asztalra.

-          Nem lehet következménye, ugyanis akkor még nem dolgozott itt.

-          Honnan tudja?

-          Jung Kook!

Kookie összerezzen, ismét kiszökik a vér az arcából, ahogy Geun Suk megszólítja.

-          Mikor is kerültél a céghez?

-          Pontosan három éve.

Kookie hangja rekedt, szinte alig hallható. Én is félek vele együtt.

-          Én pedig öt éve kaptam meg tőled ezt a történetet, ami azt jelenti, hogy forgatókönyvíróként szerettél volna befutni csak nem jött össze. Jól gondolom?

Kookie megrázza a fejét. Geun Suk nem érti, ahogy én sem. Ha nem szeretett volna ezzel befutni, akkor minek adta oda? Kookie kicsit magabiztosabb hangon beszél.

-          Azt szerettem volna, ha megismerhetem Ji Nat.

Mindenki ledöbben. Újra. Még én is, pedig tudom, hogy miattam van itt. Tényleg minden követ megmozgatott értem…

-          Ha ezt bárki megnézi, tudja, hogy róla van szó. Én pedig abban reménykedtem, hogy talán ez által megkeres a cég és én megismerhetem őt. Ennyi. Sokat dolgoztam vele, hogy jól sikerüljön, és mindenki erről beszéljen.

-          Nos, Jung Kook, ez sikerült. Ezért úgy döntöttem, hogy ti ketten fogjátok játszani a főszerepeket. Mivel rólatok van szó, így elég hiteles. Ez a feltételem.

Geun Suk sokat mondó tekintettel néz az igazgatóra, aki nem örül az ötletnek.

-          Figyeljen, Geun Suk. Azzal nincs probléma, hogy Ji Na játssza a szerepet, hisz tehetséges, tapasztalt és nem utolsó sorban róla van szó. De Jung Kook még nem szerepelt dorámában, csak fotózásokon és reklámokban. Neki ez túl nagy falat lenne. Jobban örülnék, ha Nam Joon játszhatná el, Jung Kook pedig kaphatna valami mellékszerepet.

-          Itt nincs mellékszerep, csak ketten vannak. Két szereplő van, plusz kell pár statiszta, aki az utcabelieket játssza vagy a családot, aki hozzá se szól a fiúhoz. De nem engedek ebből a feltételből. Ha szeretnék megcsinálni, kénytelenek lesznek elfogadni.

-          Én értem, hogy miért ragaszkodik hozzá, de Jung Kook még nincs erre felkészülve és nem lenne előnyös a karrierjének, ha miatta romlana a doráma minősége.

-          Miért ne tudná eljátszani a saját érzelmeit?

Ez a kérdés elhallgattatja az igazgatót. Geun Suknak igaza van. Ki más tudná a legjobban eljátszani, mint aki megírta? Örülök, hogy elindul Kookie színészi pályája is, de nem szeretném vele ezt eljátszani. Szörnyű lesz belelátni az akkori gondolataiba. Miket gondolt rólam, mennyire volt szerelmes és miket tett meg azért, hogy én így tönkre tegyem. Geun Suk töri meg a csendet.

-          Miért nem kérdezzük meg tőle?

Minden szempár Kookiera szegeződik. Zavartan ül mellettem, szaporán veszi a levegőt. Meg se tud szólalni. Automatikusan védeni szeretném, ezért én válaszolok.

-          Szeretné.

Mindenki rám figyel. én is zavarba jövök. Nem akarom Kookieval eljátszani, de nem szeretném azt se, hogy baja legyen. Tudom, hogy azt várják, folytassam a mondandómat.

-          Sokat dolgozott vele. Ez a karrierjének az előzménye és ez az egész forgatókönyv ő maga. Nem lenne tisztességes Nam Joonnal eljátszatni a szerepet. Jung Kookot illeti meg és nagy előre lépés lenne neki. Vele szeretném eljátszani.

Érzem, ahogy Kookie egyre erősebben szorítja a kezem. Tudom, hogy hálás nekem. Tudom, hogy ő szeretné eljátszani, csak nem meri felbosszantani az igazgatót. Nem tudom elkerülni, hogy én is szerepeljek benne. Nam Joon büszkén néz rám. Elégedett velem és ez megnyugtat. Geun Suk összecsapja két tenyerét.

-          Nagyszerű! Akkor ezt meg is beszéltük. Akkor térjünk át a többi fontos részletre.

Folytatják a megbeszélést. Mindenki beletörődött a helyzetbe, tudomásul vették, hogy Kookie fogja játszani a szerepet. Minden feljön. A költségek, a kezdés időpontja, a ruházat, helyszínek stb. Én azonban csak Kookiera tudok figyelni, aki még mindig csak bambul maga elé. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz jel. Próbálok rájönni, de olyat hallok Geun Suktól, ami lesokkol. Oda kapom a fejem.

-          … volna, mert sok benne az erotikus képzelgés és szex jelenet.

-          Igen, szerintem is jó ötlet lenne akkor egy kettőt kiszedni belőle, vagy ha nem is kiszedni, csak utalni rá.

-          Az utalás nem lesz jó. Vagy kiszedek komplett részeket, vagy benne hagyom. Azt kellene eldöntenünk, hogy ki legyen a célközönség.

Az igazgató elgondolkodik. Hosszas csend után szólal meg újra.

-          Mivel minden korosztály néz dorámákat, vegyünk ki belőle. Ne legyen korhatáros, mert csökkenni fog az elért emberek száma. Lazítsunk az erotikán, inkább a függésre és szeretetre fektessük a hangsúlyt.

-          Egyet értek, igazgató úr. Van benne zavarba ejtő rész, amit nem tehetünk bele korhatár nélkül.

Kookie ennyit fantáziálgatott rólam? Ezzel a gondolattal szenvedek egy ideje, mire rádöbbenek, hogy vége a megbeszélésnek. Magamba roskadva indulok Nam Joon szobája felé, amikor valaki berángat egy ajtón. Kookie illatát érzem, ami most elég felkavaró. Még inkább összezavar. Mikor kinyitom a szemem, valóban ő áll előttem paprikavörös fejjel és kétségbeesett szemekkel. Meglágyul a szívem, ha így látom.

-          Nem tudtam, hogy valóban meg fogja valaki rendezni.

Nehéz értelmes szavakat kipréselnem magamból, mikor valaki így lerohan, de nem hallgathatok.

-          Nagyon jó lehet, ha Geun Suk hajlandó erre.

-          Nem ez a lényeg, Ji Na. A valódi énem, a rejtett belső gondolataim, a vágyaim… ezek mind napvilágot fognak látni. És a legrosszabb, hogy számodra is. Át fogod élni mindazt ez által, amiket én akartam, hogy valóban átéld velem.

-          Jung Kook. Ez csak egy szerep.

-          Nem! Nem érted. Ezek a régi vágyak és gondolatok valójában nem múltak el. Ji Na. Ha mi ezt eljátsszuk, még jobban beléd fogok szeretni, értsd meg. Ez nekem nagyon nehéz.

Lehajtja a fejét és szipogni kezd. Megsimogatom a haját és a tőlem telhető legnyugodtabb hangon próbálom vigasztalni.

-          Jung Kook. Ha eljátsszuk, talán meglátod a különbséget az elképzelt és valós Ji Na között és rájössz, hogy nem is vagyok olyan jó, mint képzelted.

Kookie könnyes szemekkel néz rám. Olyan hatással van rám a kiszolgáltatottsága, amit nem értek. Nem tudom hová tenni az érzéseimet.

-          Pont ez a baj, Ji Na. Jobb vagy, mint ahogy én azt képzeltem.

A szívem zakatolni kezd, miközben Kookie gyönyörű szemeivel néz rám. Érzem a köztünk lévő feszültséget és ez most nem rossz. Kimondottan jó. Kookie lassan közeledik felém. Összesimul a testünk és megérzem forró ajkait az enyémeken. Vadul csókol, szinte felfal. Érzem, ahogy zsibbadni kezd minden porcikám és arra vágyik, hogy még többet akarjon belőlem. Már felforrt az egész testem, amikor beront valaki az ajtón. Megijedek, de Kookie nem enged el. Oldalra fordítom a fejem és Nam Joont pillantom meg. Szabadulni próbálok Kookietól, de túl erős. Nam Joon nem mutatja jelét annak, hogy ideges lenne. Megáll mellettünk és Kookiet nézi, aki még mindig engem bámul.

-          Jung Kook. Engedd el a barátnőmet, kérlek.

Kookie tekintete tiszta és barátságos. Nam Joon felé fordul, közben elenged.

-          Sajnálom, Nam Joon.

Kookie kivonul a szobából. Csak ketten maradtunk. Szégyellem magam az előbbiért, ezért kellemetlen érzés tölt el. Nam Joon ide jön hozzám és szorosan átölel.

-          Mi volt ez az előbb, Nam Joon?

-          Semmi, Ji Na. Jung Kook gyógyul.

Para 6. rész

Para

6. rész 

# Elszabadult indulatok #

Kookie már egy órája volt a gyengélkedőn. Tae idegeit tépték az eltelt percek. Minden egyes perc egy órának tűnt. A folyósón járkált oda-vissza. A padon pedig Jimin volt barátnője ült. Csendben figyelte a türelmetlen Taet. Tae hirtelen odament a gyengélkedő ajtajához, és verni kezdte azt.

-          Mi van már? Engedjenek be! Látni akarom, hogy nincs baja!

-          Tae, ülj le.

-          Ne parancsolgass.

-          Nem jutsz előrébb, ha tombolva vered az ajtót. Inkább ülj le és nyugodj meg.

Tae egy ideig hezitált. Majd úgy döntött, mégis leül. Nem a nő mellé. Egy széket kihagyott. Duzzogva fonta keresztbe a karját. A nő lesajnálóan figyelte Taet. Sajnálta, amiért nem tud mit kezdeni a helyzettel, de gyerekesnek és komolytalannak tartotta. Nem látta benne a férfit. Ahogy Jiminben sem.

-          Jimin… hogy van?

Tae megvető pillantást vetett a nőre. Nem válaszolt. Áradt belőle a megvetés és utálat.

-          Tudom, hogy furán hangzik, hogy pont én kérdezek felőle, de tudni szeretném.

-          Kérdezd meg tőle.

A nő nagy erővel kifújta a levegőt és elmosolyodott. Szemét lesütve beszélt, miközben babrálta pulcsijának szélét.

-          Sejtettem hogy nem fogsz válaszolni.

-          Akkor minek kérdezel.

-          Remény.

Tae nem tudta megállni, hogy ne nézzen rá a nőre. Hangjából érződött, hogy valami nagyon nyomja a lelkét. És valóban érdekelte, hogy Jimin hogy van. Olyan volt, mintha aggódott volna. Tae felsóhajtott. Kinézett a szemben lévő ablakon.

-          Jimin most… nincs jól.

Amint meghallotta Tae hangját, a nő felkapta a fejét. Reményteljesen, hálásan, hogy Tae megtiszteli a szavaival. És az idejével. Tae folytatta.

-          Szerelmes. És ez a második alkalom, hogy nem kapja meg teljesen, akit akar. Gondolom, tudod, mire célzok.

A nő nem felelt. Tudta, miről beszél Tae. Szégyen. Ezt érezte minden porcikájából. Tae nyugtázta, hogy a beszúrt kis mondata betalált. Elégedett volt ettől, habár mintha kicsit megbánta volna.

-          Kérnék tőled valamit, Soo Hyun.

-          Tőlem? Mit?

Tae hezitált. Megharapta a szája szélét, majd kimondta, amire gondolt.

-          Szeretném, ha megint összejönnél Jiminnel.

-          Mi? Megőrültél?

Soo Hyun hangja nem volt felháborodott. Inkább elhűlt, meglepett.

-          Nem őrültem meg. De tudom, hogy Jimin még nem tette túl magát rajtad. És te sem azért voltál Ki Bummal, mert annyira szeretted.

-          Te… tudsz valamit?

-          Igen. Mindent tudok. És valamilyen téren nagyra becsülöm a tetted, de másrészt meg balgaságnak tartom és hülyeségnek. Két emberrel csesztél ki azért, hogy egy halálra ítéltnek megédesítsd az utolsó fél évét.

-          Nem értesz te semmit.

-          De nagyon is értem, Soo Hyun. És ezt kihasználva kérlek meg erre.

Soo Hyun habozott. Szerette Jimint, de nem látott esélyt arra, hogy megint visszakapja szerelmét. Elég csúnyán váltak el. Soo Hyun több hétig éjszakákat sírt végig. Jimin sem lehetett másképp… Kinyílt az ajtó. A nővér jött ki és becsukta maga után az ajtót. Tae azonnal felállt és elé lépett. Valamit furának talált. A nő haja kissé zilált, köténye félre gombolva… Tae kemény pillantását a nővérre emelte.

-          Mit csináltak odabent?

-          A nővér zavarodottan, elpirosodva sütötte le a szemét.

-          Semmit.

-          Ne szarakodjon itt velem!!

Tae nagyon dühös volt. Szét tudott volna robbanni az idegtől.

-          Én itt várom a barátomat tűkön ülve, hogy milyen állapotban van, maga meg extra kezelésben részesíti? Teljes nyugodtsággal?? Amikor tudja, hogy én idegesen vagyok itt kint? Nézzen az ember szemébe, ha beszélnek magához. Nincs önbecsülése? Ráadásul egy diákkal?

A nővér fenyegető tekintettel nézett Taera. Tae nem szeppent meg, ahogy a nővér várta.

-          Tudja, hogy kivel beszél. Beszéljen olyan hangnemben. Idősebb is vagyok és rangom van.

-          Mindig ezzel jönnek ha nincs mit mondani. Szánalmas.

Tae félrelökte a nővért és berontott a betegszobába. Kulcsra zárta maga után az ajtót. Kookiet a legutolsó függöny mögött találta meg alsógatyában az ágyon. A plafont nézte. Ruhái szétdobálva.

-          Mit művelsz itt?

-         Szia, Tae.

-         Szia, Tae? Ennyire futja?

Kookie nem válaszolt. Továbbra is a plafonra meredt.

-          Ez annyira nem te vagy.

Kookie felült az ágyon. Taera meredt. Gyanakvó, enyhén kéjes tekintettel.

-          Féltékeny vagy?

-          Nem. Dühös.

-          A féltékenység miatt.

-          Nem. A düh miatt vagyok dühös. Nem érdekel, kivel mit csinálsz, Kookie.

-          Valóban? Nem érdekel, hogy mit csinálok?

-          Nem.

Kookie felállt az ágyról. Lassan oda lépett Taehoz. Benyúlt halványkék inge alá. Forró keze égette Taet, ahol hozzá ért. Szíve elkezdett zakatolni, erei lüktettek, mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt.

-          Mit csinálsz, Kookie.

-          Azt mondtad, nem érdekel mit csinálok. Nos. Nekem ehhez van kedvem.

-          Ne viccelődj.

-          Ez nem vicc.

Kookie keze Tae derekára tévedt, majd hozzá simult. Elkezdte puszilgatni Tae fülét, majd a nyakát. Végül a szájára tévedt. Olyan szenvedélyesen és hevesen csókolta meg Taet, hogy a fiú meglepettségében elfelejtett levegőt venni. Tae belekapaszkodott Kookie nyakába. Viszonozta a vágytól égő csókot. Érezte Kookie megfeszült izmait. Imádta Kookie izmait. Gyönyörű volt. Tae lassan átvette az irányítást. Elkezdte kigombolni az ingét. Kookie leráncigálta a kigombolt inget. Ekközben végig hevesen csókolóztak. Tae elkezdte Kookiet hátra fele tolni, majd lelökte az ágyra és rámászott. Csókolgatni kezdte minden porcikáját. Majd a keze Kookie ágaskodó testrészéhez ért. Benyúlt a nadrágjába. Kookie erre szorosan megölelte Taet és szavak nélkül követelte a száját. Tae újra megcsókolta. Annyira égtek mind a ketten a vágytól, hogy azt se vették volna észre, ha valaki bejön. De tudták, hogy az ajtó zárva van. Már egy jó ideje élvezték egymás társaságát. Tae ruhái is hiányosak voltak, csak egy alsónadrág volt rajta. Tae hirtelen elvette Kookie kezét onnan, és felült. Kookie nem értette.

-          Tae?

-          Nem helyes.

-          Mi nem helyes?

-          Jimin ott vár minket egyedül, hogy mikor megyünk vissza, mi meg itt…

-          Ugyan már. Most durcizik. Emiatt ne hagyjuk abba.

Kookie oda bújt Tae nyakához és elkezdte puszilgatni.

-          Naaa. Tae. Bújj vissza hozzám.

Taet kirázta a hideg attól, ahogy Kookie beszélt. Ez a kéjes, mély, rekedt hang…

-          Nem, Kookie. Én visza megyek.

Tae elkezdett felöltözni. Kookie durcásan visszafeküdt az ágyra.

-          Mikor végre nyerésre állok, te meghiúsítod. Miért?

-          Ez nem egy verseny! Itt érzelmekről van szó, Kookie! És ha nem veszed komolyan, legalább azért állj félre, hogy akinek ez fontos, ne szenvedjen!

-          Nekem is fontos!

-          Azért fekszel le a nővérrel ugye?

-          Féltékeny vagy.

-          Nem vagyok féltékeny. Viszont nem értem, ha annyira szerelmes vagy… hogy tudsz beindulni a nagy mellekre, dús piros ajkakra és szőke hajra.

-          Csak reménykedtem, hogy talán… nem vagyok szerelmes és menni fog egy nővel…de…besültem.

-          Besültél?

-          Nem ment, Tae. Egyszerűen…az elején még tökre ment, aztán meghallottam a hangod és… le…

-          A hangom miatt?

-          Azt hiszem.

Kookie lecsüggedve ült az ágyon. Tae épp a farmerkabátját vette fel az ingjére. Tett egy lépést Kookie felé és megsimogatta a haját. Kookie nagyra nyílt szemekkel nézett fel Taera. Szerette, ha Kookie így néz rá. Olyan volt mint egy törékeny kisfiú.

-          Sajnálom, Kookie. De tudod, hogy a szívemben két embernek van hely.

-          Tudom.

Tae kisétált, és ott hagyta a megtört fiút. Tudta, hogy Kookie úgy sem menne vele, hogy Jimint lássa. Tae azonban sietett. Szörnyen fájt a szíve, hogy barátai miatta veszekednek és szenvednek. Mikor benyitott a szobába, nem volt ott senki. Jobb oldalt furcsán üres volt a tér. Mikor oda nézett, a szíve egy pillanatra megállt. Jimin cuccai eltűntek. Csak a hűlt helyüket találta. Kétségbe esetten nézett be a szekrénybe. Jimin polcai üresek voltak. Tae nem tudta elhinni, amit lát. Jimin elköltözött a szobából? A nagyszerű trió felbomlik? És mindez miatta?? Nem tudta elfogadni ezt a tényt. Kirontott a szobából. Futva kereste barátját. Sehol nem látta. Már egy ideje futott, mikor hirtelen megállt. Jimin egy padon ült, és épp csókolózott. A másik fél, aki ott volt… Tae térdre rogyott. Tudta, hogy fájni fog ezt látni, de hogy ennyire. Jimin Soo Hyunt átkarolva ült a padon és azt tette vele, amit nem rég még ők ketten csináltak. A gerlepár szétvált. Mosolyogtak. Mikor Jiimin észre vette Taet, megfeszültek az arcizmai. Kézen foga állt fel Soo Hyunnal, és elsétáltak Tae mellett. Jimin nem köszönt. Soo Hyun vetett oda egy vérszegény sziát, majd Jimin karjába kapaszkodott. Tae úgy érezte, nem  kap levegőt. El akart tűnni. De miért fáj neki ennyire, mikor ő akarta őket együtt látni?

-          Látom, hamar túl tetted magad Taen, Jimin.

Tae Kookie hangját hallotta maga mögött. Tae megfordult. Kookie és Jimin egymással szemben álltak. Jimin nem szólalt meg. Egyik keze ökölbe szorult. Tae ránézett Kookie kezére, ami szintén ökölbe volt szorítva. Észre vette, hogy Kookie kezd megindulni Jimin felé. Jimin eltolta magától Soo Hyunt, és ő is megindult. Tae nem gondolkodott. A két fiú közé vetette magát. Nem tudta, oda ér-e időben. Csak futott, hogy megelőzze a bajt. Nem akarta, hogy még egyszer bántsák egymást. Egy csattanást hallott. Nem Jimintől és nem is Kookietól származott. Soo Hyun. Arcon vágta Kookiet. Tae idegei elpattantak és neki ment a lánynak. Megfogta és a pulcsijánál fogva neki vágta a legközelebbi fához. Szemei izzottak.

-          Azt megengedtem, hogy Jimint elvedd tőlem, de Kookiehoz nem érhetsz hozzá te szajha!

Para 4. rész

Para

 4. rész

 # Érzelmi kavalkád #

Jimin erőteljes fellépése megtette a hatását. A két fiú köpni – nyelni nem tudott. Tanácstalanul álltak. Mögöttük a fal, előttük Jimin. Kookie épp azon gondolkodott, hogy melyik fáj jobban. Megpróbálni átpréselni magát a falon, vagy Jimin szemébe nézni, és elmondani, hogy épp szerelmi vallomást tesznek egymásnak Taeval. Inkább a fal. Amíg Kookie erre a döntésre jutott, Tae már összeszedte magát. Komoly, sokat mondó, szerelmes tekintettel megindult Jimin felé. Kookie észre se vette, csak arra kapta fel a fejét, hogy Tae az ajtóra csap és közrefogja Jimint. Kookie azt is elfelejtette, min gondolkodott az előbb. A szíve elkezdett zakatolni. Fura érzés áramlott végig a testén és a negatív érzelmek minden porcikájára kihatottak. Féltékenység. Pattanásig feszülő idegzettel figyelte az eseményeket. Tae szíve is hevesen vert. Nem tudta, mit csinál. Ösztönből jött. Csak egy ötlet. De így belegondolva jó terv. Így legalább megteheti azt, amit valójában nem tehetne meg. Jimin zavarodott tekintettel Taera meredt. Háta teljesen nekifeszült az ajtónak. Tae egyre csak közeledett Jimin felé. Mikor már fél centire volt egymástól a két fiú, Tae megállt. Hatásszünet. Tae szerette. Erőt adott a szavainak. Majd kis szünet után megszólalt.

-          Szeretlek.

Jimin szűk szemei olyan nagyra tágultak, hogy még egy Európai is megirigyelné. Elállt a lélegzete. Nem tudott gondolkodni. Felfogta, hogy mit mondott neki Tae. Meglepte ugyan, de megértette és boldogan nyugtázta a tényt. Boldogan. Ami a leginkább megakadályozta a levegő útját a tüdejébe, az a saját reakciója volt erre az egyszerű, ártatlan kis szóra. „ Szeretlek.” Jimin szája kiszáradt. Az egyetlen bizonyíték arra, hogy élő ember, az enyhe remegése volt, amit a teste meglepettségében produkált. Nem tudta elhinni… egyszerűen ez a tény teljesen… összetörte. Megsemmisült.

Kookie lába elgyengült. Érezte, hogy vonzza a gravitáció lefele. Az egyetlen ok, amiért még nem esett össze, az a büszkesége. Tae szerelmet vallott Jiminnek is? Akkor nem ő az egyetlen, akibe Tae szerelmes? És ha szereti Jimint, miért nem mondta meg már az elején? Vagy ami a legrosszabb… miért nem vette észre Tae érzelmeit Jimin iránt? Ennyire vak lenne? Azt hitte, mindenben jó. Mindenkin átlát, mindenki gondolatait tudja, és mindent ő irányít. Ennyire nem lehetett naiv. Elvette a szerelem az eszét? Sokat olvasta a kimutatásokban és tudományos kísérletekben erről. A szerelem olyan hormont termel, ami felerősíti a fizikai tulajdonságokat, széppé tesz. De ez a hormon elnyomja azt, amire az embernek a leginkább szüksége lenne. A józanész és tisztán látás. Ennyire reménytelenül szerelmes lenne Kim Taehyungba?

Tae megint hatásszünetet tartott. Ez alatt azonban észrevett Jimin szemében valamit, amire még álmában sem gondolt volna. Látta, hogy Jimin lassan szóra nyitja a száját. Mielőtt Jimin reagálhatott volna, Tae megszólalt. Tartott Jimin reakciójától. Jól ismerte barátját. Látta az ismerős villanást a szemében. Lehetetlen…

-          Na, Jimin? Mit szólsz?

Jimin és Kookie ugyanúgy reagáltak. Tae hirtelen hangnemet váltott, mintha mi sem történt volna. Csevegős, könnyed, vidám. Tae azt akarta, hogy így tűnjön. Elérte a kívánt hatást. Mindkét fiú lefagyott.

-          Igazából így szeretném elmondani Ha Neulnek először, hogy szeretem. Szerinted hatásos lesz?

Kookienak tátva maradt a szája. Most értette meg, mit csinál Tae. Teljesen átverte. És valószínűleg Jimin is beveszi, ahogy ő bevette. Kookie Zseniálisnak tartotta. Le volt nyűgözve. A boldogság mámora, amit a megkönnyebbülés és csodálat váltott ki, egy pillanat alatt 180 fokos fordulatot vett. Most látta először Taet színészi… „akciójában”. És nem tetszett Kookienak. Gyors helyzetfelismerés, gyors reagáló képesség, gyors tervkidolgozás és hiteles kivitelezés. Eredménye a tökéletes hazugság és félrevezetés. Eljutott Kookie elméjéig a felismerés és a boldogság helyét a gyanakvás és félelem vette át. Tehát ha hazudna neki Tae, nem venné észre. És ha eddig hazudott neki, azokat sem vette észre. És hiába látta, hogy csinálja, a későbbiekben sem venné észre. Tanácstalanság…

Jimin elkezdett hangosan nevetni. Tae és Kookie is ismerte ezt a nevetést. A megkönnyebbülés és zavarodottság hangzik ki belőle. Más nem venné észre, csak ők ketten. Jimin szeme bekönnyezett. Megkönnyebbülés vagy csalódottság? Tae nem tudta, de diadalittasan nyugtázta, hogy ő győzött. Sikerült kihúznia magukat ebből a helyzetből.

-          Jaj, Kookie. Igen hatásos lesz, az biztos. Megijedtem, mikor ide jöttél és ezt… így közölted velem. Akkor ezt csináltad Kookieval is?

Jimin ránézett Kookiera, aki annak ellenére, hogy mennyire máshol járt, gyorsan reagált. Bólintott. Próbálta össze szedni magát, hogy ne látszódjon rajta semmi. Nem akarta, hogy Tae észrevegyen rajta valamit. Tae ügyesebb, mint azt gondolta…

-          Akkor jó. Nem akartalak megijeszteni. És miért is mondtad, hogy sok mesélnivalónk van?

Mikor Jimin válaszolhatott volna Taenak, valaki kopogott az ajtón. Egy mély, halk, de szigorú hang szólalt meg az ajtó túlsó felén.

-          Uraim! Ideje lenne bemenni az előadásokra. Nem gondolják?

Tae sikerélménye még 2 óra múlva se múlt el. Újra meg újra lejátszotta a fejében a jelenetet. Elképzelte, mit kellett volna másképp csinálni, hogy hatásos legyen és eszébe jutott, hogy egész végig nem figyelte Kookiet. Kíváncsi lett volna a fiú reakciójára. Nehéz volt kimondania Jiminnek, hogy szereti. Azonban teljesen meg volt könnyebbülve. Tulajdonképpen megtette azt, amit nem tett volna meg soha. És amiről egész idáig álmodozott. Ami miatt álmatlan éjszakái voltak. Amikor kicsöngettek, Tae megindult a szokásos úton. Rutinból csinált mindent. Minden reggel tudta, hogyan fog kinézni a délutánja. Épp azon gondolkodott, hogyan fognak viselkedni hárman a kis világukban, a koliszobában. Azt remélte, minden a régi lesz. Az agya legeldugottabb kis zugában viszont pontosan tudta, hogy soha nem lesz semmi olyan, mint régen. Ahogy kanyarodott be a sarkon, egyszer csak kinyílt az egyik terem ajtaja és egy kéz ragadta meg Taet, berángatva a helységbe. Tae nekicsapódott a tanári asztalnak. Megilletődve fordult hátra beazonosítani támadóját. Mikor meglátta az illetőt, nagyot csodálkozott. Nem értette.

-          Jimin. Neked nem az udvaron kéne lenned Kookieval?

Jimin nem szólt egy szót sem. A fiú szótlanul indult meg Tae felé. Elszánt tekintet. Tae kezdett már aggódni, hogy túl sok elszánt ember veszi körül. Ő lenne az egyetlen, aki nem képes rávenni magát semmire? Jimin közvetlenül előtte állt meg.

-          Jimin?

A fiú megfogta Tae vállát és lenyomta az asztalra. Tae azzal a lendülettel leült. Meglepte Jimin és kezdett félni. Nem érzett semmi jót…

-          Beszélgessünk egy kicsit.

Jimin hangja nyugodt volt, de kissé rekedt. Mint aki sírt. Biztos, hogy nem. Tae egyből kiverte a fejéből a gondolatot. Jimin ugyanott maradt, egy lépést sem ment odébb. Úgy folytatta tovább. Tae magasabb volt nála, most még is ő volt az, akinek felfelé kellett néznie. Hogy érezte magát? Megalázottan? Ez a legmegfelelőbb szó rá? Talán.

-          Mostanában nem igazán szentelsz nekem időt.

-          Én…

-          Ne beszélj közbe, Tae.

Tae reflexből behúzta kicsit a nyakát. Összekulcsolta két kezét és vállait összehúzta. Ő sem tudta volna megmondani, hogy miért.

-          Napok óta csak annyit látok, hogy enyelegsz azzal a csajjal. Időközönként eltűnsz Kookieval. Órán a rajongóid mellett ülsz. A szobába pedig kettőnkre figyelsz. Nem csak rám. Rosszul esik.

-          Sajnálom. Te akartad, hogy legyen barátnőm.

-          Igen, valóban. De nem gondoltam volna, hogy az én helyemre kerül majd. Azt hittem, mindenkinek van helye melletted, de úgy látszik nincs. Ezt hogy gondolod, Tae? A fölösleget kidobod?

-          Nem! Ezt te is tudod, hogy nem így van. Nem értem, hogy gondolhatod magad kidobandó fölöslegnek. Fontos vagy nekem. Az egyik legfontosabb ember az életemben.

-          Tudom. Csak hallani szerettem volna.

Tae pupillái kitágultak, szeme nagyra nyílt. Szemöldökét olyan magasra húzta, hogy szinte eltűnt a homloka.

-          Akkor meg miért mondasz ilyeneket?

-          Meg akartam bizonyosodni arról, hogy ezt valóban kizárhatom.

-          Nem értelek, Jimin.

-          Kerülsz. Ez egyértelmű. Azon kezdtem tanakodni, hogy vajon miért. Két lehetőség merült fel bennem.

Miközben Jimin észrevehetetlenül egyre közelebb húzódott Taehoz, Tae teste automatikusan elkezdett reagálni. Először az illatát érezte meg, majd a szemét látta egyre közelebbről. Megérezte Jimin testének a melegét, ahogy a térde hozzáért Jimin csípőjéhez. Tae nem szólt egy szót sem. Kíváncsi volt, Jimin mit tervez. Eszébe jutott a különös villanás Jimin szemébe, és eltöltötte az idegesség. Ugye nem…

-          Az egyik, hogy már nem kedvelsz annyira, nincs sok időd, ezért szelektálsz a baráti körödből. De a hülye is látja, hogy ez ki van zárva.

-          Mi a másik?

Jimin lehajolt, és rátámaszkodott két kézzel az asztalra. Taenak hátra kellett dőlnie, ha nem akarta, hogy összeütközzenek. Az orruk szinte összeért.

-          Amit mondtál a mosdóban, igaz.

Tae nagyot nyelt. Valószínűleg olyan hangosan, hogy még Jimin is hallotta. Tae kellemetlenül érezte magát. Megint csapdába állították. Ugyanezt csinálta vele Kookie is nem egyszer. Kezdte unni, hogy mindenki mindig helyette dönt. De végül is… ha már ő képtelen dönteni… na de ez az! Nem tudott dönteni, feladta. Megjelent Kookie, kiderült, hogy ő is viszont szereti. Megörült, hogy nem kell választania, mert Kookie szereti, Jimin viszont nőfaló szóval ki van zárva. És ma meglátta azt a bizonyos villanást a szemébe és bevált, amire gondolt. Jimin tényleg kedveli őt.

Jimin egyre közeledett Tae felé. Tae azonban húzódott el. Mindaddig, míg bele nem ütközött az asztal tetejébe. Nincs tovább. Innen már nem tud tovább hátrálni. Jimin már szinte ráfeküdt Taera. Mikor Tae már érezte, hogy Jimin szája mindjárt az övéhez ér, meglepetés érte. Jimin megszólalt. Halkan, a vágytól eltorzult hangon.

-          Szabad?

Taet annyira meglepte ez a kérdés, hogy nem tudott mit válaszolni. Jimin a szótlanságot igennek vette. Az egyik kedvenc mottója „hallgatás beleegyezés.” És végül Jimin vastag, puha ajkai Tae száját érintették. Tae szíve majd kiugrott a helyéről. Örült is meg nem is. Boldog volt, hogy Jimin viszont szereti, de szomorú, amiért megint nem tud dönteni kettejük közül. Jimin csókján érezhető volt a fojtott vágy, de szenvedélyes csók volt. Anélkül, hogy vadul, hevesen mozgatta volna ajkait. Az ellenkezője Kookie csókjának. Ezek a puha, dús ajkak mindenhol érintették Tae ajkait. Amitől Tae mohóvá vált. Többet akart volna. De Jimin csókja jó volt úgy, ahogy volt. Nem a csókból akart többet, hanem Jiminből. Kezét végigsimította a fiú hátán. Jimin beleremegett a lassú mozdulatba. Súlyát Taera helyezte. Mellkasuk, csípőjük és combjuk egymáshoz simultak. A két emberből egy lett. Tae egyre többet, többet és többet akart. Ahogy nyúlt be Jimin pólója alá, egyszer csak kinyílt az ajtó, és hatalmas sikongatások hagyták el emberek száját. A két fiú szétrebbent. Ahogy Jimin szabad látásteret hagyott Taenak, ledöbbent. Az infarktus kerülgette. Az ajtóban egy csapat egyetemistahallgató. Fiúk, lányok vegyesen. Az élen az előadó tanár, és Tae újdonsült barátnője, Ha Neul. Félelem…

Tae barátnője szinte sikítva indult meg a két fiú felé. Valószínűleg, hogy felnyársalja mind a kettőt élve.

-          Szemét!

A sipításra Jimin azonnal reagált. Karon fogta Taet, és ahogy csak bírt, futott. A tömeg felé, ki az ajtón. A tömeg kinyílt előttük, mint Mózesnek a tenger. Így futottak, ketten együtt. Fáradtan, kétségbeesetten, a félelemtől megrészegülve, teljes erőből. Meg se álltak addig a pontig, ami a legnagyobb biztonságot jelenti nekik. A koliszobáig, ahol idegesen ott várta őket a másik akadály. Jungkook.