Amnézia 10.rész

Amnézia

10. rész

Váratlan megbízás

Az előző éjszakára visszaemlékezve mámor önti el a testem. Nam Joon úgy zárt a karjaiba, mint aki soha nem akar elengedni. Az a szenvedély és tűz, ami köztünk gyúlt, szinte égetett. A legcsodálatosabb és legerotikusabb együttlétünk közé tartozik az elmúlt éjszaka. Annyira boldog vagyok. Nem akarom elrontani azzal, hogy kikelek az ágyból. Nam Joon ugyan nincsen mellettem, de az illatát tisztán érzem. Mintha itt feküdne mellettem. Mocorgást hallok, ezért kinyitom a szemem. A nap még csak most bújik elő a házak mögül, ezért épphogy nyújt némi fényt. Egy árnyékot látok mozogni, aki nem Nam Joon. Alacsony, tömzsi ember lehet az ajtóban, aki enyhén bicegve közeledik az ágy felé. Hirtelen világosság éri a szemem, ami már fizikailag fáj. A fejemre rántom a takarót és álmatagon eléktelenkedem. Egy magas férfihang szólal meg.

-          Nam Joon mondta, hogy itt talállak.

Óvatosan lehúzom a fejemről a takarót, és hunyorogva próbálom élesíteni a látásom. A menedzserem az. Az álmosság egy másodperc alatt eltűnik és kipattannak a szemeim. Még nem szoktak hozzá a fényhez, ezért erősen bekönnyeznek. Sebesen felülök és sűrűn pislogok, hogy eltűnjön a homály. Ahogy felülök, a takaró lehullik a felső testemről.  A menedzserem száznyolcvan fokos fordulatot tesz és zavartan szólal meg.

-          Ji Na. Megtennéd, hogy felöltözöl?

Lenézek és látom, hogy nincs rajtam ruha. Teljesen elfelejtettem. Az arcom fehér színe egy szempillantás alatt felveszi a paprikavörös árnyalatot és égni kezdenek a füleim.

-          Ne haragudj! Nem tudtam, hogy nincs rajtam semmi. Öhm… megkérhetlek, hogy kimész, amíg rendbe teszem magam?

-          Persze!

A menedzser gyorsan válaszolt és már viharzik is ki az ajtón. De kellemetlen! Nem hiszem el, hogy a legszebb pillanatokat is el tudom rontani. Pedig olyan jó reggelem volt eddig. Gyorsan felkapom a tegnapi ruháimat és kimegyek én is az ajtón. A falnak támaszkodva meglátom a menedzsert, aki még mindig vörös és zavart. Nem túl sok nőt láthatott így. Hirtelen és gyorsan beszél. Nem néz a szemembe, a padlóhoz intézi szavait.

-          Bocsánat, amiért így rád rontottam.

-          Semmi gond.

-          A tárgyalóteremben gyűlés van és neked is meg kell jelenned.

-          De hisz nem is volt meghirdetve!

-          Tudom, Ji Na. Rendkívüli tárgyalás van. Az egyik partner, aki dorámához keres színészeket szerződtetésre úgy döntött, hogy a mi színészeinket szeretné, és nem tűrik a halasztást.

-          Mégis mióta ugrálunk mi úgy, ahogy mások fütyülnek?

-          Ez fontos partner és nagyon jónak ígérkezik a doráma. Jó a forgatókönyv és már most több milliós az érdeklődés a világ minden tájáról. A vállalatok versengtek azért, hogy az ő színészeiket válasszák. Ezért fontos.

-          Pff. Szánalmas.

-          Tudom. De ebben nem mi döntünk.

Megindulunk a tárgyaló felé. Az első emeleten van, annak is a legeldugottabb részén. Körülbelül tíz perc az út lifttel együtt. Van időnk a beszélgetésre.

-          Menedzser. Eddig mindig mi választottunk, hogy kinek az ajánlatát fogadjuk el. Mi ez a hirtelen váltás, hogy mi versengünk?

-          Jang Geun Suk a rendező.

Megtorpanok. Az egyik legjobb színész Koreában dorámát rendez? Sokan felkérték már, hogy rendezze meg a dorámájukat, de eddig nem fogadta el a felkéréseket. Mindig azt mondta, hogy jobb annál a szakmánál maradni, amiben tudod, hogy jó vagy. Akkor nem eshet csorba a hírneved. Érdekes, hogy most megváltozott a véleménye.

-          És kinek a forgatókönyvét rendezi meg?

-          Azt nem tudni. Most fogjuk hallani a részleteket. Meg akarnak várni vele téged.

Odaérünk a tárgyalóhoz. Az ajtó még nyitva van jelezve azt, hogy nem kezdték el az eszmecserét. Belépek a terembe és meghajolok. Az igazgató a hosszú asztal egyik végén ül, mellette Kookie. Az igazgató jobbján ül Nam Joon és mellette a többiek. Díszlettervező, dizájnőr, sminkes, fodrász stb. Mit keresnek ők itt? Az asztal másik végén ül Jang Geun Suk, a menedzsere és a többi munkatárs. Nem tudom kik ők. Két hely van még szabadon Kookie mellett. Gondolom az a menedzser és az én helyem. A menedzser előre invitál, majd kihúzza a Kookie mellett lévő üres széket. A hátam közepére se kívánom most Kookiet. A kudarcaimra emlékeztet. Nem elég, hogy kirángatnak édes világomból, még mellé is kényszerítenek. Az igazgató megkezdi a tárgyalást. Feláll, illedelmesen meghajol és visszaül a helyére. Kezeit összekulcsolja és inkább Geun Suknak intézi szavait, mint nekünk.

-          Megtiszteltetés, hogy minket választott. Örülök, hogy egy asztalnál ülhetünk és a közös munkáról tárgyalhatunk.

-          Miénk a szerencse, hogy önök választottak minket. Igazából majdnem sikerült elsiklani a jelentkezési papírjaik mellett. Nem akartuk elhinni, hogy önök versengenek bárkivel is. Öröm volt látni ezt és azonnal döntöttem. Senkit nem kérdeztem meg róla, hogy mit gondolnak.

Az igazgató elégedetten elmosolyodik és enyhén meghajtja a fejét. Geun Suk folytatja.

-          Először is szeretném én kezdeni, ha megengedi.

-          Természetesen.

Az igazgató elég készséges. Nem értem, mire ez a meghunyászkodás.

-          Azt a forgatókönyvet, amit készülök megrendezni, csak véletlenül olvastam el. Pár évvel ezelőtt volt egy fiú, aki odanyomta a kezembe. Ez akkoriban történt, mikor mindenki engem szeretett volna rendezőnek. Pár hónappal ezelőtt épp az irodámat pakoltam, mikor a fiókomban megtaláltam. Úgy gondoltam, hogy elolvasom.

Kookie fészkelődni kezd mellettem. Eléggé zavaró tud lenni, ha koncentrálni szeretnék. Megszokásból majdnem rátettem a combjára a kezem, de egyből elkaptam. Most az én combomon hever magányosan, messze Nam Joontól. Próbálok Geun Sukra figyelni.

-          Legnagyobb megdöbbenésemre egy eszméletlenül izgalmas történet tárult elém, amit abban a pillanatban láttam a szemem előtt. A főszereplő gondolatait és életszemléletét, a dolgokat, ahogyan ő látja. Egy görbe tükröt tart elénk, miközben lefesti a valóságot is. Nagyszerű forgatókönyv tele cselekménnyel és mély gondolatokkal, humorral és erős szexualitással. A valóság és álomvilág erős párhuzama olyan kontrasztot teremt, ami lenyűgözött. Ezért úgy döntöttem, hogy a filmvászonra festem a nyilvánosság számára. És felmerül a kérdés, hogy ezt most miért mesélem el. Nem véletlenül örültem meg, hogy önök is pályáztak.

Mindenki értetlenül áll a dolog előtt. Értelmetlennek tűnik ez az egész. Nem csak én vagyok így vele. Mindenki szemén látom az értetlenséget.

-          Aki írta ezt a forgatókönyvet, itt ül közöttünk.

Hatalmas sokk és ledöbbent arcok. Itt ül velünk? Ki az, aki forgatókönyvet írt és még csak nem is nekünk adta oda, hogy keressünk hozzá rendezőt? Ez hatalmas árulás, ami miatt ki is rúghatják az illetőt. Mindenki elhűlt, kivéve Kookie. Idegesen, feszengve ül a székén, szinte remeg. Szemei kitágultak, arca elfehéredett. Ő volt, aki ezt megírta? Megszokásból megszorítom a kezét. Lassan néz rám és bámul. Az arca kezdi visszanyerni rendes színét. Másik kezével megszorítja az enyémet, szinte kapaszkodik. Jól esik neki a támogatás. Senki nem gyanakszik rá, csak én. Az igazgató hitetlenkedve szólal meg.

-          Ne is haragudjon, Geun Suk, de nem tartom valószínűnek, hogy az itt dolgozók közül bárki megtenné ezt. Annak komoly következményei vannak.

Geun Suk elmosolyodik. Előre hajol a székében és rákönyököl az asztalra.

-          Nem lehet következménye, ugyanis akkor még nem dolgozott itt.

-          Honnan tudja?

-          Jung Kook!

Kookie összerezzen, ismét kiszökik a vér az arcából, ahogy Geun Suk megszólítja.

-          Mikor is kerültél a céghez?

-          Pontosan három éve.

Kookie hangja rekedt, szinte alig hallható. Én is félek vele együtt.

-          Én pedig öt éve kaptam meg tőled ezt a történetet, ami azt jelenti, hogy forgatókönyvíróként szerettél volna befutni csak nem jött össze. Jól gondolom?

Kookie megrázza a fejét. Geun Suk nem érti, ahogy én sem. Ha nem szeretett volna ezzel befutni, akkor minek adta oda? Kookie kicsit magabiztosabb hangon beszél.

-          Azt szerettem volna, ha megismerhetem Ji Nat.

Mindenki ledöbben. Újra. Még én is, pedig tudom, hogy miattam van itt. Tényleg minden követ megmozgatott értem…

-          Ha ezt bárki megnézi, tudja, hogy róla van szó. Én pedig abban reménykedtem, hogy talán ez által megkeres a cég és én megismerhetem őt. Ennyi. Sokat dolgoztam vele, hogy jól sikerüljön, és mindenki erről beszéljen.

-          Nos, Jung Kook, ez sikerült. Ezért úgy döntöttem, hogy ti ketten fogjátok játszani a főszerepeket. Mivel rólatok van szó, így elég hiteles. Ez a feltételem.

Geun Suk sokat mondó tekintettel néz az igazgatóra, aki nem örül az ötletnek.

-          Figyeljen, Geun Suk. Azzal nincs probléma, hogy Ji Na játssza a szerepet, hisz tehetséges, tapasztalt és nem utolsó sorban róla van szó. De Jung Kook még nem szerepelt dorámában, csak fotózásokon és reklámokban. Neki ez túl nagy falat lenne. Jobban örülnék, ha Nam Joon játszhatná el, Jung Kook pedig kaphatna valami mellékszerepet.

-          Itt nincs mellékszerep, csak ketten vannak. Két szereplő van, plusz kell pár statiszta, aki az utcabelieket játssza vagy a családot, aki hozzá se szól a fiúhoz. De nem engedek ebből a feltételből. Ha szeretnék megcsinálni, kénytelenek lesznek elfogadni.

-          Én értem, hogy miért ragaszkodik hozzá, de Jung Kook még nincs erre felkészülve és nem lenne előnyös a karrierjének, ha miatta romlana a doráma minősége.

-          Miért ne tudná eljátszani a saját érzelmeit?

Ez a kérdés elhallgattatja az igazgatót. Geun Suknak igaza van. Ki más tudná a legjobban eljátszani, mint aki megírta? Örülök, hogy elindul Kookie színészi pályája is, de nem szeretném vele ezt eljátszani. Szörnyű lesz belelátni az akkori gondolataiba. Miket gondolt rólam, mennyire volt szerelmes és miket tett meg azért, hogy én így tönkre tegyem. Geun Suk töri meg a csendet.

-          Miért nem kérdezzük meg tőle?

Minden szempár Kookiera szegeződik. Zavartan ül mellettem, szaporán veszi a levegőt. Meg se tud szólalni. Automatikusan védeni szeretném, ezért én válaszolok.

-          Szeretné.

Mindenki rám figyel. én is zavarba jövök. Nem akarom Kookieval eljátszani, de nem szeretném azt se, hogy baja legyen. Tudom, hogy azt várják, folytassam a mondandómat.

-          Sokat dolgozott vele. Ez a karrierjének az előzménye és ez az egész forgatókönyv ő maga. Nem lenne tisztességes Nam Joonnal eljátszatni a szerepet. Jung Kookot illeti meg és nagy előre lépés lenne neki. Vele szeretném eljátszani.

Érzem, ahogy Kookie egyre erősebben szorítja a kezem. Tudom, hogy hálás nekem. Tudom, hogy ő szeretné eljátszani, csak nem meri felbosszantani az igazgatót. Nem tudom elkerülni, hogy én is szerepeljek benne. Nam Joon büszkén néz rám. Elégedett velem és ez megnyugtat. Geun Suk összecsapja két tenyerét.

-          Nagyszerű! Akkor ezt meg is beszéltük. Akkor térjünk át a többi fontos részletre.

Folytatják a megbeszélést. Mindenki beletörődött a helyzetbe, tudomásul vették, hogy Kookie fogja játszani a szerepet. Minden feljön. A költségek, a kezdés időpontja, a ruházat, helyszínek stb. Én azonban csak Kookiera tudok figyelni, aki még mindig csak bambul maga elé. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz jel. Próbálok rájönni, de olyat hallok Geun Suktól, ami lesokkol. Oda kapom a fejem.

-          … volna, mert sok benne az erotikus képzelgés és szex jelenet.

-          Igen, szerintem is jó ötlet lenne akkor egy kettőt kiszedni belőle, vagy ha nem is kiszedni, csak utalni rá.

-          Az utalás nem lesz jó. Vagy kiszedek komplett részeket, vagy benne hagyom. Azt kellene eldöntenünk, hogy ki legyen a célközönség.

Az igazgató elgondolkodik. Hosszas csend után szólal meg újra.

-          Mivel minden korosztály néz dorámákat, vegyünk ki belőle. Ne legyen korhatáros, mert csökkenni fog az elért emberek száma. Lazítsunk az erotikán, inkább a függésre és szeretetre fektessük a hangsúlyt.

-          Egyet értek, igazgató úr. Van benne zavarba ejtő rész, amit nem tehetünk bele korhatár nélkül.

Kookie ennyit fantáziálgatott rólam? Ezzel a gondolattal szenvedek egy ideje, mire rádöbbenek, hogy vége a megbeszélésnek. Magamba roskadva indulok Nam Joon szobája felé, amikor valaki berángat egy ajtón. Kookie illatát érzem, ami most elég felkavaró. Még inkább összezavar. Mikor kinyitom a szemem, valóban ő áll előttem paprikavörös fejjel és kétségbeesett szemekkel. Meglágyul a szívem, ha így látom.

-          Nem tudtam, hogy valóban meg fogja valaki rendezni.

Nehéz értelmes szavakat kipréselnem magamból, mikor valaki így lerohan, de nem hallgathatok.

-          Nagyon jó lehet, ha Geun Suk hajlandó erre.

-          Nem ez a lényeg, Ji Na. A valódi énem, a rejtett belső gondolataim, a vágyaim… ezek mind napvilágot fognak látni. És a legrosszabb, hogy számodra is. Át fogod élni mindazt ez által, amiket én akartam, hogy valóban átéld velem.

-          Jung Kook. Ez csak egy szerep.

-          Nem! Nem érted. Ezek a régi vágyak és gondolatok valójában nem múltak el. Ji Na. Ha mi ezt eljátsszuk, még jobban beléd fogok szeretni, értsd meg. Ez nekem nagyon nehéz.

Lehajtja a fejét és szipogni kezd. Megsimogatom a haját és a tőlem telhető legnyugodtabb hangon próbálom vigasztalni.

-          Jung Kook. Ha eljátsszuk, talán meglátod a különbséget az elképzelt és valós Ji Na között és rájössz, hogy nem is vagyok olyan jó, mint képzelted.

Kookie könnyes szemekkel néz rám. Olyan hatással van rám a kiszolgáltatottsága, amit nem értek. Nem tudom hová tenni az érzéseimet.

-          Pont ez a baj, Ji Na. Jobb vagy, mint ahogy én azt képzeltem.

A szívem zakatolni kezd, miközben Kookie gyönyörű szemeivel néz rám. Érzem a köztünk lévő feszültséget és ez most nem rossz. Kimondottan jó. Kookie lassan közeledik felém. Összesimul a testünk és megérzem forró ajkait az enyémeken. Vadul csókol, szinte felfal. Érzem, ahogy zsibbadni kezd minden porcikám és arra vágyik, hogy még többet akarjon belőlem. Már felforrt az egész testem, amikor beront valaki az ajtón. Megijedek, de Kookie nem enged el. Oldalra fordítom a fejem és Nam Joont pillantom meg. Szabadulni próbálok Kookietól, de túl erős. Nam Joon nem mutatja jelét annak, hogy ideges lenne. Megáll mellettünk és Kookiet nézi, aki még mindig engem bámul.

-          Jung Kook. Engedd el a barátnőmet, kérlek.

Kookie tekintete tiszta és barátságos. Nam Joon felé fordul, közben elenged.

-          Sajnálom, Nam Joon.

Kookie kivonul a szobából. Csak ketten maradtunk. Szégyellem magam az előbbiért, ezért kellemetlen érzés tölt el. Nam Joon ide jön hozzám és szorosan átölel.

-          Mi volt ez az előbb, Nam Joon?

-          Semmi, Ji Na. Jung Kook gyógyul.

Para 8.rész VÉGE

Para

8. rész
VÉGE 

# És boldogan éltek, amíg… #

Régen, amikor még Tae, Jimin és Kookie jó barátok voltak, az élet egyszerű és izgalmas volt. Mindent együtt csináltak. Közös szoba, közös barátok, közös programok, közös hobbik és közös szeretők. Ami azonban mégis tönkre tette ezt a barátságot, maga a szerelem volt. A szerelem romba dönt és épít, megsebez és meggyógyít, megöl és újjá éleszt, nyomorba dönt és boldoggá tesz. Az ember nem képes létezni, ha nem szeretik, és nem szerethet viszont.

Jimin és Tae már több éve végeztek az egyetemen. Közös munkahelyük volt és együtt laktak. Azt kellene mondanom, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ez azonban nem így volt. Ez nem egy tipikus történet. Miért ugrottunk ilyen nagyot a sztoriban? A válasz egyszerű, de szívszaggató. Azon a napon, mikor Kookie feladta a küzdelmet Tae kegyeiért, elment Soo Hyunhoz és szerelmet vallott. A lány boldogan fogadta, azonban egy kikötése volt, amit ha Kookie megszeg, a kapcsolat rovására megy. Nem találkozhatott többet Jiminnel és Taeval. Sokan felteszik azt a kérdést, hogy miért tett eleget Kookie ennek a kérésnek. Hisz Kookie szerelme Tae iránt mindennél hatalmasabb volt. Akkor hogy bírná ki Kookie Tae nélkül a hátra lévő életét? Azonban ez könnyebb volt számára, mint ahogy mi hinnénk. Nem látta többet, így nem volt hatással rá. Csak az állandó hiányérzet maradt meg benne, amit Tae hagyott maga után. Ezt az űrt azonban igyekezett Soo Hyunnal betölteni. Több, kevesebb sikerrel. Miután Kookie elhagyta az egyetemet, egy évvel barátai után, eltűnt a nagyvilágban és mi nem tudtunk meg róla semmit. Ahogy Jimin és Tae sem. A felhőtlen boldogság, amit szerelmüktől vártak, nem jött el még ennyi év után sem. Minden egyes nap, mikor az utcán sétáltak, azt várták, vajon Kookie felbukkan-e a tömegben. Jiminben olyan gondolatok kezdtek megfogalmazódni, amiket nem tudott kiverni a fejéből. Mi lett volna, ha Kookie nem adja fel? Mi lett volna, ha nem Kookie lépett volna tovább, hanem ő? Miért nem képes igazán boldog lenni Tae mellett és fordítva? Miért emészti fel napról napra ez a meg nem szűnő üresség? Miért nem képes megszabadulni ezektől a zavaró gondolatoktól? Vajon Tae is ezeken gondolkodik? Hová tűnt belőlük a szerelem tüze? Miért nem tud Taera úgy nézni, mint a szerelmére? Már több hónapja egymáshoz sem értek. Olyan, mintha megint csak barátok lennének. Jimin felismerése hatalmas fordulópont volt a két férfi életében. Még aznap leültek és megbeszélték egymással.

-          Én is így érzek, Jimin. Feltűnt, hogy újra megnézem a nőket…

-          Én… randizok is eggyel.

Tae most először nézett bele barátja szemébe, amióta elkezdtek erről beszélni. Rácsodálkozott, majd mikor látta, hogy Jimin komolyan beszélt, megkönnyebbülten felnevetett.

-          Mióta?

-          Nem is tudom. Talán bő két hónapja.

-          Örülök! Remélem, összejön.

-          Tae. Nem furcsa, hogy eljutottunk idáig?

-          Nem értelek.

-          A nagy szerelemből újból… csak egy barátság lett.

-          Mi a baj ezzel, Jimin?

-          Téged ez nem zavar, Tae?

-          Nem. Én örülök, hogy végül így alakult. Nem élhetünk örökre álomvilágban. Igaz?

Tae felállt a kanapéról és a szobája felé tartva megveregette barátja vállát. Közben azon gondolkodott, vajon Kookie mit csinál ebben a pillanatban…

Jimin és Tae már egy ideje dolgoztak egy projekten, ami a cég legfontosabb ügye volt akkor. Egy új idol bemutatására készültek, ami megváltoztathatja a cégük rangját. Az újdonsült idol Amerikából tér majd vissza Koreába, hogy valóra váltsa álmát. Jimin is és Tae is idol szeretett volna lenni, de rájöttek, hogy jobban érzik magukat a színfalak mögött. Tae előadásmódot, mimikákat fejlesztett az idolokon, Jimin pedig a koreográfiáért felelt. Mindketten szerették, amit csináltak, és a nyilvánosság elől is meg tudták védeni az akkor még lángoló szerelmüket. Azonban ahogy ez a tűz kezdett kialudni, az ismertség gondolata egyre jobban motoszkált a fejükben és egyre csalódottabbak lettek, hogy nem éltek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. A csapat sokat dolgozott azon, hogy tökéletesítsék a tervet és kimondottan elégedettek voltak magukkal, még Jiminék is elismerték a munkájukat. Azonban az ő feladatuk akkor kezdődik csak igazán, mikor már az idol jelölt megérkezik. Nagyon izgultak azon a napon, hisz új emberrel ismerkedhetnek meg és új lehetőségek nyílnak meg számukra. Állítólag az idol jelölt tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért és maximalista… Tae szíve hirtelen nagyot dobbant. Amint felmerült benne a gyanú, azonnal indult megkeresni Jimint. Amikor megtalálta, félrerángatta, hogy senki ne hallja őket.

-          Mit csinálsz, Tae? Mindjárt itt van…

-          Tudom! Csak gyere! Figyelj. Van egy rossz előérzetem és nem hagy nyugodni.

-          Mi a baj?

-          Amikor az egyetemre jártunk és Kookie még velünk volt…

-          Igen?

-          Emlékszel, hogy mi volt az álma?

-          Hogy idol lehessen.

-          Azon túl.

-          Nem értem, mit akarsz ebből kihozni, Tae?

-          Amerika! Emlékszel, Jimin?

-          Azt hiszem… egyetem után Amerika volt a cél és utána az idol élet.

-          Pontosan. A másik. Hogy jellemezte a vezetőség az új idolt?

-          Tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért, maximalista… Te jó isten Kookie?

-          Leesett?

Abban a pillanatban kinyitódott a fotóterem ajtaja. A lányok őrült sikoltozásba kezdtek, a fiúk összesúgtak.

-          Nagyon jól néz ki.

-          Bár én is ilyen magas lehetnék…

És megszólalt a jól ismert hang mélyebb, férfiasabb verziója.

-          Üdvözlök mindenkit! Jeon Jung Kook vagyok. Kérem, viseljék gondomat.

Tae és Jimin tágra nyílt szemekkel meredtek egymásra a paraván mögött. Egymás kezét szorították. A világ összes pénzéért nem merték volna kidugni onnan az orrukat. Egy ideig elmegy, hogy itt bujkálnak, de egyszer ki kell menniük innen. Maga a vezérigazgató jött köszönteni az új idolt. A fiúk azonnal megismerték a hangját.

-          Jung Kook. Üdvözöllek itt, a mi világunkban.

-          Örülök a találkozásnak. Köszönöm a megtiszteltetést.

-          Remélem, jól fogod érezni magad köreinkben és a legjobbat hozod ki magadból.

-          Igyekezni fogok.

-          Bemutatom a munkatársaidat.

A vezérigazgató bemutatott mindenkit a csapatból. A zeneszerkesztőt, dalszövegírót, a divattervezőt, a sminkeseket, a fodrászokat, a táncosokat, a fotósokat. Mindenkit, kivéve két embert. A vezérigazgató dühösen szólalt meg.

-          Hol van Tae Hyung és Jimin?

Kookie szemei tágra nyíltak, pupillái hatalmasak lettek. A légzése szapora lett és hirtelen izzadni kezdett. Mit keresnek pont itt? Az ígérete…

-          Hirtelen elszaladtak valahova.

-          Tae megragadta és elmentek.

-          Szóval elmentek. Lesz egy két keresetlen szavam hozzájuk, ha találkozunk. Jung Kook. Jimin a koreográfus, Tae Hyung pedig úgymond a színészi képességeket fejleszti, segít ellazulni a színpadon.

Kookie mosolyra húzta a száját. Ez pont nekik való feladat. Büszkeség töltötte el, ahogy rájuk gondolt. Ők is eljutottak idáig. Megkönnyebbülés.

-          Nézze, vezérigazgató. Ott vannak!

Tae megbotlott az egyik zsinórban, ami elég nagy zajt keltett, ahhoz, hogy észrevegyék őket. Tae szíve ki akart ugrani a helyéről. Lebuktak, innen nincs vissza út…

-          Kim Tae Hyung! Park Jimin! Gyertek elő! Mit bujkáltok ott, mint a gyerekek?

Jimin volt a bátrabb kettejük közül. Miközben megindult, vetett egy megvető pillantást Taera.

-          Szép volt.

Jimin ugyan izgult, de neki Kookie mindig is a barátja volt. Kevesebb vesztenivalója volt, mint Taenak. Lassan oda sétált Kookie elé, majd meghajlás helyett, talán zavarában, vagy talán csak Kookie látványa hozta ki belőle, de megölelte őt. Szorosan, ahogyan azt ennyi idő után szokták. Kookie viszonozta ezt, hisz egyszer úgy is meg kell szegnie a halott menyasszonyának tett ígéretét. Az idol jelölt mélyen szívta be Jimin illatát. Semmit nem változott, így olyan, mint ha visszarepülne a múltba. Egy valami viszont hiányzott neki. Tae még mindig nem bújt ki a paraván mögül. A vezérigazgató mély, harsány hangja törte meg az ölelés okozta csöndet.

-          Ti ismeritek egymást?

A két fiú kibontakozott az ölelésből. Jimin válaszolt.

-          Igen. Egy egyetemre jártunk és szobatársak voltunk több mint két évig.

-          És Tae Hyung?

Mindenki elhallgatott. Jimin lehunyta a szemét, Kookie pedig a paravánt figyelte. Az egyik kolléga indult meg. Megfogta a paravánt és odébb húzta. Tae összekuporodva ült, szemét nedvesség áztatta. Nem tudott felnézni, nem is akart. Az a sok szem… túl sok ember. Túl sok ahhoz, hogy lássák az első találkozását Kookieval. Az idol jelölt, amint meglátta volt szerelmét ebben a helyzetben, automatikusan megindult, hogy vigaszt adjon neki. Szinte futva közelítette meg Taet. Amint oda ért, térdre ereszkedett és szorosan átölelte barátját. Kookie meg volt lepődve saját meghatottságán. Érezte a meleg, sós könnycseppeket legördülni saját arcán…

Mielőtt azt gondolnánk, mindenki boldogan tapsolt, Tae és Kookie egymásra mosolyogtak és minden tökéletes volt, gondoljuk át az egész helyzetet. Mit érezhetett abban a helyzetben Tae… Kookie egy szemvillanás alatt tűnt el a szeme elől és az óta nem látta, nem hallott róla. Hatalmas súly volt ez Tae számára. Azonban annyira megkönnyebbült, hogy valóban boldognak érezte magát ismét Kookie karjaiban. Viszont nem jöttek össze. Kookie odaadta hűségét a menyasszonyának, aki elhunyt szívelégtelenségben. Tae pedig elzárta szívét Kookie elől. A barátságuk viszont erősebb volt, mint valaha.

Az új idol bemutatása hatalmas siker volt, már világszerte mindenhol volt turnéjuk. A cég ismert lett és egyre többen jelentkeztek, hogy ők is idolok lehessenek. A három barát újra együtt volt. Közös szobában, közös barátokkal, közös programokkal, közös hobbikkal, közös múlttal. Itt már nem volt szerelem, ami tönkre tegyen mindent. Nem voltak veszekedések, sem nézeteltérések. A sebek azonban megmaradtak. Valóban boldog a történet vége. Az ember ilyenkor hajlamos magában ezzel lezárni a történetet. De a folytatás mindig ott van a sorok mögött. Én még emlékszem arra, mikor Kookie kijelentette, hogy Tae teljes egészében kell neki. Most, hogy Jimin és Tae között nincs meg a tűz, Kookie magáénak tudhatja Taet. És Tae szívéhez a kulcs ott van nála. Tíz év őszinte, tiszta szeretet…
Rátok bízom a folytatást.

THE END

Amnézia 5.rész

Amnézia

5. rész

Emlékképek

Néha szeretnék eltűnni egy kis időre a világból, néha viszont úgy érzem, nem is tartozom igazán ide. Néha azt érzem, hogy mindennek a központjában, mindenki figyelmének középpontjában én vagyok. Néha azonban úgy érzem, mindenki hátat fordít nekem és senki sem figyel rám. Mindig pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne valakire. Valakire, akinek a figyelme csak rám irányul és senki másra…

A világ, amely most mostohaként bánik velem, forogni kezd. Jung Kook forró kezeinek érintését egyre gyengébben érzem. A szemei, amik tüzesen ragyognak előttem, elmosódnak. Mintha a nevemen szólongatna aggódó, mély hangján… nem hallok tisztán. Minden egyes hang tompán visszhangzik a fejemben. Képek, hangok, szagok és ízek, amik nem innen származnak. Mégis olyan, mintha ebben a pillanatban érnének az ingerek. Egy szép, gondozott kis park a város kellős közepén. A hatalmas hold ezüstös színnel festi be a tájat. Mindenhol nyugalom és csend honol. Kivéve a park legeldugottabb részén. A képek gyorsan váltakoznak, alig kivehetőek a momentumok. Két magas férfi áll egymással szemben, testük megfeszül. A levegő meleg, itt még is olyan fagyos a hangulat. A szívemben a hideg és a meleg találkozik, és harcot vívnak egymással. A férfi, akit mindenkinél jobban szeretek, a tiltott gyümölcs bántja a másik férfit, aki szintén sokat jelent nekem. A másik kép már az, amikor a hőn szeretett férfi elbiceg, a másik pedig a földön fekszik vérző orral, könnyező szemmel. Nem sír… a fájdalomtól könnyezik. Leguggolok mellé, és megsimogatom a fejét, közben az elhaladó, egyre halványuló alakot figyelem. Szívem kettészakad, és a szememen keresztül vérzek. A könnyeim megállíthatatlanul hullnak alá. A földön fekvő férfi nehezen felül és végigsimítja ujjai hegyét az arcomon, majd az ajkaimon. Könnyáztatta szememmel, amin keresztül mindent homályosan látok, ránézek.

-          Sajnálom, Kookie. Megszegtem a szavam.

A pillanat egy tört része alatt kerültem a parkból egy bézs színű, meleg, ismerős illattal teli szobába. Testem magától reagál a teleportálásra. Mellkasom hirtelen megszívom levegővel, miközben fekvő helyzetemből felülök. Zihálva kapkodom a levegőt, az elmém zavaros, semmit nem értek. Álomban vagyok, vagy az előbb álmodtam? Az agyam kegyetlen játszmát játszik velem. Megtévesztenek az élethű ingerek. Érzem Kookie… Jung Kook ujjait az arcomon, a meleg levegőt, amit hirtelen szívtam be meglepettségemben, a kettészakadt szívemet… kezemet lassan a szívemhez emelem. Hevesen, határozottan és összefüggéstelenül kalapál. A szememen keresztül most is minden olyan homályos. Pislogásomra egy könnycsepp hullik le a szempilláimról. Olyan valóságos és fájdalmas volt ez a pár pillanat… Gondolatmenetemet megtöri egy halk nesz. Az ajtó kilincse lassan, halkan mozdul, az ajtó nyikorogva kinyílik. A mögötte megjelenő férfit meglátva szívem kezd megnyugodni, nem kalapál, de még mindig hevesen ver. Jung Kook lassú, kimért léptekkel közelít felém. A tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit. Olyan kifejezéstelenné vált. Mikor megérkezik mellém, leül az ágyam szélére és csak néz. A csönd hatalmas súlyként nehezedik rám. Nem tudom, mi történt velem az elmúlt ismeretlen időben, de az hatással volt rá is. Óvatosan megemeli a kezét és ráhelyezi az enyémre. Ujjai enyhe nyomást keltenek. Kicsit erősen fogja a kezem.

-          Jól vagy, Ji Na?

A hangom rekedten szólal meg. Megköszörülöm a torkom, de ettől se jobb.

-          Kookie… tényleg megszegtem a szavam?

Jung Kook arca most olyan, mint akit képen vágtak. Küzd a szótlansága ellen. Nehezen jönnek ki a szavak a száján.

-          Ji Na. Soha nem szegted meg a szavad. Mindig minden ígéreted és szavad komolyan vetted. Kivéve egyet.

-          És mi volt az?

Jung Kook ráharap a szája szélére. Kezei még szorosabban szorítják az enyémeket.

-          Azt ígérted nekem, hogy el fogod felejteni Nam Joont. Azt mondtad, a próbálkozásaim nem hiába valók és nem szeretnél hamis szavakba bocsátkozni. És hogy higgyek neked. Én hittem a szavaidnak és benned is, Ji Na.

-          Nem sikerült… igaz?

-          Nem.

Kínos, hosszú csend… nyomasztóak mostanában a rám nehezedő csendek.

-          Mi történt este a parkban, Jung Kook?

-          Előbb még Kookie voltam.

Jung Kook halvány mosolyt erőltet, de csak a keserűséget látom. Rosszabb, mintha nem is próbálkozna. Kookie… hogy jutott eszembe becézni valakit, akit csak pár órája ismerek? Mintha az álmomban is így hívtam volna. Ezek szerint nem álom volt, hanem egy emlék.

-          Mire emlékszel, Ji Na?

-          Képeket láttam… te és Nam Joon összetűzésbe keveredtetek. A végén ő elment, de te ott maradtál vérző orral. Akkor mondtam neked, hogy megszegtem a szavam.

Jung Kook lehajtott fejjel válaszol. Mint ha szégyellne valamit.

-          Akkor szakítottál velem.

A szívem megint zakatolni kezd. Szakítani? Mi jártunk? És miért hagytam ott egy ilyen nagyszerű fiút? Nam Joon? Ő lenne az egyetlen, akiért bárkit eldobnék magamtól…

-          Azt mondtad, megszegted a szavad, mert nem tudod elfelejteni őt. Akármilyen erőfeszítéseket is teszel, nem megy. És hogy nem akartál velem játszadozni. Elfogadtad a szerelmem, de nem tudtad viszonozni. És hogy tudod, milyen következményekkel jár, ha ti ketten együtt vagytok, de vállalod. Aznap beszéltünk utoljára.

-          Ennyire kerültelek volna téged?

-          Nem.

-          Te kerültél engem?

-          Nem, Ji Na. Az után történt a baleseted. Amikor Nam Joon után rohantál, hogy ezt elmondd neki, elütöttek. Nam Joon nem is tudhatta ezt meg. Bennem pedig volt annyi önzőség, hogy nem mondtam el neki.

Megint az a nyomasztó csönd… össze akartam jönni Nam Joonnal? Lehetetlen. Nem lehetek vele együtt, hisz a testvérem és már szerelmes valakibe. Nem lehetek ilyen instabil személyiség. Én erős vagyok, határozott és tudom, mi a helyes út. Biztos nem az, hogy Nam Joonnal járok…

-          Jung Kook? Nam Joon már együtt volt a portás lánnyal, mikor velem ez megtörtént?

-          Nem. Csak te léteztél Nam Joon számára. Soha nem nézett rá egy nőre sem rajtad kívül még akkor sem, ha tudta, hogy ez a kapcsolat lehetetlen. A színésznőkkel, akikkel szerelmespárt játszott, mindig össze akarta hozni a sajtó, de ő megmondta nyíltan a világnak, hogy nincs párkapcsolatban, de már szeret valakit. És nem fog túllépni rajta, úgyhogy ne hozzák össze őt senkivel.

-          Színésznő társak? Nam Joon színész?

-          Színész és modell. Valamint kiváló rapper.  Ő a legjobb férfi színész a cégnél. De van nála jobb. Egy nő. A cég arca és képviselője.

-          Ki az, aki még nála is jobb?

-          Te.

-          Én?

A mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed. Alig kapok levegőt, a torkom kiszáradt és nem hiszem el, amit hallok. Nem vagyok képes hinni neki.

-          Nem hiszek neked, Jung Kook. Sajnálom.

-          Miért nem hiszed el?

-          Mert nem vagyok ilyen nagyszerű ember, azért. Egy szerencsétlen vagyok, aki szerelmes a saját öccsébe, nincs munkája, a szülei hazudnak neki, elszökik otthonról, mint egy tini és idegenekkel beszéli meg a legnagyobb fájdalmait. Nem vagyok színész, Jung Kook. Azt nem tudom, ki vagyok, nem még hogy más szerepekbe éljem bele magam. Ahhoz tudnom kéne a saját gyengeségeimet, erősségeimet, tulajdonságaimat, hogy én mást elemezzek ki és alakítsak egy színpadon.

-          Nem színpadon, hanem kamera előtt. Te film és dorama színész vagy. És pont azért vagy az, aki vagy, amit az előbb mondtál. „ Ahhoz tudnom kéne a sajátomat, hogy mást alakítsak.” Mikor interjúd volt és megkérdezték, mi a sikered kulcsa, azt válaszoltad: „Az ember csak akkor képes mást alakítani, ha ismeri saját magát. Ha nem, könnyen válhat a szerepe rabjává, és elvesztheti azt, aki valójában.” Én ekkor láttalak először életemben, és azonnal beléd szerettem.

Nem tudok hinni neki. Túl fényes, túl filmbe illő, túl abszurd. Én, mint egy cég arca és kiváló színésze, aki ilyen bölcs dolgokat mond a nagyvilágnak, akire felnéznek, akit mindig figyelnek, nem tudom elképzelni saját magam. Jung Kook nem tudom meggyőzni és ezt ős is tudja.

-          Tudod mit, Ji Na? Menjünk be Yong Gihoz és győződj meg róla a saját szemeddel.

-          Ő ki?

-          Egy nagyon jó barátunk. Az egyik legnagyobb bizalmasod volt mindig is, és neki minden anyag megvan rólad, még a vágatlan részek is, házi videók, minden.

-          Miért van rólam ennyi minden nála?

-          Nem azért, mert szerelmes, ne ijedj meg. Te kérted meg, hogy ezeket őrizze meg neked.

-          Miért kértem volna tőle ilyesmit?

-          Ezt én sem tudom. Nem kötötted az orrára.

Meglepő dolgokat hallottam Jung Kooktól. Eddig ő az egyetlen, aki alátámasztható információkkal szolgált nekem. Viszont a gondolat, hogy lássam saját magam… a régi önmagam… riaszt. Nem kellett sokat sétálnunk és már itt is vagyunk Yong Gi ajtajánál. Belépünk az ajtón, és megpillantom az illetékes személyt. Alacsonyabb, mint Jung Kook. Szőke haj, pici mandulaszemek és gyönyörű, fehér arc. Ő is egy szép férfi. Csak ilyen tökéletes pasikkal voltam körbe véve és nekem Nam Joon kellett? Pedig olyan sok lehetőségem lett volna másokba beleszeretni… utálom a régi önmagam. Yong Gi tágra nyílt szemekkel figyel. Szája mosolyra húzódik, de óvatosan közeledik felém. Illedelmes, hogy nem akar úgy lerohanni, mint Jung Kook.

-          Szia, Ji Na! Rég találkoztunk.

-          Szia.

-          Borzalmasan nézel ki. Tudsz róla?

Úgy cseveg velem, mintha mi sem történt volna… nem tudom, hogy viszonyuljak ehhez. Tetszik a közvetlensége, de nem kéne először közelről megismernem újra?

-          Hát, köszönöm a bókot. Tudod, hogy kell levenni egy nőt a lábáról.

Yong Gi felnevet. Édes mosolya van.

-          Semmit sem változtál. Tudod, hogy ki vagyok?

-          Yong Gi, állítólag a bizalmasom és… a videóim jelenlegi tulajdonosa.

-          Pontosan. Nos, gondolom a videókért jöttél.

Hátat fordít nekem és elindul az ágya felé. Benyúl az ágy alá, aminek következtében az ágy fa keretéből kipattan egy kis retesz. Észre se lehet venni, úgy eltűnik a szemem elől. Kivesz belőle egy rózsaszín adathordozót… most nem jut eszembe a neve, és bedugja a gépbe.

-          Amióta megkaptam tőled, nem néztem meg, mi van rajta. Annyit mondtál, hogy videók. Itt is vannak. Mindegyiknek van címe. Első fotózás, fellépések, sorozatok, házi kamera,  interjúk. Mire vagy kíváncsi?

-          Legyen a házi kamera.

Megfogok egy széket és Yong Gi mellé teszem, majd ráülök. Sok anyag van rajta, ezt mind végig nézni, lehetetlen. A házi kamera mappában van egy „gyanú” nevezetű videó. Megfogott a címe, ezért a választásom arra esik. Egy kis összejövetelen vagyunk, ahol sok a számomra ismeretlen arc. Magamat figyelem a képernyőn. Teljesen más hatást keltek most. Az ottani énem szép, rendezett ruhában van, gyönyörű, szolid sminkkel és kibontott, fenék alá érő hajjal… eltűnt a hajam? Most csak a hátam közepéig ér… egy kis baráti csevegés zajlik ott, én mégis kimért, határozott és megfontolt vagyok. Ilyen lenne a régi énem? Aztán Yong Gi észrevesz valamit, ami megmagyarázza a viselkedésemet.

-          Látod ott a lányt?

-          Igen.
- Na, ő Jan Di. A legjobb barátnőd.

-          Az enyém?

-          Igen. Habár sűrűn panaszkodtál hogy néha furán viselkedik veled, de nagyon szereted. Ezen a videón, ha megfigyeled, a háttérben flörtölni próbál Nam Joonnal.

-          A legjobb barátnőm?

-          Igen. Te is látod. A viselkedésed itt elég fura, mert soha nem vagy ilyen kimért, itt azonban igen. Én viszont nem hallottam róla, hogy veszekedtetek volna bármikor is Jan Dival. Nem hiszem, hogy elmondtad volna neki, hogy tudsz erről.

-          Nekem ez sok, fiúk. Én…én most ezt nem szeretném tovább nézni.

Yong Gi ennek ellenére nem kapcsolja ki a videót, hanem tovább elemzi, amit én már csak tompán hallok. A világ megint forogni kezd. Minden igazi inger eltűnik, és átveszik a helyét az emlékekben érzékelt ingerek. Érzem, hogy melegem van és rázkódom. A lábam magától mozog. Futok a parkon keresztül, mikor megpillantom Nam Joont az út túlsó felén. Kiáltok egyet, mire szerelmem megfordul. Mikor már épp lépek le az úttestre, a zebrára, egy autót hallok közeledni, de nem törődöm vele, hisz az utam zöld. Annyit látok, hogy Nam Joon ijedten néz jobbra, majd vissza rám és megindul felém. Mikor jobbra nézek, az autó már olyan közel van hozzám, hogy esélyem sincs kitérni. A sofőr nem fékez, én pedig a kezemmel próbálom védeni magam. Egy ismerős alakot látok a volánnál, de nem ismerem fel. A következő emlékem már a fájdalom, és hogy Nam Joon fölém hajol, szólongat, majd minden sötét lesz és az elviselhetetlen fájdalom is megszűnik.

A szemeimet kinyitva azt tapasztalom, hogy a földön heverek kiterülve, a fiúk a kezeimet és a lábaimat lefogva térdelnek és aggódva figyelnek. Nehezen felülök, de érzem, hogy az izmaim feszülnek, mintha görcsben lettek volna. A hajam és ruhám csurom víz, államon folyik az izzadtság. A torkom ki van száradva és iszonyatosan fáj. Nem jön ki hang a torkomon. Kookie aggódva szólal meg.

-          Ji Na. Ez már a második rohamod a mai nap. El kell menned orvoshoz. Öntudatlanul rángatózol és ordibálsz, nyögdécselsz. Nem hinném, hogy ez normális.