Not today-9

Not today

9 - Taehyung pov.

A fejemet fogva borultam a padra. Lüktetett. Fájt. Azt hiszem, ismételten meg kell ígérjem magamnak, hogy nem iszok sokat. Legalább is ennyit semmiképp. Bár, nem tudom, hogy ez hányadik ígéret lenne saját magam felé.

- Hosszú volt az éjszaka? –ült le mellém Yoongi egy dobozos kakaóval a kezébe.

Ahogy szívószállal szürcsölte az italt a fejem csak még jobban zsongott. Ingerülten néztem fel rá.

- Zajos vagy.

- Te meg másnapos. –mondta ki a nyilvánvalót.

Az iskola első napján szerencsémre még nagyon sok diák késve kelt fel, így az osztályteremben rajtunk kívül csak pár tanuló foglalta el magát. Még jó, ők is zajosak lennének.

- Mennyit ittál? –kérdezte, de választ meg sem várva folytatta- Nem is, ami fontosabb, hány órát aludtál?

- Kettőt, talán.

Egy szép, lágy füttyölést ejtett meg, mire összeszorítottam a szemem, és ismételten a padra feküdtem.

Nem aludtam valami jól az este. Nyuszi szép monológja után valamiért megkövültem. Tisztában voltam vele, hogy nem kedvel, sőt! Tudtam, hogy egyenesen utálja a képem, de azok a szavak mégis fájtak. „Egy utolsó kis senki vagy a szememben, és az is maradsz!”

- Aigh… - mordultam fel az emlékkép miatt, és csak jobban beletúrtam a hajamba, ami már így is elég kócos volt.

Tegnap amint Jiminék leléptek, végül visszamentem a szórakozóhelyre. Végtére is, ott volt minden cuccom, plusz bulizni indultam el az eredeti terv szerint. Nem akartam, hogy egy ilyen szituáció megölje a jókedvem. A bárpulthoz érve kértem ki egymás után az italokat, és húztam le őket. Nem kellett sok idő, hogy részeg legyek. Sör, vodka, whisky. Minden, ami csak volt a pultba kikértem.

Fogalmam nincs, hogy hány óra lehetett, mire elvonszoltam magam a helyről, és belógtam a kollégiumba. Az az egy a biztos, hogy amint a szobámba értem, nem volt ott az új szobatársam. A szoba sötét volt, de mivel az elmúlt egy évet itt töltöttem, már rutinosan mozogtam a korom sötét térben. Mindig is jól jött ez az éjjel látó szem „képességem”, mivel a tavalyi év során többször is kilógtam volt szobatársammal. Kiszámoltuk, hogy hány lépés kell az ajtótól az ágyunkig. Gyerekes dolog, de praktikus. Voltak pillanatok, amikor a számolás miatt bírtunk csak talpon maradni. Most is jól jött volna, viszont nem számítottam arra, hogy Jimin egyik táskája a pontosan kiszámolt lépéseim útjába fog állni. Így, körülbelül a harmadik lépésemnél találkoztam az útonállóval, majd nagy csattanással értem földet. Megbotlottam a táskában. Reggelre pedig egy szép kék folt jelent meg a térdeimen, illetve a bal csuklómon. Le se tagadhatnám magam.

Sajog is rendesen. Emlékezve a nagy esésre felemelem ismételten a fejem, és a csuklómra pillantok. Lehúzom róla a pulóverem ujját, hogy jobban szemügyre vegyem. Még mindig foltos.

- Mit csináltál? – hallottam Namjoon hangját, és mire észhez kaptam volna, már előttem is termett.

A padom túloldaláról nyúlt a karomért, majd felemelve szemügyre vette.

- Másnapos. Szerintem eleshetett. –Yoongi a szokásos nyugodt, unott hangján szólalt meg, majd ismételten ajkai közé fogta a fehér szívószálat.

- Elég csúnya. Kék a csuklód.

- Volt már rosszabb is. –húztam vissza kezemet, majd letettem az ölembe.

- Szerencse, hogy a hangoddal fogsz versengeni. - az idősebbik elmosolyodva támaszkodott meg az mögötte lévő padon, és úgy figyelt engem. Meglehetősen érdekes arckifejezést vághattam, mivel mosolya szélesebbé vált. – Miért fintorogsz?

- Másnapos vagyok. – kezdtem bele fáradt hangon a mondatomba - Keveset aludtam, és még a testem is fáj. Komolyan rákényszerítesz, hogy holmi gyermekies csatába vegyek részt, az iskola két karja között? Ez nevetséges.

- Lehet, hogy számodra annak tűnik, de..

- Igen. Tényleg annak tűnik. –szólalt meg Yoongi mellettem két korty között.

- Látod!? Még Suga-shii is egyetért velem! –emeltem fel kezem, hogy rámutassak az említettre. Hogy miért is hívjuk Sugának? Egyszer, az egyik ex barátnője sokszor hívta édesemnek, így lett angolul Sugar. Viszont, az utolsó betűt elhagytuk a kedvéért miután szétmentek a lánnyal. Azóta is megmaradt ez a beceneve.

- Én sem vagyok nagyon oda, viszont jó mókák szoktak lenni. Legalább csapatépítő jellege van. –folytatta Namjoon.

Nagyot sóhajtva túrtam bele ismét a hajamba, és körbenéztem az osztályteremben. Egyre több diák szivárgott be az ajtón. Namjoon előre hajolva támaszkodott meg az padomba és úgy fürkészett engem.

- Mi van? –nem néztem rá, de éreztem, hogy engem bámul.

- Valami más rajtad ma.

- Más?

- Igen. Az arckifejezésed. Az ajtót bámulod.

- Nem nézhetem az ajtót? –ekkor már ráemeltem tekintetem.

Nem válaszolt. Csak egy hümmögéssel elhajolt tőlem, és zsebre vágta a kezeit. Ilyenkor elraktározza magában az információt, hogy később haszna legyen belőle. A közöttünk lévő már lassan kínos csendet végül Jin törte meg, aki egy lappal a kezében sétált oda hozzánk.

- Megjött az első kihívás az énekesektől.

- Oh. – Nam elvette a papírt, majd kinyitva azt felolvasta. – „ Futópálya, erőlét. Három teszt. Ebédidőben.”

Szavak volta felsorakoztatva egymás után a fehér lapon. Olyan tollal írták, ami átütött rajta így én is mindent láttam, csupán tükrözve. 

- Akkor ebédszünetben kezdődik az első kör? – kérdezett vissza Suga, mire az előttünk álló srácok csak bólintottak.

Én a fejemet fogtam. Miért kell ilyesminek történnie? Miért engem ver a sors?

- Ebédszünetig még van két órád. Addig kijózanodsz! – tette vállamra a kezét Namjoon.

Ha tudtam volna, hogy ma szerepelnem kell, nem reggel hétkor feküdtem volna el aludni. Aish! Utálom ezt! A kis bandát, akik körülöttem gyűltek össze a csengő hangja zavarta szét. Mindenki leült a saját helyére, majd elkezdődött az óra, amit én szerencsésen végigaludtam.

Sajgó testtel, és fájó fejjel vonszoltam magam Jin után, aki a jobb karomnál fogva húzott az iskola sportpályái felé.  Az a két óra nem volt elég ahhoz, hogy jobban legyek, sőt még rosszabbul hatott rám. Szemeim alatt karikák ültek, és Suga elmondása szerint még sápadt is voltam. Tény, hogy nem éreztem jól magam. El akartam menni, lefeküdni, de a harmadéves kettős nem engedte, mivel ez az első kihívás. Ha most elutasítjuk, akkor egy elég mély foltot hagyunk az énekkarban.

Mire a futópályához értünk, már egy kisebb banda várt minket. Táncosok. Mivel mindegyiken sportmelegítő volt nem volt nehéz kitalálni. Amint odaértünk, mint Jézus előtt a tenger, úgy engedtek be minket a kör közepére. Ott várt az énekkar harmadévese, mellette pedig az én riválisom, Jungkook, és szobatársam Jimin.

Jin elengedte a karomat, majd Namjoon oldalán eléjük sétáltunk.

- Hát megérkeztetek. – szólalt meg az énekesek vezére, Rion, majd kezet fogott Namjoonnal. Akármennyire is riválisoknak kellene lenniük, jó barátok, és ezt az egész suli tudja. Ennek ellenére a karok közti verseny miatt megadják a módját, hogy a két banda vezérét játsszák.

- Igen. – Nam hátba veregetett gyengéden, majd előre tolt, egyenesen Kook elé.

Akkor néztem meg csak magamnak a srácot. Sportcipő volt rajta, egy szürke melegítőnadrág, és egy laza póló, amin egy pulcsit viselt. Az orra valószínűleg jobban volt már, mivel nem láttam rajta semmi olyat, ami a tegnap esti incidensre emlékeztetett volna. Mellette Jimin állt, aki megszeppenve nézett rám. Szerintem csak most esett le neki, hogy milyen kapcsolatba vagyunk mi Jungkookkal.

- Akkor, ha mindenki itt van, kezdhetnénk is. –szólalt meg az énekesek vezére, majd miután megköszörülte a torkát folytatta. – erőlét.

Oldalra fordítva a tekintetem néztem a többi diák ruháját. Minden tánckaros melegítőben volt, a feladatnak megfelelő szettbe. Míg az énekkarosok az iskolai egyenruhában voltak, velem együtt.

Erőlét. Ez mit is jelentene? Kosarazni fogunk? Focizni? Futni? Fekvőtámasz, vagy mi a fene? Ahogy visszaemeltem a tekintetem a riválisomra, akkor láttam, hogy halvány, de elszánt mosoly húzódik arcán.

- El ne hidd, hogy nyerni fogsz ellenem. –tátogta, bár én szinte hallottam, ahogy kimondja a szavakat.

Not today-8

Not today

8 – Jungkook pov.

Nem akarok tartozni senkinek és pont ez az ember érte el, akit a legjobban utálok ezen a világon. Elkapom a kendőt, amit felém dobott. Érzem, ahogy a meleg vér folyik az orromból. Már csak azért sem fogom elfogadni. Ledobom a földre és a fehér ingem ujjába törlöm a vörös vért. Taehyung értetlenkedve néz. Biztos előnyben érzi magát az előbb történtek miatt, de ez nem marad így sokáig.

–                    Makacs egy nyuszi vagy te. Azt az inget most már végleg dobhatod ki a kukába.

–                    A vörösbor sem jön ki belőle.

Megvetően nézek rá, de ő csak elmosolyodik és lehajol a kendőért. Tesz egy lépést felém, így már csak pár centi marad köztünk. Elkezdi a kendővel letörölni a vért az államról. Mit csinál ez? Nincs szükségem a segítségére. Akkor lennék a legboldogabb, ha eltűnne a szemem elől örökre. Eltaszítom a kezét és az ingem ujjával folytatom, amit ő elkezdett. Megragadja a karom, ránt rajtam egyet, amitől teljesen nekidőlök. Gyorsan reagálok és próbálok elhúzódni tőle, de valamiért most gyengének érzem magam. Túl sok volt a stressz mára. Most a számról törli le a vért. Elfordítom a fejem.

–                    Engedj már el! Nem vagy te az anyám. Boldogulok egyedül is.

–                    Nem értelek.

–                    Nincs szükségem pont a te segítségedre! Mit nem lehet ezen érteni?

–                    Nem erre gondolok.

Hirtelen megáll és engem kezd bámulni. Eleve zavarba ejt, ha valaki a közelemben van, vagy ha bámulnak akár messziről is. De a kettő együtt még zavarba ejtőbb. Idegesít ez az ember. Irritáló és kotnyeleskedő. Kiléphetne az életemből.

–                    Miért nem ütsz vissza soha?

–                    Mi van?

–                    Két alkalommal is lett volna lehetőséged megmutatni, hogy erős vagy. Engem is egy mozdulattal el tudtál volna intézni amennyi erő van benned. Miért hagyod másoknak hogy megalázzanak?

–                    Ehhez neked semmi közöd.

Megszorítja a karom és még közelebb húz magához. Hatalmas szemei elárulják, hogy dühös. Vagy talán tanácstalan? Nem tudok kiigazodni rajta és nem is akarok. Erőt veszek magamon és nagy nehezen kiszabadítom magam a szorításából. Nagyot lépek hátra, zsebre teszem az egyik kezem, miközben a másikkal az orromat törölgetem. Nagyon sajog. Elfordítom a fejem a szórakozóhely felé. Nem értem, mit akar tőlem. Még csak ma találkoztunk de már most beleüti az orrát a dolgaimba.

–                    Miért nyugtatgatod magad minden alkalommal, amikor az erődet kellene fitogtatni? Talán félsz, Nyuszi?

Nem veszem fel a nyuszizását. Legalábbis nem mutatom, mennyire rosszul esik. Nem arról van szó, hogy félek. Ígéretet tettem és igyekszem is betartani. Hiába kerülöm az embereket, végül úgy is megtalálnak ezek a helyzetek. Visszagondolok arra a nyári estére, mikor majdnem... Megrázom a fejem. Határozottan nézek a riválisomra és a lehető leghűvösebben szólalok meg.

–                    Ne üsd bele az orrod más dolgába. Foglalkozz a saját életeddel. Ha az pedig nem elég izgalmas, keress más szórakozást magadnak.

Megindulok a szórakozóhely felé. Mikor elhaladnék mellette, megragadja a karom, de kirántom a kezem és tovább megyek. Nem vagyok hajlandó vele többet foglalkozni. Az ígéretem többet jelent számomra. Így is megszegtem azzal, hogy fojtogattam. Hallom, ahogy utánam jön és magyaráz.

–                    Mindenféleképpen találkozunk, Nyuszi. Riválisok vagyunk, nem kerülhetjük el, akármennyire is kellemetlen ez számodra.

Igaza van, de ott én leszek előnyben. Meg fogom alázni az egész iskola előtt, hogy ne legyen többé bátorsága azt mondani, hogy Nyuszi.

–                    Nem tudsz elfutni örökre.

Kifordulok a sikátorból és megpillantom Jimint a két lány társaságában. Forgolódnak, valószínűleg engem keresnek. Hátat fordítok nekik és elindulok hazafelé. Pár lépést teszem, mikor a riválisom mély hangját hallom zengeni.

–                    Jimin! Jungkook elindult haza én is megyek vele. Te nem jössz?

–                    Azt isten verjen meg Kim Taehyung! Szállj már le rólam!

A hangom többször is visszhangzik a szűk utcában, aminek hatására mindenki engem bámul. Jimin megtorpan és a két lány is ijedten néz. Határozott, gyors léptekkel tartok a riválisom felé és csak közvetlenül előtte állok meg. Zsebemben nyugvó kezeim ökölbe szorítva várják, hogy-hogy használjam őket, de nem teszem meg. Fogaim között sziszegek neki, hogy csak ő hallja, de Jiminék túl közel vannak ahhoz, hogy ők ne hallják.

–                    Irritáló élősködő vagy! El fogom érni, hogy térden csúszva könyörögj a bocsánatomért. Majd akkor meglátjuk, mennyire leszel ilyen bátor velem szemben.

–                    Szemtelen vagy, Nyuszi. Ne felejtsd el a korkülönbséget.

–                    A tiszteletet nálam ki kell érdemelni. Te pedig soha nem fogod elérni, hogy valaha is tiszteljelek. Egy utolsó kis senki vagy a szememben és az is maradsz.

Hátat fordítok és elindulok. Hallom, hogy Jimin mondd valamit Taehyungnak, de nem értem. Már túl messze vannak tőlem. Már majdnem otthon vagyok, mikor egy autó áll meg mellettem. Mikor oda pillantok, látom, hogy egy taxi, aminek a hátsó ülésén Jimin utazik. Kinyitja az ajtót és berángat rajta. Nem telik el sok idő és megállunk a házunk előtt. Jimin fizet a férfinak és kiszállunk az autóból. Egész végig szótlanul ültünk egymás mellett. Előkeresem a kulcsot a zsebemből és kinyitom a zárat. Ekkor Jimin megállít. Mikor ránézek, aggódó szempár néz vissza rám.

–                    Várj! Anyukád nem láthat meg így.

Leveszi a kiskabátját, rám adja, összehúzza a cipzárt és feltűri az ujját palástolva, hogy kicsi rám.

–                    Most már mehetünk.

Mikor belépünk az ajtón, csend honol mindenhol. Már mindenki alszik. Halkan felmegyünk az emeletre és beosonunk a szobámba. Jimin kulcsra zárja az ajtót. Én azonnal ledőlök az ágyra és szétterpeszkedem. Nagyot sóhajtok.

–                    Szép kis szülinap.

–                    Na azt már nem! Tessék levenni a koszos ruhákat és átöltözni. Anyukád ezért mos rád?

–                    Úgy aggódsz érte, mintha a te anyukád lenne.

–                    Hidd el, hogy anyám helyett anyám. Most, hogy ilyen távol vagyok a szüleimtől örülök, hogy van még egy felnőtt, aki fiaként kezel.

–                    Téged legalább pátyolgat.

–                    Téged meg nevel, Jungkook. Azzal jobban jártál. És most vetkőzz!

Felnevetek. Felkönyökölök és úgy nézek Jiminre, aki mutatóujjával a ruháimra és  földre mutat.

–                    Gyerünk! Ne nekem kelljen levetkőztetni!

–                    Őrült vagy.

–                    Te meg pszichopata. Kvittek vagyunk. Na le a ruhákkal.

Engedelmeskedek Jiminnek és leveszem a ruhákat. A másik fiú is követi a példámat. Az ágy szélén ülünk egymás mellett és bambulunk előre. Jimin töri meg a csöndet.

–                    Kellene valami felsőt felvenni.

–                    Melegem van. Elég a bokszer.

Hanyatt vágom magam és kitárom a karjaimat. Jimin mosolyogva rám néz és követi a példámat. Feját a bal karomra fekteti. Egy ideje így fekszünk már, mikor újra megszólal.

–                    Mi történt veled ma, Jungkook?

–                    Mire gondolsz?

–                    Szokatlanul viselkedtél ma.

–                    Rossz napom volt.

–                    Ezt mondtam Taehyungnak is mikor elviharoztál a táncparkettről.

–                    Ne emlegesd ezt a nevet légy szíves, ha velem vagy.

–                    Mi bajod van vele? Nem is ismered.

–                    De. Ő Kim Taehyung. Ma majdnem megfojtottam és amúgy utálom.

Jimin felém fordítja a fejét és értetlenül néz.

–                    Mi van? Mikor találkoztatok ti?

–                    Lényegtelen. Ki az a lány a buliról?

–                    Most terelni próbálsz, Kookie?

–                    Nem csak tetszik a lány akit fűztél és arra lettem volna kíváncsi, hogy esetleg lenyúlhatom-e tőled vagy valami mert...

–                    Ne folytasd!

Jimin felül az ágyon és mérgesen néz. Azt hiszem sikerült elterelnem a gondolatait.

–                    Hozzá ne merj érni. Ő az én kiszemeltem. Hosszútávra tervezem vele, szóval tiltott terület.

–                    Vele is ugyanazt fogod csinálni mint a többivel? Mert akkor úgy is nálam kötne ki.

–                    Kookie! Túl nyers vagy.

–                    Erre valók a barátok.

–                    Nem tudom. Ő más. Külföldi, teljesen más felfogással. Különleges. Egy élet is kevés lenne, hogy kiismerjem. Szerintem nem fogom egyhamar megunni.

–                    Hogy hívják?

–                    Bogi.

–                    Bogi? Hát ez meg milyen gagyi név?

–                    Mondtam, hogy külföldi. Szerintem helyes név.

–                    Elvakít a rózsaszín köd, Jiminie hyung. Hova valósi?

–                    Valahol Európában élt. Nem tudtam megnevezni az ország nevét, de ha érdekel, megkérdezem megint.

–                    Nem fontos.

–                    Érdekel a barátnője, Mingi?

–                    Lehet.

–                    Na majd akkor összehozok egy találkozót...

Jimin egészen addig beszélt, míg el nem aludtunk. Nem nagyon figyeltem arra, amit mondott. Egész végig a mai jelenetek futottak át az agyamon, ahogy Taehyunggal találkoztam. Az utolsó arca amit láttam, megdöbbentett. Teljesen le volt döbbenve. Elfehéredett és mintha fájdalmat láttam volna az arcán. Boldognak kellene lennem, hogy sikerült ezt elérnem a riválisomnál. De valahogy... többször lejátszódott a mondat a fejemben. „Egy utolsó kis senki vagy a szememben és az is maradsz.” Örülnöm kellene az első győzelmemnek. Azt hiszem.

Not today-7

Not today

7 - Taehyung pov.

A kanapén feküdtem, és épp a saját sörömet ittam a VIP szobában, mikor Jimin tűnt fel hírtelen a színpad felől, és minden szó nélkül kivette a poharat a kezemből, majd letette az előttem lévő asztalra. Értetlen arckifejezéssel néztem rá, de ő csak megragadta a csuklómat, és felhúzott álló helyzetbe.

- Mi bajod?

- Gyere! Itt a haverom!

Amint kimondta, már húzott is maga után, vissza a színpad felé vezető kis átjárón. Mielőtt kiértünk volna elengedett, én pedig követtem. Még jó, hisz rengeteg lány volt kint. Mit szóltak volna, ha kézen fogva jelenünk meg? A fekete hajú kikerült pár táncoló leányzót, majd megállt egy srác előtt. Mosolyt villantva álltam meg mellette, ám amint megláttam azt a bizonyos barátot a mosolyom vigyorrá nőtte ki magát. Akaratom ellenére is egy szó csúszott ki a számon.

- Nyuszi.

Nem kellett sokat várnom a válaszra, hiszen az ökle egyenesen engem vett célba. Gyorsan mozdultam, így az ütés célt tévesztett, és az arcomtól pár centire suhant el. Azonnal hátrébb léptem egyet.

- Ejj, ennyire nem kell örülnöd nekem.

- Jungkook, mit művelsz? – Jimin érthetően volt kiakadva barátja tettén. Alig, hogy bemutatott minket a kis nyuszi máris bevadult, és nekem esett.

A kérdésre természetesen Kook nem felelt, de láttam, ahogy a kezeit ökölbe szorítva továbbra is, leengedi maga mellé. Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztünk. Éreztem, ahogy a szeméből villámokat szór felém. Én meglehetősen nyugodt voltam, sőt, ami azt illeti élveztem a jelenlegi helyzetem. Egy buliba vagyok, rengeteg ismerőssel, és az új szobatársammal. Velem szembe, pedig a vetélytársam, aki amint meglátott, felhúzta magát. Jó estének nézünk elébe.

Egy lány karolta át Jungkook karját.

- Gyere, menjünk! – szólalt meg, majd elkezdte lehúzni a táncparkettre a vérnyúlt. Szegény srác, majdhogynem elesett, ahogy lementek az emelkedőről, ám szófogadóan követte a lányt.

- Elég heves természetű barátod van. –fordultam Jimin felé, aki még mindig értetlen fejjel nézett a fiú után.

- Ami azt illeti, egyáltalán nem ilyen. Fogalmam nincs mi üthetett belé. Nyugodt természete van, és inkább magába tartja, ha ideges. –ekkor a fekete hajú srác rám emelte a tekintetét. – Lehet rossz napja volt.

- Igen, az meglehet. –bólintottam helyeselve.

Igaza volt Jiminnek. Elég rossz napja volt barátjának. Ahogy visszaemlékeztem a suli előadótermében történtekre csak mosolyogva csóváltam a fejem. Intettem Jiminnek, hogy elmegyek, így őt hagytam had élvezze tovább a bulit. A bárpult felé vettem az irányt, és kikértem magamnak még egy italt. Amíg elkészítette a pultos lány, addig volt időm körbenézni a mostani vendégseregen. A megszokott alakok között volt pár új egyén is. A diáklányok még többen voltak, ami meg is lepett az iskolakezdés miatt. Felvont szemöldökkel néztem, ahogy egy testesebb fiúkból álló banda is betévedt a szórakozóhelyre. Talán négyen lehettek, ám az biztos, hogy nem a mi iskolánkba jártak. Látszott, hogy valami sport iskolában tanulhatnak, talán judo, vagy súlyemelés szakra. Egyszóval volt rajtuk izom. Ezek még bajt okozhatnak.

Amint a pultos lány kiöntötte nekem a boros kólámat, megfogtam a poharat, és gondolva egyet, felindultam a dohányzós részlegre. Kíváncsi voltam, hogy Nyuszi mit is csinálhat azzal a lánnyal odafent. Amilyen vad, még szerencsétlen csajon nem marad ruha.

Akaratlanul is elnevettem magam a gondolatra, majd felsétálva a lépcsősoron, kiértem a szabad levegőre. Talán este tíz fele lehetett, szóval már sötétség borult a városra. A szórakozóhely, ahol voltunk, még ha főút közelében is volt, egy olyan utcában helyezkedett el, ami nem volt teljesen kivilágítva. Az is rásegített a sejtelmes helységben, hogy a dohányzásra használt előteret csak egy halványan égő lámpa fénye világította be. Természetesen, ha onnan elindultunk az utca felé, akkor nagyobb fényt kapott járda. Ahogy kiértem a cigaretta füst azonnal érezhető volt. Helyet foglaltam az egyik ismerősöm mellett az egyetlen egy padra, ami kint megtalálható volt. Nem szólaltam meg, csupán hallgattam, amiről beszélnek, miközben rágyújtottam én is egy szálra. Nem voltam láncdohányos, de ha buli volt, mindig volt nálam egy doboz dohány, így ha kedvem tartotta, egy sörrel a kezembe, kimentem én is a többiekkel elszívni egyet. Ahogy ültem mellettük, és hallgattam a beszédüket, szememmel kerestem a házinyulamat. Nem tartott sok időbe megtalálni. Előttem állt, a kis tér egyetlen sarkában. Előtte állt az a lány, aki kirángatta. A rövid barna hajú lány valószínűleg beszélt hozzá, ám Jungkook tekintete a földet pásztázta. Kezeit a farmerzsebébe dugta, és úgy állt a lány előtt.

Meglepett, mikor megláttam. Tényleg nem gondoltam volna, hogy itt találkozhatok vele. Ha most belegondolok abba, milyen volt az első találkozásunk, még mindig sajogni kezd a nyakam. Abba a gyermekies arcú srácba több erő van, mint elsőre hittem volna. Nem tudom miért, de érdekel, mit titkol el még magáról. Mik azok, amiket nem mutat meg a többi embernek. Mi az, amit rejteget.

Ahogy elmerengtem ezekbe, az ismerőseim már elszívták a saját cigarettájukat, így intve nekem, visszamentek a tánctérre. Bólintottam nekik, jelezve, hogy én még maradok. A szálat számhoz emelve szívtam meg. A bagó vége erősebben kezdett izzani. Letüdőztem a nikotint, majd lassan fújtam ki a füstöt a tüdőmből.

A rövid hajú lány kitartó volt. Folyamatosan beszélt Kookhoz, nem érdekelte, hogy nem figyel rá. Egy idő után hangokat hallva emeltem fel a fejem. Az előbbi nagydarab srácok közül, most kettő jött fel a dohányzó részlegre. Előhúzták a saját füstölni valójukat, majd rágyújtottak, nem messze a gerlepártól. Nem hallottam teljesen, hogy miről beszélnek, viszont, amikor az egyik tag megszólította azt a lányt minden hangosabbá vált.

- Gyere velem táncolni!

- Dehogy megyek! Nem látod, hogy mással vagyok elfoglalva? –durva visszautasítás. Szerencsétlen gorilla.

A már ittas állapotú srác ekkor megragadta a lány karját, ezzel megerősítve, hogy menjen vele.

- Azt mondtam, jössz velem táncolni.

- Eressz el! –a lány próbálta leszedni a gorilla kezeit magáról, de ez nem ment egykönnyen.

Most már felkeltem a padról, és közelebb léptem hozzájuk, ám ekkor az én kedvenc háziállatom hangja felcsendült, így megtoppantam.

- Nem akar veled menni. Szóval engedd el.

- Mégis ki vagy te, hogy megmond, mit tegyek? – a nagydarab hangja egyre hangosabban hangzott.

Kook megfogta a lány kezét, és egy határozott mozdulattal kirántotta a részeg fiú szorításából. Kikerülve a két nagy alakot indult vissza a lánnyal a szórakozóhely lenti részére. A barnahajú csajt maga előtt tolta, így az azonnal, gyors léptekkel be is ment az ajtón. Jungkook követte volna, ám, amint ő is az ajtóhoz ért volna, a nagyobb gorilla visszarántotta az ingjénél fogva. Engem természetesen nem vett észre.

- Ki vagy te, hogy elvidd a csajt, akit fel akarok szedni?

Jungkook nem válaszolt, csak unott arccal nézte az előtte álló, forrófejű embert. Itt az én időm. Nem tudtam többet várni, odasétáltam Kook mellé, és lazán átdobtam a kezem a fiú válla felett, majd belekaroltam.

- Kösz, hogy vigyáztál a húgomra. – mondtam mosolyogva, majd belekortyoltam a kezembe lévő vörösborba.

A gorilla elengedte Kook ingjét, és tekintete rám szegeződött.

- Te meg ki vagy?

- A barátja.

- Barát a fenét! – Kook amint realizálta a helyzetet, azonnal lelökte a kezem a válláról.

Felemeltem a kezem, védekezően.

- Oké, jól van. – mondtam, majd ismét belekortyoltam a poharamba. Meg volt már a tervem. Látni akartam, ahogy feldühödik. Most fel vagyok készülve rá. – Mond csak, nyuszi… - kezdtem bele. Láttam, ahogy a kezét ökölbe szorítja. Fél siker, így folytattam. – Nem vagy szomjas?

- Nem. –morogta összeszorított fogakkal.

Biztos voltam benne, hogy nehezen tartja vissza magát. Vívódik magában, hogy újra megpróbáljon-e megütni, vagy sem. Nincs mit tenni, muszáj voltam löketet adni neki. A kezembe lévő pár korty bort egyenesen a fiú mellkasára borítottam. Lassan csurgattam ki az utolsó csepp vörös italt is a fehér felsőjére.

- Mi a…? Mégis mi a fenét művelsz?! - Nyuszi kezei azonnal a felsőm nyakának szegényébe mélyedtek, és úgy húzott magához. Láttam, ahogy villámokat szór ismételten a szeméből. – Nem elég, hogy ezek a gorillák rám szálltak, de te sem hagysz nyugton?!

- Gorillák? –kérdeztem vissza, hiszen tudtam, hogy ezzel az egy szóval, már nyert ügyem van.

Nem kellett több a mellettünk álló részeges nagydarabnak. Mielőtt a barátja megakadályozhatta volna, már az cselekedett is. Annyit láttam, hogy egy ököl lendül el előttem, egyenesen Jungkook felé, majd betalált céljába. Kook elengedte a felsőmet, majd pár lépést hátrált. Ahogy visszanyerte egyensúlyát felemelte a fejét. Kezét lassan emelte el arcától, hogy megnézze azt. Tenyere véres volt, ahogy az orra is. Szép jobbhorgost kapott. Orrából lassan szivárgott a vörös lé, majd csöppent le a földre. Meglepő módon nem támadott vissza, csupán egy mély lélegzetet vett. Nyugtatta magát?

- Hé! –néztem a nagydarab fickóra, akit addigra már a barátja lefogta, és próbálta hátrébb vonszolni.

- Vidd innen a haverod, mert ő nem fog leállni! Eleget ivott már ahhoz, hogy ne legyen neki elég egy ütés!

A gorilla haverja, most komolyan figyelmeztetett? Kookra emeltem tekintetem, aki ugyan úgy rám nézett. Tekintetünk találkozott. Egy pár pillanat után elvigyorodtam, és megragadtam a karját. Magam után vonszolva indultam ki vele a szórakozóhely helyszínéről. Éreztem, ahogy próbálja kiszabadítani a kezét.

- Ereszd el a kezem! –mordult rám, ám én cseppet sem foglalkoztam vele. Jobb tervem volt. Egy olyan terv, amit meg kellett tennem ahhoz, hogy a kettőnk kapcsolata nekem kedvezzen.

Ellenkezett ugyan, ám úgy látszott most én voltam az erősebb, így sikeresen húztam ki az utcára, majd az egyik sötét sikátorba, ahol magam elé rántottam őt, majd elengedtem végül a kezét.

- Miért hoztál ki?

Hangja cseppet sem volt könyörületes. A nadrágom oldaláról kikötöttem a csak dísznek használt kendőmet. Van, hogy a homlokomra kötöm, vagy a csuklómra, viszont most úgy gondoltam jobb, ha lebeg a derekamnál. Amint leszedtem, Jungkooknak dobtam. Ügyetlenkedve, de végül elkapta. A kendőre nézett, majd rám értetlenül.

- Meg kellene köszönnöd. Ha nem teszem, valószínűleg agyonver az a gorilla.

- Egyáltalán nem a te dolgod ez!

- Az lehet, de most tartozol nekem, és ez így nekem tökéletes. – mosoly húzódott a számra.

Jungkook értetlenül állt velem szembe. A sikátorban csupán egy pislákoló lámpa adott némi fényt körülöttünk. Csend ülepedett le közénk. Ő meglepetten nézett, én pedig széles vigyorral az arcomon élveztem, hogy ellenségem tartozik nekem.

Not today-6

Not today

6 – Jungkook pov.

„Ma este buli lesz, az új szobatársammal megyünk. Az emeleten találsz meg. Százegyes szoba. Hétre legkésőbb legyél itt. Jiminnie”

Aish. Megígérte, hogy nem bulizunk ma és átjön hozzánk a szülinapom alkalmából. Olyan spontán személyiség. De mindig feldob a mosolya, ha találkozunk. Örülök, hogy végre Jimin is abba az iskolába jár, amibe én. Büszke vagyok rá, hogy a barátja lehetek. Kár, hogy Hoseok nem tud velünk jönni. Már hat elmúlt? Készülődnöm kellene. Az enyhe, tavaszias idő megengedi, hogy kényelmes ruhát vegyek. Barna bakancs, világos farmer, fehér ing. Tökéletes kompozíció. Amióta ebbe a suliba járok, nem voltam egy bulin se. Nem vágyom arra a társaságra de Jiminnel szeretek bulizni. Talán összehozunk valamit ma este is.
„Elindultunk a koliból. Az uszoda melletti helyre megyünk. Ott találkozunk. Jiminnie.”
Kicsit elkéstem. Egy sötét utcából nyílik a bejárat. A kerítésnél átkutatják a táskákat és elkérik a belépő árát. Egy lépcső vezet lefelé a szórakozóhelyre. Az ajtón belépve jobb kéz felől egy másik ajtó van, amit egy falappal takarnak el. Gondolom nem mindenki mehet be. Beljebb lépve egy folyosó végén találom magam. Jobb kéz felől sok ülőhely van, mellette a bárpult. Azzal szemben van a tánctér. A folyosó végén van a ruhatár és a mosdó. Mai zenék szólnak, amiket mindenki hallgat. Nem vagyunk sokan a helyen, de gondolom ez megváltozik. Így legalább könnyebb kiszúrni Jimint. Mindent átkutattam, de még mindig nincs meg. Hol kereshetném? A tánctér?

– Úr isten! Ez Jungkook.
A nevemet hallottam volna vagy képzelődöm? Úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom és folytatom Jimin felkutatását.
– Jungkook oppa az? Tényleg? Hol?
– Ott van!
– De hisz oppa nem szokott ilyen helyekre járni. De szerencsések vagyunk!
– Annyira titokzatos és olyan helyes! Láttátok tavaly az évzárón milyen jól táncolt?
– Legszívesebben letéptem volna a ruháját!
Ezek tényleg rólam beszélnek? A hideg is kiráz a vinnyogós lányoktól. Várjunk csak! Oppa? Kinek az oppája? Nem vagyok senki oppája! Letépni a ruháimat... ezek vadállatok? Végigfut a testemen valami hideg fuvallat és verni kezd a szívem. Miért kell nekem ilyen helyekre jönnöm? Jimin kérlek, kerülj elő.
– Menjünk oda hozzá.
– Ki kell használni a ritka pillanatot mikor bulizni jön.
Ne! Ne gyertek ide! Nem vagyok kíváncsi rátok! Gyűlölöm a nyomulós lányokat. Tálcán kínálják magukat és semmi szégyenérzetük sincs. Visszataszító. El kell tűnnöm! Egy lépést teszek csak, de már három, igen hiányos öltözetű lány állja az utam. Az egyik visszataszítóbb, mint a másik. Miniszoknya, topp, rakat smink... ezért utálom a velem egykorú lányokat. Nem próbálom palástolni a gondolataim és olyan megvetően nézek rájuk amennyire csak tudok. Nem vették észre, mert továbbra is teli szájjal vigyorognak rám. Tartok az ilyen lányoktól. Ha arra kerül a sor, még ölni is képesek lennének. El kell valahogy űznöm őket.
– Mit akartok?
– Jungkook oppa! Hogyhogy eljöttél bulizni?
– Nem vagyok az oppád.
– Ugyan már, oppa!
Átkarol? Mit csináljak? Mit csináljak? Mit csináljak? Teljesen levert a víz. Ezek lerázhatatlanok. Finoman eltolom a lányt és megköszörülöm a torkom.
– Ne csinálj ilyeneket mert van barátnőm.
– Ugyan már, ami itt történik az itt is marad!
HOGY MI? Olyan döbbenet ért, amitől mozgásképtelenné váltam. Ezeknek mindegy, hogy hosszú távú vagy csak egy éjszaka? Milyen felfogás ez? Ezek itt nőknek hívják magukat? Megragad még egy kéz és az ülőhelyek felé irányítanak. Le vagyok sokkolva, nem tudok reagálni. Nagyokat pislogok és nehezen veszem a levegőt. Úgy érzem, mintha hiénák martaléka lennék.
– Mit szeretnél csinálni Jungkook?
– Oppa! Majd táncolsz velem?
– Velem is táncolnod kell!
– Mi lenne, ha körbe állnánk és úgy táncolnánk?
– Neked mindig remek ötleteid vannak!
Blah, blah, blah, blah, blah. Hogy tudnak ennyit csacsogni? Még be se értem, már letámadnak. Soha többé nem megyek el bulizni! Jimin, segíts! Nem bírok velük. Nekem ez nem megy! JIMIN!

– Mit csináltok lányok?
Jimin! Meghallotta, ahogy szólítom! Biztos hogy telepátia! Jimin hangját hallva bátorságot veszek. Kihasználom a lányok figyelmetlenségét és lerázom magamról őket. Gyorsan besorolok Jimin mellé.
– Jimin! Most elvetted tőlünk Jungkook oppát!
– Ne hívjátok oppának. Fiatalabb nálatok.
– Mi? De édes.
– Úgy megrontanám!
– Talán a barátod? Megihatnánk ötösben valamit.
– Nem, köszi. Más biztosan jobban értékelné a meghívásotokat.
– Ne már, Jimin. Te mindig olyan goromba vagy velünk!
– Jungkookot most látni itt először a sulin kívül. Legalább hadd hívjuk meg egy italra.
– Nincs szüksége az italotokra és a szexuális ajánlataitokra sem ami azután következik. Szemeljetek ki mást.
Jimin határozott mozdulattal sarkon fordul és a karomon fogva vonszol fel a tánctéren lévő emelvényre. Három visszafogott, dekoratív lány integet mosolyogva. Jimin oda rángat és mindenkit egyesével bemutat. Már most nem emlékszem a nevükre. Jimin annyira határozott jellem. Én miért nem tudok ilyen stílusban beszélni a lányokkal? Mindig szégyellem magam utána.
– Honnan ismered őket, Jimin?
– Sűrűn járok ide bulizni. Legtöbben a mi sulinkba járnak.
– Hihetetlen vagy. Még csak ma jöttél ide, de több embert ismersz, mint én.
– Hát látod.
– Amúgy kösz az előbbit, de korábban is jöhettél volna.
– Még én kérek elnézést, hogy kirángattalak onnan! Megtanulhatnád lekoppintani őket, Jungkook.
– Nem tudok velük így beszélni.
– Elég annyit mondani, hogy kösz nem. És utána eljössz.
– Ezek piócák. Nem bírom őket levakarni.
– Mindig nekem kell megvédeni és fogni a kezed, ha lányokról van szó?
– Mit gondolsz miért nem vonz a bulizás? Különben is minek kellett eljönni? Azt mondtad, nálam leszünk és iszunk.
– Gondoltam jót fog tenni, ha kicsit szocializálódsz. Meg be tudom neked mutatni a koli társam.

Nem válaszolok neki. Elfordítom a fejem a tánctér fele. Kicsivel többen vannak, mint pár perccel ezelőtt. Ezek a lányok itt mellettünk másak. Kellemes a mosolyuk, nem nyomulnak, jól érzik magukat, visszafogottak. Az egyik teljesen Jimin típusa. Biztos most rá hajt. Valahogy a hosszú távú kapcsolatok soha nem jönnek össze neki. A lányok mindig dobják egy idő után. Mikor megkérdeztem, miért, azt válaszolta, hogy valószínűleg azért, mert egy idő után elmúlik a lányok varázsa és nem foglalkozik velük. Szakítani viszont kínos, ezért megvárja, hogy a lányok dobják. Szerintem ez gyáva dolog és ezt el is mondtam Jiminnek, de csak annyit mondott, hogy lehet és közben megvonta a vállát. Nem tudom irányítani a legjobb barátom. Legalább a táncban nem bukok el. Egy harsány nevetést hallok Jimin mellől. Egyből odakapom a fejem. A kellemes női hang gazdája egy sötétbarna, félhosszú hajú lány. Rövidnadrág van rajta, egy fehér póló, piros, kockás ing és fekete tornacipő. Nem tudom, mennyi ideje bámulhattam, de hirtelen arra eszmélek, hogy farkasszemet nézünk. Elkapom a szemem és belekortyolok az italomba. Még Jimin nyomta a kezembe az előbb.

– Szia! Mingi vagyok. Te Jungkook vagy, igaz?
Szerény mosolyra húzza a száját és enyhén megdönti a fejét. Aranyos.
– Igen, Jungkook vagyok.
– Jimin mondta, hogy elhozza a legjobb barátját.
– Tényleg?
– Ühüm. Csalódtam.
– Mármint?
– Reménykedtem benne, hogy Jimin legjobb barátja nem lesz olyan helyes, mint Jimin és akkor legalább elbeszélgethetek vele.
– És?
– Te ugyanolyan helyes vagy, mint Jimin, ezért úgy gondoltam, nem szólítalak le. Viszont szembetűnt, hogy nagyon bámulsz.
– Igen? Bámultalak?
– Igen. Úgyhogy bátorságot vettem. Nincs kedved rágyújtani?
– Nem dohányzom.
– Akkor csak kísérj ki, nehogy elraboljanak.
– Nem tenném túl magam rajta, ha miattam rabolnának el.

Elmosolyodik. Elmosolyodik? De hát nem is volt poénos. Nem tudok lányok közelében poénkodni. Most pedig ki kellene kísérnem? Kettesben lenni vele és beszélgetni? Még egy mosolyt sem tudtam elengedni, nemhogy hosszabb ideig beszélgessek vele. Viszont tetszik a mosolya és nem tipikus egy alkalmas lánynak tűnik. Vagány az öltözködése is és szerintem idősebb nálam. Tetszem neki, akkor miért vagyok ennyire megriadva? Összekapom magam és kikísérem. Szólok Jiminnek. Mikor megfordulok, azt látom, hogy a fekete hajú fiú háttal áll nekem. Két vékonyka kéz öleli át a derekát. Csókolózik. Nem vártam volna mást tőle. Oda megyek hozzá és megkopogtatom a vállát. Abbahagyja a tevékenységet és felém fordul.
– Mondjad?
Megpillantom a lányt. Ahogy gondoltam. Jimin típusa.
– Kikísérem a rövid hajú lányt cigizni, jó?
– Mingit? Jól van, menjetek.
Épp megfordultam, mikor Jimin megragadja a karom.
– Elfelejtettem valamit!
– Mit?
– Maradj itt!
Mit akarhat? Csak nem? Ugye nem olyan dolgot akar adni amivel tele van a táskája? Csak kikísérem a lányt, nem fogok csinálni vele semmit. Jimin mindig olyan gyors. Mikor a fekete hajú Jimin visszajön, nem azt hozza magával, amit én vártam. Egy magasabb fiút húz maga után. Nem látom tisztán az arcát, de fehér ing van rajta is, fekete, szűk nadrág és... mi az ott a nyakában? Egy nyakörv? Most komoly? Mikor közvetlenül elém érnek, meglátom a fiú arcát. Nem lehet! A másik fiú is döbbenten néz. Lefagyva állunk egymás előtt, miközben Jimin bemutat minket egymásnak.

– Kookie. Ő itt Kim Taehyung, a szobatársam.
– Tae. Ő itt Jeon Jungkook, a legjobb és legrégibb barátom.
Csak ezt ne! Egy másodperc alatt lepörgött előttem életem filmje és az, hogy milyen volt az első találkozásom ezzel a fiúval. Öntudatlanul is ökölbe szorul a kezem és egyenesen a fiú arca felé lendül. Nem vagyok nyuszi!