Amnézia 10.rész

Amnézia

10. rész

Váratlan megbízás

Az előző éjszakára visszaemlékezve mámor önti el a testem. Nam Joon úgy zárt a karjaiba, mint aki soha nem akar elengedni. Az a szenvedély és tűz, ami köztünk gyúlt, szinte égetett. A legcsodálatosabb és legerotikusabb együttlétünk közé tartozik az elmúlt éjszaka. Annyira boldog vagyok. Nem akarom elrontani azzal, hogy kikelek az ágyból. Nam Joon ugyan nincsen mellettem, de az illatát tisztán érzem. Mintha itt feküdne mellettem. Mocorgást hallok, ezért kinyitom a szemem. A nap még csak most bújik elő a házak mögül, ezért épphogy nyújt némi fényt. Egy árnyékot látok mozogni, aki nem Nam Joon. Alacsony, tömzsi ember lehet az ajtóban, aki enyhén bicegve közeledik az ágy felé. Hirtelen világosság éri a szemem, ami már fizikailag fáj. A fejemre rántom a takarót és álmatagon eléktelenkedem. Egy magas férfihang szólal meg.

-          Nam Joon mondta, hogy itt talállak.

Óvatosan lehúzom a fejemről a takarót, és hunyorogva próbálom élesíteni a látásom. A menedzserem az. Az álmosság egy másodperc alatt eltűnik és kipattannak a szemeim. Még nem szoktak hozzá a fényhez, ezért erősen bekönnyeznek. Sebesen felülök és sűrűn pislogok, hogy eltűnjön a homály. Ahogy felülök, a takaró lehullik a felső testemről.  A menedzserem száznyolcvan fokos fordulatot tesz és zavartan szólal meg.

-          Ji Na. Megtennéd, hogy felöltözöl?

Lenézek és látom, hogy nincs rajtam ruha. Teljesen elfelejtettem. Az arcom fehér színe egy szempillantás alatt felveszi a paprikavörös árnyalatot és égni kezdenek a füleim.

-          Ne haragudj! Nem tudtam, hogy nincs rajtam semmi. Öhm… megkérhetlek, hogy kimész, amíg rendbe teszem magam?

-          Persze!

A menedzser gyorsan válaszolt és már viharzik is ki az ajtón. De kellemetlen! Nem hiszem el, hogy a legszebb pillanatokat is el tudom rontani. Pedig olyan jó reggelem volt eddig. Gyorsan felkapom a tegnapi ruháimat és kimegyek én is az ajtón. A falnak támaszkodva meglátom a menedzsert, aki még mindig vörös és zavart. Nem túl sok nőt láthatott így. Hirtelen és gyorsan beszél. Nem néz a szemembe, a padlóhoz intézi szavait.

-          Bocsánat, amiért így rád rontottam.

-          Semmi gond.

-          A tárgyalóteremben gyűlés van és neked is meg kell jelenned.

-          De hisz nem is volt meghirdetve!

-          Tudom, Ji Na. Rendkívüli tárgyalás van. Az egyik partner, aki dorámához keres színészeket szerződtetésre úgy döntött, hogy a mi színészeinket szeretné, és nem tűrik a halasztást.

-          Mégis mióta ugrálunk mi úgy, ahogy mások fütyülnek?

-          Ez fontos partner és nagyon jónak ígérkezik a doráma. Jó a forgatókönyv és már most több milliós az érdeklődés a világ minden tájáról. A vállalatok versengtek azért, hogy az ő színészeiket válasszák. Ezért fontos.

-          Pff. Szánalmas.

-          Tudom. De ebben nem mi döntünk.

Megindulunk a tárgyaló felé. Az első emeleten van, annak is a legeldugottabb részén. Körülbelül tíz perc az út lifttel együtt. Van időnk a beszélgetésre.

-          Menedzser. Eddig mindig mi választottunk, hogy kinek az ajánlatát fogadjuk el. Mi ez a hirtelen váltás, hogy mi versengünk?

-          Jang Geun Suk a rendező.

Megtorpanok. Az egyik legjobb színész Koreában dorámát rendez? Sokan felkérték már, hogy rendezze meg a dorámájukat, de eddig nem fogadta el a felkéréseket. Mindig azt mondta, hogy jobb annál a szakmánál maradni, amiben tudod, hogy jó vagy. Akkor nem eshet csorba a hírneved. Érdekes, hogy most megváltozott a véleménye.

-          És kinek a forgatókönyvét rendezi meg?

-          Azt nem tudni. Most fogjuk hallani a részleteket. Meg akarnak várni vele téged.

Odaérünk a tárgyalóhoz. Az ajtó még nyitva van jelezve azt, hogy nem kezdték el az eszmecserét. Belépek a terembe és meghajolok. Az igazgató a hosszú asztal egyik végén ül, mellette Kookie. Az igazgató jobbján ül Nam Joon és mellette a többiek. Díszlettervező, dizájnőr, sminkes, fodrász stb. Mit keresnek ők itt? Az asztal másik végén ül Jang Geun Suk, a menedzsere és a többi munkatárs. Nem tudom kik ők. Két hely van még szabadon Kookie mellett. Gondolom az a menedzser és az én helyem. A menedzser előre invitál, majd kihúzza a Kookie mellett lévő üres széket. A hátam közepére se kívánom most Kookiet. A kudarcaimra emlékeztet. Nem elég, hogy kirángatnak édes világomból, még mellé is kényszerítenek. Az igazgató megkezdi a tárgyalást. Feláll, illedelmesen meghajol és visszaül a helyére. Kezeit összekulcsolja és inkább Geun Suknak intézi szavait, mint nekünk.

-          Megtiszteltetés, hogy minket választott. Örülök, hogy egy asztalnál ülhetünk és a közös munkáról tárgyalhatunk.

-          Miénk a szerencse, hogy önök választottak minket. Igazából majdnem sikerült elsiklani a jelentkezési papírjaik mellett. Nem akartuk elhinni, hogy önök versengenek bárkivel is. Öröm volt látni ezt és azonnal döntöttem. Senkit nem kérdeztem meg róla, hogy mit gondolnak.

Az igazgató elégedetten elmosolyodik és enyhén meghajtja a fejét. Geun Suk folytatja.

-          Először is szeretném én kezdeni, ha megengedi.

-          Természetesen.

Az igazgató elég készséges. Nem értem, mire ez a meghunyászkodás.

-          Azt a forgatókönyvet, amit készülök megrendezni, csak véletlenül olvastam el. Pár évvel ezelőtt volt egy fiú, aki odanyomta a kezembe. Ez akkoriban történt, mikor mindenki engem szeretett volna rendezőnek. Pár hónappal ezelőtt épp az irodámat pakoltam, mikor a fiókomban megtaláltam. Úgy gondoltam, hogy elolvasom.

Kookie fészkelődni kezd mellettem. Eléggé zavaró tud lenni, ha koncentrálni szeretnék. Megszokásból majdnem rátettem a combjára a kezem, de egyből elkaptam. Most az én combomon hever magányosan, messze Nam Joontól. Próbálok Geun Sukra figyelni.

-          Legnagyobb megdöbbenésemre egy eszméletlenül izgalmas történet tárult elém, amit abban a pillanatban láttam a szemem előtt. A főszereplő gondolatait és életszemléletét, a dolgokat, ahogyan ő látja. Egy görbe tükröt tart elénk, miközben lefesti a valóságot is. Nagyszerű forgatókönyv tele cselekménnyel és mély gondolatokkal, humorral és erős szexualitással. A valóság és álomvilág erős párhuzama olyan kontrasztot teremt, ami lenyűgözött. Ezért úgy döntöttem, hogy a filmvászonra festem a nyilvánosság számára. És felmerül a kérdés, hogy ezt most miért mesélem el. Nem véletlenül örültem meg, hogy önök is pályáztak.

Mindenki értetlenül áll a dolog előtt. Értelmetlennek tűnik ez az egész. Nem csak én vagyok így vele. Mindenki szemén látom az értetlenséget.

-          Aki írta ezt a forgatókönyvet, itt ül közöttünk.

Hatalmas sokk és ledöbbent arcok. Itt ül velünk? Ki az, aki forgatókönyvet írt és még csak nem is nekünk adta oda, hogy keressünk hozzá rendezőt? Ez hatalmas árulás, ami miatt ki is rúghatják az illetőt. Mindenki elhűlt, kivéve Kookie. Idegesen, feszengve ül a székén, szinte remeg. Szemei kitágultak, arca elfehéredett. Ő volt, aki ezt megírta? Megszokásból megszorítom a kezét. Lassan néz rám és bámul. Az arca kezdi visszanyerni rendes színét. Másik kezével megszorítja az enyémet, szinte kapaszkodik. Jól esik neki a támogatás. Senki nem gyanakszik rá, csak én. Az igazgató hitetlenkedve szólal meg.

-          Ne is haragudjon, Geun Suk, de nem tartom valószínűnek, hogy az itt dolgozók közül bárki megtenné ezt. Annak komoly következményei vannak.

Geun Suk elmosolyodik. Előre hajol a székében és rákönyököl az asztalra.

-          Nem lehet következménye, ugyanis akkor még nem dolgozott itt.

-          Honnan tudja?

-          Jung Kook!

Kookie összerezzen, ismét kiszökik a vér az arcából, ahogy Geun Suk megszólítja.

-          Mikor is kerültél a céghez?

-          Pontosan három éve.

Kookie hangja rekedt, szinte alig hallható. Én is félek vele együtt.

-          Én pedig öt éve kaptam meg tőled ezt a történetet, ami azt jelenti, hogy forgatókönyvíróként szerettél volna befutni csak nem jött össze. Jól gondolom?

Kookie megrázza a fejét. Geun Suk nem érti, ahogy én sem. Ha nem szeretett volna ezzel befutni, akkor minek adta oda? Kookie kicsit magabiztosabb hangon beszél.

-          Azt szerettem volna, ha megismerhetem Ji Nat.

Mindenki ledöbben. Újra. Még én is, pedig tudom, hogy miattam van itt. Tényleg minden követ megmozgatott értem…

-          Ha ezt bárki megnézi, tudja, hogy róla van szó. Én pedig abban reménykedtem, hogy talán ez által megkeres a cég és én megismerhetem őt. Ennyi. Sokat dolgoztam vele, hogy jól sikerüljön, és mindenki erről beszéljen.

-          Nos, Jung Kook, ez sikerült. Ezért úgy döntöttem, hogy ti ketten fogjátok játszani a főszerepeket. Mivel rólatok van szó, így elég hiteles. Ez a feltételem.

Geun Suk sokat mondó tekintettel néz az igazgatóra, aki nem örül az ötletnek.

-          Figyeljen, Geun Suk. Azzal nincs probléma, hogy Ji Na játssza a szerepet, hisz tehetséges, tapasztalt és nem utolsó sorban róla van szó. De Jung Kook még nem szerepelt dorámában, csak fotózásokon és reklámokban. Neki ez túl nagy falat lenne. Jobban örülnék, ha Nam Joon játszhatná el, Jung Kook pedig kaphatna valami mellékszerepet.

-          Itt nincs mellékszerep, csak ketten vannak. Két szereplő van, plusz kell pár statiszta, aki az utcabelieket játssza vagy a családot, aki hozzá se szól a fiúhoz. De nem engedek ebből a feltételből. Ha szeretnék megcsinálni, kénytelenek lesznek elfogadni.

-          Én értem, hogy miért ragaszkodik hozzá, de Jung Kook még nincs erre felkészülve és nem lenne előnyös a karrierjének, ha miatta romlana a doráma minősége.

-          Miért ne tudná eljátszani a saját érzelmeit?

Ez a kérdés elhallgattatja az igazgatót. Geun Suknak igaza van. Ki más tudná a legjobban eljátszani, mint aki megírta? Örülök, hogy elindul Kookie színészi pályája is, de nem szeretném vele ezt eljátszani. Szörnyű lesz belelátni az akkori gondolataiba. Miket gondolt rólam, mennyire volt szerelmes és miket tett meg azért, hogy én így tönkre tegyem. Geun Suk töri meg a csendet.

-          Miért nem kérdezzük meg tőle?

Minden szempár Kookiera szegeződik. Zavartan ül mellettem, szaporán veszi a levegőt. Meg se tud szólalni. Automatikusan védeni szeretném, ezért én válaszolok.

-          Szeretné.

Mindenki rám figyel. én is zavarba jövök. Nem akarom Kookieval eljátszani, de nem szeretném azt se, hogy baja legyen. Tudom, hogy azt várják, folytassam a mondandómat.

-          Sokat dolgozott vele. Ez a karrierjének az előzménye és ez az egész forgatókönyv ő maga. Nem lenne tisztességes Nam Joonnal eljátszatni a szerepet. Jung Kookot illeti meg és nagy előre lépés lenne neki. Vele szeretném eljátszani.

Érzem, ahogy Kookie egyre erősebben szorítja a kezem. Tudom, hogy hálás nekem. Tudom, hogy ő szeretné eljátszani, csak nem meri felbosszantani az igazgatót. Nem tudom elkerülni, hogy én is szerepeljek benne. Nam Joon büszkén néz rám. Elégedett velem és ez megnyugtat. Geun Suk összecsapja két tenyerét.

-          Nagyszerű! Akkor ezt meg is beszéltük. Akkor térjünk át a többi fontos részletre.

Folytatják a megbeszélést. Mindenki beletörődött a helyzetbe, tudomásul vették, hogy Kookie fogja játszani a szerepet. Minden feljön. A költségek, a kezdés időpontja, a ruházat, helyszínek stb. Én azonban csak Kookiera tudok figyelni, aki még mindig csak bambul maga elé. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz jel. Próbálok rájönni, de olyat hallok Geun Suktól, ami lesokkol. Oda kapom a fejem.

-          … volna, mert sok benne az erotikus képzelgés és szex jelenet.

-          Igen, szerintem is jó ötlet lenne akkor egy kettőt kiszedni belőle, vagy ha nem is kiszedni, csak utalni rá.

-          Az utalás nem lesz jó. Vagy kiszedek komplett részeket, vagy benne hagyom. Azt kellene eldöntenünk, hogy ki legyen a célközönség.

Az igazgató elgondolkodik. Hosszas csend után szólal meg újra.

-          Mivel minden korosztály néz dorámákat, vegyünk ki belőle. Ne legyen korhatáros, mert csökkenni fog az elért emberek száma. Lazítsunk az erotikán, inkább a függésre és szeretetre fektessük a hangsúlyt.

-          Egyet értek, igazgató úr. Van benne zavarba ejtő rész, amit nem tehetünk bele korhatár nélkül.

Kookie ennyit fantáziálgatott rólam? Ezzel a gondolattal szenvedek egy ideje, mire rádöbbenek, hogy vége a megbeszélésnek. Magamba roskadva indulok Nam Joon szobája felé, amikor valaki berángat egy ajtón. Kookie illatát érzem, ami most elég felkavaró. Még inkább összezavar. Mikor kinyitom a szemem, valóban ő áll előttem paprikavörös fejjel és kétségbeesett szemekkel. Meglágyul a szívem, ha így látom.

-          Nem tudtam, hogy valóban meg fogja valaki rendezni.

Nehéz értelmes szavakat kipréselnem magamból, mikor valaki így lerohan, de nem hallgathatok.

-          Nagyon jó lehet, ha Geun Suk hajlandó erre.

-          Nem ez a lényeg, Ji Na. A valódi énem, a rejtett belső gondolataim, a vágyaim… ezek mind napvilágot fognak látni. És a legrosszabb, hogy számodra is. Át fogod élni mindazt ez által, amiket én akartam, hogy valóban átéld velem.

-          Jung Kook. Ez csak egy szerep.

-          Nem! Nem érted. Ezek a régi vágyak és gondolatok valójában nem múltak el. Ji Na. Ha mi ezt eljátsszuk, még jobban beléd fogok szeretni, értsd meg. Ez nekem nagyon nehéz.

Lehajtja a fejét és szipogni kezd. Megsimogatom a haját és a tőlem telhető legnyugodtabb hangon próbálom vigasztalni.

-          Jung Kook. Ha eljátsszuk, talán meglátod a különbséget az elképzelt és valós Ji Na között és rájössz, hogy nem is vagyok olyan jó, mint képzelted.

Kookie könnyes szemekkel néz rám. Olyan hatással van rám a kiszolgáltatottsága, amit nem értek. Nem tudom hová tenni az érzéseimet.

-          Pont ez a baj, Ji Na. Jobb vagy, mint ahogy én azt képzeltem.

A szívem zakatolni kezd, miközben Kookie gyönyörű szemeivel néz rám. Érzem a köztünk lévő feszültséget és ez most nem rossz. Kimondottan jó. Kookie lassan közeledik felém. Összesimul a testünk és megérzem forró ajkait az enyémeken. Vadul csókol, szinte felfal. Érzem, ahogy zsibbadni kezd minden porcikám és arra vágyik, hogy még többet akarjon belőlem. Már felforrt az egész testem, amikor beront valaki az ajtón. Megijedek, de Kookie nem enged el. Oldalra fordítom a fejem és Nam Joont pillantom meg. Szabadulni próbálok Kookietól, de túl erős. Nam Joon nem mutatja jelét annak, hogy ideges lenne. Megáll mellettünk és Kookiet nézi, aki még mindig engem bámul.

-          Jung Kook. Engedd el a barátnőmet, kérlek.

Kookie tekintete tiszta és barátságos. Nam Joon felé fordul, közben elenged.

-          Sajnálom, Nam Joon.

Kookie kivonul a szobából. Csak ketten maradtunk. Szégyellem magam az előbbiért, ezért kellemetlen érzés tölt el. Nam Joon ide jön hozzám és szorosan átölel.

-          Mi volt ez az előbb, Nam Joon?

-          Semmi, Ji Na. Jung Kook gyógyul.

Értékes szerelem 20. rész KIEGÉSZÍTÉS

                                Értékes szerelem

                                                                       XX. fejezet

                                                               *** KIEGÉSZÍTÉS ***

Chinae és Tae szorosan, kézen fogva ültek egymás mellett. Mind a ketten nagyon féltek. Nem tudták, hogy mi lesz ennek a vége. Chinae apja szigorú tekintettel méregette a két fiatalt. Aztán feltűnt neki, hogy Chinae nem veszi le a szemét az asztalon lévő dolgokról. Hangja mélyen, halkan, mégis szikáron szólalt meg.

-          Gyerekek. Most hallgassatok meg figyelmesen, mert nem mondom el még egyszer.

Erre a mondatra mind a két fiatal megfeszült. Mi ez az ellentmondást nem tűrő hangnem?

-          Drágám, ne ijeszd meg őket. Nem látod, mennyire félnek?

-          Szívem. Ne szólj bele. Amit most mondani fogok az komoly. És azt akarom, hogy minden szavamat igyák magukba.

-          Apa, ugye nincs baj? Ha arról van szó, hogy nem támogatsz minket, akkor sajnálom, de…

-          Nem, Chinae. És ne szóljatok közbe. Ti nők szörnyűek vagytok. Azt mondtuk nektek, hogy rokonokhoz megyünk. Valójában nem ott voltunk. Azért mondtuk ezt, hogy ne akarjatok velünk jönni. Az igazság az, hogy Tae ügyében nyomoztunk.

-          Az én ügyemben?

Chinae apja szigorúan nézett Taera. Valószínűleg mert megszólalt. Tae összehúzta magát még kisebbre.

-          Elnézést.

-          Elmentünk az ügyvédhez, akinél apád végrendelete van. Nagyon alaposan elmondott nekünk mindent. Azt ő se tudja, mi van a végrendeletben. Az apád adott neki egy nevet és címet. Mi is megkaptunk nagy könyörgések árán. Elmentünk a címre. Hatalmas birtok, gyönyörű házzal és még több kisebbel, ahol az alkalmazottak és családjaik laknak. A szülőkkel találkoztunk. Kedvesek voltak, mikor azonban megkérdezték, miért jöttünk és elmondtuk, teljesen elkomorodtak. Kiderült, hogy a lányuk megszökött és nem sokkal később meghalt. Utólag tudták meg, hogy lányuk Szöulba szökött. Sokáig nem hallottak hírt a lányukról, és mikor hallottak, az is az volt, hogy meghalt. Visszamentünk az ügyvédhez, és elmondtuk, hogy a lány már nem él. Azt mondta ilyenkor a végrendelet érvénytelen lesz és automatikusan az örökösre száll a vagyon.

-          Apa, ez azt jelenti, hogy Tae megkapja az örökséget és mi együtt lehetünk?

-          Igen, pontosan ezt.

-          Hallod Tae??

-          Chinae. Miből gondolod, hogy én ezt a kapcsolatot pártolom?

-          Onnan, hogy mindig a legjobbat akarod nekem.

Chinae hatalmas mosollyal odafutott apjához, és megölelgette. Agyon puszilgatta.

-          Chinae, hagyd abba, nem vagy már öt éves.

Chinae durcizva keresztbe fonta a kezét mellkasa körül.

-          Öt évesen se engedted!

Mindenki nevetett. Chinae és Tae már gondok nélkül együtt lehetnek. Felmentek a szobába és összepakoltak. Tae hirtelen átölelte hátulról Chinaet. Chinae szívesen fogadta a gesztust és háttal nekidőlt Tae mellkasának. Tae hirtelen nyomott egy puszit Chinae fülébe. A lányt kirázta a hideg és megpróbált elhúzódni.

-          Ne csinálj ilyeneket!

-          Milyeneket?

-          Ne puszilj meg csak úgy ilyen érzékeny területeken!

-          Miért ne?

Tae romantikus, szenvedélyes suttogással tette fel kérdését és már indult a lány nyakához. Valószínűleg Chinae nem tudott volna ellenállni már másodjára a fiú kezdeményezésének. Azonban az ajtó kicsapódott és Chinae anyja lépett be rajta. Mikor meglátta a gerlepárt, elvörösödött.

-          Ne haragudjatok, nem szerettem volna semmit megzavarni. Megyek is, hagylak titeket.

Az anyuka már fordult volna vissza, mikor Chinae kitört Tae öleléséből és utána rohant. Megfogta anyja kezét és visszahúzta.

-          Nem zavarsz anyu. Mondjad, mit szerettél volna.

Tae kissé duzzogva huppant le az ágyra. Ez a lány nem egyszerű eset. Meg kell küzdenie vele mindig. De épp ez az izgalmas számára. Kihívás. Chinae maga egy kihívás. Ezért is imádta.

-          Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy kell-e valamit segíteni.

-          Nem, anyu köszönjük. Már összepakoltunk. De levihetjük a cuccokat, úgy is mennünk kell haza. Holnap dolgozni megyünk.

Mindhárman megfogtak egy-egy csomagot és levitték az autóba őket. A búcsú könnyes volt, de gyors. Chinae apja utálja a búcsúzkodást és hamar lezárta.

-          Na most már menjetek mert kezdem unni.

Chinae és Tae elindultak haza. Egész úton az esküvőről és az együttélésről beszéltek. Végre együtt lehetnek, közös életet élhetnek. Olyan emberekkel vannak körül véve, akiket igazán a barátaiknak mondhatnak. Az örökséghez csak később jutnak hozzá, miután elrendeli a bíró, hogy jogos. Abból a pénzből állják majd az esküvőt. Rengeteg pénzről van szó. A többiből félre tesznek majd a gyerekre és abból újítják fel a leégett birtokot. Az lesz a pihenőhelyük. A munkát nem hagyják ott, mert imádnak ott dolgozni. És így mindig a barátaikkal lehetnek. Azt is tervezik, hogy segítenek Suganak anyagilag, de valószínűleg rá kell majd erőszakolni.

Amit Chinae és Tae együtt átélt, megerősítette kapcsolatukat. Minden rossznak ellenére hűségesek és önzetlenek egymással szemben. Most már mindenki számára nyilvánvaló. Ez az igaz szerelem.

Értékes szerelem 15.rész

                               Értékes szerelem  

                                                                       XV. fejezet

Munkakezdés előtt Tae lakásán készülődtünk. Csináltam reggelit a hűtőben talált dolgokból. Nem volt túl nagy választék. Tojás. Tae azonban el volt tőle ragadtatva. Úgy ette, mintha valami luxuskaját tettek volna elé az asztalra.

-          Ízlik?

-          Igen, nagyon! Rég nem csináltak nekem reggelit! Köszönöm!

Csak néztem, ahogy Tae tömte magába a rántottámat. Örültem, hogy ízlett neki. Viszont az a furcsa érzés nem akar elmúlni, amit azóta érzek, mióta felkeltem. Pedig már itt vagyunk a kávézóban. Semmi nem tudja elterelni róla a figyelmem. Nem értem. Tudom, hogy álmodtam valamit… de mit? Ahogy ezen gondolkodom, egyszer csak Jimin hangját hallom. Meglepő, de nem tud még az ő jelenléte sem kirángatni ebből az állapotból.

-          Szia, Chinae!

-          Szia.

Nem nézek rá, miközben köszönök. Nekitámaszkodom a falnak és a földet bámulom. Nagy erőkkel azon vagyok, hogy emlékezzek, miközben már tövig lerágtam a körmöm. Mit álmodtam? Miért van ez furcsa érzés??

-          Baj van, Chinae?

Erre a kérdésére már ránézek. Nem vált ki belőlem semmit a látványa. Talán tényleg nem érzek iránta semmilyen vonzalmat.

-          Finom?

Rámutat a hüvelykujjamra, amit már egy jó ideje kóstolgatok. Elveszem a számtól a kezem és a hátam mögé teszem. Rátámaszkodom, hogy véletlenül se tudjam elkezdeni megint rágni. Megint ránézek Jiminre.

-          Nem tudom, Jimin. Olyan… fura érzésem van.

-          Történt valami?

Beáll mellém és ő is nekitámaszkodik a falnak. A jobb oldalával, hogy felém nézhessen.

-          Álmodtam valamit…

-          Mit?

-          Hát ez az, hogy nem tudom.

-          És ez miért lényeges?

-          Mert amióta felkeltem, furcsa érzés van bennem. Olyan, mintha tudnom kéne valamit. A szívem egyfolytában küldi az ingereket az agyamnak, de egyszerűen… nem tudom feleleveníteni. Tudom, hogy tudom azt, amit tudnom kéne…

-          Na, ez most elég cifra volt. És fontosnak érzed, hogy emlékezz rá?

-          Igen. Olyan, mintha ez a dolog egy sorsdöntő vagy… nem is tudom. Mintha ez megváltoztatná az egész életemet.

-          Biztos vagy benne, hogy jó, ha tudod?

-          Mire gondolsz?

-          Arra, hogy ha az eszed meggátolja az emlékezést… annak valószínűleg oka van. Nem jutott még az eszedbe?

-          Nem.

-          Én a helyedben nem törném magam rajta. Lehet jobban jársz, ha nem tudod meg. És ha eljön az idő, úgy is emlékezni fogsz. Én most megyek. Még be kell tanulnom.

-          Persze, menjél csak. És Jimin! Köszönöm.

Rám mosolyog és elviharzik. Lehet, hogy igaza van. Nem kéne ilyeneken gondolkodnom. Talán csak… úsznom kéne az árral. Nem szeretem, mikor nem én irányítom körülöttem a dolgokat. Magamban is szeretek rendet tenni. De mostanában felfordulás van körülöttem is és magamban is. Nekiindulok a dolgomnak. Egész nap nem szóltam a vendégeken kívül senkihez. Zárunk, már a dolgozókon kívül senki nincs a kávézóban. Csörög a telefonom. A kijelző azt mutatja „anya”. Anya?? Miért keres? Ez furcsa.

-          Hallo!

-          Szia kicsim, te vagy az?

-          Igen, anya én vagyok.

-          Nem tudtalak elérni Amerikából, nem tudom miért. Itt vagyunk Koreában.

-          Koreában?? Mit kerestek ti itt?

-          Ezt a meleg fogadtatást. Apáddal kivettük a szabadságot, hogy haza jöhessünk kicsit. Este érkezünk meg a birtokra. Le tudsz jönni hozzánk?

-          Ma?

-          Ha ma nem tudsz, akkor jó lesz később is. Egy hónapig itt leszünk.

-          Nem! Ma lemegyek. Három napig nem kell jönnöm. Éjszaka majd érkezem. Rendben?

-          De jó! Úgy örülök neked kislányom! Akkor majd este! Pusz.

-          Szia!

De jó! Anyáék haza jöttek! Nagyon örülök neki. Elköszönök a többiektől és azonnal indulok haza. Nem pakolok be sok mindent. A régi cuccaim nagy része ott van. Majd abból gazdálkodom. Gyorsan elkészülök, mire megint csörög a telefonom. Tae.

-          Szia Tae, mondjad.

-          Chinae. Baj van. Nem tudtam kihez fordulni.

-          Mi történt?

-          A főbérlőm kidobott.

-          Mi? Miért?

-          Mert nem tudtam fizetni rendesen a lakbért… és valakit beköltöztetett helyettem. Nincs hova mennem.

-          Jó persze, gyere csak ide. Én most elutazom, de megvárlak és megmutatok mindent. Jó?

-          Nem. Ha elmész, akkor inkább nem szeretnék ott lenni. Kellemetlen. Akkor megoldom máshogy.

-          Ne hülyéskedj már! Gyere nyugodtan!

-          Inkább nem.

-          Az a baj, hogy úgy laksz majd itt, hogy nem vagyok itthon?

-          Igen.

-          Akkor viszont velem jöhetsz.

-          Veled? Hova?

-          A szüleimhez. Most jöttek haza Amerikából és lemegyek 3 napra hozzájuk. Mit szólsz?

-          Nem is tudom…

-          Figyelj. Beavattál az életedbe. Elmondtad a legféltettebb dolgot nekem. Most itt az ideje, hogy megismerd az én életem. Egy pár vagyunk. Ugye?

-          Persze!

-          Akkor nincs gond, ha megismered őket.

-          Rendben van, ha nem zavarok.

-          Most fogok indulni. Várj meg a ház előtt. 10 perc és ott vagyok.

-          Várlak.

Ez borzasztó. Hát tényleg ennyire szegény… Nem hagyhatom magára. Végül is… a barátom. Gyorsan bepakolok a csomagtartóba és elindulok Tae felé. Megjegyeztem az utat, mikor tegnap átmentünk. Leparkolok a társasház előtt. Tae ott állt a csomagjaival. Nem volt túl sok. 2 hátitáska és egy nagyobb szatyor. A berendezési tárgyak valószínűleg nem az övéi voltak. Kiszállok. Odamegyek hozzá, átölelem és megcsókolom. Kezei nem voltak szabadok, így nem tudta viszonozni az ölelésem, de a csókot már annál inkább. Kompenzálta kezei hiányát a testemről. Elválunk. Megfogom a szatyrot és beteszem a csomiba.

-          Pakolj be, aztán induljunk. Kb fél óra múlva ott vagyunk, ha autópályán megyünk.

Lecsukja a csomagtartót és beszáll mellém.

-          Ne haragudj, Chinae!

-          Ugyan már! Ne hülyéskedj! Együtt vagyunk. Ez a minimum. És örülök, hogy megismered a szüleimet.

-          Kíváncsi vagyok rájuk.

Útközben elhagyjuk azt a mellékutat, amin keresztül a sziklához lyukadunk ki. Eszembe jut a tegnap, amit Tae mesélt a szüleiről. Én pedig most mutatom be az enyémeknek. Ez nagyképűnek tűnik. Olyan, mintha azt mondanám „há! Nekem megvannak a szüleim és az orrod alá dörgölöm!” Remélem nem így érzi.

-          Tae.

-          Mondd.

-          Nem rossz neked, hogy bemutatom a szüleimet? Tudod… igazából csak most gondolkodtam el rajta, hogy ez neked milyen kellemetlen lehet…

-          Nem. Egyáltalán nem. Örülök, hogy neked élnek a szüleid, Chinae! Nem kívánnám, hogy te is átéld, amit én. Ráadásul ők hozzád tartoznak. És nekem mindenestül kellesz. A járulékos kellemetlenségeket is beleértve.

-          Neked kellemetlen ez a dolog?

-          Nem! Nem erre értettem. Nekem is vannak olyan dolgaim, amiktől majd égnek fog állni a hajad… és gondolom neked is vannak. Erre gondoltam.

-          Értem. Hát az biztos!

Nagyot nevetünk rajta. Bekanyarodok egy útra, ami az erdőn keresztül vezet a házunkhoz. Eldugott helyen van. Két birtok van az erdőn túl. Egy gazdag családé, akik már nem élnek ott, mert leégett a házuk. A másik a miénk, akik csak örökölték. Nehéz fenntartani, de anyuék külföldön keresnek annyit a tolmács munkával, hogy engem is és ezt a házat is tudják finanszírozni. Nagy ház a miénk. Legalább 3 család elférne benne. Nagyapám és az ő leszármazottai nemesek voltak. Nagyon gazdagok. Tőlük örökölte édesapám. Anyu nem örökölt semmit a szintén nemesi családtól, mert nő. És mert nem ahhoz a birtokoshoz ment hozzá, akit kiválasztottak neki. Anya a szerelmet választotta. Nem a pénzt. Én is ilyen felfogású vagyok. Ahogy vezetek az erdőn keresztül, ránézek Taere. Teljesen el van fehéredve az arca. Sápadt. Tekintete zavaros. Mint egy megriadt állaté. Valami nem stimmel.

-          Minden rendben, Tae?

-          Nem tudom…

Alig tud beszélni. Mi történt?

-          Mi a baj? Úgy nézel ki, mint akit a vágóhídra visznek.

-          Azt hiszem, ez a hely kísértetiesen hasonlít…

-          Mire?

-          Valamire. Mindegy, nem lényeges. Csak… az emlékek. Ne aggódj, jól vagyok.

Ezt mondja, de nem ezt mutatja. Látom rajta, hogy baj van. Csak nem tudom elképzelni, mi lehet az. Mire hasonlít ez a hely? A szüleivel kapcsolatban valami? Zavar a dolog. Lehet, hogy mégsem kellett volna elhozni. Kiérünk az erdőből és teljes rálátás nyílik a két birtokra. Az egyik ház a domb tetején áll. Sötéten, kísértetiesen. Lakatlanul. A másik a domb alján. Kivilágítva, gyönyörű pompában. Hívogató. Mind a két birtoknak van egy hatalmas vaskapuja és vaskerítése. A miénk hófehér. Anno a másik is az volt, de a koromtól szürke lett. A mi telkünk gyönyörűen van gondozva, levágva a fű, szép, még így sötétben is. Szökőkút, medence, nyári kert. A másik gazos, sok helyen kiégett a fű. A szökőkút elfeketedve. Pedig régen milyen gyönyörű volt.

-          Állj meg!

Tae hírtelen ordít fel. Annyira megijedek, hogy kicsúszik a kocsi alólunk és majdnem belemegyek egy lámpaoszlopba. Végül az utolsó pillanatban sikerül elkapnom a kocsit és megállítani. Ránézek ijedségem keltőjére. Tae összekuporodva ül. Térde felhúzva, arcát kezeivel takarja. Előre hátra himbálózik. Nem szól. Félek. Nem attól, hogy Tae bánt. Attól, hogy én milyen sérelmet okoztam neki. Ránézek a kísérteties birtokra. Egyből előjön megint az a furcsa érzés. És beugrik a kép. Az égő ház, apa hangja, az elhajtó autó és… a kisfiú arca. Te jó ég! Egyből beindítom az autót. Gyorsan megfordulok. A kerekek csikorognak a betonon. Gyorsan gyorsan! Vissza! Szinte teljes gázzal hajtok vissza az erdő felé. Közben Taet figyelem, aki nem mozdul. Ekkora idiótát! Hát ez nem jutott eszembe egész nap! Megszólal a telefonom. Apa. Nem veszem fel. Ennél fontosabb dolgom van. Meg kell mentenem Taet a teljes összeomlástól. Ahogy hajtok az erdő fele, egyszer csak azt veszem észre, hogy Tae megmozdul. Lábait ismét rendes helyzetbe teszi. Megfogja a csörgő telefonomat és felveszi.

-          Tae! Mit csinálsz?

-          Haló?

-          Haló? Kivel beszélek? Chinae ott van?

-          Igen. Üdvözlöm. Kim Taehyung vagyok. Chinae most vezet. Mindjárt odaérünk önökhöz rendben?

-          Te ki vagy?

-          Chinae barátja. A régi szomszéd.

Ahogy Tae kimondja, a vonal túlsó felén csönd alakul ki. Satufékezek. Nem hallani semmit, csak a motor búgását. Pár pillanatig csönd uralkodik, majd apa megszólal.

-          Siessetek, várunk titeket.

Letette. Tae visszaadja a telefont és csak néz. Össze van törve. Apró kicsi darabokra. Kiszáradt a szám. Olyan érzés, mintha homokkal lenne tele. Alig tudok beszélni.

-          Sajnálom, Tae. Nem tudtam.

Elmosolyodik. Kezemre teszi az övét és erősen megszorítja. Közel hajol, és szenvedélyesen megcsókol. Olyan erővel, ahogy még eddig soha. Szánk szétválik. Tae nem húzódik el. Érzem forró leheletét az arcomon.

-          Te vagy a sorsom, Chinae. 

Kulisszák mögött 13.fejezet VÉGE

                      Kulisszák mögött  

                                   XIII. fejezet – Beteljesült álmok

                                                       + 18

                                                      VÉGE

     

   

   

-     Megérkeztünk. Jimin, felkelted Jungkookot?

-          Nem, még kicsit maradunk.

-          Biztos? De be kell állnom a parkolóba.

-          Állj be nyugodtan, Hyori. Még kicsit szeretnék Kookieval lenni.

-          Jól van. A többieknek mit mondjak?

-          Csak annyit, hogy majd megyünk.

-          Rendben. Akkor sziasztok!

-          Hyori!

-          Mi az?

-          És azt is mondd, hogy ne zavarjanak.

-          Jól van, Jimin. Majd holnap a fellépésen találkozunk.

Olyan édesen alszik Kookie, hogy legszívesebben soha nem kelteném fel az álmából. Elég nyúzott… biztos a tegnapiak miatt. Amiken mostanában keresztülmentünk… Csodálom, hogy még mindig ragaszkodunk egymáshoz. Mosolyog? Szépet álmodhat.

-          Kookie. Remélem, velem álmodsz.

Én mindig Kookieval álmodok. És mindig azt, hogy már nem vagyunk együtt. Lehet, ezért van bennem mindig az a félsz, hogy elhagy. Megun, vagy másba szeret bele. De ha ilyen lesz a kapcsolatunk örökre, hogy ennyi akadályt állítanak elénk… nehéz lenne megunni egymást. Én soha nem tudnám őt megunni. Mindig izgalmas számomra vele lenni. A legjobban azt szeretem, amikor csöndben vagyunk, és nem csinálunk semmit. Csak létezünk. Ketten együtt. Résnyire nyitva van a szája… azt hiszem megint megkívántam. Igen. Határozottan el kezdtek dolgozni bennem a hormonok. De, itt az autóban… sötétített üveg van… a garázsba senki nem tud bejönni, mert Hyori bezárta. Csak kifelé lehet menni. Sejtette volna, hogy ez lesz a vége? Nem is olyan, mint ahogy megismertem. Egyre jobban kedvelem. És amit értünk tett… tényleg nagyon jó barát. Bele kell túrnom Kookie hajába. Mindig olyan puha. Imádom a balzsam illatát, ami árad a hajából. Az ingje… kigombolódott útközben egy gomb. Visszagombolom. Vagy… inkább követnem kéne ennek az egy példáját és kigombolni a többit is? Látni akarom. Szép lassan haladok lefele… az utolsó gomb. A hamvas, selymes bőre hozzáér a kezemhez. Imádom. Annyira szép látvány. És kellemes a tapintása.

-          Hmmm. Hyong…

Felébresztettem? Nem. Még alszik. Olyan édes. És védtelen. Teljes egészében megkívántam. Csak megcsókolom. Egy csóktól még nem fog felkelni. És amúgy is természetes, hisz együtt vagyunk. Ahogy hozzáérek a szájához, résnyire kinyitja. Mintha a teste minden egyes porcikája akarna. Tudatán kívül is. Csak egy kis csók. Semmi több. Ahogy egyre hevesebben csókolom, teljesen felizgulok. Egy csóktól! Soha nem voltam még ilyen érzékeny, hogy valaki hozzám ér vagy megcsókol és máris minden bajom van. De Kookienál… a testem egyből reagál mindenre. Úgy akarom őt!

-          MMM. Jimin?

Most tényleg felébresztettem? Ébren van. Engem néz az álmosságtól összeszűkült szemével. Nagyon szexi… és a mély, álmatag hangja. Még inkább nem bírok magammal!

-          Mit csinálsz Jimin? Te gomboltad ki az ingem?

-          Igen, ne haragudj. Én csak… olyan szépen aludtál és… azt hiszem, felizgultam. Muszáj volt egy csókot lopjak tőled. Nem szép álmodban megcsókolni, de nem bírtam magammal.

-          Ennyire tetszik a kiszolgáltatottságom?

-          Tessék? MI? Nem, nem erről van szó…

-          Folytasd csak.

-          Tessék?

-          Fejezd be, amit elkezdtél. Nem fogok ellenkezni.

Biztos, hogy ébren van? Olyan álmatag… mintha félálomban lenne. De… ő mondta, hogy csinálhatom. Igaz? Nem lesz belőle gond. Ahhh! Így, hogy engedélyt adott, nem tudok ellen állni.

-          Kookie…

Visszatérek mohó, kéjre éhes számmal az ő csókra váró ajkaihoz. Most sokkal édesebb, mint amikor aludt. Ahogy szépen lassan megkörnyékezem száját a nyelvemmel, felnyög. Ilyen könnyen felizgulna ő is, mint én? Nem tudok ellenállni. Egyszerűen képtelen vagyok uralkodni fékezhetetlen vágyamon. A nyelvünk összeér, és a visszafogott csókból, heves csókolózás alakul ki. Közben kezét a tarkómra csúsztatja, a másikkal pedig magához ránt. Ahogy összeér a testünk, arra vágyom, hogy az én felsőtestem is szabadon legyen. Érezni akarom enyémmel az ő bőrét. Ahogy egyre vadabbul csókolózunk, az önkontrollom olyan ütemben kezd csökkenni. Érzem, hogy eluralkodik bennem a szenvedély és az égető vágy. Vállánál fogva leteperem a bőrülésre és fölé támaszkodom. Eközben még mindig nem hagyjuk abba a csókolózás, sőt. Kookie elkezd tapogatózni a derekamnál. Megfogja fehér, laza pólóm alját, és elkezdi felfelé húzni. Türelemnek és lassú mozdulatoknak itt nincs helye. Olyan állapotba kerültünk mindketten, ahol nincsenek korlátok és ész érvek. Csak az egyre fokozódó vágy és a tetteinket felülbíráló ösztön. Egyből reagálok, és egy gyors mozdulattal felülök az ágyékára. Térdeimmel közre fogom a csípőjét. Ahogy felülök, egyből érzem. Nem csak én vagyok felizgulva. Ahogy megérzem, hogy keményebb lett, azonnal felülkerekedik rajtam a vágy. Úgy ég az egész testem, mintha a pokolban lennék. Gyorsan lerántom magamról a feleslegessé vált pólót, és visszatérek Kookie lángoló ajkaihoz. Felduzzadtak a vágytól. Végre érzem a bőrét. Forró. És a szíve ugyanúgy kalapál, mint az enyém. Kookie bátrabb, és most már ő is kezdeményez. Odanyúl a nadrágomhoz és elkezdi lefejteni rólam. Hirtelen felül, és most ő dönt hátra. Olyan hévvel és vehemenciával, hogy megilletődök, de nem esek ki. Sőt, élvezem, hogy nem mindig én irányítok. Határozottan és gyorsan veszi le rólam a nadrágot. Amint azzal végzett, ügyes keze elkezd játszadozni ott lent. Annyira jó érzés, hogy nem is tudom irányítani a testem. Beleremegek az érzésbe. Ahogy hallom magam, milyen hangokat adok ki… kicsit zavarba is jövök. Kookie viszont elégedetten nyugtázza, hogy jó az, amit csinál és célba veszi szájával a fülemet. Ez még inkább felizgat. Csókolgatja, kényezteti a nyakam, a fülem és az ajkaimat. Minden porcikám megszállottan áhítozik Kookie érintésére.

-          Jimin!

Ahogy rekedt, a vágytól még mélyebben zengő hangja elér a fülemhez, beborítja testemet a libabőr. Nem tudok válaszolni. Nem jön ki hang a torkomon.

-          Akarlak! Megengeded?

Legszívesebben azt válaszolnám, igen, Kookie, én is akarom. De a hirtelen jött némaságom nem engedi. Beletúrok a hajába, hevesen megcsókolom. Szétteszem a lábam, ezzel jelezve hajlandóságomat. Kookie szeme felcsillan, és ágyékát az enyémhez dörzsöli. Most mintha visszafogta volna magát. Vagy csak próbálkozik gyengéd lenni. Lassan mozog, mégis süt belőle a határozottság. Ahogy közben liheg a nyakamba, elmondhatatlan érzés. Időközben megszabadultunk a felesleges ruháktól és meztelenül tapadunk egymáshoz. Nedvesek vagyunk az izzadságtól. A pára az összes ablakra kicsapódott. Forrunk mind a ketten, és nincs az a hideg, ami lehűtené tüzes vérünket. Kookie óvatosan helyezkedik, miközben aggódó tekintetét az enyémbe fúrja. Már ott van, csak egy kis lökés hiányzik, és bent van. Mégis hezitál.

-          Jimin. Biztos vagy benne?

Már van hangom, nem vagyok néma, mégsem válaszolok. Lábaimat összekulcsolom a dereka körül. Közelebb húzom magamhoz, egyik kezemmel megfogom ágaskodó testrészét és megadom a kezdőlöketet. Bent van. Megtörtént. Mindketten hangosan felnyögünk a gyönyörtől. Ez egy olyan pillanat, amit már régóta vártunk. És amennyire féltem tőle, most annál inkább tetszik. Jó érzés, hogy végre nem csak a lelkünk, de a testünk is eggyé válik. Kookie lassan, óvatosan mozog. Az aggódás teljesen eltűnt az arcáról. Szenvedélyt látok, vágyat. Eszelős a tekintete, a mozdulatai mégis gyengédek. Miközben végre egymáséi vagyunk, ő egyfolytában engem figyel. Nem engedi meg magának, hogy fájdalmat okozzon. Annyira jó. És miközben kezdek elolvadni a gyönyörtől, belé kapaszkodom. Úgy szorítom, mintha attól félnék, ez csak egy álom. Ahogy egymáson vonaglunk az autóban, nem hallatszik más, csak a kettőnk összefonódó, kéjes nyögései, és az egyetlen szó, amit ki tudtam mondani, mióta itt vagyunk.

-          Szeretlek, Kookie.

A hangom rekedt, szenvedélyes és őszinte.

-          Én is szeretlek, Jimin. Örökre.

Visszaértünk a lakásunkba, ahol mindenki összegyűlt. Gondolom minket vártak. Ahogy ránk néztek, megdöbbentek. Senki nem szólt egy szót sem. Sem mi, sem ők. Ott állunk a csapattagok előtt ketten, kézen fogva, szedett-vedett állapotban. A hajunk kócos, testünk csurom vizes az izzadtságtól. Mind a ketten ki vagyunk pirosodva a még mindig tartó extázistól. A nyakam tele van csóknyomokkal, Kookienak meg ugyanazon helyen egy harapás nyoma éktelenkedik. Percekig csak álltunk ott, mint a gyerekek, akik lebuktak, hogy rosszat csináltak. A csöndet Suga mély hangja töri meg.

-          Sziasztok fiúk. Látom jól szórakoztatok.

Tényleg jól szórakoztunk, de ez egy kicsit kínos. Igazán megvárhattunk volna, hogy megszáradjunk és rendbe tegyük az ábrázatunkat, de nekem sürgősen fel kellett jönnöm, mert nem tudok ülni. Csak állni és feküdni. Nos, akkor nagyon is élveztem, de gondolhattam volna rá, hogy ennek vannak mellékhatásai. Nem szólunk egy szót sem, csak egymásra nézünk zavartan. Egyből el is kapom a tekintetem, mert még mindig kívánom Kookiet. Ez a kielégült nézés arra késztet, hogy még egyszer kielégítsem. Megint megtöri egy hang a csöndet, de ez most nem Sugaé, hanem Namjoné.

-          Mennyetek, fürödjetek le, aztán gyertek enni. Rendesen leizzadtatok, biztos éhesek vagytok.

Nem szóltunk, csak bólintottunk és elindultunk a fürdő felé. Még egy hang zavart meg minket, Taehyung.

-          Fiúk! Nagyon örülünk nektek. Sok boldogságot!

-          Köszönjük!

-          Fiúk!

Jin? Mit akar?

-          Örülök, hogy így alakult. De ne felejtsétek el, hogy az Armykat el kell csábítani. Ne legyetek túlzottan kielégültek!

Ahogy ezt a mondatot kimondta, mindenki elkezdett szakadni a röhögéstől. Soha nem gondoltam volna, hogy Jin lesz az, aki egyszer megtöri ezt a kínos pillanatot. Fáj a hátsóm, így nehéz nevetni, de nem tudom abbahagyni. Megkönnyebbültem, és Kookien is ezt látom. Nyom egy puszit a fejem búbjára, és olyat mond, amitől elolvadok.

-          Ettől nem kell tartanotok. Jiminből soha nem elég.

Úgy elvörösödök még az amúgy is tűzpiros színemre, hogy az az érzésem van, paradicsomnak látszom. Erősebben megragadja a kezem, és húz maga után.

-          Gyere, Jimin. Ideje lefürödni.

Megindulunk a fürdőbe. Ahogy beérünk, Kookie egyből nekiáll vetkőzni. Addigra, mire én nekiállok, azt veszem észre, hogy nincs is rajta már ruha. Odatol a falhoz és azt mondja.

-          Jimin! Akarok még egyet, mielőtt kimegyünk.

-          Kookie! De hát, most hagytuk abba! Fáj a fenekem, hagyd pihenni!

-          Nem mondtam, hogy te leszel a passzív. Én is akarom érezni, amit te. És addig tegyük meg, amíg itt vagyunk, mert annyira kívánlak, hogy képes vagyok a többiek előtt rád vetni magam.

Megint előtör belőle a féktelen vágy, és olyan hevesen csókol meg, hogy beleremegnek a lábaim. Úgy érzem, elgyengülök. De nem hagyom, hogy most ő irányítson. Eltolom magamtól.

-          Kookie. Ne legyél mohó. Lesz rá még sok időnk és alkalmunk. Most bírd ki így felajzott állapotban. Ha végig tudod csinálni így a napot, holnap még szenvedélyesebb lesz.

-          De…

-          Nincs de, szerelmem! Most én mondom meg, mit csináljunk, és holnap olyan élményben lesz részed, hogy azt fogod hinni, a mennyországban vagy.

Odahúzom magamhoz, és megcsókolom. Leveszem a ruháimat, miközben nyugtázom, hogy teljesen meg van lepve. Nagyra nyitja a szemeit, és csak bámul. Én már bent állok a zuhanyzóban, de ő még mindig csak bámul.

-          Jössz, Kookie? Hideg van. Kéne egy kis forróság.

Nem szólt. Csak elmosolyodott. Az előbbi hosszas döbbenetnek semmi nyoma. Kicsi a zuhanyzó, így nem tudjuk elkerülni, hogy ne érjünk egymáshoz. Behúzza a zuhany ajtaját, és szembe fordul velem. Ahogy egymáshoz érünk, mindketten felizgulunk. De nem csinál semmi. És én sem. Csak lefürdünk egymás mellet, lángoló testtel. Nehéz ellenállni, de sikerül. Ahogy kiszállunk a zuhanyból, Kookie hátulról megölel. Szorosan fonja össze karjait körülöttem. Állát a vállamra támasztja. Egy ideig így állunk, mire megszólal.

-          Jimin? Ugye mellettem maradsz?

Én is pont ezen gondolkodtam. Tehát nem én vagyok az egyetlen, aki fél, hogy elveszíti a szerelmét. Szembe fordulok vele, megcsókolom és válaszolok.

-          Igen, Kookie, de ígérd meg, hogy te is mellettem maradsz.

Elmosolyodik. Az a mosoly, ami hónapokkal ezelőtt idegesített, most megnyugtat és felvidít. Boldoggá tesz.

-          Ígérem, Jimin.

Kimegyünk a nappaliba, az étel már ott gőzölög az asztalon. Meglepődtek a nappaliban ülők. Hoseok szólal meg először.

-          Már végeztetek is? Azt hittem, tovább bírjátok.

Megint kitört a nevetés. Namjon két nevetés között próbálja kipréselni magából a mondatot.

-          Gyertek, fiúk, mert elfogy.

Kookieval az oldalamon leülök az asztalhoz. Elkezdünk enni. Ahogy körbenézek, semmi nem változott. A fiúk ugyanolyanok. Senki nem néz utálkozva, sem kíváncsiskodva. Minden az ellentéte annak, amiket mostanában álmodtam. Ennek örülök. Egyedül egy dolog változott. Jin nem rám néz szerelmesen és sóvárogva, hanem….Namjonra?? Namjon pedig. Te jó isten! Namjon viszonozza. Nem mi leszünk az egyetlen pár a BTS-en belül? Ez megkönnyebbülés vagy sem? Ez akkor derül majd ki, ha Namjon és Jin kapcsolata is világossá válik majd mindenkinek. Ránézek Kookiera. Szokás szerint mohón eszik, csak úgy falja az ételt. Ahogy nyel, az egész ádámcsutkája mozog. Szexi. Visszanéz rám, és teli szájjal mosolyog. Kookie mosolyát látva én is elnevetem magam, és visszatérek a saját kajámhoz. Boldog vagyok, minden tökéletes. Remélem, hogy sokáig leszünk még ilyenek a fiúkkal. Mint egy nagycsalád. Imádom a BTS-t. Elégedetten nyugtázom a tényt, amit már régóta tudok. Végre itthon vagyok.