Amnézia 10.rész

Amnézia

10. rész

Váratlan megbízás

Az előző éjszakára visszaemlékezve mámor önti el a testem. Nam Joon úgy zárt a karjaiba, mint aki soha nem akar elengedni. Az a szenvedély és tűz, ami köztünk gyúlt, szinte égetett. A legcsodálatosabb és legerotikusabb együttlétünk közé tartozik az elmúlt éjszaka. Annyira boldog vagyok. Nem akarom elrontani azzal, hogy kikelek az ágyból. Nam Joon ugyan nincsen mellettem, de az illatát tisztán érzem. Mintha itt feküdne mellettem. Mocorgást hallok, ezért kinyitom a szemem. A nap még csak most bújik elő a házak mögül, ezért épphogy nyújt némi fényt. Egy árnyékot látok mozogni, aki nem Nam Joon. Alacsony, tömzsi ember lehet az ajtóban, aki enyhén bicegve közeledik az ágy felé. Hirtelen világosság éri a szemem, ami már fizikailag fáj. A fejemre rántom a takarót és álmatagon eléktelenkedem. Egy magas férfihang szólal meg.

-          Nam Joon mondta, hogy itt talállak.

Óvatosan lehúzom a fejemről a takarót, és hunyorogva próbálom élesíteni a látásom. A menedzserem az. Az álmosság egy másodperc alatt eltűnik és kipattannak a szemeim. Még nem szoktak hozzá a fényhez, ezért erősen bekönnyeznek. Sebesen felülök és sűrűn pislogok, hogy eltűnjön a homály. Ahogy felülök, a takaró lehullik a felső testemről.  A menedzserem száznyolcvan fokos fordulatot tesz és zavartan szólal meg.

-          Ji Na. Megtennéd, hogy felöltözöl?

Lenézek és látom, hogy nincs rajtam ruha. Teljesen elfelejtettem. Az arcom fehér színe egy szempillantás alatt felveszi a paprikavörös árnyalatot és égni kezdenek a füleim.

-          Ne haragudj! Nem tudtam, hogy nincs rajtam semmi. Öhm… megkérhetlek, hogy kimész, amíg rendbe teszem magam?

-          Persze!

A menedzser gyorsan válaszolt és már viharzik is ki az ajtón. De kellemetlen! Nem hiszem el, hogy a legszebb pillanatokat is el tudom rontani. Pedig olyan jó reggelem volt eddig. Gyorsan felkapom a tegnapi ruháimat és kimegyek én is az ajtón. A falnak támaszkodva meglátom a menedzsert, aki még mindig vörös és zavart. Nem túl sok nőt láthatott így. Hirtelen és gyorsan beszél. Nem néz a szemembe, a padlóhoz intézi szavait.

-          Bocsánat, amiért így rád rontottam.

-          Semmi gond.

-          A tárgyalóteremben gyűlés van és neked is meg kell jelenned.

-          De hisz nem is volt meghirdetve!

-          Tudom, Ji Na. Rendkívüli tárgyalás van. Az egyik partner, aki dorámához keres színészeket szerződtetésre úgy döntött, hogy a mi színészeinket szeretné, és nem tűrik a halasztást.

-          Mégis mióta ugrálunk mi úgy, ahogy mások fütyülnek?

-          Ez fontos partner és nagyon jónak ígérkezik a doráma. Jó a forgatókönyv és már most több milliós az érdeklődés a világ minden tájáról. A vállalatok versengtek azért, hogy az ő színészeiket válasszák. Ezért fontos.

-          Pff. Szánalmas.

-          Tudom. De ebben nem mi döntünk.

Megindulunk a tárgyaló felé. Az első emeleten van, annak is a legeldugottabb részén. Körülbelül tíz perc az út lifttel együtt. Van időnk a beszélgetésre.

-          Menedzser. Eddig mindig mi választottunk, hogy kinek az ajánlatát fogadjuk el. Mi ez a hirtelen váltás, hogy mi versengünk?

-          Jang Geun Suk a rendező.

Megtorpanok. Az egyik legjobb színész Koreában dorámát rendez? Sokan felkérték már, hogy rendezze meg a dorámájukat, de eddig nem fogadta el a felkéréseket. Mindig azt mondta, hogy jobb annál a szakmánál maradni, amiben tudod, hogy jó vagy. Akkor nem eshet csorba a hírneved. Érdekes, hogy most megváltozott a véleménye.

-          És kinek a forgatókönyvét rendezi meg?

-          Azt nem tudni. Most fogjuk hallani a részleteket. Meg akarnak várni vele téged.

Odaérünk a tárgyalóhoz. Az ajtó még nyitva van jelezve azt, hogy nem kezdték el az eszmecserét. Belépek a terembe és meghajolok. Az igazgató a hosszú asztal egyik végén ül, mellette Kookie. Az igazgató jobbján ül Nam Joon és mellette a többiek. Díszlettervező, dizájnőr, sminkes, fodrász stb. Mit keresnek ők itt? Az asztal másik végén ül Jang Geun Suk, a menedzsere és a többi munkatárs. Nem tudom kik ők. Két hely van még szabadon Kookie mellett. Gondolom az a menedzser és az én helyem. A menedzser előre invitál, majd kihúzza a Kookie mellett lévő üres széket. A hátam közepére se kívánom most Kookiet. A kudarcaimra emlékeztet. Nem elég, hogy kirángatnak édes világomból, még mellé is kényszerítenek. Az igazgató megkezdi a tárgyalást. Feláll, illedelmesen meghajol és visszaül a helyére. Kezeit összekulcsolja és inkább Geun Suknak intézi szavait, mint nekünk.

-          Megtiszteltetés, hogy minket választott. Örülök, hogy egy asztalnál ülhetünk és a közös munkáról tárgyalhatunk.

-          Miénk a szerencse, hogy önök választottak minket. Igazából majdnem sikerült elsiklani a jelentkezési papírjaik mellett. Nem akartuk elhinni, hogy önök versengenek bárkivel is. Öröm volt látni ezt és azonnal döntöttem. Senkit nem kérdeztem meg róla, hogy mit gondolnak.

Az igazgató elégedetten elmosolyodik és enyhén meghajtja a fejét. Geun Suk folytatja.

-          Először is szeretném én kezdeni, ha megengedi.

-          Természetesen.

Az igazgató elég készséges. Nem értem, mire ez a meghunyászkodás.

-          Azt a forgatókönyvet, amit készülök megrendezni, csak véletlenül olvastam el. Pár évvel ezelőtt volt egy fiú, aki odanyomta a kezembe. Ez akkoriban történt, mikor mindenki engem szeretett volna rendezőnek. Pár hónappal ezelőtt épp az irodámat pakoltam, mikor a fiókomban megtaláltam. Úgy gondoltam, hogy elolvasom.

Kookie fészkelődni kezd mellettem. Eléggé zavaró tud lenni, ha koncentrálni szeretnék. Megszokásból majdnem rátettem a combjára a kezem, de egyből elkaptam. Most az én combomon hever magányosan, messze Nam Joontól. Próbálok Geun Sukra figyelni.

-          Legnagyobb megdöbbenésemre egy eszméletlenül izgalmas történet tárult elém, amit abban a pillanatban láttam a szemem előtt. A főszereplő gondolatait és életszemléletét, a dolgokat, ahogyan ő látja. Egy görbe tükröt tart elénk, miközben lefesti a valóságot is. Nagyszerű forgatókönyv tele cselekménnyel és mély gondolatokkal, humorral és erős szexualitással. A valóság és álomvilág erős párhuzama olyan kontrasztot teremt, ami lenyűgözött. Ezért úgy döntöttem, hogy a filmvászonra festem a nyilvánosság számára. És felmerül a kérdés, hogy ezt most miért mesélem el. Nem véletlenül örültem meg, hogy önök is pályáztak.

Mindenki értetlenül áll a dolog előtt. Értelmetlennek tűnik ez az egész. Nem csak én vagyok így vele. Mindenki szemén látom az értetlenséget.

-          Aki írta ezt a forgatókönyvet, itt ül közöttünk.

Hatalmas sokk és ledöbbent arcok. Itt ül velünk? Ki az, aki forgatókönyvet írt és még csak nem is nekünk adta oda, hogy keressünk hozzá rendezőt? Ez hatalmas árulás, ami miatt ki is rúghatják az illetőt. Mindenki elhűlt, kivéve Kookie. Idegesen, feszengve ül a székén, szinte remeg. Szemei kitágultak, arca elfehéredett. Ő volt, aki ezt megírta? Megszokásból megszorítom a kezét. Lassan néz rám és bámul. Az arca kezdi visszanyerni rendes színét. Másik kezével megszorítja az enyémet, szinte kapaszkodik. Jól esik neki a támogatás. Senki nem gyanakszik rá, csak én. Az igazgató hitetlenkedve szólal meg.

-          Ne is haragudjon, Geun Suk, de nem tartom valószínűnek, hogy az itt dolgozók közül bárki megtenné ezt. Annak komoly következményei vannak.

Geun Suk elmosolyodik. Előre hajol a székében és rákönyököl az asztalra.

-          Nem lehet következménye, ugyanis akkor még nem dolgozott itt.

-          Honnan tudja?

-          Jung Kook!

Kookie összerezzen, ismét kiszökik a vér az arcából, ahogy Geun Suk megszólítja.

-          Mikor is kerültél a céghez?

-          Pontosan három éve.

Kookie hangja rekedt, szinte alig hallható. Én is félek vele együtt.

-          Én pedig öt éve kaptam meg tőled ezt a történetet, ami azt jelenti, hogy forgatókönyvíróként szerettél volna befutni csak nem jött össze. Jól gondolom?

Kookie megrázza a fejét. Geun Suk nem érti, ahogy én sem. Ha nem szeretett volna ezzel befutni, akkor minek adta oda? Kookie kicsit magabiztosabb hangon beszél.

-          Azt szerettem volna, ha megismerhetem Ji Nat.

Mindenki ledöbben. Újra. Még én is, pedig tudom, hogy miattam van itt. Tényleg minden követ megmozgatott értem…

-          Ha ezt bárki megnézi, tudja, hogy róla van szó. Én pedig abban reménykedtem, hogy talán ez által megkeres a cég és én megismerhetem őt. Ennyi. Sokat dolgoztam vele, hogy jól sikerüljön, és mindenki erről beszéljen.

-          Nos, Jung Kook, ez sikerült. Ezért úgy döntöttem, hogy ti ketten fogjátok játszani a főszerepeket. Mivel rólatok van szó, így elég hiteles. Ez a feltételem.

Geun Suk sokat mondó tekintettel néz az igazgatóra, aki nem örül az ötletnek.

-          Figyeljen, Geun Suk. Azzal nincs probléma, hogy Ji Na játssza a szerepet, hisz tehetséges, tapasztalt és nem utolsó sorban róla van szó. De Jung Kook még nem szerepelt dorámában, csak fotózásokon és reklámokban. Neki ez túl nagy falat lenne. Jobban örülnék, ha Nam Joon játszhatná el, Jung Kook pedig kaphatna valami mellékszerepet.

-          Itt nincs mellékszerep, csak ketten vannak. Két szereplő van, plusz kell pár statiszta, aki az utcabelieket játssza vagy a családot, aki hozzá se szól a fiúhoz. De nem engedek ebből a feltételből. Ha szeretnék megcsinálni, kénytelenek lesznek elfogadni.

-          Én értem, hogy miért ragaszkodik hozzá, de Jung Kook még nincs erre felkészülve és nem lenne előnyös a karrierjének, ha miatta romlana a doráma minősége.

-          Miért ne tudná eljátszani a saját érzelmeit?

Ez a kérdés elhallgattatja az igazgatót. Geun Suknak igaza van. Ki más tudná a legjobban eljátszani, mint aki megírta? Örülök, hogy elindul Kookie színészi pályája is, de nem szeretném vele ezt eljátszani. Szörnyű lesz belelátni az akkori gondolataiba. Miket gondolt rólam, mennyire volt szerelmes és miket tett meg azért, hogy én így tönkre tegyem. Geun Suk töri meg a csendet.

-          Miért nem kérdezzük meg tőle?

Minden szempár Kookiera szegeződik. Zavartan ül mellettem, szaporán veszi a levegőt. Meg se tud szólalni. Automatikusan védeni szeretném, ezért én válaszolok.

-          Szeretné.

Mindenki rám figyel. én is zavarba jövök. Nem akarom Kookieval eljátszani, de nem szeretném azt se, hogy baja legyen. Tudom, hogy azt várják, folytassam a mondandómat.

-          Sokat dolgozott vele. Ez a karrierjének az előzménye és ez az egész forgatókönyv ő maga. Nem lenne tisztességes Nam Joonnal eljátszatni a szerepet. Jung Kookot illeti meg és nagy előre lépés lenne neki. Vele szeretném eljátszani.

Érzem, ahogy Kookie egyre erősebben szorítja a kezem. Tudom, hogy hálás nekem. Tudom, hogy ő szeretné eljátszani, csak nem meri felbosszantani az igazgatót. Nem tudom elkerülni, hogy én is szerepeljek benne. Nam Joon büszkén néz rám. Elégedett velem és ez megnyugtat. Geun Suk összecsapja két tenyerét.

-          Nagyszerű! Akkor ezt meg is beszéltük. Akkor térjünk át a többi fontos részletre.

Folytatják a megbeszélést. Mindenki beletörődött a helyzetbe, tudomásul vették, hogy Kookie fogja játszani a szerepet. Minden feljön. A költségek, a kezdés időpontja, a ruházat, helyszínek stb. Én azonban csak Kookiera tudok figyelni, aki még mindig csak bambul maga elé. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz jel. Próbálok rájönni, de olyat hallok Geun Suktól, ami lesokkol. Oda kapom a fejem.

-          … volna, mert sok benne az erotikus képzelgés és szex jelenet.

-          Igen, szerintem is jó ötlet lenne akkor egy kettőt kiszedni belőle, vagy ha nem is kiszedni, csak utalni rá.

-          Az utalás nem lesz jó. Vagy kiszedek komplett részeket, vagy benne hagyom. Azt kellene eldöntenünk, hogy ki legyen a célközönség.

Az igazgató elgondolkodik. Hosszas csend után szólal meg újra.

-          Mivel minden korosztály néz dorámákat, vegyünk ki belőle. Ne legyen korhatáros, mert csökkenni fog az elért emberek száma. Lazítsunk az erotikán, inkább a függésre és szeretetre fektessük a hangsúlyt.

-          Egyet értek, igazgató úr. Van benne zavarba ejtő rész, amit nem tehetünk bele korhatár nélkül.

Kookie ennyit fantáziálgatott rólam? Ezzel a gondolattal szenvedek egy ideje, mire rádöbbenek, hogy vége a megbeszélésnek. Magamba roskadva indulok Nam Joon szobája felé, amikor valaki berángat egy ajtón. Kookie illatát érzem, ami most elég felkavaró. Még inkább összezavar. Mikor kinyitom a szemem, valóban ő áll előttem paprikavörös fejjel és kétségbeesett szemekkel. Meglágyul a szívem, ha így látom.

-          Nem tudtam, hogy valóban meg fogja valaki rendezni.

Nehéz értelmes szavakat kipréselnem magamból, mikor valaki így lerohan, de nem hallgathatok.

-          Nagyon jó lehet, ha Geun Suk hajlandó erre.

-          Nem ez a lényeg, Ji Na. A valódi énem, a rejtett belső gondolataim, a vágyaim… ezek mind napvilágot fognak látni. És a legrosszabb, hogy számodra is. Át fogod élni mindazt ez által, amiket én akartam, hogy valóban átéld velem.

-          Jung Kook. Ez csak egy szerep.

-          Nem! Nem érted. Ezek a régi vágyak és gondolatok valójában nem múltak el. Ji Na. Ha mi ezt eljátsszuk, még jobban beléd fogok szeretni, értsd meg. Ez nekem nagyon nehéz.

Lehajtja a fejét és szipogni kezd. Megsimogatom a haját és a tőlem telhető legnyugodtabb hangon próbálom vigasztalni.

-          Jung Kook. Ha eljátsszuk, talán meglátod a különbséget az elképzelt és valós Ji Na között és rájössz, hogy nem is vagyok olyan jó, mint képzelted.

Kookie könnyes szemekkel néz rám. Olyan hatással van rám a kiszolgáltatottsága, amit nem értek. Nem tudom hová tenni az érzéseimet.

-          Pont ez a baj, Ji Na. Jobb vagy, mint ahogy én azt képzeltem.

A szívem zakatolni kezd, miközben Kookie gyönyörű szemeivel néz rám. Érzem a köztünk lévő feszültséget és ez most nem rossz. Kimondottan jó. Kookie lassan közeledik felém. Összesimul a testünk és megérzem forró ajkait az enyémeken. Vadul csókol, szinte felfal. Érzem, ahogy zsibbadni kezd minden porcikám és arra vágyik, hogy még többet akarjon belőlem. Már felforrt az egész testem, amikor beront valaki az ajtón. Megijedek, de Kookie nem enged el. Oldalra fordítom a fejem és Nam Joont pillantom meg. Szabadulni próbálok Kookietól, de túl erős. Nam Joon nem mutatja jelét annak, hogy ideges lenne. Megáll mellettünk és Kookiet nézi, aki még mindig engem bámul.

-          Jung Kook. Engedd el a barátnőmet, kérlek.

Kookie tekintete tiszta és barátságos. Nam Joon felé fordul, közben elenged.

-          Sajnálom, Nam Joon.

Kookie kivonul a szobából. Csak ketten maradtunk. Szégyellem magam az előbbiért, ezért kellemetlen érzés tölt el. Nam Joon ide jön hozzám és szorosan átölel.

-          Mi volt ez az előbb, Nam Joon?

-          Semmi, Ji Na. Jung Kook gyógyul.

Para 6. rész

Para

6. rész 

# Elszabadult indulatok #

Kookie már egy órája volt a gyengélkedőn. Tae idegeit tépték az eltelt percek. Minden egyes perc egy órának tűnt. A folyósón járkált oda-vissza. A padon pedig Jimin volt barátnője ült. Csendben figyelte a türelmetlen Taet. Tae hirtelen odament a gyengélkedő ajtajához, és verni kezdte azt.

-          Mi van már? Engedjenek be! Látni akarom, hogy nincs baja!

-          Tae, ülj le.

-          Ne parancsolgass.

-          Nem jutsz előrébb, ha tombolva vered az ajtót. Inkább ülj le és nyugodj meg.

Tae egy ideig hezitált. Majd úgy döntött, mégis leül. Nem a nő mellé. Egy széket kihagyott. Duzzogva fonta keresztbe a karját. A nő lesajnálóan figyelte Taet. Sajnálta, amiért nem tud mit kezdeni a helyzettel, de gyerekesnek és komolytalannak tartotta. Nem látta benne a férfit. Ahogy Jiminben sem.

-          Jimin… hogy van?

Tae megvető pillantást vetett a nőre. Nem válaszolt. Áradt belőle a megvetés és utálat.

-          Tudom, hogy furán hangzik, hogy pont én kérdezek felőle, de tudni szeretném.

-          Kérdezd meg tőle.

A nő nagy erővel kifújta a levegőt és elmosolyodott. Szemét lesütve beszélt, miközben babrálta pulcsijának szélét.

-          Sejtettem hogy nem fogsz válaszolni.

-          Akkor minek kérdezel.

-          Remény.

Tae nem tudta megállni, hogy ne nézzen rá a nőre. Hangjából érződött, hogy valami nagyon nyomja a lelkét. És valóban érdekelte, hogy Jimin hogy van. Olyan volt, mintha aggódott volna. Tae felsóhajtott. Kinézett a szemben lévő ablakon.

-          Jimin most… nincs jól.

Amint meghallotta Tae hangját, a nő felkapta a fejét. Reményteljesen, hálásan, hogy Tae megtiszteli a szavaival. És az idejével. Tae folytatta.

-          Szerelmes. És ez a második alkalom, hogy nem kapja meg teljesen, akit akar. Gondolom, tudod, mire célzok.

A nő nem felelt. Tudta, miről beszél Tae. Szégyen. Ezt érezte minden porcikájából. Tae nyugtázta, hogy a beszúrt kis mondata betalált. Elégedett volt ettől, habár mintha kicsit megbánta volna.

-          Kérnék tőled valamit, Soo Hyun.

-          Tőlem? Mit?

Tae hezitált. Megharapta a szája szélét, majd kimondta, amire gondolt.

-          Szeretném, ha megint összejönnél Jiminnel.

-          Mi? Megőrültél?

Soo Hyun hangja nem volt felháborodott. Inkább elhűlt, meglepett.

-          Nem őrültem meg. De tudom, hogy Jimin még nem tette túl magát rajtad. És te sem azért voltál Ki Bummal, mert annyira szeretted.

-          Te… tudsz valamit?

-          Igen. Mindent tudok. És valamilyen téren nagyra becsülöm a tetted, de másrészt meg balgaságnak tartom és hülyeségnek. Két emberrel csesztél ki azért, hogy egy halálra ítéltnek megédesítsd az utolsó fél évét.

-          Nem értesz te semmit.

-          De nagyon is értem, Soo Hyun. És ezt kihasználva kérlek meg erre.

Soo Hyun habozott. Szerette Jimint, de nem látott esélyt arra, hogy megint visszakapja szerelmét. Elég csúnyán váltak el. Soo Hyun több hétig éjszakákat sírt végig. Jimin sem lehetett másképp… Kinyílt az ajtó. A nővér jött ki és becsukta maga után az ajtót. Tae azonnal felállt és elé lépett. Valamit furának talált. A nő haja kissé zilált, köténye félre gombolva… Tae kemény pillantását a nővérre emelte.

-          Mit csináltak odabent?

-          A nővér zavarodottan, elpirosodva sütötte le a szemét.

-          Semmit.

-          Ne szarakodjon itt velem!!

Tae nagyon dühös volt. Szét tudott volna robbanni az idegtől.

-          Én itt várom a barátomat tűkön ülve, hogy milyen állapotban van, maga meg extra kezelésben részesíti? Teljes nyugodtsággal?? Amikor tudja, hogy én idegesen vagyok itt kint? Nézzen az ember szemébe, ha beszélnek magához. Nincs önbecsülése? Ráadásul egy diákkal?

A nővér fenyegető tekintettel nézett Taera. Tae nem szeppent meg, ahogy a nővér várta.

-          Tudja, hogy kivel beszél. Beszéljen olyan hangnemben. Idősebb is vagyok és rangom van.

-          Mindig ezzel jönnek ha nincs mit mondani. Szánalmas.

Tae félrelökte a nővért és berontott a betegszobába. Kulcsra zárta maga után az ajtót. Kookiet a legutolsó függöny mögött találta meg alsógatyában az ágyon. A plafont nézte. Ruhái szétdobálva.

-          Mit művelsz itt?

-         Szia, Tae.

-         Szia, Tae? Ennyire futja?

Kookie nem válaszolt. Továbbra is a plafonra meredt.

-          Ez annyira nem te vagy.

Kookie felült az ágyon. Taera meredt. Gyanakvó, enyhén kéjes tekintettel.

-          Féltékeny vagy?

-          Nem. Dühös.

-          A féltékenység miatt.

-          Nem. A düh miatt vagyok dühös. Nem érdekel, kivel mit csinálsz, Kookie.

-          Valóban? Nem érdekel, hogy mit csinálok?

-          Nem.

Kookie felállt az ágyról. Lassan oda lépett Taehoz. Benyúlt halványkék inge alá. Forró keze égette Taet, ahol hozzá ért. Szíve elkezdett zakatolni, erei lüktettek, mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt.

-          Mit csinálsz, Kookie.

-          Azt mondtad, nem érdekel mit csinálok. Nos. Nekem ehhez van kedvem.

-          Ne viccelődj.

-          Ez nem vicc.

Kookie keze Tae derekára tévedt, majd hozzá simult. Elkezdte puszilgatni Tae fülét, majd a nyakát. Végül a szájára tévedt. Olyan szenvedélyesen és hevesen csókolta meg Taet, hogy a fiú meglepettségében elfelejtett levegőt venni. Tae belekapaszkodott Kookie nyakába. Viszonozta a vágytól égő csókot. Érezte Kookie megfeszült izmait. Imádta Kookie izmait. Gyönyörű volt. Tae lassan átvette az irányítást. Elkezdte kigombolni az ingét. Kookie leráncigálta a kigombolt inget. Ekközben végig hevesen csókolóztak. Tae elkezdte Kookiet hátra fele tolni, majd lelökte az ágyra és rámászott. Csókolgatni kezdte minden porcikáját. Majd a keze Kookie ágaskodó testrészéhez ért. Benyúlt a nadrágjába. Kookie erre szorosan megölelte Taet és szavak nélkül követelte a száját. Tae újra megcsókolta. Annyira égtek mind a ketten a vágytól, hogy azt se vették volna észre, ha valaki bejön. De tudták, hogy az ajtó zárva van. Már egy jó ideje élvezték egymás társaságát. Tae ruhái is hiányosak voltak, csak egy alsónadrág volt rajta. Tae hirtelen elvette Kookie kezét onnan, és felült. Kookie nem értette.

-          Tae?

-          Nem helyes.

-          Mi nem helyes?

-          Jimin ott vár minket egyedül, hogy mikor megyünk vissza, mi meg itt…

-          Ugyan már. Most durcizik. Emiatt ne hagyjuk abba.

Kookie oda bújt Tae nyakához és elkezdte puszilgatni.

-          Naaa. Tae. Bújj vissza hozzám.

Taet kirázta a hideg attól, ahogy Kookie beszélt. Ez a kéjes, mély, rekedt hang…

-          Nem, Kookie. Én visza megyek.

Tae elkezdett felöltözni. Kookie durcásan visszafeküdt az ágyra.

-          Mikor végre nyerésre állok, te meghiúsítod. Miért?

-          Ez nem egy verseny! Itt érzelmekről van szó, Kookie! És ha nem veszed komolyan, legalább azért állj félre, hogy akinek ez fontos, ne szenvedjen!

-          Nekem is fontos!

-          Azért fekszel le a nővérrel ugye?

-          Féltékeny vagy.

-          Nem vagyok féltékeny. Viszont nem értem, ha annyira szerelmes vagy… hogy tudsz beindulni a nagy mellekre, dús piros ajkakra és szőke hajra.

-          Csak reménykedtem, hogy talán… nem vagyok szerelmes és menni fog egy nővel…de…besültem.

-          Besültél?

-          Nem ment, Tae. Egyszerűen…az elején még tökre ment, aztán meghallottam a hangod és… le…

-          A hangom miatt?

-          Azt hiszem.

Kookie lecsüggedve ült az ágyon. Tae épp a farmerkabátját vette fel az ingjére. Tett egy lépést Kookie felé és megsimogatta a haját. Kookie nagyra nyílt szemekkel nézett fel Taera. Szerette, ha Kookie így néz rá. Olyan volt mint egy törékeny kisfiú.

-          Sajnálom, Kookie. De tudod, hogy a szívemben két embernek van hely.

-          Tudom.

Tae kisétált, és ott hagyta a megtört fiút. Tudta, hogy Kookie úgy sem menne vele, hogy Jimint lássa. Tae azonban sietett. Szörnyen fájt a szíve, hogy barátai miatta veszekednek és szenvednek. Mikor benyitott a szobába, nem volt ott senki. Jobb oldalt furcsán üres volt a tér. Mikor oda nézett, a szíve egy pillanatra megállt. Jimin cuccai eltűntek. Csak a hűlt helyüket találta. Kétségbe esetten nézett be a szekrénybe. Jimin polcai üresek voltak. Tae nem tudta elhinni, amit lát. Jimin elköltözött a szobából? A nagyszerű trió felbomlik? És mindez miatta?? Nem tudta elfogadni ezt a tényt. Kirontott a szobából. Futva kereste barátját. Sehol nem látta. Már egy ideje futott, mikor hirtelen megállt. Jimin egy padon ült, és épp csókolózott. A másik fél, aki ott volt… Tae térdre rogyott. Tudta, hogy fájni fog ezt látni, de hogy ennyire. Jimin Soo Hyunt átkarolva ült a padon és azt tette vele, amit nem rég még ők ketten csináltak. A gerlepár szétvált. Mosolyogtak. Mikor Jiimin észre vette Taet, megfeszültek az arcizmai. Kézen foga állt fel Soo Hyunnal, és elsétáltak Tae mellett. Jimin nem köszönt. Soo Hyun vetett oda egy vérszegény sziát, majd Jimin karjába kapaszkodott. Tae úgy érezte, nem  kap levegőt. El akart tűnni. De miért fáj neki ennyire, mikor ő akarta őket együtt látni?

-          Látom, hamar túl tetted magad Taen, Jimin.

Tae Kookie hangját hallotta maga mögött. Tae megfordult. Kookie és Jimin egymással szemben álltak. Jimin nem szólalt meg. Egyik keze ökölbe szorult. Tae ránézett Kookie kezére, ami szintén ökölbe volt szorítva. Észre vette, hogy Kookie kezd megindulni Jimin felé. Jimin eltolta magától Soo Hyunt, és ő is megindult. Tae nem gondolkodott. A két fiú közé vetette magát. Nem tudta, oda ér-e időben. Csak futott, hogy megelőzze a bajt. Nem akarta, hogy még egyszer bántsák egymást. Egy csattanást hallott. Nem Jimintől és nem is Kookietól származott. Soo Hyun. Arcon vágta Kookiet. Tae idegei elpattantak és neki ment a lánynak. Megfogta és a pulcsijánál fogva neki vágta a legközelebbi fához. Szemei izzottak.

-          Azt megengedtem, hogy Jimint elvedd tőlem, de Kookiehoz nem érhetsz hozzá te szajha!

Para 1.rész

Para

                                                                           1. rész

   # Vakrandi #

-          Nem!

-          Miért?

-          Mert azt mondtam. Ez éppen elég ok.

Tae és Jimin épp az egyetem egyik padján foglaltak helyet. Tae széttett lábakkal és hanyagon aláhulló kézzel ült. Fejét az ég felé emelte és épp azt a nagymennyiségű levegőt préselte ki a tüdejéből, amelyet az előbb meglepettségében szívott be. Észre se vette, hogy azóta szinte levegőt se vett. Jimin felé fordulva, keresztbe tett lábakkal ült, kezei gondosan egymásba fektetve az ölében. Reménykedett az ellenkező válaszban. Fontos volt neki Tae, de soha nem tudta meggyőzni semmiről. Akkor sem, ha Tae érdekében tette. Ahogy most sem. Jimin le se vette reménnyel teli szemét barátjáról. Nem leplezte, hogy ő pont az ellenező választ szeretné hallani. Tae emiatt kicsit frusztráltan érezte magát, és helyezkedni kezdett a padon. Nem tudott mit csinálni ezzel az érzéssel. De nem nézhetett bele Jimin szemébe, mert akkor elönti a tudatát a Jimin iránt érzett… dolgok. Csak akkor tudott Jiminnek nemet mondani, ha nem nézett rá, nem érintette meg, és a hangjának is ellen állt. Imádta a fiú hangját. Selymes, magas, mégis néha mély zengésű. Mindig, mikor Jimin megszólalt, érezte, hogy a fülén keresztül behatol a hang és átjárja az egész testét. Mint valami energia. Áramütés. Ez a legmegfelelőbb szó rá. Végül Tae vette a bátorságot, és belenézett barátja szemébe. Egyből hevesebben kezdett dobogni a szíve. Olyan hangosan, hogy imádkozott, Jimin nehogy meghallja.

-          Miért szeretnéd ezt, Jimin?

-          Mert aggódom érted.

-          De ha én azt akarom, megteszem magamtól. Nem kell külső behatás.

-          De kell, Tae. Ismerlek.

Jimin valóban nagyon jól ismerte Taet. Kim Taehyung. 21 éves egyetemista. Imádott bulizni, csajozni, mindig jó tanuló volt annak ellenére, hogy soha nem tanult. Ebben az elmúlt pár hónapban azonban Tae teljesen kifordult magából. Nem jár el az egyetemi bulikra, romlik a teljesítménye, egy tantárgyat újra fel kellett vennie. És ami Jimint a legjobban aggasztja, hogy nem csajozik. Jimin mindig úgy gondolta, hogy ha lányok vannak egy fiú körül, szebben és pozitívabban látja a világot. A lányok jobb teljesítményre ösztönöznek, jobb emberré tesznek. Jimin imádta a lányokat. És nem tudta elfogadni, hogy Tae elutasítja azt az örömöt, ami csak a férfiaknak adatik meg. A nőket.

-          Miért nem tudsz találkozni vele, Tae? Imád téged! Nem azt mondtam, hogy bújj ágyba vele! Csak találkozzatok, beszélgessetek. Az egyik legnagyobb rajongód. És mellékesen, ha egy ilyen jó partit kihagysz, ha felkínálkozik, nem is vagy igazán férfi.

Taenek rosszul estek Jimin szavai. Ő igenis férfi. De a férfiasság nem abban nyilvánul meg, hogy bebújsz-e annak a nőnek az ágyába, aki tálcán kínálja magát. A férfiasság az, mikor azt a nőt hódítod meg, aki nem kínálja fel magát még a 3. randin sem. Az a férfiasság, ha azért a lányért küzdesz, akit mindennél jobban szeretsz. És nem adod fel azért, mert nem bújt veled ágyba már harmadjára sem. És ha felvállalod, hogy kit szeretsz. Tae levette szemét barátjáról és a talajt nézte. A fűben szorgoskodó hangyákat, akik töretlenül a királynőjüket szolgálják, és a lárvájukat védik. „ Felvállalod, akit szeretsz.” Ez a mondat elég sokszor fordult meg a fejében. Ha nőről lenne szó, nem lenne probléma. De Tae nem egy nőt szeretett. Nem tudta, mit csináljon. Ha felvállalja, kit szeret, azzal csak botrányt csinál. Viszont az egész egyetem és mind a két kollégium azzal van elfoglalva, hogy Tae miért nem randizik. Talán van valakije? Az, hogy esetleg a fiúkat szeretné, senkinek nem jutott még eszébe… Tae sokáig mélázgatott, mire Jimin fészkelődni kezdett. Tae ránézett, és elöntötte szívét a bűntudat. Az ember, akit szeret, aggódik érte. De nem mondhatja meg neki, miért nem akar randizni. Viszont azt se engedheti, hogy Jimin aggódjon érte. Tae teleszívta a tüdejét friss levegővel, majd nagyot sóhajtott, mielőtt nehezen kinyögte a szót.

-          Legyen.

-          Tényleg?

Jimin szeme megcsillant. Már egy ideje győzködi Taet, hogy menjen el randizni. Ne búsuljon, akármi az oka. Soha nem kérdezősködött vagy faggatta a problémáiról barátját. Tudta, ha tudnia kell, úgy is elmondja neki. Viszont azt látni hogy szenved, nagyon fájt neki. Megkönnyebbült, hogy több hét győzködés után végre megkapta a várt választ. Az nem érdekelte Jimint, hogy mindenki suttog Taeről a háta mögött. Tudta, hogy Tae erős, és nem érdekli hogy mások mit gondolnak. Inkább a szomorúság és bánat oka érdekelte. Ha nem is tudta megszüntetni, legalább enyhíteni akarta. Jimin fellelkesült és azonnal felpattant a padról. Tae meglepetten nézett rá, mint valami idiótára. Sűrűn nézett így barátjára, mert Jimin mindent hirtelen, azonnal csinál. Mindenféle előzmények nélkül. Ahogy eddig, most sem értette ezt a hirtelen megmozdulást.

-          Akkor szólok a lánynak, hogy keressen fel téged.

Jimin sarkon fordult és elrohant. Tae ott maradt egyedül. Tele volt a feje gondolatokkal. Hirtelen könnyek szöktek ki a szeméből, és nem tudta elállítani a zokogását. Nem azért sírt, mert megbántották. Azért zokogott, mert tudta, nem lesz bátorsága elmondani, kit szeret. Azért zokogott, mert csalódott. És nem akárkiben. Magában.

Jimin rohant az egyetemen keresztül. Tudta, melyik teremben lesz a lány, mert Kookie osztálytársa. Kookie a másik legjobb barátja Jiminnek. Nagyon szerette őt is. De Kookie nem szorult segítségre soha. Mindig megoldotta a problémáit magától. És mindig csak utólag tudta meg ő is és Tae is, hogy volt problémája. És minden történetnek amit Kookie mesélt, az volt a vége „ De már megoldottam.” Kookie mindenben ügyes és jó volt. Jimin irigykedett is rá ezért. A rábeszélésben is jobb volt nála. De most mérges volt Jimin Kookiera, mert nem akart részt venni Tae mentőakciójában. Azt mondta, Tae megoldja ha akarja. De Jimin nem így gondolta. Teljesen különbözött a véleményük. Jimin elért a teremig. Épp szünet volt két előadás között. Jiimin bement az előadóterembe. Elhaladt Kookie mellett, de nem köszönt neki. Most haragban voltak. Gyakran összevesznek. Ez a személyiségük és véleményük totális ellentéte miatt van. Jimin odament a lányhoz, és belesúgta a fülébe „ Győzelem!” A lány ujjongva ugrott fel és szorosan átölelte Jimint.

-          Köszönöm! Köszönöm szépen Oppa! Ígérem, nem okozok csalódást Tae oppának és neked sem!

-          Tök mindegy mit mondasz, vagy mit csinálsz. A szépséged a lényeg.

Ez egy lekezelő mondat volt. Gondolta Kookie. Ugyanis Kookie a hátsó padból látta és hallotta az egész jelenetet. A lány elpirulva mosolygott és megköszönte a „bókot.” A bókot… Kookie teljesen el volt hűlve a lány ostobaságán. Ha ő lenne a helyében már rég képen törölte volna Jimint és faképnél hagyta volna. De ezt a lányt annyira nem érdeklik az olyan „mellékes” dolgok, mint az ész és a kedvesség. Arra kapott dicséretet, ami a legjobban foglalkoztatja. A külsejére. Kookie utálta az ilyen felszínes dolgokat. Tudta magáról, hogy jól néz ki, de különösebb időt soha nem fektetett abba, hogy így nézzen ki. Megfésülködött reggel és felvett valami göncöt. Mégis imádták. Felszínesség… ami a legjobban irritálta Kookiet. Kit érdekel, hogy néz ki a lány, ha még a sértegetést sem fogja fel a csöpp agyával, hanem megköszöni. Kookie mindig elborzad, ha belegondol, mennyi ilyen lány van az utcán. Ő mindig a mentális dolgokra figyelt oda. Sokat olvasott, rajzolt, művészi zenét hallgatott. Persze a hip-hop mellett, mert az a stílus volt mindig is a kedvence. De nem tartózkodott soha Mozart vagy Bach zenés darabjaitól, vagy épp egy opera, esetleg balett előadástól sem. Szerette fejleszteni a tudását és személyiségét. Tréningeket tartott magának mindig. Ő hívja így. Különben egyszerű dologról van szó. Harmóniateremtés, csöndben elgondolkodni az életről és az emberekről. Ahhoz viszonyítani magát. És mindig csalódott volt, mikor szembesült jelentéktelenségével. Kookie valami nagyot szeretett volna alkotni, valami maradandót, hogy ne csak egy legyen a sok porszem közül. Ezek a gondolatok mind szertefoszlottak, mikor Jimin hirtelen levágódott a padjára.

-          Na?

-          Rajta ülsz a tanszereimen.

Jimin meg sem moccant. Kookie felnézett barátjára. Ledobta kezében lévő telefonját a padra és hátra dőlt a széken. Tudta, miről van szó. Mégis visszakérdezett.

-          Mi na?

-          Nem is örülsz, hogy sikerrel jártam?

-          Most már beszélgetünk is?

-          A harag addig tart, míg a probléma meg nem oldódik. Én pedig megoldottam. Nélküled, Kookie. Szóval nincs harag.

-          Soha nem fogom megérteni a logikádat.

-          Nincs logikám.

Jimin leszállt a padról és megveregette barátja vállát. Rámosolygott. Nem hamis mosoly volt, Jimin nem tudott olyat. Olyankor mindig vicsorog. Az pedig rosszabb, mintha nem is próbálkozna.

-          Szerinted ez a lány Tae típusa, Jimin?

-          Nem. Ez a lány az én típusom. De ez is megteszi. Csak viselkedjen végre úgy, mint régen.

-          Régen se szerette a buta lányokat.

-          Kritizálod a munkámat? Tudod mennyit küzdöttem, mire ezt összehoztam?

-          Nem vonom kétségbe az igyekezeted. De ezzel a lánnyal még beszélgetni se lehet. Örökre elveszed a kedvét a randiktól.

-          Jaj, Kookie. Olyan lány nincs a földön, aki neked megfelel.

-          Biztos van, csak egyelőre nem találkoztam vele.

-          Akkor randizz te, Taeval. Tőled biztos megjönne a kedve a lányokhoz.

-          Vicces vagy, Jimin. De én pont olyan típus vagyok, aki bejönne Taenak. Csak épp fiú, nem lány.

-          Szerintem meg az olyan típusú lányokat szereti, mint amilyen én lennék.

Jimin és Kookie jót szórakoztak ezen. Elkezdték sorolni azokat a tulajdonságokat, amiket Tae imád. Arra jutottak, hogy mind a kettejükben megvannak, csak éppenséggel nem lányok. Viccesnek találták a dolgot. Csak éppen nem sejtették azt, amit mi már tudunk…

Tae már annál az öreg tölgynél állt, ahol a találkozó van. A lány egy levelet dobott Tae szekrényébe, hogy mikor és hol randizzanak. Azt is leírta, hogy milyen színű ruhát vegyen föl, hogy összhangban legyenek. Tae tudta, hogy azért, hogy mindenki lássa. Ők most randiznak. De Tae nem volt olyan, aki szót fogadott volna bármilyen lánynak. Ezért piros helyett halványkékbe öltözött. Már csak azért sem. Ez volt benne a levél elolvasása után. Amúgy sem szerette annyira a piros színt. Az inkább Jimin színe volt. Ő szereti nagyon. Nem is értette, hogy Jimin miért olyan lánnyal hozta össze, aki az ő típusa. A levélből lejött, hogy butácska. Nem szerette az ilyen lányokat. Kiütést kapott tőlük. Azon gondolkodott, miközben várt, hogy a lány milyen színűre festette a haját. Mert biztos, hogy nem maradt a barnánál. Túl egyedinek gondolja magát, ezért ki akar tűnni. Talán olyan színűre, mint ami Jiminnek van… észrevett egy szőkére festett magas, csinos lányt. Piros ruhában. Tényleg csinos volt a lány, de nem indított be semmit Taeban. De kivételesen örült, hogy megjött a lány. Így legalább elterelheti a gondolatait Jiminről.

-          Szia, oppa! Ha Neul vagyok. Örülök, hogy találkozunk.

-          Szia. Gondolom, te már ismersz.

-          Igen, oppa! Miért nem pirosban vagy? A kék teljesen elüt a pirostól.

-          Jobban szeretem a kéket.

A kék szín mindig Kookiera emlékeztette Taet. Kookie… Tae megint megpróbálta elterelni a gondolatait. Ez a lány nem túl izgalmas. Nem tudta Tae, hogy mit fog kezdeni vele.

-          Hová szeretnél menni? Haneul… ugye?

-          Igen. Valami forgalmas helyre.

-          Forgalmas? Az egyetemi étterem jó lesz?

-          Igen! Teljes mértékben!

Tae tudta, miért akar a lány oda menni. Hogy mindenki lássa őket. Utálta ezt. Vele dicsekedni… szánalmas a lányoktól. De ha ezt akarja. Legalább Jimin és Kookie is ott lesz, és látják, mennyire elvan. Utána meg egy ideig békén hagyják. Elindultak az étterem felé. Mindenki őket nézte. A lány belekarolt Tae karjába. Egész úton csak beszélt. Tae utálta, ha sokat beszél valaki. Egyedül Jimintől tudta elviselni. Az étterem szinte tele volt. Tae egyből kiszúrta Kookiet és Jimint. Velük szemben volt egy üres asztal. Tae biztosra vette, hogy barátai foglalták egész idő alatt, hogy megfigyelhessék. Leültek a lánnyal a helyre. Megrendelték az ételt. A lány még mindig csak beszélt. Tae néha beszúrt egy két szót, de nem igazán fogta fel, mit mond randi partnere. A barátain járt az agya. Vajon látják rajta, mennyire nem élvezi ezt a helyzetet? Tae egy hirtelen ötlettől vezérelve körbe nézett. Mindenki őket nézte. Jimin és Kookie arcán látszott, hogy tudják, nem érzi jól magát. Valamit tennie kell. Hirtelen megszólalt, miközben a kezét a lány kezére fektette.

-          Haneul. Ne érts félre, jó?

-          Mi a baj, oppa?

Tae hangosan tolta ki a széket, miközben felállt. Azért hogy mindenki oda nézzen. Még az is, aki eddig nem tette. Odament a lányhoz, és szenvedélyesen megcsókolta. Mindenki meghökkent hangot hallatott. A lány is megdöbbent, de lehunyta szemét és viszonozta a csókot. Hosszú csók volt és olyan volt, mintha a csókolózó két személy kölcsönösen imádnák egymást. Tae levette ajkait a lányéról és felnézett barátaira. Tátott szájjal, evőeszközzel a kezükben fagytak le. Tae kihasználta, hogy most csend van.

-          Ő a barátnőm. És nem szeretném, ha bárki ezek után megkörnyékezne engem. Világos?

Megfogta a lány kezét, és kézen fogva indultak ki az étteremből. Tae a szeme sarkából figyelte barátait. Akik még mindig ledöbbenve ültek ott és nézték őket. Tae elégedett volt ezzel. Meg kell nyugtatnia barátait. És inkább egy lánnyal birkózik meg, mint vagy 100 vakrandival. Tae szíve fájt. Ő nem a lánnyal akart kisétálni kézen fogva. Ő arra vágyott, hogy Jimint és Kookiet csókolja meg nyilvánosan, és közölje ugyanezt a mondatot mindenkivel. Ő a szobatársait szerette. És titokban azt remélte, egyszer kinyilváníthatja őszinte, tiszta érzelmeit. Mindkét fiú iránt.