Amnézia 10.rész

Amnézia

10. rész

Váratlan megbízás

Az előző éjszakára visszaemlékezve mámor önti el a testem. Nam Joon úgy zárt a karjaiba, mint aki soha nem akar elengedni. Az a szenvedély és tűz, ami köztünk gyúlt, szinte égetett. A legcsodálatosabb és legerotikusabb együttlétünk közé tartozik az elmúlt éjszaka. Annyira boldog vagyok. Nem akarom elrontani azzal, hogy kikelek az ágyból. Nam Joon ugyan nincsen mellettem, de az illatát tisztán érzem. Mintha itt feküdne mellettem. Mocorgást hallok, ezért kinyitom a szemem. A nap még csak most bújik elő a házak mögül, ezért épphogy nyújt némi fényt. Egy árnyékot látok mozogni, aki nem Nam Joon. Alacsony, tömzsi ember lehet az ajtóban, aki enyhén bicegve közeledik az ágy felé. Hirtelen világosság éri a szemem, ami már fizikailag fáj. A fejemre rántom a takarót és álmatagon eléktelenkedem. Egy magas férfihang szólal meg.

-          Nam Joon mondta, hogy itt talállak.

Óvatosan lehúzom a fejemről a takarót, és hunyorogva próbálom élesíteni a látásom. A menedzserem az. Az álmosság egy másodperc alatt eltűnik és kipattannak a szemeim. Még nem szoktak hozzá a fényhez, ezért erősen bekönnyeznek. Sebesen felülök és sűrűn pislogok, hogy eltűnjön a homály. Ahogy felülök, a takaró lehullik a felső testemről.  A menedzserem száznyolcvan fokos fordulatot tesz és zavartan szólal meg.

-          Ji Na. Megtennéd, hogy felöltözöl?

Lenézek és látom, hogy nincs rajtam ruha. Teljesen elfelejtettem. Az arcom fehér színe egy szempillantás alatt felveszi a paprikavörös árnyalatot és égni kezdenek a füleim.

-          Ne haragudj! Nem tudtam, hogy nincs rajtam semmi. Öhm… megkérhetlek, hogy kimész, amíg rendbe teszem magam?

-          Persze!

A menedzser gyorsan válaszolt és már viharzik is ki az ajtón. De kellemetlen! Nem hiszem el, hogy a legszebb pillanatokat is el tudom rontani. Pedig olyan jó reggelem volt eddig. Gyorsan felkapom a tegnapi ruháimat és kimegyek én is az ajtón. A falnak támaszkodva meglátom a menedzsert, aki még mindig vörös és zavart. Nem túl sok nőt láthatott így. Hirtelen és gyorsan beszél. Nem néz a szemembe, a padlóhoz intézi szavait.

-          Bocsánat, amiért így rád rontottam.

-          Semmi gond.

-          A tárgyalóteremben gyűlés van és neked is meg kell jelenned.

-          De hisz nem is volt meghirdetve!

-          Tudom, Ji Na. Rendkívüli tárgyalás van. Az egyik partner, aki dorámához keres színészeket szerződtetésre úgy döntött, hogy a mi színészeinket szeretné, és nem tűrik a halasztást.

-          Mégis mióta ugrálunk mi úgy, ahogy mások fütyülnek?

-          Ez fontos partner és nagyon jónak ígérkezik a doráma. Jó a forgatókönyv és már most több milliós az érdeklődés a világ minden tájáról. A vállalatok versengtek azért, hogy az ő színészeiket válasszák. Ezért fontos.

-          Pff. Szánalmas.

-          Tudom. De ebben nem mi döntünk.

Megindulunk a tárgyaló felé. Az első emeleten van, annak is a legeldugottabb részén. Körülbelül tíz perc az út lifttel együtt. Van időnk a beszélgetésre.

-          Menedzser. Eddig mindig mi választottunk, hogy kinek az ajánlatát fogadjuk el. Mi ez a hirtelen váltás, hogy mi versengünk?

-          Jang Geun Suk a rendező.

Megtorpanok. Az egyik legjobb színész Koreában dorámát rendez? Sokan felkérték már, hogy rendezze meg a dorámájukat, de eddig nem fogadta el a felkéréseket. Mindig azt mondta, hogy jobb annál a szakmánál maradni, amiben tudod, hogy jó vagy. Akkor nem eshet csorba a hírneved. Érdekes, hogy most megváltozott a véleménye.

-          És kinek a forgatókönyvét rendezi meg?

-          Azt nem tudni. Most fogjuk hallani a részleteket. Meg akarnak várni vele téged.

Odaérünk a tárgyalóhoz. Az ajtó még nyitva van jelezve azt, hogy nem kezdték el az eszmecserét. Belépek a terembe és meghajolok. Az igazgató a hosszú asztal egyik végén ül, mellette Kookie. Az igazgató jobbján ül Nam Joon és mellette a többiek. Díszlettervező, dizájnőr, sminkes, fodrász stb. Mit keresnek ők itt? Az asztal másik végén ül Jang Geun Suk, a menedzsere és a többi munkatárs. Nem tudom kik ők. Két hely van még szabadon Kookie mellett. Gondolom az a menedzser és az én helyem. A menedzser előre invitál, majd kihúzza a Kookie mellett lévő üres széket. A hátam közepére se kívánom most Kookiet. A kudarcaimra emlékeztet. Nem elég, hogy kirángatnak édes világomból, még mellé is kényszerítenek. Az igazgató megkezdi a tárgyalást. Feláll, illedelmesen meghajol és visszaül a helyére. Kezeit összekulcsolja és inkább Geun Suknak intézi szavait, mint nekünk.

-          Megtiszteltetés, hogy minket választott. Örülök, hogy egy asztalnál ülhetünk és a közös munkáról tárgyalhatunk.

-          Miénk a szerencse, hogy önök választottak minket. Igazából majdnem sikerült elsiklani a jelentkezési papírjaik mellett. Nem akartuk elhinni, hogy önök versengenek bárkivel is. Öröm volt látni ezt és azonnal döntöttem. Senkit nem kérdeztem meg róla, hogy mit gondolnak.

Az igazgató elégedetten elmosolyodik és enyhén meghajtja a fejét. Geun Suk folytatja.

-          Először is szeretném én kezdeni, ha megengedi.

-          Természetesen.

Az igazgató elég készséges. Nem értem, mire ez a meghunyászkodás.

-          Azt a forgatókönyvet, amit készülök megrendezni, csak véletlenül olvastam el. Pár évvel ezelőtt volt egy fiú, aki odanyomta a kezembe. Ez akkoriban történt, mikor mindenki engem szeretett volna rendezőnek. Pár hónappal ezelőtt épp az irodámat pakoltam, mikor a fiókomban megtaláltam. Úgy gondoltam, hogy elolvasom.

Kookie fészkelődni kezd mellettem. Eléggé zavaró tud lenni, ha koncentrálni szeretnék. Megszokásból majdnem rátettem a combjára a kezem, de egyből elkaptam. Most az én combomon hever magányosan, messze Nam Joontól. Próbálok Geun Sukra figyelni.

-          Legnagyobb megdöbbenésemre egy eszméletlenül izgalmas történet tárult elém, amit abban a pillanatban láttam a szemem előtt. A főszereplő gondolatait és életszemléletét, a dolgokat, ahogyan ő látja. Egy görbe tükröt tart elénk, miközben lefesti a valóságot is. Nagyszerű forgatókönyv tele cselekménnyel és mély gondolatokkal, humorral és erős szexualitással. A valóság és álomvilág erős párhuzama olyan kontrasztot teremt, ami lenyűgözött. Ezért úgy döntöttem, hogy a filmvászonra festem a nyilvánosság számára. És felmerül a kérdés, hogy ezt most miért mesélem el. Nem véletlenül örültem meg, hogy önök is pályáztak.

Mindenki értetlenül áll a dolog előtt. Értelmetlennek tűnik ez az egész. Nem csak én vagyok így vele. Mindenki szemén látom az értetlenséget.

-          Aki írta ezt a forgatókönyvet, itt ül közöttünk.

Hatalmas sokk és ledöbbent arcok. Itt ül velünk? Ki az, aki forgatókönyvet írt és még csak nem is nekünk adta oda, hogy keressünk hozzá rendezőt? Ez hatalmas árulás, ami miatt ki is rúghatják az illetőt. Mindenki elhűlt, kivéve Kookie. Idegesen, feszengve ül a székén, szinte remeg. Szemei kitágultak, arca elfehéredett. Ő volt, aki ezt megírta? Megszokásból megszorítom a kezét. Lassan néz rám és bámul. Az arca kezdi visszanyerni rendes színét. Másik kezével megszorítja az enyémet, szinte kapaszkodik. Jól esik neki a támogatás. Senki nem gyanakszik rá, csak én. Az igazgató hitetlenkedve szólal meg.

-          Ne is haragudjon, Geun Suk, de nem tartom valószínűnek, hogy az itt dolgozók közül bárki megtenné ezt. Annak komoly következményei vannak.

Geun Suk elmosolyodik. Előre hajol a székében és rákönyököl az asztalra.

-          Nem lehet következménye, ugyanis akkor még nem dolgozott itt.

-          Honnan tudja?

-          Jung Kook!

Kookie összerezzen, ismét kiszökik a vér az arcából, ahogy Geun Suk megszólítja.

-          Mikor is kerültél a céghez?

-          Pontosan három éve.

Kookie hangja rekedt, szinte alig hallható. Én is félek vele együtt.

-          Én pedig öt éve kaptam meg tőled ezt a történetet, ami azt jelenti, hogy forgatókönyvíróként szerettél volna befutni csak nem jött össze. Jól gondolom?

Kookie megrázza a fejét. Geun Suk nem érti, ahogy én sem. Ha nem szeretett volna ezzel befutni, akkor minek adta oda? Kookie kicsit magabiztosabb hangon beszél.

-          Azt szerettem volna, ha megismerhetem Ji Nat.

Mindenki ledöbben. Újra. Még én is, pedig tudom, hogy miattam van itt. Tényleg minden követ megmozgatott értem…

-          Ha ezt bárki megnézi, tudja, hogy róla van szó. Én pedig abban reménykedtem, hogy talán ez által megkeres a cég és én megismerhetem őt. Ennyi. Sokat dolgoztam vele, hogy jól sikerüljön, és mindenki erről beszéljen.

-          Nos, Jung Kook, ez sikerült. Ezért úgy döntöttem, hogy ti ketten fogjátok játszani a főszerepeket. Mivel rólatok van szó, így elég hiteles. Ez a feltételem.

Geun Suk sokat mondó tekintettel néz az igazgatóra, aki nem örül az ötletnek.

-          Figyeljen, Geun Suk. Azzal nincs probléma, hogy Ji Na játssza a szerepet, hisz tehetséges, tapasztalt és nem utolsó sorban róla van szó. De Jung Kook még nem szerepelt dorámában, csak fotózásokon és reklámokban. Neki ez túl nagy falat lenne. Jobban örülnék, ha Nam Joon játszhatná el, Jung Kook pedig kaphatna valami mellékszerepet.

-          Itt nincs mellékszerep, csak ketten vannak. Két szereplő van, plusz kell pár statiszta, aki az utcabelieket játssza vagy a családot, aki hozzá se szól a fiúhoz. De nem engedek ebből a feltételből. Ha szeretnék megcsinálni, kénytelenek lesznek elfogadni.

-          Én értem, hogy miért ragaszkodik hozzá, de Jung Kook még nincs erre felkészülve és nem lenne előnyös a karrierjének, ha miatta romlana a doráma minősége.

-          Miért ne tudná eljátszani a saját érzelmeit?

Ez a kérdés elhallgattatja az igazgatót. Geun Suknak igaza van. Ki más tudná a legjobban eljátszani, mint aki megírta? Örülök, hogy elindul Kookie színészi pályája is, de nem szeretném vele ezt eljátszani. Szörnyű lesz belelátni az akkori gondolataiba. Miket gondolt rólam, mennyire volt szerelmes és miket tett meg azért, hogy én így tönkre tegyem. Geun Suk töri meg a csendet.

-          Miért nem kérdezzük meg tőle?

Minden szempár Kookiera szegeződik. Zavartan ül mellettem, szaporán veszi a levegőt. Meg se tud szólalni. Automatikusan védeni szeretném, ezért én válaszolok.

-          Szeretné.

Mindenki rám figyel. én is zavarba jövök. Nem akarom Kookieval eljátszani, de nem szeretném azt se, hogy baja legyen. Tudom, hogy azt várják, folytassam a mondandómat.

-          Sokat dolgozott vele. Ez a karrierjének az előzménye és ez az egész forgatókönyv ő maga. Nem lenne tisztességes Nam Joonnal eljátszatni a szerepet. Jung Kookot illeti meg és nagy előre lépés lenne neki. Vele szeretném eljátszani.

Érzem, ahogy Kookie egyre erősebben szorítja a kezem. Tudom, hogy hálás nekem. Tudom, hogy ő szeretné eljátszani, csak nem meri felbosszantani az igazgatót. Nem tudom elkerülni, hogy én is szerepeljek benne. Nam Joon büszkén néz rám. Elégedett velem és ez megnyugtat. Geun Suk összecsapja két tenyerét.

-          Nagyszerű! Akkor ezt meg is beszéltük. Akkor térjünk át a többi fontos részletre.

Folytatják a megbeszélést. Mindenki beletörődött a helyzetbe, tudomásul vették, hogy Kookie fogja játszani a szerepet. Minden feljön. A költségek, a kezdés időpontja, a ruházat, helyszínek stb. Én azonban csak Kookiera tudok figyelni, aki még mindig csak bambul maga elé. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz jel. Próbálok rájönni, de olyat hallok Geun Suktól, ami lesokkol. Oda kapom a fejem.

-          … volna, mert sok benne az erotikus képzelgés és szex jelenet.

-          Igen, szerintem is jó ötlet lenne akkor egy kettőt kiszedni belőle, vagy ha nem is kiszedni, csak utalni rá.

-          Az utalás nem lesz jó. Vagy kiszedek komplett részeket, vagy benne hagyom. Azt kellene eldöntenünk, hogy ki legyen a célközönség.

Az igazgató elgondolkodik. Hosszas csend után szólal meg újra.

-          Mivel minden korosztály néz dorámákat, vegyünk ki belőle. Ne legyen korhatáros, mert csökkenni fog az elért emberek száma. Lazítsunk az erotikán, inkább a függésre és szeretetre fektessük a hangsúlyt.

-          Egyet értek, igazgató úr. Van benne zavarba ejtő rész, amit nem tehetünk bele korhatár nélkül.

Kookie ennyit fantáziálgatott rólam? Ezzel a gondolattal szenvedek egy ideje, mire rádöbbenek, hogy vége a megbeszélésnek. Magamba roskadva indulok Nam Joon szobája felé, amikor valaki berángat egy ajtón. Kookie illatát érzem, ami most elég felkavaró. Még inkább összezavar. Mikor kinyitom a szemem, valóban ő áll előttem paprikavörös fejjel és kétségbeesett szemekkel. Meglágyul a szívem, ha így látom.

-          Nem tudtam, hogy valóban meg fogja valaki rendezni.

Nehéz értelmes szavakat kipréselnem magamból, mikor valaki így lerohan, de nem hallgathatok.

-          Nagyon jó lehet, ha Geun Suk hajlandó erre.

-          Nem ez a lényeg, Ji Na. A valódi énem, a rejtett belső gondolataim, a vágyaim… ezek mind napvilágot fognak látni. És a legrosszabb, hogy számodra is. Át fogod élni mindazt ez által, amiket én akartam, hogy valóban átéld velem.

-          Jung Kook. Ez csak egy szerep.

-          Nem! Nem érted. Ezek a régi vágyak és gondolatok valójában nem múltak el. Ji Na. Ha mi ezt eljátsszuk, még jobban beléd fogok szeretni, értsd meg. Ez nekem nagyon nehéz.

Lehajtja a fejét és szipogni kezd. Megsimogatom a haját és a tőlem telhető legnyugodtabb hangon próbálom vigasztalni.

-          Jung Kook. Ha eljátsszuk, talán meglátod a különbséget az elképzelt és valós Ji Na között és rájössz, hogy nem is vagyok olyan jó, mint képzelted.

Kookie könnyes szemekkel néz rám. Olyan hatással van rám a kiszolgáltatottsága, amit nem értek. Nem tudom hová tenni az érzéseimet.

-          Pont ez a baj, Ji Na. Jobb vagy, mint ahogy én azt képzeltem.

A szívem zakatolni kezd, miközben Kookie gyönyörű szemeivel néz rám. Érzem a köztünk lévő feszültséget és ez most nem rossz. Kimondottan jó. Kookie lassan közeledik felém. Összesimul a testünk és megérzem forró ajkait az enyémeken. Vadul csókol, szinte felfal. Érzem, ahogy zsibbadni kezd minden porcikám és arra vágyik, hogy még többet akarjon belőlem. Már felforrt az egész testem, amikor beront valaki az ajtón. Megijedek, de Kookie nem enged el. Oldalra fordítom a fejem és Nam Joont pillantom meg. Szabadulni próbálok Kookietól, de túl erős. Nam Joon nem mutatja jelét annak, hogy ideges lenne. Megáll mellettünk és Kookiet nézi, aki még mindig engem bámul.

-          Jung Kook. Engedd el a barátnőmet, kérlek.

Kookie tekintete tiszta és barátságos. Nam Joon felé fordul, közben elenged.

-          Sajnálom, Nam Joon.

Kookie kivonul a szobából. Csak ketten maradtunk. Szégyellem magam az előbbiért, ezért kellemetlen érzés tölt el. Nam Joon ide jön hozzám és szorosan átölel.

-          Mi volt ez az előbb, Nam Joon?

-          Semmi, Ji Na. Jung Kook gyógyul.

Amnézia 2. rész

Amnézia

2. rész 

Gyanú

Mikor reggel felkeltem, ugyanabba a ruhába voltam, amibe lefeküdtem. És ugyan abban a kényelmetlen pózban. A fejem és a lábam lelógott, ahogy keresztbe feküdtem az ágyon. Ahogy próbáltam felkelni, éreztem, hogy a nyakam elgémberedett. Alig tudtam mozgatni. Nagy nehezen felkeltem és akkor vettem észre, hogy egy takaró van rám terítve, a papucsomat valaki levette és az ágyam mellé tette. Jött egy sugallat, amitől kirázott a hideg. Namjoon. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. A fürdőbe indultam. A tegnapi nap után kell egy kis felfrissülés. Már épp nyitottam volna az ajtót, mikor hallottam, hogy valaki bent van. Hezitáltam. Nem tudtam, hogy anya vagy apa, vagy esetleg… Namjoon van-e bent. Nem mertem megkockáztatni. Úgy éreztem, hogy Namjoon van bent. Gyorsan megfordultam a tengelyem körül, hogy visszafussak, mikor beleütköztem valamibe. Valamibe, ami magas, puha, nincs rajta ruha és Namjoon illata van. Kinyitottam a szemem. Namjoont láttam magam előtt. Illetve a mellkasát, amibe beletemettem az arcom. Még akaratlanul is. Gyorsan hátra léptem. Nagy ívben meghajoltam és elnézést kértem, mire Namjoon megszólalt édes, mámorító hangján.

-          Miért te kérsz bocsánatot és hajolsz meg. Nekem kéne, te vagy az idősebb.

Ráharaptam a szám szélére. Nem tudtam hova nézzek. A szavait fel sem fogtam. Mikor meghajoltam, a szálkás felsőtestét figyeltem, aztán próbáltam a szájára koncentrálni miközben beszélt. Egyik sem volt jó ötlet. Mindkettő látványa… megigézett. Megpróbáltam a szemébe nézni. Ez sem járt sikerrel. Amint találkozott a tekintetünk, éreztem hogy paprikavörös vagyok és eszembe jutott a tegnapi forró csókja. Elvettem a tekintetem és a nyakára, majd kezére néztem, de mindegyik testrésze tetszett. Nagyon is. Nem volt olyan pont, ami ne indított volna be bennem valamit. Lenéztem a földre és megláttam a lábfejét. Elhűltem. A lábfeje… szintén TÖKÉLETES. Hogy létezhet ilyen ember a világon, akinek még a lábfeje is szép??? Komolyan velem lehet a probléma. Hirtelen azok a tökéletes inakkal rendelkező lábfejek megindultak felém. Elkezdtem hátrálni, majd beleütköztem a falba. Mikor már vészesen közel kerültek hozzám azok a lábak, felnéztem. Nem kellett volna. Namjoon közvetlenül az orrom előtt állt, bele tolakodva az aurámba. Ami… nem zavart. Megigéztek a szemei. Nem tudtam másra nézni. Elmosolyodott. Akkor fogtam fel, hogy egy szál fehér, rövid kis törölközőben áll előttem. Még jobban elpirultam. Szerintem ilyen tűzpiros szín már nincs is a színpalettán, amilyen színben az én arcom pompázott.

-          Hallottad amit mondtam?

Nagyot nyeltem. Gőzöm sincs, mit mondott. Azzal voltam elfoglalva, hogy hova ne nézzek. Nem is fogtam fel, hogy beszél. Nem reagáltam. Ijedt kiskutya tekintettel néztem rá. Legalábbis én azt hiszem.

-          Akkor mi a válaszod? Igen, vagy nem?

-          Mi volt a kérdés?

-          Nem fogom elmondani még egyszer. Válaszolj.

Nem tudtam miről van szó. Biztos voltam benne, hogy nemmel kell válaszoljak.

-          Nem.

Namjoon elhúzta a szája szélét. Félmosoly. Iszonyatosan jól áll neki ez a fajta mosoly azzal a… vad tekintettel! Na jó, be kell fejeznem. Én, Oh Ji Na, ünnepélyesen megfogadtam, hogy nem fogok bedőlni neki. Nem hiszem el, hogy bármi történt volna közöttünk. Habár a testem nem ért egyet velem. Betudom annak, hogy elég esztétikus kinézete van Nam Joonnak és biztos tetszett régebben is. Kinyílt a fürdő ajtaja és anya jött ki onnan.

-          Oh, ti itt vártatok? Ne haragudjatok, apátok befoglalta a fürdőt. Már itt sem vagyok. További kellemes időtöltést.

Erre anya egy huncut vigyorral az arcán elvonult. Ennyire élvezi a helyzetet? Tudja, hogy Nam Joon rám hajtott? Biztos, hogy nem. Elszörnyednének, ha megtudnák, hogy mi ketten… na, most már tényleg elég. Átbújtam Nam Joon karja alatt, amit a falnak támasztott és elindultam vissza a szobámba. Nam Joon megragadta a felsőm ujját és visszahúzott. Hátulról megölelt és a nyakamba bújva búgta a fülembe a szavakat.

-          Mégis hová mész?

Lefagytam. Nem tudtam rendesen válaszolni. Levegőt is alig kaptam.

-          Én… megvárom… bemegyek a…

-          Jössz be velem a fürdőbe.

A szívverésem és a légzésem leállt, a szemem tágra nyílt. Minden életfunkcióm eltűnt.

-          Hova?

-          Azt mondtad, nem.

-          Mire mondtam nemet?

-          Hogy szeretnél-e egyedül fürdeni.

Becsapott? De hisz tudta, hogy nem hallottam. Direkt nem kérdezte meg még egyszer. Biztosan nem fogok bemenni vele a fürdőbe! Ne nézzen hülyének senki. Együtt fürödni Nam Joonnal… egyszerűen… csodás lenne? Ugyan már mi lenne benne a csodálatos! Nem és kész!

-          Engedj el! Nem megyek be oda veled.

-          Dehogynem. Azt mondtad nem szeretnél egyedül fürdeni.

-          Becsaptál. Ha tudom, mit kérdezel, biztosan nem ez lett volna a válaszom!

-          Miért nem hallottál? Mással voltál elfoglalva?

A kis mocsok. Okosan játszik. Engem azonban biztos nem fog megint belerángatni a fertőbe. Megfogadtam, hogy jobb ember leszek!

-          Nem megyek be veled és kész.

-          Megígérted.

-          Mikor ígértem én ilyet? Nem emlékszem hasonlóra sem.

-          Mielőtt elmentem Amerikába, azt mondtad, együtt fogunk fürdeni ha haza jövök.

-          Nem hiszek neked. Soha nem tennék ilyet.

Nam Joon ölelése engedett. Arra gondoltam, ez remek lehetőség a menekülésre. Kitörtem Nam Joon karjai közül és elindultam a szobám felé. Mikor csuktam be az ajtót, Nam Joon kitárta az ajtót és becsapta maga után. Én addig hátráltam, míg el nem értem az ágyig, ahol egyből leültem.

Nam Joon töretlenül jött felém. Leguggolt elém és megfogta a combom. Az érintésére összerezzentem. Elvette rólam a kezét. Megborzolta szőke haját és a kezébe temette az arcát. Felnézett rám, közben megnyalt a szája szélét.

-          Ji Na. Tényleg ennyire lehetetlennek látod a kapcsolatunkat?

-          Nincs semmiféle kapcsolat köztünk, azon kívül hogy testvérek vagyunk.

Nam Joon lehajtotta a fejét.

-          Ugye tudod, hogy egyszer már túlestünk ezen. És ugyanígy ellenkeztél.

-          Megvolt rá az okom akkor is és most is.

-          Igen. De egy valamit tudnod kell.

-          Nem hiszem.

-          De. Az, hogy a szüleink általunk ismerkedtek meg és mi már egy ideje együtt voltunk, mikor ők összejöttek.

Nem hiszek neki. Biztos vagyok benne, hogy hazudik. Ilyesmit anyáék nem is említettek. Soha nem mondták… legalábbis ebben az egy hónapban nem. Emlékezni akarok! Tudni akarok mindent! De ez… nem tűnik hihetőnek. Ennyire meg akar szerezni magának hogy képes ilyen hazugságokra?

-          Nem hiszek neked.

-          Sejtettem. Akkor kicsit nehezebb dolgom lesz veled mint anno.

-          Ezt hogy érted?

-          Meg foglak hódítani Ji Na. Ha kell, akkor százszor is meghódítalak egy életben. De nem foglak elengedni többé.

Tágra nyíltak a szemeim. Annyira meghatottak ezek a szavak. Sírni tudtam volna. Hinni akartam benne, hogy igaz. Azt akartam hogy tényleg így legyen, hogy engedhessek az érzelmeimnek amik akaratlanul zúdultak rám egyik pillanatról a másikra. Úgy döntöttem, megbizonyosodom erről. Nam Joon egy szó nélkül felállt és kivonult a szobából. Majdnem elbőgtem magam. Rám zúdult egy csomó minden ebben a két napban. De tegnap gyenge voltam, egyszer már megtörtem. Nem sírok többé. Erősnek kell lennem, céltudatosnak és határozottnak. Nem gyengülhetek el. Különben soha nem nyerem vissza az emlékezetem és olyanokkal tömik majd a fejem, amik hazugságok. Felálltam az ágyról és leviharoztam. A fürdőszoba mellett elhaladva nem hallottam semmit. Megfordultam, és Nam Joon szobája csukva volt. Ő már lefürdött valószínűleg. Akkor csak miattam jött ki. Megszegte az ígéretét. Nem velem fürdött elöször… Nem! Ki innen buta, balga gondolatok. Nincs időm ilyenekkel foglalkozni. A konyhában megtaláltam anyut. Épp újságot olvasott, miközben az ebéd a gázon forrt. Leültem vele szemben. Tipikusan abban a pózban, amikor mondani vagy kérdezni szeretnék tőle valamit. Letette az újságot és levette a szemüvegét.

-          Mi az, drágám. Mit szeretnél?

-          Tudni akarok valamit. Válaszolsz nekem őszintén?

-          Persze. Kérdezz csak.

-          Mi ismertük már egymást Nam Joonnal mikor ti apuval összejöttetek?

Hosszú csönd. Anyu gondolkodott. Vajon azon gondolkodott hogy miért kérdezek tőle hirtelen ilyet, vagy azon hogy mit hazudjon, vagy hogy hogyan tálalja az igazságot? A válasza megfontolt és kimért volt. Tőle szokatlan módon.

-          Igen, drágám ismertétek egymást.

Szünet.

-          És együtt voltunk Nam Joonnal? Jártunk?

Anya csodálkozva nézett rám.

-          Mire emlékszel?

-          Semmire.

-          Jaj, édesem dehogy voltatok. A munkahelyedről ismeritek egymást. Ő részmunkaidős az iskola mellett, te pedig teljes állásban dolgozol… vagyis. Dolgoztál.

-          Azt mondtátok, nem dolgoztam a suli óta.

Anya megköszörülte a torkát. Hirtelen oda ment a tűzhelyhez, mintha fontos lenne megnéznie az ételt és sokáig kavargatni. Majd újra visszaült és nem nézett a szemembe. Úgy válaszolt.

-          Nos, dolgoztál egy… helyen, de kiléptél onnan, mert… azt mondtad nem bírod és inkább itthon maradsz nekem segíteni.

Érdekes. Nem úgy ismerem az eddigi énemet, mint aki olyan hamar feladja. Gyanús nekem ez az egész. Hazudik? Anya csak nem hazudik nekem. Ő az anyám. Mi oka lenne erre? Komolyan. Nem értem, nincs ötletem.

-          Kössz, anya. Sokat segítettél.

Felrohantam az emeletre. El kezdtem teljes erőből verni Nam Joon ajtaját. Kinyílt az ajtó. Berontottam és bezártam magam után.

-          Ji Na?

-          Dongsaeng, mesélned kell.

-          Mit meséljek?

-          Az igazat. Az elejétől a végéig. Mondj el mindent, kérlek.

Hosszú másodpercekig néztünk némán farkasszemet az öcsémmel. Biztosra vettem, hogy mesélni fog nekem, hogy elnyerje a bizalmam. Tévedtem.

-          Nem, Ji Na. Nem mesélek.

-          Miért nem?

-          Mert mindenre neked kell rájönnöd. A lényeget már tudod. Együtt voltunk és már régebb óta ismerjük egymást mint a szüleink. Innen már össze fogod tudni rakni a képet.

-          Miért nem mondod el egyszerűen? Miért csinálod ezt? És ha nem tudok meg semmit?

-          Okos lány vagy, mindenre rá fogsz jönni.

-          Mesélj, Nam Joon.

-          Nem.

-          Kim Nam Joon!

A nevét már szinte ordítottam.

-          Sajnálom, Ji Na. Nem tehetem. Neked ártok vele.

-          Azzal, ha megelőzöd, hogy átverjenek anyámék?

Nam Joon félmosolyra húzta a száját.

-          Látod, már ezt is észrevetted.

Ziláltam. Nagyon ideges voltam. Anyám miatt aki hazudik, Nam Joon miatt aki titkolózik. Mi folyik itt? Azt hittem, egy rendes családban nőttem fel…

-          Rendben van, Nam Joon. Engedélyt adok.

-          Mire.

-          Hogy udvarolj.

Nam Joon felnevetett.

-          És ebbe mi az izgalmas?

-          Ha megtörök, és egy kis jelét is mutatom a szimpátiámnak feléd, elárulsz egy dolgot. Mindig csak egyet.

-          És honnan tudjam, hogy nem direkt fogod viszonozni?

-          Onnan, hogy a hátam közepére sem kívánom a szerelmed, Dongaseng.

Értékes szerelem 20. rész KIEGÉSZÍTÉS

                                Értékes szerelem

                                                                       XX. fejezet

                                                               *** KIEGÉSZÍTÉS ***

Chinae és Tae szorosan, kézen fogva ültek egymás mellett. Mind a ketten nagyon féltek. Nem tudták, hogy mi lesz ennek a vége. Chinae apja szigorú tekintettel méregette a két fiatalt. Aztán feltűnt neki, hogy Chinae nem veszi le a szemét az asztalon lévő dolgokról. Hangja mélyen, halkan, mégis szikáron szólalt meg.

-          Gyerekek. Most hallgassatok meg figyelmesen, mert nem mondom el még egyszer.

Erre a mondatra mind a két fiatal megfeszült. Mi ez az ellentmondást nem tűrő hangnem?

-          Drágám, ne ijeszd meg őket. Nem látod, mennyire félnek?

-          Szívem. Ne szólj bele. Amit most mondani fogok az komoly. És azt akarom, hogy minden szavamat igyák magukba.

-          Apa, ugye nincs baj? Ha arról van szó, hogy nem támogatsz minket, akkor sajnálom, de…

-          Nem, Chinae. És ne szóljatok közbe. Ti nők szörnyűek vagytok. Azt mondtuk nektek, hogy rokonokhoz megyünk. Valójában nem ott voltunk. Azért mondtuk ezt, hogy ne akarjatok velünk jönni. Az igazság az, hogy Tae ügyében nyomoztunk.

-          Az én ügyemben?

Chinae apja szigorúan nézett Taera. Valószínűleg mert megszólalt. Tae összehúzta magát még kisebbre.

-          Elnézést.

-          Elmentünk az ügyvédhez, akinél apád végrendelete van. Nagyon alaposan elmondott nekünk mindent. Azt ő se tudja, mi van a végrendeletben. Az apád adott neki egy nevet és címet. Mi is megkaptunk nagy könyörgések árán. Elmentünk a címre. Hatalmas birtok, gyönyörű házzal és még több kisebbel, ahol az alkalmazottak és családjaik laknak. A szülőkkel találkoztunk. Kedvesek voltak, mikor azonban megkérdezték, miért jöttünk és elmondtuk, teljesen elkomorodtak. Kiderült, hogy a lányuk megszökött és nem sokkal később meghalt. Utólag tudták meg, hogy lányuk Szöulba szökött. Sokáig nem hallottak hírt a lányukról, és mikor hallottak, az is az volt, hogy meghalt. Visszamentünk az ügyvédhez, és elmondtuk, hogy a lány már nem él. Azt mondta ilyenkor a végrendelet érvénytelen lesz és automatikusan az örökösre száll a vagyon.

-          Apa, ez azt jelenti, hogy Tae megkapja az örökséget és mi együtt lehetünk?

-          Igen, pontosan ezt.

-          Hallod Tae??

-          Chinae. Miből gondolod, hogy én ezt a kapcsolatot pártolom?

-          Onnan, hogy mindig a legjobbat akarod nekem.

Chinae hatalmas mosollyal odafutott apjához, és megölelgette. Agyon puszilgatta.

-          Chinae, hagyd abba, nem vagy már öt éves.

Chinae durcizva keresztbe fonta a kezét mellkasa körül.

-          Öt évesen se engedted!

Mindenki nevetett. Chinae és Tae már gondok nélkül együtt lehetnek. Felmentek a szobába és összepakoltak. Tae hirtelen átölelte hátulról Chinaet. Chinae szívesen fogadta a gesztust és háttal nekidőlt Tae mellkasának. Tae hirtelen nyomott egy puszit Chinae fülébe. A lányt kirázta a hideg és megpróbált elhúzódni.

-          Ne csinálj ilyeneket!

-          Milyeneket?

-          Ne puszilj meg csak úgy ilyen érzékeny területeken!

-          Miért ne?

Tae romantikus, szenvedélyes suttogással tette fel kérdését és már indult a lány nyakához. Valószínűleg Chinae nem tudott volna ellenállni már másodjára a fiú kezdeményezésének. Azonban az ajtó kicsapódott és Chinae anyja lépett be rajta. Mikor meglátta a gerlepárt, elvörösödött.

-          Ne haragudjatok, nem szerettem volna semmit megzavarni. Megyek is, hagylak titeket.

Az anyuka már fordult volna vissza, mikor Chinae kitört Tae öleléséből és utána rohant. Megfogta anyja kezét és visszahúzta.

-          Nem zavarsz anyu. Mondjad, mit szerettél volna.

Tae kissé duzzogva huppant le az ágyra. Ez a lány nem egyszerű eset. Meg kell küzdenie vele mindig. De épp ez az izgalmas számára. Kihívás. Chinae maga egy kihívás. Ezért is imádta.

-          Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy kell-e valamit segíteni.

-          Nem, anyu köszönjük. Már összepakoltunk. De levihetjük a cuccokat, úgy is mennünk kell haza. Holnap dolgozni megyünk.

Mindhárman megfogtak egy-egy csomagot és levitték az autóba őket. A búcsú könnyes volt, de gyors. Chinae apja utálja a búcsúzkodást és hamar lezárta.

-          Na most már menjetek mert kezdem unni.

Chinae és Tae elindultak haza. Egész úton az esküvőről és az együttélésről beszéltek. Végre együtt lehetnek, közös életet élhetnek. Olyan emberekkel vannak körül véve, akiket igazán a barátaiknak mondhatnak. Az örökséghez csak később jutnak hozzá, miután elrendeli a bíró, hogy jogos. Abból a pénzből állják majd az esküvőt. Rengeteg pénzről van szó. A többiből félre tesznek majd a gyerekre és abból újítják fel a leégett birtokot. Az lesz a pihenőhelyük. A munkát nem hagyják ott, mert imádnak ott dolgozni. És így mindig a barátaikkal lehetnek. Azt is tervezik, hogy segítenek Suganak anyagilag, de valószínűleg rá kell majd erőszakolni.

Amit Chinae és Tae együtt átélt, megerősítette kapcsolatukat. Minden rossznak ellenére hűségesek és önzetlenek egymással szemben. Most már mindenki számára nyilvánvaló. Ez az igaz szerelem.

Értékes szerelem 16. rész

                               Értékes szerelem

                                                                       XVI. fejezet

Hogy mit érzek most? Nem tudnám szavakba önteni. A legjobban úgy tudnám kifejezni, hogy még soha nem voltam ilyen rosszul. Teljesen megsemmisültem ebben a pár percben. Itt van mellettem Tae az autóban. Az arcunk pár milliméterre egymástól, fogja a kezem. Tekintete határozott, de kicsit zavaros. Alattunk búg az autó motorja. Én lennék Tae sorsa? Épp most hoztam el arra a helyre, ahol élete legszörnyűbb napját töltötte. Apró darabokra törtem össze. Egy pillanat alatt. Ehhez úgy látszik nagyon értek. Nem tudok neki válaszolni. El akarom vinni innen. Nem szeretném, hogy arra az iszonyatos napra emlékezzen. Leveszem róla a tekintetem. Nem tudom állni tovább az övét. Szégyellem magam. Nagyon is. Elhúzom a kezem az övétől és az ölembe teszem. Csak nézek magam elé. Mit csináljak?

-          Chinae.

Nem nézek rá. Nem tudok. Nem vagyok méltó arra, hogy ennek az embernek a szemébe nézzek. Én sem értem, miért érzem magam ennyire rosszul tőle. Emlékszem rá, hogy néha játszottunk együtt régen. Nem tudtuk egymás nevét. Soha nem mutatkoztunk be. Csak amikor Tae szülei épp nem figyeltek, ő kiszökött hozzám és játszottunk. Aztán egy nap anya azt mondta, hogy nem beszélhetek többet a szomszéd kisfiúval. Mikor rákérdeztem, hogy miért, csak annyit mondott „Mert a szülei nem örülnének neki.” Ennyivel le volt zárva. Szófogadó voltam, ezért betartottam, amit anyu kért. Soha nem ellenkeztem velük. Tae még párszor odajött a kerítéshez. Ott várt rám. Én meg az ablakból néztem, ahogy órákon keresztül csak ül és vár. Majd mielőtt az anyukája megérkezett volna, visszament a házukba. A napok teltével sem tágított. Mindig ugyanakkor odajött a kerítéshez és várt, majd elment. Ez így ment egy ideig. Aztán Tae soha többé nem jött oda a kerítéshez. Hiányzott. Most már tudom, miért nem találkozhattam vele. Mert nem egy társadalmi réteghez tartozunk. Az ő szülei gazdagok voltak. Gazdag család lányát akarták a fiúknak. És nem egy ilyen senkit, aki örökségből szerzett ilyen birtokot.

-          Chinae nézz rám.

Még mindig nem megy, hogy ránézzek. Miért van az, hogy ha szerelmes vagyok, soha nem a saját rétegemből választok? Mindig a felsőbb osztályt találom meg… De ha Tae szülei gazdagok voltak… akkor Taenek miért nincs pénze? És miért egy olyan lakásban élt? Csak hagytak rá valami vagyont.

-          Chinae! Kérlek! Ne büntess azzal, hogy nem szólsz hozzám. Ne haragudj, hogy így viselkedtem. Csak…

Mi? Még ő kér tőlem bocsánatot? Épp azon vagyok hogy magamat ostorozom ő meg szabadkozik a viselkedéséért? Ki az aki ilyen helyzetben ne viselkedne így? Ráadásul Tae nagyon jól kezelte a helyzetet. Nem tudom elviselni hogy helyettem ő kér bocsánatot. Érzem, hogy könnyek gyűlnek össze a szememben. Ránézek Taere. Nem tűnik úgy, mint aki hatalmas sokkot kapott volna. De mikor meglátja a könnyeket a szememben, azonnal magához húz és teljes erejével ölel. Erre a gesztusra még inkább elkezdek könnyezni és csak azt veszem észre hogy sírok.

-          Sajnálom, Tae! Nem tudtam. Ha tudtam volna, nem hozlak el ide. Tényleg sajnálom. Sajnálom, Tae! Sajnálom…

-          Jól van, ne sírj! Kérlek. Legyél erős, ahogy eddig. Én sem sírok. És látod, hogy már jól vagyok. Anyudék már várnak. Késő is van. Induljunk vissza a birtok fele. Jó?

Abbahagyom a sírást. Szipogok még egy kicsit. Homályosan látok. Így nem fogok tudni vezetni. Tae illata nem változott. Olcsó parfüm és vaníliaszappan illat. Ez mindig megnyugtat.

-          Tae. Vezetnél, ha megkérlek?

-          Persze.

Ahogy kiszállok az autóból, érzem, hogy gyengék a lábaim. Zsibbadok mindenhol. Ez a kellemetlen érzés teljesen átvette az uralmat a testem felett. Beülök az anyósülésre, Tae a volán mögé. Nyugodt. Nem remeg. Tekintete sem mutat semmi zavarodottságot már. Rutinosan fordul meg és vezet a birtok fele. Miközben vezet, egyfolytában figyel. Biztos aggódik. Nem szabad ennyire elhagynom magam.  Csak rosszat teszek vele. Még egy ok, amiért Tae rosszul érzi magát. Össze kell szednem magam, hogy könnyebb legyen neki. Odaérünk a kapuhoz, ami automatikusan kinyílik. Közben érzem a szomszédos, kihalt birtok felől azt a nyomasztó aurát. Borzasztó. Régen nem zavart. Így viszont hogy tudom a történetet… félelmetes és frusztráló. Megkerüljük a szökőkutat és beállunk a bejárat elé. Tae leállítja a motort.

-          Készen állsz?

Ránézek és elmosolyodom.

-          Igen.

Tae kikapcsolja az övet. Gyors mozdulattal idehajol hozzám és szenvedélyesen megcsókol. Megint olyan, mintha fel tudna falni a tekintetével. Elvarázsol ez a nézése. Ilyenkor olyan a kisugárzása, amilyet még életemben nem tapasztaltam. Annyit tudok rá mondani, hogy A FÉRFI. Csók után lassan elhúzódik. Elmosolyodik és csak ennyit mond, mielőtt a szüleim kirontanának az ajtón.

-          Most már én is.

-          Chinae!

-          Chinae, életem, hát megérkeztél!

A szüleim hatalmas mosollyal és őszinte, tömény szeretettel futnak oda hozzám. Szó szerint futnak. Kis csöpp édesanyám pipiskedve nyúl az arcomhoz, hogy puszit nyomjon rá. Még le is kell hajolnom hozzá, hogy elérjen. Apa anya mögött áll. Ő is boldog, mosolyog, de fél szemmel Taet méregeti. Látom a szemén, hogy nem tetszik neki a vendégem. De ha én azt mondom, hogy maradjon, akkor maradni fog. Odamegyek apához.

-          Szia apa. Hiányoztál!

-          Szia életem! Te is nekünk, nagyon!

Apa erősen átölel. Magasabb, mint én. Arcomat belenyomom a mellkasába. Még mindig apa illata van. Imádom az illatát. Biztonságot nyújt. Kibontakozom az ölelésből.

-          Apa, anya! Ő itt Kim Taehyung, a barátom.

Miközben bemutatom a szüleimnek, odamegyek Taehez és átkarolom a kezét. Erősen szorítja meg az enyémet. Izgul, vagy fél. Nem tudom. Csak azt, hogy biztosan ideges. Apa megindul felénk. Lassan, komótosan. Közben tetőtől talpig végigméri Taet. Mikor ideér hozzánk, ellentmondást nem tűrő tekintetét belefúrja az övébe. Tae állja a tekintetet és ő nyújt kezet először. Mivel mind a ketten éltek külföldön, a kézfogáshoz már hozzászoktak. Gondolom apának tetszett a gesztus, mert elfogadta és szorítás nélkül rázott kezet a két férfi, akik számomra a legfontosabbak.

-          Kim Taehyung vagyok. Örülök, hogy megismerhetem.

-          I DanGong. Úgyszint.

Feszült kissé a hangulat. Nem tudom, mit csináljak, hogy jobb legyen. Anya hirtelen felnevet, és nagy lendülettel indul meg felénk. Hatalmas mosollyal és szeretettel nézi Taet. Mikor ő is ideér, megöleli és nyom két puszit az arcára. Amerikai szokás a sok pusziszkodás. Én soha nem szerettem. Anya odáig van érte. Ez viszont Taet is meglepi. De láthatóan örül, hogy valaki melegséggel fogadja.

-          Úgy örülök, hogy Chinae elhozta a barátját! Igaz Dangong?

Apa nem szól. Csak Tae mozdulatait lesi.

-          Chinae drágám! Miért nem mondtad hogy van barátod?

-          Hát, anya. Az igazság az, hogy csak tegnap jöttünk össze. Szóval még korai is hogy elhoztam. Remélem nem probléma.

-          Nem, dehogy is! Gyertek beljebb. Nagyon hideg van. Dangong! Te meg ne nézd annyira azt a szerencsétlen fiút! Megijeszted!

Bemegyünk a nappaliba. Rég voltam itt. Emlékszem, hogy a mellettünk lévő lépcsőről néztem le Taehyungra, aki az ajtóban állt. Tae kissé feszült. Érzem a készfogásán. Remélem minden rendben lesz. Leülünk, és várjuk, hogy a szobalány hozza a teánkat. A hangulat beszélgetés közben oldódik, de apa nagyon nyugtalan. Nem tetszik ez így. Nagyon ritkán szólal meg. De megpróbálom elterelni erről a figyelmem. Mikor már legalább 2 órája beszélgetünk, apa egyszer csak felhozza azt, amit nem kellett volna.

-          Taehyung!

-          Igen?

-          Miért pont a mi lányunkkal jöttél össze?

-          Nem értem miért kérdez ilyet. Azért mert szeretem.

-          Értem. Mióta tudod, hogy ő a régi szomszéd kislány?

-          Csak most tudtam meg, ahogy elhagytuk az erdőt. Nem értem, miért hozza ezt fel.

-          Azért, Taehyung, mert apád nem véletlenül nem akarta, hogy találkozzatok.

-          Igen, csakhogy ők már nem élnek. Innentől kezdve nem tudnak beleszólni az életembe.

-          De igen. Tudnak.

-          Ezt nem értem, apa. Miről beszélsz Taehyungnak?

-          Arról, hogy Taehyungnak ki van jelölve már a felesége a születése óta.

Teljesen megállt köztünk a levegő. Már ki van választva? Tudom, hogy a gazdagoknál ez fontos de arra nem gondoltam, hogy már ilyen fiatalon eldöntik. De ha már el van döntve az azt jelenti…

-          Apa? Ez akkor azt jelenti, hogy Tae már valakinek a vőlegénye?

-          Pontosan ezt jelenti. És azért szólok, mert már nem egyszer jártak itt keresni téged, Taehyung. Nem vehetted át az örökséged, igaz?

-          Igen. Amikor át akartam venni, közölték, hogy ezek feltételekhez vannak kötve. És hogy van egy végrendelet, amit apám írt és adott oda az ügyvédjének. El kellett volna menjek oda. De nekem nem kellett a pénz se semmi. Az autót azt a 18. születésnapomra megkaptam és ennyi. De jobb is ez így.

-          Nem gondolod, hogy a szüleid nem ezt szeretnék? Nem véletlenül írták meg a végrendeletet.

-          Nem tudom, mit akartak ezzel, de nem is érdekel. Nem fogok elvenni egy olyan lányt akit ők választottak ki nekem. Én Chinaet szeretem és őt fogom elvenni. Pénzt meg majd teremtek magamnak. Nem a szüleim vagyonából fogok eljutni az álmaimig. Chinae és én együtt fogjuk megteremteni a közös életünket. Igaz, Chinae?

Amiket Tae most mondott, teljesen megérintette a szívem. Örülök neki, hogy a pénz és kényszerházasság helyett engem választ. És én is úgy gondolom, hogy együtt fogjuk megteremteni a saját körülményeinket. Belegondolok, és hevesen kezd verni a szívem. Tae és én együtt, a közös lakásunkban. Boldog vagyok ettől a gondolattól.

-          Igen, Tae. Biztosan így lesz.

Tae és én hosszasan nézünk egymás szemébe. Tae megfogja a kezem, és az ölébe teszi. Majd apára néz.

-          Uram! Szeretném az engedélyét kérni, hogy Chinae és én együtt kezdhessünk neki az életnek. Szeretném tudni, hogy támogat minket.

-          Nem. Nem adom az áldásom és nem támogatlak titeket.

-          Apa!

-          De ha a kislányomnak ez kell, akkor legyen. De Taehyung.

-          Igen?

-          Ne hidd, hogy el tudod hagyni a múltad. Te Kim Taehyung vagy. Kim Joung Woo és Kim Lee Nee fia. A múltad meg fog találni. És én nem hagyom, hogy akkor Chinae ott legyen melletted.

Ezzel apa feláll és elvonul. Anya kétségbeesetten kiabál utána. Szavai süket fülekre találtak. Anya sűrű elnézést kérve feláll, és sietősen kapkodja kis lábait, hogy utolérje szikár, nem rég még katona édesapámat. Taehyung meredten néz maga elé. Én nem tudom mihez kezdjek. Nem hagyom el Taet és mindig mellette leszek. Még akkor is, ha a múltja, amit oly annyira el akar felejteni utoléri. És teljes mértékben megsemmisíti. Én, I Chin Ae nem hagyom, hogy Taet ismét elnyelje a gazdag világ. Az a világ, ahol anno a szüleivel élt boldogan. Abban a világban a szülei védték meg őt a haláluk előtt. Most én foglak megvédeni, Tae. Minden áron. Odahajolok Taehez és szenvedélyesen megcsókolom. Időbe telik, míg Tae felfogja a történést és viszonozza a csókot. Elválok édes ajkaitól.

-          Nem hagylak magadra Tae! Veled maradok. Mindig.

Tae nem mond semmit. Magához húz és szorosan ölel. Egy idő után érzem, hogy rázkódik Tae mellkasa és szipog. Sír. Most viszont nem én ríkattam meg. Még szorosabban ölelem. Így telik el az éjszaka nagy része. Nem mentünk fel aludni. Tae az ölemben szuszog, én pedig érzem, hogy csukódik le a szemem. Megvédelek, Tae…meg foglak védeni. És hirtelen elsötétül a világ. Elalszom én is.