Para 3. rész

Para

                                                            3. rész 

# Derült égből Jimin #

Éjszaka mindenhol csend van. A legnyugodtabb időszak az ember életében. Az egyetem és a kollégium körül is csend honolt. Tücsökciripelés és pár bátor egyetemista távoli nevetése hallatszott csak be a nyitott ablakon. A fiú kollégium 19. szobájában járunk. Jimin és Jungkook békésen aludtak a csendben. Tae azonban ébren volt. Nem tudott visszaaludni a váratlanul rátörő álom miatt. Zaklatott és zavarodott volt. Mostanában sűrűn fordult elő ilyen vele. Azért sem tudott odafigyelni az órákon. Az éber éjszakák után a hosszú, kellemetlen nappalok következtek. Ez azóta ment így, amióta rájött, kikért ver hevesen a szíve. Mindig felkavarták a valósághű álmok. A mostani sem volt másképp. Nem értette ezt az egészet. Álom az álomban? Azt álmodta, hogy Kookie megcsókolja, miközben alszik, majd ő meglátja egy padon a barátnőjével. Szakít vele, majd Kookie közli vele, hogy nem álom volt az a csók. És megcsókolja… Tae két tenyerét az arcára tette. Hogyan tudná elfelejteni Kookiet és Jimint? És miért van az, hogy időszakonként változik, éppen kit szeret jobban? Most éppen Kookie varázsolta el. Nemrég azonban Jiminről álmodott. Viszont mindig úgy érzi a két fiú mellett, hogy fullad. Talán mert ennyi ideje titkolja a dolgot előttük? Tae azt sem tudta eldönteni, vajon a beszélgetésük Kookieval este valóságos volt-e. Biztos, hogy valóságos volt. Vagy mégsem? Az álmok és a valóság sűrűn cseréltek helyet Tae fejében. Csak akkor volt biztos a valóságban, mikor az egyetem épületében voltak. Arról a helyről még soha nem álmodott. Mocorgást hallott Kookie ágya felől. Odanézett ugyan, de nem látott sok mindent ebben a sötétben. Egy sóhaj. Megint mocorgás. Kis szünet. Majd egy árnyék bukkant fel. Kookie felült az ágyában. Tae reflexből becsukta a szemét, habár tudta, hogy Kookie nem veszi észre, hogy ébren van. Ugyanúgy ahogy ő sem látja, csak a körvonalát. Megint mocorgás hallatszott, majd halk, finom léptek. Kikelt az ágyból? Tae szíve hevesen vert. Azon agyalt, vajon Kookie miért kelt fel. Eddig nem tapasztalta, hogy Kookienak is álmatlan éjszakái lennének. Talán csak wc-re megy. Gondolta Tae. Egyszer csak annyit érzett, hogy valaki ránehezedett az ágya szélére. Egy kéz simította végig a haját. Hideg, hosszú ujjak… Kookie! Tae érezte, ahogy a szíve nyugtalanul vert a mellkasában. És egyre jobban próbált kitörnionnan, ahogy Kookie ujjai már az arcánál jártak. Ez a kéz… Tae alig tudta fékezni vágyát, hogy megfogja és leteperje az ágyra Kookiet. De túl kíváncsi volt ahhoz, hogy megzavarja barátját. Miközben Tae a hangos szíve ellen küzdött, egyik pillanatban egy száj érintette meg az övét. Puha, vastag ajkak. Forró. Nagyon forró és érzéki száj. Először csak puhán érintették Tae száját, majd kicsit hevesebben. Tae érezte Kookie csókján keresztül, hogy a fiú küzdik a vágyai ellen. Tae egész teste megfeszült. Nem akart lebukni, de olyan szívesen viszonozta volna Kookie érzéki csókját. Kookie lassan vált el Tae szájától. Végigsimította megint a haját, majd halkan, alig érthetően szólalt meg.

-          Miért bűvölsz el ennyire?

Tae érzelmei szinte elviselhetetlenné váltak. Úgy érezte, ki akarnak törni belőle. Feszítették belülről, mint egy vízzel túltöltött lufit. Nem tudta, mikor jön el az a pillanat, hogy kiadja magából ezeket az érzelmeket. Abban viszont biztos volt, hogy nem most van az a pillanat. Kookie felállt az ágyról, és visszafeküdt az övébe. Tae tudta, hogy Kookie nem fog ma éjjel aludni. És ő se.

Másnap reggel minden a megszokott módon ment. Tae egész végig figyelte Kookiet, de nem vett észre semmi változást. Barátja túl jó volt a színészkedésben. Tae aznap reggel nagyon szótlan volt. Nem tudta feldolgozni az éjszakát és feszült lett, ha Kookie közel került hozzá. Nem akarta hogy észre vegyék a többiek, ezért inkább csöndben maradt. Mikor Jimin rákérdezett, Tae annyit mondott „ Fáradt vagyok”. És ezzel le is zárták a beszélgetést. Mikor kiértek a kollégiumból, egy csapat lány várta őket. Szokás szerint jöttek ki a fiúk elé, hogy együtt menjenek az egyetemi órákra. Sokan direkt azokat az órákat vették fel, amiket a fiúk. Néhány tanár infókat adott el erről a diákoknak. A fiúk tudták ezt, de bizonyíték hiányában inkább csak próbálták elviselni a rajongótábort. Ilyen sok idő után már kellemetlen és zavaró volt számukra néhány ember, de nélkülük meg nem éreznék jól magukat. Kivéve Kookiet. Ő inkább a magányosabb típus volt. Nem szeretett annyi ember közt lenni. De jól palástolta és csak zsongtak körülöttük a rajongók. Még olyan emberek is eljöttek ilyenkor reggel, akik nem jártak az egyetemre, csak hallottak a fiúkról és azóta rendszeresen járnak őket mustrálni és faggatni. Legtöbbször barátnőről. Apropó! Barátnő. Ne feledkezzünk el Tae barátnőjéről, akivel valójában nem szakított. Habár nagyon szeretett volna. Mivel ő az egyik tag barátnője, a rajongók eléjük engedték a lányt. Hiába öltek volna a fiúkért, a magánéletüket tiszteletben tartották. És ez a fiúknak imponált. Viszont Tae ennek kimondottan nem örült. Abban a pillanatban, hogy meglátta újdonsült barátnőjét, azt kívánta, bár ne lennének ennyire tisztelettudók a rajongói és tépnék agyon féltékenységükben. Ahogy rájött, milyen gonosz dolgot kíván, kiverte a fejéből. Felvette az álmosolyt és ránézett barátnőjére. A lány ujjongott örömében. Tae arra gondolt, milyen arcot vágna Kookie, ha megint megcsókolná a lányt. Bátorságot vett és mikor oda ért, hevesen megcsókolta a lányt. Mindenki ujjongott körülöttük. Mikor Tae felnézett, csak Kookie hátát látta, ahogy a fiú vonul az egyetem felé. Lekésett. Gyorsabban kellett volna felnéznie. Jimin azonban mellette maradt. Jimin hatalmas vigyorral megbökte könyökével Taet és Kookie után sietett. A lány viszont elkezdett csimpaszkodni Taera. Utálta ezt az érzést. A folytó embereket. Minden ilyesmit. Szerencsére más tárgyakat vett fel a lány, ezért nem tudtak sokat találkozni. Tae mindig próbált elbújni. Ebédszünetben azonban direkt megkereste a lányt. Arra gondolt, most talán meglátja Kookie arcát. Leültek ugyanahhoz az asztalhoz Jiminékkel szemben. Jimin láthatóan boldog volt a látványtól. Kookie azonban egyáltalán nem. Komor volt. Nem szokott ilyen lenni. Gondolta Tae. Most már majdnem biztos volt benne, hogy a fiú tényleg szereti és tényleg nem álmodta az éjszakát. Úgy döntött, eljött a pillanat hogy megcsókolja a lányt. Áthajolt az asztalon, felemelte a lány fejét. Viszont elkövetett egy hibát. Nem csukta be a szemét csók közben, hanem közvetlenül Kookiera nézett. Egyenesen Kookie szemébe. Barátja vissza nézett rá. Teljesen magával ragadta Kookie tekintete. Nem tudta levenni a szemét róla, miközben a lánnyal csókolózott. És mindezt a lány tudta nélkül. Jiminen hatalmas döbbenet látszott. Tae látta a szeme sarkából, de nem fogta fel. Csak Kookie létezett számára. A lány abbahagyta a csókot és ránézett Taera. A fiú levette tekintetét Kookieról és mosolyt erőltetett az arcára. Egy pillanatra még felnézett, hogy lássa Kookiet. Azonban csak a hűlt helyét találta. És Jimin se volt ott. Tae kétségbe esett. Tudta, hogy elrontotta ezt az egészet. De hogyan tudná újra csinálni? Sehogy! Hát persze, hogy nem tudja megváltoztatni a múltat. Tae ezekkel a gondolatokkal vált el a lánytól ebéd után. Lassan, szinte maga után vonszolva lábait. Elment mosdóba, óra előtt. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, valaki bejött. Lehúzta a wc-t, majd mikor kinyitotta az ajtót, Kookiet pillantotta meg vele szemben. Tüzes, elszánt tekintet. Ami Taenak a legjobban tetszett ebben a fiatal fiúban. Kookie szürke mackónadrágot, fekete edzőcipőt és egy egyszerű, fehér pólót választott a mai napra. Jól álltak neki az egyszerű dolgok. Így is tökéletes volt. Tae számára legalábbis. Kookie zsebre tett kézzel, a falnak támaszkodva állt. Egyik lábát felhúzta és talpát a fehér falra fektetve. Mikor levette onnan, lábnyomot hagyott maga után. Ez viszont Taet nem érdekelte. Ugyanis Kookie megindult felé. Megfogta két vállát és a falhoz préselte, majd szinte rásimult Taera. Arcuk nagyon közel volt egymáshoz. Tae érezte Kookie forró leheletét, ahogy zihálva vette a levegőt. Nem tudott megszólalni egyikük sem. Kookie Tae tarkójára emelte a kezét és megcsókolta őt. Nem olyan finoman, mint éjjel. Ez a csók vad volt, a vágyról szólt. Kookie teljesen rásimult Taera. Tae nem tudott ellen állni. Érezte, ahogy Kookie nyelve belopózik és elkezdi kényeztetni, hergelni az övét. Tae azonnal reagál a gesztusra. Ugyanúgy játszik ő is Kookie nyelvével. belement a táncba. Tae benyúl Kookie pólója alá és elkezdi kezével végigsimítani Kookie minden porcikáját a póló alatt. A hasát, a mellizmait, a nyakát, a vállát. Tae annyit vesz észre, hogy Kookie szája eltűnik az övéről. Kinyitja szemét, de addigra Kookie már vissza is tért, ás ugyanúgy csókolta Taet, mint előtte. Csak épp póló nélkül. A fehér póló a földön hevert. Tae hiába égett a vágytól, érezte, hogy kicsit mintha félne. Érezte, ahogy Kookie is benyúl az ő pólója alá. Minden egyes ponton, ahol Kookie megérintette, elkezdett lángolni a teste. Tae teljesen felizgult, de az esze megálljt parancsolt. Elkapott egy pillanatot, amikor képes volt Kookiet ellökni magától. Kookie meghökkent. Arca ki volt pirosodva. Mellkasa gyorsan emelkedett fel és le. Zihált. Tae ekkor vette észre magán, hogy ő is ugyanúgy vette a levegőt, mint Kookie. Próbálta visszafogni, de erre volt szüksége a szervezetének. Sok oxigénre. Tae lélegzete hirtelen leállt egy pillanatra, mikor Kookie arcát tenyerébe temetve zuhant a földre. Pár pillanat szünet után Tae odament barátjához és levette kezét az arcáról. Arra számított, hogy sírni látja majd, de nem így történt. Kookie csak nézett maga elé. Egy kis idő után magához tért és bele nézett Tae szemébe. Tae nem tudta ezt az egészet mire vélni.

-          Kookie. Jól vagy?

-          Persze.

Nehezen jött ki ez a szó Kookie száján. Alább hagyott a zihálása. Tae felvette a földről a pólót és odanyújtotta barátjának, aki fel is vette azt. Felállt, majd mint a régi Kookie szólalt meg.

-          Miért viszonoztad?

-          Mi?

-          A csókot. Miért engedted most is meg éjszaka is?

Éjszaka? Tae szíve hatalmasat dobbant. Tehát tudta, hogy ébren voltam. És úgy csókolt meg…

-          Miért? Miért csókoltál meg, ha tudtad hogy ébren vagyok?

-          Én kérdeztem előbb.

-          Hol vagyunk Kookie? Dedóban?

Tae érezte, hogy hangja kissé ideges és számon kérő. Megpróbált ebből visszavenni.

-          Ne haragudj. De azt hiszem, tartozunk egymásnak annyival, hogy elmondjuk, mit miért tettünk. És ha akarod kezdem én.

Kookie keresztbe fonta kezét a mellkasán és a falnak dőlt.

-          Hallgatlak.

Tae szívverése gyors volt. Úgy érezte, mindjárt elájul itt helyben. Ki kell mondja azt a szót. Tartozik ennyivel Kookienak. És ha Kookie direkt is csinálta ezt az egészet, hogy kiderítse az igazságot… és nem azért mert szereti… akkor is el fogja mondani, mit érez iránta. El fogja, mert Kookie megérdemli, hogy tudja. Jimin most eszébe se jutott. Az események hatására csak Kookieról szólt az élete ebben a pillanatban. Tae megköszörülte a torkát. Mély levegőt vett, és nagy nehezen kimondta.

-          Mert szeretlek.

És ebben a pillanatban kinyílt a wc ajtaja, és Jimin lépett be rajta. Vagyis lépett volna. Ugyanis ahogy meghallotta Tae szavait és meglátta ezt a szituációt, lefagyott. De nem csak ő. Tae arca teljesen elfehéredett. Úgy nézett ki, mint aki ebben a pillanatban elhányja magát. Legnagyobb meglepetésre Kookie sem nézett ki másképp. Annyira meglepődött ő is, hogy elfelejtette palástolni rémületét. Így álltak egy ideig, mikor Jimin belépett. Becsukta maga mögött az ajtót és neki támaszkodott. Végigmérte mindkét fiút.

-          Elmondanátok mi folyik itt? Mert azt hiszem, sok mesélnivalótok van.

Jimin hangja eltért a szokásostól. Most nagy él volt benne, ami hatalmasat szúrt Tae szívébe. Úgy érezte, megcsalta Jimint. Ami nem igaz. Jimin tekintete azonban mérges volt, számon kérő és elszánt. Nem az a Jimin állt Tae és Jungkook mellett, akit megismertek. Ez egy másik Jimin, és ez volt az első alkalom, hogy mind ketten féltek tőle.

-          Gyerünk. Addig innen ki nem megyünk.

Para 1.rész

Para

                                                                           1. rész

   # Vakrandi #

-          Nem!

-          Miért?

-          Mert azt mondtam. Ez éppen elég ok.

Tae és Jimin épp az egyetem egyik padján foglaltak helyet. Tae széttett lábakkal és hanyagon aláhulló kézzel ült. Fejét az ég felé emelte és épp azt a nagymennyiségű levegőt préselte ki a tüdejéből, amelyet az előbb meglepettségében szívott be. Észre se vette, hogy azóta szinte levegőt se vett. Jimin felé fordulva, keresztbe tett lábakkal ült, kezei gondosan egymásba fektetve az ölében. Reménykedett az ellenkező válaszban. Fontos volt neki Tae, de soha nem tudta meggyőzni semmiről. Akkor sem, ha Tae érdekében tette. Ahogy most sem. Jimin le se vette reménnyel teli szemét barátjáról. Nem leplezte, hogy ő pont az ellenező választ szeretné hallani. Tae emiatt kicsit frusztráltan érezte magát, és helyezkedni kezdett a padon. Nem tudott mit csinálni ezzel az érzéssel. De nem nézhetett bele Jimin szemébe, mert akkor elönti a tudatát a Jimin iránt érzett… dolgok. Csak akkor tudott Jiminnek nemet mondani, ha nem nézett rá, nem érintette meg, és a hangjának is ellen állt. Imádta a fiú hangját. Selymes, magas, mégis néha mély zengésű. Mindig, mikor Jimin megszólalt, érezte, hogy a fülén keresztül behatol a hang és átjárja az egész testét. Mint valami energia. Áramütés. Ez a legmegfelelőbb szó rá. Végül Tae vette a bátorságot, és belenézett barátja szemébe. Egyből hevesebben kezdett dobogni a szíve. Olyan hangosan, hogy imádkozott, Jimin nehogy meghallja.

-          Miért szeretnéd ezt, Jimin?

-          Mert aggódom érted.

-          De ha én azt akarom, megteszem magamtól. Nem kell külső behatás.

-          De kell, Tae. Ismerlek.

Jimin valóban nagyon jól ismerte Taet. Kim Taehyung. 21 éves egyetemista. Imádott bulizni, csajozni, mindig jó tanuló volt annak ellenére, hogy soha nem tanult. Ebben az elmúlt pár hónapban azonban Tae teljesen kifordult magából. Nem jár el az egyetemi bulikra, romlik a teljesítménye, egy tantárgyat újra fel kellett vennie. És ami Jimint a legjobban aggasztja, hogy nem csajozik. Jimin mindig úgy gondolta, hogy ha lányok vannak egy fiú körül, szebben és pozitívabban látja a világot. A lányok jobb teljesítményre ösztönöznek, jobb emberré tesznek. Jimin imádta a lányokat. És nem tudta elfogadni, hogy Tae elutasítja azt az örömöt, ami csak a férfiaknak adatik meg. A nőket.

-          Miért nem tudsz találkozni vele, Tae? Imád téged! Nem azt mondtam, hogy bújj ágyba vele! Csak találkozzatok, beszélgessetek. Az egyik legnagyobb rajongód. És mellékesen, ha egy ilyen jó partit kihagysz, ha felkínálkozik, nem is vagy igazán férfi.

Taenek rosszul estek Jimin szavai. Ő igenis férfi. De a férfiasság nem abban nyilvánul meg, hogy bebújsz-e annak a nőnek az ágyába, aki tálcán kínálja magát. A férfiasság az, mikor azt a nőt hódítod meg, aki nem kínálja fel magát még a 3. randin sem. Az a férfiasság, ha azért a lányért küzdesz, akit mindennél jobban szeretsz. És nem adod fel azért, mert nem bújt veled ágyba már harmadjára sem. És ha felvállalod, hogy kit szeretsz. Tae levette szemét barátjáról és a talajt nézte. A fűben szorgoskodó hangyákat, akik töretlenül a királynőjüket szolgálják, és a lárvájukat védik. „ Felvállalod, akit szeretsz.” Ez a mondat elég sokszor fordult meg a fejében. Ha nőről lenne szó, nem lenne probléma. De Tae nem egy nőt szeretett. Nem tudta, mit csináljon. Ha felvállalja, kit szeret, azzal csak botrányt csinál. Viszont az egész egyetem és mind a két kollégium azzal van elfoglalva, hogy Tae miért nem randizik. Talán van valakije? Az, hogy esetleg a fiúkat szeretné, senkinek nem jutott még eszébe… Tae sokáig mélázgatott, mire Jimin fészkelődni kezdett. Tae ránézett, és elöntötte szívét a bűntudat. Az ember, akit szeret, aggódik érte. De nem mondhatja meg neki, miért nem akar randizni. Viszont azt se engedheti, hogy Jimin aggódjon érte. Tae teleszívta a tüdejét friss levegővel, majd nagyot sóhajtott, mielőtt nehezen kinyögte a szót.

-          Legyen.

-          Tényleg?

Jimin szeme megcsillant. Már egy ideje győzködi Taet, hogy menjen el randizni. Ne búsuljon, akármi az oka. Soha nem kérdezősködött vagy faggatta a problémáiról barátját. Tudta, ha tudnia kell, úgy is elmondja neki. Viszont azt látni hogy szenved, nagyon fájt neki. Megkönnyebbült, hogy több hét győzködés után végre megkapta a várt választ. Az nem érdekelte Jimint, hogy mindenki suttog Taeről a háta mögött. Tudta, hogy Tae erős, és nem érdekli hogy mások mit gondolnak. Inkább a szomorúság és bánat oka érdekelte. Ha nem is tudta megszüntetni, legalább enyhíteni akarta. Jimin fellelkesült és azonnal felpattant a padról. Tae meglepetten nézett rá, mint valami idiótára. Sűrűn nézett így barátjára, mert Jimin mindent hirtelen, azonnal csinál. Mindenféle előzmények nélkül. Ahogy eddig, most sem értette ezt a hirtelen megmozdulást.

-          Akkor szólok a lánynak, hogy keressen fel téged.

Jimin sarkon fordult és elrohant. Tae ott maradt egyedül. Tele volt a feje gondolatokkal. Hirtelen könnyek szöktek ki a szeméből, és nem tudta elállítani a zokogását. Nem azért sírt, mert megbántották. Azért zokogott, mert tudta, nem lesz bátorsága elmondani, kit szeret. Azért zokogott, mert csalódott. És nem akárkiben. Magában.

Jimin rohant az egyetemen keresztül. Tudta, melyik teremben lesz a lány, mert Kookie osztálytársa. Kookie a másik legjobb barátja Jiminnek. Nagyon szerette őt is. De Kookie nem szorult segítségre soha. Mindig megoldotta a problémáit magától. És mindig csak utólag tudta meg ő is és Tae is, hogy volt problémája. És minden történetnek amit Kookie mesélt, az volt a vége „ De már megoldottam.” Kookie mindenben ügyes és jó volt. Jimin irigykedett is rá ezért. A rábeszélésben is jobb volt nála. De most mérges volt Jimin Kookiera, mert nem akart részt venni Tae mentőakciójában. Azt mondta, Tae megoldja ha akarja. De Jimin nem így gondolta. Teljesen különbözött a véleményük. Jimin elért a teremig. Épp szünet volt két előadás között. Jiimin bement az előadóterembe. Elhaladt Kookie mellett, de nem köszönt neki. Most haragban voltak. Gyakran összevesznek. Ez a személyiségük és véleményük totális ellentéte miatt van. Jimin odament a lányhoz, és belesúgta a fülébe „ Győzelem!” A lány ujjongva ugrott fel és szorosan átölelte Jimint.

-          Köszönöm! Köszönöm szépen Oppa! Ígérem, nem okozok csalódást Tae oppának és neked sem!

-          Tök mindegy mit mondasz, vagy mit csinálsz. A szépséged a lényeg.

Ez egy lekezelő mondat volt. Gondolta Kookie. Ugyanis Kookie a hátsó padból látta és hallotta az egész jelenetet. A lány elpirulva mosolygott és megköszönte a „bókot.” A bókot… Kookie teljesen el volt hűlve a lány ostobaságán. Ha ő lenne a helyében már rég képen törölte volna Jimint és faképnél hagyta volna. De ezt a lányt annyira nem érdeklik az olyan „mellékes” dolgok, mint az ész és a kedvesség. Arra kapott dicséretet, ami a legjobban foglalkoztatja. A külsejére. Kookie utálta az ilyen felszínes dolgokat. Tudta magáról, hogy jól néz ki, de különösebb időt soha nem fektetett abba, hogy így nézzen ki. Megfésülködött reggel és felvett valami göncöt. Mégis imádták. Felszínesség… ami a legjobban irritálta Kookiet. Kit érdekel, hogy néz ki a lány, ha még a sértegetést sem fogja fel a csöpp agyával, hanem megköszöni. Kookie mindig elborzad, ha belegondol, mennyi ilyen lány van az utcán. Ő mindig a mentális dolgokra figyelt oda. Sokat olvasott, rajzolt, művészi zenét hallgatott. Persze a hip-hop mellett, mert az a stílus volt mindig is a kedvence. De nem tartózkodott soha Mozart vagy Bach zenés darabjaitól, vagy épp egy opera, esetleg balett előadástól sem. Szerette fejleszteni a tudását és személyiségét. Tréningeket tartott magának mindig. Ő hívja így. Különben egyszerű dologról van szó. Harmóniateremtés, csöndben elgondolkodni az életről és az emberekről. Ahhoz viszonyítani magát. És mindig csalódott volt, mikor szembesült jelentéktelenségével. Kookie valami nagyot szeretett volna alkotni, valami maradandót, hogy ne csak egy legyen a sok porszem közül. Ezek a gondolatok mind szertefoszlottak, mikor Jimin hirtelen levágódott a padjára.

-          Na?

-          Rajta ülsz a tanszereimen.

Jimin meg sem moccant. Kookie felnézett barátjára. Ledobta kezében lévő telefonját a padra és hátra dőlt a széken. Tudta, miről van szó. Mégis visszakérdezett.

-          Mi na?

-          Nem is örülsz, hogy sikerrel jártam?

-          Most már beszélgetünk is?

-          A harag addig tart, míg a probléma meg nem oldódik. Én pedig megoldottam. Nélküled, Kookie. Szóval nincs harag.

-          Soha nem fogom megérteni a logikádat.

-          Nincs logikám.

Jimin leszállt a padról és megveregette barátja vállát. Rámosolygott. Nem hamis mosoly volt, Jimin nem tudott olyat. Olyankor mindig vicsorog. Az pedig rosszabb, mintha nem is próbálkozna.

-          Szerinted ez a lány Tae típusa, Jimin?

-          Nem. Ez a lány az én típusom. De ez is megteszi. Csak viselkedjen végre úgy, mint régen.

-          Régen se szerette a buta lányokat.

-          Kritizálod a munkámat? Tudod mennyit küzdöttem, mire ezt összehoztam?

-          Nem vonom kétségbe az igyekezeted. De ezzel a lánnyal még beszélgetni se lehet. Örökre elveszed a kedvét a randiktól.

-          Jaj, Kookie. Olyan lány nincs a földön, aki neked megfelel.

-          Biztos van, csak egyelőre nem találkoztam vele.

-          Akkor randizz te, Taeval. Tőled biztos megjönne a kedve a lányokhoz.

-          Vicces vagy, Jimin. De én pont olyan típus vagyok, aki bejönne Taenak. Csak épp fiú, nem lány.

-          Szerintem meg az olyan típusú lányokat szereti, mint amilyen én lennék.

Jimin és Kookie jót szórakoztak ezen. Elkezdték sorolni azokat a tulajdonságokat, amiket Tae imád. Arra jutottak, hogy mind a kettejükben megvannak, csak éppenséggel nem lányok. Viccesnek találták a dolgot. Csak éppen nem sejtették azt, amit mi már tudunk…

Tae már annál az öreg tölgynél állt, ahol a találkozó van. A lány egy levelet dobott Tae szekrényébe, hogy mikor és hol randizzanak. Azt is leírta, hogy milyen színű ruhát vegyen föl, hogy összhangban legyenek. Tae tudta, hogy azért, hogy mindenki lássa. Ők most randiznak. De Tae nem volt olyan, aki szót fogadott volna bármilyen lánynak. Ezért piros helyett halványkékbe öltözött. Már csak azért sem. Ez volt benne a levél elolvasása után. Amúgy sem szerette annyira a piros színt. Az inkább Jimin színe volt. Ő szereti nagyon. Nem is értette, hogy Jimin miért olyan lánnyal hozta össze, aki az ő típusa. A levélből lejött, hogy butácska. Nem szerette az ilyen lányokat. Kiütést kapott tőlük. Azon gondolkodott, miközben várt, hogy a lány milyen színűre festette a haját. Mert biztos, hogy nem maradt a barnánál. Túl egyedinek gondolja magát, ezért ki akar tűnni. Talán olyan színűre, mint ami Jiminnek van… észrevett egy szőkére festett magas, csinos lányt. Piros ruhában. Tényleg csinos volt a lány, de nem indított be semmit Taeban. De kivételesen örült, hogy megjött a lány. Így legalább elterelheti a gondolatait Jiminről.

-          Szia, oppa! Ha Neul vagyok. Örülök, hogy találkozunk.

-          Szia. Gondolom, te már ismersz.

-          Igen, oppa! Miért nem pirosban vagy? A kék teljesen elüt a pirostól.

-          Jobban szeretem a kéket.

A kék szín mindig Kookiera emlékeztette Taet. Kookie… Tae megint megpróbálta elterelni a gondolatait. Ez a lány nem túl izgalmas. Nem tudta Tae, hogy mit fog kezdeni vele.

-          Hová szeretnél menni? Haneul… ugye?

-          Igen. Valami forgalmas helyre.

-          Forgalmas? Az egyetemi étterem jó lesz?

-          Igen! Teljes mértékben!

Tae tudta, miért akar a lány oda menni. Hogy mindenki lássa őket. Utálta ezt. Vele dicsekedni… szánalmas a lányoktól. De ha ezt akarja. Legalább Jimin és Kookie is ott lesz, és látják, mennyire elvan. Utána meg egy ideig békén hagyják. Elindultak az étterem felé. Mindenki őket nézte. A lány belekarolt Tae karjába. Egész úton csak beszélt. Tae utálta, ha sokat beszél valaki. Egyedül Jimintől tudta elviselni. Az étterem szinte tele volt. Tae egyből kiszúrta Kookiet és Jimint. Velük szemben volt egy üres asztal. Tae biztosra vette, hogy barátai foglalták egész idő alatt, hogy megfigyelhessék. Leültek a lánnyal a helyre. Megrendelték az ételt. A lány még mindig csak beszélt. Tae néha beszúrt egy két szót, de nem igazán fogta fel, mit mond randi partnere. A barátain járt az agya. Vajon látják rajta, mennyire nem élvezi ezt a helyzetet? Tae egy hirtelen ötlettől vezérelve körbe nézett. Mindenki őket nézte. Jimin és Kookie arcán látszott, hogy tudják, nem érzi jól magát. Valamit tennie kell. Hirtelen megszólalt, miközben a kezét a lány kezére fektette.

-          Haneul. Ne érts félre, jó?

-          Mi a baj, oppa?

Tae hangosan tolta ki a széket, miközben felállt. Azért hogy mindenki oda nézzen. Még az is, aki eddig nem tette. Odament a lányhoz, és szenvedélyesen megcsókolta. Mindenki meghökkent hangot hallatott. A lány is megdöbbent, de lehunyta szemét és viszonozta a csókot. Hosszú csók volt és olyan volt, mintha a csókolózó két személy kölcsönösen imádnák egymást. Tae levette ajkait a lányéról és felnézett barátaira. Tátott szájjal, evőeszközzel a kezükben fagytak le. Tae kihasználta, hogy most csend van.

-          Ő a barátnőm. És nem szeretném, ha bárki ezek után megkörnyékezne engem. Világos?

Megfogta a lány kezét, és kézen fogva indultak ki az étteremből. Tae a szeme sarkából figyelte barátait. Akik még mindig ledöbbenve ültek ott és nézték őket. Tae elégedett volt ezzel. Meg kell nyugtatnia barátait. És inkább egy lánnyal birkózik meg, mint vagy 100 vakrandival. Tae szíve fájt. Ő nem a lánnyal akart kisétálni kézen fogva. Ő arra vágyott, hogy Jimint és Kookiet csókolja meg nyilvánosan, és közölje ugyanezt a mondatot mindenkivel. Ő a szobatársait szerette. És titokban azt remélte, egyszer kinyilváníthatja őszinte, tiszta érzelmeit. Mindkét fiú iránt.

Értékes szerelem 17. rész

                             Értékes szerelem  

                                                                     XVII. fejezet

Reggel van. Tae és én a kanapén aludtunk el tegnap este. Most azonban az ágyamban vagyok. Nem emlékszem rá, hogy feljöttem volna. Elfordulok abba az irányba, ahol Tae hűlt helyét találom. Lassan kikelek az ágyból. Nem tudom, mi vezérel, de úgy érzem, ki kell néznem az ablakon. Úgy, mint régen. Elhúzom a függönyt. Amit látok, az teljesen ledöbbent. Tae a leégett, kihalt ház felé tart. Gyalog. Hatalmasat dobban a szívem. Mit csinál? Miért megy oda? Nem szabad, Tae! Mielőtt észbe kaptam volna, már rohanok le a lépcsőn, ki az ajtón és szaladok. Nem tudom, miért. A tegnapi ruhám van rajtam. Legalább nem pizsama. Tae messze jár már. Nem fogom utolérni. Nem akarom, hogy bemenjen oda! Nem merek belegondolni, milyen látvány fogad majd. Tae már eltűnt. Bement a házba. Félelmetes ez a hely. De nem érdekel. Tae után kell mennem. Nem hagyhatom egyedül ebben a helyzetben. Nagy lendülettel futok. Már nagyon kifáradtam. Kapkodom a levegőt. A bejárat előtt azonban megtorpanok. Vasból van a bejárati ajtó, a falak pedig kőből. Mind meg vannak feketedve. Az ajtó résnyire nyitva van. Tae nem csukta be maga után. Bekukkantok a résen. Sötétség, hideg és égett szag. Még mindig érezni a tragédia erejét ezen az épületen. Bátorságot veszek magamon és bemegyek. Ahogy belépek, hatalmas aula fogad, ami egykor még gyönyörű lehetett. Minden márványból van. Ezeket is megviselte az a tűz, ami megváltoztatta Tae életét. Lassan elindulok. Merre menjek? Velem szemben egy vaslépcső, ami két irányba ágazik el. Mellettem mind a két oldalt ajtók helyei sorakoznak. Biztosan fából voltak. Valamilyen megérzés azt sugallja, hogy induljak fel a lépcsőn. Már most utálok itt lenni. Ahogy lenézek a földre, a porban és hamuban lábnyomokat vélek fölfedezni. Tae! Elindulok a lábnyomok után. Felfelé vezetnek a lépcsőn. Aztán jobbra. A felső szint még ijesztőbb, mint az aula. Szűkösebb. A falak teljesen leégve a kövekig. Talán tapéta lehetett, vagy bársonnyal volt beborítva. Nem tudom. De az biztos, hogy leégett. Bútorok nincsenek sehol. Egyre frusztrálóbb és ijesztőbb itt lenni. Megkeresem Taet és elviszem innen. A lábnyomok egy szobához vezetnek. Itt szintén leégett az ajtó. Benézek a helységbe. Itt sokkal nagyobb kár keletkezett, mint máshol. Összerakom a képet. Innen indulhatott a tűz. Ami azt jelenti, hogy ez a dolgozószoba. Belépek a volt ajtón. A bal oldalamon megpillantom Taet. Nem sír, nincs letörve, nem őrjöng. Csak néz meredten maga elé. Belefeledkezett az emlékeibe. Nem tudom, hogy megzavarjam-e vagy sem. Úgy döntök, hogy inkább megvárom a volt folyósón. Mikor megfordulok, hogy kimenjek, meghallom a hangját.

-          Hogy kerültél ide?

A hang irányába nézek. Tae még mindig maga elé bambul. Félelmetes. Rossz előérzetem van. De Tae nem olyan hogy megőrüljön. Biztos csak… nem tudom. Félek.

-          Láttalak az ablakból. Gondolkodás nélkül jöttem utánad. Sajnálom. Visszamegyek.

-          Ne! Örülök hogy itt vagy. Maradnál, ha megkérlek?

Tae most egyenesen a szemembe néz. Nem őrült meg. Teljesen tiszta a tekintete. Kicsit paranoiás vagyok. Odamegyek Taehez. Tekintetét megint oda viszi, ahol eddig volt. Én is oda nézek. Nem értem, mit néz annyira. Akkor eddig nem is bambult.

-          Mit nézel ennyire?

-          Egy követ.

-          Azt látom.

Rám néz megint.

-          Nem érted.

-          Tényleg nem.

-          Én egy bizonyos követ keresek. Olyat, ami kicsiben különbözik a többitől. Valahol itt kell lennie.

-          Miért olyan fontos az a kő?

-          Anno, amikor apa behívta ide anyát, hogy beszéljen vele, én hallgatóztam. Hallottam, hogy valami örökségről beszélnek. Akkor nem tudtam, hogy az enyém. Emlegetett apa egy követ a falban. Megkérte anyut, hogy húzza ki. Anya meg el volt ájulva az ötlettől. És valami széf van mögötte. A kód az én születési dátumom. Ezt keresem.

-          Úgy gondolod, hogy itt van az örökséged?

-          Igen. Nem tudom, mi van a végrendeletben. De biztos vagyok benne, hogy a végén ide lyukadnék ki.

-          Értem. Ez elég bonyolult. Nem szerette véletlenül apukád a kémfilmeket?

Tae értelmetlenül néz rám. Egy ideig csak néz, majd elneveti magát.

-          De. Most hogy mondod, kimondottan szerette az ilyeneket.

Én is nevetek. Nézem a falat. Nem látok semmi különöset. Mind fekete. Rárakódott a korom. Rárakódott…

-          Tae! De buták vagyunk!

-          Miért is?

-          Azért nem vesszük észre a különbséget, mert mind ugyanolyan a koromtól. Ha leszedjük erről a falról, akkor jobban észre vehetjük.

-          Tényleg.

Tae leveszi a felsőjét. Tae leveszi? Úr isten nincs rajta póló. Te jó ég.

-          Te mit csinálsz?

-          Valamivel le kell szedni.

-          De a felsőddel? Miért nem keresünk valami rongyot vagy…

-          Chinae! Most komolyan. Egy olyan házban akarsz rongyot keresni, ahol még a tömör fa is elégett?

Uh. Tényleg. Igaza van. Nem gondolkodtam. Csak a kövek és a vas maradt meg. A tető nem tudom milyen anyagból lehet, de annak semmi baja nincsen. Lehet a mennyezeten lévő kőréteg elzárta a tűz útját. Így maradt ép. Tae elkezdi levakarni a koromréteget a kövekről. Kissé nehezen jön le… és mivel a kő is kapott a tűzből elég rendesen, van, ami le se jön. De már többet lehet látni belőlük. Mikor Tae befejezi, egyből kiszúrok egyet. Nem különbözik nagyon a többitől. A felülete ugyanolyan érdes, mint a többi. De kicsivel nagyobb, és olyan, mintha meg lenne formázva. Egyből odamegyek és elkezdem húzni. Nem mozdul. Miért nem? Rosszul választottam volna? Tae odajön és ő is megpróbálja.

-          Nem értem. Pedig annyira különbözik a többitől.

-          Annyira vészesen nem, Chinae. De tény, hogy gyanús. Miért nem tudom kihúzni?

-          Biztos vagy benne hogy jól emlékszel a dolgokra?

-          Ezt hogy érted?

-          Kicsi voltál, rég volt. Talán rosszul emlékszel.

-          Nem hiszem. Szinte biztos vagyok benne, hogy így kell.

-          Szinte…

-          Mit csináljunk?

Egy ideig így állunk egymás mellett. Tanácstalanul azon gondolkodva, hogy lehetne kiszabadítani onnan azt a követ. Egy ötlettől vezérelve elkezdem a mellette lévőket befelé nyomogatni, hátha megmozdul az egyik.

-          Mit csinálsz?

-          Nem tudom. Csak próbálkozom hátha. Apud szerette az ilyeneket akkor biztos nem annyi az egész, hogy kihúzod és ott a széf.

Ahogy ezt kimondtam, az egyik kő, amihez épp hozzáértem benyomódott. Csodálkozva nézek. A nagyobb, kissé szabályosabb kő kiemelkedett a többi közül. Tae azonnal fogja és kihúzza a helyéről. Ledobja a követ és benéz a lyukon.

-          Ott van!

Benyúl a résen. Van akkor lyuk, hogy befér a két keze. Ahogy húzza ki a kezét, benne van egy széf. Valószínűleg acél lehet. Semmi baja. Az egyetlen tárgy ebben a házban, ami fényes és ép. Leteszi a földre.

-          Ez ilyen kicsi? Ebbe nem fér bele sok minden.

-          Chinae. A gazdagok világa nem olyan, mint amiben mi most élünk. Ott elég egy darab cetli és milliomos vagy.

Ez elég kioktató volt. Most valahogy nem úgy viselkedik, ahogy eddig. Mintha a fejébe szállt volna, hogy ő gazdag családból való. Nem tetszik ez nekem. Beüti a számokat és a széf kinyílik. Tae kivesz belőle egy kisebb csomagot. Mikor kinyitja akkor látom, hogy képek vannak benne. Tae gyorsan becsukja és félreteszi. Láthatóan felkavarja ez a dolog. Majd kivesz belőle egy levelet és egy dobozt. Kinyitja a levelet végig olvassa. Könnyek szöknek a szemébe.

-          Tae. Minden rendben?

-          Persze. Csak kicsit meghatott, amit apám írt a levélben. Nem lényeges. A lényeg a hátulján van. Azt írja, hogy ebben a dobozban van az eljegyzési gyűrűnk a kijelölt lánnyal. Meg ír egy nevet. Alá pedig egy négy jegyű számot. Ami a bankban lévő széf száma. Amit csak akkor engednek nekem kinyitni, ha megmutatom a házassági szerződést. Ami azt jelenti, hogy soha nem nyílik ki az a széf. Bocs apa.

Tae összegyűri a levelet és ledobja a földre. Mindent otthagyva feláll és elindul visszafele.

-          Tae!

Gyorsan összeszedem a cuccokat és elindulok utána. Kicsit nehezen, de utolérem.

-          Tae mi ütött beléd?

-          Az, hogy ez az egész egy nagy baromság! Miért kell a szüleimnek még a haláluk után is irányítani az életem?

-          Biztos fontos nekik, hogy jó jövőd legyen.

-          Ha az én jövőmmel foglalkoznának, csak odaadnák az örökséget és kész. Nem pedig belekényszeríteni egy ilyen hülyeségbe. Ki vesz el manapság kényszerből akárkit?

-          Miért ilyen fontos neked az a pénz? Te mondtad, hogy össze tudjuk szedni magunk is amink van. Mi ez a hirtelen változás?

-          Mert félek, hogy nem fogok tudni rendes jövőt biztosítani neked, Chinae! Félek, hogy nem leszek rá képes. És te szenvedni fogsz mellettem.

-          De Tae! Ha mellettem vagy, nekem mindegy hogy milyen körülmények között lakunk.

-          Pont ez a probléma!

-          Nem értelek.

-          Nem fogok tudni úgy nyugodtan aludni, hogy tudom, hogy neked sokkal jobb jövőd lehetne ha nem vagy mellettem. Szeretném, ha soha nem bánnád meg, hogy Jimin helyett engem választottál.

-          Hogy jön ide a megbánás? És Jimin? Össze vissza zagyválsz mindent, Tae. Nem vagy tiszta. Pihenj le és majd utána beszélünk erről.

-          Nem. Semmi baj nincs az agyammal se meg semmivel. Csak annyira szeretlek, hogy belehalnék, ha nem tudnék neked megadni mindent! Erről van szó. Ilyen nagy baj?

-          Jaj, Tae!

Odamegyek hozzá és megölelem. Az egész teste remeg. Ideges. Nem akarom, hogy ideges legyen. Megcsókolom. Imádom a csókjának ízét. Annyira puha és érzéki ajkai vannak még ilyenkor is. Kezdem úgy érezni, hogy beindulok. Pedig ez nem a megfelelő időzítés. A hely, az idő és az érzelmi állapotok sem kedvezőek. Miért gondolok én ilyenekre, miközben őt csókolom? Tae hirtelen megragadja a derekam és szorosan magához húz. Úgy simulunk egymásra, mint két mágnes. Közben egyre szenvedélyesebben csókol. Akkor nem csak én vagyok az, aki beindult itt, ezen a lehetetlen helyen? Tae hirtelen leválik a számról és szenvedélyes, vágytól égő szemét az enyémre emeli. Érzem, hogy elpirultam. Nem is kicsit vagyok zavarban. Alig tudom állni a tekintetét.

-          Chinae. Menjük fel a szobádba. Azt hiszem nem tudom tovább visszafogni magam.

Értékes szerelem 7.rész

                                Értékes szerelem 

                                                                          VII. fejezet

Én vagyok, akit Hoseok a legjobban utál? Nem vettem észre, hogy utálna. Tényleg nem olyan ember, amilyennek gondoltam? Azt hittem, hogy mindig őszinte, jó kedélyű… nem vagyok túl jó emberismerő. Napok óta egyfolytában csak arra döbbenek rá, hogy miket rontok el és miben vagyok rossz. Már össze kéne írni őket. Szép kis lista jönne össze. Chinae! Te se vagy az, akinek gondoltad magad. Nem csak Hoseok alkot magáról más képet, hanem én is. De… miért kér meg engem egy fiú arra, hogy színleljem a barátnőjét? Rejtély…

-          Honnan veszed, hogy engem utál a legjobban? És miért pont az a lány kell, akit utál? Mit forralsz? Bosszút akarsz állni?

-          Túl sok a kérdésed. De megértem. Elmondok mindent. Ha most van egy kis időd, szívesen beavatlak, persze csak akkor, ha vállalod.

-          Addig nem mondok semmit, amíg nem tudom, miről van szó. És nem alkalmas. Egyáltalán nem az.

-          Mi ez a hang?

-          Lejárt a szárító.

Elég hangosra állítottam a figyelmeztetést, mert reggel mindig így kezdem a napot. Ruhamosás és szárítás. És akárhol vagyok a lakásban, hallanom kell. Amikor kimondtam a mondatot Jiminnek, kinyílt a hálószobám ajtaja. Taehyung jön ki rajta egy szál törölközőben. A falnak támaszkodik. Rendesen végigméri Jimint. Jimin nem lepődik meg, inkább elmosolyodik. Feláll a kanapéról és elindul Tae felé. Biztos vagyok benne, hogy Tae nem hallott semmit a beszélgetésből. Nagyon jól szigetel a hálószobám. És elég halkan beszéltünk Jiminnel. Eddig senki nem járt a lakásomban, most meg két szívdöglesztő pasi is itt van egyszerre. Tényleg kezd felfordulni az életem. Fenekestül. És azt hiszem, vissza fogom még sírni ezt a pillanatot. Mert ennél már csak rosszabb lesz. Főleg, ha belefolyok Hoseok ügyeibe. De nem fogok. Inkább nem akarok tudni semmit. Nem vállalom, amit Jimin kér. Nem vagyok olyan hülye, hogy belemenjek ilyesmibe.

-          Szia! Park Ji Min vagyok.

-          Szia! Kim Tae Hyung.

-          Ki vagy? Miért vagy Chinae lakásán?

Taehyung meglepődik. Az eddig magabiztos állás már a múlté. Zavartan és bizonytalanul pislog. Nem néz rám.

-          Chinae munkatársa vagyok. És csak jöttem meglátogatni tegnap… Te a barátja vagy?

Nem hagyhatom annyiban! Ő nem a barátom és nem is lesz az! Muszáj közbe lépnem.

-          Tae, ő igazából nem…

-          Igen, a barátja vagyok. És meglepő, hogy itt állsz egy szál törölközőben. Chinae hálószobájából jöttél. Történt valami?

Mi? Nem sodródhatok az árral! El kell mondanom Taehyungnak hogy ez nem igaz.

-          Hékás Jimin! Mégis mi a franc közöd van hozzá, hogy ki jön föl ide és ki nem? Most állítottál be ide és olyanokra kérsz, amiket nem fogok megtenni. És milyen jogon kéred számon Taehyungot, hogy mit csinál a hálómban?

-          Túl sokat beszélsz, nyuszikám!

-          Mi? Te…

Várjunk csak? Most megcsókol? Mire észbe kaptam, Jimin magához húzott és megcsókolt! Úr isten, milyen szenvedélyes csók! Na, ne! Kb 10 perce ismerem, és már csókolózunk? Milyen modortalan! Ellököm magamtól. Azt veszem észre, hogy Taehyung elvörösödve rohan el mellettünk a mosókonyhába. Becsukja maga után az ajtót. Teljes mértékben fel vagyok háborodva! Mégis ki ez a pasi, aki azt hiszi magáról, ő a világ közepe? Most nagyon felhúzott!

-          Mégis mit képzelsz! Egyáltalán nem mondtam, hogy vállalom!

-          Pont ezért csináltam. Amint meghallottam, hogy a munkatársad, kaptam az alkalmon. Tehát nem a barátod. Ha a barátod lenne, nem tettem volna, és leléptem volna innen. De így sajnos belefolytál anélkül, hogy akartad volna.

-          Nem fogok belefolyni sem a te, sem Hoseok ügyeibe! Nem vagyok hajlandó ilyesmire. És lehet, hogy Tae most nem a barátom, de szeretném, ha később az lenne és te épp most teszed tönkre!

-          Már tönkre tetted azzal, hogy lefeküdtél vele.

-          Mi? Én nem…

Kinyílik a mosókonyha ajtaja. Taehyung jön ki onnan még mindig zavartan. Már felöltözve. Lehet, hogy soha nem láthatom többet egy szál törölközőben? Nem engedhetem meg ezt az egészet!

-          Taehyung, figyelj, ne hallgass Jiminre, mi nem…

-          Chinae.

A hangja halk és csalódott. Nem mérges. Most van vége ennek az egésznek?

-          Semmi gond. Tényleg. Köszönöm, hogy itt maradhattam és nem kellett haza sétálnom. Valamint hogy kimoshattam a ruháimat. De én most elindulok. Nem akarok zavarni.

Szomorú tekintetét rólam Jiminre emeli.

-          Ne haragudj, hogy a barátnőd lakásán éjszakáztam. De nem történt semmi. Én a kanapén aludtam. És nem mellesleg nagyon jól néztek ki együtt. Nem leszek több, mint Chinae munkatársa. Oké? Nincs harag?

Ne! Ne szabadkozz Jiminnek! Ő egy senki! És miért nem hagyja senki, hogy végig mondjam a mondatom??? Elegem van ebből. Sírógörcsöm van. Taehyung pont most adta fel a reményt, hogy lesz köztünk valami! Nem akarom ezt látni!!

-          Nem, Taehyung, nincs harag. Örülök, hogy vigyáztál rá.

-          Rendben. Akkor én most megyek. Chinae, majd a melóhelyen találkozunk. Sziasztok!

Elindul kifele. Ne menj el! Annyira szép volt ez az egész mindaddig, míg meg nem tudtam, egy hazugság miatt nem lehetek együtt Taehyunggal. Ha nem hazudtam volna mindenkinek azt, hogy van barátom, akkor most együtt lennénk. És a kettejük beszélgetése lezáródott volna annyival, hogy Tae közli Jiminnel „a barátja vagyok. és te?” De nem ez történt, és most ebbe a helyzetbe kerültem. Annyira sajnálom. Hogy hozzam helyre? Legszívesebben visszamennék az időbe és amikor Suga szerelmet vallott nekem, nem azt mondanám „van barátom, ne haragudj”. Hanem azt, hogy „ne haragudj Suga, de nem tetszel. Nem lennénk csak barátok?” Ez legalább őszinte lett volna… és nem okozott volna ekkora bajt.

-          Hé, Taehyung!

Mit akar még Taehyungtól Jimin?

-          Ezt a szegfűt te hoztad?

-          Igen.

Jimin odamegy az asztalhoz és kiveszi a vázából. Odadobja Taehyungnak.

-          Vidd vissza magaddal. És ne vallj még egyszer szerelmet Chinaenek.

Taehyung teljesen összetört. Mekkora egy utolsó… seggfej! Soha nem beszéltem csúnyán, de most ez a fiú kiváltja belőlem az alpáriságot. Gusztustalan egy… pfuj!

-          Értem.

És ezzel Tae becsukja maga után az ajtót. Miután felfogtam, hogy ez tényleg megtörtént, kitör belőlem minden.

-          Mégis kinek képzeled magad, hogy az én dolgaim felett rendelkezel?? Ez az én virágom volt és imádom a szegfűt! Takarodj innen és soha ne is lássalak. Azt se tudom, ki vagy, nem ismerlek, kb 20 perce láttalak meg először, és már most utállak. Csak annyit tudok, hogy egy olyan emberhez van közöd, aki hazugságokra építi az életét! Nem akarok veled semmilyen kapcsolatba kerülni!

-          Nyugi. Ne akadj ki. Nem vagyok ekkora tapló, és tényleg szépek voltak azok a virágok. De ha el akarom hitetni, hogy a barátod vagyok, nem engedhetem, hogy szerelmet valljanak neked!

-          Honnan veszed egyáltalán hogy szerelmet vallott??

-          Jártam Európában. Tudom mit jelent egy csokor szegfű. Főleg a fehér. Komolyan gondolná veled.

-          Akkor meg hogy képzeled, hogy így tönkre teszed az életem!

-          Nem fogom tönkre tenni. De most már hivatalosan is egy pár vagyunk. Szóval. Szeretnél mindent tudni, ha belemész ebbe a játékba, vagy inkább tudatlan maradsz és elbuksz?

-          Nem akarok én semmilyen játékban részt venni!

-          Késő. Már benne vagy. És meg fogom hálálni neked. Össze fogsz jönni ezzel a fiúval, csak segíts nekem. Kérlek! Tényleg szükségem van rád, hogy megmentsem Hoseokot a teljes összeomlástól. És magamat is a kellemetlenségektől. Tényleg ne haragudj az előbbiért, de ilyen lehetőségem nem lett volna még egy. Pont jól jött ki. És te úgysem vállaltad volna el. Igazából nem tudom, hogy miért jöttem ide, csak egy hirtelen felindulás volt, és nem reménykedtem benne, hogy magadtól igent mondasz. Sajnálom, tényleg.

-          Azzal hogy egyfolytában sajnálkozol, nem javítasz a helyzeten. Hadd gondolkodjam rajta.

Szóval már így is úgy is mindegy, mit csinálok. Taehyung nem fog hinni nekem. Ha bele akarok kezdeni ebbe, ha nem, már benne vagyok. Vagy józanésszel viszem véghez ezt a dolgot, vagy meglepetésként fog érni amiket Jimin fog csinálni. Elég elszánt, nem fogja feladni. Úgy döntöttem, hogy elvállalom.

-          Rendben, Jimin. Legyen. De mindent mondj el. Minden apró részletet tudni akarok, hogy rendesen végig tudjam csinálni. És utána eléred, hogy Tae a barátom legyen. Ezt tudom neked felajánlani.

-          Tényleg? Nagyon köszönöm!!

Odajön, letérdel és megfogja a két kezem. Nagyon boldog. De ez egy kicsit kínos. Tényleg nem szereti az új énem, ha megalázkodnak előtte. Talán azért, mert már én is átéltem.

-          Rendben, Jimin csak állj fel. Jó? Most nem érek rá, mennem kell nekem is dolgozni. De este hívlak. Add meg a számod!

-          Oké. Itt van. Majd este akkor beszélünk.

Beértem a melóhelyre. Tae ugyanolyan, mint eddig. Mint ha mi sem történt volna. Hoseok ugyanúgy. Nem értem, mi történik körülöttem. Egész nap csak azon törtem a fejem, hogy mi történt Hoseok és Jimin között. És miért kell Jiminnek alibi? De ma mindent megtudok. Uhh! Lemerült a telefonom?? Tegnap este elfelejtettem feltölteni! Basszus! Megint egy csúnya szó. Erről le kell szoknom. Hoseoktól nem kérhetem el, mert neki megvan Jimin száma… és gyanús lenne, ha őt hívnám fel a telójáról… Tae… nos, a tegnapi meg mai dolgok miatt nem tudok vele szóba állni. Suga meg ma nincs. Mit csináljak? Ráadásul senkinek sincs olyan töltője, mint nekem… hogy fogom megbeszélni Jiminnel? Haza sietek, és onnan gyorsan felhívom. Ez lesz a legjobb. Nincs más lehetőségem.

-          Elnézést, de zárva vagyunk… Jimin?

Mi? Jimin? Miért? Mi ez? Miért jött ide?

-          Chinaehez jöttél?

-          Igen.

Gyorsan kifutok a konyhából. Taehyung meg Jimin megint egy helységben… és Tae úgy tudja, együtt vagyunk. Istenem, ezt a szerencsétlenséget! De azt mondta Jimin, hogy a végén összejöhetek Taehyunggal. Ez tartja bennem a lelket. Jimin meglátott. Mosolyra nyitja a száját. Egyébként kimondottan szép mosolya van. De ha belegondolok, Tae mosolya… sokkal szebb.

-          Nyuszim! Hát itt vagy! Nem tudtalak elérni. Aggódtam, nem szoktál ilyet csinálni!

Belemegyek a játékba.

-          Igen, tudom, ne haragudj. Lemerültem.

Nem tudom, mit szoktak csinálni a szerelmesek. Jiminre bízom magam. Csak elindulok felé. Ő is megindul felém. Pont Tae mellett találkozunk. Jimin magához szorít és megcsókol. Nem műcsók. Valódi. Hogy képes ilyesmire? Ráadásul én hogy tudom ezt viszonozni?? Taehyung úgy dönt, inkább nem nézi, és elindul be. Ahogy ő bemegy, egyszer csak megjelenik Hoseok. Az arckifejezése elborul, ahogy meglát minket ölelkezve.

-          Jimin? És Chinae? Ti? Mit csináltok?

-          Szia, Hoseok. Örülök, hogy látlak. Lemerül Chinae telefonja és nem tudtam elérni. Aggódtam, ezért eljöttem. De jó téged is látni.

-          Chinae? Aggódtál?

-          Igen, Chinae és én járunk. Már jó pár hónapja.

Hoseok arca teljesen megfeszül. Kicsit még ijesztő is. Nagyon megkönnyebbültem, mikor Jimin invitált, hogy menjünk.

-          Akkor mi megyünk is. Szia, Hoseok.

Ahogy kézen fogva sétálunk ki az ajtón, látom az üvegen Hoseok és Tea tükörképét. Hoseok eltorzult arccal, tele méreggel néz utánunk, Tae viszont szomorú, lemondó tekintettel. Szörnyen érzem magam. És fogalmam sincs, mit hoz majd a jövő.

Részletek Taehyung naplójából

„ Kedves Naplóm!

Nehéz most írnom. Ez az elmúlt éjszaka és nap… nem tudom, hogy mit mondjak. Öhm… szánalmasan érzem magam. Teljes mértékben összetörtem. Nem tudom most elmondani neked mi történt. Ahhoz gyenge vagyok. De… hülye vagyok. Teljesen… megzakkantam… vagy nem is tudom. Chinae… láttam a barátját. Nagyon jóképű. És látszik, hogy védelmezi Chinaet. Le kell mondjak a szerelemről. Hoztam haza virágot. Vázába tenném, de… nekem nincs. Betekertem vizes zsebkendőbe, de meg fog halni. Szépen lassan, fájdalmasan fog elhervadni. Mint a Chinae iránt érzett szerelmem. Nem tudom visszatartani a könnyeimet… sajnálom. Nem tudok írni. Most megyek.”

Kulisszák mögött 6.fejezet

                      Kulisszák mögött                     

                                          VI. fejezet – Veszély

Nem hagy nyugodni, amit láttam. Jin úgy nézett ki, mint egy elmebeteg. Szerelmes lenne Jiminbe? Látta, amit csináltunk a nappaliban? Mi történt, amiért ennyire megtébolyult? Talán… engem akar megölni?

-          Kookie.

-          Igen?

-          Mi a baj?

-          Semmi, csak elgondolkodtam.

-          A szex kellős közepén?

-          Bocsánat, ne haragudj. Tudom, én kezdeményeztem, de nem tudom megtenni.

Azt hittem Jimin mérges lesz emiatt, de tévedtem. Végigsimítja a kezét az arcomon és magához húz. Olyan meleg, és biztonságos itt. Egy álmom vált valóra.

-          Semmi gond. Kicsit ismeretlen még ez a terep. És hirtelen felindulás volt. De ettől függetlenül tartozol nekem egy alkalommal.

Tartozom egy alkalommal? De hát mi most összejöttünk nem? Mind a ketten szeretjük egymást, akkor nem tartozhatok neki egy szexszel. Hisz innentől kezdve akkor csináljuk, amikor akarjuk… ugye?

-          Majd legközelebb. Igaz?

Mosolyogva nézek Jiminre, de nem kapom vissza ugyanazt a mosolyt. Miért?

-          Kookie. Figyelj. Nem lehetünk együtt ezt te is tudod. Nálunk nincs olyan, hogy legközelebb, vagy az után. Egyszeri alkalomnak szerettem volna, hogy mélyen eltehessem a legkedvesebb emlékeim közé. Mi idolok vagyunk. Nem engedhetjük meg magunknak.

Mi? Nem! Nem! De igen is megengedhetjük! Ez a mi magánéletünk és senki ne döntse el helyettünk, hogy kit szeressünk!

-          Kit érdekel? Szeretjük egymást nem? Akkor miért ne lehetnénk együtt. Nem kell mindenkinek tudnia róla. Jimin! Én veled akarok lenni, és nem mással!

-          Nem lehet Kookie… ne nehezítsd meg jobban… kérlek!

-          Nem hagyom…

Megcsókolom. Ugyanolyan jó, mint 1 órával ezelőtt volt a kanapén. De ez most más. Fájdalmas, szomorú és keserűség íze van. Olyan, mint egy búcsúcsók.

-          Vissza kell mennem a szobámba. Akkor ne felejtsd el, hogy tartozol egy alkalommal. Bármikor kérhetem. És te nem utasíthatod vissza. Jó éjt, kicsi Kookiem.

Elment. Tényleg visszament a szobájába, és tényleg komolyan gondolja, hogy nem járhatunk. De miért nem?? Én együtt akarok vele lenni. Szeretem! És nem érem be egy kis előjátékkal, meg egy alkalommal. Nekem teljes egészében kell. Ő kell. És nem csak egy kis része…

Ma is jól teljesítettünk. Mindig a maximumot kell nyújtani, hogy az Armyk ne csalódjanak. Csak én vagyok csalódott. Viszonzásra talált a viszonzatlan szerelmem. Miért nehezíti meg ennyire, hogy elfelejtsem? Mire tovább lépnék, ő olyat csinál, ami tönkreteszi az eddigi erőfeszítésemet. Nagyon jól esett az az egy óra. De nem tehetjük meg. Namjon is megmondta, hogy mindenkit kellemetlen helyzetbe hoznék. Honnan tudta meg Kookie hogy szeretem? Talán a távolságtartásom árulta el? De ha ő rájött, akkor a többiek is tudják már? És… hogy nem vettem észre. Ő is szeret engem. AHHH!! Nem hiszem el! Miért szeretsz viszont Kookie?? Könnyebb lenne továbblépnem, ha nem szeretnél viszont. Akarom azt az egy alkalmat. És mindenképp elteszem az emlékeim közé. Lehet, hogy ez játszadozás Kookieval, de ő is szeretné, ezért semmiféleképpen sem gondolhatom azt, hogy ez önzőség. Semmiképpen sem.

-          Jimin!

-          Jin? Ah. Mondjad. – próbálom magamra erőltetni a mosolyt. Bár látnám maga, mennyire megy.

-          Lenne egy kérdésem feléd.

-          Igen?

-          Te… a fiúkat szereted?

Hoppá. Ez meg hogy jött ide? Nem értem miért kérdez ilyen… intim és személyes dolgot ilyen hirtelen. Mióta beszélünk mi hasonló érzelmekről?

-          Nem. Nem igazán. Miért kérdezed?

-          Csak… megkérdeztem.

Ez fura. Nem kérdez az ember ilyet csak úgy.

-          Nem hinném. Hogy jött ez ide?

-          Láttalak.

-          Tessék?

-          Láttalak Jungkookkal tegnap este és szerettem volna tudni, hogy alapból vonzódsz-e a fiúkhoz, vagy csak vele vagy ilyen… jóban.

-          Láttál?? Mégis hogy?

-          Ha a nappali kellős közepén vagytok, nem nehéz észrevenni.

Basszameg! Ez most komoly? Be fog köpni. Jin tipikusan az a fajta. Ráadásul így hogy szerelmes belém… nem csodálom, ha bosszút akarna állni kettőnkön.

-          Figyelj, Jimin. Én nem akarom, hogy mások is tudjanak rólatok. Ezért nem mondom el senkinek. oké?

Tényleg ennyire szeret, hogy nem akar kellemetlen helyzetbe hozni? Néha meglepődöm Jin tettein. Kellemesen csalódtam.

-          Köszön…

-          De…

-          Mi de?

-          Felajánlok egy egyességet.

-          Egyesség? Mármint?

-          Nem mondom el senkinek a tegnap estit, ha nem csinálsz több olyat Jungkookkal.

-          Ettől nem kell tartanod, egyszeri alkalom volt. Nem lesz több ilyen.

-          És azt is szeretném, ha viszont velem… csinálnál olyan… dolgokat.

Lesokkolódtam. Mi van? Csináljam Jinnel azért, hogy hallgasson? Most komolyan megfenyeget? Vagy zsarol? Vagy… nem is tudom. Ez csak álom lehet. Nem teheti ezt velem.

-          Jin, én, tényleg kedvellek meg minden, de nem vagyok meleg. Az, hogy Jungkookkal ilyeneket tudok csinálni az azért van, mert szeretem, de nem tudnám veled is megtenni. Egyszerűen… képtelen lennék rá.

-           Muszáj lesz, Jimin. Különben az egész világ megtudja, hogy együtt vagy Kookieval, és ez a videó is napvilágot lát, amint együtt fetrengtek a kanapén. És nem hinném, hogy az emberek figyelmen kívül hagynának egy ilyen… szaftos pletykát. Igazam van?

Miközben ezeket a szavakat mondta, vigyorgott. De nem a bárgyú vigyorával. Ez diadalittas és szenvedélyes volt. Élvezte, hogy fölényben van. Nem érdekel, ha rólam kiderül. De Kookiet nem sodorhatom bele. Nem tehetek mást. Nem tehetek ellene semmit… az égvilágon semmit. Így hát…

-          Legyen, Jin. De nem foglak soha szeretni.

-          Nem érdekel. Csak a tested legyen az enyém.