Para 8.rész VÉGE

Para

8. rész
VÉGE 

# És boldogan éltek, amíg… #

Régen, amikor még Tae, Jimin és Kookie jó barátok voltak, az élet egyszerű és izgalmas volt. Mindent együtt csináltak. Közös szoba, közös barátok, közös programok, közös hobbik és közös szeretők. Ami azonban mégis tönkre tette ezt a barátságot, maga a szerelem volt. A szerelem romba dönt és épít, megsebez és meggyógyít, megöl és újjá éleszt, nyomorba dönt és boldoggá tesz. Az ember nem képes létezni, ha nem szeretik, és nem szerethet viszont.

Jimin és Tae már több éve végeztek az egyetemen. Közös munkahelyük volt és együtt laktak. Azt kellene mondanom, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ez azonban nem így volt. Ez nem egy tipikus történet. Miért ugrottunk ilyen nagyot a sztoriban? A válasz egyszerű, de szívszaggató. Azon a napon, mikor Kookie feladta a küzdelmet Tae kegyeiért, elment Soo Hyunhoz és szerelmet vallott. A lány boldogan fogadta, azonban egy kikötése volt, amit ha Kookie megszeg, a kapcsolat rovására megy. Nem találkozhatott többet Jiminnel és Taeval. Sokan felteszik azt a kérdést, hogy miért tett eleget Kookie ennek a kérésnek. Hisz Kookie szerelme Tae iránt mindennél hatalmasabb volt. Akkor hogy bírná ki Kookie Tae nélkül a hátra lévő életét? Azonban ez könnyebb volt számára, mint ahogy mi hinnénk. Nem látta többet, így nem volt hatással rá. Csak az állandó hiányérzet maradt meg benne, amit Tae hagyott maga után. Ezt az űrt azonban igyekezett Soo Hyunnal betölteni. Több, kevesebb sikerrel. Miután Kookie elhagyta az egyetemet, egy évvel barátai után, eltűnt a nagyvilágban és mi nem tudtunk meg róla semmit. Ahogy Jimin és Tae sem. A felhőtlen boldogság, amit szerelmüktől vártak, nem jött el még ennyi év után sem. Minden egyes nap, mikor az utcán sétáltak, azt várták, vajon Kookie felbukkan-e a tömegben. Jiminben olyan gondolatok kezdtek megfogalmazódni, amiket nem tudott kiverni a fejéből. Mi lett volna, ha Kookie nem adja fel? Mi lett volna, ha nem Kookie lépett volna tovább, hanem ő? Miért nem képes igazán boldog lenni Tae mellett és fordítva? Miért emészti fel napról napra ez a meg nem szűnő üresség? Miért nem képes megszabadulni ezektől a zavaró gondolatoktól? Vajon Tae is ezeken gondolkodik? Hová tűnt belőlük a szerelem tüze? Miért nem tud Taera úgy nézni, mint a szerelmére? Már több hónapja egymáshoz sem értek. Olyan, mintha megint csak barátok lennének. Jimin felismerése hatalmas fordulópont volt a két férfi életében. Még aznap leültek és megbeszélték egymással.

-          Én is így érzek, Jimin. Feltűnt, hogy újra megnézem a nőket…

-          Én… randizok is eggyel.

Tae most először nézett bele barátja szemébe, amióta elkezdtek erről beszélni. Rácsodálkozott, majd mikor látta, hogy Jimin komolyan beszélt, megkönnyebbülten felnevetett.

-          Mióta?

-          Nem is tudom. Talán bő két hónapja.

-          Örülök! Remélem, összejön.

-          Tae. Nem furcsa, hogy eljutottunk idáig?

-          Nem értelek.

-          A nagy szerelemből újból… csak egy barátság lett.

-          Mi a baj ezzel, Jimin?

-          Téged ez nem zavar, Tae?

-          Nem. Én örülök, hogy végül így alakult. Nem élhetünk örökre álomvilágban. Igaz?

Tae felállt a kanapéról és a szobája felé tartva megveregette barátja vállát. Közben azon gondolkodott, vajon Kookie mit csinál ebben a pillanatban…

Jimin és Tae már egy ideje dolgoztak egy projekten, ami a cég legfontosabb ügye volt akkor. Egy új idol bemutatására készültek, ami megváltoztathatja a cégük rangját. Az újdonsült idol Amerikából tér majd vissza Koreába, hogy valóra váltsa álmát. Jimin is és Tae is idol szeretett volna lenni, de rájöttek, hogy jobban érzik magukat a színfalak mögött. Tae előadásmódot, mimikákat fejlesztett az idolokon, Jimin pedig a koreográfiáért felelt. Mindketten szerették, amit csináltak, és a nyilvánosság elől is meg tudták védeni az akkor még lángoló szerelmüket. Azonban ahogy ez a tűz kezdett kialudni, az ismertség gondolata egyre jobban motoszkált a fejükben és egyre csalódottabbak lettek, hogy nem éltek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. A csapat sokat dolgozott azon, hogy tökéletesítsék a tervet és kimondottan elégedettek voltak magukkal, még Jiminék is elismerték a munkájukat. Azonban az ő feladatuk akkor kezdődik csak igazán, mikor már az idol jelölt megérkezik. Nagyon izgultak azon a napon, hisz új emberrel ismerkedhetnek meg és új lehetőségek nyílnak meg számukra. Állítólag az idol jelölt tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért és maximalista… Tae szíve hirtelen nagyot dobbant. Amint felmerült benne a gyanú, azonnal indult megkeresni Jimint. Amikor megtalálta, félrerángatta, hogy senki ne hallja őket.

-          Mit csinálsz, Tae? Mindjárt itt van…

-          Tudom! Csak gyere! Figyelj. Van egy rossz előérzetem és nem hagy nyugodni.

-          Mi a baj?

-          Amikor az egyetemre jártunk és Kookie még velünk volt…

-          Igen?

-          Emlékszel, hogy mi volt az álma?

-          Hogy idol lehessen.

-          Azon túl.

-          Nem értem, mit akarsz ebből kihozni, Tae?

-          Amerika! Emlékszel, Jimin?

-          Azt hiszem… egyetem után Amerika volt a cél és utána az idol élet.

-          Pontosan. A másik. Hogy jellemezte a vezetőség az új idolt?

-          Tehetséges, könnyen tanul, mindenhez ért, maximalista… Te jó isten Kookie?

-          Leesett?

Abban a pillanatban kinyitódott a fotóterem ajtaja. A lányok őrült sikoltozásba kezdtek, a fiúk összesúgtak.

-          Nagyon jól néz ki.

-          Bár én is ilyen magas lehetnék…

És megszólalt a jól ismert hang mélyebb, férfiasabb verziója.

-          Üdvözlök mindenkit! Jeon Jung Kook vagyok. Kérem, viseljék gondomat.

Tae és Jimin tágra nyílt szemekkel meredtek egymásra a paraván mögött. Egymás kezét szorították. A világ összes pénzéért nem merték volna kidugni onnan az orrukat. Egy ideig elmegy, hogy itt bujkálnak, de egyszer ki kell menniük innen. Maga a vezérigazgató jött köszönteni az új idolt. A fiúk azonnal megismerték a hangját.

-          Jung Kook. Üdvözöllek itt, a mi világunkban.

-          Örülök a találkozásnak. Köszönöm a megtiszteltetést.

-          Remélem, jól fogod érezni magad köreinkben és a legjobbat hozod ki magadból.

-          Igyekezni fogok.

-          Bemutatom a munkatársaidat.

A vezérigazgató bemutatott mindenkit a csapatból. A zeneszerkesztőt, dalszövegírót, a divattervezőt, a sminkeseket, a fodrászokat, a táncosokat, a fotósokat. Mindenkit, kivéve két embert. A vezérigazgató dühösen szólalt meg.

-          Hol van Tae Hyung és Jimin?

Kookie szemei tágra nyíltak, pupillái hatalmasak lettek. A légzése szapora lett és hirtelen izzadni kezdett. Mit keresnek pont itt? Az ígérete…

-          Hirtelen elszaladtak valahova.

-          Tae megragadta és elmentek.

-          Szóval elmentek. Lesz egy két keresetlen szavam hozzájuk, ha találkozunk. Jung Kook. Jimin a koreográfus, Tae Hyung pedig úgymond a színészi képességeket fejleszti, segít ellazulni a színpadon.

Kookie mosolyra húzta a száját. Ez pont nekik való feladat. Büszkeség töltötte el, ahogy rájuk gondolt. Ők is eljutottak idáig. Megkönnyebbülés.

-          Nézze, vezérigazgató. Ott vannak!

Tae megbotlott az egyik zsinórban, ami elég nagy zajt keltett, ahhoz, hogy észrevegyék őket. Tae szíve ki akart ugrani a helyéről. Lebuktak, innen nincs vissza út…

-          Kim Tae Hyung! Park Jimin! Gyertek elő! Mit bujkáltok ott, mint a gyerekek?

Jimin volt a bátrabb kettejük közül. Miközben megindult, vetett egy megvető pillantást Taera.

-          Szép volt.

Jimin ugyan izgult, de neki Kookie mindig is a barátja volt. Kevesebb vesztenivalója volt, mint Taenak. Lassan oda sétált Kookie elé, majd meghajlás helyett, talán zavarában, vagy talán csak Kookie látványa hozta ki belőle, de megölelte őt. Szorosan, ahogyan azt ennyi idő után szokták. Kookie viszonozta ezt, hisz egyszer úgy is meg kell szegnie a halott menyasszonyának tett ígéretét. Az idol jelölt mélyen szívta be Jimin illatát. Semmit nem változott, így olyan, mint ha visszarepülne a múltba. Egy valami viszont hiányzott neki. Tae még mindig nem bújt ki a paraván mögül. A vezérigazgató mély, harsány hangja törte meg az ölelés okozta csöndet.

-          Ti ismeritek egymást?

A két fiú kibontakozott az ölelésből. Jimin válaszolt.

-          Igen. Egy egyetemre jártunk és szobatársak voltunk több mint két évig.

-          És Tae Hyung?

Mindenki elhallgatott. Jimin lehunyta a szemét, Kookie pedig a paravánt figyelte. Az egyik kolléga indult meg. Megfogta a paravánt és odébb húzta. Tae összekuporodva ült, szemét nedvesség áztatta. Nem tudott felnézni, nem is akart. Az a sok szem… túl sok ember. Túl sok ahhoz, hogy lássák az első találkozását Kookieval. Az idol jelölt, amint meglátta volt szerelmét ebben a helyzetben, automatikusan megindult, hogy vigaszt adjon neki. Szinte futva közelítette meg Taet. Amint oda ért, térdre ereszkedett és szorosan átölelte barátját. Kookie meg volt lepődve saját meghatottságán. Érezte a meleg, sós könnycseppeket legördülni saját arcán…

Mielőtt azt gondolnánk, mindenki boldogan tapsolt, Tae és Kookie egymásra mosolyogtak és minden tökéletes volt, gondoljuk át az egész helyzetet. Mit érezhetett abban a helyzetben Tae… Kookie egy szemvillanás alatt tűnt el a szeme elől és az óta nem látta, nem hallott róla. Hatalmas súly volt ez Tae számára. Azonban annyira megkönnyebbült, hogy valóban boldognak érezte magát ismét Kookie karjaiban. Viszont nem jöttek össze. Kookie odaadta hűségét a menyasszonyának, aki elhunyt szívelégtelenségben. Tae pedig elzárta szívét Kookie elől. A barátságuk viszont erősebb volt, mint valaha.

Az új idol bemutatása hatalmas siker volt, már világszerte mindenhol volt turnéjuk. A cég ismert lett és egyre többen jelentkeztek, hogy ők is idolok lehessenek. A három barát újra együtt volt. Közös szobában, közös barátokkal, közös programokkal, közös hobbikkal, közös múlttal. Itt már nem volt szerelem, ami tönkre tegyen mindent. Nem voltak veszekedések, sem nézeteltérések. A sebek azonban megmaradtak. Valóban boldog a történet vége. Az ember ilyenkor hajlamos magában ezzel lezárni a történetet. De a folytatás mindig ott van a sorok mögött. Én még emlékszem arra, mikor Kookie kijelentette, hogy Tae teljes egészében kell neki. Most, hogy Jimin és Tae között nincs meg a tűz, Kookie magáénak tudhatja Taet. És Tae szívéhez a kulcs ott van nála. Tíz év őszinte, tiszta szeretet…
Rátok bízom a folytatást.

THE END

Amnézia 4.rész

Amnézia

4.rész

Egy új szerelem kezdete?

Egy édes csók a szeretett személytől. Amire egy szerelmes ember a legjobban vágyik. Édes volt, talán túlságosan is. Miután felébredtem, arra eszméltem, hogy a szobámban vagyok. Egy ideig abban a hitben voltam, hogy mindent csak álmodtam. De rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. A számat megnyalva érdekes, szokatlanul édes ízt éreztem. Pont olyat, mint amilyen Namjoon csókja volt. Mikor rájöttem, mi történt, azonnal berontottam Namjoon szobájába, ami teljesen üres volt. Semmi jele nem maradt annak, hogy Namjoon valaha is itt lakott volna. Az illata azonban még enyhén érezhető volt. Lerohantam a lépcsőn és befutottam a konyhába, ahol apa épp újságot olvasott a kávéját kortyolgatva, anya meg főzött. Mint mindig. Jelenlétem feszültséget szabadított fel a konyhában, a szüleim engem bámultak. Hevesen verdeső szívemmel küszködve szólaltam meg.

-          Hol van Namjoon?

Kérdésemre nem érkezett válasz. Anyáék visszatemetkeztek a napi rutinba. Kezdtem idegessé válni. Tudtam, hogy itt valami nem stimmel. Tudtam, hogy sok titok van, amit valamiért nem fednek fel előttem. Még mindig tudom. Szinte már kiabálva szólaltam meg ismét.

-          Válaszoljatok, kérlek! Hol vannak a cuccai?

-          Viselkedj, Ji Na. A szüleid vagyunk, tudd, hol a helyed.

Apa szavai kemények voltak, még is igazak. Ennek ellenére még sem tudtam elviselni, hogy nem kapok választ. Hisztérikus lettem, követelőző, tudni akartam, hol van a szerelmem. Választ nem kaptam, de elértem, hogy most itt ülök a szobámban, háttal az ajtónak dőlve, ami kulcsra van zárva. Kívülről. Órákon keresztül vertem az ajtót és ordibáltam, de semmi haszna nem volt. Nem tudom, mióta ülök itt vörösre sírt szemekkel és vérző kézzel, de elég régóta ahhoz, hogy feladjam. A nap ideje is lassan lejár. Gyönyörű napnyugta van ma. Mégsem tudom élvezni ezt a ritka szép tájat. Az ablakomból olyan, mint egy élethű festmény. Erőtlenül mozdítom meg a lábam. Teljesen elgémberedtem. Olyan érzés, mintha hangyák mászkálnának a bőröm alatt. Megerőltetem magam és lassan odabicegek az ablakhoz. Ahogy a nap halvány, narancssárga fénye megvilágítja arcom, visszatükröződik az üvegen. Botrányos a kinézetem. Hol van a kitartás és a remény? Reménykedni mindig kell. Különben semmi értelme az életnek. És mindig, mindenre van megoldás. Miért pont erre ne lenne? Ahogy a saját tükörképemet nézem, megpillantom a megoldást. Az ablakomról ki lehet mászni a tetőre, onnan pedig már könnyű a lejutás. Csak esni kell. Gyorsan összeszedem, amire szükségem van. Pénztárca, iratok, pár ruha és a telefonom, amiből anyámék kivették a SIM kártyát, de bárhol tudok szerezni másikat. A számok úgy is a telefonomban vannak elmentve. A kis motyómmal, amivel nem juthatok túl messzire, kimászom az ablakon. Halkan lépkedek, nehogy meghalljanak. Amikor oda érek a tető szélére, megtorpanok. Hogy jutok innen le? Ez magasabb, mint amilyennek lentről tűnik. Muszáj lesz leugranom, különben nem jutok ki ebből a börtönből. Nem is értem. Túl idős vagyok én a szobafogsághoz. Behunyom a szemem és elrugaszkodom. Egy rövid zuhanás után éles fájdalom hasít a bal lábamba, majd térdem és a tenyerem is földet ér. A bokám. Érzem, hogy lüktet, de tovább kell mennem. Hangos volt az esés, csak másodpercek kérdése és apa kint lesz hogy körbe nézzen. A sövény mellett vannak a fák, amik arra várnak, hogy apa feldarabolja őket. Négykézláb botorkálok oda a halomhoz és megpillantok egy szimpatikus, vastagabb botot. Elveszem és óvatosan ráterhelem a súlyom, majd a jobb lábamra állok. Nehezen kiegyenesedek. A bot segítségével amilyen gyorsan csak tudok, kimegyek az utcára a buszmegállóba. Rövid idő telik el és már jön is egy busz.

-          A végállomásig kérnék egy jegyet.

Egész végig a házunk irányába nézek. Nehogy apa észrevegyen és megállítsa a buszt. Kifizetem, leülök és elbújok az ülések mögött. Elmegyünk a házunk mellett, de nem látok mozgást. Akkor eddig megmenekültem. Lassan telik az idő, de megérkeztünk végre. Elsétálok oda, ahol tegnap voltam. Az üvegpalota sötét. Senki nincs bent? Az ajtó sem nyílik. Úgy tűnik, elkéstem. Itt kell éjszakáznom? Valószínűleg igen. Leülök az egyik cserép mellé a sötétbe. Nem ismerem a belvárost, de veszélyes egy lánynak itt éjszaka. Még a külvárosban is az. Magamra húzok egy pulcsit, amit betettem a táskámba. Hirtelen hangokat hallok. Nevetések. Két embert pillantok meg a lámpa fényében. Közelebb húzódom a cseréphez és összehúzom magam, amilyen picire csak tudom. Az egyik egy lány, a másik egy fiú. A fiút tanulmányozva rájövök, hogy Namjoon az. Ahogy eljut a tudatomig a felismerés, a szívem hevesen ver a boldogságtól. Már épp mozdultam volna, mikor olyat látok, amit soha nem akartam. A lány megcsókolja Namjoont. Alig tudom felfogni a jelenetet. Ez képtelenség. Nem történhet meg. Ez egy olyan szenvedélyes csók, amit nem csinálhatna mással csak velem! Legszívesebben kiugranék innen, ha tudnék. De annyira bedagadt és fáj a lábam, hogy nem tudok megmozdulni. Ahogy próbálok megszólalni, egy hang sem jön ki a torkomon. Ennyire nem lehetek gyenge. Namjoon és a lány abbahagyja a csókolózást és elindulnak felém. A bejárat felé. A lány az öcsémbe karolva, szinte csimpaszkodva közelíti meg az ajtót. A fény a lány arcára vetül, aki boldogan mosolyog. Felismerem benne a portás lányt…. He Ji… a szívembe markol a fájdalom. Ilyet még nem éreztem. Bemennek az ajtón. Amint becsukódik mögöttük, kitör belőlem a zokogás. Hát ezért ment el Namjoon. Akkor tegnap is azért volt itt, hogy ide jöjjön a lányhoz… én meg utána jöttem, mint egy bolond…

-          Britney, állj meg!

A hang közelről jött. Azonnal abba maradt a sírásom. Britneyt pillantom meg, amikor felnézek a tenyeremből. Felém rohan. Fényes bundája fodrozódik, hosszú, lógó füle és kilógó nyelve       hátrafele csapódik. Oda ér hozzám, és agyon nyalogat.

-          Szia, Britney! Ne nyalj!

A bokámba hasít a fájdalom, mégis mosolygok. Britney, a világon az egyetlen élőlény, aki szeret, itt van velem.

-          Britney, mit találtál?

Egy édes férfi hang szólalt meg Britney mögött.

-          Lábhoz!

Britney a férfi lába mellé ült. Ahogy felnézek, a szívem gyorsan kezd verni. Egy olyan helyes férfit, fiút látok magam előtt, mint még soha. Egyedül Nam Joon néz ki jobban nála. Világosbarna, szinte szőkés haj. Magas, izmos fiú. Fekete trikóban és fekete mackónadrágban áll előttem. Leguggol elém. Az arcomat próbálja fürkészni. Kis csönd után megszólal. A hangja szinte bekúszik a fülembe és érzem, hogy hatással van rám.

-          Szóljon, ha tévednék. De nem Ji Na-hoz van szerencsém?

Meglepődöm.

-          De.

-          Jeon Jung Kook vagyok. A legfiatalabb modell az ügynökségnél. Örülök, hogy megismerhetem

.
Olyan, mintha Jung Kook várt volna valami reakciót vagy megjegyzést. De semmi nem jön a számra. Szokták azt mondani egy férfira, hogy gyönyörű? Mert nekem most úgy kiürült az agyam, hogy csak ezen tudok gondolkodni. Ez a férfi… férfi? De hisz ő egy kisfiú… ez a fiú tényleg nagyon szép. Végignézek rajta. A könyöke a térdén van, ahogy guggol. Azok az izmok… az a nyak… ez az egész fiú…és azaz érdeklődő, csillogó, kíváncsi szem… megtetszett? Nem! Nekem Nam Joon tetszik, aki nemrég még egy másik lánnyal csókolózott…

-          Ji Na? Megkérdezhetem, hogy mit keres itt este a sötétben?

Kirángatott a gondolataimból, de a mámorból amit a testem most produkál, abból ezzel a hanggal… sajnos nem tud. Csak ront a helyzetemen. De miért is ragaszkodom én Nam Joon-hoz? Hisz a testvérem. És van barátnője. Innentől kezdve szabad vagyok.

-          Elszöktem.

-          Elszökött? Honnan?

-          Otthonról.

Jung Kook tekintete megkeményedett. Kicsit megharapja a szája szélét. és csak az után szólal meg.

-          Van hol aludnia?

-          Nincs.

-          Szeretne bejönni éjszakára?

-          Oda be?

-          Persze. Van szabad hely. Miért aludna itt, ha kényelmesebb helyen is lehet?

Bólintok. Megpróbálok lábra állni, de nem megy. Egyre jobban lüktet a lábam. Jung Kook azonnal a segítségemre siet és felsegít.

-          Mi történt a lábával?

-          Szerintem eltört, ahogy leugrottam a tetőről.

-          Mit csinált?

-          Nem fontos.

-          Mindenesetre bátor dolog volt, Ji Na.

-          Ne használd a formalitást. Zavar. Tegezz nyugodtan.

-          Rendben van, köszönöm.

Jung Kook segítségével gyorsabban tudok haladni. Bent jóval melegebb van, mint kint. Beszállunk a liftbe és csak a huszonegyedik emeleten szállunk ki. Jó magasan vagyunk. Innen biztos nem ugranék le a tetőről. Jung Kook bekísér egy szobába. Hangulatos. Meleg színekkel van berendezve és tágas. Több ajtó nyílik a valószínűleg nappali helységből. Az egyik sarokban egy bárpult van. Tehát ilyen a modellek élete. Fényűzés és kényelem. Amire én is vágynék. Jung Kook leültet a kanapéra.

-          Kérsz inni valamit?

-          Nem, köszönöm.

-          Nos, a helyzet a következő. A lányoknál az összes ágy foglalt. A fiúknál van csak hely, ott vagyunk most. Az utolsó, huszonkettedik emelet a lányoké. Innen nyílik egy ajtó egy folyósóra, ahol a hálók vannak. Nincs ugyan külön szoba, de nálam van egy hely.

Meglepettségemet nem tudom leplezni. A mellkasom gyorsan kezd emelkedni és süllyedni. Jung Kook is valószínűleg észrevette, mert azonnal hozzáteszi.

-          Ne aggódj, két külön ágy a szoba két végén és függönnyel elválaszthatjuk. Nagy szoba, szóval nem lesz gond. Van fürdő is a szobákhoz külön. Először azonban azt ajánlom, hogy csináljuk meg a lábad.

-          Nem kell, köszönöm! Jól vagyok.

-          Legalább hadd fáslizzam be. Mindjárt jövök.

Jung Kook odarohant a lifthez és eltűnt az ajtó mögött. Egyedül vagyok. De mit is mondott? Ez a fiúk részlege, nem? És itt hagy egyedül? Nem valami kedves tőle…

-          Ji Na?

Hátra kapom a fejem. Nam Joon áll mögöttem, tágra nyílt szemekkel. Nem tudok a szemébe nézni. Leveszem tekintetem róla és hátat fordítok neki.

-          Már megint itt vagy? És most még a fiú részlegbe is bejutottál?

-          Szia, Nam Joon.

Nam Joon leül velem szembe. Nem hiszi el, amit lát. Én se hittem el, amit lent láttam…

-          Hogyan?

-          Mit?

-          Hogy jutottál ki otthonról?

-          Kimásztam a tetőre és leugrottam. Felültem a buszra és itt vagyok.

-          Miért?

-          Hogy érted, Nam Joon?

-          Miért nem jó neked otthon a békességben? Miért kell ide jönnöd újra és újra?

-          Tudom, hogy zavarok.

-          Nem erről van szó, Ji Na.

-          De, erről van szó. Láttalak.

-          Mit láttál?

-          Téged, és He Ji-t. Épp összeölelkezve csókolóztatok a bejárat előtt.

Nam Joon tekintete megkeményedett, arcvonásai megrándultak. Hátradőlt a fotelban, és összekulcsolta a karját a mellkasán.

-          Miért költöztél el, Nam Joon? Amiatt a lány miatt?

-          Féltékeny vagy?

-          Ja, tényleg, igazad van. Testvérek vagyunk és túl kell lépnünk a múlton, amire rohadtul nem is emlékszem, csak annyit tudok, hogy fontos vagy számomra. De legalább közölted volna, hogy így döntöttél. Ne! Inkább ne válaszolj. Igazad van, túl kell lépnünk. Én is ezt tettem, és most járok valakivel.

Nam Joon összeráncolta a homlokát.

-          Mégis kivel?

-          Jung Kook-kal.

Nam Joon hirtelen idegessé vált. Mint aki zavarban van, vagy talán… nem tudom megfogalmazni, de látom, hogy nem tetszik neki. Ez számomra imponáló.

-          És azt hiszem, komoly lesz, úgyhogy köszönöm, Nam Joon. És kérlek, tényleg legyél túl rajtam.

Mielőtt Nam Joon megszólalhatott volna, Jung Kook szállt ki a liftből. Mikor észreveszi Nam Joont, a jókedve eltűnik. Arra se méltatja, hogy ránézzen. Leül mellém. Óvatosan felemeli a lábam és felhajtja a nadrágom szárát. A bokám háromszor akkora, mint volt és a lila, zöld, kék színek minden árnyalatában pompázik. Ahogy hozzá ér, felszisszenek. Jung Kook aggódva néz rám.

-          Fájt?

A szemei hatalmasra tágultak, szája félig nyitva van. Olyan édes. Mint egy kisfiú. Nam Joon itt van, minket figyel. Jung Kook épp ápol. Tökéletes helyzet a bosszúmra. Megindulok Jung Kook felé. Lassan megérintem az arcát. Szokatlanul selymes. Magamhoz húzom, amennyire csak tudom. A választ halkan, szinte már az arcába lehelem.

-          Nem.

És pont megtörtént volna a csók, mikor Nam Joon csap rá egyet az asztalra. Nem húzódok el Jung Kook-tól. Ráharapok egyet a számra és a szemem sarkából nézek Nam Joonra.

-          Jó éjszakát, gerlepár.

Ezzel fogja magát és faképnél hagy minket. Nincs időm ezen gondolkodni, ugyanis Jung Kook ugyanúgy közeledik felém most, ahogy én tettem pár pillanattal ezelőtt. És már csak arra eszmélek, hogy Jung Kook puha szája az enyémhez ér. A fiú, akit nem is ismerek és úgy elvarázsolt már első látásra, most megcsókol. És eszembe jut, ahogy Nam Joon is ezt csinálta. Eszembe jut az arca, hogy tetszett neki. Úgy döntöttem, én is átadom magam az érzésnek, és viszonzom Jung Kook érzéki csókját. Az érzés azonban nem tűnik el, hogy Nam Joon nem lehet az enyém. A heves csók közben egy könnycsepp gördül le az arcomon és Jung Kook kezén landol. A fiú abbahagyja a csókot. Mikor kinyitom a szemem, látom, hogy szinte ég a tekintete. Megilletődök ettől, de nem tudom levenni arról a szempárról a sajátom. A hangja halk, rekedt, de határozott.

-          El fogod felejteni, Ji Na. Ígérem, hogy megint elfeledtetem veled, ahogy anno is tettem.

Amnézia 2. rész

Amnézia

2. rész 

Gyanú

Mikor reggel felkeltem, ugyanabba a ruhába voltam, amibe lefeküdtem. És ugyan abban a kényelmetlen pózban. A fejem és a lábam lelógott, ahogy keresztbe feküdtem az ágyon. Ahogy próbáltam felkelni, éreztem, hogy a nyakam elgémberedett. Alig tudtam mozgatni. Nagy nehezen felkeltem és akkor vettem észre, hogy egy takaró van rám terítve, a papucsomat valaki levette és az ágyam mellé tette. Jött egy sugallat, amitől kirázott a hideg. Namjoon. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. A fürdőbe indultam. A tegnapi nap után kell egy kis felfrissülés. Már épp nyitottam volna az ajtót, mikor hallottam, hogy valaki bent van. Hezitáltam. Nem tudtam, hogy anya vagy apa, vagy esetleg… Namjoon van-e bent. Nem mertem megkockáztatni. Úgy éreztem, hogy Namjoon van bent. Gyorsan megfordultam a tengelyem körül, hogy visszafussak, mikor beleütköztem valamibe. Valamibe, ami magas, puha, nincs rajta ruha és Namjoon illata van. Kinyitottam a szemem. Namjoont láttam magam előtt. Illetve a mellkasát, amibe beletemettem az arcom. Még akaratlanul is. Gyorsan hátra léptem. Nagy ívben meghajoltam és elnézést kértem, mire Namjoon megszólalt édes, mámorító hangján.

-          Miért te kérsz bocsánatot és hajolsz meg. Nekem kéne, te vagy az idősebb.

Ráharaptam a szám szélére. Nem tudtam hova nézzek. A szavait fel sem fogtam. Mikor meghajoltam, a szálkás felsőtestét figyeltem, aztán próbáltam a szájára koncentrálni miközben beszélt. Egyik sem volt jó ötlet. Mindkettő látványa… megigézett. Megpróbáltam a szemébe nézni. Ez sem járt sikerrel. Amint találkozott a tekintetünk, éreztem hogy paprikavörös vagyok és eszembe jutott a tegnapi forró csókja. Elvettem a tekintetem és a nyakára, majd kezére néztem, de mindegyik testrésze tetszett. Nagyon is. Nem volt olyan pont, ami ne indított volna be bennem valamit. Lenéztem a földre és megláttam a lábfejét. Elhűltem. A lábfeje… szintén TÖKÉLETES. Hogy létezhet ilyen ember a világon, akinek még a lábfeje is szép??? Komolyan velem lehet a probléma. Hirtelen azok a tökéletes inakkal rendelkező lábfejek megindultak felém. Elkezdtem hátrálni, majd beleütköztem a falba. Mikor már vészesen közel kerültek hozzám azok a lábak, felnéztem. Nem kellett volna. Namjoon közvetlenül az orrom előtt állt, bele tolakodva az aurámba. Ami… nem zavart. Megigéztek a szemei. Nem tudtam másra nézni. Elmosolyodott. Akkor fogtam fel, hogy egy szál fehér, rövid kis törölközőben áll előttem. Még jobban elpirultam. Szerintem ilyen tűzpiros szín már nincs is a színpalettán, amilyen színben az én arcom pompázott.

-          Hallottad amit mondtam?

Nagyot nyeltem. Gőzöm sincs, mit mondott. Azzal voltam elfoglalva, hogy hova ne nézzek. Nem is fogtam fel, hogy beszél. Nem reagáltam. Ijedt kiskutya tekintettel néztem rá. Legalábbis én azt hiszem.

-          Akkor mi a válaszod? Igen, vagy nem?

-          Mi volt a kérdés?

-          Nem fogom elmondani még egyszer. Válaszolj.

Nem tudtam miről van szó. Biztos voltam benne, hogy nemmel kell válaszoljak.

-          Nem.

Namjoon elhúzta a szája szélét. Félmosoly. Iszonyatosan jól áll neki ez a fajta mosoly azzal a… vad tekintettel! Na jó, be kell fejeznem. Én, Oh Ji Na, ünnepélyesen megfogadtam, hogy nem fogok bedőlni neki. Nem hiszem el, hogy bármi történt volna közöttünk. Habár a testem nem ért egyet velem. Betudom annak, hogy elég esztétikus kinézete van Nam Joonnak és biztos tetszett régebben is. Kinyílt a fürdő ajtaja és anya jött ki onnan.

-          Oh, ti itt vártatok? Ne haragudjatok, apátok befoglalta a fürdőt. Már itt sem vagyok. További kellemes időtöltést.

Erre anya egy huncut vigyorral az arcán elvonult. Ennyire élvezi a helyzetet? Tudja, hogy Nam Joon rám hajtott? Biztos, hogy nem. Elszörnyednének, ha megtudnák, hogy mi ketten… na, most már tényleg elég. Átbújtam Nam Joon karja alatt, amit a falnak támasztott és elindultam vissza a szobámba. Nam Joon megragadta a felsőm ujját és visszahúzott. Hátulról megölelt és a nyakamba bújva búgta a fülembe a szavakat.

-          Mégis hová mész?

Lefagytam. Nem tudtam rendesen válaszolni. Levegőt is alig kaptam.

-          Én… megvárom… bemegyek a…

-          Jössz be velem a fürdőbe.

A szívverésem és a légzésem leállt, a szemem tágra nyílt. Minden életfunkcióm eltűnt.

-          Hova?

-          Azt mondtad, nem.

-          Mire mondtam nemet?

-          Hogy szeretnél-e egyedül fürdeni.

Becsapott? De hisz tudta, hogy nem hallottam. Direkt nem kérdezte meg még egyszer. Biztosan nem fogok bemenni vele a fürdőbe! Ne nézzen hülyének senki. Együtt fürödni Nam Joonnal… egyszerűen… csodás lenne? Ugyan már mi lenne benne a csodálatos! Nem és kész!

-          Engedj el! Nem megyek be oda veled.

-          Dehogynem. Azt mondtad nem szeretnél egyedül fürdeni.

-          Becsaptál. Ha tudom, mit kérdezel, biztosan nem ez lett volna a válaszom!

-          Miért nem hallottál? Mással voltál elfoglalva?

A kis mocsok. Okosan játszik. Engem azonban biztos nem fog megint belerángatni a fertőbe. Megfogadtam, hogy jobb ember leszek!

-          Nem megyek be veled és kész.

-          Megígérted.

-          Mikor ígértem én ilyet? Nem emlékszem hasonlóra sem.

-          Mielőtt elmentem Amerikába, azt mondtad, együtt fogunk fürdeni ha haza jövök.

-          Nem hiszek neked. Soha nem tennék ilyet.

Nam Joon ölelése engedett. Arra gondoltam, ez remek lehetőség a menekülésre. Kitörtem Nam Joon karjai közül és elindultam a szobám felé. Mikor csuktam be az ajtót, Nam Joon kitárta az ajtót és becsapta maga után. Én addig hátráltam, míg el nem értem az ágyig, ahol egyből leültem.

Nam Joon töretlenül jött felém. Leguggolt elém és megfogta a combom. Az érintésére összerezzentem. Elvette rólam a kezét. Megborzolta szőke haját és a kezébe temette az arcát. Felnézett rám, közben megnyalt a szája szélét.

-          Ji Na. Tényleg ennyire lehetetlennek látod a kapcsolatunkat?

-          Nincs semmiféle kapcsolat köztünk, azon kívül hogy testvérek vagyunk.

Nam Joon lehajtotta a fejét.

-          Ugye tudod, hogy egyszer már túlestünk ezen. És ugyanígy ellenkeztél.

-          Megvolt rá az okom akkor is és most is.

-          Igen. De egy valamit tudnod kell.

-          Nem hiszem.

-          De. Az, hogy a szüleink általunk ismerkedtek meg és mi már egy ideje együtt voltunk, mikor ők összejöttek.

Nem hiszek neki. Biztos vagyok benne, hogy hazudik. Ilyesmit anyáék nem is említettek. Soha nem mondták… legalábbis ebben az egy hónapban nem. Emlékezni akarok! Tudni akarok mindent! De ez… nem tűnik hihetőnek. Ennyire meg akar szerezni magának hogy képes ilyen hazugságokra?

-          Nem hiszek neked.

-          Sejtettem. Akkor kicsit nehezebb dolgom lesz veled mint anno.

-          Ezt hogy érted?

-          Meg foglak hódítani Ji Na. Ha kell, akkor százszor is meghódítalak egy életben. De nem foglak elengedni többé.

Tágra nyíltak a szemeim. Annyira meghatottak ezek a szavak. Sírni tudtam volna. Hinni akartam benne, hogy igaz. Azt akartam hogy tényleg így legyen, hogy engedhessek az érzelmeimnek amik akaratlanul zúdultak rám egyik pillanatról a másikra. Úgy döntöttem, megbizonyosodom erről. Nam Joon egy szó nélkül felállt és kivonult a szobából. Majdnem elbőgtem magam. Rám zúdult egy csomó minden ebben a két napban. De tegnap gyenge voltam, egyszer már megtörtem. Nem sírok többé. Erősnek kell lennem, céltudatosnak és határozottnak. Nem gyengülhetek el. Különben soha nem nyerem vissza az emlékezetem és olyanokkal tömik majd a fejem, amik hazugságok. Felálltam az ágyról és leviharoztam. A fürdőszoba mellett elhaladva nem hallottam semmit. Megfordultam, és Nam Joon szobája csukva volt. Ő már lefürdött valószínűleg. Akkor csak miattam jött ki. Megszegte az ígéretét. Nem velem fürdött elöször… Nem! Ki innen buta, balga gondolatok. Nincs időm ilyenekkel foglalkozni. A konyhában megtaláltam anyut. Épp újságot olvasott, miközben az ebéd a gázon forrt. Leültem vele szemben. Tipikusan abban a pózban, amikor mondani vagy kérdezni szeretnék tőle valamit. Letette az újságot és levette a szemüvegét.

-          Mi az, drágám. Mit szeretnél?

-          Tudni akarok valamit. Válaszolsz nekem őszintén?

-          Persze. Kérdezz csak.

-          Mi ismertük már egymást Nam Joonnal mikor ti apuval összejöttetek?

Hosszú csönd. Anyu gondolkodott. Vajon azon gondolkodott hogy miért kérdezek tőle hirtelen ilyet, vagy azon hogy mit hazudjon, vagy hogy hogyan tálalja az igazságot? A válasza megfontolt és kimért volt. Tőle szokatlan módon.

-          Igen, drágám ismertétek egymást.

Szünet.

-          És együtt voltunk Nam Joonnal? Jártunk?

Anya csodálkozva nézett rám.

-          Mire emlékszel?

-          Semmire.

-          Jaj, édesem dehogy voltatok. A munkahelyedről ismeritek egymást. Ő részmunkaidős az iskola mellett, te pedig teljes állásban dolgozol… vagyis. Dolgoztál.

-          Azt mondtátok, nem dolgoztam a suli óta.

Anya megköszörülte a torkát. Hirtelen oda ment a tűzhelyhez, mintha fontos lenne megnéznie az ételt és sokáig kavargatni. Majd újra visszaült és nem nézett a szemembe. Úgy válaszolt.

-          Nos, dolgoztál egy… helyen, de kiléptél onnan, mert… azt mondtad nem bírod és inkább itthon maradsz nekem segíteni.

Érdekes. Nem úgy ismerem az eddigi énemet, mint aki olyan hamar feladja. Gyanús nekem ez az egész. Hazudik? Anya csak nem hazudik nekem. Ő az anyám. Mi oka lenne erre? Komolyan. Nem értem, nincs ötletem.

-          Kössz, anya. Sokat segítettél.

Felrohantam az emeletre. El kezdtem teljes erőből verni Nam Joon ajtaját. Kinyílt az ajtó. Berontottam és bezártam magam után.

-          Ji Na?

-          Dongsaeng, mesélned kell.

-          Mit meséljek?

-          Az igazat. Az elejétől a végéig. Mondj el mindent, kérlek.

Hosszú másodpercekig néztünk némán farkasszemet az öcsémmel. Biztosra vettem, hogy mesélni fog nekem, hogy elnyerje a bizalmam. Tévedtem.

-          Nem, Ji Na. Nem mesélek.

-          Miért nem?

-          Mert mindenre neked kell rájönnöd. A lényeget már tudod. Együtt voltunk és már régebb óta ismerjük egymást mint a szüleink. Innen már össze fogod tudni rakni a képet.

-          Miért nem mondod el egyszerűen? Miért csinálod ezt? És ha nem tudok meg semmit?

-          Okos lány vagy, mindenre rá fogsz jönni.

-          Mesélj, Nam Joon.

-          Nem.

-          Kim Nam Joon!

A nevét már szinte ordítottam.

-          Sajnálom, Ji Na. Nem tehetem. Neked ártok vele.

-          Azzal, ha megelőzöd, hogy átverjenek anyámék?

Nam Joon félmosolyra húzta a száját.

-          Látod, már ezt is észrevetted.

Ziláltam. Nagyon ideges voltam. Anyám miatt aki hazudik, Nam Joon miatt aki titkolózik. Mi folyik itt? Azt hittem, egy rendes családban nőttem fel…

-          Rendben van, Nam Joon. Engedélyt adok.

-          Mire.

-          Hogy udvarolj.

Nam Joon felnevetett.

-          És ebbe mi az izgalmas?

-          Ha megtörök, és egy kis jelét is mutatom a szimpátiámnak feléd, elárulsz egy dolgot. Mindig csak egyet.

-          És honnan tudjam, hogy nem direkt fogod viszonozni?

-          Onnan, hogy a hátam közepére sem kívánom a szerelmed, Dongaseng.